Határozott jellem
Minden fiatalnak fejlesztenie kellene határozottságát. A megosztott akarat egy csapda, és sokak vesztét okozta. Bunyan, A zarándok útja című írásában bemutat egy szereplőt, Simulékonyt. Ifjak, kerüljétek őt!
Akiket ő jelképez, azok nagyon alkalmazkodók, de olyanok, mint a nád a szélben. Nincs akaraterejük. Legyetek határozottak, mert másképp homokos alapon áll a házatok, jellemetek. Akik azon az úton járnak, melyért az Úr válságdíjat fizetett, ne inogjanak lelkiismereti kérdésekben. Mutassanak erkölcsi határozottságot, és ne féljenek attól, hogy meggyőződésükkel egyedül maradnak. Sokan vannak, akiket minden irányzat megváltoztat. Megvárják, hogy mit gondol valaki más, és annak véleményét gyakran egyetemes igazságként fogadják el. Nem beszélik meg Istennel, nem mondják: „Uram, nem hozhatok semmilyen döntést, ameddig nem ismerem a Te akaratodat.” Ha ezek a fiatalok teljes mértékben Istenre támaszkodnának, erőssé válnának az Ő erejével. Ne igazítsuk magunkat a világ mércéjéhez és irányzataihoz. Legyünk Dánielek, álljunk ki határozottan. Így, Mózeshez hasonlóan, megláthatjuk Őt, a láthatatlant. A gonosz társaságban gyakorolt gyáva, visszafogott hallgatás eggyé tesz velük. Legyen bátorságotok a jót cselekedni. Legyen saját egyéniségetek. Ha sikereket szeretnétek elérni valamiben, ami nemes és fennkölt, gyakorolnotok kell az igazság határozottságát. Jézus felfedte előttetek, milyen árat fizetett megváltásotokért. Üdvösségetek szenvedéssel és vérrel vált lehetővé számotokra. Minden a ti oldalatokon áll. Isten mindent megtett. Odaadva Jézust engesztelő áldozatul bűneinkért, Isten felruházott erővel, hogy ellenálljatok a gonosznak és legyőzzétek azt. Legyetek elszántak és határozottak. Ennek érdekében sokkal nagyobb segítségre van szükségetek, mint amit emberi barátok adhatnak, de erre ígéretetek van, ha ti magatok is beleegyeztek az új szokások kialakításába. Ez komoly, folyamatos erőfeszítést igényel a részetekről. Ha Sátán látja, hogy határozott lépéseket tesztek Krisztusért, minden ravasz módszerét beveti, hogy elcsábítson és romlásba döntsön. Krisztus azonban menedéket nyújt a gyengéknek és megkísértetetteknek. Angyalai minden bizakodó lelket segítenek, megvédenek és irányítanak. Végtelen lehetőségek állnak a rendelkezésetekre. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” A ti kiváltságotok elfordulni mindentől, ami olcsó és közönséges, és felemelkedni egy magasabb mérce elérésére, hogy elnyerjétek az emberek tiszteletét és Isten szeretetét. A feladat, amit Isten a fiatalokra és mindenkire bízott, megmutatja, mennyire tiszteli gyermekeit. Az önuralom elsajátításának feladatát bízta ránk. Meghívott, hogy osztozzunk Vele a megváltás nagy munkájában. Ahogy egy apa maga mellé veszi a fiát a vállalkozásába, ugyanúgy von minket is maga mellé Isten az Ő munkájába. Isten munkatársai vagyunk. Jézus mondta: „Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” Ne legyünk inkább Isten gyermekei, mint Sátán és a bűn rabszolgái és Krisztus ellenségei? A fiataloknak Isten nagymértékű kegyelmére van szükségük, hogy a kereszténység elveit megélhessék mindennapi gyakorlatukban. A Krisztus eljövetelére való felkészülés Krisztus által történik, legnemesebb tulajdonságaink felhasználásával. Minden fiatal kiváltsága, hogy csodálatosra formálja jellemét. Szükségünk van Jézus közelségére. Ebben rejlik erőnk és hatékonyságunk. Egyetlen másodpercig sem támaszkodhatunk önmagunkra. Kedves ifjak, gyakoroljátok hűségesen képességeiteket, bőkezűen osztogatva az Istentől kapott világosságot. Tanulmányozzátok, hogyan tudjátok a legjobban megosztani másokkal a menny gazdag áldásait, a békességet, a világosságot, az igazságot. Folyamatosan fejlődjetek, jussatok mind magasabbra és magasabbra! Állítsátok szolgálatotokba lelki és testi erőtöket, tartsátok szem előtt az értékes örök valóságokat! Keressétek őszintén az Urat, legyetek egyre műveltebbek, egyre lelkibbek! (…)
Legyetek kitartóak az elkezdett munkában, ameddig győzelemről győzelemre juttok! Neveljétek magatokra egy jó célra! Tartsátok szem előtt a legmagasabb mércét, hogy mind magasabb célokat valósítsatok meg, így tükrözve vissza Isten dicsőségét. – The Youth’s Instructor, 1910. január 25.
A gonosz társaságban gyakorolt gyáva, visszafogott hallgatás eggyé tesz velük.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mit kell minden fiatalnak ápolnia?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Mi az a csapda, amely sokak vesztét okozta?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
2. Ahelyett hogy az Úr akaratát tanulnák meg bizonyos kérdésekben, mit szeretnének hallani egyesek?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
3. Mi tesz minket a gonosz társasághoz hasonlóvá?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
4. Miért lényeges határozottan a jót tenni?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
5. Az új szokások kialakítása miért igényel erőfeszítést a részünkről?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Milyen segítséget nyújt Krisztus ebben a helyzetben?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
6. Mi a mi kiváltságunk? (két dolog)
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
7. Hogyan mutatja ki az Úr irántunk való tiszteletét?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
8. Mit kell tanulmányoznunk?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
9. Mi az értékes most?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
10. Hogyan juthatunk győzelemről győzelemre?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Hogyan valósíthatunk meg nagy és hatalmas dolgokat?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la