Élő víz
A samáriai asszonnyal való találkozás bemutatja a Megváltó egyik lélekmentő módszerét. Miközben az asszony magasztalta Jákob kútját, Krisztus az örök élet vizéről beszélt neki. Aki Jákob kútjából iszik, újra megszomjazik, de aki azt issza, amit Ő kínál fel számára, soha többé nem szomjazik meg.
Ahelyett, hogy becsmérelte volna Jákob kútját, valami jobban mutatott. „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” A beszélgetést arra a kincsre terelte, amelyet Ő adományoz, amely kielégíti mind az elme, mind a szív szükségleteit. Sokkal jobbat kínált fel az asszonynak, mint amivel addig bármikor rendelkezett: élő vizet, országa evangéliumának örömét és reménységét. Ez szemlélteti, hogyan kellene nekünk is dolgoznunk. Nem sok hasznunk származik abból, ha szórakozáskedvelő, színházba járó, italozó, szerencsejátékos embereket keresünk fel, és metsző, csípős szavakkal megdorgáljuk őket bűneikért. Valami jobbat kell felkínálnunk nekik, mint amivel rendelkeznek. „Az Istennek békességét, mely minden értelmet felülhalad.” Tegyük a lehető legvilágosabbá számukra, hogy Isten törvénye minden emberi lény számára kötelező, ez a törvény a mennyei jellem átirata, annak kifejezése, amilyennek a Teremtő látni vágyik gyermekeit. Ezek a szegény lelkek vad iramban keresik a földi örömöket és gazdagságot. Nem ismernek ennél semmi vonzóbbat. A szórakozás azonban nem elégíti ki a lelket. Mutassuk be nekik, mennyivel magasztosabb a menny múlhatatlan dicsősége a világi örömöknél. Próbáljuk meggyőzni őket arról a szabadságról, reményről, nyugalomról és békességről, amit az evangéliumokban találnak. Isten népe, fiatalok és idősek, emeljék magasba Jézust, mert egyedül Ő képes nyugalmat adni az elmének. Ezt nem tudja megtenni sem a vagyon, sem a szeszes ital, sem a világi örömök, sem a rang, tisztség, ismeret vagy hatalom. Ezek mind hiábavalók, ha a nevünk nem jelenik meg az élet könyvében. Keresztre feszítése előtt Jézus így imádkozott az Atyához: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Csak az Istentől származó hit vezet Hozzá. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” Szívében örök élet forrása fakad, melynek befolyását minden körülötte élő érzi. Krisztus így szólt a megfáradtakhoz, a megterheltekhez. „Jöjjetek én hozzám (…), és én megnyugosztlak titeket.” Nyugtalan, vágyakozó, fáradt szív, gondolj a Megváltó szavaira: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” Ha a világi élvezetek kútjából isztok, újra megszomjaztok, de ha az élet vizéből, megelégedtek és felfrissültök. Az örökkévaló evangéliumban szeretet, világosság, igazság és élet van. Gyertek, akik fáradtak vagytok és nehéz terheket hordoztok, gyertek az élő vízhez. „És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” – The Youth’s Instructor, 1902. szeptember 11.
Sok lélek szorong és görnyed a nehéz teher alatt. Vágynak megszabadulni a bűntől. Eltévelyedtek az igazi boldogság forrásától, és a bűn zavaros vizével mérgezték meg életüket. Szükségük van egy barátságos, segítő kézre. Tanítsátok meg őket, hogyan tekintsenek felfelé, hogyan éljenek úgy, hogy elnyerjék embertársaik tiszteletét. Bár az akarat meggyengült és megromlott, Krisztusban van remény számukra. Ő nagyratörő indítékokat, szentebb vágyakat ébreszt szívükben. Szükségük van bátorító szavakra, hogy belekapaszkodhassanak az evangéliumból eléjük táruló reménységbe. Isten szavának ígéretei olyanok lesznek számukra, mint az élet fájának levelei. Türelmesen folytassátok erőfeszítéseiteket, ameddig a remegő kezek hálás örömmel ragadják meg a megváltás reménységét Krisztus által. Aki megkísértetett és megpróbáltatott, akinek minden reménye szertefoszlott, de a szeretet üzenetét hallva megmenekült, az érti meg legjobban a lélekmentés tudományát. Akinek szíve telve van Krisztus iránti szeretettel, mert az Üdvözítő megváltotta és lábra állította, ő tud a legjobban dolgozni másokért. Isten Bárányához vezetheti a bűnösöket. Feltétel nélkül átadta magát Istennek. Segítségért nyúló kezét megragadták, felemelték, elfogadták. Az ilyenek szolgálata által sok tékozló visszatér az Atyához, hogy bűnvallóan, bocsánatért esedezve álljon meg Előtte. – The Signs of the Times, 1904. március 23.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mutasd be, milyen módszert alkalmazott Jézus a samáriai asszony megnyerésére._
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
2. Hogyan szemlélteti ez a mi feladatunkat? Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
3. Kicsoda tudja enyhíteni a vágyakozó szív nyugtalanságát?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Melyek azok a dolgok, amelyek nem teszik ezt meg?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
4. Állítsd ellentétbe a világi örömök kútját az élet vizével.
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
5. Sok lélek van bajban és vágyakozik a bűnből való szabadulásra. Mire van szükségük?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Mennyi ideig kell velük dolgoznunk?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
6. Ki tudja a legjobban megérteni a lélekmentés tudományát?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Miért?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la