1 Bárcsak bátyám lennél, ki anyám mellét szopta! Ha az utcán találkoznánk, megcsókolhatnálak, és nem szólnának meg.

2 Elvezetnélek, anyám házába vinnélek. Te tanítgatnál engem, én meg fűszeres borral itatnálak, édes gránátalmaborral.

3 Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem.

4 Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!

5 Ki ez a lány, aki a pusztából jön szerelmesére támaszkodva? Az almafa alatt költöttelek fel, ahol anyád vajúdott veled, ahol vajúdott, és megszült téged.

6 Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úr nak lángja.

7 Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte.

8 Kicsi még a mi húgunk, nincsen neki melle. Mit csináljunk húgunkkal, amikor megkérik?

9 Hogyha kőfal, építünk rá ezüst pártázatot; hogyha pedig ajtó, bedeszkázzuk cédrusfával.

10 Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok; de őelőtte olyan leszek, mint aki megtalálta boldogságát.

11 Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, szőlőjét őrökre bízta, mindegyikük ezer ezüstöt hozott a termésért.

12 A magam szőlőjére magamnak van gondom. Az ezer ezüst legyen a tiéd, Salamon, kétszáz pedig a termés őrzőié.

13 Te, kertekben lakó lány! Barátaim a szavadat lesik, hadd halljam én is!

14 Siess hozzám, szerelmesem, mint egy gazella vagy egy fiatal szarvas a balzsamillatú hegyeken!