Isten missziója, 1. rész

Isten a forrása és a célja a missziónak, ami nem Ábrám elhívásával vette kezdetét (1Móz 12:1-4) és nem a kivonulással (2Móz 12:31-42), de még csak nem is Jézus földre jövetelével (Mt 1:18-25), sem Pál missziós útjaival (ApCsel 13:4–14:26). A misszió Istennel kezdődött, amikor megteremtette a világegyetemet, ill. amikor később embert alkotott (1Móz 1:26-27).
A Szentírásban látjuk Istent, aki tudatosan felénk nyújtja kezét és vágyik rá, hogy a gyermekeivel legyen. A kezdet kezdetén kapcsolatot épített ki Ádámmal és Évával. Még a bűn után is folytatta küldetését, de akkor már azért, hogy újraépítse a kapcsolatot az emberiséggel. Az idők végén Isten küldetése eléri célját (Jelenések 21–22. fejezet), ez motiváljon bennünket is az örökkévaló üzenet hirdetésében (Jel 14:6-7)! Minden missziós törekvés alapja a Teremtővel való kapcsolat, miközben helyesen értjük Isten missziójának valódi természetét és jellemzőit. Mielőtt azonban felmérhetnénk Isten küldetését, életbevágó, hogy jobban értsük a misszió Istenét.

Október 7–14. – A személyes odaszentelődés hete
 

EGW idézet

Isten hatalma úgy irányítja a szövevényes emberi eseményeket, mint ahogy a kerubok szárnyai alatt levő kéz vezérelte a kerékféleségek bonyolult rendszerét. Az, aki a nemzetek harcai és kavargásai közepette a kerubok felett ül, most is irányítja e föld ügyeit.
A nemzetek történelme nekünk is szól. Minden népnek és minden egyes embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Az egyének és nemzetek megméretése ma folyik. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki maga határoz sorsáról, Isten pedig mindent kezében tartva megvalósítja saját szándékát.
A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket – a múlt örökkévalóságától a jövő örökkévalóságáig – láncszemekként egymáshoz kapcsolják, és megmondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain, aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy mindaz, ami még hátra van, be fog teljesedni a maga idejében. – Próféták és királyok, 536. o.Isten örök tervei beteljesedőben vannak, és mindenek vége elérkezett. Ez olyan idő, amikor az Isten igazságát ismerőknek fel kellene sorakozniuk Immánuel fejedelem véráztatta zászlaja alatt. Ki kellene állniuk, mint annak a hitnek a védelmezői, amely egyszer a szenteknek adatott. Ki kell nyilvánítaniuk a világ felé, mit is jelent Isten parancsolatainak megtartása és Jézus hitével rendelkezni. Világosságukat tiszta, erős sugarakban ragyogtassák azok útjára, akik sötétségben járnak. Krisztus katonái vállvetve álljanak, hűségesen az igazság iránt, mint akik érvényt szereznek Jahve törvényének. – Isten fiai és leányai,
269. o.
 
Amint a nap sugarai behatolnak a föld legtávolibb sarkaiba, úgy Isten terve szerint az örömüzenet világosságának minden emberre ki kell terjednie. […]
Így kell megvalósulnia Isten szándékának, melyre Ábrahámtól napjainkig elhívta népét. Ezt mondja: „És megáldalak téged… és áldás leszel” (1Móz 12:2) … Ha feltámad lelkeden az Úr dicsősége, ha annak szépségét szemléled, aki tízezer közül is kitetszik, s akinek szépsége tökéletes, ha lelked sugárzóvá vált dicsőségének jelenlététől, akkor a Mester számodra küldi e szavakat. Álltál-e már Jézussal a megdicsőülés hegyén? Lenn a lapályon a Sátán rabságában tartott lelkek vesztegelnek a hit és ima szavára várva, hogy Jézus szabaddá tegye őket. – Gondolatok a hegyibeszédről, 42–43. o.
 

Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotott minket, majd egy tökéletes világot adott nekünk. Azt szerette volna, ha tökéletes kapcsolatban élünk vele, olyanban, aminek középpontjában az Ő legértékesebb tulajdonsága, a szeretet található. Mivel a szeretetnek valódinak kell lennie, egy másik értékes ajándékot is adott: a szabad akaratot, hogy szabadon választhassuk meg az utat, amelyen járunk. Egyértelmű tanácsokkal is ellátta Ádámot és Évát annak veszélyéről és halálos következményéről, ami az engedetlenséggel jár (1Móz 2:16). Sátán azonban megtévesztéssel győzte meg Évát, amikor elhitette vele, hogy minden rossz következmény nélkül ehet a jó és a gonosz tudásának a fájáról. Istennek ellentmondva azt állította, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5, ÚRK).
Sajnos Éva úgy döntött, hogy eszik a gyümölcsből és ad Ádámnak is. A tökéletes teremtés ekkortól bűnnel szennyeződött. Ez a pillanat megváltoztatta Isten eredeti tervét és szándékát az újonnan teremtett földre vonatkozóan. A megváltás missziója, amelyet „a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4) elhatározott, életbe lépett.
 

1. Olvassuk el 1Móz 3:9-15 verseit! Mik voltak Isten első szavai Ádámhoz a bukás után, és miért olyan jelentőségteljes ez a kijelentés teológiailag még ma is?

Isten természetesen pontosan tudta, hol van az emberpár. A félelem hatása alá került Ádámnak és Évának látnia kellett, hogy mi is történik. Szükségük volt a szembesítésre, hogy megértsék bűnük szörnyű következményeit. Sátánt is le kellett győzni. Ennek érdekében Isten elkezdte bemutatni nekik a misszióját: a megváltás tervét (lásd 1Móz 3:14-15), az egyetlen reményt, amivel végül „megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19).
Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy Isten, mielőtt szembesíti az elbukott embereket a következményekkel és a békéltetés ígéretét adja, keresi őket. Ádámnak feltett kérdése a nyilvánvalóan reménytelen helyzetük ellenére két dolgot mutat: az ember bukott állapotát és Isten missziós természetét. Elveszettek vagyunk, végletesen Isten megváltására szorulva. Ő az, aki megtalál, hogy megmentsen bennünket és velünk legyen.
 

Isten mindig felteszi a kérdést: „Merre vagy?” Mit jelent ez a személyes életedben, és hogyan válaszolsz?

EGW idézet

Ősszüleink az ártatlanság fehér palástját viselték, amikor Isten az Édenbe helyezte őket. Tökéletes összhangban éltek Isten akaratával. Végtelen szeretettel ragaszkodtak mennyei Atyjukhoz. Gyönyörű, lágy fénysugár, Isten fénye takarta be a szent párt. Ez a fénypalást lelki öltözékük, mennyei ártatlanságuk szimbóluma volt. Ha hűségesek maradtak volna Istenhez, ez a fény állandóan betakarta volna őket. De amikor vétkeztek, elszakadtak Istentől, és az őket körülölelő fény eltávozott. Szégyellve mezítelenségüket, egymáshoz varrt fügefalevelekkel próbálták a mennyei öltözéket pótolni. – Krisztus példázatai, 310. o.

A bűnbeesés óta az Úr a megváltási terv révén viszi véghez akaratát, amely terv által próbálja visszaadni az embernek az édeni tökéletességet. Krisztus kereszthalála tette lehetővé, hogy a bűnös embert Isten elfogadhassa, és bűnbocsánatot nyújthasson neki. […]
Az emberiség megmentése mindig is a mennyei tanács legfőbb célját képezte. A kegyelem szövetsége még a világ teremtése előtt megszületett, öröktől fogva létezett. Amilyen biztos az, hogy nem volt olyan idő, amikor Isten nem létezett volna, éppen olyan biztos az is, hogy nem volt olyan pillanat sem, amikor az Örök Isten nem lelte volna kedvét kegyelemben részesíteni az emberiséget. – The Faith I Live By, 76. o.

Jézus emberek iránti szeretete felmérhetetlen. Krisztus azért halt meg, hogy ne csak az Őt követő keveseket menthesse meg, hanem azért jött el, hogy üdvösséget kínáljon fel az elveszetteknek. „Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.” Ő az igazi Pásztor, aki kész az akolban hagyni a nyájat, és elindul puszta helyeken megkeresni egyetlen elveszett juhát. – Manuscript Releases, 19. köt., 330. o.

Ne adjátok fel kétségbeesetten a küzdelmet, ha bűneitek nagyságát és valódi állapototokat felismeritek! Krisztus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse. Nem mi engeszteljük ki Istent, hanem – óh mily túláradó szeretet! – Isten volt az, aki Krisztusban „megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). A legbensőbb szeretettel fáradozik, hogy eltévelyedett gyermekeinek szívét megnyerje. Földi szülők sem lehetnek oly türelmesek, elnézők gyermekeik hibái és gyengeségei iránt, mint amilyen tapintattal vonja Isten azokat, kiket megmenteni kíván. Senki sem tudott volna bensőségesebben hatni a bűnösre. Emberi ajkakról még sohasem hangzottak el olyan könyörgések a bűnösökért, mint az övéről. – Jézushoz vezető út, 35. o.
 

2. Olvassuk el 1Móz 17:7,  26:3 és 28:15 verseit! Mi volt az Ábrahámnak és leszármazottainak tett ígéret középpontjában ezekben a versekben?

Az ótestamentumi beszámolókban Isten folyamatosan cselekszik, hogy elérje missziós céljait. Az özönvíz után Bábel népe elhatározta: egy helyre gyűlnek össze, hogy építsenek egy várost és tornyot, ami majd felér az egekig. Isten azonban közbelépett, összezavarta a nyelvüket és szétszórta őket az egész földön (1Móz 11:1-9). Később kibővítette misszióját, elhívta Ábrámot (aki aztán Ábrahám lett), hogy áldásainak csatornája legyen az egész föld számára (1Móz 12:1-3). A neki és leszármazottainak tett ígéretekből egy kiemelkedik. Isten többször is hangsúlyozta:
„Istened legyek neked”; „Istenük leszek”; „én veled leszek”; „én veled vagyok” (lásd 1Móz 17:7-8; 26:3; 28:15, ÚRK).
Azután a történelem haladt tovább, József Egyiptomba került mint eszköz Isten népének megváltására. Minden tapasztalatában – még a legnehezebb élethelyzetekben is – megerősít minket a Biblia, hogy „az ÚR Józseffel volt” (1Móz 39:2, 21, 23, ÚRK).
Generációkkal később, missziójának betöltéseként, Isten elküldte Mózest a fáraóhoz, hogy szabadítsa ki népét az egyiptomi rabszolgaságból. Előtte azt mondta neki: „Én veled leszek” (2Móz 3:12, ÚRK)!
Jahve időről időre kifejezte mély vágyakozását, hogy népével legyen. Olvassuk el 2Móz 29:43, 45 verseit! Mi volt az egyik fő célja az ószövetségi szentélynek? Isten elhatározta, hogy másféleképpen is a népével lesz. Megerősítette Mózesnek, hogy Izrael népe között akar lakni a szent sátorban. Az abban folyó, nagyon is céltudatosan megalkotott rendszer missziójának végső megoldására mutat: Jézus Krisztusra. „Az áldozati ajándékok és a zsidó papi rendszer célja az volt, hogy bemutassa Krisztus közbenjáró munkáját és halálát. Mindezeknek a ceremoniális cselekményeknek nincs értelmük, jelentésük, csak akkor, ha Krisztushoz kapcsolódnak” (Ellen G. White: The Advent Review and Herald of the Sabbath. 1872. december 17.).

Hogyan tapasztaltad már Isten jelenlétét az életedben?

EGW idézet

Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint. Ugyanígy érintkezett Izraellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak „a mi nyomorúságos testünk”-ben (Fil 3:21) kellett eljönnie, „emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2:7). A világ szemében nem volt ékessége, ami miatt vonzódtak volna hozzá, mégis Ő volt a testet öltött Isten, a menny és a föld világossága. Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.
Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, a fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, és megismertesse velük isteni jellemét s életét. „És az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14) – Jézus élete, 23. o.

A kiemelkedő jólét, ami megmutatkozott mindabban, ami József kezére lett bízva, valójában nem a csoda közvetlen eredménye volt, hanem szorgalmát, gondoskodását és erőfeszítéseit áldásokkal koronázta meg a menny. József a sikerét az isteni jóindulatnak tulajdonította, amit még a bálványimádó uralkodó is a páratlan jólét kulcsaként ismert el. Mindezek mellett a jólétet nem érhették el kitartó és alaposan megfontolt erőfeszítések nélkül. Szolgája hűsége révén Isten magasztaltatott fel. Terve az volt, hogy hűséges szolgájának a feddhetetlensége és becsületessége élesen határolódjon el a bálványimádóktól, s így az isteni kegyelem világossága felragyoghasson a pogányság sötétsége közepette. – Conflict and Courage, 74. o.

Az Úr ma ezt mondja gyermekeinek: „Légy bátor... és dolgozzatok, mert én veletek vagyok.” A hívő ember mindig erős segítséget talál Őbenne. Hogy az Úr hogyan segít, azt nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy soha nem hagyja cserben a benne bízókat. Ha a hívők ráébrednének arra, milyen sokszor igazította el az Úr útjukat, hogy az ellenség ne vihesse véghez velük kapcsolatos szándékát, nem botladoznának siránkozva. Hitükkel Istenre támaszkodnának, és semmilyen próba nem ingatná meg őket. Belátnák, hogy bölcsességüket és képességüket Istentől kapták; Ő pedig véghezvihetné általuk azt, amire őket kívánja felhasználni. – Próféták és királyok, 576. o.
 

Az Ótestamentum elénk tárja, hogyan kezdte el a Teremtő megvalósítani a tervét egy népen keresztül, amelynek az volt a feladata, hogy bemutassa a világnak Ura természetét és célját. Isten mindent a missziós stratégiája alapján cselekedett. Ézsaiás által elmondta: „…én vagyok az Isten, nincsen más; Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Kezdettől fogva közöltem, hogy mi lesz a jövendő… Tanácsom megáll, és véghezviszem minden szándékomat” (Ézs 46:9-10, ÚRK).
Az Újszövetségben új dimenzióba lép Isten vágya, hogy az emberiséggel legyen. Jézus emberré válása, ami az Édenben még csak ígéret volt (1Móz 3:15), akkor valósággá vált.
 

3. Olvassuk el Jézus születésének történetét Mt 1:18-23 szakaszában! Milyen alapvető dolgokról számol be a történet Istennel kapcsolatban?

„Velünk az Isten” – Immánuel. Isten a népe között élt a szentély által, ekkor pedig közöttük lakozott a Názáreti Jézus fizikai valóságában. Jézus születésével Isten igen konkrét módon mutatta be vágyát, hogy velünk legyen természetében és küldetésében: Isten Fia teljesen emberi és teljesen isteni volt. Ő erősítette meg: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK).

4. Olvassuk el Jn 1:14-18 verseit! Mit tanulhatunk meg Krisztus testtélételéből Isten köztünk végzett missziójáról?

Isten haladt előre a missziójában, majd Jézus által megjelent testben a népe között. Amikor látták „…az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14, ÚRK), beteljesedett az Ószövetség próféciája az isteni tervvel összhangban: eggyé vált velünk, mégpedig emberi testben. A misszió Istene folyamatosan véghez vitte céljait.

Gondold végig, milyen nagy Isten szeretete, ha képes volt emberi testben eljönni hozzánk! Milyen választ váltson ez ki belőlünk, különösen a mások felé irányuló küldetésünk terén?

EGW idézet

Jézus Krisztus öröktől fogva egy az Atyával, Ő „Isten képmása”, dicsőségének és fenségének testet öltése, „dicsőségének fényessége”. Azért jött le földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa nekünk. Lejött a bűn sötétségének világába, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát, és beteljesedjék a „velünk az Isten” ígéret. Ezért szólt ekképpen róla a jövendölés: „nevét Immánuelnek nevezik”.
Jézus eljött, hogy velünk lakozzon, és kinyilatkoztassa Istent mind az emberek, mind pedig az angyalok előtt. Ő volt Isten Igéje, Isten hallható gondolata. A következőképpen imádkozott a tanítványaiért: „És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.” – Reflecting Christ, 15. o.

Az Üdvözítő… élete az önmegtagadás és a mások iránti gondos, aggódó szeretet élete volt. Szemében minden lélek becses. Miközben isteni fenségét és méltóságát állandóan megőrizte, mégis mindig a leggyengédebb szeretettel hajolt le Isten családjának minden egyes tagjához. Minden emberben veszendő lelket látott, kinek megmentését küldetésének tekintette.
Ez a Megváltó jelleme, amiként életében is megnyilatkozott. Ez az Isten jelleme is. Az Atya szívéből fakadnak az isteni irgalmasság folyamai, amelyek Krisztusban nyilatkoznak meg, és szétáradnak az egész emberiségre. Jézus, az irgalmas, szeretetteljes Üdvözítő volt a testben megjelent Isten (1Tim 3:16). […]
Krisztus azonban nem azért szánta rá magát erre a nagy áldozatra, hogy mennyei Atyánk szívét irántunk való szeretetre ébressze, vagy hogy Őt az emberiség megmentésére és megváltására késztesse. Nem, nem! „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” érte (Jn 3:16). Isten nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret minket, hanem ellenkezőleg; azért hozta az áldozatot, mert szeret bennünket. Krisztus volt a közvetítő, aki által végtelen szeretetét a bűnbe süllyedt világra áraszthatta. Mert „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Isten együtt szenvedett Fiával; a Gecsemáné lelki gyötrelmeiben és a Golgota halálküzdelmeiben Megváltónk lefizette váltságunk árát. – Jézushoz vezető út, 12–13. o.

Most jött el az az idő, amikor szilárdan kell megállni az igazság oldalán, és ahogy Isten mindenkinek megadta a befolyás mértékét, fel kell használják azt az Isten dicsőségére és társaik javára. Krisztus hűséges sáfárai közül egy sem lusta olyan időben, mint ez, és nem elégszik meg azzal, hogy egyszerűen önmagáért éljen. Akik közösséget ápolnak Krisztussal, ráébrednek arra, hogy minden oldalon vannak lelkek, akik az ő segítségükkel, példájukkal és befolyásukkal áldást nyerhetnek. Rájönnek, hogy olyan eszközök lehetnek, akiken keresztül Jézus munkálkodhat azok megmentéséért, akikért meghalt. – Isten fiai és leányai,
269. o.
 

7. Olvassuk el Jn 14:1-3 verseit! Hogyan kapcsolódnak az olvasottak a Szentírás végidei üzenetéhez?

Jézus egyik legfontosabb ígérete az az áldott remény, amelyben tükröződik a Teremtő vágya, hogy velünk szeretne lenni az örökkévalóságban is. Ezt mondta: „…ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3). János apostol szerint ez az ígéret biztosan megvalósul: „Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21:3, ÚRK).
„A megváltás munkája befejeződik. Ott, ahol eláradt a bűn, Isten kegyelme még bőségesebb lesz. A földet – amit Sátán magának igényel – Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dicsőíti… Itt, ahol Isten Fia emberi testben sátorozott, ahol a dicsőség Királya élt, szenvedett és meghalt – amikor mindent megújít –, itt lesz »Isten sátora az emberekkel... és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük« (Jel 21:3). A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át – miközben az Úr világosságában járnak – dicsőíteni fogják Őt kimondhatatlan ajándékáért” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 18. o.).
Itt rajzolódik ki a megváltás legszebb képe. A misszió Istenének végül teljesül a vágya, hogy örökké együtt legyen a gyermekeivel. Milyen hatalmas kiváltság, hogy részesei lehetünk ennek!
Heti kihívás: Ebben a negyedévben folyamatosan arra hívunk, hogy lépj be Isten missziójába. Ez lehetőséget kínál, hogy lásd és tapasztald a misszió Istenét, amint az életedben munkálkodik. Élj a pillanat lehetőségével, állj a vártán, légy kész arra, hogy hetente megoszd mindazt, amit tanultál az osztályodban! Kihívásra fel! – ez a rész arra bátorít, hogy még jobban elkötelezd magad Isten missziójában.

Kihívás: A következő hét minden napján imádkozz azért, hogy Isten tegyen késszé bekapcsolódni missziójába!
Kihívásra fel! Gondolj valakire, akit nem igazán ismersz – egy szomszédra, munkatársra, üzletvezetőre, buszsofőrre, gondnokra stb. Kezdj el naponta imádkozni érte!

EGW idézet

Amikor Krisztus földi, tanítói működése végéhez közeledett, tudta, hogy művét tanítványai nemsokára személyes felügyelete nélkül viszik tovább; igyekezett őket bátorítani, és a jövőre előkészíteni. Nem kecsegtette tanítványait csalfa reményekkel, hanem elmondta nekik mindazt, ami bekövetkezik, mintha csak nyitott könyvből olvasta volna. Tudta, hogy nemsokára búcsúzik, és itt kell hagynia őket, mint juhokat a farkasok között. Látta, miként üldözik majd, hogyan taszítják ki a zsinagógákból, és viszik tömlöcbe őket. Azt is tudta, hogy közülük néhányat megölnek majd bizonyságtételük miatt, melyet róla, a Messiásról tesznek. Fel is említett egyet-mást előttük. Egyszerűen és határozottan beszélt jövőjükről, hogy nehéz óráikban emlékezzenek majd szavaira, s így hitük benne, mint Megváltójukban, megerősödjön.
Azonban reményt keltő és bátorító szavakat is intézett hozzájuk: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek; higgyetek Istenben és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.” (Jn 14:1–4) Érettetek jöttem e világra, érettetek dolgoztam. Ha elmegyek is, teljes erővel fogok munkálkodni érettetek. Azért jöttem e világra, hogy előttetek megnyilatkozzam, és tudjatok hinni bennem. Elmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, hogy vele együtt munkálkodjam érettetek. – Az apostolok története, 21. o.

Krisztus a mennybemenetelekor kinyújtotta karját, hogy megáldja a tanítványokat, eközben angyalsereg vette körül, és elrejtette Őt a tanítványok szemei elől. Miközben a tanítványok szomorúan tekintettek az ég felé, igyekezve utoljára szemlélni Urukat, két fényes angyal közeledett hozzájuk, és így szólt: „Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jön el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” (Csel 1:11) […]
A tanítványokat nagy öröm kerítette hatalmába. Ismételgették Krisztus szavait, amelyeket hallottak utolsó tanítása alkalmából, ahogy azok fel vannak jegyezve János evangéliumának 14., 15., 16. és 17. fejezeteiben, és mindegyiküknek volt valami hozzáfűzni valója ezekhez a tanításokhoz, de különösen a 14. fejezetben leírtakhoz: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem [volna], megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14:1–3) […]
Jézus visszajövetelének ígérete és gondolata békét és örömöt hozott a szívükbe. – The Upward Look, 357. o.

Abban az előjogban van részünk, hogy megérthetjük azokat a nagy felelősségeket, amelyeket Isten ránk bízott, hogy ne maradjunk sötétségben a világra eljövendő dolgok felől. Nem engedhetjük meg magunknak a tétlen várakozást. De miközben arra az ünnepélyes és magasztos napra gondolunk, amikor majd Krisztus hatalommal és dicsőséggel visszatér a felhőkön, a legmélyebb alázattal kell járulnunk Isten elé, nehogy kiessünk az Ő kegyelméből, és így méltatlanokká váljunk az örök életre. – The Upward Look, 192. o.
 

Ellen G. White - Isten fiai és leányai, „Egyek Krisztussal” c. fejezet, 295. o.

„Megváltásunk terve nem Ádám bukása után született. »Ama titoknak kijelentése« volt, »amely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). Azok az elvek tárulkoztak fel általa, melyek öröktől fogva Isten trónjának alapzatát alkották. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, elpártolásáról, és arról, hogy az ember is elbukik a hitehagyó megtévesztő befolyása miatt. Nem Isten rendelkezett úgy, hogy legyen bűn. De létrejöttét előre látta, és gondoskodott e rettenetes veszély fogadtatásáról és leküzdéséről. Végtelen volt a világ iránti szeretete, ezért kötelezettséget vállalt arra, hogy odaadja egyszülött Fiát: »Ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 13–14. o.).
„Krisztus nem mondta tanítványainak, hogy munkájuk könnyű lesz. Megmutatta a gonosz szövetségeseinek felvonulását ellenük… Ebben a harcban azonban nem lesznek egyedül. Biztosította őket, hogy velük lesz; és ha hittel mennek előre, a Mindenható pajzsa alatt haladnak… Amíg szavának engedelmeskednek és vele egyetértésben dolgoznak, nem vallanak kudarcot. Menjetek el minden néphez! – hagyta meg nekik. Menjetek a föld legtávolabbi lakott részeibe, és legyetek biztosak, ott is veletek leszek! Hittel és bizalommal dolgozzatok, mert sosem hagylak el benneteket! Mindenkor veletek leszek, segítek kötelességeitek teljesítésében, vezetlek, vigasztallak, megszentellek, támogatlak benneteket: eredményessé teszem beszédeteket, mely az emberek figyelmét a menny felé irányítja” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 19. o.).
 

Naponkénti tanulmányozásra: Zsoltárok 141–147; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, az Előszó és a „Példaképünk” c. fejezet

 

1.    Mit tud az Úr az utamról, amikor elcsügged bennem a lélek?

2.    Milyen arányban sokasodnak a juhaink a legelőinken?     

3.    Kihez van közel az Úr?         

4.    Milyen havat ad az Úr?     

5.    Mihez igazította Jézus a tanítását, bármilyen embercsoportban találta magát?

A Biblia Istene a misszió Istene. Misszionárius természete és jelleme elsősorban abban a kezdeményezésében gyökerezik, hogy az emberiséget a saját képére alkossa meg, és kapcsolatban legyen vele. Isten Ádámmal és Évával való, bűnbeesés előtti kapcsolatát az édenkerti naponkénti közösség jellemezte (1Móz 3:8). Ellen G. White írja erről: „Ameddig híven követték Isten törvényét, egyre jobban tudtak ismeretet szerezni, örülni és szeretni. Tudásuk állandóan új kincsekkel gazdagodott, a boldogság új forrásait fedezték fel, és egyre tisztább fogalmakat kaptak Isten felmérhetetlen, kiapadhatatlan szeretetéről” (Pátriárkák és próféták, 51. o.). Sajnos, a bűn megszakította ezt a közvetlen, szemtől szembeni kapcsolatot.
A bűn azonban nem vetett véget Isten emberiségért kidolgozott küldetésének, mindössze egy másik dimenzióba irányította át. A bukás után Isten küldetése a bűnbeesett emberiség megváltásának kezdeményezésében gyökerezett. 1Móz 3:15 verse megörökíti Isten ígéretét, amelyben kinyilvánítja, hogy megváltja az emberiséget, és visszaállítja kezdeti állapotába; a teljes Szentírás Isten különböző, az emberiség megmentéséért tett missziós erőfeszítéseinek a leírása. Mivel a misszió Isten sajátsága (mélyen gyökerezik a természetében és a jellemében), egyszerűen nem mondhat le rólunk.

A misszió mint Isten sajátsága
A Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig a Bibliának egységes az üzenete: Isten eltökélt szándéka teljesen eltörölni a bűnbeesés következményeit. Ha a Szentírás mint egész Isten emberiségért végzett szüntelen munkájáról beszél, 1Móz 3:9 versének kérdése az, amely ezt a küldetést meghatározza. 1Mózes 3. fejezete Ádám és Éva tragikus, az önérvényesítés és az elszántság szellemében tett ama kísérletének leírása, hogy függetlenítse magát Istentől. Ez a bibliai fejezet ugyanakkor emlékeztető a bűn és következményei valóságára. Ádám és Éva választásának következménye az lett, hogy úgy döntöttek, elbújnak Isten elől. Isten, látva az ember nehéz helyzetét, kérdést szegez Ádámnak: „Hol vagy?” Lényeges megérteni ennek a kérdésnek a célját, enélkül a teljes Szentírás üzenetét tévesztjük szem elől.

„Hol vagy?” A kérdés mindenekelőtt missziológiai, nem pedig teológiai. Rávilágít a valóságra, miszerint téves döntésük ellenére Isten nem hagyta el Ádámot és Évát. Lázadásuk nem töri meg Isten vágyát, hogy mély kapcsolatot ápoljon az emberrel, továbbra is szereti és keresi tévelygő gyermekeit. A „Hol vagy?” kérdés – Isten első kérdése, amelyet a Biblia feljegyez – inkább Ádám állapotát, mint pontos helyét tudakolja. Isten sosem információszerzés céljával tesz fel kérdéseket. Mindentudása kimeríthetetlen ismeretforrás, amely a még nem létező dolgokra is kiterjed. Isten pontosan tudta, hová rejtőzött el, mit tett és milyen állapotban volt Ádám és Éva.
Ádám nem ment el az Istennel való találkozás helyére, ami egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy valami nincs rendben. Következésképpen Isten kérdése nem Ádám földrajzi helyzetére, hanem a vele való kapcsolatban elfoglalt helyére vonatkozott: „Hol vagy ebben a kapcsolatban?” Figyelembe véve a bűn első következményeit, amelyeket az előző igeversek említenek, Isten kérdése elsősorban arra próbálja rávenni Ádámot és Évát, hogy elgondolkodjanak az Istennel való kapcsolatukon és engedetlenségük következményein. Ádámnak és Évának megadatott a lehetőség, hogy önvizsgálatot tartson, és beismerje bűnösségét. Isten kérdése felér a következő három kérdéssel: „Miért nem vagytok a megszokott találkozóhelyünkön?” „Mi változott meg a kapcsolatunkban, hogy megpróbáltok távol maradni tőlem?” „Mi a jelentőségük ezeknek a fügefaleveleknek, amelyekkel eltakartátok a testeteket?” Sátán hamis ígéretet tett Ádámnak és Évának, miszerint engedetlenségük folytán olyanok lesznek, mint Isten. Új állapotukra a megoldásuk az volt, hogy fügefalevelekkel fedezzék mezítelenségüket. Ha ez a próbálkozás megoldotta volna a helyzetüket, nem rejtőztek volna el Isten jelenléte elől, sőt, szembeszálltak volna Istennel, mivel nem kívánta a jólétüket.
A „Hol vagy?” kérdés a misszionárius Isten fájdalmas, forró kiáltása volt, amelyből kiderül: tudta, mekkora szakadék keletkezett közte és az ember között. Ez a kérdés Isten meghívása volt elveszett gyermekei számára, hogy térjenek vissza hozzá, bízzanak benne, szeressék Őt, hozzák helyre eredeti kapcsolatukat. Az 1Móz 3:15 versében megfogalmazott ígéret fényében Isten kérdése a reménység ígérete. Habár a bűn rávetette árnyékát Isten megváltási tervére, tönkretenni, megsemmisíteni nem tudta. Ítélete közepén Megváltót ígér nekünk Isten.
1Mózes 3. fejezete nemcsak a bűnről és annak következményeiről szól. A leírásban Isten megmentő küldetése is kirajzolódik. Legkevesebb három lehetőség létezett, amely Isten rendelkezésére állt, amikor Ádám és Éva szánt szándékkal figyelmen kívül hagyta a rendelkezéseit. Először is egyszerűen lemondhatott volna róluk; magukra hagyhatta volna őket, hogy meghaljanak a bűnük következményei miatt, majd teremthetett volna új embert. A második lehetőség: Isten megengedhette volna, hogy Ádám és Éva folyamatosan szenvedjen a téves választás miatt. A harmadik lehetőség a megváltás volt, és emellett döntött Isten: áldozata által áthidalta az ember engedetlensége miatt keletkezett szakadékot. Habár szenvedniük kellett a bűnük következményei miatt, nem kellett örökké elesett állapotukban maradniuk. Az emberiség üdvössége nemcsak szavak általi ígéret volt, hanem cselekedetekben is megnyilvánult: „Csinála az Úr Isten Ádámnak és az Ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket” (1Móz 3:21). Ez a felöltöztetés Isten igazságosságának és kegyelmének a megnyilvánulása. Habár a bűn – és annak minden formája – sértés Istennel szemben, jóságában felajánlja nekünk, hogy megtisztít testünk minden tisztátalanságától, és feddhetetlenségével befedi mezítelenségünket.
A testet öltés mint küldetés Krisztus testet öltése központi szerepet játszott Isten küldetésének beteljesedésében. 1Mózes 3:21 versében a megígért Megváltó eljövete­
lét Ádámnak és Évának a feláldozott állatok bőrébe való felöltöztetése szemléltette, majd az Újszövetség bemutatja, hogy az ígéret Jézus születésekor vált valóra. A testet öltés által a transzcendens Teremtő Isten immanensé vált, hogy a lehető legteljesebben kinyilatkoztassa önmagát.
Jézus személyében Isten teljesen azonosult az emberiséggel azzal a kifejezett céllal, hogy Isten szeretetén kívül az Ő megváltási szándékát is kinyilatkoztassa az embernek. Isten nem tartott távolságot közte és az elbukott emberiség között, ellenkezőleg, erőfeszítéseket tett, hogy megmentse az embert: hidat épített a bűn okozta szakadék felett azáltal, hogy magára vette az emberi természetet, és megismerte, átélte az emberi szenvedések és kísértések tapasztalatát. Munkája különböző aspektusai által nemcsak hogy bejelentette Isten uralmát, prófétai szigorúsággal nyomatékosítva, hanem testet is öltött, alakot, hangot, cselekvő kezet biztosítva Isten megváltó küldetéséhez. A betegek meggyógyításával, a bélpoklosok megtisztításával, a vakok látásának visszaadásával és a halottak feltámasztásával Krisztus bizonyságot tett Isten hatalmáról, amellyel teljesen semlegesítheti a bűnbeesés átkát.
Ekképpen Krisztus újraalkotta Isten szeretetének fogalmát, hogy az emberek megérthessék és megtapasztalhassák, és ebből adódóan von­zódjanak Istenhez. Krisztus helyettes halála volt Isten legjobb módszere arra, hogy a tőle eltávolodott emberiséggel megbékéljen (Jn 3:16). Krisztus munkája és áldozata maga a misszió!
A második eljövetel: Isten teljesített küldetése Jézus utolsó szavai a Bibliában: „Bizony hamar eljövök” (Jel 22:20). Jézus második eljövetele véget vet Isten bűnbeesés utáni munkájának, és ezzel kezdetét veszi az Új Földön végzendő szolgálata. Jézus eljövete­lével magának igényli a Földet mint saját királyságát, amivel teljesíti az Üdvözítő 1Móz 3:15 versében tett ígéretét.
Isten küldetésének új-földi szakasza a bűnbeesés következményeinek teljes eltörlését jelöli: Isten újból az Ő népe körében lesz, szenvedés és halál nem lesz többé (Jel 21:3–4), és az embereknek hozzáférésük lesz az élet fájához (Jel 22:2).

„Hol vagy?” Isten e kérdése mindenikünkhöz szól ma. A Bibliában olvassuk: „Mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23). Ahelyett hogy elmenekülnénk Isten elől a bűneink miatt – ahogy Ádám és Éva tette, sikertelenül –, figyelmesen meg kell vizsgálnunk, hogy hol vagyunk, és milyen a viszonyunk Istennel, majd pedig meg kell vallanunk a bűneinket, amelyeket elkövettünk. Isten biztosít minket: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). E nélkül a biztosítás nélkül sosem lennénk képesek megváltoztatni lelki életünk menetét. Minden próbálkozás mezítelenségünk eltakarására Isten előtt ugyanolyan oktalan, mint amikor Ádám és Éva fügefalevelekkel próbálta meg takargatni mezítelenségét. Bármely emberi kísérlet a bűn problémájára elégtelen és teljességgel értéktelen. Jó cselekedeteink, hírnevünk, gyülekezeti tisztségünk „fügefalevelei” nem elégségesek ahhoz, hogy lelki értelemben felöltözzünk. Egyedül Isten adhatja meg nekünk – Jézus által – a megfelelő, örökké tartó lelki ruhát. Isten nem fedezi a bűnünket; előbb eltávolítja, majd Krisztus feddhetetlenségével fedez be minket.
Isten elindult és megkereste Ádámot és Évát, és ugyanezt teszi velünk is. Nem azért, hogy megbüntessen, hanem hogy felajánlja megbékélését, és megmentsen attól az ítélettől, amelyet a bűneink miatt megérdemelnénk.