---

¹ De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!
² Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.
³ Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted.
⁴ Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket.
⁵ Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek.
⁶ Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld széléről,
⁷ mindenkit, akit rólam neveztek el, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.
⁸ Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle!
⁹ Gyűljön egybe minden nép, jöjjenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk, hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van!
¹⁰ Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz!
¹¹ Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.
¹² Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok.
¹³ Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?
¹⁴ Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.
¹⁵ Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok.
¹⁶ Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át,
¹⁷ aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses:
¹⁸ Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek!
¹⁹ Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
²⁰ Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek,
²¹ a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.
²² De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel!
²³ Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál.
²⁴ Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál.
²⁵ Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.
²⁶ Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad!
²⁷ Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem.
²⁸ Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.