SZABAD AKARAT, SZERETET ÉS ISTENI GONDVISELÉS

Text de memorat

 Alapige: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én ben nem. E világon nyomorúságotok lészen, de bízzatok: én meggyőz tem a világot.” (Jn 16:33) 


A gondviselés szó írja le Isten cselekvését a világban. Nagyban meghatározza, hogyan viszonyulunk Istenhez, egymáshoz, és mit gondolunk a gonoszság problémájáról, illetve miként értjük a gondviselés szerepét.

A keresztények többféleképpen is értelmezik a gondviselést. Egyesek szerint Isten a hatalmával szabja meg, hogyan történjen meg minden. Még azt is Ő választja ki, hogy ki üdvözül és ki jut kárhozatra. E nézet szerint az emberek nem dönthetnek szabadon mást, mint amit Isten elrendelt, sőt még a vágyaikat is Ő határozza meg.

Ezzel szemben erős bibliai bizonyítékok mutatnak arra, hogy nem Isten szab meg mindent, ami történik. Szabad akaratot ad az embereknek egészen addig a pontig, hogy ők (és az angyalok) úgy dönthetnek: Isten akaratával éles ellentétben cselekszenek. A bűneset történetében, a bűn, a gonoszság történetében egyaránt drámai, tragikus módon mutatkozott meg, hogy mi minden következik a szabad akarattal való visszaélésből. Isten azért hozta létre a megváltás tervét, hogy gyógymódot biztosítson a tragédiára, amit a szabad akarat helytelen használata okozott.

Február 22. – Az Adventista Világrádió napja (adományok)
EGW idézet
Emlékezzünk gyakran, hogy miként bánt Isten a népével. Az Úr hányszor felállította az útjelzőket az ősi Izráel számára. Hogy el ne feledjék a múlt történetét, megparancsolta Mózesnek, szedje verses énekekbe a történeteket, hogy a szülők megtaníthassák arra gyermekeiket, és mikor a gyermekek kérdezősködnek, a teljes történetet elismételhessék nekik. Állítsanak emlékműveket feltűnő helyekre. Ezeket mindig jó karban kellett tartaniuk. Így Isten gondoskodó tettei, szembetűnő jósága, irgalma, mely népéről való gondoskodásban és szabadításban jutott kifejezésre, nem merültek feledésbe. Minket is szólít: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok sok szenvedés teljes küzdelmet álltatok ki.” (Zsid 10:32) Nemzedékünkben is csodatévő Istenként fáradozott népéért. Gyakran kell ráterelni mind a fiatalok, mind az öregek figyelmét Isten ügyének múlt történetére. Szükségünk van arra, hogy gyakran emlegessük Isten jóságát, és dicsérjük Őt csodatetteiért. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 364. o.
 
Az Úr háromféleképpen közli velünk akaratát, hogy irányítson bennünket, s alkalmassá tegyen arra, hogy mi is irányíthassunk másokat. Hogyan tudjuk megkülönböztetni hangját az idegen hangtól? Honnan tudjuk, hogy nem hamis pásztor szól-e hozzánk? Isten kijelenti nekünk akaratát Igéjében, a Szentírásban. Felismerhetjük hangját gondviselése lépéseiben is – és fel is fogjuk ismerni, ha nem különítjük el a lelkünket tőle azáltal, hogy a saját akaratunk szerint járunk, ha nem megszenteletlen szívünk ösztönzéseire hallgatunk, míg az érzékeink annyira össze nem zavarodnak, hogy nem ismerjük fel többé az örökkévaló dolgokat, és az ellenség hangja annyira álcázott nem lesz előttünk, hogy Isten szavának fogadjuk el. Isten szavát továbbá a Szentlélek felhívásai által is hallhatjuk, aki benyomásokat kelt szívünkben, amelyek beépülnek a jellemünkbe. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 512. o.
 
A fiatalok ösvényét naponta kellemetlenségek szorongatják. Akik türelmesen, szeretetteljesen és derűsen kívánnak élni, azoknak imádkozniuk kell. Csak akkor aratnak győzelmet énjükön, ha Istentől szüntelenül segítséget kérnek.
Reggelenként szenteljék Istennek magukat és gyermekeiket arra a napra. Ne számíts hónapokra és évekre, az nem a tied. Egyetlen rövid napot kaptál. Fáradozz a nap óráiban a Mesterért, mintha ez lenne utolsó órád a földön! Tárd Isten elé összes tervedet, s hajtsd végre, vagy add föl azt, amint a gondviselés jelzi. Fogadd el Isten tervét a terved helyett, még ha feladása kedvenc céljaid föladását jelentik is. Így életed egyre inkább az isteni példaképre alakul át, s „Isten minden értelmet felülmúló békéje megőrzi szíveteket és elméteket a Krisztus Jézusban” (Fil 4:7). – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 44. o.
 

„»Isten mindenható« – tanította az ifjúsági lelkész a felsős csoportban.

»Ez azt jelenti, hogy Ő irányítja mindazt, ami megtörténik.« Az egyik gyerek tanácstalanul kérdezte: »Tehát Isten akarata volt, hogy a kutyám elpusztuljon? Miért akarta megölni a kutyámat?«

Az ifjúsági lelkész megpróbált felelni a felvetésre: »Ez nem könnyű kérdés. Isten néha megenged nehéz időket az életünkben, hogy így segítsen felkészülni a jövőbeli még keményebb helyzetekre. Emlékszem, mennyire elszomorodtam, amikor elpusztult a kutyám, az akkor átéltek viszont később segítettek megbirkózni egy még nehezebb helyzettel, azzal, amikor a nagymamám meghalt. Ez így érthető?«

A diák hosszas gondolkodás után válaszolt: »Tehát Isten azért ölte meg a kutyámat, hogy felkészítsen arra, amikor majd megöli a nagymamámat«” (Marc Cortezt idézi John C. Peckham: Divine Attributes: Knowing the Covenantal God of Scripture. Michigan, 2021, Baker Aca­ demic, 141. o.)?

Az emberek néha azt képzelik, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy Isten akarja. Bármi is következik be a világon, az éppen úgy van, ahogy Isten akarta, hiszen Ő mindenható. Hogyan történhetne olyasmi, amit Isten nem akar? Ezért bármi is lesz, akármilyen rossz is, az Isten akarata – legalábbis ezt tanítják ennek a teológiai nézetnek a képviselői.
1.  Olvassuk el Zsolt 81:12-15, Ézs 30:15,18, Ézs 66:4 és Lk 13:34 verseit! Ezek szerint mindig az történik, ami Isten akarata?
Sokan azt hiszik, hogy Isten mindig eléri, amit akar, azonban a Biblia egészen más történetet mutat be. A Szentírásban újra és újra látni azt, hogy nem teljesül a vágya. Vagyis a történtek gyakran Isten akaratával ellentétes módon alakulnak. Sokszor nyíltan ki is jelenti, hogy éppen az ellenkezője történik annak, amit akar. Egy bizonyos megoldást kívánt népének, ők viszont inkább mást választottak. „De népem nem hallgatott szavamra… Ó, ha népem hallgatna rám, és Izráel az én utaimon járna! Rögtön megaláznám ellenségeit” (Zsolt 81:12, 14-­15, ÚRK).
 
Gondoljunk bele, mi minden következik abból a teológiai nézetből, hogy minden pontosan Isten kifejezett akarata szerint történik! Milyen komoly problémákat vet fel ez a teológia, főként a gonoszság összefüggésében?
EGW idézet
Isten kifejezett parancsai ellenére férfiak és nők mindenáron a maguk akaratát követik, sőt még imádkozni mernek azért, hogy az Úr nézze el, hogy akaratával szemben haladjanak. Az Úr nem leli örömét az ilyen imádkozásban. Sátán szegül melléjük, mint Éva mellé is az Édenben… Erkölcsi sötétség szemfedője takarja a vallásos világot. Babona és vakbuzgóság uralja a férfiak és nők gondolkodását, s annyira elvakítja a józan eszüket, hogy nem ismerik fel embertársaik iránti kötelességüket, sem feltétlen engedelmességgel adózzanak Isten akaratának. […]
„De népem nem hallgatott szavamra, azért ráhagytam őket kemény szívükre, ők pedig a maguk feje után mentek.” (Zsolt 81:12–13) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 72–73. o.
 
Ha elesel, ha csalódás ér és vétkezel, ne gondold, hogy így nem tudsz imádkozni, vagy nem vagy méltó az Úr elé járulni… Kitárt karokkal várja, hogy befogadja tékozló fiát. Járulj az Úr elé, mondd el neki vétkeidet és kudarcaidat! Kérd, hogy erősítsen meg. Sosem fog csalódást okozni neked, és nem fog visszaélni a bizalmaddal.
„Csöndességben és reménységben erősségtek lett volna.” Krisztus ismeri kísértéseid erejét, és az ezekkel szembeni ellenállóképességedet is. Karját gyengéd együttérzéssel tárja ki minden szenvedő gyermeke felé. Így szól a megkísértett és elcsüggedt gyermekéhez: „A gyermekem vagy, akiért szenvedtem és meghaltam; miért nem tudsz bízni bennem?” „Élteden át tartson erőd.” (5Móz 33:25) – Lift Him Up, 299. o.
 
Jaj, nagy szégyent hoznak Krisztusra, akik bár állítják, hogy keresztények, mégis meggyalázzák viselt nevüket, mivel életük nem egyezik hitvallásukkal, mert nem szeretetés tiszteletteljesek egymáshoz, ugyanis udvarias tettekkel és szerető szavakkal nem nyilvánítják ki ezeket a vonásokat, amint azt Isten elvárja!
A mélység erői felkavarodtak. Háború és vérontás a következménye. Kegyetlen rémtettek mérgezik meg az erkölcsi légkört. Terjed a viszály lelkülete, és minden helyet elborít. […]
Aki átlát a külszínen, aki olvas a szívekben, azt mondja a nagy világosságban részesültekről: „Nem gyászolják, nem riadnak meg lelki állapotukon.” „Miként ők így választották útjaikat, és lelkük utálatosságaikban gyönyörködött: Akképpen választom én is megcsúfolásukat, és rájuk hozom, amitől félnek; mivel hívtam, és senki nem felelt, szóltam, és nem hallották. És a gonoszt cselekedték szemem előtt, s amit nem szerettem, azt választották.” „Ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak.” „Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre… Hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (Ésa 66:3–4; 2Thessz 2:11, 10, 12) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 248–249. o.
 

A Szentírás egészében megnyilatkozik Isten csodálatra méltó hatalma. Számtalan elbeszélés szól arról, hogy az Úr gyakorolja hatalmát, csodákat tesz, mégis sok olyan dolog is megtörténik, amit Ő nem akar.
2. Olvassuk el Jer 32:17-20, Mt 19:26, Lk 1:37 és Jel 11:17, valamint Zsid 1:3 versét! Mit tanítanak ezek a részek Isten erejéről?
Többek között ezek a szövegek is arról szólnak, hogy Istennek hatalmas ereje van, amellyel fenntartja a világot. A Jelenések könyvében sokszor olvassuk, hogy „Uram, mindenható Isten” (Jel 11:17; vö. 2Kor 6:18; Jel 1:8; 16:14; 19:15; 21:22). A pantokratór görög szó jelentése, hogy „mindenható”, „teljhatalmú”. Isten mindenható voltát nem csupán szavak fejezik ki, hanem ez a csodáiban is megmutatkozik, amikor hatalmával megszabadította népét, vagy más csodát tett a világban.

Következésképpen a legtöbb keresztény egyetért abban, hogy Isten mindenható, vagyis bármit megtehet, ami logikailag lehetséges, illetve a természetével összeegyeztethető. Bizonyos dolgok azért nem lehetségesek, mert ellentétesek a lényével, ez megmutatkozott Krisztusnak a Gecsemánéban elmondott imájában is. Egyrészt kijelentette, hogy
„Istennél minden lehetséges” (Mt 19:26), de a kereszthez közeledve így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te” (Mt 26:39, ÚRK).

Az Atyának hatalmában állt megszabadítani Krisztust a kereszt szenvedéseitől, viszont azért nem tehette meg, mert a bűnösöket is meg akarta menteni. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak kellett megtörténnie, mindkettő nem lehetett.
A Szentírás azt tanítja, hogy Isten mindenkit meg akar menteni (pl. Ez 33:11; 1Tim 2:4-6; Tit 2:11; 2Pt 3:9), mégsem fog mindenki üdvözülni. Milyen tanítás rejlik ebben a szabad akarat valóságáról, illetve Isten hatalmának korlátairól a szabad akarattal felruházott teremtmények esetében?
EGW idézet
Isten Krisztusban az egész mennyet odaadta, hogy erkölcsi képmását helyreállíthassa az emberben… Ajándéka nem is lehetett volna nagyobb, hisz végtelen. Nagy kegyelmét minden embernek a rendelkezésére bocsátotta. Senki sem hozhat fel mentséget az önzésére. Aki befogadja Őt, annak szívében Krisztus képmása, a dicsőség reménysége alakul ki. A Megváltó így szól mindazokhoz, akikért meghalt: „Fogadd el a Szentlelket, az örökbefogadás Lelkét. Olyan szoros kapcsolatot kell kiépítened Istennel, hogy másoknak is továbbadhasd a kapott kegyelmet. Csak így válhatsz élő csatornává, amelyen keresztül Isten kiárasztja a világra világosságát.”
Isten nem hagyhatja jóvá a munkánkat, ha abban az önzésnek akár az árnyéka is jelen van. A bűn, amely Ádám és Éva előtt bezárta Éden kapuját, látszólag csekély vétek volt. Ám attól kezdve folyamatosan nőtt és terjedt. Mindezek mellett Isten nem szűnt meg jóságot tanúsítani. Gondoskodása és szeretete még mindig kiárad a világra. – The General Conference Bulletin, 1890. október 1.
 
Az Úr nem helyezi hatályon kívül törvényét, mennyei és földi uralmának alapját azért, hogy üdvösséget adhasson a bűnös embernek. Isten az igazság bírája és védelmezője. Törvényének akár egyetlen, legparányibb áthágása is bűn. Nem tekinthet el törvényétől, nem mondhat le annak legapróbb részleteiről, hogy megbocsáthassa a bűnt. A törvény igazságát és erkölcsi kiválóságát fenn kell tartani a világegyetem előtt. De a szent törvényt csak Isten Fia halálának árán lehetett fenntartani. – Advent Review and Sabbath Herald, 1898. november 15.
 
Az Úr látja, hogy az imákba gyakran vegyülnek földi érdekek. Az emberek olyan dolgokat kérnek, amelyekkel önző vágyaikat elégítik ki, de az Úr nem az általuk elvárt módon teljesíti kérésüket. Próbákat ad, megalázza őket, mígnem rájönnek, hogy valójában mire van szükségük… Engedelmes és alázatos szívvel járuljunk Isten elé, és vessük alá magunkat szent akaratának.
A Gecsemánéban Krisztus így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” (Mt 26:39). A lelke számára keserűnek tűnő pohár volt az, ami a világ bűnei miatt elválasztotta Őt Istentől… Az az engedelmes lelkület kedves Isten előtt, amit Krisztus tanúsított imádkozása közben. Bárcsak a lélek érezné szükségét, tehetetlenségét és parányi voltát, és minden erejével segítséget kérne, mert akkor biztos segítségre találna. – In Heavenly Places, 89. o.

Isten mindenható, ez azonban nem jelenti azt, hogy azt is megteheti, ami logikailag lehetetlen. Így például nem határozhatja meg, hogy valaki önként szeresse Őt. Az önkéntes cselekvés azt jelenti, hogy valaki kényszer nélkül teszi, amit tesz, tehát a meghatározás természetéből adódóan lehetetlen kötelezni az önkéntes cselekvésre. Amint tehát láttuk, és ezt újból meg kell erősíteni, Isten senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse Őt, mert kikényszerített szeretet nem létezik.
3. Mit tanítanak 5Móz 6:4-5 és Mt 22:37 versei a szabad akarat valóságáról?
Az Isten szeretetére szólító nagy parancsolat is bizonyítja, hogy Isten vágyik mindenkinek a szeretetére, mégsem szereti Őt mindenki. Miért nem hat oda, hogy mindenki szeresse? Megint csak azért, mert a szeretetnek önkéntesnek kell lennie, hogy szeretet legyen.
4. Olvassuk el Tit 1:2 és Zsid 6:17-18 verseit! Mit tanítanak ezek az igék Istenről?
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék” (4Móz 23:19). Isten nem hazudik (lásd Tit 1:2), tartja a szavát, nem szegi meg az ígéretét (Zsid 6:17­18). Ebből következik, hogy ha megígért vagy vállalt valamit, további cselekvése az ígérete által megszabott erkölcsi korlátok között mozog.

Vagyis mivel Isten a legtöbb esetben megadja teremtményeinek a szabad akaratot, hogy másként döntsenek, mint ahogy Ő szeretné, az emberek választása nem Istenen múlik. Elkötelezte magát a szabad akarat biztosítása mellett, így az embernek lehetősége van Isten ideális elvárásával is szembemenve élni a szabadságával. Tragikus módon sokan így gyakorolják a szabadságukat, amiből következik, hogy sok minden megtörténik, amit Isten nem szeretne, ami a szó szoros értelmében nem rajta múlik.
Mi volt az, amit megtettél, pedig tudtad, hogy Isten nem akarja? Mi a tanulsága ennek a szabad akarat valóságával és annak lehetséges félelmetes következményeivel kapcsolatban?
EGW idézet
Az Úr senkit sem kötelez arra, hogy kövesse az igazságot, szeresse az irgalmasságot, és járjon alázatosan Isten előtt, de az ember elé helyezi a jót és a rosszat, és érthetően tudtára adja, mi lesz választásának a következménye. Krisztus hív: „Kövess engem!” De sosem kényszerít arra, hogy a lábnyomában járjunk. Csak saját döntésünk alapján követhetjük Őt. Miközben megértjük Krisztus életét és jellemét, egyre erősebb vonzalmat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és törekszünk még jobban megismerni. Ezután pedig megértjük, hogy miért van az, hogy „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. – Counsels on Stewardship, 138. o.
 
Az Úr… elég világosságot és bizonyítékot nyújt, hogy az ember megkülönböztethesse az igazságot a tévtanoktól. Mégsem kényszerít az igazság elfogadására. Szabadon választani enged a jó és a gonosz között. Ha az ember szembeszegül a bizonyítékkal, mely pedig elég lenne helyes irányba terelni nézetét, és egy alkalommal gonosz utat választ, másodszor már könnyebben választja azt. Harmadszor még gyorsabban távolodik Istentől, és Sátán oldalán foglal állást. S így folytatja, míg csak meg nem rögződik a gonoszságban. Hinni fog a hazugságnak, melyet igazságként melenget. Szembeszegülése megteremte gyümölcsét. […]
A mai életben tett választásunk egész örökkévalóságon át választásunk marad. Vagy örök élet vagy örök halál lesz a sorsunk. Nincs közbeeső terület, nincs második próbaidő. Az Úr győzedelmeskedésre szólít bennünket, amint Krisztus győzedelmeskedett. A menny bőségesen gondoskodott lehetőségekről és kiváltságokról, hogy győzedelmeskedhessünk, s majd vele együtt üljünk trónjára. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1112. o.
 
Isten Igéje igen biztos. „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül.” (Ésa 54:10) Hangja hallható: „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged” (Jer 31:3). „Örök irgalmassággal könyörülök rajtad” (Ésa 54:8). Csodálatos ez a szeretet, mellyel Isten el akarja távolítani a kétely legcsekélyebb okát is az emberi gyengeségek és félelmek területéről. Megragadja a hittel felé nyújtott kezet, és segít bíznunk benne, gyarapítva a rendelkezésünkre bocsátott biztosítékokat. Esküvel erősítette meg ígéretét: „Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe.” Mit tehetne még ezen kívül Urunk, hogy megerősítse hitünket az Ő ígéreteiben? – That I May Know Him, 262. o.

5. Mit mond Ef 1:9-11 szakasza a predesztinációról? Vajon Isten egyeseket előre üdvösségre rendel el, míg másokat kárhozatra szán?
A görög prooridzó szó itt és a Szentírásban másutt is alapvetően nem azt tanítja, hogy Isten határozza meg a történelmet. A görög kifejezés egyszerűen azt jelenti, hogy „előre eldönt”.

Természetesen lehetséges egyoldalúan előre meghatározni valamit, de mások szabad akaratát figyelembe véve is meg lehet előre határozni a dolgokat. A Szentírás tanítása szerint Isten ez utóbbit teszi.

Egy görög kifejezés itt és másutt is (pl. Róm 8:29­-30) úgy szerepel a fordításban, hogy „eleve elrendel”. Ez Istennek a jövővel kapcsolatos terveire vonatkozik – miután figyelembe veszi, amit előre tud a teremtményei szabadon meghozott döntéseiről. Tehát gondviselésében a mindenki számára kívánatos, jó végkimenetel felé irányítja a történelmet, miközben tiszteletben tartja teremtményei szabadságát, ami szükséges az őszinte szeretetkapcsolathoz.

Ef 1:11 verse kijelenti, hogy Isten „mindent az ő akaratának tanácsából munkál” (ÚRK). Vajon ez azt jelenti, hogy eldönti: minden pontosan az Ő kívánsága szerint legyen? A szövegkörnyezetéből kiragadva úgy tűnhet, hogy Ef 1:9­-11 ezt a nézetet erősíti. Azonban ez a magyarázat ellentmondana sok eddig vizsgált szövegnek, amelyek szerint az emberek időnként elutasítják „Isten akaratát” (Lk 7:30, ÚRK; vö. Zsolt 81:12­-15; Lk 13:34). Ha a Biblia nem mond ellent önmagának, hogyan érthetjük ezeket a szakaszokat egymással összeférő módon?

A szakasz tökéletesen érthető, ha felismerjük a különbséget aközött, amit Isten „ideális akaratának”, illetve „helyreállító akaratának” nevezhetünk. Isten „ideális akarata” az, amit szeretne, hogy megtörténjen. Ez akkor valósul meg, ha mindig mindenki pontosan azt teszi, amit Ő szeretne. „Helyreállító akarata” pedig az, amelyben már számításba vett minden egyéb tényezőt, a teremtményei saját – az Ő akaratától időnként eltérő – döntését is. Ef 1:11 Isten „helyreállító akaratára” látszik utalni.
Isten előre tudása csodálatos, ismeri az emberek minden döntését, a rossz döntéseket is, mégis eléri, hogy „minden javukra van” (Róm 8:28, ÚRK). Hogy találhatunk vigaszt ebben?
EGW idézet
Wesley kora előtt Angliában… sokan azt állították, hogy Krisztus eltörölte az erkölcsi törvényt, ezért a keresztényeknek nem kötelező betartani; hogy a hívő megszabadult „a jó cselekedetek szolgaságából”. […]
Mások, akik szintén azt vallották, hogy „a választottak nem eshetnek ki a kegyelemből, és nem veszthetik el Isten kegyét”, arra a még megdöbbentőbb következtetésre jutottak, hogy „a gonosz cselekedetek, amelyeket elkövetnek, valójában nem bűnösek, és nem kell őket Isten törvénye áthágásának tekinteni; következésképpen a választottaknak nincs okuk arra, hogy megvallják bűneiket, sem pedig arra, hogy megtérés útján szakítsanak velük”. Ezért kijelentették, hogy még a legsúlyosabb bűn „sem bűn Isten szemében, amely különben az isteni törvény áthágásának minősül”, ha a választottak egyike követte el. […] Lényegében ugyanezeket az ellenszenves dogmákat… ezt az elgondolást ugyanaz a mesteri szellem sugallja, aki már a menny bűntelen lakói között elkezdte munkáját, mert meg akarta dönteni az isteni törvény jogos korlátozásait. – A nagy küzdelem, 260–261. o.
 
A hűtlen szőlőmunkások példázata rámutatott, hogy a zsidók addig-addig követték saját vágyaikat, mígnem az Isten iránti szeretetük és félelmük elhagyta őket.
Senki se azt értse meg a Szentírásból, hogy Isten önkényes módon vakította meg a zsidókat és keményítette meg a szívüket. Krisztus a megkeményedett szívek meglágyításán dolgozott. De ha az emberek ellenállnak munkájának, akkor a szívük biztosan megkeményedik.
Krisztus egy próféciát idézett, amely több mint ezer évvel korábban megjövendölte, amit a mindentudó Isten előre látott. Az ember jellemét azonban nem a próféciák alakítják. Az ember szabad akarata alapján dönti el, hogy vagy megengedi Istennek, hogy formálja a jellemét, vagy Sátán uralma alá helyezi magát. – Advent Review and Sabbath Herald, 1900. november 13.
 
János apostolnak az üldözések ideje alatt szerzett tapasztalataiból a hívő csodálatosan erősítő és felemelő tanítást meríthet. Isten nem gátolja meg istentelen emberek cselvetéseit és támadásait; ellenben terveiket azok javára fordítja, akik hűek és állhatatosan kitartanak a küzdelemben. Az evangéliumi munkás gyakran üldözés, heves ellenállás és jogtalan rágalmak között végzi munkáját. Ilyenkor azonban ne feledje, hogy a próbák és szenvedések tüzes kemencéjében szerzett tapasztalatai felérnek minden gyötrelemmel. Isten így vonja magához gyermekeit, hogy felfedje gyengeségeiket, és kinyilatkoztassa saját erejét. Emellett megtanítja őket, hogy egyedül reá támaszkodjanak. Így tanulják meg, hogy a viszontagságokkal szembeszálljanak, bizalmi állásokat tölthessenek be, és teljesíthessék magasztos feladatukat, amelynek érdekében nyerték képességeiket. – Az apostolok története, 574. o.
 

Amennyiben minden Isten ideális akarata szerint történt volna, soha nem lett volna semmi rossz, csak a szeretet és harmónia tökéletes boldogsága. Végül majd helyreállítja a világegyetemet tökéletes, ideális akarata szerint. Mindeközben úgy viszi végbe akaratát, hogy tekintetbe veszi teremtményei szabadon meghozott döntéseit.

Képzeljünk el egy cukrászversenyt! Minden indulónak fel kell használni bizonyos hozzávalókat, de bármi mást is hozzátehetnek, hogy a tetszésük szerint elkészítsék a tortát. Akármilyen sütemény készül is, a végeredményt – legalábbis részben – néhány olyan összetevő határozza meg, amit nem a cukrász választott.

Hasonlóképpen (e szűk korlátok között), mivel Isten elkötelezte magát, hogy tiszteletben tartja teremtményeinek a szeretethez kellő szabadságát, a világtörténelem sok „hozzávalóját” nem Ő választotta, azok homlokegyenest ellentétesek azzal, amit szeretett volna.

Így nézve az isteni gondviselés nem csupán egydimenziójú, mintha Isten egyoldalúan irányítana mindent, ami történik. A gondviselésnek (legalább) kétdimenziójú nézete szükséges. A világban bizonyos dolgok Istentől erednek, mások pedig (ezek mind rosszak) a teremtmények szabadon meghozott döntéseinek a következményei. Sok minden történik, amit Isten nem akar.
6. Milyen reményt kínál Jn 16:33 verse a nehézségek között?
Emberek hite meginoghat, különösen a szenvedés vagy megpróbáltatás idején, ha az a téves nézet él bennük, hogy Isten megmenti (meg kell, hogy mentse) őket az élet szenvedéseitől és megpróbáltatásaitól. Jézus azonban egészen más történetet mond. Figyelmezteti a követőit, hogy számítsanak megpróbáltatásokra, nehézségekre, ugyanakkor van remény, mert Ő legyőzte a világot (Jn 16:33, ÚRK).

Érnek szenvedések és megpróbáltatások, ami nem azt jelenti, hogy ez volna Isten ideális akarata ránk nézve. Mindig látnunk kell a teljes képet: a nagy küzdelmet! Abban azonban bízhatunk, hogy bár a gonoszság nem jó célt szolgál, Isten képes még a rossz dolgokból is jót kihozni! Isten – ha bízunk benne – még a szenvedéseinket is felhasználhatja arra, hogy közelebb vonjon magához, és másokkal való együttérzésre, törődésre késztessen.
EGW idézet
Krisztus tudta, hogy az ellenség minden emberi lényt megkeres, kihasználja az öröklött gyengeségeket, és hamis hízelgéssel tőrbe csalja azokat, akik nem Istenben bíznak. Urunk azáltal készítette elő győzelmünket, hogy végigjárta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe jussunk a Sátánnal folytatott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megijesszenek vagy elcsüggesszenek. „Bízzatok: – mondta – én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) […]
Milyen eszközökkel győzött Jézus a Sátánnal szembeni küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” (Mt 4:4) – mondta. Minket pedig megajándékozott „igen nagy és becses ígéretekkel; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon” (2Pt 1:4). Isten Igéjének minden ígérete a mienk. Élnünk kell minden egyes Igével, amely Isten szájából származik. Ha kísértés ostromol, ne tekintsünk a körülményekre vagy saját gyengeségünkre, hanem az Ige hatalmára! Annak minden ereje a tiéd. – Jézus élete, 122–123. o.
 
A Megváltó így szólt: „Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék.” (Jn 15:11) A győzelem érdekében végzett munka nem örömtelen. Valóban nem! Ez a munka jelenti a kommunikációt a mennyel. Imában Isten elé járulhatsz, kérhetsz és kaphatsz, tehetetlen lelkedet Krisztushoz kötheted. Ez is igazolja, hogy az emberiség teljesítheti Isten akaratát és az Ő útján járhat. Az emberi és az isteni épp ezért a célért egyesül. […]
Isten megengedi, hogy a lelkünket elöntsék a szenvedés árjai, hogy megismerhessük Őt és Jézus Krisztust, akit elküldött, s így szívünk mély vágyat érezzen arra, hogy megtisztuljon minden szennytől, és a próbából még tisztábban, szentül és boldogan kerüljünk ki. Gyakran kerülünk az önzéstől elhomályosult lélek szenvedésének kemencéjébe, de ha türelmet tanúsítunk ebben a fontos próbában, akkor isteni jellemet tükrözve kerülünk ki belőle. És amikor a szenvedés elérte célját és teljesítette az Ő tervét, akkor „Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.” (Zsolt 37:6) – In Heavenly Places, 279. o.
 
Legyen Krisztus ereje minden ember vigasztalása, reménysége és öröme, aki Jézust követi életének küzdelmeiben. Aki valóban a világ bűneit elvevő Isten Bárányát követi, miközben halad előre, felkiált: „az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4)
Milyen hit az, amely legyőzi a világot? Ez a hit teszi személyes Megváltóddá Krisztust, és ez a hit – ha beismered tehetetlenségedet, valamint azt, hogy képtelen vagy önmagadat üdvözíteni – azon erő uralma alá helyez téged, amely egyedüli reménységedként képes megmenteni. Ez a hit nem csügged el, mert hallja Krisztus bátorítását: „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” – That I May Know Him, 166. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete, „Velünk az Isten” c.fejezet, Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., „Vallás a mindennapi életben” című fejezet; Jézushoz vezető út, „Öröm az Úrban” című fejezet.

„Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése« volt,
»mely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, »hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)” (Jézus élete, 22. o.).
1.     Mely cselekedetek nem maradhatnak titokban?

2.    Mit hozott világosságra a Megváltó az evangélium által?
3.     Hogyan nyilvánulnak meg a „megromlott elméjű” emberek?
4.     Kik fognak a saját kívánságaik szerint gyűjteni maguknak tanítókat?
5.    Mit tettek az apostolok, engedelmeskedvén az isteni felszólításból eredő parancsnak?
Mélyítsd el a tanultakat, és válaszolj az online-kérdésekre: adventist.ro/reconsacrare

 Általános áttekintés
 
Habár Isten szuverén és mindenható, nem határoz meg mindent, ami történik. Mi több, vannak dolgok, amelyeket Isten nem fog és nem tud megtenni, erkölcsi jelleme természetéből kifolyólag. Mindezek ellenére az isteni gondviselés a rettenetes helyzeteket is áldássá változtathatja.
 
A tanulmány témái

1. Isten szuverenitása nem zárja ki a beteljesületlen kívánságokat. Isten nem határoz meg mindent, ami történik. Még hogyha mindenható is, erkölcsi szempontból tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Következésképpen nem minden, ami történik, van összhangban Isten kívánságaival, figyelembe véve az erkölcsi szempontból szabad lények döntéseit. Isten szuverén Úr abban az értelemben, hogy teljesíti gondviselői szerepét (eszményi akaratát), és tiszteletben tartja teremtményei döntéseit, amelyek lehetnek ellentétesek azzal, amit Ő szeretne (helyreállító akarat).

2. Isten mindenhatósága nem jelenti azt, hogy gondviselő cselekedeteinek nincsenek korlátai. Vannak dolgok, amelyeket sosem fog megtenni, nem teheti meg, erkölcsi jelleme természetének szempontjából. Ez a fogalom fontos ahhoz, hogy megértsük az isteni gondviselés működését a világban. Isten gondviselő cselekedetei összhangban vannak a szeretetével, és nem determináltak vagy erőltetettek. Isten gondviselő cselekedetei nem lépik át az ember választási szabadságát. Következésképpen, Isten mindenhatósága nem zárja ki teremtményei szabad akaratának érvényesülését.

3. Az isteni gondviselés eszményi és helyreállító cselekedetei. Isten gondviselő cselekedetei nemcsak az eszményi akarat kifejezései révén definiálhatók, pontosan arra alapozva, amit Isten szeretne, hanem javító, helyreállító cselekedeteket is magukba foglalnak. A helyreállító cselekedetek különböznek attól, amit Isten szeretne teremtményei számára. Isten azonban még így is minden, az erkölcsi akarata elleni helyzetet alakíthat úgy, hogy az összhangban legyen erkölcsi, eszményi kívánságával.

Alkalmazás: Minden, ami az életünkben történik, Isten akaratának az eredménye? Miért igen, vagy miért nem? Mit tanultál az isteni gondviselésről József történetéből?

Magyarázat

Isten szuverenitása nem zárja ki a beteljesületlen kívánságokat

A Négy perspektíva az isteni gondviselésről c. könyv egyik kulcskérdése az, hogy Isten mindig mindent elér-e, „amit akar”? Pontosabban, ez a kérdés felveti „az ember erkölcsi felelősségének és Isten emberi cselekedetek feletti szuverenitásának kiengesztelését” (Dennis W. Jowers, szerk.: Four Views on Divine Providence, Zondervan, Grand Rapids, MI, 2011, 10. o.). Ha pozitív a válasz a kérdésre (igen, Isten mindig mindent elér, amit akar), akkor senki sem tehet semmit azon kívül, amit Isten kíván, következésképpen minden, ami a világban történik – beleértve a gonosz megjelenését –, összhangban van Isten kívánságaival. Ez a kép azonban nincsen harmóniában Isten szerető jóindulatával, ahogy a teremtett ember erkölcsi szabadságával sem (ld. Peckham: „Providence and God`s Unfulfilled Desires”, Philosophia Christi, 15. köt., 2. szám, 2013, 234. o.).

Van a Szentírásban néhány hely, ahol láthatjuk, hogy az emberek – olykor még Isten népének tagjai is – másképpen cselekszenek, mint azt Isten elvárná. A 81. zsoltárban Isten felszólítja Izrael népét, hogy térjen meg. A 81:12–15 szakaszban az Úr amiatt panaszkodik, hogy a nép nem hallgatott a szavára: „Izrael nem engedelmeskedett nékem. Ott hagytam azért őt szívüknek keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa szerint. Ó, ha az én népem hallgatna rám, s Izrael az én utaimon járna! Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem.” Ézsaiás 66:4 versében is az Úr szomorúan jegyzi meg, hogy „hívtam [őket], és senki nem felelt, szóltam, és nem hallották, és a gonoszt cselekedték szemeim előtt, s amit nem szerettem, azt választák.”

Ezékiel 18:23 versében Isten nyomatékosan kijelenti, hogy nem leli örömét a gonoszok halálában, hanem azt szeretné, hogy megtérjenek és éljenek. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy „a farizeusok és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték ő magukra nézve” (Lk 7:30). Hasonló módon Jézus Jeruzsálem miatt kesereg, mert az fellázadt a kívánságai ellen: „Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok!” (Lk 13:34).

Ez a biblikus kép rámutat arra, hogy Isten világ feletti szuverén hatalma nem zárja ki bizonyos isteni kívánságok be nem teljesülését, figye­ lembe véve az erkölcsi szempontból szabad lények döntéseit. Ugyanakkor Isten továbbra is megőrzi a szuverenitását, és ahogyan azt Jób is hangsúlyozta: „… senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál” (Jób 42:2). Peckham is utal arra, hogy „Isten nem mindig éri el azt, amit szeretne (ez lévén eszményi akarata), mindent átfogó és végtelenül jó gondviselő szándékát azonban mindig teljesíti (ez lévén Isten hatékony akarata)” (Philosophia Christi, 15. köt., 2. szám, 236. o.). Pontosabban fogalmazva, „Isten önként tette ki magát a gonosz által okozott időleges elégedetlenségnek. Isten mindazonáltal elégedett abban az általános értelemben, hogy célja végső soron teljesedni fog, és megelégedést hoz a világmindenségnek az örök szeretet és harmónia kapcsolatában” (235. o.).

Isten mindenhatósága nem jelenti azt, hogy gondviselő cselekedeteinek nincsenek korlátai

Mivel mindenható Isten, a hatalom és a szabadság szempontjából bármit megtehet, semmi sem lehetetlen számára (1Móz 18:14; Mk 14:36; Lk 18:27). Ennek ellenére azonban Isten erkölcsi természete és a teremtett világ létezésére és valóságára vonatkozó szabad döntései szempontjából vannak dolgok, amelyeket nem fog megtenni, s ebben az értelemben nem is tehet meg. A Szentírás is megerősíti, hogy Isten nem tehet meg bizonyos dolgokat. Például nem hazudhat (ld. Tit 1:2; Zsid 6:18),
„gonoszsággal nem kísérthető” (Jak 1:13) és „magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13).

Isten erkölcsi jellemének e magyarázata fontos ahhoz, hogy megértsük az isteni gondviselést, azaz Isten cselekedeteit a világban. Habár rendelkezik a hatalommal és a szabadsággal, hogy gondviselésében bármit megtegyen, törődése cselekedeteit jelleme és döntései erkölcsi természete korlátozza. Ellen G. White írta A nagy küzdelem c. könyvben, hogy „Isten sohasem gyakorol kényszerítő nyomást az ember akaratára vagy a lelkiismeretére” (591. o.). A Jézushoz vezető út c. könyvében pedig megjegyzi, hogy „Krisztus mindig kész bennünket megszabadítani a bűneinktől, de akaratunkat sohasem kényszeríti. Ám, ha állandó vétkezés folytán akaratunk teljesen a gonosz felé hajlik, ha nem vágyunk újból szabaddá lenni, és nem akarjuk elfogadni Isten kegyelmét, vajon mit tehet még érettünk? Ha Isten szeretetét makacsul visszautasítjuk, önmagunk vagyunk kárhozatunk okozói” (34. o.).

Ez az elv azt jelenti, hogy szerető jellemének köszönhetően Isten mindenhatósága nem zárja ki teremtményei szabad akaratát. Gondviselő cselekedetei nem kényszerítik a lelkiismeretet, ami megmagyarázza, hogy miért intéz szeretetteljes meghívást elménkhez, hogy az életet válasszuk, ne a halált (5Móz 30:15–20). Habár Isten mindenkinek az üdvösségét akarja (Ez 33:11; 1Tim 2:4–6; Tit 2:11; 2Pt 3:9), a Biblia nem állítja, hogy minden ember üdvözül (ld. Mt 25:31–46; Jn 5:28–29).

Isten gondviselő tevékenysége összhangban van az Ő szeretetével. Értelemszerűen egy szereteten alapuló kapcsolatban egyik fél sem érezhet kényszert, mindkét fél a szabad akarata folytán része a kapcsolatnak. Isten mint a szeretet forrása (1Jn 4:7–8) nem kényszerít arra, hogy szeressük Őt, hanem kifejezi irántunk érzett mély szeretetét, és megpróbálja azt a szívünkbe ültetni (ld. Jn 3:16; 1Jn 4:19). 1János 4:19 verse szerint mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. Az Isten iránti őszinte szeretet alapja a személyes meggyőződés Isten szerető és igazságos jellemét illetően. Ahogyan Ellen White írja a Pátriárkák és próféták
c. könyvében: „Mivel Isten csak a szeretetből fakadó szolgálatot fogadhatta el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó” (42. o.).

Az isteni gondviselés eszményi és helyreállító cselekedetei

Figyelembe véve a tényt, hogy Isten szuverenitása nem zárja ki a beteljesületlen kívánságokat, és hogy mindenhatósága nem jelenti azt, hogy gondviselő cselekedetei kényszert gyakorolnak az emberre, az isteni gondviselést nem kellene csupán az eszményi cselekedetek kifejezéseinek felhasználásával meghatároznunk, amely kifejezések Isten eszményi akaratából és kívánságából eredeztethetőek. Továbbá figyelembe véve azt is, hogy számos helyzetet az ember Isten erkölcsi akaratával öszszeegyeztethetetlen döntései idéznek elő, Isten több gondviselő cselekedetét helyreállító cselekedetként értelmezhetjük, abban az értelemben, hogy Isten egy az erkölcsi akaratával ellenkező szituációt egy az erkölcsi/ eszményi akaratával megegyező szituációvá alakíthat át.

A helyreállító gondviselő cselekedet fogalmát kiválóan szemlélteti József története. Ennek a fájdalmas, mégis meglepő életútnak a kétértelműségét József úgy értelmezi, hogy azt paradox módon az emberi gonosz szándék és az isteni szerető gondviselés egyaránt befolyásolta. Az első változat nem zárja ki a másodikat, a második nem igazolja az elsőt. 1Mózes 50:20 versében József ezt mondja a testvéreinek: „Gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy, amint ma, hogy sok nép életét megtartsa.” Röviden, Isten gondviselése képes az ember gonosz szándékai és cselekedetei által teremtett rettenetes helyzeteket olyan áldásokká alakítani, amiket mi soha nem láthattunk volna előre.

Ellen G. White a semlegesítés kifejezési eszköztárát használja Isten helyreállító gondviselésének leírására: „Az irigység indította József testvéreit arra, hogy rabszolgaként adják el őt. Azt remélték, ezzel megakadályozzák, hogy nagyobb legyen náluk. Amikor eladták őt Egyiptomba, abban a hitben ringatták magukat, hogy nem zavarják őket többé József álmai, és azok teljesülésének még a lehetőségét is megakadályozták, de Isten őrködött az események felett. Éppen elősegítették azt, amit meg akartak akadályozni” (Pátriárkák és próféták, 239. o., a szerző kiemelései).

Alkalmazás
 
Annak ellenére, hogy nem követjük Isten életünkre vonatkozó kívánságát, Ő bármilyen rettenetes helyzetet áldássá alakíthat át. E gondolat fényében beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket!

1. Minek kell megváltoznia az életünkben ahhoz, hogy teljességgel Isten akaratától függjünk erkölcsi utazásunk során? Hogyan törekedhetünk arra, hogy biztosak legyünk: szabad választásaink nem ellenkeznek Isten akaratával?

2. Lelki kudarcunk nem befolyásolja Isten irántunk érzett szeretetét. Hogyan ösztönöz minket ez a csodálatos igazság az evangélium hirdetésére?

3. Hogyan magyarázhatjuk meg a gyermekeknek, hogy nem minden, ami történik, Isten közvetlen akarata?

Studiul 8, 15-21 február

Lesson image

Trimestrul 1, 2025

ISTEN SZERETETE ÉS IGAZSÁGA