A BŰN PROBLÉMÁJA

Text de memorat

Alapige: „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4)


A kereszténység talán legnagyobb problémája a gonoszság kérdése – hogyan lehet összeegyeztetni Isten tökéletes jóságát, szeretetét, ami tény, a gonoszság létezésével, ami szintén tény? Röviden: ha Isten csak jó és mindenható, miért van rossz, méghozzá annyi?

Ez nem pusztán elméleti kérdés, sokakat mélységesen zavar, vannak, akik éppen emiatt nem fordulnak Istenhez, ezért nem akarják megismerni és szeretni.

„Sok embert elbizonytalanít a bűn eredete és oka. Látják a gonoszság munkáját és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 423. o.).

Számos ateista a gonoszság problémájával indokolja világnézetét. Amint azonban látni fogjuk ezen a héten, majd pedig a következők során is: a Biblia Istene csak jó, bízhatunk benne, még a bűnös világot olyannyira megfertőző gonoszság ellenére is!
 
Február 8–15. – A keresztény otthon hete
EGW idézet
Isten a szeretet. A világban található gonoszság nem tőle van, hanem nagy ellenségünktől, akinek mindig az volt a műve, hogy megrontsa az embert, meggyengítse és eltorzítsa képességeit. Isten azonban nem hagyott bennünket a bűneset utáni romlott állapotunkban. Mennyei Atyánk minden képességet elérhetővé tett, hogy helyesen irányított törekvéseikkel az emberek visszanyerhessék kezdeti tökéletességüket, és Krisztusban teljességre jutva megállhassanak. E munkában Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. Az övé vagyunk – megvásárolt tulajdona. Az emberi családért Isten és Jézus Krisztus végtelen árat fizetett.
A világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, a törvény iránti tökéletes engedelmességével, életével és jellemével visszaszerezte azt, ami a bűneset nyomán elveszett, és lehetővé tette az embernek, hogy az Ádám által megszegett igazság törvényének engedelmeskedni tudjon. Krisztus nem cserélte el isteni mivoltát emberire, hanem egyesítette az emberit és az istenit. Emberi mivoltában élte meg a törvényt az emberi család érdekében. Krisztus minden ember bűnét kifizeti, aki Őt elfogadja. Teljesen eleget tett Isten igazságszolgáltatásának. – A keresztény nevelés alapjai, 429. o.
 
Isten nem teremtett gonoszságot, csak jót, olyat, mint Ő maga. Sátán azonban nem elégedett meg Isten akaratának ismeretével, sem annak teljesítésével. Kíváncsisága arrafelé ágaskodott, amit Isten nem látott jónak közölni vele. Nem Isten teremtette a gonoszságot, a bűnt és a halált: ezek az engedetlenség következményei voltak, amely Sátántól ered. Annak a rossznak a tudása, amely most a világban van, Sátán ravaszsága által került közénk. Kemény leckék, nagy árat kell értük fizetni, az ember mégis meg akarja tanulni ezeket. Sokakat nem is lehet meggyőzni arról, hogy jobb, ha tudatlanok maradunk bizonyos ismeretek felől, amelyek alantas kívánságokból és szentségtelen célokból fakadnak.
Ádám fiai és leányai ugyanolyan kíváncsiak és tolakodóak, mint Éva volt, amikor megkívánta a tiltott tudást. Olyan tapasztalatokhoz, olyan ismeretekhez jutunk, amelyekre Isten tervei szerint sohasem kellene szert tennünk. S most is ugyanaz a következménye, mint ősszüleink esetében volt: elveszítjük édeni otthonunkat. Mikor tanulják meg végre az emberek azt, ami már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott előttük? – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 503. o.
 
„Az Isten szeretet.” (1Jn 4:16) Lénye, törvénye – szeretet. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. „[…] a magasságos és felséges, aki örökké lakozik”, akinek „[…] ösvényei örökkévalók”, nem változik. Nála „nincsen változás, vagy változásnak árnyéka” (Ésa 57:15; Hab 3:6; Jak 1:17). A teremtő erő minden megnyilvánulása a végtelen szeretet egy-egy kifejeződése. Isten korlátlan uralma együtt jár az áldások teljességével, amelyet minden teremtett lénynek felkínál. […]
A jó és gonosz közötti nagy küzdelem története – attól kezdve, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végleges legyőzéséig, és a bűn tökéletes kiirtásáig – szintén Isten változatlan szeretetéről tesz bizonyságot. – Pátriárkák és próféták, 33. o.
 

A gonoszság problémájáról nem kizárólag a mi korunkban beszélnek, a Szentírás is szól róla.
1. Olvassuk el Jób 30:26, Zsolt 10:1,Jer 12:1, Jer 13:22 és Mal 2:17 verseit! Mennyire komoly probléma a gonoszság az ember életében? Hogyan mutatnak rá ezek a szövegek is?
Ezek a versek sok olyan kérdést felvetnek, amelyek ma is velünk vannak. Miért tűnik úgy, hogy a gonoszoknak jól megy sora, aki rosszat tesz, az látszólag profitál belőle, ha nem is mindig, de azért elég gyakran? Akik igazságban járnak, miért szenvednek annyit? Hol van Isten, amikor rossz dolgok történnek? Miért érezzük néha úgy, hogy távol van tőlünk, elrejtőzött?

Akármit felelünk is ezekre a kérdésekre és általánosabban véve a gonoszság problémájára, a válaszainknak biztosan nem szabad közhelyesnek lenni! Ne akarjunk úgy feloldást keresni a világban létező rosszra, hogy megpróbáljuk csökkenteni fajtáinak, mértékének a jelentőségét! A gonoszság szörnyűségesen rossz, és Isten még nálunk is jobban gyűlöli. Ezért a világ megannyi gonoszsága és igazságtalansága láttán mi is csatlakozhatunk az egész Szentíráson át visszhangzó kiáltáshoz: „Meddig még, Uram?”
2. Hogyan értsük Jézus szavait Mt 27:46 versében? Hogyan érinti Istent a bűn? 
A kereszten Jézus is feltette a kérdést: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet” (Mt 27:46, ÚRK)? Itt különösen látszik, mennyire érintette magát Istent is a gonoszság. Erre a döbbenetes igazságra rendkívül jól rávilágít Krisztus szenvedése és halála a kereszten, ahol a világ minden gonoszsága rá nehezedett.

Csakhogy még itt is van remény! Keresztáldozatával Krisztus legyőzte a gonoszság forrását, Sátánt, és végül majd örökre eltöröl minden rosszat. Jézus a kereszten Zsolt 22:2 szavait idézte, de ez a zsoltár diadallal fejeződik be.
A kereszten Jézus arra a reménységre tekintett előre, amit akkor nem láthatott. Hogyan nyújt vigaszt az Ő tapasztalata, amikor nem látunk semmi reményt?
EGW idézet
„Nem késik el az ígérettel az Úr” (1Pt 3:9). Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak hagyja, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket, nehogy téves fogalmaik legyenek róluk azoknak, akik követni kívánják Isten akaratát. Az igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy ők maguk is megtisztuljanak; hogy példájukból mások is meglássák, milyen kézzelfogható a hit és a kegyesség; hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és a hitetlent.
Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa Istennel szembeni gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben a pusztulásban mindenki Isten igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. Az isteni bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták Isten törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Isten minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen elkövettek, úgy büntet meg, mintha Krisztus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48. o.
 
A ma végrehajtandó reformációs munkában szükség van Ezsdrásokra és Nehémiásokra, akik nem szépítgetik és nem mentegetik a bűnt, hanem bátran megvédik Isten méltóságát. Azok, akikre ennek a munkának a terhe nehezedik, nem hallgathatnak a gonoszság láttán, és nem takarhatják be a bűnt a hamis könyörület köpenyével. Tudják, hogy Isten nem személyválogató, és a kevés emberrel szemben gyakorolt szigor irgalmasságnak bizonyul a tömegek iránt. Azt sem felejthetik el, hogy a bűn megfeddőjében Krisztus Lelkének mindig meg kell mutatkoznia. – Próféták és királyok, 675. o.
 
Rászögezték [Krisztust] a keresztre, hogy ott függjön kifeszítve az ég és a föld között… Az elveszett világ dicső Megváltója most szenvedi el a büntetést az Atya törvényének megrontásáért. Most váltja meg népét tulajdon vére árán.
Volt-e valaha olyan szenvedés és mérhetetlen szomorúság, mint amilyet a haldokló Üdvözítő elviselt! Atyja súlyos neheztelésének tudata tette ennyire keserűvé a poharát. Nem a testi szenvedés vetett véget olyan gyorsan Krisztus életének a kereszten, hanem a világ bűnének elviselhetetlen súlya és az Atya haragjának tudata… A tüzes kísértés, miszerint Atyja mindörökre elhagyta Őt, vezetett a metsző felkiáltáshoz a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Haláltusájában, amikor kilehelte drága lelkét, csakis a hit segítségével bizakodott abban, akinek mindenkor örömmel engedelmeskedett… Megfosztva a diadal csillogó reménységétől, hangos szóval kiáltotta: „Atyám! Kezedbe teszem a lelkemet!” (Lk 23:46) Ismerte Atyja jellemét, igaz voltát, irgalmát és hatalmas szeretetét, ezért ráhagyatkozva a kezei közé esett. – Isten csodálatos kegyelme, 170. o.
 

A történelem végén a szeretet győz majd a gonoszság felett, addig azonban még sok kérdés nyugtalanít. Hogyan gondolkodhatunk és beszélhetünk úgy a gonoszság problémájáról, hogy azzal segíteni tudjunk?
3. Olvassuk el Jób 38:1-12 szakaszát! Isten Jóbnak adott válasza milyen fényt vet a gonoszság kérdésére? Mennyit tudunk és mennyit nem a színfalak mögött történtekről?
A történetben Jób igen sokat szenvedett, és ő maga is számos kérdést feltett arra vonatkozóan, hogy miért sújtotta annyi rossz és szenvedés. Kihallgatást kért Istentől, hogy választ kaphasson a kérdéseire, miközben fogalma sem volt róla, mi minden zajlott a háttérben, Isten udvarában (Jób 1­2. fejezet).

Isten válasza roppant meglepő. „Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével” (Jób 38:1­2, ÚRK)? Egy fordításban ezt olvashatjuk: „Miért beszélsz annyit, amikor olyan keveset tudsz?” Az Úr még folytatta: „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat” (Jób 38:4, ÚRK)!
4. Olvassuk el Jób 42:3 versét! Jób válasza alapján mit kell felismernünk önmagunkkal kapcsolatban?
 Válaszában Isten világossá tette, hogy Jób mennyi mindent nem tud, nem ért. Mi is alázattal ismerjük el, hogy sok minden történik a világban és a háttérben, amiről fogalmunk sincs. Nem találunk válaszokat a kérdéseinkre, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nincsenek is jó válaszok, vagy egy nap nem oldódik majd meg minden. Addig pedig bíznunk kell Isten jóságában, amit számtalan úton­ módon be is mutatott nekünk!
Gondoljunk csak bele, milyen keveset tudunk valójában mindenről! Miért kell tehát megtanulnunk együtt élni a legnehezebb kérdésekkel, a gonoszság és a szenvedés megválaszolatlan kérdéseivel?
EGW idézet
A kinyilatkoztatás számos olyan kérdést vet itt föl, melyre a legnagyobb tudósok sem tudnak megfelelni. Az írás nem azt feltételezve említi ezeket, mintha felelni tudnánk rájuk, hanem hogy Isten mély titkaira terelje figyelmünket, és ráébresszen okosságunk korlátoltságára; hogy a mindennapi életben a véges értelmet meghaladó titkok rejlenek; hogy Isten ítéletei és szándékai kikutathatatlanok és bölcsessége meg nem fejthető. Ha Isten ki is jelenti magát, a titokzatosság sűrű felhőjébe burkolózva teszi.
Isten többet akar elrejteni magából, mint amennyit kijelent. Ha az emberek teljesen felfognák útjait, tetteit és műveit, akkor nem hinnék Istent mindenhatónak. Az embernek nem szükséges megérteni bölcsességét, indokait és céljait. Isten „útjai kikutathatatlanok” (Róm 11:33). Szeretetét sohasem tudjuk magától értetődő elvek segítségével megmagyarázni. Ha meg tudnánk, nem hinnénk, hogy rábízhatjuk örök üdvösségünket. A kételkedők azért nem akarnak hinni, mert véges értelmük nem fogja föl a végtelen hatalmat, mellyel Isten kinyilatkoztatja magát. Még az emberi test működését sem érthetjük meg teljesen. Testünk még a legokosabb embert is zavarba ejtő titkokat rejt. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1141. o.
 
A hit és alázat csodás leckéit tanulhatjuk meg, amint nyomon követjük Isten teremtményeivel való bánásmódját. Az Úr keveset tehet az emberek gyermekeiért, mivel tele vannak kevélységgel, hiú dicsvágygyal. Magukat magasztalják, a maguk erejét, műveltségét, bölcsességét tartják nagyra. Isten kénytelen csalódást okozni reményeiknek, meghiúsítani terveiket, hogy megtanuljanak benne bízni. Minden képességünk, erőnk Istentől ered; semmit sem tehetünk a tőle nyert erőtől függetlenül. Hol az a férfi, nő vagy gyerek, akit ne Isten éltetne? Hol az az elhagyott hely, melyet Isten ne töltene be? Hol az a szükség, melyet Istenen kívül bárki kielégíthetne?
Az Úr azt akarja, hogy minden kötelességünkben, életünk minden ügyében Őt fogadjuk el védelmezőnkül, vezetőnkül. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1141. o.
 
„Ekkor megszólalt az Úr a viharban” (Jób 38:1), és kinyilatkoztatta szolgájának hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, akkor a porban és hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.
Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűnös és észszerűtlen dolog. Isten képes és kész „teljesebben” adni szolgáinak az erőt, amelyre szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket. Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg is dönti, amikor és ahogyan jónak látja – ha szolgái hitét már eléggé megpróbálta. – Próféták és királyok, 164. o.

Isten kijelenti: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ézs 55:8-9)!

Isten gondolatai jóval magasabbak a mieinknél. El sem tudjuk képzelni a történelemre vonatkozó isteni terv összetettségét, bonyolultságát, tehát miért várnánk, hogy képesek lennénk eldönteni, milyen okkal cselekszik vagy nem cselekszik a különböző helyzetekben?

A gonoszság problémájának egyik megközelítését arra alapozták, hogy mennyire keveset tudunk, ezt nevezik szkeptikus teizmusnak. A szkeptikus teista hiszi, hogy Istennek jó oka van arra, amit tesz, mivel azonban a mi tudásunk csak korlátozott, nem várhatjuk el, hogy tisztában legyünk az indokaival. A szkeptikus teista kétségbe vonja, hogy az ember képes lenne felmérni vagy teljes mértékben megérteni Isten indokait a világ gonoszságával kapcsolatban. Nem látjuk például a levegőben körülöttünk szálló baktériumokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem keringenek baktériumok körülöttünk a levegőben. Az ember nem ismeri Isten indokait, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy nincs mindenre jó oka.
5. Olvassuk el a Zsolt 73! Hogyan tekintett a zsoltáríró a környezetében tapasztalt gonoszságra és igazságtalanságokra? Mit látott meg később, aminek következtében más nézőpontból közelítette meg a kérdést?
A zsoltárost mélységesen nyomasztotta a világ gonoszsága. Körülnézve azt látta, hogy a gonoszoknak igen jól megy a sora. Minden igazságtalannak tűnt. Nem talált választ a kérdéseire. Még az is eszébe jutott, hogy érdemes­e egyáltalán hinni Istenben, Őt szolgálni. Ez addig tartott, amíg be nem pillantott a templomba.

A gonoszság problémájához részben megadja a kulcsot a templom, a felismerés, hogy van egy igaz Bíró, aki a maga idejében igazságot és ítéletet hoz majd.
Az ítéletről és a szentélyről szóló adventista tanítás milyen megvilágításba helyezi a gonoszság problémáját? Segít a gondolat, hogy most vannak ugyan még kérdéseink, de végül majd megismerhetjük a történelem részleteit és Isten igazságos ítéleteit?
EGW idézet
Nem foghatjuk fel Isten nagyságát és bölcsességét, s nem tudjuk elképzelni azt a mérhetetlen távolságot, amely a Teremtő és kezének teremtményei közt van. Aki a mennyben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja kezében, nem a mi véges mértékünk szerint és nem a mi gondolkodásmódunk alapján ítél. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk apróság, az az Ő szemében is csekélység. Ha Isten képességei azonosak lennének a miénkkel, akkor nem lenne dicsőbb, mint mi vagyunk. […] Isten a prófétái által szól hozzánk: „Hagyja el útjait a gonosz, és gondolatait a bűnös: térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál.” (Ésa 55:7–9) Tisztánlátásra van szükségünk, hogy Isten mértékével és ne a miénkkel mérhessük a bűnt. Ne emberi véleményeket vegyünk alapul, hanem Isten szavát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 337. o.
 
Dávid, a zsoltáros, élete folyamán gyakran ment át érzelmi válságokon. Időnként igen boldog volt, amint bepillantást nyert Isten akaratába és útjaiba. Majd mikor Isten kegyelmének és változatlan szeretetének ellentétét pillantotta meg, akkor minden mintha a sötétség fellegébe burkolózott volna. De még a sötétségen át is Isten tulajdonságait látta. Ez bizalmat támasztott benne, és megerősítette hitét. Ám ha az élet nehézségeiről és veszélyeiről elmélkedett, annyira fenyegetőnek tűntek, hogy azt gondolta, Isten elhagyta őt a bűnei miatt. […] Olyan éles megvilágításban látta bűneit, hogy felkiáltott: „Ez az én gyöngeségem; mégis emlékezni fogok a felséges jobb kezének éveiről.” –  A Te Igéd igazság, 3. köt., 1149. o.

Mikor Dávid átgondolta Isten Izráelnek adott ígéreteit, tudva, hogy ezek végül is mindazok számára is szólnak, akiknek szükségük van rá, magára vonatkoztatta az ígéreteket, és így szólt: „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáiról.”
Hit által megragadta Istent, s ez megerősítette és bátorította őt. Bár felismerte Isten útjainak titokzatosságát, mégis bizonyos volt benne, hogy irgalmassággal és jósággal teljesek; hiszen az volt Isten jelleme, amit Mózesnek kinyilatkoztatott. […]
Amint Dávid magáévá tette az ígéreteket és előjogokat, elhatározta, hogy nem lesz többé elhamarkodott az ítéletre, nem csügged el, s nem veti magát tehetetlen kétségbeesésbe. Amikor Isten jelleméről elmélkedett, amint az tanításaiban, türelmében, túlszárnyaló nagyságában és irgalmában előtűnt, s látta, hogy Isten cselekedeteit és csodáit nem lehet korlátozni, a lelke felbátorodott. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1149. o.

Még ha sok mindent nem is értünk Isten útjaival és gondolataival kapcsolatban, azért a Szentírás kinyilatkoztat olyan dolgokat, amelyek segítenek a gonoszság problémájának megközelítésében. Ennek az az egyik módja a gonoszság logikus problémájával kapcsolatban, amit a szabad akarat érveként ismernek. A szabad akarat érvelése szerint a gonoszság annak a következménye, hogy egyes teremtmények helytelenül élnek szabad akaratukkal. Nem Istent kell tehát kárhoztatni a rosszért, hiszen az abból ered, hogy a teremtmények visszaélnek szabad akaratukkal – amivel Isten ruházta fel őket, mégpedig jó okkal. Csakhogy miért kellett Istennek szabad akaratot adnia? C. S. Lewis erről azt írta egyszer, hogy „a szabad akarat ugyan lehetőséget ad a rosszra, de egyedül így lehetséges a szeretet, a jóság és az öröm, amivel fontos rendelkezni. Aligha lenne érdemes robotvilágot teremteni, ahol a teremtmények csak gépek módjára dolgoznának. Magasabb rendű teremtményeinek Isten olyan boldogságot tervez, amit az ad, ha szabadon, önként léphetnek szövetségre vele és egymással… Ennek érdekében pedig szabadnak kell lenniük” (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1960, MacMillan, 52. o.).
6. Hogyan mutatják be 1Móz 2:16-17 versei, hogy Isten erkölcsi szabadsággal ajándékozta meg Ádámot és Évát?
Először is, miért parancsolt volna nekik, ha nem rendelkeztek szabad akarattal? Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, és attól fogva bolygónk tele van gonoszsággal. 1Mózes 4. fejezetében látjuk a bűn iszonyatos következményét: Ábelt meggyilkolta a testvére. A leírásból kitűnik, hogy Ádám és Éva nem jól élt szabad akaratával, és ez bevezette a bűnt meg a gonoszságot bolygónk történelmébe. Az egész Szentírásban az erkölcsi szabad akarat valóságát látjuk (lásd 5Móz 7:12­-13; Józs 24:14­-15; Zsolt 81:12­-15; Ézs 66:4). Életünk minden napján ilyen vagy olyan mértékben mindannyian gyakoroljuk a Teremtőtől kapott szabad akaratunkat. Enélkül nem lehetne embernek tekinteni bennünket, inkább olyanok lennénk, mint a gépek vagy egy gondolat nélküli robot.
A Sony vállalatnál készítettek egy robotkutyát, amit Aibónak nevezték el. Nem betegszik meg, nem lesz bolhás, nem harap, nem kell beoltani és a szőre sem hull. Elcserélnéd Aibóra az igazi kutyádat? Ha nem, a válaszod hogyan segíthet megérteni, hogy Isten miért teremtett bennünket szabad akarattal, még ha ez kockázattal járt is?
EGW idézet
Az önuralom gyeplői Ádám kezébe adattak. Uralkodnia kellett volna ítélőképességén, gondolkodásán és lelkiismeretén, amivel fel lett ruházva. Isten az Édenkertbe helyezte az embert, hogy művelje és gondozza azt. „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”
Ádám és Éva a kert bármelyik fájának gyümölcsét fogyaszthatta – egy kivételével. Csak egy tiltás létezett. A tiltott fa ugyanolyan ízletes és kívánatos volt, mint a kert többi fájának gyümölcse. Azért nevezte ezt a fát Isten a jó és gonosz tudása fájának, mert ha esznek belőle, miközben ezt megtiltotta, akkor megismerik a bűnt, és megtapasztalják az engedetlenséget. – Confrontation, 12. o.
 
Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy ne legyen lehetősége áthágni a törvényt; megakadályozhatta volna Ádámot, hogy kinyújtsa kezét a tiltott gyümölcs felé, csakhogy ebben az esetben már nem szabad akaratból jár el. Szabad választási lehetőség nélkül engedelmessége nem önkéntes, csupán erőltetett lett volna. Így nem fejlődhetett a jelleme. Ez az állapot nem egyezhetett meg Istennek azon tervével, amit véghez akart vinni az el nem bukott világok lakóival. Az ember, mint értelmes lény számára pedig méltatlan állapot lett volna, ami csak megerősítené Sátán azon vádját, mely szerint Isten önkényesen uralkodik. […]
Isten az embert különleges értelmi képességekkel ruházta fel, és a lehető legerőteljesebb felhívásokkal kérte hűségre és engedelmességre. Örök boldogságának feltétele a szüntelen, teljes engedelmesség. Ha eleget tesz ennek a feltételnek, akkor az élet fájához járulhat. […]
Míg hűséges marad Isten törvényéhez, tudása, öröme és szeretete folyamatosan gyarapodhat. Szüntelen felfedezheti az ismeret új kincseit, a boldogság forrásait, és egyre tisztább megértésre tehet szert Isten végtelen, kiapadhatatlan szeretetével kapcsolatosan. – Conƒlict and Courage, 13. o.
 
Mindenki elnyerheti a mennyet és elkerülheti a poklot. Az angyali seregek készen állnak, hogy a megpróbált és megkísértett lélek segítségére jöjjenek. A végtelen Isten Fia kiállta a próbát értünk. A Kálvária keresztje mindenki számára világosan látható. Amikor elhangzik az ítélet, és az elveszettek átadatnak, hogy elszenvedjék Isten iránti tiszteletlenségük és engedetlenségük büntetését, senkinek nem lesz mentsége. Senkire nézve nem szükségszerű, hogy elvesszen. Mindenki maga dönti el, hogy fejedelméül Krisztust vagy Sátánt választja. Minden ember részesülhet abban a segítségben a megpróbáltatás idején, amiben Krisztusnak része volt. A kereszt bizonyítéka annak, hogy senkinek sem szükségszerű elvesznie, és minden ember számára óriási segítség áll rendelkezésre. Választásunkon áll, hogy győzünk-e a sátáni seregek felett, vagy pedig annak erőihez csatlakozva Isten munkájának ellenlábasaivá válunk. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 96. o.
 

Isten azért adott szabad akaratot, mert ez kell a szeretethez, viszont a rossz okozója a szabadsággal való visszaélés. Továbbra is megmarad sok kérdés. Isten teret enged a gonoszságnak (egy ideig), miközben hevesen ellenzi azt. Ha kizárná a lehetőségét, lehetetlenné tenné a szeretetet, valamint ha idejekorán elpusztítaná, aláásná a bizalmat, ami szükséges a szeretethez.

„A hamis istentisztelet homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13. o.).

Szabad akarat nélkül nem lenne szeretet, és ha az Isten szeretet, világos, hogy nem törölheti el a szeretetet, sem az ahhoz szükséges szabadságot. Ha úgy ismernénk kezdettől a véget, mint Isten, valószínűleg nem akarnánk, hogy elvegye a szabadságunkat. Ugyan ki akarna szeretet nélküli univerzumban élni?
 7. Olvassuk el Róm 8:18 és Jel 21:3-4 verseit! Hogyan segítenek ezek az igék bízni Isten jóságában, noha annyi a gonoszság a világon?
Még ha mi nem is látunk át a sötétségen, Isten látja a véget kezdettől fogva. Látja mindazok örök boldogságát is, akik bíznak Jézusban. Róm 8:18 szerint, „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk” (ÚRK). Van elég hitünk bízni ebben a bámulatos ígéretben?

A szeretet és az ahhoz szervesen hozzátartozó szabadság szent és alapvetően fontos Jézus számára, ezért nem akarta megtagadni tőlünk, pedig tudta, hogy majd nagy szenvedések között keresztre feszítik. Mégis megadta nekünk a szabadságot, noha tisztában volt vele, hogy milyen árat kell fizetnie ezért. Miért rendkívül fontos, hogy ezt soha ne feledjük?
A szabad akarat ajándékának ismerete hogyan véd meg attól, hogy mindent Isten akaratának gondoljunk, ami megtörténik?
EGW idézet
Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért. Józsefet gyalázták és üldözték, mert erkölcsös maradt. Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták Isten iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait; a betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de hűsége Isten iránt nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Istentől nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték, mert Isten hűséges követe maradt a pogányok között. […]
Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, jelenléte állandó, és kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának. A hit munkája, hogy a legsötétebb órákban Istenben nyugodjunk, hogy érezzük, ha bármennyire megkísért és űz is a vihar, a kormányt Atyánk tartja kezében. Csupán hitszemünkkel tudunk fölé emelkedni a mulandó dolgoknak, hogy az örök valóságok igazi értékét helyesen becsüljük fel. – Az apostolok története, 575. o.
 
Ha tüzes kemencén kell átmenned Jézusért, az Úr ugyanúgy melletted lesz, amint a három hű ifjú mellett is ott állt Babilon tüzes kemencéjében. Akik szeretik Megváltójukat, mindenkor örvendezni fognak, ha megosztják Urukkal a megaláztatást és gyalázatot. Az Urunk iránt szívünkben égő szeretet édessé teszi az érte elviselt szenvedést.
Sátán minden korszakban üldözte Isten népét. Megkínoztatta, kivégeztette őket, a halálban mégis hódítókká váltak. Tántoríthatatlan hitükkel a Sátánnál hatalmasabbat, Istent nyilatkoztatták ki. Az ördög megkínozhatta, megölhette a testet, de a Krisztus által Istenben elrejtett életet még érinteni sem tudta… Isten gyermekei a homályon túl a dicsőségre tudtak tekinteni, s így szóltak: „Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.” (Róm 8:18) – Gondolatok a hegyibeszédről, 30. o.
 
Az ember meg akarja-e ragadni az isteni hatalmat, elszántan és állhatatosan ellene fog-e állni az ellenfélnek, amint Krisztus példát mutatott neki, mikor a kísértés pusztájában szembeszállt az ellenféllel? Isten nem mentheti meg akarata ellenére Sátán mesterkedéseinek hatalmából. Az embernek a maga emberi erejével is törekednie kell – Krisztus isteni hatalmától támogatottan –, ellenállni és győzni, bármi árat is kell fizetnie érte. Röviden, az embernek győznie kell, amint Krisztus győzött. S akkor, a győzelem által, melyet Jézus mindenható nevében előjoga kivívni, Isten örököse, Jézus Krisztus örököstársa lehet. Ez nem lenne lehetséges, ha Krisztus nem vívta volna ki az összes győzelmet. Az embernek is meg kell tennie a maga részét; neki is azzal az erővel és kegyelemmel kell győznie, melyet Krisztus ad neki. Az embernek Jézus munkatársává kell válnia a győzelem felé törekvésben, s akkor részesülhet az Ő dicsőségében is. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 32. o.
 


„A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének és következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.
Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetem számára az eljövendő korszakokon át végig – mint a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevés" (Pátriárkák és próféták, 42–43. o.).
1.     Mit kellett tenniük a thesszalonikabelieknek a tudománnyal, amit beszéd vagy levél útján kaptak Pál apostoltól?

2.    Mit parancsolt Pál az Úr nevében a rendetlenül élő testvérekkel való viszony tekintetében?
3.     Kit adott át Pál Sátánnak és miért?
4.     Milyen más tulajdonságokkal kellett rendelkeznie „a tanításra alkalmatos” püspöknek?                                                                           
5.    Minek kell a második természetünkké válnia?
Mélyítsd el a tanultakat, és válaszolj az online-kérdésekre: adventist.ro/reconsacrare

Általános áttekintés

Miközben arra törekszünk, hogy megértsük a gonosz jelenlétét a világban, el kell ismernünk a korlátainkat, és reménységgel közelítenünk a megoldáshoz.

A tanulmány témái

1. A Biblia nyitott kérdéseket tartalmaz a gonoszság problémájára vonatkozóan. A szenvedés óráiban nehéz megbékéltetni egymással Isten szeretetét és jóságát a gonoszság jelenlétével. A Szentírásban találkozunk olyan szereplőkkel, akik „meddig?” típusú kérdéseket tesznek fel, amelyek isteni közbelépésre várnak. Mi is reménykedünk abban, hogy Isten győzni fog a gonosz felett.

2. Magyarázataink a gonoszság problémájára korlátozottak. A gonoszság és a szenvedés kérdése kihívás az emberiség számára. A bűn és szenvedés problémáját megoldani képtelen Jób feltett néhány kérdést Istennek, aki viszont válasz helyett további kérdéseket tett fel. Jób belátja, hogy teljességében nem értheti meg a gonoszság valóságát.

3. Isten arra buzdít, hogy reménységgel közelítsük meg a gonoszság kérdését. Tanuljunk meg együtt élni a válasz nélküli kérdésekkel a gonosz problémáját illetően. A bűn betolakodó, és nincs magyarázatunk a jelenlétére a világunkban. Isten szeretete segít reménységgel megközelítenünk ezt a kérdést.

Alkalmazás: Amikor a gonoszság és a szenvedés nehéz kérdésével küzdünk, el kell ismernünk, hogy korlátoltak vagyunk a velünk és körülöttünk történő dolgok megértését illetően, ahogyan azt Jób története is szemlélteti. Ennek ellenére hogyan közelíthetünk reménységgel a gonosz kérdésének megértéséhez?
 
Magyarázat

A Biblia nyitott kérdéseket tartalmaz a gonoszság problémájára vonatkozóan

Van néhány eset a Szentírásban, amelyben emberek Istennek szegezik a kérdést: Meddig gyötör minket a gonoszság és a szenvedés ebben a világban és a személyes életünkben? Ez a kérdés négyszer is elhangzik Zsoltár 13:2–3 verseiben, mivel a zsoltárírót foglalkoztatja az állandó szenvedés kérdése és ellenségei helyzete: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmasodik az én ellenségem rajtam?”

Hasonlóképpen, a 94. zsoltárban a szerzőt felháborítja a gonoszok igazságtalan diadala: „A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek?” (Zsolt 94:3). A bevezető rész Habakuk 1:2–4 szakaszában szintén egy erős hangvételű meddig? típusú kérdés, amelyet a próféta Istennek szegzett: „Meddig kiáltok még, ó, Uram, és nem hallgatsz meg?! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!”

Jeremiás próféta – jóllehet biztos Isten igazságában – paradox módon kérdéseket tesz fel az isteni kormányzással kapcsolatban: „Igaz vagy, Uram, hogyha perlek is veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek útja? Miért vannak békességben mindnyájan a hűtlenkedők?” (Jer 12:1), majd ő is Istennek szegzi a meddig típusú kérdést: „Meddig gyászoljon a föld, és meddig száradjon el minden fű a mezőn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár” (Jer 12:4).

A Jelenések könyvében az ötödik pecsét feltörése nyomán feltárul előttünk a metaforikus kép, amelyben János próféta látta „az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak” (Jel 6:9). Pontosabban, ezek a lelkek az oltár alól hangosan kiáltanak Istenhez, és ők is felteszik a meddig? kérdést:
„Uram, te szent és igaz, meddig ítélsz még, és nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (Jel 6:10).

Általában ezek a meddig? kérdőszóval kezdődő kérdések értetlenséget fejeznek ki a gonoszság problémájával szemben, és kifejezik az isteni igazság utáni vágyódást. Zsoltár 10:1–2 szakaszában ugyan nem jelenik meg a meddig? kérdőszó, az értetlenség és az isteni beavatkozásba vetett erős reménység ugyanúgy jelen van az Istennek feltett kérdésben: „Uram, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, amiket koholtak!”

Magyarázataink a gonoszság problémájára korlátozottak Talán Jób könyve a gonoszság problematikáját feldolgozó legfelkavaróbb könyv a Bibliában. Jób 30:26–27, 31 versei mintegy összefoglalják Jób érzéseit a mély szomorúság kontextusában: „Bizony jót reméltem, és rossz következék, világosságot vártam, és homály jöve. Az én bensőm forr és nem nyugszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai” (Jób 30:26–27). A könyv szerzője költői nyelvezetet használ, a hangszerek metaforájának felhasználásával beszél saját negatív érzéseiről: „Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává” (31. vers).

Habár arra számíthatunk, hogy a könyv végén megjelenik Isten, és végre magyarázattal szolgál a feltett kérdésekre, még több megválaszolatlan kérdés zúdul ránk. Válaszok helyett Isten további kérdéseket tesz fel Jóbnak (ld. 38–39 fejezetek). Lényegében az Úr a teremtés titkairól kérdezi a pátriárkát, amivel ellentétbe állítja Jób parányi voltát a Teremtő magasztosságával. Miközben tudatosul benne a hatalmas ellentét, és alázatosan elismeri korlátoltságát az élet és a teremtett világ megértését illetően, Jób olyannak látja magát, mint aki „gáncsolja az örök rendet tudatlanul”, hiszen nyomatékosan kijelenti: „Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom” (Jób 42:3).

Amikor tehát nehéz, a gonoszra és a szenvedésre vonatkozó kérdésekkel állunk szemben, el kell ismernünk, hogy korlátoltak vagyunk a velünk és körülöttünk történő dolgok megértésében és magyarázatában. Paradox módon számos megválaszolatlan kérdéssel kell együtt élnünk, s ugyanakkor korlátolt emberi lényekként erőnk szerint mindent megtennünk azért, hogy megértsük és megmagyarázhassuk a dolgokat, összhangban mindazzal, amit Isten kinyilatkoztatott nekünk. Az egyik módja annak, hogy – legalábbis részben – megértsük és értelmezzük a gonoszság és a szenvedés valóságának okát, az a szabad akarat gondolatának megvizsgálása. A szabad akarat Isten értékes ajándéka intelligens teremtményei számára, amit azonban sajnos helytelenül használtak fel az Isten által alkotott tökéletes világban.

Ahogy Ellen G. White is írja, „Ádám szabad erkölcsi lény volt, de helytelenül használta a szabadságát. Engedetlensége folytán elvesztette ártatlanságát. Jószántából vált bűnössé, elszakadva Isten kegyeitől” (132. kézirat, Letters and Manuscripts, 17. köt. 1912, 1. o.). Másutt pedig kijelenti, hogy „a végtelen bölcsesség feltárja az ember előtt a jó és a rossz, valamint a bűn és a szentség közti különbséget. Isten kormányzása azonban a szabad akarat kormányzása, és nincs olyan lázadás vagy engedetlenség, ami ne a szabad akarat következménye lenne” (79. kézirat, Letters and Manuscripts, 11. köt., 1896, 1.5054. o.).

A rosszul használt szabad akarat az Isten által teremtett tökéletes világot a gonoszság, a szenvedés és a halál világává süllyeszti. Habár a rosszul felhasznált szabad akarat gondolata nem magyaráz meg mindent a gonoszság és a szenvedés problémáját illetően, fontos része korlátolt megértésünknek és magyarázatunknak ezen a területen, legalábbis azzal összhangban, amit Isten kinyilatkoztatott nekünk.

Reménységgel közelítsük meg a gonoszság kérdését

Fontos megjegyeznünk, hogy a Biblia nyitott kérdéseket tartalmaz a gonoszság problémájára vonatkozóan. Magyarázataink korlátozottak, mivel ezek a gondolatok azt sugallják, hogy a gonoszságot nem kell igazolni. Ellen G. White tömören ír erről az érvről: „A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint azt, hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn »betolakodó«, amelynek jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot a létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: »a bűn pedig a törvénytelenség«; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével” (A nagy küzdelem, 492–493. o.).

A gonoszság problémájáról való beszélgetéseink során összpontosítsunk Isten szerető jellemére, és ne a gonoszra. Szerető jellemére építve reménységgel közelíthetjük meg a gonoszság nehéz kérdését, nem azért, hogy megindokoljuk azt, hanem hogy egy ennél nagyobb dologra, éspedig Isten dicsősége reménységére összpontosítsunk (ld. Róm 8:18), Istenre, aki „eltöröl minden könnyet” a szemeinkről (Jel 21:4).

Alkalmazás

1. Mély szomorúság és szenvedés között érezted­e, hogy Isten nem hallja meg a kérésedet? Ha igen, Jób tapasztalata hogyan segíthet – a gonoszság látszólagos diadala ellenére – bíznod Istenben?

2. A nehéz időkben hogyan őrizheted meg a reménységedet?

3. Hogyan beszélhetsz úgy a gonoszság problémájáról, hogy azzal segíts gyülekezeted ifjúságának?

4. Milyen tanácsot és magyarázatot adnál valakinek, aki rendkívül nehéz körülmények közt szenved?

Studiul 7, 8-14 február

Lesson image

Trimestrul 1, 2025

ISTEN SZERETETE ÉS IGAZSÁGA