---

¹ Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek.
² Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának.
³ Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek.
⁴ Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak.
⁵ Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak.
⁶ Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak.
⁷ Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak; ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak.
⁸ Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek.
⁹ Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik?
¹⁰ Láttam mindazt az elfoglaltságot, amit Isten adott az emberek fiainak, hogy fáradozzanak.
¹¹ Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében. Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik.
¹² Fölismertem, hogy nem tehet jobbat az ember, mint hogy örvendjen, és jót tegyen egész élete során.
¹³ De még az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik és iszik, és jól él fáradságos munkájából.
¹⁴ Tudom, hogy amit Isten cselekszik, az örökké megáll, ahhoz nincs mit hozzáadni, és abból nincs mit elvenni. Isten azért cselekszi ezt így, hogy féljék őt.
¹⁵ Ami most történik, már régtől megvan, és ami következik, az is már régen megvolt; és Isten visszahozza, ami elmúlt.
¹⁶ Ezenfelül azt is láttam a nap alatt, hogy az ítélet helyén hamisság és az igazság helyén gonoszság van.
¹⁷ De azt mondtam magamban: az igazat és a hazugot egyaránt megítéli Isten. Mert ő szabja meg minden dolognak és minden tevékenységnek az idejét.
¹⁸ Így szóltam azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, Isten megpróbálja őket, hogy meglássák: ők önmagukban az oktalan állatokhoz hasonlóak.
¹⁹ Az emberek fiainak sorsa hasonló az oktalan állat sorsához: ugyanúgy végzik. Éppúgy meghal az egyik, mint a másik, és ugyanaz az éltető lehelet van mindegyikben, az embernek pedig nincs nagyobb méltósága az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
²⁰ Mindegyik ugyanarra a helyre kerül: mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz.
²¹ Vajon ki tudhatja, hogy az ember lelke fölfelé száll-e, és az oktalan állat lelke a föld alá jut-e?
²² Azért úgy láttam, hogy nincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen munkájának, mivel ez az ő osztályrésze. Mert ki hozhatja vissza őt, hogy lássa, mi lesz utána?