ISTEN TETSZÉSÉRE
Text de memorat
Alapige: „Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked” (Sof 3:17).
E heti tanulmányunk: Ézsaiás 43:4; Sofóniás 3:17; Márk 9:17-29; Lukács 15:11-32; Róma 5:8; 8:1; Efézus 5:25-28
Képzeljük el a következő jelenetet: apák napján egy ötéves kisfiú ügyetlenül becsomagolt ajándékkal áll az apukája elé, és boldogan nyújtja át a csomagot.
Most képzeljük el, hogy az apukája ezt mondja neki: „Fiam, nem érdekel az ajándékod, úgysem tudsz olyat adni, aminek örülnék. Hiszen bármit megszerezhetek magamnak. Egyébként is, vagy az én pénzemből vennéd, vagy az én pénzemből vett dolgokból készítenéd. Tartsd meg magadnak, nincs rá szükségem, nem kell, de azért szeretlek!”
Mit gondolsz az apa reakciójáról? Olyan szavak jutnak az eszünkbe, hogy „szívtelen”, „rideg”, „érzéketlen”. Isten vajon így viszonyul hozzánk? Tehetünk egyáltalán bármit a kedvére? Nehéz elképzelni, de valóban élhetünk Isten tetszésére, annak ellenére, hogy bűnbe süllyedt és rosszra hajló emberek vagyunk! Más szóval, Isten nem úgy néz ránk vagy a neki vitt ajándékainkra, mint ez a képzeletbeli apa. Ellenkezőleg! Képes örömét lelni bennünk, de csak Krisztus által.
Január 18. – A misszióra való odaszentelődés szombatja(adományok a globális misszióra)
EGW idézet
Az evangélium dicsőségének alapja az elbukott emberi nemzetség isteni képmásra való helyreállításának elve a jóindulat szüntelen megnyilatkozása révén. Ez a munka már a mennyei udvarokban elkezdődött. Isten ott határozta el, hogy szeretetének tagadhatatlan bizonyítékait az ember rendelkezésére bocsátja. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16)
Isten irgalmat tanúsított az emberiség iránt, ezért az Atya, a Fiú és a Szentlélek lefektették a megváltási tervet. E terv teljesedése érdekében született meg a döntés, hogy Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus feláldozza önmagát a bűnösökért. Vajon milyen mértékkel mérhető le ennek a szeretetnek a mélysége? Isten olyan intézkedéseket hozott, hogy az ember ne mondhassa, hogy Ő tehetett volna többet is. Krisztussal együtt a menny összes kincsét odaadta, hogy az ember megmentése semmiben se szenvedjen hiányt. Itt olyan szeretet mutatkozott meg, amelynek a csodálata kimondhatatlan hálával tölti be az emberi szívet. Ó, micsoda szeretet, semmihez sem fogható szeretet! Ezt csodálva a lélek megtisztul minden önzéstől. A tanítványt önmaga megtagadására készteti, és arra, hogy vegye fel a keresztet, és kövesse a Megváltót. – Counsels on Health, 222. o.
Krisztus, Isten iránti bizalmunkat erősítve, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha segítségét és áldását kérve mondjuk. […]
Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Kiemelt a világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy jobban bízzunk benne, mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen. – Krisztus példázatai, 141–142. o.
Sóvárogj a Mester megdicsőítésére! Csiszold jellemed minden kedvező vonását! A jellemépítés minden fokán Isten tetszésére kell élned. És ez lehetséges. Hiszen Énókh is Isten tetszésére élt romlott társai között. Ma is vannak Énókhok. Tarts ki, mint Dániel, a becsületes államférfi, akit semmilyen kísértés nem tudott megrontani! Ne okozz csalódást annak, aki saját életét áldozta fel, hogy eltörölhesse bűneid! Ezt mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:5) Ezt ne felejtsd el! Hibáidon biztosan győzni fogsz, ha belátod őket, és meglátod bennük a vészjelet. Így tudsz – Megváltódat megdicsőítve, az ellenségnek pedig csalódást okozva – a kudarcból győzelmet kovácsolni. – Krisztus példázatai, 332. o.
Amint egy korábbi tanulmányban már láttuk, nincs senki – a legrosszabb bűnös, a legszörnyűbb gonoszságot művelő ember –, akit Isten ne szeretne. Mivel pedig számára sokkal fontosabbak az emberek, mint ahogy azt elgondolhatnánk, nagyon bántja Őt a bűn, mert szeret bennünket és tudja, mit okoz az nekünk.
1. Olvassuk el Lk 15:11-32 szakaszát! Mire mutat rá a tékozló fiú példázata Isten könyörületességével és szeretetével kapcsolatban? Milyen figyelmeztetést találnak a történetben azok, akik „otthon maradtak”, mint a másik fiú?
Jézus történetében az egyik fiú idő előtt elkérte örökségét, amivel gyakorlatilag elutasította az apját és a családját, majd elindult, hogy mindenét elherdálja. Elszegényedett, éhezett, végül aztán a disznóknak szánt moslékot is megette volna. Amikor eszébe jutott, hogy az apja házában a szolgáknak is bőven jut ennivaló, a hazatérés mellett döntött, remélve, hogy beállhat a szolgák közé.
A következő rész lenyűgöző. Valóban vannak olyan apák, akik nem fogadják be hazatérő fiukat: „Elkérted az örökségedet, elszakadtál a családtól, ez többé már nem az otthonod.” Logikus, sőt érthető volna ez a hozzáállás, nem igaz? Egyes szülők szerint a fiú túl messze ment ahhoz, hogy visszafogadhatnák.
Azonban nem így viszonyul a fiához a példázatbeli apa, aki Istent jelképezi: „Amikor pedig még távol volt, meglátta őt az apja, és megesett a szíve rajta. Odafutott, nyakába borult és megcsókolta” (Lk 15:20, ÚRK). Abban a korban nem tartották illőnek, hogy a ház ura bárki elé odaszaladjon, a fiát mélységesen szánó apa mégis futásnak eredt, és ami még meglepőbb, visszafogadta a fiút a családba, vacsorát is adott a tiszteletére. Azt jelzi ez, hogy milyen könyörülettel viseltetik Isten minden egyes eltévelyedett ember iránt, örömmel fogadja a hazatérőt. Nagyszerű kép ez Istenről!
Érdekes a másik fiú hozzáállása. Miért tipikusan emberi a reakciója, és részben jogos, sőt érthető is? Mit tanít a történetnek ez a része arról, hogy a jogosság emberi szempontja nem tükrözi hűen az evangéliumnak és Isten szeretetének igazi mélységét?
EGW idézet
Kelj fel, és menj el Atyádhoz! Mikor még messze vagy, eléd megy. Ha bűneidet bánva csak egy lépést is teszel felé, sietve zár karjába, mert végtelenül szeret. Meghallja a töredelmes lélek kiáltását. Azt is észreveszi, amikor felébred a vágy szívedben Isten után… Sőt, még mielőtt az ima felhangzik, vagy a szív sóvárgása kifejezésre jut, Krisztus lelkierőt küld annak az embernek, akinek szívét kegyelme érintette.
Mennyei Atyád elveszi tőled bűnnel szennyezett ruhád… Isten így fog téged is felöltöztetni „az üdvnek ruháival”, és betakarni „az igazság palástjával”. […]
Bevisz dísztermébe, és zászló lesz feletted szerelme (lásd: Énekek 2:4). „Ha az én utaimban jársz” – mondja az Úr –, „kis bejárást engedek néked ez itt állók között” (Zak 3:7) – az Isten trónját körülvevő szent angyalok között. – Krisztus példázatai, 206. o.
Az az ember, aki puszta kötelességérzetből próbálja megtartani Isten parancsolatait – azért mert ez követelmény –, soha nem fogja érezni az engedelmesség örömét. Voltaképpen nem is engedelmeskedik.
Annak élete nyilvánvalóan nem hívő élet, aki tehernek tartja Isten kívánalmait, mert vágyainak határt szabnak. Az igazi engedelmesség egy belső elv megvalósítása. Ennek az engedelmességnek indítórugója az igazság és az Isten törvénye iránti szeretet. Minden igaz élet magva a Megváltó iránti hűség, amely arra indít, hogy tegyük a jót magáért a jóért – mert ez tetszik Istennek. – Krisztus példázatai, 97. o.
Amikor az atya kijön, hogy megintse, a fiú gőgös és gyűlölködő természete megmutatkozik. Azt hangoztatja, hogy élete atyja házában a viszonzatlan szolgálat körforgása… Amikor élvezhette volna atyja közelségét, inkább azon a hasznon járt az esze, amely elővigyázatos életéből fakad. Szavai arról árulkodnak, hogy ezért mondott le a bűn örömeiről. […]
Az atya szeretettel bánik vele is. „Fiam – mondja –, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!” Hiszen az évek során, amíg öcséd járta a világot, te élvezhetted társaságomat! […]
Ráébredt-e az idősebb fiú arra, hogy milyen kicsinyes és hálátlan? Megértette-e, hogy jóllehet öccse gonoszul cselekedett, akkor is a testvére? Megbánta-e irigységét és könyörtelenségét? Krisztus erről hallgatott, mert a történet, amelyről a példázat szól, még játszódott. Krisztus hallgatóinak kellett eldönteniük, hogy miként végződjék. – Krisztus példázatai, 207–209. o.
Valóban nem tudjuk elképzelni, hogy Isten felbecsülhetetlen értéknek tart minden egyes embert, ezért örül annyira egyetlen megtérőnek is.
2. Olvassuk el Sof 3:17 versét! Milyen megvilágításba helyezi ez az ige a tékozló fiú példázatát?
Sof 3:17 verse kihangsúlyozza, hogyan örül megváltott népének Isten. A héber nyelvnek az örömre vonatkozó szinte minden szavát besűríti ebbe az egyetlen versbe, Istennek a megváltott nép feletti örömének kontextusában. Mintha nem is lehetne egészen bemutatni hatalmas örömét azon a napon.
Figyeljük meg azt is, hogy hol van Isten a vers szerint: népe között. A szeretetkapcsolatból származó megbékélés miatt van a népe között, mint az apa, aki már távolról észreveszi a fiát, és odaszalad hozzá.
Ézs 62:4 verse hasonló képet fest a házasság hasonlatával. Isten majd úgy hívja népét, hogy „én gyönyörűségem”, a földet pedig: „Férjnél van” (ÚRK, RÚF)! Miért? A szöveg szerint azért, mert „gyönyörködik benned az ÚR, és országodnak férje lesz” (ÚRK). Örömének csúcspontja a helyreállítás napja lesz, amikor végre magához fogadja övéit, örül nekünk, mint az apa a tékozló fia visszatértekor.
3. Mit fejez ki Ef 5:25-28 szakasza a szeretetről, amit nekünk is tükröznünk kell?
Ez a szakasz arra kéri a férjeket, hogy úgy szeressék feleségüket, „amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, „mint a saját testüket” (Ef 5:25, 28, ÚRK). Ezek a versek nemcsak arra világítanak rá, hogy a férj önzetlen, önfeláldozó szeretettel viseltessen a felesége iránt, hanem arra is, hogyan szereti népét (az egyházat) Krisztus: mint önmagát.
EGW idézet
„Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.” „Ő megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Ésa 62:5; Sof 3:17) A menny és a föld az Atyával együtt örvendezve énekli: „Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott.” – Krisztus példázatai, 207. o.
Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. […] Nem neveznek többé elhagyatottnak, […] hanem így hívnak: én gyönyörűségem; […] mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát. […] Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6–7, 9) – Jézus élete, 151. o.
Tűzzük ki célul, hogy – amennyire csak lehetséges – a jellemünkbe épüljön minden kedvesség, s megtegyünk minden szívességet, ami megtehető a körülöttünk levők érdekében. A nyájas szavak sohasem hangzanak hiába. Jézus mint őhozzá intézetteket jegyzi fel ezeket. Hintsétek a nyájasság, a szeretet, a gyöngédség magját, s azok majd kivirágoznak és gyümölcsöt teremnek. […]
„Krisztus is szeretett minket – írja Pál apostol –, és adta magát érettünk ajándékul és áldozatul Istennek, kedves jó illatul.” Ez Krisztus életajándékának értünk hozott áldozata, hogy azzá válhassunk, amivé akarja – képviselőivé. Hogy jellemének illatát árasszuk, az Ő tiszta gondolatait, isteni vonásait fejezzük ki, amit megszentelt emberi élete mutatott meg, hogy láthassuk Őt emberi formájában. Így megértve Isten csodás tervét, az a vágy támadjon bennünk, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyünk. Tiszták, szeplőtlenek, teljesen Istennek tetszők, folt és ránc vagy más efféle nélkül valók. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1118. o.
Hogyan lehetséges az, hogy a világegyetem Istene örömét leli egyszerű emberekben, a valószínűleg végtelen univerzum egy parányi bolygóján élő, gyorsan tovatűnő protoplazma halmazokban? Hogy lehet, hogy az emberek ennyire fontossak a Mindenható számára, akinek nincs szüksége semmire? Ezeket a kérdéseket két nézőpontból lehet vizsgálni. Először is, hogyan képes Isten örömét lelni valamiben? Másodszor pedig, bűnös létükre hogyan okozhatnak neki örömet az emberek? Ma az első szempont lesz a tanulmányunk témája, holnap pedig a második.
Amint részben már a tegnapi szakaszban is láttuk, Isten örömét leli az emberekben, mert szeretetével a javukat keresi, mint aki őszintén szeret valakit és törődik vele.
Az viszont bántja, ha népe rosszat tesz. Péld 15:8-9 szakasza szerint „az istentelenek áldozata”, „útja” „gyűlöletes az Úr szemében”, „az igazak könyörgése pedig kedves neki… szereti azt, aki követi az igazságot” (ÚRK). Ez a rész tehát nemcsak azt mutatja, hogy Isten nemtetszéssel figyeli a rosszat, hanem azt is, hogy a jóság kedves számára. Közvetlen a kapcsolat az isteni öröm és a szeretet között, ami az egész Szentírásban megmutatkozik.
Zsolt 146:8 szerint „szereti az Úr az igazakat.” 2Kor 9:7 megjegyzi, hogy „a jókedvű adakozót szereti az Isten.” Figyeljük meg először is, hogy mit nem mondanak ezek a versek! Nem azt mondják, hogy Isten csak az igazakat, csak a jókedvű adakozókat szereti, mert Ő mindenkit szeret. E verseken azonban mindenképpen átüt az az üzenetet, hogy Isten különleges értelemben szereti „az igazakat” és „a jókedvű adakozókat”. Péld 15:8-9 adja meg a kulcsot: abban az értelemben szereti őket, hogy a kedvét leli bennük.
Gondolkozzunk el azon, hogy milyen szoros kapcsolatnak kell lennie a menny és a föld között, ha Isten, a világmindenség Teremtője ilyen meghitt, bensőséges módon, még érzelmileg is kötődik hozzánk! Minek a reményét találjuk ebben a gondolatban, különösen nehéz időkben?
EGW idézet
Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a „Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8:26). Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, – „véghetetlen bőséggel… feljebb, hogy nem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Eféz 3:20).
Krisztus így szólt: „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” „Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” János, a szeretett apostol a Szentlélek sugallatára nagyon érthetően és mély meggyőződéssel mondja: „Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.” (Mk 11:24; Jn 14:13; 1Jn 5:14–15) Tehát ostromold kéréseddel az Atyát Jézus nevében! Az Atya becsüli ezt a nevet. – Krisztus példázatai, 147. o.
Ebben a veszedelmes időben tüzes imádságra van szükség, mely komoly hittel és Istenre való hagyatkozással párosul, amikor Sátán Isten népére veti árnyékát. Mindenki tartsa emlékezetben, hogy Isten örömét leli népe könyörgéseiben. Az elhatalmasodó bűn elszántabb imára indít, Isten pedig ígéretet tett az éjjel és nappal hozzá kiáltó választottai védelmezésére, ha hosszú-tűrő is irántuk. […]
Olyan hálás vagyok azért, hogy figyelmünket elfordíthatjuk a körülöttünk levő nehézségekről és az Isten népére váró elnyomásról, és hogy feltekinthetünk a világosság és hatalom egére. Ha Isten, Krisztus és a mennyei lények oldalára állunk, a Mindenható széles pajzsa lesz fölöttünk, Izráel magasságos Istene lesz segítőnk, és nem lesz okunk a félelemre. Akik bántani akarják Isten népét, az Ő szeme fényének akarnak ártani. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 372–373. o.
Jézus a nagy világosság, amely kiárad minden földre született emberre. Az egész menny részt vesz abban a nagy küzdelemben, amely dúl itt a földön az igazság és a tévelygés, a világosság és a sötétség között. A világosság hatalmas forrása szüntelenül ragyog, és akik belekapaszkodnak sugaraiba, és e sugarakat másokra is tükrözik, e sötét világban a világosság hordozóivá válnak. Isten nem kedveli, amikor megengedjük elménknek, hogy tökéletlenségünkön időzzön, folyton siránkozzon saját állapotunk miatt, és csak a vétkeinkre, hibáinkra szegezze a szemünket. Jöjj Jézushoz! Ő a világ Világossága. Kapaszkodj hit által az Ő erejébe, és békülj meg vele. Továbbra is a gyengeségedről fogsz beszélni? Semmiképp sem, hiszen ezt kedveli az ellenség. Inkább összpontosíts arra a nagy segítségre, amit felkínált Jézus, a te Üdvözítőd! – Australian Union Conference Record, 1907. május 6.
A szent Isten hogyan lelheti az örömét bennünk, bűnös teremtményekben?
Isten a kegyelmét árasztja az emberekre, még mielőtt ők felelnének rá. Mielőtt mi bármit mondhatnánk vagy tehetnénk, Ő felénk nyújtja a kezét, lehetőséget ad rá, hogy elfogadjuk vagy visszautasítsuk szeretetét.
„Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5:8, ÚRK; vö. Jer 31:3). Mi pedig megbékélhetünk vele, sőt kedvesek is lehetünk a szemében a Megváltó munkájába vetett hit által.
Isten közbelépése nélkül a bűnbe süllyedt ember nem lenne képes semmi értékeset vinni neki. Krisztus munkája által azonban utat biztosított nekünk, kegyelméből és irgalmából. „Jézus Krisztus által” áldozhatunk „lelki áldozatokkal… amelyek kedvesek Istennek” (1Pt 2:5). „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsid 11:6), viszont Krisztus közbenjárói munkája révén Isten készségessé „teszi” a hívőket „minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálva bennünk, ami kedves előtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen” (Zsid 13:21, ÚRK). Aki hittel válaszol Istennek, az igaznak számít előtte – Krisztus közbenjárására, hiszen egyedül az Ő igazsága elfogadható Isten előtt. Krisztus közbenjárására méltónak számít az, aki válaszol Isten szeretetből fakadó kezdeményezésére (Lk 20:35), azt Isten elváltoztatja az Ő hasonlatosságára (1Kor 15:51-57; 1Jn 3:2). Nemcsak értünk, hanem bennünk is végzi megváltó munkáját.
Miért különösen bátorító tudni, hogy Krisztus közbenjár értünk a mennyben?
EGW idézet
Nem bátorít kételkedésre. Az Úr újra meg újra kinyilvánítja hatalmát és kegyelmét, amiből meg kell tanulnunk, hogy minden körülmények közt jobb a hitet ápolnunk, a hitnek hangot adnunk, hit által cselekednünk. Ne engedjük meggyöngíteni szívünket és kezünket gyanakvó gondolatokra való hallgatással, hogy a kétség és bizalmatlanság magját hintsék el szívünkben (Zsid 3:12).
Az Úr együttműködik az akarattal és a tevékenységgel is. Az ember előjoga és kötelessége szaván fogni Istent, személyes üdvözítőjeként hinni Jézusban, és készségesen, azonnal engedelmeskedni Isten kegyelmes javaslatainak. A Szentírás isteni utasításait azért tanulmányozza, hogy elhiggye és engedelmeskedjék neki. Ne az érzéseire alapozza hitét, hanem Isten szavára és a bizonyítékokra. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 927. o.
Isten mindent megtett, amit megtehetett, hogy kinyilvánítsa irántad való nagy szeretetét és irgalmát. „Úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Nyugodjatok meg Isten szeretetének bizonyosságában… Isten nem azért szeret minket, mert mi előbb szerettük Őt; hanem „amikor még bűnösök voltunk”, Krisztus meghalt értünk, teljes és túláradó biztosítékot szerezve megváltásunkra. Noha engedetlenségünk által kiérdemeltük Isten nemtetszését és ítéletét, mégsem hagyott el minket, hogy egyedül, véges erőnkkel tusakodjunk az ellenséggel. Mennyei angyalok vívják értünk csatáinkat, és ha együttműködünk velük, győzedelmeskedhetünk a gonoszság erői felett. Ha közel hajolunk hozzá hitben, Ő is közel hajol hozzánk, családjába fogad, és fiainak, leányainak nevez minket. – Isten fiai és leányai, 53. o.
Az Atya és Krisztus kezdettől fogva tudott Sátán hitehagyásáról és Ádámot bűnbeejtő, megtévesztő csalásáról. A megváltási terv azért készült, hogy újabb lehetőséget kínáljon az elbukott emberiségnek a bűntelen életre. Krisztus a teremtéstől kezdve megbízást kapott a közbenjárói szolgálatra. Öröktől fogva Ő volt helyettesünk és kezesünk.
Már a világ teremtése előtt eldőlt, hogy Krisztus isteni voltát emberibe kell burkolnia. „Testet alkottál nékem” (Zsid 10:5) – mondja Krisztus. […]
A megváltás munkája abban állt, hogy emberi létet adjon Krisztusnak, hogy az elbukott emberiség eggyé válhasson az Istenséggel. Krisztus egyrészt azért vette fel az emberi természetet, hogy az emberek eggyé lehessenek vele, miként Ő is egy az Atyával, hogy Isten úgy szerethesse őket, mint egyszülött Fiát; másrészt pedig azért, hogy az emberek isteni természet részeseivé lehessenek, és életük teljessé váljon Őbenne. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 250. o.
Isten kegyelmének és közbenjárásának része, hogy a szeretetére adott legkisebb reakció is örömére szolgál. Mindannyiunkat az igazak, Isten szeretett gyermekei közé számíthat Jézus által, aki egyedül méltó a szeretetre, aki teljes egészében igaz, ezért az örökkévalóságon át tökéletes szeretetben élhetünk vele. Ennek a reményét kínálja a megváltás, aminek része az a munka, amit Krisztus értünk végez a mennyben. Talán azon töprengünk, hogy ez vajon ránk is vonatkozhat? És ha nem vagyok elég jó? Ha attól félek, hogy nincs elég hitem?
7. Olvassuk el Mk 9:17-29 szakaszát! Hogyan válaszol Jézus a történetben szereplő férfinek? Mennyi hit elegendő?
A tanítványok nem tudták kiűzni a néma lelket, úgy tűnt, hogy nincs már remény. Amikor azonban Jézus odaért, ezt mondta az apának: „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9:23), erre az apa könynyek között felelte: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek” (Mk 9:24). Figyeljük meg, hogy Jézus nem így szólt a férfihez: „Majd gyere vissza, ha van elég hited!” Az apának elég volt ezt kérni: „Légy segítségül az én hitetlenségemnek.”
Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (Zsid 11:6), ugyanakkor Jézus még a legkisebb hitet is elfogadja, és hit által tetszésére lehetünk Istennek (Krisztus közbenjárására). Hit által és Krisztus értünk végzett munkája révén adhatunk Istennek tetsző választ, mint ahogy egy apa is örül a gyerekétől kapott ajándéknak. Tehát fogadjuk meg Pál tanácsát, tűzzük ki célul, hogy „néki [Istennek] kedvesek legyünk” (2Kor 5:9-10; vö. Kol 1:10; 1Thessz 4:1; Zsid 11:5)! Kérjük Istent, formálja át az érdeklődési körünket, hogy kiterjedjen a szeretteink érdekeire, szélesítse a szeretetünk körét, ami így másokhoz is elérhet: „A testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. A buzgóságban ne lankadjatok, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők, a nyomorúságban kitartók, az imádkozásban állhatatosak, a szentek szükségleteire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok” (Róm 12:10-13, ÚRK).
Isten elfogad bennünket Krisztus által, tehát nekünk is el kell fogadnunk egymást! Hogyan világít rá erre a gondolatra az a parancsolat, hogy úgy szeressük a másik embert, mint magunkat (3Móz 19:18; Mt 22:39), és bánjunk úgy másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának?
EGW idézet
Amit Isten Jézusnak a Jordánnál mondott: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm” (Mt 3:17) – az egész emberiséghez szól. Isten Jézushoz, mint képviselőnkhöz szólt. Nem dob el minket összes bűnünkkel, gyengeségünkkel, mint értékteleneket. „Megajándékozott minket ama Szerelmesben” (Ef 1:6). A dicsőség, amely Krisztuson megnyugodott, Isten irántunk való szeretetének záloga. Ez beszél nekünk az ima erejéről, hogy hogyan juthat az emberi hang Isten füléhez, és hogyan találnak kéréseink meghallgatásra a mennyei udvarban. A bűn elszakította a földet a mennytől, és elidegenítette az égi közösségtől, de Jézus újra összekapcsolta a dicsőség országával. Szeretete körülveszi az embert, és elér a mennyekig. A megnyílt kapukon át Megváltónk fejére hulló fény ránk is árad, ha imádkozunk, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek. A hang, amely Jézushoz szólt, minden hívő léleknek mondja: ez amaz én szerelmes gyermekem, akiben én gyönyörködöm. – Jézus élete, 113. o.
„Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.” (Mk 9:22) Hány bűnterhes lélek visszhangozta ezt az imát! A könyörületes Megváltó válasza mindenkinek ez: „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9:23) A hit köt össze a mennyel, ez ad erőt, hogy megbirkózzunk a sötétség erőivel. Krisztusban Isten gondoskodott eszközökről minden bűnös jellemvonásunk féken tartására, hogy ellent tudjunk állni bármilyen erős kísértésnek. Sokan úgy érzik, nincsen hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Az ilyen gyámoltalanok méltatlanságukban vessék alá magukat az irgalmas Megváltó kegyelmének. Ne önmagukra, hanem Krisztusra nézzenek, aki meggyógyította a betegeket, és kiűzte a démonokat, amikor az emberek között járt. Ma is ugyanaz a hatalmas Üdvözítő. A hit Isten Igéje által jön. Ragadd meg ígéretét: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Vesd magad lábához, és kiáltsd: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Mk 9:24) Ha ezt cselekszed, sohasem veszhetsz el, soha. – Jézus élete, 429. o.
Képzeljük magunkat az emberek helyébe! Képzeljük magunkat érzelmeikbe, nehézségeikbe, csalódásaikba, örömeikbe és szomorúságaikba! Ezekkel azonosítsuk magunkat, és azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, ha ők tennének velünk. Ez a becsületesség tényleges mértéke, s nem más, mint a törvény… A próféták tanításainak összegzése, a menny egyik elve ez, s mindenkiben kifejlődik, aki alkalmassá válik a menny szent közösségére.
Ez az aranyszabály az igazi előzékenység alapelve. Legpontosabban Jézus életében és jellemében láthatjuk megvalósulását. Üdvözítőnk mindennapi élete során a szelídség és a szépség tündöklő sugarai ragyogtak mindenkire. Milyen jóakarat áradt már a jelenlétéből is! Isten gyermekeiben is ugyanez a szellem nyilvánul meg; akikben Krisztus lakozik, azokat isteni légkör övezi. Ártatlanságuk fehér öltözete az Úr kertjének illatát árasztja. Arcuk Isten arcáról érkező fénytől ragyog, bevilágítva az ösvényt a botladozó, megfáradt láb előtt. – Gondolatok a hegyibeszédről, 134–135. o.
További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete, „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” c. fejezet, „Kik az én testvéreim?” című fejezet.
„Az Úr azt akarja, hogy választottai azon ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett. Isten vágyakozik utánuk, különben nem küldte volna el Fiát azzal az igen sokba kerülő megbízással, hogy váltsa meg őket. Az Úrnak feladata van számunkra, és nagyon tetszik néki, ha gyermekei a legmagasabb igényekkel lépnek eléje, csak azért, hogy minél nagyobb mértékben megdicsőíthessék az Ő nevét. Nagy dolgokat várhatnak el az Úrtól, ha hisznek az Ő ígéreteiben. Krisztus nevében imádkozni azonban sokat jelent. Azt jelenti, hogy elfogadjuk jellemét, megmutatjuk lelkületét és végezzük munkáját. Az Üdvözítő feltételhez köti ígéretét. »Ha engem szerettek – mondja –, az én parancsolataimat megtartsátok« (Jn 14:15). Krisztus megment bennünket, nem a bűnben, hanem a bűntől. Azoknak, akik szeretik Őt, engedelmességükkel kell megmutatniuk iránta érzett szeretetüket. Minden igazi engedelmesség a szívből származik. […] Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának a végzésében találja majd meg legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk a folytonos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének az értékelése, megbecsülése által az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra” (Jézus élete, 668. o.).
Naponkénti tanulmányozásra:
2Korinthus 10;
2Korinthus 11;
2Korinthus 12;
2Korinthus 13;
Galata 1;
Galata 2;
Galata 3;
Ellen G. White: Apostolok története, 3. fejezet
1. Mit kapott Pál a többi gyülekezettől, hogy miközben a korinthusiaknak szolgált, semmiben se szenvedjen hiányt?
2. Milyen céllal adott az Úr erőt Pálnak?
3. Kikről nem volt szabad megfeledkeznie Pálnak a szolgálata során?
4. Milyen körülmények között volna a törvényből az igazság?
5. Mi volt a tanítványok jelszava és ismertetőjele?
Mélyítsd el a tanultakat, és válaszolj az online-kérdésekre: adventist.ro/reconsacrare
Általános áttekintés
Szerető Istenünk örömét leli abban, hogy szeretetkapcsolatban lehet teremtményeivel.
A tanulmány témái
1. Isten teremtményei iránt érzett öröme mutatja, mennyire értékesek vagyunk az Ő szemében. Minden ember drága és felmérhetetlenül fontos Isten számára, ezért örömét leli fiaiban és lányaiban, amikor megtérnek és keresik Őt. Lukács 15. fejezetének példázatai kiemelik: Isten örömét leli minden egyes elveszett ember megmentésében. Öröme – amit megmentésünk szerez neki – mutatja, mennyire értékesek vagyunk számára.
2. Isten örvendezése az emberek örömének és dicsőítésének oka. Isten kimondhatatlan örömmel akarja betölteni a szívünket, és kedvét leli az emberek örömében és dicsőítésében. Hívja az embereket, hogy örömüket leljék benne, miközben imáikkal és énekeikkel dicsőítik Őt. Isten dicsőítése segít elképzelnünk és előrelátnunk majdani jókedvét és örömét üdvözült népe körében.
3. Szükségünk van Krisztusra ahhoz, hogy tetsszünk Istennek: szerezzünk örömöt Istennek azáltal, hogy hálával teli dicséretünkkel, adományainkkal és a jó cselekvésével lelki áldozatot hozunk neki! Mindezt csakis Krisztus közbenjárása folytán tehetjük meg. Hitünk egyedül Krisztus értünk végzett munkájának köszönhetően tetszhet Istennek.
Alkalmazás: Isten irántunk érzett öröme mutatja, mennyire értékesek vagyunk az Ő szemében, és mily sokra tartja teremtő munkájának eredményét. Hogyan értékelhetjük minden egyes ember értékét?
Magyarázat
Isten teremtményei iránt érzett öröme mutatja, mennyire értékesek vagyunk az Ő szemében
A tékozló fiú példázata figyelemre méltó módon szemlélteti, menynyire értékesek vagyunk Isten szemében. Tulajdonképpen Lukács 15. fejezetének mindhárom példázata – amelyet a zúgolódó írástudóknak és farizeusoknak mondott el Jézus – az (elveszett) emberi lények hihetetlen értékét hangsúlyozza. Érdemes megjegyezni, hogy a farizeusok és az írástudók semmilyen értéket nem láttak a („bűnös”) emberekben, akiket viszont Jézus szeretettel fogad magához. Ellen G. White is rámutat erre az igazságra: „A farizeusok csak megvetették és elítélték őket. Krisztus pedig Istennek az atyai háztól elidegenedett, de az Atya által el nem felejtett gyermekeit üdvözölte bennük” (Krisztus példázatai, 186. o.).
A három példázat által Jézus elítéli a farizeusok közönyös mentalitását, hangsúlyozva Isten örömét, amit az elveszettek megtalálása és befogadása szerez neki. Más szavakkal, az öröm és a jókedv kifejezése ezekben a példázatokban rámutat arra, hogy mennyire értékes az elveszett ember. Az elveszett bárány példázatában a pásztor türelmetlenül elindul az elveszett juh után, „mígnem megtalálja azt” (Lk 15:4), és amint megtalálja, „felveti az ő vállára, örülvén” (15:5). Minél inkább tudatosul bennünk, mennyire örvend a pásztor, annál inkább megértjük, mennyire értékes az ő szemében az elveszett juh. Valóban, a pásztor öröme mértéken felüli, és a szomszédait és a barátait is meghívja, hogy vele együtt örvendezzenek (Lk 15:6).
Ugyanez a minta van jelen a másik két példázatban is. Az elveszett drachma történetében az asszony gondosan keresi az érmét, „mígnem megtalálja” (Lk 15:8), majd vidáman meghívja az asszonybarátait és a szomszédait, hogy vele együtt örvendjenek (Lk 15:9). A tékozló fiú példázatában – amely a három parabola csúcspontja – a tékozló fiú nemcsak, hogy elveszett, hanem konokul haladt a nyomorúságba vezető úton. Az elején nem volt tisztában hirtelen és meggondolatlan döntései igazi következményeivel, de amint kijózanodik, érzi, hogy a bűne miatt elvesztette a méltóságát és az értékét az atyja szemében: „Nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam” (Lk 15:19).
Az atya viselkedése azonban nagyban eltér attól, amire a tékozló fiú számít: „Meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt” (Lk 15:20). Meghökkentő, de nem ezek az atya jóakaratának és örömének egyedüli kifejeződései. Anélkül, hogy figyelmet szentelt volna a fia kérésének, és szolgaként fogadja viszsza, az apa fontosnak tartja a fia méltóságát, és megparancsolja a szolgáinak, hogy hozzák ki neki „a legszebb ruhát”, és húzzanak „gyűrűt a kezére és sarut a lábaira” (Lk 15:22). De még ez sem volt elég! Fia értékének a különleges ruhák és kiegészítők általi megerősítését tovább fokozza az apa által bejelentett ünnepség: „És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk” (Lk 15:23). Röviden: az apa nemcsak visszafogadja tékozló fiát, hanem örvend is a visszatérésének.
A tékozló fiú történetében is ugyanaz a minta körvonalazódik, mint az elveszett juh és az elveszett drachma példázatában: megtalálják az elveszettet, és örvendeznek ennek hírére. A tékozló fiú példázatában azonban feltűnik egy újabb elem, ugyanis az ünnepséget erősen kifogásolja a nagyobbik fiú (Lk 15:28–30). Ennek azért van jelentősége, mert a fejezet elején említett farizeusok magatartását szemlélteti (Lk 15:2). Mind a nagyobbik fiú, mind a farizeusok fennhangon elítélik a bűnösök visszafogadását és a velük egy asztalnál ünneplést. Ez a kritika feltárja, hogy az említettek alábecsülik az emberek szeretetteljes befogadásának értékét. Ezzel ellentétben a példázat azt tanítja, hogy Isten értékeli megtérő és Őt kereső fiait és leányait, ezért zárul a parabola az apa elégedetlenkedő fiának adott válaszával: „Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott; és elveszett és megtaláltatott” (Lk 15:32).
A dei görög ige szó szerinti jelentése – amit Károli a „kellene” igével fordít – a következő: „szükséges”, „kötelező”, „kell”, vagy arra utal, hogy
„valaminek meg kell történnie, mivel annak ez a rendje, úgy illik” (Fre derick W. Danker és mások: A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. University of Chicago Press, Chicago, 2000, 214. o.). Bizonyos Bibliaváltozatok az „úgy illik” (BTF, 2015) vagy „helyénvaló lenne” (BINT, 2009) kifejezéseket használják Lukács 15:32 versében. A fogalom, amely a szükségesség paradigmájának alapjául szolgál, az elveszett, de megtalált ember hatalmas értéke. Ennek távlatában mondja az apa, hogy ünnepelniük, vigadniuk „kellene”. Semmi mást nem kell tenni, annak fényében, hogy milyen értékes a megtért ember. Akárcsak az előző két példázatban, az apa sem akar egyedül ünnepelni. A szolgálók részt vesznek az előkészületekben (Lk 15:22–27), az apa pedig felszólítja a nagyobbik fiút, hogy vegyen részt ő is a vigadalmon. A tékozló fiú nemcsak „ez a te fiad”, ahogy a báty nevezte meg az öccsét (Lk 15:30), hanem „ez a te testvéred” is, ahogy az apa utal rá a fejezet utolsó versében (15:32).
Jézus Lukács 15. fejezetében lejegyzett három példázata arra tanít bennünket, hogy Istennek a fiai és leányai megmentésekor érzett öröme megmutatja, mennyire értékesek vagyunk az Ő szemében. Nemcsak azt akarja, hogy szerető örömének köszönhetően értékelve érezzük magunkat, hanem hogy vele együtt ünnepeljük testvéreink megmentését, teljes szívből örvendve hazatérésüknek.
Isten örvendezése az emberek örömének és dicsőítésének oka Sofóniás 3:17 és Zsoltárok 149:4 verse némiképp hasonló üzenetet közvetít: hangsúlyt fektet Isten örvendezésére. A 149. zsoltár felhívás Isten örömteli dicsőítésére: „Örvendezzen Izrael az Ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljetek az Ő királyukban!” (Zsolt 149:2). A felhívás okát a 4. vers mutatja be: „Mert kedveli az Úr az Ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.” Az örvendezés tehát kétoldalú kapcsolatot feltételez. Isten örömét leli népében, és ennek alapján meghívja népét, hogy örüljön benne, miközben jókedvvel dicsőíti Őt.
Hasonlóképpen Sofóniás 3:14 verse is arra buzdítja Isten népét, hogy jókedvvel dicsőítse az Urat: „Énekelj, Sionnak leánya, harsogj, Izrael, örvendj és teljes szívvel vigadj, Jeruzsálem leánya!” Ez után a felhívás után egy hangsúlyos rész következik (Sof 3:17), amelyből megtudjuk, hogy az
„erős és megtartó” Isten az Ő népe körében van, és „örül te rajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” Míg a 149. zsoltárban Isten örvendezése az oka az emberek örömének és dicsőítésének, addig Sofóniás 3. fejezetében az Istent magasztaló dicsőítések előrevetítik az Úr jövendő örömét az Ő népe iránt.
Szükségünk van Krisztusra ahhoz, hogy tetsszünk Istennek A Szentírás többféle módon szólít fel bennünket, hogy tetsszünk Isten nek (ld. Zsid 11:5–6; 2Kor 5:9; Kol 1:10; 1Thessz 4:1). A Zsidókhoz írt levél 13:15 verse arra buzdít, hogy folyamatosan hozzunk lelki áldozatokat az Úrnak, amelyek közé tartozik a dicsőítés, a hálaadás, a jótétemények
és az adakozás, „mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” (Zsid 13:16). Érdemes megjegyezni, hogy Zsidók 13:15 versének első szavai szerint nem egyedül kell meghoznunk ezeket az áldozatokat; „a dicséretnek áldozatát mindenkor Ő általa (Krisztus által) kell Isten elé” vinnünk. Más szavakkal, nem tetszhetünk Istennek saját dicsőítésünkkel és cselekedeteinkkel. Egyedül Krisztus által vihetjük Isten elé lelki áldozatainkat, amelyek igazán kedvesek előtte.
Alkalmazás
Az emberek rendkívüli értékkel vannak felruházva. Értékesek vagyunk, mert Isten képmására lettünk teremtve. Isten többre értékeli az embereket, mint azt el tudnánk képzelni. Ennek a távlatnak a fényében beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket!
1. Nap mint nap találkozunk embertársainkkal. Irántuk való tiszteletünk és szeretetünk hogyan fejezi ki azt, hogy mennyire értékesek Isten szemében?
2. Önmagukat vallásosnak tartó emberek hogyan vehetik semmibe mások értékét?
3. Akik szeretik Istent, a kedvében akarnak járni. De hogyan is tetszhetünk mi Istennek? Az, ahogyan embertársainkat értékeljük, milyen kapcsolatban áll azzal, hogy Isten örömét leli népe üdvözítésében?
4. Mit tehetsz annak érdekében, hogy minden embert értékelj, eladdig, hogy örvendj a szabadulásának, és hirdesd Isten rendíthetetlen jóságát és szeretetét?
5. Említs gyakorlati példát arra, hogy Krisztus közbenjárása mi módon érheti el Istennél, hogy cselekedeteink által kedvesek legyünk előtte!
Studiul 3, 11-17 január
