1Bárcsak testvérem lennél, aki anyám emlőjét szopta, hogy kinn találva megcsókolhatnálak, és mégsem vetnének meg engem!
2Elvinnélek, bevinnélek anyám házába. Te tanítgatnál engem, én meg fűszeres borral itatnálak, gránátalmaborral.
3Bal keze a fejem alatt, és jobb kezével átölel engem.
4Kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!
5Ki ez, aki a pusztából jön, aki szerelmesére támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek föl, ott szült téged anyád, ott vajúdott veled szülőanyád.
6Tégy engem mint pecséteta szívedre, mint pecsétet a karodra. Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény a buzgó szerelem, mint a sír. Lángjai tűzlángok, az ÚR lángjai.
7Sok víz sem olthatja el a szeretetet, folyók sem boríthatják el azt. Ha az ember háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, mégis kevesellnék.
8Kicsiny a húgunk, nincs még keble. Mit cselekedjünk húgunkkal, amikor majd megkérik?
9Ha kőfal, ezüstpalotát építünk rajta, ha pedig ajtó, elzárjuk cédrusdeszkával.
10Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok, de akkor olyan leszek őelőtte, mint aki békességet talált.
11Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, őrökre bízta, és mindegyikük ezer sékelt hozott annak gyümölcséért.
12Az én szőlőmre nekem lesz gondom. Az ezer sékel, Salamon, legyen a tied, kétszáz pedig a termés őrzőié.
13Ó, te, aki a kertekben laksz! Társaid figyelnek szavadra, hadd halljam én is!
14Fuss, szerelmesem, és légy hasonló a gazellához vagy a fiatal szarvashoz a balzsamos hegyeken!