Babilon BORA
Text de memorat
„Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” Máté 15:8-9
A világgal való barátság megrontja hitét, ő viszont olyan tanok hirdetésével áraszt romlott befolyást a világra, amelyek a Szentírás legvilágosabb kijelentéseivel ellentétben állnak. – A nagy küzdelem, 536. old.
A Biblia az alkoholos italokat az erkölcstelenséggel társítja. (lásd: 1Móz 9:21, 19:32, Jel 17:2) Hangsúlyozza, hogy az alkohol megfoszt a bölcsességtől, civakodóvá és erőszakossá tesz.
Salamon mondta: „A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem bölcs!” (Péld 20:1) A Biblia figyelmeztet rá, hogy az alkohol függőséget okoz. „Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt.” (Péld 23:35) Az ital túlzott önbizalmat gerjeszt, annyira, hogy nem érzékeljük a veszélyt. „És Asának, a Júda királyának huszonhatodik esztendejében lett királlyá Ela, a Baása fia, az Izráelen Thirsában, két esztendeig. Azonban az ő szolgája Zimri, a szekerek fél részének feje, pártot ütött ellene. És Ela Thirsában volt, és az ital miatt igen megrészegedett az Arsa házában, aki az ő házának Thirsában gondviselője volt; és eljövén Zimri, megveré és megölé őt, Asának, a Júdabeli királynak huszonhetedik esztendejében, és ő uralkodék helyette.” (1Kir 16:8-10) Az alkohol legyengít, amikor erősnek kellene lennünk, és legyőz bennünket, amikor nekünk kellene győzelmet aratnunk. Benhadádnak nagy, erős, jól felszerelt hadserege volt, sokkal felülmúlta Akháb hétezres csapatát. „És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett ő és a harminckét király, aki segítségére jött vele.” (1Kir 20:36) Ez az impozáns hadsereg, mivel részeg parancsnok állt az élén, kikapott Akháb kicsi seregétől. Az alkohol befolyása alatt végzetes döntéseket hozunk, amit józan állapotban soha nem tennénk meg. Ezek az ostoba döntések pedig életünk végéig kísértenek. Heródes ittas állapotban volt, amikor megölette Keresztelő Jánost. Tanácsosai pedig nem akadályozták meg, mert maguk is az alkohol hatása alatt voltak. Bár másnap kínzó bűntudattal ébredtek, szembe kellett nézniük az ítélettel. A próféta feljegyzése szerint. „E férfiak magas állami, bizalmi állásokat töltöttek be; súlyos felelősség nyugodott rajtuk, mégis az evésnek, ivásnak adták magukat, míg végül érzékeik eltompultak. Elméjüket elbódította a szédítő zene és tánc látványa, lelkiismeretük elaludt. Hallgatásukkal Isten prófétájának halálos ítéletét mondták ki, s így kielégítették egy elhagyott asszony bosszúját.” (Jézus élete, 222. old.)
Nem csoda, hogy a királyokat és a magas tisztségre vágyó vezetőket figyelmeztették, hogy soha ne fogyasszanak bort. „Távol legyen a királyoktól, oh Lemuel, távol legyen a királyoktól a bornak itala; és az uralkodóktól a részegítő ital keresése.” (Péld 31:4) Az ótestamentumi papoknak is megparancsolták: „Bort és szeszes italt ne igyatok.” (3Móz 10:9) Pál is erre tanította híveit: „És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel.” (Ef 5:18) Isten például megdicsérte Jónadábot, és példaként állította a gyereknevelés tekintetében. „Nem iszunk bort, mert Jónadáb, Rékábnak fia, a mi atyánk parancsolta nékünk, mondván: Ne igyatok ti bort soha, se a ti fiaitok.” (Jer 35:6)
Ellen White is ezt tanácsolta a fiataloknak. „Egyetlen csepp bor vagy más alkoholos ital se érjen ajkatokhoz, mert ezek fogyasztásában őrültség és bánat van. Fogadjatok teljes önmegtartóztatást, mert egyedül így vagytok biztonságban.” (Temperance, 198. old.) Bölcs az a fiatal, aki Dánielhez hasonlóan eldönti szívében, hogy nem szennyezi be magát a borral (lásd: Dán 1:8). Bölcs az, aki ünnepélyes fogadalmat tesz: „Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se aszú szőlőt ne egyék.” (4Móz 6:3)
A Biblia az alkoholos italokat az erkölcstelenséggel társítja. (lásd: 1Móz 9:21, 19:32, Jel 17:2) Hangsúlyozza, hogy az alkohol megfoszt a bölcsességtől, civakodóvá és erőszakossá tesz.
Salamon mondta: „A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem bölcs!” (Péld 20:1) A Biblia figyelmeztet rá, hogy az alkohol függőséget okoz. „Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt.” (Péld 23:35) Az ital túlzott önbizalmat gerjeszt, annyira, hogy nem érzékeljük a veszélyt. „És Asának, a Júda királyának huszonhatodik esztendejében lett királlyá Ela, a Baása fia, az Izráelen Thirsában, két esztendeig. Azonban az ő szolgája Zimri, a szekerek fél részének feje, pártot ütött ellene. És Ela Thirsában volt, és az ital miatt igen megrészegedett az Arsa házában, aki az ő házának Thirsában gondviselője volt; és eljövén Zimri, megveré és megölé őt, Asának, a Júdabeli királynak huszonhetedik esztendejében, és ő uralkodék helyette.” (1Kir 16:8-10) Az alkohol legyengít, amikor erősnek kellene lennünk, és legyőz bennünket, amikor nekünk kellene győzelmet aratnunk. Benhadádnak nagy, erős, jól felszerelt hadserege volt, sokkal felülmúlta Akháb hétezres csapatát. „És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett ő és a harminckét király, aki segítségére jött vele.” (1Kir 20:36) Ez az impozáns hadsereg, mivel részeg parancsnok állt az élén, kikapott Akháb kicsi seregétől. Az alkohol befolyása alatt végzetes döntéseket hozunk, amit józan állapotban soha nem tennénk meg. Ezek az ostoba döntések pedig életünk végéig kísértenek. Heródes ittas állapotban volt, amikor megölette Keresztelő Jánost. Tanácsosai pedig nem akadályozták meg, mert maguk is az alkohol hatása alatt voltak. Bár másnap kínzó bűntudattal ébredtek, szembe kellett nézniük az ítélettel. A próféta feljegyzése szerint. „E férfiak magas állami, bizalmi állásokat töltöttek be; súlyos felelősség nyugodott rajtuk, mégis az evésnek, ivásnak adták magukat, míg végül érzékeik eltompultak. Elméjüket elbódította a szédítő zene és tánc látványa, lelkiismeretük elaludt. Hallgatásukkal Isten prófétájának halálos ítéletét mondták ki, s így kielégítették egy elhagyott asszony bosszúját.” (Jézus élete, 222. old.)
Nem csoda, hogy a királyokat és a magas tisztségre vágyó vezetőket figyelmeztették, hogy soha ne fogyasszanak bort. „Távol legyen a királyoktól, oh Lemuel, távol legyen a királyoktól a bornak itala; és az uralkodóktól a részegítő ital keresése.” (Péld 31:4) Az ótestamentumi papoknak is megparancsolták: „Bort és szeszes italt ne igyatok.” (3Móz 10:9) Pál is erre tanította híveit: „És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel.” (Ef 5:18) Isten például megdicsérte Jónadábot, és példaként állította a gyereknevelés tekintetében. „Nem iszunk bort, mert Jónadáb, Rékábnak fia, a mi atyánk parancsolta nékünk, mondván: Ne igyatok ti bort soha, se a ti fiaitok.” (Jer 35:6)
Ellen White is ezt tanácsolta a fiataloknak. „Egyetlen csepp bor vagy más alkoholos ital se érjen ajkatokhoz, mert ezek fogyasztásában őrültség és bánat van. Fogadjatok teljes önmegtartóztatást, mert egyedül így vagytok biztonságban.” (Temperance, 198. old.) Bölcs az a fiatal, aki Dánielhez hasonlóan eldönti szívében, hogy nem szennyezi be magát a borral (lásd: Dán 1:8). Bölcs az, aki ünnepélyes fogadalmat tesz: „Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se aszú szőlőt ne egyék.” (4Móz 6:3)
Nabukodonozor azt gondolta, hogy bevehetetlennek építette fel Babilon városát. A falak túlságosan vastagok és magasak voltak ahhoz, hogy bárki is megmássza. A falakon belül az egész városnak elegendő élelmet lehetett termelni. A városon átfolyó hatalmas Eufrátesz folyó pedig bőséges vízellátást biztosított.
Kevesen kételkedtek abban, hogy Babilon, az ókori világ egyik csodája, ne állna ellen Círusz ostromának. Az erődített város azonban majdnem harc nélkül esett el, mert túlságosan magabiztos vezetői éppen részegek voltak.
Kr.e. 539 októberében Belsazár király hatalmas lakomát szervezett a babiloni istenek tiszteletére. Biztonságban érezte magát városában, és mivel mindig szeretett szórakozni, meghívott ezer vezetőt erre az ünnepségre, „és az ezer előtt bort ivék.” (Dán 5:1)
Az alkohol miatt eltompult érzékekkel a babiloni istenek tiszteletére „borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, amelyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.” (2. v.) Ez a parancs megpecsételte ítéletét.
A király és a főemberek „bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.” (4. v.) Saját imádati formáikat magasabbrendűnek tartották annál az istentiszteleti formánál, amit az Úr parancsolt. Nem is sejtették, hogy ez a mulatozás lesz életük utolsó ilyen eseménye. A lakoma ideje alatt Círusz bevonult a városba az őrizetlenül hagyott kapukon, és gyors ütemben menetelt a palota felé. „Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a káldeusok királya. És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.” (30-31. v.) Mindez pedig a nagy Babilonban történt. A király leitatta a vezetőket, erkölcstelen kapcsolatban állt sok nővel, akik szintén lerészegedtek. Egyetlen mulatozással töltött éjszaka véget vetett királyságának.
A történet által Isten egy fontos üzenetet szeretne közvetíteni az idők végén a világnak. „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8)
Jelenések könyvének 17. fejezete további magyarázattal szolgál. Babilont egy vörös fenevadon ülő erkölcstelen asszony képével szemlélteti. „Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával.” (Jel 17:4) „Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” (Jel 17:2)
Egy előbbi leckében tanultuk, hogy a „Babilon” szó zűrzavart jelent. Arról is beszéltünk, hogy ez a jelkép szemlélteti a hitehagyott keresztény egyházakat, melyek egymással ellentétes tantételeket vallanak, mert a Bibliát emberi tanításokkal helyettesítették.
De mit jelképez a bor? A Biblia a bort a hamis tanokhoz hasonlítja. Ahogy az alkohol túlzott önbizalommal és hamis biztonságérzettel tölti el az embereket, ugyanúgy a hamis tanok is békességet adnak az embereknek a bűnben. (lásd: Mik 2:11) A Babilont alkotó hitehagyott egyházakról beszélve Ellen White megmagyarázza: „A megittasodás kelyhe, amelyet a világnak nyújt, azokat a hamis tanokat jelenti, amelyeket a föld nagyjaival való meg nem engedett kapcsolat következtében fogadott el.” (A nagy küzdelem, 388. old.)
Azok, akik részesültek Babilon borából, azt gondolják, hogy Istent szolgálják és imádják. Ez az imádat azonban hiábavaló, mert a Jézus idejében élő farizeusokhoz hasonlóan félreteszik Isten parancsolatait, hogy saját hagyományaikat megtartsák.
Ha elfordulunk Isten Igéjének bizonyságtételétől, és elfogadunk hamis tanításokat csupán azért, mert atyáink tanították őket, mi is a Babilonra kimondott ítélet alá esünk, utálatosságainak borából iszunk. – A nagy küzdelem, 536. old.
Kevesen kételkedtek abban, hogy Babilon, az ókori világ egyik csodája, ne állna ellen Círusz ostromának. Az erődített város azonban majdnem harc nélkül esett el, mert túlságosan magabiztos vezetői éppen részegek voltak.
Kr.e. 539 októberében Belsazár király hatalmas lakomát szervezett a babiloni istenek tiszteletére. Biztonságban érezte magát városában, és mivel mindig szeretett szórakozni, meghívott ezer vezetőt erre az ünnepségre, „és az ezer előtt bort ivék.” (Dán 5:1)
Az alkohol miatt eltompult érzékekkel a babiloni istenek tiszteletére „borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, amelyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.” (2. v.) Ez a parancs megpecsételte ítéletét.
A király és a főemberek „bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.” (4. v.) Saját imádati formáikat magasabbrendűnek tartották annál az istentiszteleti formánál, amit az Úr parancsolt. Nem is sejtették, hogy ez a mulatozás lesz életük utolsó ilyen eseménye. A lakoma ideje alatt Círusz bevonult a városba az őrizetlenül hagyott kapukon, és gyors ütemben menetelt a palota felé. „Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a káldeusok királya. És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.” (30-31. v.) Mindez pedig a nagy Babilonban történt. A király leitatta a vezetőket, erkölcstelen kapcsolatban állt sok nővel, akik szintén lerészegedtek. Egyetlen mulatozással töltött éjszaka véget vetett királyságának.
A történet által Isten egy fontos üzenetet szeretne közvetíteni az idők végén a világnak. „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8)
Jelenések könyvének 17. fejezete további magyarázattal szolgál. Babilont egy vörös fenevadon ülő erkölcstelen asszony képével szemlélteti. „Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával.” (Jel 17:4) „Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” (Jel 17:2)
Egy előbbi leckében tanultuk, hogy a „Babilon” szó zűrzavart jelent. Arról is beszéltünk, hogy ez a jelkép szemlélteti a hitehagyott keresztény egyházakat, melyek egymással ellentétes tantételeket vallanak, mert a Bibliát emberi tanításokkal helyettesítették.
De mit jelképez a bor? A Biblia a bort a hamis tanokhoz hasonlítja. Ahogy az alkohol túlzott önbizalommal és hamis biztonságérzettel tölti el az embereket, ugyanúgy a hamis tanok is békességet adnak az embereknek a bűnben. (lásd: Mik 2:11) A Babilont alkotó hitehagyott egyházakról beszélve Ellen White megmagyarázza: „A megittasodás kelyhe, amelyet a világnak nyújt, azokat a hamis tanokat jelenti, amelyeket a föld nagyjaival való meg nem engedett kapcsolat következtében fogadott el.” (A nagy küzdelem, 388. old.)
Azok, akik részesültek Babilon borából, azt gondolják, hogy Istent szolgálják és imádják. Ez az imádat azonban hiábavaló, mert a Jézus idejében élő farizeusokhoz hasonlóan félreteszik Isten parancsolatait, hogy saját hagyományaikat megtartsák.
Ha elfordulunk Isten Igéjének bizonyságtételétől, és elfogadunk hamis tanításokat csupán azért, mert atyáink tanították őket, mi is a Babilonra kimondott ítélet alá esünk, utálatosságainak borából iszunk. – A nagy küzdelem, 536. old.
Az alkoholos bor tulajdonképpen úgy keletkezik, hogy a tiszta szőlőlé élesztő hatására megerjed, és a cukrot alkohollá alakítja. Babilon bora úgy keletkezik, hogy Isten igéjének tiszta igazságát megrontják. Milyen folyamat során történik meg ez az „erjedés”?
A babiloni parázna jelképezi azokat a keresztény egyházakat, amelyek a világnak akarnak tetszeni. „A megittasodás kelyhe (…) azokat a hamis tanokat jelenti, amelyeket a föld nagyjaival való meg nem engedett kapcsolat következtében fogadott el. A világgal való barátság megrontja hitét, ő viszont olyan tanok hirdetésével áraszt romlott befolyást a világra, amelyek a Szentírás legvilágosabb kijelentéseivel ellentétben állnak.” (A nagy küzdelem, 388. old.)
A Szentírás a paráznaság vagy házasságtörés metaforáját használja annak szemléltetésére, hogy Isten népe miképpen szegi meg Hozzá való hűségesküjét, elhagyva szent igéjét és keresve a világ jóváhagyását. A világ csak akkor lesz a barátunk, ha életvitelünkkel nem vetjük meg a közkedvelt bűnöket.
Ahhoz, hogy megtartsuk a világ barátságát, az egyház hitelveit elfogadhatóvá kell tennünk a világnak. Így válik az igazság tiszta, egészséges mustja erjedtté és Babilon borává. Az egyház szertartásai és szokásai elfeledtetik Istent, pedig úgy tesznek, mintha éppen Rá emlékeznének.
Jézus így szólt azokhoz, akik Isten törvénye elleni szabályokat vezettek be: „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:7-9) Jézus második eljövetelekor ők mondják: „Uram, Uram!” Jézus pedig azzal vádolja őket, hogy törvénytelenek voltak, és figyelmen kívül hagyták Megváltójukat. „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?” (Lk 6:46)
A bor ugyanakkor a vért is jelképezi (lásd: 1Móz 49:11, Mt 26:27-28, Jel 14:19-20). Babilon bora tehát nemcsak a hamis tanoknak, hanem az üldözésnek is a jelképe. Amikor egy egyház tantételei elfogadhatóvá válnak a nemzet vezetősége számára, és az uralmon levők polgári törvényekkel támogatják az egyház intézményeit és tanait, elkerülhetetlenné válik a máshitűek üldözése. Az egyház és az állam ezen szövetsége által isznak a nemzetek „az ő paráznasága haragjának
Ha elfordulunk Isten Igéjének bizonyságtételétől, és elfogadunk hamis tanításokat csupán azért, mert atyáink tanították őket, mi is a Babilonra kimondott ítélet alá esünk, utálatosságainak borából iszunk. – A nagy küzdelem, 536. old.
92
borából.” Egyesek azért fogadják el a tanokat, mert azt gondolják, hogy az egyházi vezetőknek csakis igazuk lehet. Mások azért, mert félnek az állam büntetésétől.
Ez nehéz időszak lesz Isten népének életében, de Ő velük együtt szenved. Egyetlen másodpercre sem feledkezik meg róluk, és válaszol erre a végső üldözésre. Babilon learatja, amit vetett, és akik úgy döntöttek, hogy isznak borából és kiontják a keresztény szentek vérét, kényszerítve lesznek, hogy egy másik, sokkal keserűbb poharat is kiürítsenek. Isznak „az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába.” (Jel 14:10)
Isten minden védelmét visszavonja azoktól, akik visszautasították ismételt hívását. Az utolsó hét csapás borzalmai összevegyülnek a törvénytelenség és a bűnözés féktelen terrorjával. Ez valóban egy keserű pohár lesz (lásd: Jel 15,16,18).
Akik azonban visszautasítják Babilon borát, azoknak nem kell kiinniuk Isten haragjának poharát. Isten egy másik poharat készített elő számukra, a túlcsorduló jóság és kegyelem kupáját. „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.” (Zsolt 116:12-14)
A babiloni parázna jelképezi azokat a keresztény egyházakat, amelyek a világnak akarnak tetszeni. „A megittasodás kelyhe (…) azokat a hamis tanokat jelenti, amelyeket a föld nagyjaival való meg nem engedett kapcsolat következtében fogadott el. A világgal való barátság megrontja hitét, ő viszont olyan tanok hirdetésével áraszt romlott befolyást a világra, amelyek a Szentírás legvilágosabb kijelentéseivel ellentétben állnak.” (A nagy küzdelem, 388. old.)
A Szentírás a paráznaság vagy házasságtörés metaforáját használja annak szemléltetésére, hogy Isten népe miképpen szegi meg Hozzá való hűségesküjét, elhagyva szent igéjét és keresve a világ jóváhagyását. A világ csak akkor lesz a barátunk, ha életvitelünkkel nem vetjük meg a közkedvelt bűnöket.
Ahhoz, hogy megtartsuk a világ barátságát, az egyház hitelveit elfogadhatóvá kell tennünk a világnak. Így válik az igazság tiszta, egészséges mustja erjedtté és Babilon borává. Az egyház szertartásai és szokásai elfeledtetik Istent, pedig úgy tesznek, mintha éppen Rá emlékeznének.
Jézus így szólt azokhoz, akik Isten törvénye elleni szabályokat vezettek be: „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:7-9) Jézus második eljövetelekor ők mondják: „Uram, Uram!” Jézus pedig azzal vádolja őket, hogy törvénytelenek voltak, és figyelmen kívül hagyták Megváltójukat. „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?” (Lk 6:46)
A bor ugyanakkor a vért is jelképezi (lásd: 1Móz 49:11, Mt 26:27-28, Jel 14:19-20). Babilon bora tehát nemcsak a hamis tanoknak, hanem az üldözésnek is a jelképe. Amikor egy egyház tantételei elfogadhatóvá válnak a nemzet vezetősége számára, és az uralmon levők polgári törvényekkel támogatják az egyház intézményeit és tanait, elkerülhetetlenné válik a máshitűek üldözése. Az egyház és az állam ezen szövetsége által isznak a nemzetek „az ő paráznasága haragjának
Ha elfordulunk Isten Igéjének bizonyságtételétől, és elfogadunk hamis tanításokat csupán azért, mert atyáink tanították őket, mi is a Babilonra kimondott ítélet alá esünk, utálatosságainak borából iszunk. – A nagy küzdelem, 536. old.
92
borából.” Egyesek azért fogadják el a tanokat, mert azt gondolják, hogy az egyházi vezetőknek csakis igazuk lehet. Mások azért, mert félnek az állam büntetésétől.
Ez nehéz időszak lesz Isten népének életében, de Ő velük együtt szenved. Egyetlen másodpercre sem feledkezik meg róluk, és válaszol erre a végső üldözésre. Babilon learatja, amit vetett, és akik úgy döntöttek, hogy isznak borából és kiontják a keresztény szentek vérét, kényszerítve lesznek, hogy egy másik, sokkal keserűbb poharat is kiürítsenek. Isznak „az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába.” (Jel 14:10)
Isten minden védelmét visszavonja azoktól, akik visszautasították ismételt hívását. Az utolsó hét csapás borzalmai összevegyülnek a törvénytelenség és a bűnözés féktelen terrorjával. Ez valóban egy keserű pohár lesz (lásd: Jel 15,16,18).
Akik azonban visszautasítják Babilon borát, azoknak nem kell kiinniuk Isten haragjának poharát. Isten egy másik poharat készített elő számukra, a túlcsorduló jóság és kegyelem kupáját. „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.” (Zsolt 116:12-14)
I. RÉSZ
1. Milyen veszélyeket társít a Biblia a borhoz?
2. Foglald össze röviden azokat a bibliai történeteket, melyekben a bor káros hatással volt valakire.
3. Nevezz meg néhány olyan embercsoportot, akiknek kifejezetten megtiltották a borivást.
4. Foglald írásba az elhatározásodat, mely szerint soha nem kóstolsz bort vagy más alkoholtartamú italt.
6. Hogyan járul hozzá a bor a lelki Babilon eleséséhez?
III. RÉSZ
7. Hogyan készül Babilon bora?
7. Hogyan készül Babilon bora?
Milyen értelemben paráználkodott az egyház a föld királyaival?
A világ barátsága hogyan változtatja meg az igaz tanítást?
8. Mi történik azokkal, akik isznak Babilon borából? Jel 15,16,18
Rendszeres jótékonyság
Mackfordból Dodgeville-be mentünk egy háromhetes alkalomra. Bár erős szellemiségű, hitetlen város volt, valahogy mégis komoly érdeklődést tanúsítottak előadásaink iránt. Egy ember kijelentette, hogy ez volt az első vallásos összejövetel, amelyen az utóbbi tizennégy évben részt vett. Azokon a napokon nem gyűjtöttünk adományokat, de tudtunkon kívül ezek a hitetlenek 50 dollárt gyűjtöttek össze költségeink fedezésére.
Dodgeville-ből Green Vale-be mentünk sátrunkkal, ahol találkoztunk a Plum River-i Moses Hullal. Korábban elsőnapi adventista lelkész volt, és olvasás által bizonyosodott meg az igazságról és fogadta el azt. Szerettem volna megfigyelni szónoki képességeit, ezért meghívtam, hogy beszéljen A keresztény remény-ben. Ezt a tagok beleegyezésével tettem, és így nemsokára csatlakozott hozzánk a szolgálatba. Az aratás után két sátrat állítottunk fel a mezőre, egyiket Ingraham, Hutchins és Philips testvérekkel, míg a másikat Sperry testvérrel később magunkkal vittük White Rockba. Az egyik nagyon buzgó testvér kifizette az utunkat és a szállásunkat. Néhány fiatal azonban megpróbált bajt okozni, de minden zavart okozó tettük még inkább mellénk állította az embereket. A második este után hangos társalgásba kezdtek Mózes törvényéről, kimentek, megfogtak egy bárányt, és belökték a sátorba. Gondoltuk, áldozatnak szánták. A sorozat utolsó estéjén az iskolaépületben voltunk, a sátor közelében. Ezek a faragatlan emberek kihúzták a kisebb cölöpök több, mint felét, a sátrat egy nagy faszállító kocsi tengelyéhez kötözték, és izmos férfiakat kértek meg, hogy húzzák meg a szekeret, amely elképzelésük szerint feldöntötte volna a sátrat. Ténykedésüket időben felfedeztük és megakadályoztuk. Az esős idő és a hideg beálltáig folytattuk az előadásokat, majd én visszatértem Waukonba, ahol örömmel értesültem róla, hogy George I. Butler, egy volt kételkedő megtért, és csatlakozott a waukoni szombatünneplőkhöz. Hazaérkezésem után nem sokkal eladtam a lovat, a szekeret, lakásunk berendezésének nagy részét, és Battle Creekbe költöztünk. November 1-én értünk oda. Ott épp befejezték a második imaház építését, mivel az első túlságosan kicsinek bizonyult. A november 6-i gyűlésen felszenteltük az új imaházat, és engem kértek meg az első prédikáció megtartására. White lelkész 400 dollárért szerzett nekem egy házat Battle Creek nyugati részében. 1857-ben telepedtünk le Battle Creekben, és nem sokkal ezután megszületett kislányunk. Azon a télen meglehetősen komoly anyagi gondokkal küzdöttünk. A búzának hatvanöt centbe került vékája, a zabnak harmincötbe. A téli időszak hat hónapjára három adag juharcukrot, tíz véka búzát, öt véka almát, egy fél kisebb sertést, egy zsákocska szárazbabot és négy dollárt kaptam. Az egészségügyi reform világosságát még nem kaptuk meg, és még mindig nem alakult ki egy rendszer a lelkészek támogatására. 1858 márciusában White testvérnő így szólt a férjéhez: „Az Úr megmutatta nekem, hogy, ha összehívod a lelkészeket, és Waukonból J. N. Andrews is eljön bibliaórákat tartani, felismeritek a Szentírásból a lelkészek támogatásának teljes rendszerét és tervét.” Egyesek feltehetik a kérdést: „Miért nem mutatta meg az Úr neki a teljes tervet?” Én azt mondom: „Azért, mert azt akarta, hogy népünk maga kutassa és keresse ezt a Bibliában.” Ugyanazon év áprilisában bibliaórákat tartottunk Battle Creekben, majd a testvérek megfogalmazták a következtetést. „A tizedrendszer pontosan olyan kötelező, mint az Ószövetség idején.” Amikor azonban bevezették, a tized elvén alapuló rendszeres jótékonyságnak nevezték.
Dodgeville-ből Green Vale-be mentünk sátrunkkal, ahol találkoztunk a Plum River-i Moses Hullal. Korábban elsőnapi adventista lelkész volt, és olvasás által bizonyosodott meg az igazságról és fogadta el azt. Szerettem volna megfigyelni szónoki képességeit, ezért meghívtam, hogy beszéljen A keresztény remény-ben. Ezt a tagok beleegyezésével tettem, és így nemsokára csatlakozott hozzánk a szolgálatba. Az aratás után két sátrat állítottunk fel a mezőre, egyiket Ingraham, Hutchins és Philips testvérekkel, míg a másikat Sperry testvérrel később magunkkal vittük White Rockba. Az egyik nagyon buzgó testvér kifizette az utunkat és a szállásunkat. Néhány fiatal azonban megpróbált bajt okozni, de minden zavart okozó tettük még inkább mellénk állította az embereket. A második este után hangos társalgásba kezdtek Mózes törvényéről, kimentek, megfogtak egy bárányt, és belökték a sátorba. Gondoltuk, áldozatnak szánták. A sorozat utolsó estéjén az iskolaépületben voltunk, a sátor közelében. Ezek a faragatlan emberek kihúzták a kisebb cölöpök több, mint felét, a sátrat egy nagy faszállító kocsi tengelyéhez kötözték, és izmos férfiakat kértek meg, hogy húzzák meg a szekeret, amely elképzelésük szerint feldöntötte volna a sátrat. Ténykedésüket időben felfedeztük és megakadályoztuk. Az esős idő és a hideg beálltáig folytattuk az előadásokat, majd én visszatértem Waukonba, ahol örömmel értesültem róla, hogy George I. Butler, egy volt kételkedő megtért, és csatlakozott a waukoni szombatünneplőkhöz. Hazaérkezésem után nem sokkal eladtam a lovat, a szekeret, lakásunk berendezésének nagy részét, és Battle Creekbe költöztünk. November 1-én értünk oda. Ott épp befejezték a második imaház építését, mivel az első túlságosan kicsinek bizonyult. A november 6-i gyűlésen felszenteltük az új imaházat, és engem kértek meg az első prédikáció megtartására. White lelkész 400 dollárért szerzett nekem egy házat Battle Creek nyugati részében. 1857-ben telepedtünk le Battle Creekben, és nem sokkal ezután megszületett kislányunk. Azon a télen meglehetősen komoly anyagi gondokkal küzdöttünk. A búzának hatvanöt centbe került vékája, a zabnak harmincötbe. A téli időszak hat hónapjára három adag juharcukrot, tíz véka búzát, öt véka almát, egy fél kisebb sertést, egy zsákocska szárazbabot és négy dollárt kaptam. Az egészségügyi reform világosságát még nem kaptuk meg, és még mindig nem alakult ki egy rendszer a lelkészek támogatására. 1858 márciusában White testvérnő így szólt a férjéhez: „Az Úr megmutatta nekem, hogy, ha összehívod a lelkészeket, és Waukonból J. N. Andrews is eljön bibliaórákat tartani, felismeritek a Szentírásból a lelkészek támogatásának teljes rendszerét és tervét.” Egyesek feltehetik a kérdést: „Miért nem mutatta meg az Úr neki a teljes tervet?” Én azt mondom: „Azért, mert azt akarta, hogy népünk maga kutassa és keresse ezt a Bibliában.” Ugyanazon év áprilisában bibliaórákat tartottunk Battle Creekben, majd a testvérek megfogalmazták a következtetést. „A tizedrendszer pontosan olyan kötelező, mint az Ószövetség idején.” Amikor azonban bevezették, a tized elvén alapuló rendszeres jótékonyságnak nevezték.
Az utolsó napok veszélyei
Krisztus látja a föld gonoszságát, a Noé és Lót idéjében gyakorolt bűnök ismétlődését. Milyen borzalmas bűnöket visznek véghez! Úgy tűnik, minden tevékenységet alantas erők mozgósítanak. Az emberek között sok minden fokozza az izgalmat, mulatnak, vásárolnak, eladnak, és mindezt az egyházba is beviszik.
„Szólt a vigyázó: Eljött a reggel, az éjszaka is.” Az éjszaka a tévedést, a félreértést, a Szentírás félremagyarázását jelképezi. Mindenféle tévhitek terjednek. Isten szavának tiszta igazságát ember alkotta elméletek sötétítik el. Végzetes tévedéseket mutatnak be igazságként, hogy azoknak mindenki engedelmeskedjen. Az igazi istenfélelem egyszerűsége a hagyományok mögé szorul. A lélek halhatatlanságának tantétele az egyik olyan megtévesztés, amellyel az ellenség megcsalja az embereket. Ez már teljesen egyetemessé vált. De ki mondta az embernek, hogy nem hal meg? Ki mondta neki, hogy Isten elkülönített egy helyet a világegyetemben, ahol a gonoszok egy örökkévalóságon át, reménytelenül szenvedjenek? A kígyó volt. Isten azt mondta, hogy a bűnösök meghalnak. Sátán kijelentette, hogy nem. Sokan elhiszik a kígyó szavait, és igazságnak vallják azt, hirdetve, hogy Isten rendelte el, hogy a bűn a gyötrelem örök helyén örökké fennmaradjon. Ez az ellenség zsinagógájában kovácsolt egyik megtévesztés, Babilon egyik mérgező terve. „Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” A másik hamis tantétel, hogy a hét első napja az Úr szombatja. A római katolikus egyházból átvett hagyományok alapján figyelmen kívül hagyják a negyedik parancsolatot. A hamis szombat elfogadása tiszteletlenség Istennel szemben és a csaló imádása, aki úgy véli, hogy megváltoztathatja az időket és a törvényt. Sok veszélyes tévedés jelent meg az igazi szombat elvetésére. Az emberek a nagy lázadó oldalára álltak, és ahelyett, hogy elfogadták volna Isten igéjét, elhitték az eretnekséget. Sátán hamis egyetértésbe hozta ezzel az egyházat és a világot. A keresztény világot baljóslatú, sötét éjszaka veszi körül. Nyilvánvalóvá vált a hitehagyás, a sűrű sötétség szinte áthatolhatatlanak látszik. Dicsőítik a rendszert, amely semmisnek nyilvánítja Isten igazságát. Emberi parancsolatokat tanítanak, és az emberek elhiszik az ember alkotta elveket. Az evangéliumot elferdítik, a Szentírást félreértik és félremagyarázzák. Amint Krisztus idejében is, az igazság világossága háttérbe szorul. Az emberi eszméket és feltételezéseket a Seregek Urának szava elé helyezik, és az igazságot hamissággal keverik. Kritikus nyelvek elferdítik és kiforgatják Isten igéjét. Jézust csak azért ismerik, hogy egy csókkal elárulják. A hitehagyás létezik, és az utolsó pillanatig megmarad. Borzalmas jellege, elhomályosító befolyása bizonyítja Babilon gonosz terveit.
De mielőtt még Isten megbüntetné az embereket gonoszságuk és romlottságuk miatt, figyelmeztető üzeneteket küld nekik. Mielőtt meglátogatná őket ítéletével, esélyt és alkalmat ad nekik a bűnbánatra. Noé idejében sem büntette meg őket figyelmeztetés nélkül. Százhúsz évig hangzott számukra a figyelmeztetés. (…)
Az ember örök jóléte függ attól, hogy Isten útját vagy saját elképzeléseit követi. Saját utunk lehet teljesen téves. Több út vezet a mennybe? Ha igen, bármelyiken elindulhatnánk, amelyik tetszetősebb, hívogatóbb. Azonban csak egyetlen igaz út létezik. Krisztus ezt mondta tanítványainak: „És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” – The Review and Herald, 1897. március 16.
„Szólt a vigyázó: Eljött a reggel, az éjszaka is.” Az éjszaka a tévedést, a félreértést, a Szentírás félremagyarázását jelképezi. Mindenféle tévhitek terjednek. Isten szavának tiszta igazságát ember alkotta elméletek sötétítik el. Végzetes tévedéseket mutatnak be igazságként, hogy azoknak mindenki engedelmeskedjen. Az igazi istenfélelem egyszerűsége a hagyományok mögé szorul. A lélek halhatatlanságának tantétele az egyik olyan megtévesztés, amellyel az ellenség megcsalja az embereket. Ez már teljesen egyetemessé vált. De ki mondta az embernek, hogy nem hal meg? Ki mondta neki, hogy Isten elkülönített egy helyet a világegyetemben, ahol a gonoszok egy örökkévalóságon át, reménytelenül szenvedjenek? A kígyó volt. Isten azt mondta, hogy a bűnösök meghalnak. Sátán kijelentette, hogy nem. Sokan elhiszik a kígyó szavait, és igazságnak vallják azt, hirdetve, hogy Isten rendelte el, hogy a bűn a gyötrelem örök helyén örökké fennmaradjon. Ez az ellenség zsinagógájában kovácsolt egyik megtévesztés, Babilon egyik mérgező terve. „Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” A másik hamis tantétel, hogy a hét első napja az Úr szombatja. A római katolikus egyházból átvett hagyományok alapján figyelmen kívül hagyják a negyedik parancsolatot. A hamis szombat elfogadása tiszteletlenség Istennel szemben és a csaló imádása, aki úgy véli, hogy megváltoztathatja az időket és a törvényt. Sok veszélyes tévedés jelent meg az igazi szombat elvetésére. Az emberek a nagy lázadó oldalára álltak, és ahelyett, hogy elfogadták volna Isten igéjét, elhitték az eretnekséget. Sátán hamis egyetértésbe hozta ezzel az egyházat és a világot. A keresztény világot baljóslatú, sötét éjszaka veszi körül. Nyilvánvalóvá vált a hitehagyás, a sűrű sötétség szinte áthatolhatatlanak látszik. Dicsőítik a rendszert, amely semmisnek nyilvánítja Isten igazságát. Emberi parancsolatokat tanítanak, és az emberek elhiszik az ember alkotta elveket. Az evangéliumot elferdítik, a Szentírást félreértik és félremagyarázzák. Amint Krisztus idejében is, az igazság világossága háttérbe szorul. Az emberi eszméket és feltételezéseket a Seregek Urának szava elé helyezik, és az igazságot hamissággal keverik. Kritikus nyelvek elferdítik és kiforgatják Isten igéjét. Jézust csak azért ismerik, hogy egy csókkal elárulják. A hitehagyás létezik, és az utolsó pillanatig megmarad. Borzalmas jellege, elhomályosító befolyása bizonyítja Babilon gonosz terveit.
De mielőtt még Isten megbüntetné az embereket gonoszságuk és romlottságuk miatt, figyelmeztető üzeneteket küld nekik. Mielőtt meglátogatná őket ítéletével, esélyt és alkalmat ad nekik a bűnbánatra. Noé idejében sem büntette meg őket figyelmeztetés nélkül. Százhúsz évig hangzott számukra a figyelmeztetés. (…)
Az ember örök jóléte függ attól, hogy Isten útját vagy saját elképzeléseit követi. Saját utunk lehet teljesen téves. Több út vezet a mennybe? Ha igen, bármelyiken elindulhatnánk, amelyik tetszetősebb, hívogatóbb. Azonban csak egyetlen igaz út létezik. Krisztus ezt mondta tanítványainak: „És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” – The Review and Herald, 1897. március 16.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Eljön a reggel, és az éjszaka is – mit jelképez ez?
Milyen formában történik ez ma?
2. Melyik az egyik tévedés, amellyel az ellenség megtéveszti az embereket?
Hogyan kapcsolódik ez az örök szenvedés téves tantételéhez?
3. Melyik a másik hamis doktrina?
Ilyen hatással van ez a negyedik parancsolatra?
4. Mit tesz ez Istennel?
Mit tesz Sátánnal?
5. Mi veszi körül a keresztény világot?
Mi a bizonyítéka ennek a sötétségnek?
6. Hogyan torzították el az evangéliumot és magyarázták félre a Szentírást?
7. Mennyi ideig kell küzdenünk a hitehagyással?
Hogyan válik ez láthatóvá?
8. Milyen hatással van ránk, hogy Isten útját vagy a saját utunkat követjük?
9. Milyen jelentősége van annak, hogy csak egyetlen út vezet a mennybe?
Háborgó vizeken
Elsa, a Fülöp-szigeteki Mountain View Kollégium diákja, a Dapiloan Misszióiskolában szolgált misszionáriusként. Csapattársával együtt tapasztalták meg egy nap Isten különleges gondviselését, amikor egy összejövetel után hazafelé tartottak a faluba. Íme a történetük:
Mielőtt nekivágtunk volna a Dapiloannak, imádkoztunk: „Urunk, kérünk, légy ma velünk a falusi iskolánkba hazavezető úton. Küldd el angyalaidat, hogy tartsanak meg biztonságban minket.” Napsütéses, meleg nap volt, tökéletes egy túrázásra. A folyó tiszta vize ragyogott a napfényben. Belegázoltunk a térdig és néhol derékig érő vízbe. Annyira kellemes volt, legszívesebben belemártóztunk volna, hogy lemossuk magunkról a forróságot, de mivel már délután három óra volt, siettünk, hogy sötétedés előtt érjünk az iskolába. Hirtelen fekete felhők kezdtek gyülekezni az égen. „Ó, nem. Sietnünk kell!” – mondta csapattársam. „Igen” – hagytam helyben én is. Siettünk, gázoltunk, ugráltunk szikláról sziklára, majd eleredt az eső. Mennyire szerettem volna, ha tanítványaink ott lettek volna, hogy segítsenek a csomagok cipelésében. A falusiaktól hallottuk, hogy esőzéskor a folyó nagyon veszélyessé válik. Ez a figyelmeztetés összeszorította a szívem. A parton meghívtam csoporttársamat egy imára. „Urunk, kérünk, légy velünk most, amikor újra át kell mennünk a folyón. Kérünk, őrizzél meg minden veszélytől. Segíts, hogy ma este épségben hazaérjünk a faluba.” A vízállás emelkedni kezdett, és sötétedett. Nehezen haladtunk a most már derékig érő sodrásban. Folyamatosan imádkoztunk és kértük Isten segítségét. Végül elértünk az utolsó átkelőhöz, mielőtt nekivágtunk volna a hegynek, hogy elérjük az iskolát. Ezen a helyen a folyó derékig szokott érni. Most azonban erősen áradt. Hallottuk a víz zúgását. A sűrűsödő sötétben még nehezebbé vált az átkelés. Reszkettem az esőben, a térdeim a szó szoros értelmében összeütődtek. Egy nagy sziklára támaszkodtam pihenni. Még egy lépés, és elragadott volna a vad, haragos ár. Föltétlen át kellett kelnünk, mert nem volt más hely a közelben, ahol az éjszakát eltölthettük volna. „Urunk – imádkoztunk újra. – Adj erőt, hogy ezen az utolsó szakaszon is átkeljünk.” Megfogtam csapattársam kezét és elindultunk, tovább imádkozva egy csodáért. És Ő megtette! Belegázoltunk a térdig érő vízbe, majd egy nagy sziklát éreztünk a lábunk alatt, amelyen átértünk a partra. „Ó, Urunk, köszönjük, hogy átsegítettél a vízen.” De vajon honnan került az a hatalmas kő a lábunk alá? „Ó, Urunk, Kősziklánk és Menedékünk, köszönjük Neked, hogy a sziklán át elértük a túlsó partot.” Összeszedtük holminkat és siettünk megmászni a csúszós hegyoldalt. Ekkor dübörgést hallottunk a folyó felől. Ahogy odanéztünk, egy villámlás fényénél megláttuk, hogy hatalmas gerendák gördültek oda, ahol nem sokkal azelőtt álltunk. Felsóhajtottunk, és újra megköszöntük Istennek, hogy átsegített. Este kilenc óra körül értünk Dapiloanba, és mivel nem akartuk megzavarni az alvókat, azonnal a házunkhoz mentünk, beszürcsöltünk egy kis forró levest és lefeküdtünk. Hajnali három óra körül megszólalt a harang, mindenkit összegyűjtve a gyülekezetbe, imádkozásra. Annyira fáradtak voltunk. Az éneklés elképzelhetetlennek tűnt abban az órában. Amikor azonban vezetői tisztség nyomja a vállad, nem hagyhatod, hogy az istentisztelet nélküled érjen véget. Halkan felkeltünk, és lábujjhegyen beosontunk a terembe a sötétben. Az áhítat után a beszélő mindenkit felkért, hogy imádkozzanak tanáraikért. „Lehet, hogy elakadtak valahol a folyóban” – mondta. Csendben hallgattuk, ahogy kérték Istent, hogy vezéreljen minket épségben haza. Az ima végén hangos ámennel helyeseltünk. Elképzelhetitek meglepetésüket és örömüket, amikor felfedezték, hogy az Úr épségben haza vezérelt minket.
A Gospel Outreach minden évben több, Elsához hasonló misszionárius diákot támogat anyagilag a munkában. Keresd fel a Gospel Outreach elérhetőségeit, és fedezd fel, hogyan segíthetsz.
Mielőtt nekivágtunk volna a Dapiloannak, imádkoztunk: „Urunk, kérünk, légy ma velünk a falusi iskolánkba hazavezető úton. Küldd el angyalaidat, hogy tartsanak meg biztonságban minket.” Napsütéses, meleg nap volt, tökéletes egy túrázásra. A folyó tiszta vize ragyogott a napfényben. Belegázoltunk a térdig és néhol derékig érő vízbe. Annyira kellemes volt, legszívesebben belemártóztunk volna, hogy lemossuk magunkról a forróságot, de mivel már délután három óra volt, siettünk, hogy sötétedés előtt érjünk az iskolába. Hirtelen fekete felhők kezdtek gyülekezni az égen. „Ó, nem. Sietnünk kell!” – mondta csapattársam. „Igen” – hagytam helyben én is. Siettünk, gázoltunk, ugráltunk szikláról sziklára, majd eleredt az eső. Mennyire szerettem volna, ha tanítványaink ott lettek volna, hogy segítsenek a csomagok cipelésében. A falusiaktól hallottuk, hogy esőzéskor a folyó nagyon veszélyessé válik. Ez a figyelmeztetés összeszorította a szívem. A parton meghívtam csoporttársamat egy imára. „Urunk, kérünk, légy velünk most, amikor újra át kell mennünk a folyón. Kérünk, őrizzél meg minden veszélytől. Segíts, hogy ma este épségben hazaérjünk a faluba.” A vízállás emelkedni kezdett, és sötétedett. Nehezen haladtunk a most már derékig érő sodrásban. Folyamatosan imádkoztunk és kértük Isten segítségét. Végül elértünk az utolsó átkelőhöz, mielőtt nekivágtunk volna a hegynek, hogy elérjük az iskolát. Ezen a helyen a folyó derékig szokott érni. Most azonban erősen áradt. Hallottuk a víz zúgását. A sűrűsödő sötétben még nehezebbé vált az átkelés. Reszkettem az esőben, a térdeim a szó szoros értelmében összeütődtek. Egy nagy sziklára támaszkodtam pihenni. Még egy lépés, és elragadott volna a vad, haragos ár. Föltétlen át kellett kelnünk, mert nem volt más hely a közelben, ahol az éjszakát eltölthettük volna. „Urunk – imádkoztunk újra. – Adj erőt, hogy ezen az utolsó szakaszon is átkeljünk.” Megfogtam csapattársam kezét és elindultunk, tovább imádkozva egy csodáért. És Ő megtette! Belegázoltunk a térdig érő vízbe, majd egy nagy sziklát éreztünk a lábunk alatt, amelyen átértünk a partra. „Ó, Urunk, köszönjük, hogy átsegítettél a vízen.” De vajon honnan került az a hatalmas kő a lábunk alá? „Ó, Urunk, Kősziklánk és Menedékünk, köszönjük Neked, hogy a sziklán át elértük a túlsó partot.” Összeszedtük holminkat és siettünk megmászni a csúszós hegyoldalt. Ekkor dübörgést hallottunk a folyó felől. Ahogy odanéztünk, egy villámlás fényénél megláttuk, hogy hatalmas gerendák gördültek oda, ahol nem sokkal azelőtt álltunk. Felsóhajtottunk, és újra megköszöntük Istennek, hogy átsegített. Este kilenc óra körül értünk Dapiloanba, és mivel nem akartuk megzavarni az alvókat, azonnal a házunkhoz mentünk, beszürcsöltünk egy kis forró levest és lefeküdtünk. Hajnali három óra körül megszólalt a harang, mindenkit összegyűjtve a gyülekezetbe, imádkozásra. Annyira fáradtak voltunk. Az éneklés elképzelhetetlennek tűnt abban az órában. Amikor azonban vezetői tisztség nyomja a vállad, nem hagyhatod, hogy az istentisztelet nélküled érjen véget. Halkan felkeltünk, és lábujjhegyen beosontunk a terembe a sötétben. Az áhítat után a beszélő mindenkit felkért, hogy imádkozzanak tanáraikért. „Lehet, hogy elakadtak valahol a folyóban” – mondta. Csendben hallgattuk, ahogy kérték Istent, hogy vezéreljen minket épségben haza. Az ima végén hangos ámennel helyeseltünk. Elképzelhetitek meglepetésüket és örömüket, amikor felfedezték, hogy az Úr épségben haza vezérelt minket.
A Gospel Outreach minden évben több, Elsához hasonló misszionárius diákot támogat anyagilag a munkában. Keresd fel a Gospel Outreach elérhetőségeit, és fedezd fel, hogyan segíthetsz.
Studiul 12, 15-21 június
