Hasonlatok a házasság köréből

A Bibliában számos szerelmi történet van, amely szemléletesen érzékelteti a megváltás bizonyos elemeit, valamint Isten szeretetét népe iránt. A házasság a legbensőségesebb kapcsolat, jó iskola, amelyben – ha hajlandóak vagyunk Isten szándéka szerint megélni – mély tanulságokra bukkanhatunk szeretetével, a hozzá fűződő viszonyunkkal kapcsolatban, illetve arról, hogy milyen messze elment megváltásunkért.

Azonban a szeretettel és a házassággal kapcsolatos modern nézetek ferdítései miatt nem tudjuk helyesen értékelni azt, amire Isten meg akar tanítani a házassági szövetség által. A házasság, ugyan sokat rontott rajta az ember bűnössége (mint ahogy szinte mindenen), még most is képes jól bemutatni az igazságot, a prófétai igazságot is. A házasságnak nem csupán boldoggá kell tennie bennünket; iskolaként is kell szolgálnia, komoly tanulságokkal önmagunkról és Istenhez fűződő kapcsolatunkról.

Ezen a héten azt járjuk körül, milyen különböző úton­ módon szól Isten Igéje a házasságról – jó és rossz házasságokról. Majd ezekből a példákból levonhatjuk a tanulságokat, hogy jobban megértsük, miként viszonyul Isten a népéhez, még amikor hibázik is. Megismerhetünk bizonyos igazságokat a szeretetéről, hogy jobban megértsük a végidő eseményeit.

Április 12–19. – A vallásszabadság hete

Április 19. – A vallásszabadság napja (adomány­gyűjtés)

Az igazi szeretet nemes és szent életelv. Teljesen különbözik attól a szeretettől, amely ösztönösen ébred, és kemény próba láttán hirtelen elmúlik. A fiatalok a szülői házban való becsületes kötelességteljesítéssel készüljenek fel saját családi életükre. Gyakorolják az önmegtagadást, és legyenek kedvesek, udvariasak és keresztényi együttérzők. Így nem hűl ki a szeretet melege a szívben, és aki ilyen családból kikerülve lesz családfő, tudja majd, hogyan segítse elő annak boldogságát, akit társául választott egy életre. A házasság, ahelyett, hogy a szeretet végét jelentené, annak kezdete lesz. – Pátriárkák és próféták, 176. o.

A szeretet becses ajándék. Jézustól kapjuk. A tiszta, szent szeretet nem érzés, hanem alapelv. Akiket őszinte szeretet fűt, nem észszerűtlenek, sem vakok. A Szentlélektől tanítva szeretik Istent mindenekfelett, és felebarátjukat, mint önmagukat.
A házasság gondolatával foglalkozók tegyék mérlegre annak az embernek a nézeteit, akivel össze akarják kötni sorsukat. Figyeljék, hogyan formálódik jelleme. Házasságkötésükkel kapcsolatos minden lépésüket jellemezze szerénység, egyszerűség, őszinteség és az a komoly szándék, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljenek. A házasság kihat a későbbi életre mind ebben a világban, mind az elkövetkezendőben. Az őszinte keresztény nem tervez olyan dolgot, amit Isten nem hagyhat jóvá. Ha az Úr istenfélő szülőkkel áldott meg, fordulj hozzájuk tanácsért. Tárd fel előttük reményeidet és terveidet; szívleld meg élettapasztalatuk tanulságait. Így sok szívfájdalomtól menekülhetsz meg. Mindenekelőtt Krisztus legyen a tanácsadód, és imádkozó szívvel tanulmányozd Igéjét! – A nagy Orvos lábnyomán, 358–359. o.
 
Jézus lejött a földünkre, hogy mennyei fényt hozzon az erkölcsi sötétségbe. Eljött, hogy megértesse az emberekkel a házasság intézményének szentségét. Jelenléte a kánai menyegzőn is ezt igazolja. A feleség tisztelje férjét, a férj pedig szeresse és értékelje feleségét, és amint a házassági fogadalom kettejük egységéről szól, úgy kell egyesülniük a Krisztusba vetett hitben is. Mi lehetne kedvesebb látvány Isten számára, mint látni, hogy a házasságra lépő társak együtt tanulnak Jézusról, és egyre inkább betöltekeznek Lelkével? – Manuscript Releases, 14. köt., 6. bek.

Kevés olyan metafora van, ami a házasságnál jobban érzékelteti azt a bensőséges kapcsolatot, amire Isten vágyik az emberiséggel. Ez a hasonlat gyakran előfordul a bibliai elbeszélésekben, és A jelenések könyve félreérthetetlenül rámutat, hogy az Ige tanulmányozójának feltétlenül meg kell értenie, mire céloz Isten ezzel.

Jézus egyszer a farizeusokkal beszélgetve idézte Mózes első könyvének leírását Ádám és Éva házasságáról, amire válaszul ők sietve megkérdezték: „Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt” (Mt 19:7)?
Mózest a nemzet alapító prófétájának tekintették. Gondoljunk bele, a házasság intézményének Szerzőjével akarták szembeállítani a saját prófétáját! Jellemzően ilyen taktikával közeledtek Jézushoz: gyakran azt próbálták bizonyítani, hogy a tanítása ellentmond a Szentírásnak. Az egész életen át tartó, hűséges házasság az ideális, ennek intézményét Isten az ember teremtésekor alapította. Sajnos azonban a bűnbe süllyedt emberiség megrontotta ezt az Istentől eredő ajándékot. Tekintettel a házasság fontosságára a Szentírásban, talán nem is véletlen, hogy állandóan heves támadások érik. A szombattal együtt ezt a két ajándékot kaptuk az Édenben, és Isten mindkettővel azt akarta bemutatni, hogy bensőséges kapcsolatra vágyik teremtményeivel. A házasságban két ember lesz egy pár, akik nem tökéletesek, tehát mindig lehet feszültség. Az egyház és Krisztus frigyében a tökéletes Megváltó a tökéletességtől messze elmaradó menyasszonnyal alkot párt. Azonban a jó házasság példájából tanulhatunk Isten szeretetéről.

Ketten egy testté lesznek, és ha Krisztus a szívükben marad, akkor a gondolatok szintjén is egyesülnek. Az Úr megteremtette a férfit, utána pedig a nőt, hogy szeretetben és istenfélelemben egyesülve Istent magasztalja az értelmük, szívük, lelkük és minden erejük, és hogy együtt tanácskozzanak, imádkozzanak és tanulmányozzák az Írásokat. Az Úr tovább tudta vinni művét a világunkban. A férjnek vágyódnia kell felesége szeretetére, és a nőnek meg kell éreznie, hogy az Úr tervében neki el kell nyernie választott férje ragaszkodását, hogy ekképpen erős, teljes és egymásért égő, szép, szeretetteljes életet élhessenek. – Manuscript Releases, 18. köt., 2–3. bek.

Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki „segítőtársat”, neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehet vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatja fejként Ádámot, nem taposhatja lábbal őt alsóbbrendűként, hanem mellette kell állnia, mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, szoros egységet és szerető ragaszkodást tanúsítva, melynek e kapcsolatban kell lennie. „Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja.” (Ef 5:29) „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24)
Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. „Tisztességes [...] a házasság.” (Zsid 13:4) Ez volt az Úr egyik első ajándéka az embernek, és egyike annak a két intézménynek, amit Ádám a bukás után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás lesz: őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, kielégíti az ember társas igényét, nemesíti fizikai, értelmi és erkölcsi természetét. – Pátriárkák és próféták, 46. o.

Isten a nőt az emberből alkotta, hogy férjének társa és segítője legyen, egy legyen vele, felvidámítsa, bátorítsa és áldására szolgáljon, a férj viszont erős segítője legyen neki. Mindazok, akik szent céllal lépnek házasságra – a férfi, hogy elnyerje felesége szívének legtisztább érzelmeit, a feleség pedig, hogy meglágyítsa, tökéletesítse és teljességre segítse férje jellemét –, betöltik Istennek velük való szándékát.
Krisztus nem azért jött, hogy megsemmisítse ezt az intézményt, hanem azért, hogy visszaállítsa eredeti szentségébe és magasztosságába. Azért jött, hogy helyreállítsa az emberben Isten erkölcsi képmását. Munkáját a házassági kapcsolat megszentelésével kezdte. – Boldog otthon, 99. o.

Aki az első szent emberpárt teremtette, és aki az Édent megalkotta nekik, Ő helyezte kézjegyét a házasság intézményére, amit először az Édenben ünnepeltek meg, mikor „együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának”. – Letters and Manuscripts, 14. köt., 1. bek.

Ezékiel 16. fejezete megdöbbentő képpel fejezi ki Isten szeretetét népe iránt. A mezőn sorsára hagyott újszülöttként ábrázolja Izrael népét, akit Isten hazavisz, megmosdat, és miután felnő, feleségül vesz. Beszédes kép ez egy valószínűtlen házasságról.

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „nagyon megszépültél” (Ez 16:13, ÚRK) – mégpedig az Ő gondoskodása révén. Amikor annak idején rátalált, senki nem látta szépnek, kitették meghalni. Isten azonban nagy figyelemmel vette körül, és így egyre szebb lett, míg az egész világ róla beszélt. Ez különösen igaz volt a héber királyság korai szakaszában, Dávid és Salamon uralkodása alatt. Sába királynője azért utazott oda, hogy saját szemével lássa Izrael ragyogását.
Izrael kizárólag Istennek köszönhette szépségét. Gyönyörű lett, híres a népek között, azért, mert Isten menyasszonya volt. Isten elmondja, hogy szépsége „tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket rád aggattam” (Ez 16:14, ÚRK).
Ez a téma újból és újból felbukkan a Bibliában: Isten menyasszonya gyönyörű, de ez nem az ő érdeme, azért lett ilyen, mert Isten elárasztotta kegyelmével, Ő tette széppé. Hasonlóképpen a hívők sem a saját tetteik miatt tűnnek gyönyörűnek a menny szemében, hanem Isten kegyelméből, a nekünk ajándékozott üdvösség által. Azért leszünk szépek, mert Isten igazsága betakar, „hogy Isten igazsága legyünk” (2Kor 5:21).
Addig minden rendjén van Ezékielnél, amíg a következő vershez nem érünk: „De te elbíztad magad szépségedben. Hírhedt paráznává lettél, elárasztottál paráznaságoddal minden melletted elmenőt, és az övé lettél” (Ez 16:15, ÚRK).
Isten azért teremtett bennünket, hogy a jóságát és a dicsőségét tükrözzük. Amikor egy teremtmény úgy gondolja, hogy gyönyörűségét magának köszönheti, szépsége leértékelődik, és jön a baj.

Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi Atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni... Nem neveznek többé elhagyatottnak... hanem így hívnak: én gyönyörűségem... mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát és mintegy sok vizek zúgását és mintegy erős mennydörgések szavát mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát... Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6–7, 9) – Jézus élete, 151. o.

Krisztus, aki hitvestársként adta Ádámnak Évát, első csodáját egy menyegzői lakomán tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol együtt örvendeztek a barátok és rokonok. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, melyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy a férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsanak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.
Krisztus azzal is megtisztelte a házastársi viszonyt, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestül szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Én én 4:7) […]
Minden kötelék közül a családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356. o.

A Szentlélek az emberi szívbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja benne Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének – Krisztus jellemének – kell visszatükröződnie követőiben. Így dicsőítik meg Istent, és megvilágítják a Vőlegény házához, Isten városához, a Bárány menyegzői vacsorájához vezető utat. – Krisztus példázatai, 414. o.

Talán az volt a legfurcsább feladat, amit Isten valaha egy szolgájának adott, amit Hóseástól kért: hogy szánt szándékkal parázna nőt vegyen feleségül! Hóseás által meg akarta értetni velünk az Ő nézőpontjából, hogy milyen fájdalmat okoz neki az emberi bűn és lázadás. Isten szeretettel választotta feleségéül Izraelt, aki többször is megcsalta, Ő azonban meglepő módon mégis visszafogadta, helyreállította a kapcsolatát vele.

A Bibliából kitűnik, hogy az ószövetségi Izrael által elkövetett bűnök nagy részébe Krisztus újszövetségi egyháza is beleesik. Isten szövetséges népe a fogság előtt kirívóan elfordult az Úrtól, amikor saját köreikbe bevitték a környező népek bálványimádó szokásait. „Konstantint aggasztotta az Arius tanai hatására egyre szélesedő egyházi szakadás, ezért összehívta a niceai zsinatot, sőt maga is közbeavatkozott” (Christopher A. Hall: „How Arianism Almost Won”, Christianity Today. 2008). Isten népe mindkét esetben eltért az Úrral való kapcsolatától, hogy az érzékelt problémákra „megoldásokat” találjon.
Isten szóválasztása nyilvánvalóvá teszi: nemcsak arra akar rávezetni bennünket, hogy rosszat tettünk, hanem arra is, amilyen érzést ez kivált benne. Akit megcsalt a házastársa, talán kezdi megérteni, hogy mennyire elszomorítja a mennyet Krisztus iránti hűtlenségünk. Hóseás történetének talán az a legelképesztőbb része, hogy a próféta milyen messze elment hűtlen felesége visszaszerzéséért.
Amikor az emberiséget hívó utolsó kiáltásra gondolunk, hogy fussanak ki Babilonból, érdemes megjegyezni: Isten a saját népét hívja, nem idegeneket! Jól ismeri, szereti őket. Még amikor a világ a legnehezebb órája felé tart, Isten akkor is felkínálja a megváltást, amit saját vére árán szerzett meg. Krisztus keresztje mutatja leginkább, mennyire meg akarja menteni tévútra tért népét.

Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izrael akkor kapott, amikor még hűséges volt hozzá az ígéret földjén. Az Úr ezt mondta Izraelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: „Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr –, és nem hívsz többé Baálnak. Kiveszem szájából a Baálok nevét, nem emlegetik többé nevüket.” (Hós 2:16–19)
A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azzal a néppel, amely parancsolatait megtartja: „Azon a napon szövetséget kötök javukra a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszómászó állatokkal. Kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek. Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Azon a napon meghallgatom – így szól az Úr –, meghallgatom az eget, az meghallgatja a földet, a föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezréelt. Mert bevetem vele a földet, és akit »nincs irgalom«-nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a »nem népem«-nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós 2:17–22) – Próféták és királyok, 298–299. o.

E szavakból kiviláglik, hogy mennyire húzódozik az Úr, hogy lemondjon vétkező népéről. S ha netalán Izrael annyira elhanyagolta intéseit és figyelmeztetéseit, hogy már el is felejtették azokat, akkor addig késlelteti büntetéseit, míg elejétől kezdve újra föl nem sorakoztatja engedetlenségeiket, s egyre súlyosbodó bűneiket Jósiás napjaitól kezdve az ő idejükig, s a büntetéseket is, melyeket törvényszegéseik miatt hirdetett ellenük. Így további lehetőségük nyílik fölismerni gonoszságukat és megtérni. Ebből is láthatjuk, hogy az Úr nem örül, ha büntetnie kell, hanem a makacs fiát szánó apán is túltevő gondoskodással kérleli tévelygő népét, hogy térjenek vissza szövetségükhöz. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 176. o.

A hűtlenségért fájdalmasan nagy árat kell fizetni, ami kihat a gyerekek és mások életére is. Végül úgy érezheti még a legtürelmesebb megbántott fél is, hogy eljött a pillanat, ahonnan nincs visszatérés, amin túl a házasságot már nem lehet megmenteni. Amikor a világ eljut oda, hogy a szívek végleg megkeményednek, nincs többé megbánás, utána már semmi értelme folytatni a történelmet, felesleges tovább engedni a bűn okozta szenvedés féktelen áradását. Az elveszettek sorsa fájdalmas, de a bűn világában szenvedők örülhetnek, hogy annak a világnak vége, és Isten mindent helyreállít, olyanná tesz, amilyennek eredetileg tervezte. Attól kezdve már senki nem fordul el Istentől, mert megtanultuk, méghozzá a nehezebb úton, hogy neki volt igaza: ha elszakadunk tőle, annak pusztulás a következménye.

„A házasság életre szóló egysége Krisztus és az egyház egységének szimbóluma. Krisztus úgy fordul az egyházhoz, amilyen lelkületet a férjnek és a feleségnek kell egymás iránt tanúsítania” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 7. köt. 46. o.).

Kimondhatatlan fájdalmat jelentett Krisztusnak, hogy az emberiség tőle elfordulva más isteneknek szentelte érzéseit. Ennek dacára is odaadta magát értünk, Ő fizetett meg hűtlenségünkért, házasságtörésünkért, hogy ha készek vagyunk megtérni, elfordulni a hamis istenektől, az örök élet ígéretét adhassa nekünk.

Mindazoknak, akik értékelik az örökkévaló dolgokat, résen kell lenniük a szkepticizmus támadásaival szemben. Az emberek az igazság oszlopait is ki fogják kezdeni. Nem menekülhetünk meg a maró gúnyolódástól és álokoskodástól, a csalárd és bomlasztó tanításoktól, a modern hitetlenségtől. Sátán minden rendű és rangú embert megkísért. A tanulatlant kigúnyolja és csúfolja, a művelt embert pedig tudományos ellenvetésekkel és filozofikus érvekkel támadja: mindenkit azzal a céllal, hogy kételyt és megvetést keltsen a Szentírással szemben. Még a tapasztalatlan fiatalokban is van bátorság a keresztény alapelvekkel szemben kételyt ébreszteni. Ez az ifjúkori hitetlenség, ha felszínes is, kihat másokra. Sok embert apái hitének kigúnyolására és a kegyelem Lelkének megsértésére indít (Zsid 10:29). Sok szépen induló életet, amely Isten dicsőségét és a világ áldását szolgálhatta volna, megrontott a hitetlenség átkos lehelete. Akik hisznek az öntelt emberi értelem ítélőképességében, azt képzelve, hogy Istentől kapott bölcsesség nélkül megmagyarázhatnak mennyei titkokat, és felismerhetnek igazságokat, Sátán csapdájába esnek. […]
A próba idején fog meglátszani, ki tette Isten Igéjét élete szabályává. Nyáron nem lehet különbséget tenni az örökzöld és a többi fa között. De amikor eljön a tél és a fagy, az örökzöld változatlan marad, a többi fa pedig már lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet most megkülönböztetni az igazi kereszténytől. De küszöbön van az az idő, amikor nyilvánvaló lesz a különbség. Ha feltámad az ellenségeskedés, ha újra eluralkodik a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség, ha lángra lobban az üldözés, a langymelegek és a képmutatók meginognak, és feladják hitüket. De az igaz keresztény sziklaszilárdan megáll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt. – A nagy küzdelem, 600, 602. o.

A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll majd szemük előtt, és mindenki – akit bűnei addig elvakítottak – felismeri valódi jelentőségét. A Kálvária látomása nyomán, a titokzatos áldozat láttán minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé foszlik. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bűn keletkezéséért és következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem a mennyei rendelkezések idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz, a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: „Igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek királya! Ki ne félne téged, Uram? És ki ne dicsőítené a te nevedet?... Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.” (Jel 15:3–4) – Jézus élete, 58. o.

További tanulmányozásra: Mt 22:1-14;  Mt 25:1-13; Jn 2:1-11; 2Kor 11:1-5, Ellen G. White: A nagy küzdelem, „Isten népe megszabadul” című fejezet (651–652. o.).

Amint felismerjük a Biblia többi részében a próféciákkal kapcsolatban rendelkezésünkre álló adatok sokaságát, megkísért, hogy túlzásba essünk. Az évszázadok során egyes keresztények olyannyira hangsúlyozták a bibliai történetek szimbólumait és képeit, hogy gyakorlatilag már mítoszként kezelték a történelmi elbeszéléseket. A Szentírásban szinte minden dolog jelentésének több szintje létezik, de ne feledjük: Isten valós emberekkel kapcsolatos valós események által is adhat tanítást arról, hogy mit tesz majd a jövőben egyházában. A kánai menyegző például bepillantást enged abba, hogyan használja a prófécia a házasság hasonlatát, miközben a menyegző konkrét, valós esemény volt. „Krisztus szavával elegendően gondoskodott az ünnepségről. Ugyanilyen bőségesen gondoskodik kegyelme az ember bűneinek eltörléséről, a lélek megújításáról és erejének fenntartásáról” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 116. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Jelenések 12–18; Ellen G. White: Az apostolok története, 16. fejezet

1. Mi adatott az asszonynak, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába?

2. Ki mondta a föld lakóinak, hogy csinálják meg a fenevad képét?

3. Hogyan nevezi János Isten mennyei templomát?

4. Ki a nyolcadik király?

 5. Mit nem jelentett a kézrátétel ceremóniája Pál és Barnabás esetében? 

Általános áttekintés

A teremtéstörténet irodalmi szerkezetében a házasság intézménye (amely a hetedik szakaszban, 1Móz 2:21–24­ben tűnik fel) párhuzamot alkot a szombat intézményével, amely a teremtés hetének hetedik napja (1Móz 2:1–3). Ez a numerológiai párhuzam nagy fontossággal bíró tanulságot rejt magában: Isten és a család kapcsolatát a házasság szentségének fényében kell értelmeznünk.
A házasság metaforája ismételten fel­felötlik Izrael népe történelmének korai szakaszában, az Egyiptomból való kivonulás idején. A féltékenység motívuma – mely gyakran társul a házasságtörés motívumához – megtalálható például a Tízparancsolat szövetségi okiratában (2Móz 20:5; vö. 4Móz 25:1; 5Móz 4:23–24). Az Isten és népe közti kapcsolat ily módon a házassági szövetség paradigmájában értelmezendő. Isten szereti a népét (5Móz 7:8), és Izrael részéről is elvárt, hogy szeresse Istent (5Móz 6:5). A héber yada` szó (jelentése: „ismerni”), amely a férj és a feleség közti intim, nemi érintkezésre utal (1Móz 4:1; 19:8), az Isten és népe közti kapcsolat vonatkozásában is használatos (Zsolt 16:11; Jer 2:2–3; Ez 16:3–32).
Ezért annyira fontos tanulmányozni a házastársi kapcsolat bibliai dimenzióit a házasság mint metafora jelentésének megértéséhez.

Magyarázat

Mindenekelőtt vizsgáljuk meg a házasság intézményének bibliai modelljét két ótestamentumi házaspár – Ádám és Éva, valamint Izsák és Rebeka – példáján keresztül. Ezt követően elemezzük a házasság szimbólumát és próféciai alkalmazhatóságát, azaz szembeállítjuk egymással a „parázna” és a „menyasszony” metaforáját, az Isten és a bukott emberiség közti kapcsolat kudarcát és sikerét.

Ádám és Éva

A Szentírás szerint a házasság intézményét az Éden­kertben, az emberiség történelmének első napján alapította Isten (1Móz 1:26–27; 2:18, 20–23). A Genezis eme ősi, ihletett szövegei tartalmazzák a házasság alapelveit, következésképpen hasznosak a tanulmányozásunk során.
„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére” (1Móz 1:27) – Érdekes, hogy az előző versben a rendes többes számot használja a szerző Is­ten emberteremtő cselekedetének leírására: a na`aseh ige többes száma („teremtsünk”, 1Móz 1:26) az Istenség keretében fennálló kapcsolatra utal. Az, hogy Isten az első emberpárt „az ő képére” teremtette (1Móz 1:27), voltaképpen azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy házaspárként Ádám és Éva az Istenségen belüli kapcsolati modellt hordozta magában. Ezt a párhuzamot azonban nem kell szó szerint érteni, mintha az Istenségen belül hierarchiai tagolódás vagy szexuális kapcsolat lenne. A lényeg egész egyszerűen az, hogy amint szeretet és egység van az Istenség három személye között, ugyanúgy szeretetnek és egységnek kell lennie a férfi és a nő között is (ld. 1Móz 2:24; Jn 15:9, 12, 17; Ef 4:1–6).
„Szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt” (1Móz 2:18). Az `ezer szót („segítség” „segítő”) általában Isten megmentő cselekedetének megnevezésére használják (2Móz 18:4; Zsolt 33:20). A kenegdo összetett szó („hozzá illő”) elemeinek jelentése „mint” (ke), illetve „egyik a másik előtt” (negdo). A házaspárt alkotó felek tehát hasonlítanak egymásra, „az egyik olyan, mint a másik”, „ketten egymás előtt állnak”.
A férfi és nő közötti kölcsönösség dinamikája a teremtéskor és a bukást követően olyan képet rajzol elénk, amely az Isten és népe közötti szövetséget jeleníti meg (vö. Énekek 6:3; 1Móz 3:16; Ef 5:21–28).

Izsák és Rebeka

Az Izsák és Rebeka közti házasság történetét 1Mózes 24. fejezetében – a Genezis leghosszabb részében – olvashatjuk. Ez a narráció egy Isten jelenlétéről szóló leckét tartalmaz. Az Úr (YHWH), aki egyszer sem szólal meg ebben a fejezetben, 17­szer van megemlítve. Egy másik kulcsszó ebben a részben a halak ige („elmegy”, „kimegy”), amely szintén 17­szer jelenik meg, 7­szer Rebeka vonatkozásában. A „kimegy” ige a kulcsszó Ábrahám utazásának kezdetén, amikor is a pátriárka válaszol Isten hívására (1Móz 12:1, 4). Rebeka tehát mintegy második Ábrahámként jelenik meg. E fejezet általános üzenete az, hogy a házasság Isten jelenlétének, Isten üdvösségének helye. Izsák és Rebeka házassága ennélfogva egy sor nevelő jellegű elemet mutat be, mely segít megértenünk az Isten és a népe közötti szövetséget.
Isten kezdeményezi a szövetséget. Ahogy Ábrahámnak (Eliézernek és Izsáknak) is el kellett mennie arra a helyre, ahol jövendőbeli menyasszonyával találkozott, Isten az, aki megteszi az első lépést népe, menyaszszonya irányába. Ennek ellenére Isten nem kényszeríti szövetségkötésre a népet. Hasonlóképpen Eliézer is figyelembe veszi a menyasszony azon szabad jogát, hogy dönthet úgy is, hogy nem követi őt: „Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre” (1Móz 24:5).
 
A menyasszony válasza. Rebeka nem habozik, és a kérdésre, hogy „Akarsz­é elmenni e férfiúval?”, gondolkodás nélkül ezt válaszolja: `Elek (azaz „Elmegyek.”), ami a halak ige utolsó előfordulása Rebeka vonatkozásában. Figyelembe véve a kor kulturális kontextusát, amelyben a nőnek nem volt szava a házasságát illetően, meglepő, hogy kikérik a véleményét e tekintetben. Ebben az esetben minden a lány beleegyezésétől vagy elutasító válaszától függ, mivel az övé az utolsó szó ebben a kérdésben. Mi több, Rebeka válasza megegyezik Ábrahám pátriárka válaszával. Utalás történik az Ábrahám Mezopotámiából való távozását kifejező igére: wayyelek, azaz „kiméne Ábrám…” (1Móz 12:4). Rebeka léptei Ábrahám lépteit követik.
Az ima része. Eliézer imádkozott utazása sikeréért (1Móz 24:12), és azért, hogy Rebeka vizet adjon neki (1Móz 24:14). Rebeka valóban megitatta őt, pontosan úgy, ahogy Eliézer az imájában kérte (18. vers). Izsák is imádkozott a Rebekával való találkozása sikeréért (1Móz 24:63), és Rebeka tekintete találkozott az Izsákéval (1Móz 24:64).
A szeretet része. A bibliai szöveg beszámol arról, hogy Izsák csak azután szerette meg Rebekát, miután elvette őt feleségül (1Móz 24:67). A szeretet hűséget feltételez, annak kötelességét, hogy „éld életedet a te feleségeddel, akit szeretsz!” (Préd 9:11). A szeretetről alkotott héber felfogás ihlette a héber teológiát. A házastársi szeretet tapasztalata modellként szolgált az Isten és népe közti szövetség megértéséhez (Hós 2:2; 3:1). Az Ószövetségben a szeretet fogalma a szövetség fogalmának részét képezi (5Móz 7:9). Ennélfogva amikor Isten hívja az embereket, hogy szeressék Őt, nem pillanatnyi érzelmi tapasztalatra apellál. Aki szereti Istent, egész életére elkötelezi magát mellette (5Móz 6:5–9; 2Móz 20:6).

A parázna és a menyasszony

A házasélet tapasztalata ihletően hatott a prófétákra. Amikor hűtlen volt az Úrhoz, és a bálványok imádatának útján járt, Isten népe parázna asszonyhoz hasonlóan élt, s a házasság szövetsége fel volt függesztve. Másfelől viszont, ha a nép hűséges volt Istenhez, a házasság szövetsége ünnepi fényben ragyogott, és Izraelről (vagy az egyházról) mint szép
menyasszonyról írtak a próféták.
Isten „paráznája”. Hóseás könyvében a házasság szimbóluma lelki vonatkozású, ugyanakkor történelmi valóságra is utal. Isten felszólítja Hóseás prófétát, hogy vegyen magának parázna feleséget…, „mert paráználkodván paráználkodik e föld, nem követvén az Urat” (Hós 1:2). Ezek a szavak szó szerint, de lelkileg is értendők. Ez az asszony, „akit szeret az ő társa, és mégis házasságtörő” – akárcsak Izrael gyermekei, akiket szeretett Isten, „bár ők idegen istenekhez” fordultak (Hós 3:1) –, valóságos parázna, mint a korabeli Kánaán buja asszonyai. Következésképpen, amikor meglátták a prófétát könnyű erkölcsű nőt elvenni feleségül, Izrael népének tagjai a házasságtörő asszonnyal azonosultak, akivel Isten házasságot kötött.
Isten menyasszonya. Ezékiel könyvében az asszony vagy menyaszszony mint Isten népének jelképe progresszív módon van megjelenítve. Amikor rátalált Isten, pogány származású, koszos, rút, újszülött gyermek volt (Ez 16:3–5), de Isten a gondját viselte. Megtisztította, táplálta, és a lány „felette igen megszépült” (Ez 16:13), Isten „ékességét” tükrözte, mely „ékességet” az Úr „tette rá” mintegy áldásképpen (Ez 16:14). Ezékiel ugyanezt a héber minősítő szókapcsolatot (me`od me`od – „nagyon”,
„felette nagy”) használta az asszony törvényszegésének jellemzésekor is, amely bűn „felette nagy” volt (Ez 9:9). Amit Isten „igen jó”­nak teremtett, „felette nagy” gonoszsággá változott.
A parázna és a menyasszony. A zsidó prófétákat idéző Jelenések könyve a házasság metaforáját a két asszonytípus közötti különbség szemléltetésére használja. „A férje számára felékesített menyasszony” Isten népét jelképezi, akivel Isten az „Új Jeruzsálemben” együtt fog lakozni (Jel 21:2). Másrészt pedig „a nagy parázna” a házasságtörő egyházat szimbolizálja, „aki megrontotta a földet az ő paráznaságával” (Jel 19:2).

Alkalmazás

A házasság mint metafora a keresztény élet három területén alkalmazható: az Istennel való személyes kapcsolat, a házastárssal való kapcsolat és a gyülekezeti közösségi élet területén.
Kapcsolat Istennel. Mi módon alkalmazható a házasság metaforája az Istennel való személyes kapcsolat terén, illetve hogyan segít ez a szókép ennek a kapcsolatnak a megértésében? Hogyan segít ez az összevont hasonlat jobban beépítened a vallást az életedbe? Mit tanít arról, hogy Istennek nem csak akkor kell jelen lennie az életedben, amikor imádkozol, hanem mindenütt és mindenkor, életed minden egyes mozzanatában? Hogyan tanácsol az Istennel való járásra éjjel, amikor alszol, nappal, amikor dolgozol, gondolkodsz, beszélsz, énekelsz, eszel, játszol és nevetsz, valamint a kevésbé vidám pillanatokban is, amikor szenvedsz és sírsz? Sorolj fel az életedből olyan tapasztalatokat, amikor érezted, hogy Isten közel van hozzád, ugyanakkor olyan élményekről is tégy említést, amikor érzésed szerint távol volt tőled, vagy szomorú volt miattad.
Kapcsolat a házastárssal. A bibliai házasság­modell fényében, amennyiben házas vagy, gondolj a hitveseddel való kapcsolatodra. Részesítsd örömteli figyelemben azt, „akit szeretsz a te hiábavaló életednek minden napjaiban” (Préd 9:11), és „engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (Ef 5:21; vö. 1Móz 3:16). Fedezd fel Isten képmását a házastársadban, tiszteld őt, és örvendj a köztetek lévő különbségeknek (1Móz 1:26)! Hogyan egyeztethető össze az egység elve a különbségek elvével (1Móz 2:24)?
A gyülekezeti közösségben. Beszélgessetek a gyülekezet és az Isten jelleme közti kapcsolatról. Hogyan alkalmazható Isten szeretete és feddhetetlensége a gyülekezeti életben? Említs olyan eseteket, amikor kudarcot vallottál, illetve amikor sikeres voltál. Említs példát arra is, amikor a gyülekezeted vallott kudarcot, illetve ért el sikereket.