Két tanúbizonyság

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 119:89; Ézsaiás 54:17; Dániel 7:25; Zakariás 4:14; Jelenések 11:3-6, 15-18; 12:5-6, 14-15; A nagy küzdelem 12-17. fejezete

Az évszázadok folyamán Isten Igéjét boncolgatták, voltak, akik kételyeket ébresztettek vele szemben vagy félredobták. Leláncolva tartották kolostorokban, köztereken elégették, darabokra szaggatták. Azokat, akik hittek a Bibliában, gúnyolták, nevetségessé tették, börtönbe vetették, sőt ki is végezték, mindezek dacára az Írás megmaradt. A középkori egyház üldözte a Bibliát követő, hűséges keresztényeket, Isten Igéjének világossága azonban felragyogott a sötétben. Az elnyomás és üldözés nem állította le az Ige hirdetését. Az angol bibliafordítót, William Tyndale-t perbe fogták a hitéért. Amikor megkérdezték tőle, hogy ki segített a legtöbbet neki Isten Igéjének terjesztésében, egy darabig gondolkodott, majd ezt válaszolta: „Durham püspöke”. Az elöljárók megdöbbentek. Tyndale elmondta, hogy egy alkalommal a püspök a bibliafordítás egy egész szállítmányát felvásárolta, majd nyilvánosan elégette. Azonban nem tudta, hogy ezzel milyen nagy segítséget nyújtott az igazság ügyének. A szokásosnál jóval magasabb áron vette meg a Bibliákat. A nagy bevételből Tyndale azután sokkal több példányt nyomtattathatott ki, mint amennyit elégettek. A porba tiport igazság újból és újból teljes erővel felragyogott.
Ezen a héten a Szentírás és a keresztény hit elleni egyik leggonoszabb támadással foglalkozunk. A francia forradalom idején patakokban folyt a vér Franciaország utcáin. Párizs közterein felállították a guillotine-t, ezrek életét oltották ki. Az ateizmus államvallás lett, de Isten Igéjének tanúbizonyságát mégsem hallgattathatták el.

Május 11. – Az ADRA napja (adományok)
 

EGW idézet

Akár a sziklára épült házak építői – mondja Jézus –, olyanok lesznek, akik elfogadják szavaimat, akik jellemük és életük alapjává teszik azokat. Századokkal azelőtt írta Ésaiás próféta: „Istenünk beszéde mindörökre megmarad.” (Ésa 40:8) Péter apostol pedig évekkel a hegyi beszéd elhangzása után, Ésaiás szavait idézve, hozzáfűzte: „Ez pedig az a beszéd, amely néktek hirdettetett.” (1Pt 1:25) Isten szava az egyetlen biztos pont a világunkban, ez az egyedül szilárd alap. „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24:35)
A törvény nagy horderejű elvei, Isten természete és jelleme testesül meg Krisztus most elmondott szavaiban. Aki ezekre épít, az Krisztusra, az örök sziklára épít. Az Ige befogadása által Őt fogadjuk be, és csakis azok építenek rá, akik befogadják szavait. „Más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely Jézus Krisztus.” (1Kor 3:11) „És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Csel 4:12) Krisztus az Ige, Isten kinyilatkoztatása, és Isten jellemének, törvényének, szeretetének, életének teljes megnyilatkozása az egyedüli alap, amelyre tartósan igaz jellemet lehet építeni. – Gondolatok a hegyibeszédről, 148. o.

Tanulmányoznunk kell Isten szándékainak, terveinek megvalósulását a nemzetek történetében és a bekövetkezendő dolgok kinyilatkoztatásában, hogy valódi értékük szerint becsüljük fel a láthatót és a láthatatlant; hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, hogy a mulandó dolgokat az örökkévalóság fényében szemléljük, hogy a legjobban és legnemesebben használjuk fel ezeket! […] Ama nap közeledik! Csak nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtanuljuk a szükséges leckéket, elvégezzük a munkát, és átformáljuk jellemünket!
„Ímé, Izrael háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő. Ez okért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; amit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten.” (Ezék 12:27–28) – Előtted az élet, 184. o.

Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak sötétségben. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát – mondta Krisztus –, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7:17) Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. – Krisztus példázatai, 35. o.
 

1. Miután elolvastuk Jel 11:3-6 szakaszát, soroljuk fel a két tanúbizonyság öt ismertetőjegyét!

Zakariás 4. fejezetében arról olvasunk, hogy a próféta két olajfát látott az arany gyertyatartó két oldalán. A jelenések könyve 11. fejezetében ugyanez a kép jelenik meg. Zakariás megtudja, hogy „ezek ketten az olajjal fölkentek, akik az egész föld Ura mellett állnak” (Zak 4:14, ÚRK). Az olajfák látják el olajjal a gyertyatartót, hogy világíthasson. Ez a zsoltáros szavaira emlékeztet: „Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága” (Zsolt 119:105, ÚRK). Az olaj a Szentlélek jelképe (Zak 4:2, 6). Jelenések 11. fejezetében János látja, hogy a Szentlélek erejével hirdetik Isten Igéjét, ami világosságot áraszt a földre. A két tanúbizonyság prófétál, és az általuk megjövendölt ideig nem esik az eső. Hatalmuk van arra, hogy a vizet vérré változtassák és csapásokkal sújtsák a földet.
Isten szavára Illés kijelentette, hogy nem lesz eső Izraelben, és imájára válaszul három és fél évig nem is esett (lásd Jak 5:17). Baál hamis prófétái hiába próbáltak meg véget vetni az aszálynak, de amikor Illés Istenhez fohászkodott, eleredt az eső (1Királyok 17-18). Isten szavára Mózes különböző csapásokat hozott Egyiptomra, a víz is vérré vált, mert a fáraó nem akarta szabadon engedni Isten népét (2Mózes 7). Akik ártani akarnak a Szentírásnak, azokat a szájukból kijövő tűz emészti meg. „Miután ti ilyen szóval szóltatok, ímé én tűzzé teszem szavamat a szádban, ezt a népet pedig fákká, hogy megeméssze őket” (Jer 5:14, ÚRK)! Isten Igéje ítéletet mond elutasítóira. Szava olyan, mint a megemésztő tűz.
Jn 5:39 versében Jézus kijelenti, hogy az ószövetségi Szentírás bizonyságot tesz róla. Azt is mondja, hogy az evangéliumot hirdetni fogják majd „bizonyságul” (Mt 24:14), a bizonyságtétel alapja pedig az Óés az Újszövetség. Mindkét igében ugyanazt a martüsz szógyökből származó szót találjuk, mint Jel 11:3 versében.
Ki a két tanúbizonyság? E bibliai pontok és Jelenések 11. fejezetének jellemzői alapján arra következtethetünk (noha nem dogmaszerű kijelentésként), hogy a két tanúbizonyság a Szentírás Óés Újszövetsége, amelyek az isteni világosságot és igazságot közvetítik a világnak.
 

Ma sok keresztény hajlamos alulértékelni az Ószövetség jelentőségét, mint ami idejétmúlt, vagy amire az Újszövetség miatt már nincs szükség. Miért rettenetesen rossz az ilyen hozzáállás?

EGW idézet

Amikor Krisztus meg akarta értetni tanítványaival feltámadásának igazságát, elkezdte „Mózestől és minden prófétáktól”, és „magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). Az új igazság kitárulkozásából sugárzó fény szebbé teszi a régit. Aki elveti vagy mellőzi az újat, valójában nem ismeri a régit sem. Számára elvész éltető ereje, és csupán élettelen formasággá válik. […]
Sokan… félreteszik az ótestamentumi írásokat, amelyekről Krisztus kijelentette: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5:39). Az ó elvetésével tulajdonképpen elvetik az újat is: hiszen a kettő egymástól elválaszthatatlan. Senki sem tudja helyesen feltárni Isten törvényét az evangélium nélkül, sem az evangéliumot a törvény nélkül. A törvény a testet öltött evangélium, az evangélium pedig a kibontakoztatott törvény. A törvény a gyökér, az evangélium pedig a törvény illatos virága és gyümölcse.
Az Ótestamentum fényt hint az Újra, az Új pedig az Óra. Mindegyik Isten Krisztusban való dicsőségének kinyilatkoztatása. Mindkettő olyan igazságokat mutat be, amelyek mind jobban kitárulkoznak a buzgó kutató előtt. – Krisztus példázatai, 127–128. o.

„Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek…” (Jn 5:39) A népünk által elfogadott igazság minden tantétele a legműveltebb elmék bírálatát is kiállja; e világ legnagyobbjai is kapcsolatba kerülnek az igazsággal, tehát minden tételünket szigorú vizsgálat tárgyává kell tennünk az Írások alapján. Most még észrevétlenek vagyunk, de ez nem marad mindig így. Elkezdődtek a folyamatok, amelyek a harcvonalba állítanak bennünket, és ha a történetírók vagy a világ nagy emberei megsemmisíthetnék az általunk képviselt igazságot, megtennék.
Isten minden gyermekének tudnia kell, mi az igazság. Fel kell készülnünk, hogy szelídséggel és félelemmel adjunk számot reménységünkről – nem gőgös, dicsekvő, önelégült módon, hanem Krisztus szellemében. Közeledik az idő, amikor egyénileg, egyedül kell számot adnunk hitünkről. Szaporodnak a vallási tévelygések, és sátáni erővel fonják körül az embereket. Nincs a Bibliának talán egyetlen hittétele sem, amelyet ne tagadnának. – Evangelizálás, 69. o.

A Szentlélek az Ige hűséges kutatója mellé áll, és képessé teszi arra, hogy felfedezhesse az igazság rejtett drágakincseit. Mennyei világosságot ad, ami új és friss jelentőséggel telten vési elméjébe az igazságot. Olyan örömmel töltekezik be, amelyet korábban sosem tapasztalt. Isten békessége nyugszik meg rajta, és az igazságot teljesen új fényben érti meg. Mennyei világosság árad az Igére, aminek a hatására annak minden betűje aranyba öltözik. Maga Isten szólítja meg a szívét, és számára az Ige élet és lélek. – Reflecting Christ, 128. o.
 

2.  Vessük össze Jel 11:3, 2:5-6 és 14-15 szakaszait Dán 7:25 versével! Milyen hasonlóságokat találunk az ezekben említett prófétai időszakok között?

A két tanúbizonyság „zsákruhába öltözve… ezerkétszázhatvan napig” (Jel 11:3, ÚRK) prófétál. Ez ugyanannyi időt jelöl, mint a negyvenkét hónap, amíg a „pogányok” (az Isten igazságával szembehelyezkedők)
„a szent várost tapodják” (Jel 11:2). Isten ellenségei ezerkétszázhatvan napig (42 × 30 = 1260; az apokaliptikus próféciában minden nap egy évet jelképez) tapodják Isten igazságát, a két tanúbizonyság, az Óés az Újtestamentum próféciái pedig ez idő alatt hangzanak ellenük. Amint a 4. tanulmányban már láttuk, Dán 7:25 versében az áll, hogy a Római Birodalom felbomlása után kiemelkedő kis szarv hatalma üldözi Isten népét „egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra” (RÚF). Az
„idő” egy év (360 nap), ami három és féllel megszorozva ezerkétszázhatvan napra jön ki. Jel 12:6 Isten népe üldöztetésének ezerkétszázhatvan napjáról szól, továbbá a 14. versben az áll, hogy „ideig, időkig és az időnek feléig”. Jel 13:5 verse 42 hónapot említ, Jel 11:2-3 verseiben pedig szerepel 42 hónap és 1260 nap is. Ezek a próféciák ugyanannak a történelmi időszaknak a különböző aspektusait írják le.
Amikor semmibe veszik a Szentírás tekintélyét, más (emberi) hatalmak emelkednek fel. Ez gyakran az Isten Igéjének hirdetői elleni üldözéshez vezet. Ez történt 538–1798 között, a pápai uralom idején, amikor a középkori egyház mély lelki sötétségbe süllyedt. Isten parancsai helyett emberi rendelkezéseket fogadtak el, emberi tradícióik árnyéka vetült az evangélium egyszerű üzenetére. A római egyház a világi hatalommal összefogva egész Európára kiterjesztette hatalmát. Az ezerkétszázhatvan nap ideje alatt Isten Igéje – két tanúbizonysága – zsákruhában járt. A bennük foglalt igazságokra a tradíció és a rituálék hatalmas rétege nehezedett, de a két tanúbizonyság tovább prófétált, a Biblia akkor sem hallgatott. Isten Igéje megmaradt még a lelki sötétség közepette is. Mindig voltak, akik nagy becsben tartották és útmutatásai szerint éltek, de Európa lakosainak tömegeihez képest ők csak kevesen voltak. A valdensek, Husz János, Prágai Jeromos, Luther Márton, Zwingli Ulrich, Kálvin János, a Wesley fivérek és más reformátorok hűségesen kitartottak amellett, amit Isten Igéjéből megértettek.
 

Nevezzünk meg olyan tanításokat, amelyeket ma is sok keresztény vall, pedig emberi hagyományok, nem Isten Igéje alapján állnak!

EGW idézet

A nemzetek történelme nekünk is szól. Minden népnek és minden egyes embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Ma zajlik az egyének és a nemzetek megméretése. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki maga határoz sorsáról, Isten pedig mindent kézben tartva megvalósítja saját szándékát.
A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket – a múlt örökkévalóságától a jövő örökkévalóságáig – láncszemekként egymáshoz kapcsolják, és megmondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain, aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy mindaz, ami még hátravan, be fog teljesedni a maga idejében. […]
A Biblia és csakis a Biblia ad helyes látást ezekről a dolgokról. Benne tárulnak fel világunk történelmének végső nagy jelenetei, azok az események, amelyek már előrevetítik árnyékukat. Közeledésük zaja megremegteti a földet, és az emberek meghalnak a félelemtől. – Próféták és királyok, 536–537. o.

Dániel és Jelenések könyve próféciáinak szorgalmas tanulmányozására van szükség.
A most élők között vannak olyanok, akik Dániel és Jelenések könyve tanulmányozásakor hatalmas világosságot kaptak Istentől, amint elérték azt az időt, amikor különleges próféciák teljesedtek be a jövendölés szerint. Időszerű üzenetet hirdettek a népnek. Az igazság olyan világosan ragyogott, mint a déli napfény. A próféciák teljesedését közvetlenül igazoló történelmi eseményeket vázoltak fel a nép előtt, és a próféciákban az események jelképes sorozatát látták, mely elvezet a földi történelem végéig. A föld történelmének legvégső, világosan feltárt eseményei a bűn emberének munkájával kapcsolatosak. Népüknek különleges üzenete van a világ számára – a hármas angyali üzenet. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 101–102. o.

Isten parancsolatainak emberi előírásokkal történő helyettesítése nem szűnt meg… Az emberek ragaszkodnak hagyományaikhoz, nagyrabecsülik szokásaikat, és gyűlöletet táplálnak azok iránt, akik megpróbálnak rámutatni tévedésükre. Napjainkban, amikor felhívást kapunk, hogy figyeljünk Isten parancsolataira és a Jézus hitére, ugyanazt az ellenségeskedést tapasztaljuk, ami Jézus idejében nyilvánult meg. […] Mindenki, aki behódol az emberi tekintélynek, egyházi szokásoknak vagy az ősök hagyományainak, figyeljen jól oda a Krisztus szavaiban hordozott figyelmeztetésre: „Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:9) – Jézus élete, 398. o.

3. Olvassuk el Jel 11:7-9 szimbolikus verseit! E szakasz jövendölése szerint minek kellett megtörténnie Isten két tanúbizonyságával, az Óés az Újtestamentummal?

Kr. u. 538-ra a pogány Római Birodalom összeomlott. Justinianus, keletrómai császár a polgári, a politikai és a vallási hatalmat is átadta Vigiliusz pápának. Elkezdődött a középkori egyház uralmának hosszú korszaka, ami 1798-ig tartott. 1798. február 10-én Berthier, francia tábornok bevonult Rómába, és IV. Piusz pápát fogságba vitte Franciaországba. Ez a dátum jelzi a római egyház világi hatalmának, egyben a Dániel és Jelenések próféciájában megjövendölt ezerkétszázhatvan napos/ éves időszaknak a végét. Krisztus előtt mintegy ötszáz évvel Dániel ilyen pontossággal megjövendölt kétezerháromszáz évvel későbbi, sőt még távolabbi eseményeket. Valóban bízhatunk tehát a Biblia próféciáiban!
Ez idő alatt az Ige bizonyságtétele életben tartotta az evangélium igazságát, ám még nagyobb veszélyek közelegtek. A feneketlen mélységből feljövő fenevad (Sátán) harcolt a Szentírás ellen. Az 1789-ben kezdődő francia forradalommal új támadásokat intézett a Biblia tekintélye ellen. A francia forradalom idején hivatalosan megalapították az ész istennőjének a kultuszát, az állam által támogatott ateista vallást, hogy azzal váltsák fel a kereszténységet. 1793. november 10-én az egész országban megtartották az ész istennőjének az ünnepét, az utcákon Bibliákat égettek. Kijelentették, hogy nincs Isten, a halál pedig örökké tartó alvás.
Sátán istentelen emberek által igyekezett megölni Isten két tanúbizonyságát, akiknek holtteste „annak a nagy városnak az utcáján lesz, amelyet lelki értelemben Sodomának és Egyiptomnak hívnak, ahol az ő Urukat is megfeszítették” (Jel 11:8, ÚRK). Az igaz Istent elutasító Egyiptomban (2Móz 5:2) számos bálványt tiszteltek, Sodoma pedig az erkölcstelenséget jelképezi. Az ateizmus és az erkölcstelenség forrongásának és vérontásának tombolása közepette leráztak minden normális korlátot.
Jel 11:9 verse szerint Isten két tanúbizonyságának holtteste temetetlenül hevert „három és fél napig” (ÚRK). A prófétai „napok” éveket jelölnek, tehát ez három és fél valós évet jelent. A francia forradalom alatt az ateizmus a tetőfokára hágott, legalábbis mintegy három és fél évig. 1793. november 26-án adták ki Párizsban azt a rendeletet, ami eltörölte a vallást, 1797. június 17-én azonban a francia kormány hatályon kívül helyezte a vallást korlátozó törvényeit.
 

EGW idézet

A Biblia elleni harc, amely Franciaországban hosszú századokon át folyt, a francia forradalom jeleneteiben tetőzött. Ez az iszonyú robbanás azonban Róma Szentírást elhallgattató politikájának törvényszerű következménye volt. A világ tanúja volt a pápai politika érvényesítésének, amely azt szemléltette, hogy több mint ezer éven át mit akart az egyház a tanításaival elérni.
A próféták megjövendölték, hogy a pápaság uralma alatt a Szentírás be lesz tiltva. A Jelenések könyvének írója azt is kinyilatkoztatta, hogy milyen iszonyatos következményekkel fog járni – különösen Franciaországban – a „bűn emberének” uralma. – A nagy küzdelem, 265–266. o.

Aznap [november 2-án] délután Bourdeau testvért elkísértem a székesegyházba [Valence, Franciaország], ahol megtekintettük a fogságban elhunyt VI. Piusz pápa mellszobrát, akiről a jövendölés szól. A történelem tehát bemutatta a pápát, aki halálos sebet kapott. A pápa szívét a mellszobor helyszínén egy márvány emlékmű őrzi. Megtekintve a próféciák által említett személy emlékművét, ünnepélyes érzés kerített hatalmába. – Manuscript Releases, 8. köt., 354. o.

Aki hű az Úrhoz és művéhez, ugyanazokkal a cselszövésekkel fogja szembetalálni magát, mint amelyeket az ellenfél régen támasztott, hogy akadályozza Isten munkájának helyreállítását és fölépítését – a nehézségek nagy hegyét, mely Zorobábel útján emelkedett. Sok emberi kitalálást használnak, hogy olyan emberek gondolkodásának és akaratának megfelelő terveket valósítsanak meg, akikkel az Úr nem fáradozik együtt. Ámde nem kérkedő szavak, szertartások sokasága bizonyítja, hogy az Úr együtt munkálkodik népével. Az emberi eszköz tettetett, hamis ereje nem dönti el a kérdést Az Úr munkájával szembehelyezkedők ideig-óráig hátráltathatnak, mégis az a Lélek, mely az Úr munkáját vezette végig az úton, ma is ő fog irányítani. „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel, mondja a seregek Ura.” – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1179. o.

Hatalmas csata részesei vagyunk, mely a végső harchoz közeledve egyre szorosabb és küzdelmesebb lesz. Éber ellenségünk szüntelen munkálkodik azok elméjén, akiknek nem volt személyes tapasztalatuk Isten népe tanításai kapcsán az elmúlt ötven évben. Némelyek megragadják a saját idejükre szóló igazságot, és a jövőbe helyezik. A prófécia folyamatának már beteljesedett eseményeit kivetítik a jövőbe, és ezek az elméletek aláássák egyesek hitét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 102. o.
 

4. Milyen jövendölést találunk Jel 11:11 versében Isten Igéjével kapcsolatban?

A francia forradalom végén képletesen szólva Isten Igéjének újból életre kellett kelnie. A prófécia hatalmas ébredést vetített előre. Nagy félelem fogta el az embereket, amint látták, hogy az Ige ismét Isten élő hatalma lett az üdvösségre. A 18. század végén Isten elhívott férfiakat és nőket, akik készen álltak a világ végére is eljuttatni az evangéliumot. Szélsebesen terjesztették a Biblia üzenetét, mint pl. William Carey, aki Indiába utazott, és több tucat indiai nyelvjárásra lefordította a Bibliát. Az Ige ereje hajtotta a misszionáriusokat, akik a világ különböző pontjaira indultak.
Nem a véletlen műve volt, hogy a francia forradalom után világszerte missziós törekvések kezdődtek. Isten Igéje élő, és noha sokak számára „halottnak” tűnt, tovább élt a hívők szívében, majd ismét teljes életre kelt, amint A jelenések könyvének próféciája megjövendölte. „A hitetlen Voltaire egy ízben kevélyen így szólt: »Unom már hallani, amint folyton ismételgetik, hogy tizenkét ember alapította a kereszténységet. Be fogom bizonyítani, egy ember is elég, hogy véget vessen neki.« Már több nemzedék ideje telt el a halála óta. Emberek milliói fogtak össze a Biblia elleni harcban, de annyira eredménytelenül, hogy ahol korábban száz volt, most tízezer, sőt százezer példány van Isten könyvéből. Az egyik korai reformátornak a keresztény egyházról mondott szavai szerint »a Biblia olyan üllő, amely már sok kalapácsot elkoptatott«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 249. o.).
 

5. Mit mondanak Zsolt 111:7-8 és 119:89 versei az Igéről, és miért bízhatunk ebben? 

Isten Igéjét lehet támadni, elnyomni, de eltörölni soha! Még a keresztények közül is sokan, különböző úton-módon aláássák tekintélyét, megkérdőjelezik bizonyos részeit vagy annyira hangsúlyozzák emberi oldalát, hogy elveszítse isteni jellegét, gyengíteni próbálják Isten igazságának értékét.
Soha, semmiféleképpen nem engedhetjük, hogy elkábítsanak bennünket az Isten Igéje elleni támadások. A Biblia ma is él, az emberek szívéhez szól, új életet lehel azokba, akik hajlandóak hallgatni rá és követik tanításait.
 

Mely próféciák jelentik neked a legtöbbet? Miért?

EGW idézet

A két tanúbizonyságról a próféta ezt is kijelenti: „És hallának nagy szózatot az égből, amely ezt mondja vala nékik: Jöjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben, és láták őket az ő ellenségeik.” (Jel 11:12) Amióta Franciaország háborút indított Isten két tanúbizonysága ellen, azóta e tanúbizonyságok olyan megbecsülésben részesülnek, mint még soha azelőtt. 1804-ben megalakult a Brit és Külföldi Bibliatársulat. Ezt hasonló szervezetek követték számos európai fiókintézménnyel. 1816ban létrejött az Amerikai Bibliatársulat. A Brit Bibliatársulat megalakulásáig a Biblia ötven nyelven jelent meg. Azóta már sok száz nyelvre és nyelvjárásra lefordították. – A nagy küzdelem, 287. o.

Az 1792-es évet megelőző ötven év során a külmisszió nem sok figyelmet kapott. Nem alakultak új egyesületek, és csak kevés egyház tett erőfeszítéseket arra, hogy pogány országokban terjessze a kereszténységet. A 18. század vége felé azonban nagy változás történt. Sokan elégedetlenek lettek a racionalizmus következményeivel, és felismerték, hogy szükség van mennyei kinyilatkoztatásra és tapasztalatokon alapuló vallásra. Ettől kezdve rendkívüli fejlődésnek indult a külmiszszió.
A nyomtatás tökéletesítése lendületet adott a Biblia terjesztésének. A különböző országok közötti érintkezési lehetőségek növekedése, az előítélet és a nemzeti elzárkózás emelte ősi válaszfalak leomlása és a római pápa világi hatalmának elvesztése utat nyitott Isten Igéje előtt. Néhány évig a Bibliát korlátozás nélkül árulták Róma utcáin, és most már eljutott a benépesült földgolyó minden részére. – A nagy küzdelem, 287–288. o.

A megváltás nagy terve eredményeképpen a világ teljes mértékben visszakerül Isten kezébe. Mindaz, ami a bűn által elveszett, eredeti formájában áll helyre. Isten nemcsak az embert, hanem a földet is megváltja, hogy ez legyen örökkévaló lakhelye az engedelmeseknek. Sátán hatezer éve küzd azért, hogy a földet birtokában tartsa. Most mégis Istennek a föld teremtésénél kifejezett eredeti terve valósul meg. „De a magasságos egeknek szentei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké.” (Dán 7:18)
„Napkelettől fogva napnyugatig dicsértessék az Úr neve!” (Zsolt 113:3) „És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.” (Zak 14:9) A Szentírás mondja: „Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.” „Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (Zsolt 119:89; 111:7–8) Azokat a szent törvényeket, amelyeket Sátán gyűlölt, és megsemmisíteni igyekezett, a bűntelen világegyetem mindenütt megbecsüli. „Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden népe előtt.” (Ésa 61:11) – Pátriárkák és próféták, 342. o.
 

Az ellenség támadásai dacára Isten földi műve dicsőséges módon tetőzik majd. Az evangéliumot hirdetik „minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” (Jel 14:6, ÚRK). A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem azzal ér véget, hogy Krisztus elsöprő vereséget mér a pokol erőire. Isten országa diadalt arat a gonoszság felett, az Úr az egész világegyetemből örökre eltörli a bűnt. Jelenések 11. fejezete úgy kezdődik, hogy Sátán a francia forradalom által megpróbálta elpusztítani a kereszténységet, kitörölni az emberekből az Istenbe vetett hitet, de a fejezet végén Isten országa diadalt arat a gonoszság fejedelmei és erői felett. Vigasztalás ez mindazok számára, akik Krisztus és igazsága ügyéért esnek tüzes megpróbáltatások közé.

6. Jel 11:15-18 szerint milyen eseményekre kerül sor az idő végén, amikor felharsan a hetedik trombita hangja?

Ennek a világnak az országai a mi Urunkéi lesznek. Krisztus győzelmet arat, a gonosz vereséget szenved. Jézus nyer, Sátán veszít. Az igazság diadalmaskodik, uralkodik. Jól tesszük, ha helyt adunk a következő kijelentésnek: „Ami emberi tekintélyen alapszik, meghiúsul; de ami Isten változhatatlan szavának sziklájára épül, örökké megáll” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 249. o.).

7. Jel 11:19 szerint mit látott János megnyílni a mennyben, és mit pillantott meg ott?

János tekintete előtt feltárult a menny, és amint bepillantott a szentek szentjébe, meglátta a szövetség ládáját. Az eredeti, mennyei templom mintájára készült ószövetségi szentélyben Isten dicsősége a szövetség ládáján álló két angyal között jelent meg. A szövetség ládájában volt Isten törvénye. Csakis kegyelemből üdvözülünk, hit által, de az Isten törvénye iránti engedelmességünk mutatja hitünk valódiságát. Isten törvénye az ítélet alapja, mércéje (Jak 2:12). Ez a tény különösen fontos és időszerű lesz az idők végén (lásd Jel 12:17; 14:12).

Jelenések 11. fejezetében éles ellentét feszül a francia forradalom idején megnyilvánuló istentelenség és Isten hatalmas diadala között. Milyen üzenetet találunk ebben ma?

EGW idézet

Amikor a Megváltó búcsút mondott tanítványainak, fájó szívüket azzal az ígérettel vigasztalta, hogy ismét eljön. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek... Az én Atyámnak házában sok lakóhely van... Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket.” (Jn 14:1–3) „Eljő az embernek Fia az ő dicsőségében és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek.” (Mt 25:31–32) […]
Akkor a gonoszság régóta tartó uralma megtörik, és „e világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi” lesznek, „aki örökkön örökké uralkodik” (Jel 11:15). „Megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt.” Kisarjasztja „az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt”. Ő „lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának” (Ésa 40:5; 61:11; 28:5). – A nagy küzdelem, 301. o.

Krisztus mondja: „Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki nem zárhat be.” (Jel 3:8) Milyen keményen dolgoznak egyesek azért, hogy bezárják ezt az ajtót, de erre senki sem képes. Így hangzik János bizonyságtétele: „És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája.” (Jel 11:19) A kegyelem királyi széke alatt a ládában ott volt a két kőtábla, mely Jahve törvényét tartalmazza. Isten hűséges gyermekei látták a világosságot, mely a törvényről sugárzott rájuk, hogy továbbadják azt másoknak. S most Sátán buzgó munkája arra irányul, hogy bezárja a világosság ajtaját, de Jézus azt mondja: senki sem zárhatja be azt. Az emberek elfordulhatnak a világosságtól, megtagadhatják és elvethetik, de az továbbra is küldi tiszta, világos sugarait, hogy felvidítsa és megáldja a szemlélőit. Isten gyermekei heves összeütközésbe kerülnek majd a lelkek ellenségével, mely egyre keserűbbé válik, amint a nagy küzdelem végéhez közeledünk; de az Úr segítségére lesz azoknak, akik az igazság védelmére kelnek. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 46. o.

Azzal építünk Krisztusra, ha engedelmeskedünk szavának. Nem az az igaz ember, aki csupán kedveli az igazságot, hanem aki cselekszi is. A szentség nem elragadtatás érzése, hanem az Istennek való teljes átadás, az Isten előtti teljes fegyverletétel eredménye: a mennyei Atya akaratának cselekvése. Amikor Izrael gyermekei az ígéret földjének határán táboroztak, nem volt elég számukra, hogy tudjanak valamit Kánaánról, vagy Kánaán énekeit zengjék. Ez önmagában nem szerezte volna meg nekik a kívánatos ország szőlőskertjeit, olajfalugasait. A valóságban csak akkor lesz az övék Kánaán, ha elfoglalják, ha eleget tesznek a feltételeknek, ha Istenbe vetett élő hitet gyakorolnak, magukévá teszik az ígéreteket, miközben engedelmeskednek Isten utasításainak. – Gondolatok a hegyibeszédről, 149. o.
 

„Amikor a vallási és világi hatóság betiltotta a Bibliát; amikor igazságait kiforgatták, és mindent megtettek, amit csak ember és démon megtehet, hogy a nép figyelmét eltereljék róla; amikor azokat, akik hirdetni merték szent igazságait, hitükért üldözték, elárulták, kínozták, börtönbe vetették, vértanúvá tették, vagy arra kényszerítették, hogy fellegvárakban és a föld barlangjaiban keressenek menedéket – akkor a hű tanúbizonyságok gyászruhában prófétáltak. De a bizonyságtevés az 1260 éves időszak alatt sem szűnt meg. Voltak a legsötétebb időkben is hűséges emberek, akik szerették Isten szavát és féltették becsületét. E hű szolgák bölcsességet, erőt és képességet kaptak Isten igazságának hirdetéséhez” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 237. o.).
„Azoknak, akik a lázadáshoz csatlakoztak, le kellett aratniuk a gyümölcsöket, míg végül az ország már annyira megtelt bűnnel, hogy az már le sem írható borzalmai miatt. Letarolt tartományokból, romokban heverő városokból szörnyű kiáltás hangzott fel – a legkeserűbb gyötrelem kiáltása. Franciaország megrendült, mintha csak földrengés rázta volna. Vallás, törvény, társadalmi rend, család, állam, egyház – mindent elsöpört az a szentségtelen kéz, amely Isten törvénye ellen emelkedett fel” (i. m. 648. o.).
„Ha az egyház megkerüli Isten intézkedéseit, és csak részben fogadja el a fényt; ha kinyilatkoztatott feladatait csak részben teljesíti, akkor a vallás formasággá korcsosul és eltűnik az éltető kegyesség” (i. m. 274. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Ezékiel 34–40; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A család alapítói” c. fejezet

 

1.    Mi okból lett Isten nyája „ragadománnyá” és mindenféle mezei vadak eledelévé?

2.    Miért válik pusztasággá Seir hegye és az egész Edom?

3.    Kit jelképeztek a feltámadt csontok?

4.    Milyen anyagból készült a város mérésére használt zsinór?

5.    Mi övezi a családot, amelyet töretlenül meg kell őrizni?

Általános áttekintés

Az előző hetek témáját folytatva, jelen tanulmányunkban Isten Igéjének a nagy küzdelemben betöltött alapvető szerepével, tekintélyével és erejével foglalkozunk. Figyelmünket megpróbáljuk oly módon Isten Szavára összpontosítani, ahogy azt a „két, gyászruhába öltözött tanúbizonyság” képviselte az 1260 éves időszak alatt.
Miután az Úr Jézus felment a mennybe, az ördög támadni kezdte a Szentírást és Isten népét. Az egyház küldetése volt bizonyságot tenni Krisztusról és Igéjéről, amely isteni jellemének és akaratának kinyilatkoztatása. Jelenések 11. fejezetében János ószövetségi kifejezésekkel utal Isten Igéjére: „az én két tanúbizonyságom” (Jel 11:3; ld. Zak 4:14). Ez a metafora érzékelteti, hogy Isten Igéje állandóan jelen van, erő rejlik benne, isteni eredetű, és üzenetei a Szentlélek ihletése által jutnak el hozzánk.
Nyilvánvaló a Jézus és az Ige közti párhuzam: ahogy az Úr három és fél évig dolgozott saját népe körében, amely ahelyett, hogy elfogadta volna Őt, üldözte és sanyargatta, a Szentírás is három és fél profetikus évet – 1260 történelmi évet – felölelő időszakban szolgálta a világot, amely állította, hogy Isten Igéjének védelmezője. Ahogy Jézus, Isten Igéje meghalt és feltámadt, úgy a Szentírás – Isten Igéje – is „meghalt és feltámadt”. Jézus győzött, és az Ige is győzni fog, ahogy Isten népe is Jézus által, az Ige által.

A tanulmány témái

1.    Jelenések 11. fejezetének két tanúbizonysága a Szentírást jelképezi. A két tanú az üldöztetés 1260 profetikus éve alatt – 538 és 1798 között – gyászruhába öltözve tett bizonyságot.
2.    E profetikus időszak végén a két tanú meghalt, majd feltámadt, ahogy Jézus is, ami azt jelenti, hogy Isten Jézus és az Ige által győzni fog a nagy küzdelem végén.

Magyarázat

Gyászruhában elmondott jövendölések

Miért állítják az adventisták, hogy a két tanúbizonyság – a Szentírás – a középkor idején el volt hallgattatva? Az akkor élő emberek nem hallottak a Bibliáról? A székesegyházakat és templomokat nem díszítették bibliai témájú falfestmények és oltári képek? A kor egyetemein a tanárok előadásai nem tartalmaztak bibliai utalásokat? Mindhárom kérdésre igenlő a válasz. Akkor viszont miért állítják az adventisták, hogy 538 és 1798 között üldözték az igaz hitű keresztényeket? Miért öltözött zsákruhába – ami a válság és a megaláztatás szimbóluma – a két tanúbizonyság?
Mielőtt válaszolnánk, bonyolítsuk tovább a kérdést! Egyesek azt mondhatnák, hogy a Szentírást Kr. u. 538 előtt is üldözték, és valóban, a rómaiak megpróbálták gúny tárgyává tenni a Bibliát, sőt, a megsemmisítését is előirányozták az első keresztényüldözések idején. A pogány Diocletianus császár (284–305 között volt trónon) különösképpen arra törekedett, hogy megsemmisítse a Szentírást, a keresztényeket pedig arra kötelezte, hogy mondjanak le a szent könyvükről, tagadják meg a tanításait. Habár a keresztények nagy többségének nem volt saját Bibliája, a kézzel írt másolatokkal rendelkezők átadták kézirataikat az egyházi hatóságoknak, amelyek nyilvánosan megszentségtelenítették és elégették azokat. Isten Igéje azonban kiállta ezeket a próbákat és győzött. Az 1260 éves próféciai időszak végén a francia forradalmárok, valamint a későbbi ateista, kommunista diktatúrák ugyancsak a keresztény Szentírás megsemmisítésére törekedtek.
Diocletianustól eltérően azonban a francia forradalmároknak egy rövid időre sikerült száműzniük a Szentírást országuk területéről (Jel 11:7– 9). Mind Diocletianus, mind a francia forradalmárok becsmérelték Isten Igéjét, ez utóbbiak viszont a teljes megsemmisítését tűzték ki célul, nem elégedtek meg azzal, hogy „gyászruhát” kényszerítettek „a két prófétáló tanúbizonyságra”. Továbbá, az 1260 éves periódus, amely alatt a két tanúbizonyság megaláztatásban élt, sokkal hosszabb időszak, mint az első keresztényüldözés periódusának két-három évszázada, Docletianus tíz éves uralmi időszaka, vagy a francia forradalom néhány éve. Ezért kell más történelmi korszakban keresnünk annak a ténynek a jelentőségét, hogy a Biblia, Isten Igéje gyászruhába öltözve végezte munkáját.
Következésképpen, ahhoz, hogy megértsük, mikor és hogyan „prófétált” gyászruhában a két tanúbizonyság, két dolgot ki kell hangsúlyoznunk. Először is, a két tanúbizonyság 1260 éven át – 538 és 1798 között – végezte szolgálatát. Ez az időszak a Katolikus Egyház felemelkedésének, szervezeti megerősödésének és uralkodása fénykorának időszaka. Másodszor, ez idő alatt nem következett be a két tanúbizonyság halála, hanem gyászruhát viselt.
A Zakariásra (Jel 11:4; Zak 4:14), Illésre (Jel 11:5–6) és Mózesre (Jel 11:6) történő utalás azt sugallja, hogy a két, gyászruhába öltözött tanúbizonyság profetikus küldetése Isten népe üldöztetésének időszakában teljesedett. Jelenések 11. fejezetében nem olvasunk arról, hogy a két tanút megölték volna az 1260 év alatt, hanem ellenkezőleg, Isten megbízást adott nekik, hogy – gyászruhába öltözve – jövendöljenek ez idő alatt (Jel 11:3). Illés zsákba öltözött Észak-Izrael egyik mély lelki válságának idején, amikor a nemzet szándékosan megváltoztatta Isten törvényét, az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezve önmagát. Továbbá, a legfőbb kérdés nem az, hogy a Római Katolikus Egyház ismerte-e a Szentírást, és az alapján építette-e fel teológiáját az 1260 éves uralmi időszak alatt, hanem sokkal inkább ez: hogyan viszonyult a Katolikus Egyház a Szentíráshoz akkor, amikor Isten hűségeseit üldözte? Magatartása hasonlít az Északi Királyság magatartásához: ismerte Isten különleges kinyilatkoztatását, de szántszándékkal e reveláció fölé helyezte magát.
A Sola Scriptura elv hangsúlyozza: a Szentírás Isten teljes, független, egyértelmű kinyilatkoztatása. Minden esetben, amikor az isteni reveláció kényelmetlen akadályt képez valamely emberi terv megvalósításában, az ördög és hamis tanítói hagyományokat vezetnek be a bosszantó bibliai passzusok átértelmezésének megindoklására, vagy egyszerűen új tanításokat és gyakorlatokat találnak ki, amelyek szemben állnak a Szentírással. Egyedül a hagyomány és az egyházi magisztérium értelmezheti a Szentírást, és rendelkezik azzal a tekintéllyel, melynek folytán hatalmában áll dogmákat meghatározni. Isten Igéje alá van vetve az egyház hatalmának, jóllehet a Szentírás ennek fordítottját tanítja. E tekintetben egyszerűen hihetetlen, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa állít.
Például: Isten kinyilatkoztatása, „melyet az Atya Igéje által a Szentlélekben valósított meg, jelenvaló és tevékeny marad az Egyházban… A Szenthagyomány és a Szentírás tehát szorosan összefonódik és átjárja egymást, ugyanabból az isteni forrásból fakadván mindkettő” (80. pont).
„Ennek következtében az Egyház, amelyre a kinyilatkoztatás továbbadása és értelmezése bízatott, »a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti. Ezért mindkettőt [a Szenthagyományt és a Szentírást] egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell fogadni és tisztelni«” (82. pont).
A Katolikus Katekizmus szerint a Magisztérium az egyedüli tekintély, amely értelmezheti a Szentírást (86. és 100. p). „A Tanítóhivatal nem áll Isten Igéje felett, hanem Neki szolgál” (86. p.). Mindemellett a Magisztérium nemcsak a Szentírásból, hanem a hagyományból is merít ihletet (82. p.). Mivel a hagyománynak ugyanolyan tekintélye van, mint a Szentírásnak, és mert a Magisztérium („a pápa és a vele közösségben lévő püspökök”) az egyedüli tekintély, mely „hitelt érdemlően” értelmezheti Isten Igéjét (100. p.), a Tanítóhivatal a hagyományból és a Szentírásból is felhasználhat információkat, ha a helyzet úgy kívánja.
Mind az Északi Királyság, mind Júdea lakóinak tapasztalatai bizonyítják, hogy amikor a hagyományt egy szintre emelik a Szentírással, nemcsak a Szentírás isteni szintről emberi szintre történő degradációja valósul meg, hanem a teljes hatályon kívül helyezése is (Mt 15:3–6), kiforgatják a szavait, hogy emberi világnézetekhez idomuló magatartást, tettet igazoljanak általa, következésképpen a tekintélye semmisül meg. A Biblia autoritásának megsemmisülése valósult meg a Római Katolikus Egyházban is. Minél nagyobb jelentőséget tulajdonított a hagyománynak, és fogadott el filozofikus gondolatokat, a Katolikus Egyház tanítása és gyakorlata gyökeresen megváltozott, többé nem volt összeegyeztethető az apostoli egyházzal.
Következésképpen, a Szentírás üzenetét elferdítő és a Szentírással határozottan szemben álló doktrínákat hirdető Római Katolikus Egyház a következő hamis tanításokat terjesztette:
•    hatalmában áll megváltoztatni Isten nyugalomnapját, a szombatot a hét hetedik napjáról áthelyezni a hét első napjára, áthágva ezzel a negyedik parancsolatot, és csorbítva Isten teremtői, királyi státuszát;
•    Krisztus Róma mindenkori püspökére és a papi hierarchiára bízta az egyházat;
•    az egyház az Isten által felajánlott üdvösség szükséges eleme;
•    az egyház és a szentek közbenjárhatnak az emberekért, és érdemeket ajánlhatnak fel az üdvösség elnyerése érdekében;
•    Mária, Jézus anyja szeplőtlen fogantatása;
•    Mária fontos szerepet játszik az üdvösség folyamatában, Közbenjáró (Mediatrix) és Védelmező – titulusok, amelyek a Szentírás szerint egyedül Krisztust és a Szentlelket illetik meg;
•    az üdvösség cselekedetek, penitenciák és bűnbocsátó cédulák által is megszerezhető;
•    a lélek halhatatlan, a pokol örök, és van purgatórium;
•    hét, üdvösséget biztosító szentség létezik;
•    az újszülötteket meg kell keresztelni;
•    az úrvacsorai szertartáson a kenyér és a bor anyaga szó szerint átalakul Krisztus testtévé és vérévé (transzszubsztancia);
•    az úrvacsorai szertartáson az úgynevezett laikusok nem részesülhetnek a pohár tartalmából;
•    az egyházi rend a hét szentség egyike, mely képes felajánlani az üdvösséget;
•    az egyház papjai nem házasodhatnak;
•    a keresztények imádhatják – imádniuk kell – a szent képeket és szobrokat (áthágva ezzel a második parancsolatot).
A Biblia és tanításai ilyen elképesztő mértékű, több mint ezer éven át tartó félreértelmezése láttán nem meglepő, hogy Isten gyászruhába öltözött tanúbizonyságnak nevezi a Szentírást.
Végül is a két tanúbizonyságot megölték, nem vallásos, hanem szekuláris körülmények között, a francia forradalom idején. Ettől eltekintve, az ateista francia forradalom szintén spontán reakció volt a Katolikus Egyház hosszas törvénytelenségére: Isten és különleges kinyilatkoztatása, a Szentírás ellen küzdött az emberiség kárára, amelynek kétségbeesett szüksége volt a megmentésre. A nagy küzdelem összetett háború. Az ördög el akarja pusztítani Istennek az Ő Igéjében elrejtett kinyilatkoztatását, de különösképpen arra törekszik, hogy megfossza az egyházat Isten Szavától. Ez a sátáni cél azonban sosem fog megvalósulni. A Sola Scriptura elv, az adventista hármas angyali üzenet és a hangos kiáltás végül győzni fog. Isten Igéje egyre érthetőbb lesz Isten szeretetének közlésében.

Alkalmazás

1.    Játssz el a gondolattal, hogy Kr. u. 700-ban élsz, mintegy 160 évvel 538 után, tehát az 1260-as próféciai időszak elején. Lelkiismeretes bibliaolvasóként és hűséges keresztényként megértetted, hogy alig kezdődött el a két tanúbizonyság üldözésének 1260 éves periódusa, és még sok évszázadnak kell eltelnie, míg véget ér a nyomorúság ideje. Hogyan őriznéd meg a lelkedben a reménységet, figyelembe véve, hogy legalább 1000 évnek kell még eltelnie a végső győzelemig? Hogyan készítenéd fel a családodat arra, hogy szembenézzen ezzel a perspektívával?
2.    Habár a francia forradalomnak az egész világra hatása volt, világnézete, lelkülete és eseményei által ez a hatás inkább csak a nyugati társadalmakban volt érezhető. Ha Nyugaton élsz, hogyan ünnepelhetnéd a két tanúbizonyság feltámadását és munkáját? Ha a világ olyan részén élsz, ahol a szekuláris, ateista francia forradalom nem éreztette közvetlenül a hatását, hogyan próbálta meg a helyi közösség meggyilkolni a két tanúbizonyságot? Hogyan vehetnél részt te és a gyülekezeted a két tanúbizonyság feltámadásában és szolgálatában?