Általános áttekintés
Mielőtt az izraeliták nekifogtak volna a szent sátor építésének, specifikus tanításokat és figyelmeztetéseket kaptak a szombat megtartására vonatkozóan (2Móz 35:1–3). Az embereknek a munkálatok alatt meg kellett ünnepelniük „az Úr nyugodalmának szombatját” (2Móz 35:2).
Isten átadta Mózesnek a sátor terveit, amelyek útmutatásokat tartalmaztak annak megépítésére vonatkozóan (2Móz 25–31). Eljött a tulajdonképpeni építkezés ideje. Előbb összegyűjtötték az építkezési anyagokat (2Móz 35:4–29; 36:4–7), majd kiválogatták a mestereket (nők is voltak közöttük, ld. 2Móz 35:25–26), akik betöltekeztek Szentlélekkel, hogy művészi érzéküket és szaktudásukat (2Móz 35:30–36:4) a leghatékonyabban a sátor építésére szenteljék. Ha a különböző ruhadarabok megvarrásához szükséges aprólékos munkát is beleszámítjuk, összesen tíz fő elemet kellett elkészíteni:
• a sátrat (2Móz 36:8–38)
• a frigyládát (2Móz 37:1–9)
• az asztalt (2Móz 37:10–16)
• a gyertyatartót (2Móz 37:17–24)
• a füstölő oltárt (2Móz 37:25–28)
• a szent kenet olaját (2Móz 37:29)
• a mosdómedencét (2Móz 38:8)
• a pitvart (2Móz 38:9–20)
• a papi szolgálati ruhákat és a főpapi ruhát (efódot; 2Móz 39:1–31) 2Mózes 38:21–31 szakaszában fel vannak sorolva az építkezéshez használt drága fémek: több mint 1 tonna arany, körülbelül 3,75 tonna ezüst, valamint 2,5 tonna bronz. Mózes ellenőrizte a munkálatokat, és megállapította, hogy mindent „úgy csinálának, amint az Úr parancsolta vala” (2Móz 39:32). Ez a mondat még kétszer megismétlődik ebben a fejezetben, kisebb szórendi különbségekkel (2Móz 39:32, 42). Mózes nagyon meg volt elégedve a megvalósított munkával, és megáldotta a munkásokat (2Móz 39:43b).
A sátrat – Isten útmutatása alapján (2Móz 40:1–2) – az első hónap első napján kellett felállítani, ami azt jelenti, hogy Izrael Egyiptomból való távozása után majdnem egy évvel már készen is volt a szent sátor (ld. 2Móz 12:2, 6; 40:17). Amikor a nagy sátor elkészült, összeszerelték és elhelyezték a belső és külső terek specifikus elemeit, kezdve a szentek szentjével, egészen a pitvarig. A helyiségeket lepel választotta el egymástól (három különböző leplet említ a Kivonulás könyve [2Móz 40:3, 5, 8; illetve 2Móz 40:21, 28, 33]).
Magyarázat
Isten jelenléte
A hívők számára Isten jelenléte a minden. Neve: „Vagyok, aki vagyok”, „Leszek, aki leszek”, aminek jelentése, hogy Ő az örökkévaló, mindenütt jelenvaló Isten. Amikor az Úr maga magyarázza nevének jelentését, hangsúlyt kap a jelenléte (2Móz 3:13–15).
A Kivonulás könyve ezen szakaszának – a szent sátorra vonatkozó résznek – a legfontosabb témája Isten jelenléte. Isten kérte tőlük a szentély megépítését, mivel szeretett volna kézzelfogható módon népével lenni, közöttük lakozni, hogy láthassák dicsőségét, a sekinát. Az izraelitákat nap közben Isten felhő formájában megnyilatkozó jelenléte vezette, és ugyanez a felhő éjszakára tűzoszloppá változott. Amikor a felhő a sátor fölé emelkedett, az izraeliták útnak indultak, és így volt ez teljes vándorlásuk alatt. Ha Isten magukra hagyta volna őket, bukásra lettek volna ítélve, megsemmisültek, meghaltak volna.
A sátorépítés csúcspontját az a pillanat jelentette, amikor „az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot” (a kifejezés megismétlődik, ami hangsúlyt kölcsönöz a kijelentésnek: 2Móz 40:34–35); a felhő behatolt és betöltötte a sátor belsejét, ami Isten jelenlétének látható jele volt. Az Isten dicsőségével megtelt sátor a Kivonulás könyvének helyes végkonklúziója (2Móz 40:34–35), aminek segítenie kell az embereket Isten jelenlétét ápolniuk saját életükben.
Isten már megmutatta jelenlétét Egyiptomban (2Móz 8:2023). Kivezette az izraelitákat a Nílus menti országból (2Móz 12:51), és megmentette őket a Vöröstengeren (2Móz 14:30,31). Mannát adott nekik (2Móz 16:14,15), és a szombat által megtanította őket arra, hogy Ő a Teremtőjük, aki velük van. A szombat nem más, mint a „velünk az Isten” valósága (1Móz 2:2,3). Megígéri népének, hogy velük lesz, bárhol is említik a nevét (2Móz 20:24, NTR). Üdvözítő jelenléte irányító jelenlét, mert Isten különböző beavatkozásokon keresztül segítette Izrael népét, hogy kapcsolati és átalakító jelenléte révén haladjanak előre.
Betöltekezve Isten Lelkével
Isten nemcsak a hajlék tervrajzát adta meg, és kérte az izraelitákat, hogy építsenek szentélyt, hanem „be is töltötte” a népet Isten Lelkével (2Móz 31:3; 35:31), ami lehetővé tette számukra, hogy megépítsék a szent sátrat (2Móz 31:1–11; 35:30–36:1).
Mit jelent a Szentlélekkel való betöltekezés? A bibliai szöveg egyértelmű választ ad: Isten bölcsességgel és tudással ruházta fel az embereket, olyan készségekkel, képességekkel és művészi érzékkel, amelyek segítségével szőnyegkészítő, nemesfém, kőés fafeldolgozó mesterségeket sajátíthattak el, s így hozzájárulhattak a szent sátor felépítéséhez. Nem történt tehát itt semmiféle mágikus vagy titokzatos dolog, nem szellemek vagy túlvilági erők vették hatalmukba az embert; a Szentlélek adott nekik lelki ajándékokat, képességeket és művészi érzéket, hogy ezek által Isten munkája – igazságának és küldetésének hirdetése – előrehaladjon. Mózes idejében Bésaléel és Aholiáb volt az, aki ilyen kimagasló adottságokkal rendelkezett. Amikor Isten Lelke betölti az embert, képessé teszi arra, hogy új dolgokat tegyen meg az Ő ügyéért.
Ugyanez igaz akkor is, amikor Isten Lelke van valakin. Ez a formula először Bálám történetében szerepel a Bibliában (4Móz 24:2): a Szentlélek különleges kinyilatkoztatást adott Bálámnak, aminek folytán képessé vált prófétálni. Bírák könyvében hétszer szerepel az „Úr Lelke vala rajta” kifejezés, mégpedig olyan bírák esetében (Othniel [Bír 3:10], Gedeon [6:34], Jefte [11:29] és Sámson [13:24–25; 14:5–6, 19; 15:14]), akiknek
hatalmat adott az Úr munkája gondozására, védelmére és beteljesítésére. Hasonló jelentés rejlik a Szentlélekben való keresztségre (Mt 3:11; Mk 1:8; Lk 3:16) és a Szentlélek befogadására vonatkozó kifejezésekben is (ApCsel 2:38).
A földi és a mennyei szentély
Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy építsen szentélyt a Sínaihegyen mutatott minta (héber tabnit; 2Móz 25:9) vagy terv (héber mispat, szó szerint „ítélet”; 2Móz 26:30) alapján. Ez a modell a mennyei szentély emberi helyzetünkhöz és állapotunkhoz igazított, miniatűr ábrázolása volt (Zsid 8:1–2).
A földi szentély nem a mennyei szentély egy az egyhez arányú másolata. Pál apostol segít megérteni a mennyei és a földi szentély közti nagy különbséget. Ihletett kijelentése szerint a papok „mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak” (Zsid 8:5, NTR); a földi szentély a mennyei valóságnak csupán az árnyéka. Nagyon találó illusztráció.
Hasonlítsuk össze az embert és az árnyékát! Egy személy árnyéka ugyanolyan valóságos, mint maga az árnyékot vető ember; az árnyék azonban csak nagyon gyenge tükörképe az embernek. Alakja, mérete a nap állásától függ, és legfeljebb csak azt találhatja ki a megfigyelő, hogy férfi vagy nő, magas vagy alacsony, kövér vagy sovány az illető. Az árnyékból nem következtethetünk a személy korára vagy arckifejezésére, nem árul el semmit a személy gondolatairól, érzelmeiről, céljairól, tudásáról, munkájáról, társadalmi helyzetéről, szakmai pozíciójáról, célkitűzéseiről, álmairól, terveiről, csalódásairól. Elég, ha ezen a példán keresztül megmutatjuk, hogy vigyáznunk kell, a mennyei szentélyt ne korlátozott gondolkodásunkhoz, tudásunkhoz és tapasztalatainkhoz igazítsuk.
Az eredeti mennyei templom méretben, térben és a felhasznált anyagok tekintetében összehasonlíthatatlan. A mennyei szentély az a hely, ahol Isten lakik, egy palota királyi trónussal (Jer 17:12), az a hely, ahol a világegyetem Isten imádatára gyülekezik (Ézs 14:13). Ez a mennyei parancsnoki központ, ahol Isten ítéletei születnek (Zsolt 11:4–5; 18:6; 18:6; 57:3; 76:8; 102:19; 123:1). Ahogy Isten, az angyalok és a mennyország valóságos, úgy a mennyei szentély is az.
A földi szentély szertartásai az üdvösség egy nagyon fontos aspektusát szemléltetik. Megtudjuk általuk, hogyan üdvözít Isten, és miként oldja meg a bűn és a bűnösök problémáját. A földi szentély az üdvösség tervével kapcsolatos fő funkciókat tükrözi. Naponta voltak olyan istentiszteleti szolgálatok, amelyek a hívőnek bocsánatot és üdvbizonyosságot nyújtottak.
Az éves istentiszteletek a bűn problémájának végső és objektív megoldását szemléltették: a gonosz megszűnik létezni, és teljesen kiirtatik. Ennek eredményeképpen Isten szereteten, igazságon és igazságosságon alapuló jelleme felmagasztaltatik, igazolást nyer és az egész világmindenség által kinyilvánításra kerül, mivel Isten nyíltan kinyilatkoztatta, kimutatta szeretetét. Minden teremtmény fel fogja ismerni Isten dicsőségét, szuverenitását, hatalmát, és dicsérni fogja Őt jóságáért és igazságosságáért. Minden ember teljes áhítattal fog meghajolni előtte (Fil 2:9–10; Jel 15:4), és kivétel nélkül mindenki hirdetni fogja, hogy Isten a szeretet.
Alkalmazás
1. Megfogalmaz-e Isten valamely előzetes kérést vagy feltételt ahhoz, hogy valaki megkaphassa a Szentlélek ajándékát? Olvasd el figyelmesen Péter apostol pünkösdi prédikációját: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2:38). Mit jelent számodra ez az ígéret?
2. Sokan imádkoznak a Szentlélekért, hogy birtokolják a maguk számára, csakhogy a valóságban a Szentléleknek kell birtokolnia és felhasználnia az embert. Ő képez ki bennünket a szolgálatra. Ne felejtsd el, hogy minden hívőnek van legalább egy lelki ajándéka, mellyel másokat szolgálhat. Te milyen lelki ajándékot kaptál Istentől? Milyen lelki ajándékokra van szükséged ahhoz, hogy hasznos légy Isten, az Ő egyháza és a társadalom számára?
3. Hogyan ápolhatjuk Isten jelenlétét az életünkben? Melyek azok a tevékenységek, amelyek megakadályozhatják örömünk kiteljesedését Megváltónk jelenlétében?
4. Miért annyira fontos a bűn kiirtása földünkről a kezdeti harmónia helyreállítása szempontjából? Ellenőrzésünk alá vonhatnánk a gonoszt, ha Isten örökké megengedné a létezését? Magyarázd meg a válaszodat! Ha a gonosz önmegsemmisítő, mennyi ideig maradna fenn, ha Isten nem lépne közbe és pusztítaná el?