1Szép vagy én mátkám, mint Tirsa városa,
kedves, mint Jeruzsálem,
rettenetes, mint a zászlós tábor.
2Fordítsd el a te szemeidet én tőlem,
mert azok megzavarnak engem.
A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája,
melyek a Gileádról szállanak alá.
3A te fogaid hasonlók a juhok nyájához,
melyek feljőnek a fördőből,
melyek mind kettősöket ellenek,
és meddő azok között nincsen.
4Mint a pomagránát darabja a te vakszemed,
a te fátyolod alatt.
5Hatvanan vannak a királynék,
és nyolczvanan az ágyasok
és számtalan a leányzó.
6És az én galambom, az én tökéletesem,
az ő anyjának egyetlenegye,
az ő szülőjének választottja.
Látják a leányok, és boldognak mondják őt,
a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik őt.
7Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal,
szép, mint a hold, tiszta, mint a nap,
rettenetes, mint a zászlós tábor?
8A diófás kertekbe mentem vala alá,
hogy a völgynek zöld fűveit lássam;
hogy megnézzem, ha fakad-é a szőlő,
és a pomagránátfák virágzanak-é?
9Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem
az én nemes népemnek díszhintajába.
10Térj meg, oh Sulamit!
térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged!
Mit néztek Sulamiton?
mintegy Machanaimbeli körtánczot!