Jákob KÚTJÁNÁL
Text de memorat
„Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” János 4:13-14
A keresztény ember magaviselete, példája és beszéde olyan legyen, hogy a bűnösökben kívánságot ébresszen az élet Forrása után. – Üzenet az ifjúságnak, 424. old.
Egy ideig Keresztelő János volt Palesztina legkedveltebb embere. Ezrek gyűltek köré, hogy hallgasság beszédét és megkeresztelkedjenek. A népszerűség azonban múlékony, és Jézus szolgálatának elkezdése után a Jánosra kíváncsi tömeg gyorsan szétoszlott.
Mi történik, amikor valaki nálunk népszerűbbé válik? Lucifer a mennyben féltékeny lett Jézusra. Saul király féltékeny lett Dávidra. János azonban tiszta szívvel üdvözölte Jézus népszerűségét, annak ellenére, hogy ez saját háttérbe szorulását jelentette. Jézus azonban csendben visszavonult Galileába. „Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János, (…) elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.” (Jn 4:1-3)
A gyűlölt samaritánusokat elkerülendő a zsidók utazásaik alkalmával általában egy hosszabb útvonalat választottak. Jézus azonban a legrövidebb úton ment, ami nagyjából 70 mérföld volt. Ez Sikháron vezetett át. Ott minden a szent történelemről tanúskodott. Az Ébál-hegy, az átkok hegye, és a Garizim, az áldások hegye között álltak egy régi samáriai templom romjai. (lásd: 5Móz 11:29) Sikhárt az Ószövetségben Sikhemnek nevezték, ez volt Jákob kútjának helye. Sziklákon keresztül ásták, és úgy tudták, hogy egy 135 láb mély, falazott oldalú kút. A hegyvidéken áthaladva Jézus és tanítványai ebédidőben értek Sikhárba. Jézus szomjas és fáradt volt, ezért megállt pihenni Jákob kútjánál, míg tanítványai bementek a közeli városba élelemért.
Miközben várakozott, egy samáriai asszony érkezett a kúthoz korsóval a kezében. Bár látta Jézust, figyelmen kívül hagyta, mert egyértelmű volt számára, hogy zsidó.
Időigényes és fárasztó dolog volt naponta elmenni otthonról egy korsóval a kúthoz, biztonságosan hozzáerősíteni a kötélhez, leengedni a víz szintjéig, megtölteni vízzel, majd visszahúzni, leoldozni a kötélről és hazacipelni.
Jézus örömmel felajánlotta volna segítségét, de tudta, hogy a nő gyanakodott volna, és visszautasította volna segítségét. Jézus kereste, hogyan érintse meg szívét, ezért a segítség felajánlása helyett inkább inni kért. Kérése bizalmat feltételezett, és a bizalomra bizalommal válaszolnak. A zsidók annyira büszkék voltak, hogy soha nem kértek volna szívességet egy samaritánustól, ezért az asszony meglepetten válaszolt Jézus kérésére. „Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.” (Jn 4:9)
Ez a kérdés utat nyitott Jézusnak, hogy felajánlja az asszonynak az örök élet ajándékát. Ugyanakkor megragadta az alkalmat, hogy válaszoljon is neki. „Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! – te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” (10. v.)
Mivel az „Isten ajándéka” kifejezés a vízre vonatkozott, Jézus tulajdonképpen ezt mondta: „Ha valóban ismernéd a vizet, és tudnád, ki vagyok, azt kérted volna, hogy adjak neked élő vizet.”
Jézus óvatosan és tisztelettel közeledett az asszonyhoz, ezzel lehetőséget nyújtott neki, hogy ő kérje az élő vizet, majd várta válaszát.
Egy ideig Keresztelő János volt Palesztina legkedveltebb embere. Ezrek gyűltek köré, hogy hallgasság beszédét és megkeresztelkedjenek. A népszerűség azonban múlékony, és Jézus szolgálatának elkezdése után a Jánosra kíváncsi tömeg gyorsan szétoszlott.
Mi történik, amikor valaki nálunk népszerűbbé válik? Lucifer a mennyben féltékeny lett Jézusra. Saul király féltékeny lett Dávidra. János azonban tiszta szívvel üdvözölte Jézus népszerűségét, annak ellenére, hogy ez saját háttérbe szorulását jelentette. Jézus azonban csendben visszavonult Galileába. „Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János, (…) elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.” (Jn 4:1-3)
A gyűlölt samaritánusokat elkerülendő a zsidók utazásaik alkalmával általában egy hosszabb útvonalat választottak. Jézus azonban a legrövidebb úton ment, ami nagyjából 70 mérföld volt. Ez Sikháron vezetett át. Ott minden a szent történelemről tanúskodott. Az Ébál-hegy, az átkok hegye, és a Garizim, az áldások hegye között álltak egy régi samáriai templom romjai. (lásd: 5Móz 11:29) Sikhárt az Ószövetségben Sikhemnek nevezték, ez volt Jákob kútjának helye. Sziklákon keresztül ásták, és úgy tudták, hogy egy 135 láb mély, falazott oldalú kút. A hegyvidéken áthaladva Jézus és tanítványai ebédidőben értek Sikhárba. Jézus szomjas és fáradt volt, ezért megállt pihenni Jákob kútjánál, míg tanítványai bementek a közeli városba élelemért.
Miközben várakozott, egy samáriai asszony érkezett a kúthoz korsóval a kezében. Bár látta Jézust, figyelmen kívül hagyta, mert egyértelmű volt számára, hogy zsidó.
Időigényes és fárasztó dolog volt naponta elmenni otthonról egy korsóval a kúthoz, biztonságosan hozzáerősíteni a kötélhez, leengedni a víz szintjéig, megtölteni vízzel, majd visszahúzni, leoldozni a kötélről és hazacipelni.
Jézus örömmel felajánlotta volna segítségét, de tudta, hogy a nő gyanakodott volna, és visszautasította volna segítségét. Jézus kereste, hogyan érintse meg szívét, ezért a segítség felajánlása helyett inkább inni kért. Kérése bizalmat feltételezett, és a bizalomra bizalommal válaszolnak. A zsidók annyira büszkék voltak, hogy soha nem kértek volna szívességet egy samaritánustól, ezért az asszony meglepetten válaszolt Jézus kérésére. „Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.” (Jn 4:9)
Ez a kérdés utat nyitott Jézusnak, hogy felajánlja az asszonynak az örök élet ajándékát. Ugyanakkor megragadta az alkalmat, hogy válaszoljon is neki. „Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! – te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” (10. v.)
Mivel az „Isten ajándéka” kifejezés a vízre vonatkozott, Jézus tulajdonképpen ezt mondta: „Ha valóban ismernéd a vizet, és tudnád, ki vagyok, azt kérted volna, hogy adjak neked élő vizet.”
Jézus óvatosan és tisztelettel közeledett az asszonyhoz, ezzel lehetőséget nyújtott neki, hogy ő kérje az élő vizet, majd várta válaszát.
A samáriai asszony a Jákob kútjából származó vizet egész Palesztina legtisztább és legízletesebb vizének tartotta. Nem is tudott ennél jobb vizet elképzelni. Akkor milyen vízről beszélhet ez az idegen?
Kíváncsiságból kérdezte: „Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?” (Jn 4:11-12)
Komoly erőfeszítésbe került akár egy kevés vizet is húzni Jákob kútjából. Jézus ezt állította szembe az élő vízzel, amely örökkön csobogó forrás. „Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” (13-14. v.)
Az asszony figyelmesen hallgatta Jézus szavait. Bár nem értette teljes mértékben, elfogadta ajánlatát. „Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!” (15. v.)
Álljunk meg egy pillanatra, és figyeljük meg, mennyire óvatosan kerülte Jézus az illetlenség legcsekélyebb látszatát is. Folyamatosan kémkedtek utána, keresve, hogy mit használhatnak fel ellene. Bár Nikodémussal hajlandó volt éjszaka, egy félreeső helyen beszélgetni, az asszonnyal délben, az egyik legnyilvánosabb helyen, a kútnál beszélt. „Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!” (15. v.) Semmi esélyt nem adott a pletykálkodóknak, hogy azt beszéljék, egyedül látogatta meg.
Jézus az egész szükségben levő családon, nemcsak a feleségen, illetve édesanyán akart segíteni. Az Általa felajánlott víz nem egyedül a nőnek szólt, hanem kiáradt tőle a körülötte élők életére is. Pál is beszélt erről a vízről. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által.” (Ef 5:25-26)
A samáriai asszony el akarta kerülni, hogy Jézus az életében levő férfiakról beszéljen, ezért egy féligazságot mondott neki. „Nincs férjem.” Jézus kedvesen nézett rá, és egyetértett kijelentésével. „Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem, mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.” (Jn 4:17-18)
Az élő víz elkezdte megtisztító munkáját életében.
Szégyenkezett, és egyidőben csodálkozott is, de meggyőzte, hogy az idegen ismerte gyengeségeit. Arra gondolt, hogy eltereli a témát, és szóba hozta a zsidók és a samáriaiak közötti vallásos ellentétet. „Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell.” (19-20. v.)
Ennek a nőnek a hite a hagyományon alapult. Azt imádta, amit az atyái tanítottak neki. Jézus azonban fel akarta nyitni a szemét, hogy felülemelkedjen az emberi nézőponton. Rámutatott egy beteljesülő próféciára, és tapintatosan bemutatta a megfelelő imádati formát. „De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres. (…) Akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (23-24. v.)
Kíváncsiságból kérdezte: „Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?” (Jn 4:11-12)
Komoly erőfeszítésbe került akár egy kevés vizet is húzni Jákob kútjából. Jézus ezt állította szembe az élő vízzel, amely örökkön csobogó forrás. „Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” (13-14. v.)
Az asszony figyelmesen hallgatta Jézus szavait. Bár nem értette teljes mértékben, elfogadta ajánlatát. „Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!” (15. v.)
Álljunk meg egy pillanatra, és figyeljük meg, mennyire óvatosan kerülte Jézus az illetlenség legcsekélyebb látszatát is. Folyamatosan kémkedtek utána, keresve, hogy mit használhatnak fel ellene. Bár Nikodémussal hajlandó volt éjszaka, egy félreeső helyen beszélgetni, az asszonnyal délben, az egyik legnyilvánosabb helyen, a kútnál beszélt. „Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!” (15. v.) Semmi esélyt nem adott a pletykálkodóknak, hogy azt beszéljék, egyedül látogatta meg.
Jézus az egész szükségben levő családon, nemcsak a feleségen, illetve édesanyán akart segíteni. Az Általa felajánlott víz nem egyedül a nőnek szólt, hanem kiáradt tőle a körülötte élők életére is. Pál is beszélt erről a vízről. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által.” (Ef 5:25-26)
A samáriai asszony el akarta kerülni, hogy Jézus az életében levő férfiakról beszéljen, ezért egy féligazságot mondott neki. „Nincs férjem.” Jézus kedvesen nézett rá, és egyetértett kijelentésével. „Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem, mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.” (Jn 4:17-18)
Az élő víz elkezdte megtisztító munkáját életében.
Szégyenkezett, és egyidőben csodálkozott is, de meggyőzte, hogy az idegen ismerte gyengeségeit. Arra gondolt, hogy eltereli a témát, és szóba hozta a zsidók és a samáriaiak közötti vallásos ellentétet. „Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell.” (19-20. v.)
Ennek a nőnek a hite a hagyományon alapult. Azt imádta, amit az atyái tanítottak neki. Jézus azonban fel akarta nyitni a szemét, hogy felülemelkedjen az emberi nézőponton. Rámutatott egy beteljesülő próféciára, és tapintatosan bemutatta a megfelelő imádati formát. „De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres. (…) Akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (23-24. v.)
Hányan elmentek volna e mellett az asszony mellett! Ő figyelmen kívül hagyta Jézust, Jézus is tehette volna ugyanezt. Ő nem kereste Őt, de Jézus igen. Ez a samáriai asszony bűnben élt, de számos rossz döntése, megromlott párkapcsolatainak hegei ellenére fogékony volt a lelki dolgokra. Bár csak gyermeki ismeretei voltak az eljövendő Messiásról, gyermekien hitt is Benne. A menny telve lesz ilyen, egykor megtört emberekkel.
Hitét kifejezve elgondolkodtató szavakat szólt. „Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (…), mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.” (Jn 4:25)
Jézus pedig tisztázta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (26. v.)
Amit a tanult és briliáns elméjű rabbik nem értettek volna meg, azt a samáriai könnyűszerrel felfogta. Jézus későbbi szavai igazak voltak erre az asszonyra. „Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” (Lk 10:21)
Elragadtatva fedezte fel, hogy a régen keresett Messiás ott ül Jákob kútjánál, és sietve ment vissza a városba, izgatottan hívogatva mindenkit Jézushoz. Ivott az élet vizéből, és nem tudta visszatartani áramlását. Megelégedett az élő vízzel, és teljesen elfeledkezett saját vizeskorsójáról, melyet Jákob kútjánál hagyott.
Mindekinek elmondta, akivel csak találkozott. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?” Arra gondolt, hogy minden ismerősét és barátját meghívja Jézushoz.
Ez hatékony megközelítés volt. A samáriaiak várták a Messiást, aki mindent megmagyaráz nekik. Most az asszony meghívta őket, hogy saját maguk fedezzék fel, hogy Jézus valóban a Messiás-e. „Kimenének azért a városból, és hozzá menének.” (30. v.)
Mennyire boldog volt Jézus látva, hogy az asszony megszabadult Sátán markából. Ő, akit megcsaltak és becsaptak az emberek, most biztonságra és gyógyulásra lelt Jézusban. Megváltozott, és bizonyságot tudott tenni arról, mekkora változást jelent egy lealacsonyított és megalázott léleknek egy rövid beszélgetés
100
Jézussal. Bizonyságtétele komoly változást eredményezett a városban. „Abból a városból pedig sokan hittek benne a samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem.” (39. v.)
Ez a rövid beszélgetés azonban nem volt elegendő. „Amint azért oda mentek hozzá a samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig. És sokkal többen hittek a maga beszédéért, és azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.” (40-42. v.)
Ezek a samáriaiak felfedezték a legfontosabb igazságot: Krisztus az egész emberiséget megváltja.
Te beszélgettél Jézussal? Mások bizonyságtétele miatt hiszel, vagy te magad is hallottad Őt szólni szívedhez? Bizonyságot tudsz tenni saját tapasztalatodból Jézus szabadító erejéről?
Neked is lehet ilyen bizonyságtételed. Ha nincs, miért nem beszélsz Jézussal szükségleteidről.
Hitét kifejezve elgondolkodtató szavakat szólt. „Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (…), mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.” (Jn 4:25)
Jézus pedig tisztázta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (26. v.)
Amit a tanult és briliáns elméjű rabbik nem értettek volna meg, azt a samáriai könnyűszerrel felfogta. Jézus későbbi szavai igazak voltak erre az asszonyra. „Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” (Lk 10:21)
Elragadtatva fedezte fel, hogy a régen keresett Messiás ott ül Jákob kútjánál, és sietve ment vissza a városba, izgatottan hívogatva mindenkit Jézushoz. Ivott az élet vizéből, és nem tudta visszatartani áramlását. Megelégedett az élő vízzel, és teljesen elfeledkezett saját vizeskorsójáról, melyet Jákob kútjánál hagyott.
Mindekinek elmondta, akivel csak találkozott. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?” Arra gondolt, hogy minden ismerősét és barátját meghívja Jézushoz.
Ez hatékony megközelítés volt. A samáriaiak várták a Messiást, aki mindent megmagyaráz nekik. Most az asszony meghívta őket, hogy saját maguk fedezzék fel, hogy Jézus valóban a Messiás-e. „Kimenének azért a városból, és hozzá menének.” (30. v.)
Mennyire boldog volt Jézus látva, hogy az asszony megszabadult Sátán markából. Ő, akit megcsaltak és becsaptak az emberek, most biztonságra és gyógyulásra lelt Jézusban. Megváltozott, és bizonyságot tudott tenni arról, mekkora változást jelent egy lealacsonyított és megalázott léleknek egy rövid beszélgetés
100
Jézussal. Bizonyságtétele komoly változást eredményezett a városban. „Abból a városból pedig sokan hittek benne a samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem.” (39. v.)
Ez a rövid beszélgetés azonban nem volt elegendő. „Amint azért oda mentek hozzá a samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig. És sokkal többen hittek a maga beszédéért, és azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.” (40-42. v.)
Ezek a samáriaiak felfedezték a legfontosabb igazságot: Krisztus az egész emberiséget megváltja.
Te beszélgettél Jézussal? Mások bizonyságtétele miatt hiszel, vagy te magad is hallottad Őt szólni szívedhez? Bizonyságot tudsz tenni saját tapasztalatodból Jézus szabadító erejéről?
Neked is lehet ilyen bizonyságtételed. Ha nincs, miért nem beszélsz Jézussal szükségleteidről.
I. RÉSZ
1. Hogyan kerülte el Jézus a saját munkája és Keresztelő János munkája közötti szükségtelen hasonlítgatást és ellentételezést? Jn 4:1-3
Mit kell tenned, ha feszültség alakul ki, amikor népszerűbbé válsz valamelyik barátodnál?
2. Miért nem ajánlotta fel Jézus, hogy segít az asszonynak vizet húzni a kútból? Hogyan döntötte le a Vele szembeni előítéleteket?
II. RÉSZ
3. Mit ébresztett Jézus az asszony szívében?
Hogyan alkalmazhatnád ezt az elvet saját evangelizációs erőfeszítéseidben?
Hogyan alkalmazhatnád ezt saját evangelizációs erőfeszítéseidben?
4. Jézus az illetlenség minden látszatát elkerülte. Hogyan alkalmazhatnád ezt az elvet saját evangelizációs erőfeszítéseidben?
5. Hogyan alakult ki a samáriai vallás? 2Kir 17:24-41
Mit értett Jézus az alatt, hogy a megváltás a zsidóké? Jn 4:21-24, Jézus élete, 188, 189. old.
III. RÉSZ
6. Gondolták a tanítványok, hogy Samária ígéretes misszióterület?
Hogyan mutatta meg az asszony, hogy jobb misszionárius Jézus tanítványainál?
7. Inkább a tanítványokhoz vagy inkább az asszonyhoz hasonlítasz? Látsz missziós lehetőségeket a környezetedben, vagy nagy tettekre vágysz a jövőben? „Mi azonban annak a munkának, amelyet Isten elvár tőlünk, csak kicsiny töredékét végezzük szomszédaink és barátaink körében.” (Üzenet az ifjúságnak, 217. old.)
További tanulmányozásra: Jézus élete, 183–195. old.
A nagy küzdelem
Ezernyolcszázötvennyolc nyarát sátorösszejövetelek szervezésével töltöttem Ohio államban, Green Springsben, Gilboában, Lovett’s Grove-ban és Republicban. A White házaspárral folytattuk utazásunkat kelet felé Rochesterbe és Buck’s Bridge-be. Háromnapos sorozatunk nagyon hasznos volt számukra.
Van egy tapasztalatunk ezzel a sorozattal kapcsolatban, amely tökéletesen szemlélteti néhány hívő buzgóságát. Egy erősen megterhelt nő felkereste White testvérnőt és így szólt hozzá: „Szeretem Loughborough lelkész prédikációit, de sajnálkozva látom, hogy követi az aktuális divatot.” „Milyen értelemben?” – kérdezte White testvérnő. „Borotválkozás terén. Miért hagy magának bajuszt és hosszú kecskeszakállt?” White testvérnő így válaszolt: „Ha csak ez a gondod vele, segítek letenni ezt a terhedet. Egyáltalán nem borotválkozik. Nőni hagyja Istentől kapott szakállát, és feltételezem, hogy amikor az Úr többet ad neki belőle, akkor is hagyni fogja nőni.” Utazásunk során egy nap így szólt hozzám White testvérnő: „Egy alkalommal volt egy csodálatos látomásom, de mivel nem kizárólag nekem szólt, el fogom mondani. Egyszerűen csodálatos!” Októberben visszatértünk Michiganbe, ahol egy háromnapos konferenciát tartottunk a Van Burren úti imaházban. Ennek tetőpontját vasárnap értük el, a gyűlés utolsó napján. Úgy terveztük, hogy J. N. Andrews 10.30-tól, J. H. Waggoner pedig 14.00-től fog prédikálni. Reggel kilenc órakor társasági beszélgetésünk volt, amikor White testvérnő szólásra emelkedett. Tekintete Isten erejétől ragyogott, és olyan dolgokat kezdett mesélni, amelyeket azelőtt még soha nem hallottunk szájából. A nagy küzdelemről szóló látomás volt, amely Sátán lázadásával kezdődött. Úgy mondta el nekünk, ahogy akkor és ott megnyilatkozott előtte. Miközben beszélt, Isten mindenható ereje betöltötte a termet. Valaki elmondta, hogy azt érezte, mintha a menny és a föld találkozott volna. A jelenlevők soha nem felejtették el Isten erejének nyilvánvaló jelenlétét, amely végigkísérte a nagy küzdelemről, az igazak végső győzelméről és a Sátán legyőzéséről szóló beszámolót. Mivel megnyilatkozott előtte ez a téma, egészen délig beszélt. Senki nem utalt rá, hogy valaki másnak is szólnia kellene. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez az Úr prédikációja, és lélegzetvisszafojtva hallgattuk az Ő utasításait számunkra. Miközben őszintén bemutatta a tényeket, egy presbiteriánus diakónus, tőszomszédom, éppen ott ment el, miközben saját összejövetelére igyekezett. Nem volt tudomásunk róla, hogy valaha részt vett volna találkozásainkon, de White testvérnő hangja bevonzotta. Belépett és helyet foglalt. Szinte mozdulatlanul hallgatta végig az egész beszédet. Amikor White testvérnőt valaki figyelmeztette, hogy „dél van”, így válaszolt: „Hát, éppen csak elkezdtem elmondani ezt a kinyilatkoztatást.” White lelkész megkérdezte: „Tudod 13 órától folytatni?” „Igen” – válaszolta. Pontosan egy órakor mindenki jelen volt, hogy hallja a látomás folytatását, és az említett diakónus is ott ült az első széken. A délutáni beszéd négy órát tartott. A hívők megjegyezték, hogy még soha életükben nem volt ilyen napjuk. Ez volt az első alkalom, amikor White testvérnő elmondta a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemről szóló látomását.
Van egy tapasztalatunk ezzel a sorozattal kapcsolatban, amely tökéletesen szemlélteti néhány hívő buzgóságát. Egy erősen megterhelt nő felkereste White testvérnőt és így szólt hozzá: „Szeretem Loughborough lelkész prédikációit, de sajnálkozva látom, hogy követi az aktuális divatot.” „Milyen értelemben?” – kérdezte White testvérnő. „Borotválkozás terén. Miért hagy magának bajuszt és hosszú kecskeszakállt?” White testvérnő így válaszolt: „Ha csak ez a gondod vele, segítek letenni ezt a terhedet. Egyáltalán nem borotválkozik. Nőni hagyja Istentől kapott szakállát, és feltételezem, hogy amikor az Úr többet ad neki belőle, akkor is hagyni fogja nőni.” Utazásunk során egy nap így szólt hozzám White testvérnő: „Egy alkalommal volt egy csodálatos látomásom, de mivel nem kizárólag nekem szólt, el fogom mondani. Egyszerűen csodálatos!” Októberben visszatértünk Michiganbe, ahol egy háromnapos konferenciát tartottunk a Van Burren úti imaházban. Ennek tetőpontját vasárnap értük el, a gyűlés utolsó napján. Úgy terveztük, hogy J. N. Andrews 10.30-tól, J. H. Waggoner pedig 14.00-től fog prédikálni. Reggel kilenc órakor társasági beszélgetésünk volt, amikor White testvérnő szólásra emelkedett. Tekintete Isten erejétől ragyogott, és olyan dolgokat kezdett mesélni, amelyeket azelőtt még soha nem hallottunk szájából. A nagy küzdelemről szóló látomás volt, amely Sátán lázadásával kezdődött. Úgy mondta el nekünk, ahogy akkor és ott megnyilatkozott előtte. Miközben beszélt, Isten mindenható ereje betöltötte a termet. Valaki elmondta, hogy azt érezte, mintha a menny és a föld találkozott volna. A jelenlevők soha nem felejtették el Isten erejének nyilvánvaló jelenlétét, amely végigkísérte a nagy küzdelemről, az igazak végső győzelméről és a Sátán legyőzéséről szóló beszámolót. Mivel megnyilatkozott előtte ez a téma, egészen délig beszélt. Senki nem utalt rá, hogy valaki másnak is szólnia kellene. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez az Úr prédikációja, és lélegzetvisszafojtva hallgattuk az Ő utasításait számunkra. Miközben őszintén bemutatta a tényeket, egy presbiteriánus diakónus, tőszomszédom, éppen ott ment el, miközben saját összejövetelére igyekezett. Nem volt tudomásunk róla, hogy valaha részt vett volna találkozásainkon, de White testvérnő hangja bevonzotta. Belépett és helyet foglalt. Szinte mozdulatlanul hallgatta végig az egész beszédet. Amikor White testvérnőt valaki figyelmeztette, hogy „dél van”, így válaszolt: „Hát, éppen csak elkezdtem elmondani ezt a kinyilatkoztatást.” White lelkész megkérdezte: „Tudod 13 órától folytatni?” „Igen” – válaszolta. Pontosan egy órakor mindenki jelen volt, hogy hallja a látomás folytatását, és az említett diakónus is ott ült az első széken. A délutáni beszéd négy órát tartott. A hívők megjegyezték, hogy még soha életükben nem volt ilyen napjuk. Ez volt az első alkalom, amikor White testvérnő elmondta a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemről szóló látomását.
Élő víz
A samáriai asszonnyal való találkozás bemutatja a Megváltó egyik lélekmentő módszerét. Miközben az asszony magasztalta Jákob kútját, Krisztus az örök élet vizéről beszélt neki. Aki Jákob kútjából iszik, újra megszomjazik, de aki azt issza, amit Ő kínál fel számára, soha többé nem szomjazik meg.
Ahelyett, hogy becsmérelte volna Jákob kútját, valami jobban mutatott. „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” A beszélgetést arra a kincsre terelte, amelyet Ő adományoz, amely kielégíti mind az elme, mind a szív szükségleteit. Sokkal jobbat kínált fel az asszonynak, mint amivel addig bármikor rendelkezett: élő vizet, országa evangéliumának örömét és reménységét. Ez szemlélteti, hogyan kellene nekünk is dolgoznunk. Nem sok hasznunk származik abból, ha szórakozáskedvelő, színházba járó, italozó, szerencsejátékos embereket keresünk fel, és metsző, csípős szavakkal megdorgáljuk őket bűneikért. Valami jobbat kell felkínálnunk nekik, mint amivel rendelkeznek. „Az Istennek békességét, mely minden értelmet felülhalad.” Tegyük a lehető legvilágosabbá számukra, hogy Isten törvénye minden emberi lény számára kötelező, ez a törvény a mennyei jellem átirata, annak kifejezése, amilyennek a Teremtő látni vágyik gyermekeit. Ezek a szegény lelkek vad iramban keresik a földi örömöket és gazdagságot. Nem ismernek ennél semmi vonzóbbat. A szórakozás azonban nem elégíti ki a lelket. Mutassuk be nekik, mennyivel magasztosabb a menny múlhatatlan dicsősége a világi örömöknél. Próbáljuk meggyőzni őket arról a szabadságról, reményről, nyugalomról és békességről, amit az evangéliumokban találnak. Isten népe, fiatalok és idősek, emeljék magasba Jézust, mert egyedül Ő képes nyugalmat adni az elmének. Ezt nem tudja megtenni sem a vagyon, sem a szeszes ital, sem a világi örömök, sem a rang, tisztség, ismeret vagy hatalom. Ezek mind hiábavalók, ha a nevünk nem jelenik meg az élet könyvében. Keresztre feszítése előtt Jézus így imádkozott az Atyához: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Csak az Istentől származó hit vezet Hozzá. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” Szívében örök élet forrása fakad, melynek befolyását minden körülötte élő érzi. Krisztus így szólt a megfáradtakhoz, a megterheltekhez. „Jöjjetek én hozzám (…), és én megnyugosztlak titeket.” Nyugtalan, vágyakozó, fáradt szív, gondolj a Megváltó szavaira: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” Ha a világi élvezetek kútjából isztok, újra megszomjaztok, de ha az élet vizéből, megelégedtek és felfrissültök. Az örökkévaló evangéliumban szeretet, világosság, igazság és élet van. Gyertek, akik fáradtak vagytok és nehéz terheket hordoztok, gyertek az élő vízhez. „És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” – The Youth’s Instructor, 1902. szeptember 11.
Sok lélek szorong és görnyed a nehéz teher alatt. Vágynak megszabadulni a bűntől. Eltévelyedtek az igazi boldogság forrásától, és a bűn zavaros vizével mérgezték meg életüket. Szükségük van egy barátságos, segítő kézre. Tanítsátok meg őket, hogyan tekintsenek felfelé, hogyan éljenek úgy, hogy elnyerjék embertársaik tiszteletét. Bár az akarat meggyengült és megromlott, Krisztusban van remény számukra. Ő nagyratörő indítékokat, szentebb vágyakat ébreszt szívükben. Szükségük van bátorító szavakra, hogy belekapaszkodhassanak az evangéliumból eléjük táruló reménységbe. Isten szavának ígéretei olyanok lesznek számukra, mint az élet fájának levelei. Türelmesen folytassátok erőfeszítéseiteket, ameddig a remegő kezek hálás örömmel ragadják meg a megváltás reménységét Krisztus által. Aki megkísértetett és megpróbáltatott, akinek minden reménye szertefoszlott, de a szeretet üzenetét hallva megmenekült, az érti meg legjobban a lélekmentés tudományát. Akinek szíve telve van Krisztus iránti szeretettel, mert az Üdvözítő megváltotta és lábra állította, ő tud a legjobban dolgozni másokért. Isten Bárányához vezetheti a bűnösöket. Feltétel nélkül átadta magát Istennek. Segítségért nyúló kezét megragadták, felemelték, elfogadták. Az ilyenek szolgálata által sok tékozló visszatér az Atyához, hogy bűnvallóan, bocsánatért esedezve álljon meg Előtte. – The Signs of the Times, 1904. március 23.
Ahelyett, hogy becsmérelte volna Jákob kútját, valami jobban mutatott. „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” A beszélgetést arra a kincsre terelte, amelyet Ő adományoz, amely kielégíti mind az elme, mind a szív szükségleteit. Sokkal jobbat kínált fel az asszonynak, mint amivel addig bármikor rendelkezett: élő vizet, országa evangéliumának örömét és reménységét. Ez szemlélteti, hogyan kellene nekünk is dolgoznunk. Nem sok hasznunk származik abból, ha szórakozáskedvelő, színházba járó, italozó, szerencsejátékos embereket keresünk fel, és metsző, csípős szavakkal megdorgáljuk őket bűneikért. Valami jobbat kell felkínálnunk nekik, mint amivel rendelkeznek. „Az Istennek békességét, mely minden értelmet felülhalad.” Tegyük a lehető legvilágosabbá számukra, hogy Isten törvénye minden emberi lény számára kötelező, ez a törvény a mennyei jellem átirata, annak kifejezése, amilyennek a Teremtő látni vágyik gyermekeit. Ezek a szegény lelkek vad iramban keresik a földi örömöket és gazdagságot. Nem ismernek ennél semmi vonzóbbat. A szórakozás azonban nem elégíti ki a lelket. Mutassuk be nekik, mennyivel magasztosabb a menny múlhatatlan dicsősége a világi örömöknél. Próbáljuk meggyőzni őket arról a szabadságról, reményről, nyugalomról és békességről, amit az evangéliumokban találnak. Isten népe, fiatalok és idősek, emeljék magasba Jézust, mert egyedül Ő képes nyugalmat adni az elmének. Ezt nem tudja megtenni sem a vagyon, sem a szeszes ital, sem a világi örömök, sem a rang, tisztség, ismeret vagy hatalom. Ezek mind hiábavalók, ha a nevünk nem jelenik meg az élet könyvében. Keresztre feszítése előtt Jézus így imádkozott az Atyához: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Csak az Istentől származó hit vezet Hozzá. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” Szívében örök élet forrása fakad, melynek befolyását minden körülötte élő érzi. Krisztus így szólt a megfáradtakhoz, a megterheltekhez. „Jöjjetek én hozzám (…), és én megnyugosztlak titeket.” Nyugtalan, vágyakozó, fáradt szív, gondolj a Megváltó szavaira: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” Ha a világi élvezetek kútjából isztok, újra megszomjaztok, de ha az élet vizéből, megelégedtek és felfrissültök. Az örökkévaló evangéliumban szeretet, világosság, igazság és élet van. Gyertek, akik fáradtak vagytok és nehéz terheket hordoztok, gyertek az élő vízhez. „És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” – The Youth’s Instructor, 1902. szeptember 11.
Sok lélek szorong és görnyed a nehéz teher alatt. Vágynak megszabadulni a bűntől. Eltévelyedtek az igazi boldogság forrásától, és a bűn zavaros vizével mérgezték meg életüket. Szükségük van egy barátságos, segítő kézre. Tanítsátok meg őket, hogyan tekintsenek felfelé, hogyan éljenek úgy, hogy elnyerjék embertársaik tiszteletét. Bár az akarat meggyengült és megromlott, Krisztusban van remény számukra. Ő nagyratörő indítékokat, szentebb vágyakat ébreszt szívükben. Szükségük van bátorító szavakra, hogy belekapaszkodhassanak az evangéliumból eléjük táruló reménységbe. Isten szavának ígéretei olyanok lesznek számukra, mint az élet fájának levelei. Türelmesen folytassátok erőfeszítéseiteket, ameddig a remegő kezek hálás örömmel ragadják meg a megváltás reménységét Krisztus által. Aki megkísértetett és megpróbáltatott, akinek minden reménye szertefoszlott, de a szeretet üzenetét hallva megmenekült, az érti meg legjobban a lélekmentés tudományát. Akinek szíve telve van Krisztus iránti szeretettel, mert az Üdvözítő megváltotta és lábra állította, ő tud a legjobban dolgozni másokért. Isten Bárányához vezetheti a bűnösöket. Feltétel nélkül átadta magát Istennek. Segítségért nyúló kezét megragadták, felemelték, elfogadták. Az ilyenek szolgálata által sok tékozló visszatér az Atyához, hogy bűnvallóan, bocsánatért esedezve álljon meg Előtte. – The Signs of the Times, 1904. március 23.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mutasd be, milyen módszert alkalmazott Jézus a samáriai asszony megnyerésére._
2. Hogyan szemlélteti ez a mi feladatunkat? Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
3. Kicsoda tudja enyhíteni a vágyakozó szív nyugtalanságát?
Melyek azok a dolgok, amelyek nem teszik ezt meg?
4. Állítsd ellentétbe a világi örömök kútját az élet vizével.
5. Sok lélek van bajban és vágyakozik a bűnből való szabadulásra. Mire van szükségük?
Mennyi ideig kell velük dolgoznunk?
6. Ki tudja a legjobban megérteni a lélekmentés tudományát?
Miért?
Egy bérgyilkos titka
Isten csodálatos, életeket átalakító ereje válik nyilvánvalóvá a következő történetben, amelyet Joseph, a SULADS diákmisszionáriusa osztott meg velünk. (A SULADS a Fülöp-szigeteki Mountain View Kollégium diákmisszionárius szervezete. A Gospel Outreach mintegy 10 SULADS-ot szponzorizál.) Joseph a Fülöp-szigeteki Togopon falu missziós iskolájában szolgált.
Carmelita a gacubi Hetednapi Adventista Egyház gyülekezetének tagja. Ez a legnagyobb falu a környéken. A férje, Freddie, gyakran napokig hiányzott otthonról, majd utána sok pénzzel tért haza. Ez eleinte nem zavarta, mert eltartotta a családot. Később azonban felfedezte, hogy a férje gyakran gondterheltnek és zaklatottnak tűnik. Ez az egész családot aggasztotta. Egyszer, amikor Freddie engedélyt kért a távozásra, a felesége megkérdezte, hogy hova megy. „Nem mondhatom meg hova. A csoportommal megyek el, nemsokára hazajövök, és hozok pénzt” – mondta. Ez alkalommal Carmelita imádkozott, hogy az Úr segítsen megfejteni férje hollétének és tevékenységének rejtélyét. Ameddig a férfi távol volt, egy aggódó rokon elmondta Carmelitának, hogy a férje bérgyilkos. Egy Freddie-hez hasonló harcosnak az ölés egy egyszerű tevékenység és könnyű pénzszerzési forma. De a hetednapi adventista Carmelita ezt nem fogadhatta el. Nem tudott belenyugodni, hogy a férje vérrel bemocskolt pénzből tartja el a családot. Amikor Freddie egy este hazaért, nagy összeget adott át feleségének, de észrevette, hogy az asszony sír. „Nem fogadhatom el ezt a pénzt. Ha kényszerítesz rá, egyszerűen széttépem. Ez csak átkot fog hozni családunkra” – mondta. A férj meglepődött, és azon gondolkodott, hogy vajon hogy derülhetett ki a titka. „Kérlek, imádkozz értem” – kérte, miközben beszélgettek. „Segítségre van szükségem.” „Szeretném, ha találkoznál a Togopon Missziós Iskola SULADS tanáraival. Ők Isten igaz útját tanítják diákjaiknak” – mondta a felesége. „Szeretnék találkozni velük” – válaszolta a férje. Egy vasárnap reggel a togoponi gyerekek ellátogattak Gacubba. Mint általában, összegyűltek énekelni. Gacubból más gyerekek és felnőttek is odasereglettek hallgatni. Ez alkalommal Freddie házánál volt az összejövetel. Miközben mindenki a zenét hallgatta, Freddie gondolataiba mélyedt, és az énekek minden szavát magába szívta. Carmelita azért imádkozott, hogy a Szentlélek érintse Freddie szívét a gyerekek éneke közben. Imája meghallgatásra talált. Freddie átadta szívét az Úrnak. Tevékeny tagja és támogatója lett a gacubi adventista gyülekezetnek és a közeli Togopon Missziós Iskolának. Carmelita boldog és hálás az Úrnak a SULADS misszionáriusok jelenlétéért és befolyásáért.
Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.
Carmelita a gacubi Hetednapi Adventista Egyház gyülekezetének tagja. Ez a legnagyobb falu a környéken. A férje, Freddie, gyakran napokig hiányzott otthonról, majd utána sok pénzzel tért haza. Ez eleinte nem zavarta, mert eltartotta a családot. Később azonban felfedezte, hogy a férje gyakran gondterheltnek és zaklatottnak tűnik. Ez az egész családot aggasztotta. Egyszer, amikor Freddie engedélyt kért a távozásra, a felesége megkérdezte, hogy hova megy. „Nem mondhatom meg hova. A csoportommal megyek el, nemsokára hazajövök, és hozok pénzt” – mondta. Ez alkalommal Carmelita imádkozott, hogy az Úr segítsen megfejteni férje hollétének és tevékenységének rejtélyét. Ameddig a férfi távol volt, egy aggódó rokon elmondta Carmelitának, hogy a férje bérgyilkos. Egy Freddie-hez hasonló harcosnak az ölés egy egyszerű tevékenység és könnyű pénzszerzési forma. De a hetednapi adventista Carmelita ezt nem fogadhatta el. Nem tudott belenyugodni, hogy a férje vérrel bemocskolt pénzből tartja el a családot. Amikor Freddie egy este hazaért, nagy összeget adott át feleségének, de észrevette, hogy az asszony sír. „Nem fogadhatom el ezt a pénzt. Ha kényszerítesz rá, egyszerűen széttépem. Ez csak átkot fog hozni családunkra” – mondta. A férj meglepődött, és azon gondolkodott, hogy vajon hogy derülhetett ki a titka. „Kérlek, imádkozz értem” – kérte, miközben beszélgettek. „Segítségre van szükségem.” „Szeretném, ha találkoznál a Togopon Missziós Iskola SULADS tanáraival. Ők Isten igaz útját tanítják diákjaiknak” – mondta a felesége. „Szeretnék találkozni velük” – válaszolta a férje. Egy vasárnap reggel a togoponi gyerekek ellátogattak Gacubba. Mint általában, összegyűltek énekelni. Gacubból más gyerekek és felnőttek is odasereglettek hallgatni. Ez alkalommal Freddie házánál volt az összejövetel. Miközben mindenki a zenét hallgatta, Freddie gondolataiba mélyedt, és az énekek minden szavát magába szívta. Carmelita azért imádkozott, hogy a Szentlélek érintse Freddie szívét a gyerekek éneke közben. Imája meghallgatásra talált. Freddie átadta szívét az Úrnak. Tevékeny tagja és támogatója lett a gacubi adventista gyülekezetnek és a közeli Togopon Missziós Iskolának. Carmelita boldog és hálás az Úrnak a SULADS misszionáriusok jelenlétéért és befolyásáért.
Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.
Studiul 13, 22-28 június
