Általános áttekintés
Sínainál Isten szövetséget köt népével. Ő a szerződés kezdeményezője, és ezen minőségében kapcsolatot létesít Izraellel, kegyelmet kínál fel népének. Azt akarja, hogy drága kincse, Izrael népe, a papok királysága, a szent nemzet az Ő különleges népe legyen. Izrael sikere attól függ, hogy milyen választ ad Isten szerető vezetésére és az Egyiptomban, valamint a Sínai felé tartó kivonulás kapcsán tett magasztos cselekedeteire. Isten meghívta az izraelitákat, hogy kövessék Őt; bebizonyította nekik, hogy szándékában áll ragyogó jövőt biztosítani számukra. Ha tiszteletben fogják tartani a tanításait, és törekedni fognak arra, hogy hiteles kapcsolatot ápoljanak vele, Isten csodálatos módon fogja vezetni őket az Ígéret Földje felé. Meg kell tanulniuk, hogy kicsoda Isten és mit tesz értük, hogy csodálhassák, szerethessék, imádhassák és követhessék. A Tízparancsolat feltárta előttük a boldog, kiegyensúlyozott, virágzó élet elveit.
A tanulmány témája:
Azáltal, hogy kiszabadította népét Egyiptomból, átmenekítette a Vöröstengeren és végigvezette a pusztában a Sínai hegyig, Isten magához akarta vonni Izraelt (2Móz 19:4). Körülbelül egy éven keresztül szerető Atyaként fontos leckéket tanított meg nekik, képezte őket, hogy virágzó életük legyen. Láthatták, hogyan aratott diadalt az egyiptomi istenek felett, és a csapások idején miként gondoskodott a benne bízókról, majd vezette ki őket az egyiptomi szolgaságból. Ezt követően felajánlotta nekik legértékesebb ajándékát, a Tízparancsolatot, amely által megtanította őket az istenfélelemre (2Móz 20:20). E heti tanulmányunk során Isten törvényének különböző szerepeiről elmélkedünk.
Magyarázat
A Tízparancsolat Isten kinyilatkoztatása és a bibliai etika veleje, mérce az üdvösség szempontjából, a szentírási tanítások „Magna Chartája” (szabadságlevele), az isteni mérték lényege és alapja az egész emberiség számára, elvei örök érvényűek. A törvényadásról szóló leírások a Pentateukhoszban kiemelik, hogy Isten volt a kezdeményező (2Móz 19:19; 20:1; 5Móz 5:4–5, 24), és a Tízparancsolatnak maga Isten a szerzője (2Móz 24:12; 31:18; 5Móz 5:22). Mózes két ízben vehette át különleges ajándékként (2Móz 32:19; 34:1; 5Móz 10:1–2). A Kivonulás könyvében a Tízparancsolat a „bizonyság két táblájaként” (31:18) és a „szövetség szavaiként” van megnevezve (2Móz 34:28). A héber szöveg nem használja a „tíz parancsolat” kifejezést (ellentétben a Károliszöveggel, a ford. megj.), jóllehet 2Mózes 20:6 versében a szerző „parancsolatokként” utal Isten törvényére; Mózes öt könyvében három helyen a „tíz szó” (az eredeti héberben `aseret haddebarim), illetve a „tíz parancsolat” / „tíz ige” (Károli, a ford. megj.) megnevezéssel találkozunk a Tízparancsolat vonatkozásában (2Móz 34:28; 5Móz 4:13; 10:4).
Mind a Kivonulás, mind Mózes ötödik könyvében a Tízparancsolat a törvények összefoglalóinak és értelmezéseinek elején szerepel. A Tízparancsolat két szövegezésével is találkozunk, kis különbségekkel a kettő között: az első szövegváltozatot 2Mózes 20:1–17 szakasza tartalmazza, a másodikat 5Mózes 5:6–21. A második verziót maga Mózes olvasta fel Izrael népe előtt, majdnem 40 évvel az első változat ismertetése után, pont mielőtt a nép behatolt volna az Ígéret Földjére (5Móz 1:4–4; 4:44– 47). Ezúttal Mózes a kivonulás által az izraelitáknak felkínált megváltást hangsúlyozta. Amikor Pál szeretetként határozta meg a törvényt, a Tízparancsolatból idéz (Róm 13:8–10; Gal 5:14). A szeretet valóban Isten törvényének summája, hiszen Isten a szeretet (1Jn 4:16).
Habár a Tízparancsolat bizonyos „cikkelyei” már a Sínai előtt is ismertek voltak, Isten maga döntött úgy, hogy hivatalosan bemutatja a törvényt népe és az emberiség számára. Ennek indoklása azon alapszik, hogy ezek a parancsolatok rendszeres módon rávilágítanak arra, hogy kicsoda Ő, milyen a jelleme és melyek a személyében rejlő erkölcsi értékek.
A törvény szerepe nem az, hogy arra tanítson, a megtartása által szerezhetjük meg az üdvösséget. Másként szólva, nem azért kell engedelmeskednünk a törvénynek, hogy üdvösséget nyerjünk, hanem betartjuk a törvényt, mivel Isten már megváltott minket. A törvény nem életforrás, hanem sokkal inkább eszköz, mely által kifejezésre juttatjuk az életet, amivel rendelkezünk.
A Bibliában Isten törvénye nagyon pozitív megvilágításban tárul elénk (Mt 5:16–17; Jn 14:15; Gal 3:21; 1Kor 7:19). Lírai szövegek írhatók a törvényről (Zsolt 119), énekek születtek róla (Zsolt 19), éjjelnappal lehet elmélkedni rajta (Zsolt 1:2; Józs 1:8), mivel megóv a gonosztól, bölcscsé és megértővé tesz, egészséget, jólétet és békét biztosít (5Móz 4:1–6; Péld 2–3).
A Tízparancsolat következő lényeges szerepköreit különböztetjük meg:
1. Isten törvénye a szabadság záloga (1Móz 2:16–17; Jak 2:12). Olyan, akár egy kerítés, mely teret biztosít az életnek, és figyelmeztet, hogy egy bizonyos ponton túl veszély, gond, bonyodalom és halál leselkedik ránk. Nincs jövőjük azoknak, akik a szabadság körén kívülre lépnek.
2. A törvény mint tükör (Jak 1:23–25). Láthatjuk benne erkölcstelenségünket, és tudatossá válunk megtisztulásunk szükségességének. A Tízparancsolat feltárja bűnös voltunkat, de nem tisztíthat meg a bűntől (Róm 3:20).
3. Isten törvénye fontos mutató, s mint ilyen, paidagogoszként, tanítóként vezet minket Krisztushoz (Gal 3:24). Jézusra mutat, aki megtisztít minket, megbocsátja bűneinket és megváltoztatja az életünket (2Kor 5:17; 1Jn 1:7–9).
4. A Tízparancsolat Isten ígérete számunkra. E törvények kihirdetése révén Isten megígéri, hogy ezek a mércék életünk részévé válnak, ha szoros kapcsolatban maradunk vele. Ő a mi Kezesünk, aki lehetővé teszi, hogy ezek a mércék életmódunk állandó meghatározói legyenek. Annyira közel kerülünk hozzá, hogy nem fogunk vágyódni többé a tiltott dolgok után. Boldogan megmaradunk a vele való közösségben, kérvén, hogy kegyelmének, Szavának és Szentlelkének ereje által valósítsa meg bennünk az engedelmességet.
A Tízparancsolatban a 4. és az 5. törvény a héberben megerősítő parancsként az abszolút infinitivus formájában van megfogalmazva, aminek a jogi szövegekben két jelentése lehet: parancsolat vagy határozott ígéret (ld. E. Kautzsch [szerk.]: Gesenius` Hebrew Grammar, 1910, 113bb és 113ee bekezdés). A Tízparancsolat többi törvénye tiltó parancs, amelyben jelen van a l`o tagadószó („ne”), továbbá a szövegben található ige jusszív (parancsoló) igemódban szerepel. Amellett, hogy ezeknek a héber kifejezéseknek a jelentése állandó tiltásra, azaz parancsra utal, egyes szövegértelmezők úgy vélik, hogy a törvények szemantikája jövendő helyzetet, ígéretet közvetít (ld. Jacques B. Doukhan: Hebrew for Theologians: A Textbook for the Study of Biblical Hebrew in Relation to Hebrew Thinking, 1993, 41. o.). Ennek a javaslatnak az értelmében a „ne…” tiltás helyett megfelelőbb fordítás lenne a „nem fogsz… / nem fogod” szerkezet. Érv a Tízparancsolat ígéretként való értelmezése mellett Bírák 6:23 verse, ahol az Úr ígéretet tesz Gedeonnak: „Ne félj, nem halsz meg!” A héberben ennek a mondatnak a szerkezete megegyezik a Tízparancsolat mondatszerkezeteivel.
A Tízparancsolat megnevezésére használt dabar főnév a héberben nem feltétlenül jelent „parancsot”, hanem sokkal inkább „szót” vagy „fogadalmat”, „ígéretet”. Bizonyos bibliafordításokban a dabar főnév „fogadalomként”, „ígéretként” van fordítva (1Kir 8:56; 2Krón 1:9; Neh 5:12– 13 [BTF2015]; Zsolt 105:42 [NTR]), de szerepel igeként is „megfogad”, „megígér” jelentéssel (5Móz 1:11; 6:3; 9:28; Józs 9:21 [BTF2015]; 22:4 [BTF2015]; 23:5 [NTR]).
Ellen G. White a következő kijelentéseivel erősíti meg a Tízparancsolat szerepére vonatkozó értelmezésünket: „A Tízparancsolat […] tíz ígéret” (41. kézirat, 1896, megjelent Az Adventista Bibliakommentárban, 1. köt., 1105. o.). „Minden Isten által adott parancs, minden utasítás egyúttal a lehető legbiztosabb ígéretet rejti magában” (Gondolatok a Hegyibeszédről, 76. o.). Prófétanőnk hangsúlyozza, hogy „Isten mennyei hangja a következő ígérettel fordul a lélekhez: »Tedd ezt meg, és nem kerülsz Sátán uralkodása és ellenőrzése alá!«” (89. levél, 1898, megjelent Az Adventista Bibliakommentárban, 1. köt., 1105. o.).
A törvény látszólagos korlátozásai a javunkat, boldogságunkat, életünket szolgálják (Mik 6:8; Jn 10:10). A törvény magatartási norma azok számára, akik bíznak Istenben, és az Úr kegyelme és a Jézus Krisztusba vetett hit által üdvösséget nyernek.
Az új szövetség keretében a törvény helye csodálatos módon a szívben van. A törvény bensőnk lényegévé válik (ld. Mt 5:21–48), és nem teher, hanem öröm a szívnek. Akik a menny akarata szerint élik meg Isten törvényét, helyes motivációk alapján követik ígéreteit, és hálából, megelégedéssel engedelmeskednek előírásainak mindazért, amit Isten értük tett és tesz. A kegyelem nem a törvényt, hanem a törvényhez való viszonyulásunkat változtatja meg. Pál nem magát a törvényt, hanem a legalizmust és a törvény téves alkalmazását helyteleníti (Róm 7:9–12).
Jézus Krisztus a törvény telosza (görög: τέλος), vége (Róm 10:4), ami azt jelenti, hogy Ő a Tízparancsolat értelme és célja, nem pedig az érvényességének felfüggesztője. Krisztus az a hermeneutikai kulcs, amely feltárja a törvény igazi értelmét és célját. Ilyen értelemben helytelen lenne azt állítanunk, hogy Krisztus hatályon kívül helyezte vagy helyettesítette volna a törvényt. Krisztus éppen hogy értelmet ad a parancsolatoknak!
Amint Józsué is emlékeztette hallgatóit, az ember képtelen önmaga ereje folytán engedelmeskedni Istennek: „Nem szolgálhattok az Úrnak” (Józs 24:19). Ennek ellenére, amikor azt kérjük Istentől, hogy vegye el gyöngeségünket, Ő meg fog erősíteni minket. Megadja nekünk Szentlelkét, aki meggyőz minket, hogy engedelmeskedjünk Istennek (Ez 36:27). Pál apostol mondja: „Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 10:12). Az engedelmesség a Szentlélek bennünk végzett munkájának eredménye.
Alkalmazás
1. Emberként csakis Isten kegyelme befolyásának köszönhetően dönthetünk úgy, hogy a helyes utat választjuk. El kell határoznunk, hogy engedelmeskedünk neki, arra viszont nincs erőnk, hogy választásunk folytán kövessük Őt, gyengeségünkben, törékeny voltunkban Isten segítségére van szükségünk véghez vinni, amit elhatároztunk. A jó hír az, hogy Isten megadja nekünk az akaratot és az erőt az engedelmességhez, ami válasz szeretetteljes elhívására (Fil 2:13). Gyakorlati értelemben hogyan történik ez meg az életünkben?
2. Isten megadja követőinek az erőt parancsai teljesítéséhez. Ellen White kijelenti, hogy „Isten minden egyes kérése felhatalmazás is a részéről” (Krisztus példázatai, 333. o.). Ebből a szempontból a Tízparancsolat voltaképpen tíz boldogmondás. Isten parancsolatai milyen értelemben és módon tehetik képessé a hívőt arra, hogy engedelmes legyen Istennek?