AZ ISTENI SZERETET HARAGJA

Text de memorat

 Alapige: „Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.” (Zsolt 78:38) 


Sokat említjük Isten könyörületességét, azt viszont többen zavarónak találják, hogy Isten haragudhat is. Szerintük soha nem kellene haragot kifejeznie, hiszen Ő a szeretet. Ez az elképzelés azonban téves. Isten haragja éppen a szeretetéből fakad.

Vannak, akik az Ószövetség Istenét haragvónak, az Újszövetségét pedig szerető Istennek gondolják. Azonban csak egy Isten létezik, akit mind a két testamentum ugyanolyannak nyilatkoztat ki. A szeretet Istene valóban haragra gerjed a gonoszság miatt, de pontosan azért, mert Ő a szeretet. Jézus is kifejezte a rossz miatti nagy haragját, és az Újszövetség számos helyen szól Isten jogos és megfelelő mértékű haragjáról.

Isten haragja mindig jogos és szeretetből fakadó reakció a rosszra és az igazságtalanságra; jogos neheztelés, amit tökéletes jóság és szeretet motivál, minden teremtmény jólétét szolgálja. Egyszerűen szólva ez a szeretet kellő válasza mindarra, ami rossz és igazságtalan. A gonoszság indulatra gerjeszti Istent, fellép a rossz áldozatai érdekében, az elkövetők ellen. Haragja valójában szeretetének másféle kifejezése.
EGW idézet
Krisztust elszomorították a képmutató, súlyos bűnök, amelyek tönkretették az ember lelkét, és a népet is becsapva gyalázták Istent. A papok és elöljárók képmutató és álnok magatartásában a sátáni erők munkáját fedezte fel. Kemény és mélyreható szavakkal leplezte le a bűnt, de sosem szólt bosszúállástól vezérelve. Szent haragot táplált a sötétség fejedelmével szemben, de sosem tanúsított ingerültséget. Az Istennel összhangban élő kereszténynek tehát rendelkeznie kell a szeretet és irgalom tulajdonságával, és jogos felháborodást kell tanúsítania a bűnnel szemben, de sose vezérelje szenvedély arra, hogy bántsa azokat, akik sértegetik őt. Krisztus segítségével még akkor is őrizze meg nyugalmát és önuralmát, amikor olyanokkal találkozik, akik alantas erőktől vezérelve hazugságokat állítanak. – Lift Him Up, 337. o.
 
Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Isten fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik oly vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.
Isten próbaidőt ad az embernek, de türelmének határa van, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmában figyelmezteti, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket befolyásolnának példájukkal. – Próféták és királyok, 276. o.
 
Tanulmányozzuk szorgalmasabban Isten Igéjét! A Biblia szavai olyan egyértelműek és világosak, hogy mindenki megértheti azokat. Köszönjük meg az Úrnak a drága Bibliát és Lelkének üzeneteit, amelyek olyan nagy világosságot nyújtanak! Az Úr értésemre adta, hogy minél többet tanulmányozzuk az Ó és az Újszövetséget, annál inkább felismerjük a tényt, hogy a kettő nagyon szoros kapcsolatban van egymással, és annál több bizonyságot nyerünk azok Isteni ihletettségéről. Világosan meglátjuk, hogy a kettőnek egy szerzője van. A drága kötetek tanulmányozása megtanít bennünket olyan jellem kiformálására, mely visszatükrözi Krisztus tulajdonságait. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 359. o.
 
Az Ószövetséget nem csupán az ősi idők számára írták, hanem minden kor minden népe számára. Jézus azt akarja, hogy tanításainak hirdetői kutassák szorgalmasan az Ószövetséget a világosság után, mely Üdvözítőnek jelenti ki Őt, és kifejti küldetését is a jövendölésekben. Az Ó és Újszövetség elválaszthatatlan, hiszen mindkettő Krisztus tanításait tartalmazza. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1094. o.

A Biblia Istene szereti az igazságot, és gyűlöli a gonoszságot. A bűn és a gonoszság haragra gerjeszti, szenvedélyesen fellép az elnyomottak és bántalmazottak érdekében, még olyan esetekben is, amikor a rossz elsősorban önmagának árt. Isten azért gyűlöli a gonoszságot, mert az mindig árt a teremtményeinek, akkor is, amikor önmagukat sebzik meg. A bibliai beszámolókban Istent újból és újból haragra gerjeszti az, amit a teológusok a lázadás ciklusának neveznek.

(1)  A nép lázad Isten ellen, és gonoszságot cselekszik, időnként égbe­ kiáltó szörnyűségeket követ el, mint pl. a gyermekáldozat és más irtózatos dolgok.

(2)  Isten a nép döntései miatt visszavonul tőlük.

(3)  A nép idegen nemzetek elnyomása alá kerül.

(4)  Az emberek Istenhez kiáltanak szabadításért.

(5)  Isten kegyelmesen megszabadítja őket.

(1) A nép újból lázad Isten ellen, gyakran még a korábbinál is kirívóbb módon.

Az égbekiáltó bűnök ciklusát és a hűtlenséget azonban Isten újból és újból végtelen hűséggel, hosszútűréssel, türelemmel, bámulatos kegyelemmel és mélységes könyörülettel fogadja.
1. Olvassuk el a Zsolt 78!Hogyan reagál Isten a nép sorozatos lázadására?
A Biblia szerint összefonódik a szeretet és az igazság. Az isteni harag a szeretet megfelelő válasza a gonoszságra, mivel a gonoszság mindig árt valakinek, akit Isten szeret. Nincs rá példa a Szentírásban, hogy Isten önkényes vagy igazságtalan módon gerjedne haragra.
Isten népe újból és újból elhagyta és elárulta az Urat, Ő évszázadokon át mégis türelmesen körülvette őket kegyelmével, minden várakozást felülmúlva (Neh 9:7­-33), így mutatta be hosszútűrő kegyelmének és irgalmas szeretetének elképzelhetetlen mélységét. Isten valóban „irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem engedi fölgerjedni indulatát” (Zsolt 78:38, ÚRK).

Bizonyára volt már, hogy haragudtál valamilyen gonoszság miatt, amit valakivel elkövettek. Ilyen tapasztalatok után hogyan érthetjük meg jobban Isten haragját a gonoszság láttán?
EGW idézet
„Mindamellett is újra vétkezének, és nem hívének az Ő csodadolgaiban […] Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresték. És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójuk.” (Zsolt 78:32–35) De őszinte szándékkal mégsem tértek Istenhez. Bár amikor ellenségeik lesújtottak rájuk, akkor mindig Istentől várták a segítséget, mert egyedül csak Ő tudta megszabadítani őket.
„De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az Ő szövetségéhez; Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vevé, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, amely nem tér vissza.” (Zsolt 78:37–39) – Pátriárkák és próféták, 410. o.
 
Krisztus küldetése a befejezéséhez közeledett, és tudta, hogy amikor elérkezik az idő, Jeruzsálem kegyelmi ideje is lejár. Mégis óvakodott ítélkező szavakat szólni. Három éven keresztül kereste a gyümölcsöket, de semmit sem talált. Ez idő alatt egyetlen cél terhelte a lelkét: közölni hálátlan és engedetlen népével a mennyei kegyelem ünnepélyes figyelmeztetéseit és meghívását. […]
Szívén viselte Izráel gyermekeinek a sorsát. Mindent megtett a megmentésük érdekében. Földi munkásságának végén azonban mégis könnyes szemmel kellett kijelentenie: „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” Jeruzsálem fölött az isteni harag felhői gyülekezetek. Krisztus előre látta a város ostromát. Látta elesését, és könnyek között jelentette ki: „Bárcsak megismerted volna ma mindazt, ami békét hozhatott volna számodra! De mindezek immár el lettek rejtve a szemeid elől.” – This Day with God, 109. o.
 
Isten elküldte Igéjének követeit azokhoz, akik közömbös életet élnek, és akik nem szégyellik bűnös magatartásukat.
A következő kijelentéseket hallottam: „Miért mondod: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el.” (Ésa 40:27–28)
Isten szüntelenül hívja az emberi szívet, hogy ismerje el szeretetét és irgalmát, s a gonoszság elvei helyett fogadja el igazságát. Így hívta minden korban az emberiséget. Noé idejében emberi eszköz által szólította meg az embereket, mivel a bűn rabságában sínylődőknek prédikált. Nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban jelent meg Izráelnek, és Ő vezérelte népét a pusztai vándorlás alatt.
Sokan vannak, akik semmibe veszik ezeket a dolgokat. Az Izráelnek adatott tanítást ma minden embernek meg kell értenie. – This Day with God, 278. o.
 

Isten haragra gerjed a gonoszság miatt, mert Ő maga a szeretet. Annyira együttérző és jóakaratú, hogy az egyik bibliai próféta éppen túlságos kegyelmességét hozta fel ellene!
2. Gondolkodjunk el Jónás történetén, és azon, milyen reakciót váltott ki a prófétából, hogy Jón 4:1-4 szakasza szerint Isten megkegyelmezett és megbocsátott Ninive lakóinak! Mit árul ez el Jónásról és Istenről (lásd még Mt 10:8)?
Két szempontból is sokatmondó Jónás reakciója. Először is kitűnik belőle a próféta keményszívűsége. Gyűlölte az asszírokat azért, amit Iz­raellel tettek, és nem akarta, hogy Isten egy kicsit is könyörüljön rajtuk. Micsoda tanulság ez a számunkra! Vigyázzunk, nehogy mi is így viszonyuljunk másokhoz! A kegyelem nem érdemekért jár. Azoknak kell leginkább tisztában lenni ezzel, akik már tapasztalták Isten kegyelmét, ezért így forduljanak másokhoz is. Másodszor pedig Jónás reakciója azt emeli ki, hogy Isten jellemének központi része a könyörület és a kegyelem. A próféta tisztában volt Isten kegyelmességével. Pontosan azért tudta, hogy az Úr végül majd csak nem ítéli meg Ninivét, mert „kegyelmes és irgalmas… késedelmes a haragra és nagy a kegyelme” (Jón 4:2, ÚRK). Igazságosan és kegyelmesen bánik minden emberrel és néppel.


Az a héber kifejezés, ami a fordításban „nagy türelmű” (KAR), „késedelmes a haragra” (RÚF, ÚRK), szó szerint azt jelenti, hogy „hosszú az orra”. A héber szólásmódban ez a hasonlat összekapcsolja a haragot az orral, és a hosszú orr metaforája arra utal, hogy milyen soká gerjed valaki haragra. Az Isten „hosszú orrára” tett utalás tehát azt az üzenetet közvetíti, hogy Ő késedelmes a haragra, hosszútűrő. Az emberek gyorsan méregbe gurulnak, Isten azonban különösen béketűrő és türelmes, ingyen, bőven árasztja kegyelmét, miközben nem igazolja a bűnt, nem fordítja el a tekintetét, amikor igazságtalanság történik. A kereszt által Ő maga szerez engesztelést a bűnért és a rosszért, hogy igazságos lehessen, ugyanakkor megigazíthassa a benne hívőket (Róm 3:25­26).
Volt már, hogy nem tudtál megkönyörülni valakin, kegyelmezni annak, aki ártott neked? Hogyan lehet ilyen esetben arra gondolni, amit Isten értünk tett, hogy így, Isten bőséges kegyelmét tapasztalva megbocsátóbbak lehessünk másokkal? Hogyan lehet kegyelmet gyakorolni anélkül, hogy engedélyt adnánk a bűnre, a bántalmazásra, az elnyomásra?
EGW idézet
Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói. Isten szánalma a bűnbánó niniveiek iránt „nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott… Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.” (Jón 4:1–2) […] Szem elől tévesztette mások érdekeit. Szeretett volna inkább meghalni, mint élni és látni, hogy a város megmarad. Elégedetlenül kiáltott: „Most azért Uram, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!” – Próféták és királyok, 271. o.
 
Ez a tanítás Isten szolgáinak ma is szól. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, amint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt Isten dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274. o.
 
Az isteni szeretet akkor szól a legmegindítóbban az emberi szívhez, amikor ugyanarra a gyöngéd részvétre serkenti, amely Jézus életét jellemezte. Csak az szereti igazán Istent, aki önzetlen szeretettel viseltetik atyjafia iránt. Az igaz keresztény minden veszélyben és bajban lévő léleknek segítségére siet. A tévelygőtől nem fordul el, nehogy mind mélyebbre süllyedve szerencsétlenségében és csüggedésében teljesen Sátán martalékává legyen.
Aki sohasem tapasztalta személyesen Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem vezethet másokat az élet forrásához. Ez a szeretet kényszerítő hatalom, amely arra indítja az embert, hogy társalgásában és másokért való tevékenykedésében egyaránt Krisztust nyilvánítsa ki. Krisztus munkásainak fáradozásait csak úgy koronázhatja siker, ha ismerik Urukat. Ehhez azonban mindenekelőtt szeretetét kell ismerniük. A menny aszerint ítéli meg használhatóságukat, tudnak-e úgy szeretni, ahogyan Jézus szeretett, és munkálkodnak-e úgy, ahogyan Ő munkálkodott. – Az apostolok története, 550. o.

A haragnak számos elfogadhatatlan formája van, ám a Biblia szerint van „jogos harag” is. Képzeljük el, hogy egy édesanya a játszótérre viszi hároméves kislányát, akit hirtelen megtámad egy férfi. Vajon nem haragszik az anya? Dehogynem! Ilyen körülmények között a harag a megfelelő reakció. Ez a példa segít megérteni Isten „jogos haragját”.
3. Olvassuk el Mt 21:12-13 és Jn 2:14-15 verseit! Mit árul el Istennek a bűn miatti haragja arról, amit Jézus a templomban tett?
Jézus a jogos harag „Isten szerinti buzgalmával” fordult azok felé, akik közönséges helyként tekintettek Isten templomára, „rablók barlangjává” (ÚRK) tették azt, nyerészkedtek özvegyek, árvák és szegények kárán (Mt 21:13; vö. Jn 2:16). Az Isten kegyelmes megbocsátását és a bűnösök megtisztítását jelképező templomot arra használták, hogy becsapják és elnyomják a legsebezhetőbbeket. Hogyne haragudott volna Jézus ennek az égbekiáltó bűnnek a láttán?

Mk 10:13-­14 és  Mk 3:4­-5 verseiben további példákat találunk Jézus jogos haragjára. Amikor az emberek kisgyerekeket vittek hozzá, „a tanítványok pedig megdorgálták azokat”, Jézus „haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” (Mk 10:13­-14, ÚRK).

Máskor a farizeusok szombatrontással vádolták Jézust, mert szombaton gyógyított, erre Ő megkérdezte: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani” (Mk 3:4, ÚRK)? „Ő pedig bánkódva szívük keménysége miatt haragosan végignézett rajtuk” (Mk 3:5, ÚRK), majd meggyógyította a beteget. Haragját az Ige összefüggésbe hozza a szívük keménysége miatt érzett fájdalmával. Ez Isten szeretetből fakadó, jogos haragja, éppen úgy, mint az ószövetségi esetekben. Hogyne bántaná a szeretetet a rossz, főleg ha a szeretet tárgyának árt?
Mit tehetünk, nehogy igazolni próbáljuk önző haragunkat, mintha jogos felháborodás volna? Miért igen könnyű ebbe a hibába esni? Hogyan tarthatjuk magunkat távol ettől a csapdától?
EGW idézet
Jézus lassan lejött a templom lépcsőin, és fölemelte a korbácsot, ami a kezében mintha királyi jogarrá változott volna, aztán megparancsolta a kereskedőknek, hogy azonnal hagyják el a templomi szent helyeket, és az áruikat is vigyék magukkal. Méltóságot parancsoló lelkesedéssel és szigorral, amilyet korábban sosem láthattak, felborította a pénzváltók asztalait a kövezetre hulló érmék érces hangjai közepette. Még a legmegátalkodottabb és megkövesedett lélek sem merte kétségbe vonni tekintélyét, s így a templomi szolgák, a nyerészkedő papok és állatkereskedők menekülve hagyták el a helyszínt, mert szabadulni akartak a jelenlététől. […]
Pánikhangulat vett erőt a tömegen, amely érezte, hogy Jézus istenségének árnyéka vetül rá. A rettegés kiáltásai hagyták el az emberek ajkait, miközben a tömeg kifelé tolongott a szent helyről. Jézus nem sújtott le az ostorral, mégis az ostor a bűnösök szemében minden irányba lesújtó szörnyű kardnak tűnt… Míg hajdanán az Úr jelenléte megszentelte a hegyet, jelenléte ez alkalommal megszentelte a tiszteletére épített templomot. – The Spirit of Prophecy, 2. köt. 118. o.
 
A hatalmas tömeg könnyen szembeszállhatott volna egyetlen ember tekintélyével! Ám isteni hatalma mély hatással volt az emberekre, és bűntudatot ébresztett bennük. Így nem tudtak ellenállni a világ Megváltóját övező isteni tekintélynek. Isten szent helyének megszentségtelenítőit a menny Ura kiűzte a templom udvarából.
Miután megtisztította a templomot, Jézus ábrázata megváltozott. A félelmetes fenség kifejezéseit a leggyöngédebb kedvesség kifejezései váltották fel. Szomorú szemekkel és együttérzően figyelte a menekülő tömeget. Egyesek ott maradtak, mert vonzotta őket a jelenléte. Nem ijesztette meg őket Jézus félelmetes méltósága, hanem szívük szeretettel és reménységgel vonzódott felé. Ezek az emberek nem a hatalmasok közül kerültek ki, és nem nagyságukkal akarták elnyerni a kegyeit, hanem ők voltak a nép szegényei, betegei és szenvedői. – The Spirit of Prophecy, 2. köt. 119. o.
 
Igaz, van egy olyan méltatlankodás, ami Krisztus követőinek esetében is jogos. Ha azt látják, hogy Istent nem tisztelik, szolgálatát megvetik, ha azt látják, hogy az ártatlant elnyomják, akkor jogos felháborodás kavarja fel a lelküket. Az ilyen, érzékeny erkölcsiség szülte harag nem bűn. De aki úgy érzi, hogy minden képzelt sértés miatt haragra gerjedhet, neheztelhet, az Sátánnak nyitja meg a szívét. A keserűséget, ellenségeskedést ki kell űzni a lélekből, ha összhangban akarunk maradni a mennyel. […]
Sokan buzgók a vallási szolgálatok terén, miközben testvéreikkel sajnálatos nézeteltéréseik vannak, melyeket el kellene simítaniuk. Isten azt kívánja, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az összhang helyreállítására. Míg ezt meg nem teszik, nem fogadhatja el szolgálatukat. A keresztény kötelessége itt világosan kitűnik. – Jézus élete, 310. o.

Isten az egész Bibliában újból és újból bemutatja, hogy az elnyomottak oldalán áll, a támadók és elnyomók pedig joggal gerjesztik haragra. Nem haragudna, ha nem történne rossz. Haragja csak és kizárólag azok ellen fordul, akik ártanak teremtményeinek.

Isten nem bánt szándékosan (szó szerint: „szíve szerint”). Nem akarja ítélettel sújtani a gonoszságok elkövetőit, de a szeretet megkívánja, hogy végül megtörténjen az igazságszolgáltatás.

Ezt mutatja, hogy Isten sokáig megbocsátott népének, újabb és újabb lehetőségeket adott nekik a megtérésre és a megbékélésre. A próféták által folyamatosan szólt hozzájuk, de a nép nem akart hallgatni rá (lásd Zsolt 81:12­-15; Jer 35:14­-17).
4. Vessük össze Ezsd 5:12 és Jer 51:24-25,44 verseit! Miért érte el az ítélet Jeruzsálemet Babilon által (lásd még 2Krón 36:16)?
Ezsdrás 5. fejezete szerint a nép kitartóan, megbánást nem tanúsítva ingerelte haragra Istent, aki végül visszavonult tőlük, és „a babilóniai káldeus királynak, Nebukadneccarnak a kezébe adta őket” (Ezsd 5:12, ÚRK), de csak azután, hogy „már nem volt segítség” (2Krón 36:16, ÚRK). Isten később Babilont is megítélte a Júdára mért nagy pusztítás miatt (Jer 51:24-­25, 44; vö. Zak 1:15).

Több ítélettel kapcsolatban olvashatjuk a Szentírásban, hogy Isten az ellenségei „kezébe adta” népét (Bír 2:13­-14; Zsolt 106:41-­42), mivel elfordultak tőle és más népek „isteneit” szolgálták (5Móz 29:24-­26; Bír 10:6­-16). Istennek a gonoszság elleni haragja azzal éri el tetőfokát, amikor egyszer s mindenkorra eltöröl minden rosszat. Ez abból fakad, hogy minden teremtményét szereti, a világmindenség örök javát keresi. Éppen ez forgott kockán a bűn, a lázadás és a gonoszság egész kérdésében.
Isten nem akar ítélet alá rekeszteni senkit. Hogyan segít ez megérteni az isteni harag kérdését? Isten késedelmes a haragra, tehát nem kellene nekünk is türelmesebbnek lennünk a körülöttünk élőkkel? Hogyan lehet ezt megtenni, miközben védjük a bántalmazottakat és törődünk velük?
EGW idézet
Isten Fia arcán isteni irgalom volt látható, miközben hosszas, szánakozó tekintettel nézte a templomot, majd a hallgatóit. Fájdalommal telt szavakkal, keserű könnyek között jelentette ki: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” Ilyen az elválás előtti küzdelem. Jézus könnyei Isten szívének a fájdalmát fejezték ki. – Lift Him Up, 337. o.
 
Mennyei Atyánk nem szívesen kesereg és érez haragot az emberek miatt. Világunk a megpróbáltatások, fájdalmak és nehézségek színtere. Azért vagyunk itt, hogy győzzünk az Isten által ránk mért próbákban. A megpróbáltatás kemencéjét addig hevítik, mígnem a tűz megemészti a rajtunk található salakot, hogy tűzben megtisztított aranyként kerüljünk ki belőle. És akkor, a sötétségben ragyogni fog a világosság… „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21) Ez legyen szívünk kiáltása. Még a legsötétebb óráinkban is az irgalom felhője lebeg a fejünk fölött. Isten jótéteményeinek száma, mint az esőcseppeké, amelyek megáztatják és felfrissítik a kiszáradt földet. Isten irgalma fölöttetek lebeg. […]
Ha megnyílnának szemeitek, és láthatnátok mennyei Atyátokat, ahogy szeretettel hajol fölétek, és hallhatnátok szavát, biztosan megéreznétek irgalmát és megértését a szenvedések és a nehézségek közepette. Maradjatok erősek az Ő erejében, és nyugalmat találtok Őbenne. –  In Heavenly Places, 272. o.
 
Isten néhány rövid év múltán Babilont használta eszközül, hogy kitöltse haragját a megátalkodott Júdán. Nabukodonozor ostromló hadai újra és újra körülzárták Jeruzsálemet, és behatoltak a városba. Egyik csoportot a másik után – először csak kevés embert, majd később ezreket és tízezreket – vitték fogságba Sineár földjére, és a száműzöttek sorsára juttatták őket. Joakim, Joakin, Sedékiás Júda királyai egymás után a babilóniai uralkodó hűbéresei lettek, és mindannyian fellázadtak. Az engedetlen nemzet egyre súlyosabb büntetést kapott, míg végül az egész ország elpusztult, Jeruzsálemet feldúlták és felégették; lerombolták a templomot, amelyet Salamon épített. Júda országa összeomlott, és soha többé nem foglalta el korábbi helyét a föld népei között.
Azokban a változó – Izráel számára igen vészterhes – időkben a menny feltűnően sok üzenetet küldött Jeremiás által. Az Úr bőven adott alkalmat Júda fiainak arra, hogy véget vessenek Egyiptommal való zavaros kapcsolataiknak, és elkerüljék az összetűzést Babilon uralkodóival. Amint a fenyegető veszély közeledett, Jeremiás szemléltető példázatokkal tanította a népet, remélve, hogy felkelti Isten iránti kötelességérzetüket, egyúttal baráti kapcsolatra buzdította őket a babiloni hatalommal. – Próféták és királyok, 422–423. o.
 

„Rettenetes” az isteni harag, de semmiképpen nem áll ellentétben az erkölccsel vagy a szeretettel. Ellenkezőleg! Isten azért juttatja kifejezésre haragját a gonoszsággal szemben, mert Ő a szeretet. Haragja rettenetes a rossz aljassága miatt, ami tiszta jóságának és dicsőségének szöges ellentéte.

A szeretet a fontos Isten számára, a harag nem. Ahol nincs gonoszság vagy igazságtalanság, ott harag sincs. Végül Istennek a legnagyobb szeretetből fakadó tette, a gonoszságnak a világegyetemből való kiirtása eltünteti a haragot is, mert soha többé semmiféle igazságtalanság vagy gonoszság nem lesz. Örökkön örökké csak végtelen boldogság és igazság lesz majd a tökéletes szeretet kapcsolatában. Isten nem gerjed haragra többet, mert soha nem lesz azt kiváltó ok. Csodálatos gondolat!
5. Némelyek attól tartanak, hogy lesznek, akik Isten haragját talán felhatalmazásnak tekintik az emberi bosszúra. Olvassuk el 5Móz 32:35, Péld 20:22, Péld 24:29, Róm 12:17-21 és Zsid 10:30 verseit! Mit mondanak ezek az igék a bosszúról?
A Szentírás szerint Isten joga, hogy ítéletet tartson, és amikor arra kerül a sor, Ő mindig tökéletesen igazságos. Az Ó­ és az Újszövetség is Isten jogának nevezi a bosszút. Pál így ír: „Magatokért bosszút ne álljatok, szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12:19, idézi 5Móz 32:35 versét).

Isten végül megítéli az igazságtalanságot és a gonoszságot, ugyanakkor Krisztus menekvést biztosított minden benne hívőnek. Jézus „megszabadít minket az eljövendő haragtól” (1Thessz 1:10, ÚRK; vö. Róm 5:8-9), Isten terve szerint: „Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Thessz 5:9). Isten nem közömbösíti a haragját, hanem aki hisz Jézusban, az általa megszabadulhat.
 Krisztus engesztelő halála hogyan szerezhet érvényt az igazságnak, miközben megszabadít bennünket a haragtól? Vannak hiányosságaink, Krisztus mégis lehetővé teszi a szabadulásunkat. Ennek fényében miért kell kegyelmesebbnek lennünk az emberekkel?
EGW idézet
Ha Sátán a legkisebb dologban is bűnre tudta volna csábítani Krisztust, akkor megsebezhette volna a Megváltó fejét. De így csak a sarkát volt képes megérinteni. Ha Krisztus fejét is meg tudja érinteni, akkor az emberiség reménye elvész, Ádámhoz hasonlóan Krisztusra is az isteni harag jön, Krisztus és az egyház pedig remény nélkül marad.
Nem szabad, hogy kétségeink legyenek Krisztus emberi természetének bűntelenségét illetően. Hitünk legyen értelmes hit, mely tökéletes bizalommal tekint Jézusra, az engesztelő áldozatra. Ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy lelkünket megóvjuk a sötétségtől. Szent helyettesünk mindenképpen képes minket megváltani. Az álmélkodó világegyetem előtt teljes és tökéletes alázatot tanúsított emberi jellemében. Tökéletesen engedelmeskedett Isten végzéseinek. Az ember isteni erőben részesül, hogy isteni természet részesévé váljon, s megmeneküljön a romlástól, mely kívánság által van a világban. Ezért lehet a bűnbánó, hívő embernek Krisztus igazságában része. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 256. o.
 
Nem létezik két ember, aki hasonló tapasztalatokat élt át. Egyiknek a próbái nem lehetnek a másik próbái is, ezért a szívünk legyen mindig nyitott a kedvességre és jóindulatra, hogy isteni szeretet ragyogjon belőle, amilyet Jézus is tanúsított a testvérei iránt. Krisztus némely esetben szigorú feddést is alkalmazott, és némely esetben nekünk is ezt kell tennünk, de nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy pontosan ismerte azok állapotát, akiket megdorgált; tudta, hogy mennyi feddést tűrnek el, és milyen gonoszságot kell kiküszöbölniük az életükből, de ugyanakkor tudott irgalmat is tanúsítani a tévelygők iránt, vigasztalta a megszomorodottakat, és bátorította a gyengéket. Jól tudta, hogyan nyújtson reményt és bátorítást, mivel ismerte minden személy indítékait és próbáit. Megértéssel és isteni szeretettel dorgált. Jézus nem tévedett, de az emberi ítélkezés téves lehet. Az emberek tévesen ítélhetik meg az indítékokat, megtévesztheti őket a látszat, és amikor azt gondolják, hogy jogosan feddik meg a gonoszt, túlzásokba eshetnek, kegyetlen ítéletet hozhatnak, és megsebezhetik azt, akit gyógyítani akarnak, ha helytelenül alkalmazzák az irgalmat, ha sok mindenről nincs tudomásuk, s így nem a jogos és kellő időben megtett dorgálást alkalmazzák.
Az Úr azt szeretné, hogy vessük alá magunkat akaratának, és szentüljünk meg munkájára. Távolítsuk el az önzést minden más jellemhibával együtt. Naponta meg kell halnunk az énnek. Pál is átélte ezt a tapasztaltot: „Naponként halál révén állok” – mondta. Életében naponta megvalósult az újjászületés, minden nap egy új lépést tett a menny felé. Nekünk is naponta győzelmet kell aratnunk a lelki életben, ha szeretnénk részesülni az isteni előjogokból. Istenünk irgalommal és kegyelemmel teljes. Ismeri gyengeségeinket és szükségleteinket, és ha bízunk benne, tehetetlenségünkben megsegít. – Signs of the Times, 1887. március 3.


Az aranyborjúval kapcsolatban ezt olvashatjuk: „Az izraeliták az árulás bűnét követték el. Árulásukat pedig éppen olyan Király ellen követték el, aki jótéteményeivel halmozta el őket, és akinek önként fogadtak engedelmességet. […] Isten irgalmassága azonban még ebben az esetben is megmutatkozott. […] Isten csak azokat engedte elpusztítani, akik kitartottak az ellene való lázadás és a bálványok imádása mellett. Ezt a bűnt azért is meg kellett büntetni, hogy a környező nemzetek világosan lássák: a bálványimádás milyen nagymértékben magára vonja Isten haragját. Az ítélet végrehajtását a bűnösön Mózesnek fel kellett jegyeznie ünnepélyes és nyilvános tiltakozásként az árulók és a bálványimádók bűne ellen. Mivel az izraelitáknak kárhoztatniuk kellett a szomszédos törzsek bálványimádását, ezért később ellenségeik szemükre vethetik azt a vádat, hogy az a nép, amely saját Istenének vallja Jahvét, borjút készített és imádott a Hóreben. Bár elismerték ezt a megszégyenítő igazságot, Izrael rá tudott mutatni a vétkesek rettenetes sorsára bizonyítékként, hogy Isten a bűnüket nem bocsátotta meg, és nem mentette fel őket a büntetés alól. A szeretetnek, nem kevésbé mint az igazságnak, meg kell követelnie, hogy Isten ítéletet rójon ki a bűnre… Isten irgalma volt az, hogy csak ezreknek kellett elpusztulniuk, hogy hasonló ítélettel ne kelljen milliókra lesújtania” (Pátriárkák és próféták, 324–325. o.)
1.     Az apostol szerint kikkel ne vállaljunk egyáltalán közösséget?

2.    Miben bővelkedjék mind jobban és jobban a hívők szeretete?
3.     Hol van a mi országunk?                                                                                          
4.     Milyen gyümölcsöket termünk, ha az Úr tetszésére élünk?
5.    Mi célból gyűljenek össze csoportokba a kereszténymunkások?
Mélyítsd el a tanultakat, és válaszolj az online-kérdésekre: adventist.ro/reconsacrare

Általános áttekintés

Isten haragja szeretetének egyik kifejezése, amely által megbünteti a gonoszt és a bűnt.
 
A tanulmány témái

1. Isten haragja az Ő szent és hosszútűrő válasza a bűnre. Isten haragjának alapja nem önkényes, ellenőrizhetetlen vagy bosszúálló kezdeményezés, hanem szeretetteljes és határozott válasz a gonoszra és az igazságtalanságra; válasz a folyamatos és lázadó bűnre, amely tönkreteszi a teremtett világot. Isten haragja szeretetének egy másik kifejező eszköze, amivel egyrészt megbünteti a gonosz embereket a bűneik miatt, másrészt pedig kiszabadítja a népét a bűnösök kezéből. A Szentírásban Isten haragja a legjobban saját elbeszélő szövegkörnyezetében érthető meg, mint például a 78. zsoltárban. Az Isten által tett csodák és jelek ellenére megtéretlen szívű népe megfeledkezett róla, konokká vált és fellázadt az Úr ellen.

2. Isten haragja szerető és jogos felháborodás. A Szentírásban világos leírását találjuk Isten haragjának: szeretetteljes és jogos indulat népe elnyomásával és szenvedésével szemben. Isten cselekvő módon közbelép a gonosz megbüntetése érdekében, mivel jogosan felháborodik, és feldühödését tökéletes jósága és szeretete motiválja. Haragja a szeretet megfelelő válasza a gonoszra, lévén, hogy a gonosz megsebzi szeretett teremtményeit.

Alkalmazás: Figyelembe véve Isten illetékes válaszát az igazságtalanságra és a gonoszra, mit kellene tennünk azért, hogy cselekvő módon kizárjuk az igazságtalanságot és enyhítsük mások szenvedését?

Magyarázat Isten haragja az Ő szent és hosszútűrő válasza a bűnre

A Szentírásban Isten haragja a legjobban saját elbeszélő szövegkörnyezetében érthető meg. A 78. zsoltár – a 119. után a leghosszabb zsoltár – kiemeli Izrael történelmének különleges eseményeit, legfőként a kivonulást és a pusztai vándorlást. Ebben a költői elbeszélésben Aszáf bátorítja Isten népét, hogy legyen hűséges az Úrhoz, nem úgy, mint az elmúlt nemzedék, amely fellázadt Isten ellen.

Számos más zsoltárral ellentétben, a 78. himnusz – amely egy énekszövegbe burkolt tanácsadás – címzettje nem Isten, hanem a nép (ld. Adele Berlin és Marc Zvi Brettler jegyzetét a 78. zsoltárhoz: The Jewish Study Bible, 2. kiadás, Oxford University Press, Oxford, 2014, 1353. o.). A legnagyobb valószínűség szerint a zsoltáros a nép eszébe akarta juttatni Isten szeretetteljes múltbeli beavatkozásait, miközben énekelték ezt a költői elbeszélést, bizonyságát adva annak, hogy nem fognak felejteni, mint a pusztában veszteglő nemzedék (ld. C. John Collins 78. zsoltárhoz írt magyarázatát: ESV Study Bible, Crossway, Wheaton, IL, 2008, 1033. o.).

A héber škḥ ige (jelentése: felejtkezik) kétszer jelenik meg a zsoltárban. Zsoltár 78:7 versében az Isten dolgairól való el nem felejtkezés kapcsolatban áll az Istenbe vetett bizalommal és Isten törvényeinek megtartásával. Ezzel szemben az Úr dolgairól való elfelejtkezés az engedetlenséggel és a lázadással ér fel, továbbá felfedi a „szilárd szívvel” nem rendelkezés mélyebb problémáját is, azaz egy olyan lélekre vet fényt, amely „nem volt hű Isten iránt” (Zsolt 78:8). A pusztában tapasztalt csodák és áldások ellenére a nép fellázadt, „folyvást vétkeztek ellene” (Zsolt 78:17), és „szólának Isten ellen” (78:19). A 21. vers szerint Isten haraggal válaszolt erre a bűnre: „Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákob ellen, és harag gerjedt fel Izrael ellen.” Isten haragjának okát a következő igevers foglalja össze: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az Ő segedelmében”, annak dacára, hogy a szemük előtt történtek a mennyei csodák és jelek.

A következő utalás Isten haragjára Zsoltár 78:31 versében található, és tovább folytatja a már említett gondolatmenetet: „Mindamellett is újra vétkezének, és nem hívének az ő csodadolgaiban” (78:32). Mi több, a zsoltárból megtudjuk, hogy amikor Isten lesújtott rájuk, újból el kezdték keresni Őt, és eszükbe jutott, hogy Isten egyedüli szabadulásuk (Zsolt 78:34–35).

Csakhogy ez a reakció nem volt őszinte a részükről. Tulajdonképpen „hízelkedének néki szájukkal, nyelvükkel pedig hazudozának néki, de szívük nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az Ő szövetségéhez” (Zsolt 78:36–37). Ebben a kontextusban találjuk a legszebb és szeretettel leginkább átitatott leírást Isten haragjáról: „Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt, sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását” (Zsolt 78:38).

Aszáf emlékeztette továbbá Izrael népét, hogy Isten haragja szabadította ki őket az egyiptomi rabságból, amikor ítéleteivel lesújtott az elnyomóikra (Zsolt 78:49–50). Csakhogy ez után a csodálatos szabadulás után az izraeliták „megkísérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem őrizék meg bizonyságait” (78:56). Isten törvényében a bálványimádás elleni parancsolaton különösen nyomatékos a hangsúly: „Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal” (78:58). Érdemes megjegyezni, hogy a zsoltáríró Isten haragját ebben a kontextusban az elhagyás/elvetés fogalma által szemlélteti: „elveté magától Siló hajlékát” (78:60), „és fegyver alá rekeszté az ő népét” (78:62).

A 78. zsoltár költői narrációja rámutat arra, hogy Isten haragja nem önkényes kezdeményezés vagy ellenőrizhetetlen reakció, hanem határozott válasz a folyamatos bűnre és lázadásra.

Isten haragja szerető és jogos felháborodás
A templom Jézus általi megtisztításáról szóló evangéliumi narrációk (Mt 21:12–13; Mk 11:15–17; Lk 19:45–48; Jn 2:14–15) értékes példát nyújtanak arra vonatkozóan, hogy miként értelmezendő az isteni harag jogos és felelősségteljes felháborodásként, szemben a szeszélyes és lobbanékony magatartással. A Jézus élete c. könyv 16. fejezetében („Az Ő templomában”) Ellen G. White mélyreható észrevételeket közöl, amelyek mentén elgondolkodhatunk Isten haragján. Ebben a fejezetben többször is kijelenti, hogy a templom megtisztításában nemcsak az ember Jézus vett részt: „A templom megtisztítása emberfeletti erő révén történt” (164. o.). Miközben az emberek „Krisztusra néztek, észrevették, hogy az istenség átvillan az emberi külsőn” (162. o.).

Ellen White magyarázata szerint a templom udvarában „a kufárok elképesztő árakat kértek az állatokért, a hasznot megosztották a papokkal és a vezetőkkel, akik így a nép rovására gazdagodtak meg” (Jézus élete, 155. o.). Következésképpen ahelyett, hogy valóban Isten képviselőiként szolgáltak volna a nép érdekében, helyreigazítva a templom udvarán elkövetett visszaéléseket, a papok és az elöljárók a saját hasznukat tartották szem előtt. Példát kellett volna mutatniuk az embereknek a tisztesség és a könyörület terén, tudakozódniuk kellett volna a hívők szükségletei felől, készen arra, hogy segítsék mindazokat, akik képtelenek voltak kifizetni az áldozati állatokért kért árat. Nem így tettek. Engedték, hogy a kapzsiság megkeményítse a szívüket.

Prófétanőnk ekképpen jellemzi a templomban megforduló embereket:

„Eljöttek erre az ünnepségre a szenvedők, a szűkölködők, a nélkülözők is. Ott voltak a vakok, a sánták, a süketek. Egyeseket ágyon hoztak. Sok olyan szegény is eljött, akik a legszerényebb áldozatot sem tudták megvásárolni az Úrnak, még saját éhségük csillapítására sem tudtak élelmet venni” (Jézus élete, 157. o.). A papok azonban nem tanúsítottak együttérzést irántuk, „szenvedésük nem ébresztett szánalmat a papok szívében” (157. o.).

Jézus eljött a templomba, és a papokkal ellentétben látta a tisztességtelen kereskedelmet és a szegények fájdalmát. Ellen White a felháborodás nyelvezetét használja Jézus reakciójának a kiemeléséhez: „Amint áttekintette az udvart, ábrázatán felháborodás, hatalom és erő tükröződött” (157. o.). A felháborodás e kontextusában Ellen White hangsúlyozza, hogy Krisztus istensége átvillant emberi külsején. Miközben a szentségtelen kufárkodás résztvevői rátekintettek, az volt a benyomásuk, hogy Isten ítélőszéke előtt állnak, hogy számot adjanak cselekedeteikről. A pénzváltók asztalait „azelőtt sosem látott hévvel, ugyanakkor komolysággal döntögette fel” (158. o.).

Érdemes megjegyeznünk, hogy ez a harag nem érthető meg helyesen anélkül, hogy ne vennénk figyelembe Jézus szegények iránti könyörületét, amelyet a templomi kereskedés ébresztett fel a lelkében. „Könnyező szemmel szólt a körülötte álló, reszkető néphez: »Ne féljetek, én megszabadítalak titeket, ti pedig dicsőítetek engem. Ezért jöttem e világra«” (163. o.).

Ez a bibliai narráció, melyet Ellen White oly gyönyörűen feltárt előttünk, krisztológiai szempontból rámutat arra, hogy Isten haragja hogyan lehet szerető és igazságos felháborodás népe szenvedésével és elnyomásával szemben. Végül is ez az isteni felháborodás – az elnyomók elítélése nyomán – mozgásba hozza a nép felszabadulását.

Alkalmazás
 
Reflections on the Wrath of God [Gondolatok Isten haragjáról] c. cikkében Marvin Moore Isten igazságtalanságra adott válaszán elmélkedik. Moore egy rövid történetet mesél el, ami röviden így hangzik: egy napon egy anya a hátsó udvarra ment, hogy előhozzon valamit, amikor meglátta, hogy a lánya ellen a nagybátyja nemi erőszakot követ el. Mit tegyen? Menjen a szobájába, és semmi mást ne tegyen, csak imádkozzon a helyzet megoldásáért, vagy pedig lépjen közbe és azonnal állítsa meg a bűnöst? (ld. Journal of the Adventist Theological Society, 15.2, 2004, 118–127. o., https://digitalcommons.andrews.edu/jats/vol15/iss2/8). Ennek a történetnek a fényében kérd meg a csoportod tagjait, hogy beszéljék meg az alábbi kérdéseket!

1.Mit kellene tennie Istennek, amikor látja, hogy mennyi abúzust és igazságtalanságot követnek el a népe ellen? Érezhet Isten erős haragot?

2. Isten haragja szeretete kifejezése? Magyarázd meg! Közbe kellene lépnie a bűn és a bűnös megállítása érdekében? Miért igen, vagy miért nem?

3. Milyen szituációkban léptél fel te is az igazságtalanság megszüntetése vagy mások szenvedésének enyhítése érdekében?

4. A Biblia azt tanácsolja, hogy ne gerjedjünk haragra és ne vétkezzünk. Mondj néhány konkrét példát a mindennapi életedből, amikor a harag a szeretet kifejeződéseként nyilvánult meg!

Studiul 5, 25-31 január

Lesson image

Trimestrul 1, 2025

ISTEN SZERETETE ÉS IGAZSÁGA