A szentélyből sugárzó fény

Szombat délután

E heti tanulmányunk: 2Mózes 25:8-9, 40;  3Mózes 16:21, 29-34; 23:26-32; Dániel 7:9-10; Máté 25:1-13; Zsidókhoz 8:1-6; 9:23-28; Jelenések 11:19; A nagy küzdelem 22–24. és 28. fejezete

Röviddel az 1844. október 22-i nagy csalódást követően a milleriták közül néhányan rájöttek, hol is hibáztak. A kétezerháromszáz napos prófécia nem Jézus második eljövetelére vonatkozik, ahogyan általában gondolták, hanem a mennyei szentélyben végzett munkájára.
A mennyei szentély megtisztítása a földi szentély földi megtisztításának a beteljesülése volt. Ennek a fontos igazságnak a jobb megértése érdekében nézzük meg a Dániel 7. és 8. fejezetei közötti párhuzamokat!
 

Dániel 7. fejezet	Dániel 8. fejezet
Babilon	—
Médo-Perzsia	Médo-Perzsia
Görögország	Görögország
Róma	Róma
Ítélet a mennyben	A szentély megtisztítása

Ezek a párhuzamok segítenek megérteni, hogy mit jelent valójában
a szentély megtisztítása, ami az advent előtti, vizsgálati ítélet.

Május 25. – Az etnikai csoportok napja
 

 

EGW idézet

William Miller és társai azt hitték, hogy a Dániel 8:14 szenthelyének megtisztítása a föld tűzzel való megtisztítását jelenti, mielőtt a szentek lakhelyévé válna. Ez Krisztus eljövetelekor volt esedékes. Ezért a 2.300 nap – vagyis év – végén az Úr eljövetelét vártuk. A csalódás után azonban körültekintően, imával, komolyan elmélyedve tanulmányoztuk át a Szentírást. A bizonytalanság rövid szakasza után világosság támadt fel a sötétben. Elmúlt a kétség és a bizonytalanság.
Kiderült, hogy Dániel 8:14 jövendölése a föld megtisztulása helyett mennyei főpapunk záró munkájára mutatott, az elfedezés végére, népe felkészítésére, hogy megállhasson, mikor az Úr eljön. – Bizonyságtételek, 1. köt., 58. o.

Gondolj arra, hogy Jézus ott áll a szentélyben, de nincs egyedül, hanem mennyei angyalok tízezrei várják utasításait. És Ő megparancsolja, hogy menjenek és dolgozzanak a leggyengébb szentjeiért, azokért, akik benne bíznak. Kicsik és nagyok, gazdagok és szegények számára biztosítva van ez a segítség.
Gondolj arra a csodálatos tényre, hogy Krisztus szüntelen végzi ünnepélyes szolgálatát a mennyei szentélyben, és ha az ő igáját hordozod, ha az ő terhét viseled, akkor olyan munkára vállalkozol, amilyet Ő, az egyház feje végzett. – The Faith I Live By, 205. o.

A szentély és a vizsgálati ítélet témáját Isten népének tisztán kellene értenie. Mindenkinek szüksége van ismeretre nagy főpapunk pozíciójával és szolgálatával kapcsolatosan. Különben nem gyakorolhatjuk a hitünket, amely ebben a pillanatban életbevágóan fontos, és nem foglalhatjuk el azt a helyet, amit az Úr kijelölt számunkra. Minden emberi lélek vagy megmentésre, vagy pusztulásra vár. Mindenkinek az ügye a mennyei ítélőszék elé kerül. Mindenkinek szemtől szemben kell találkoznia a nagy bíróval. Krisztus emberekért végzett szolgálatának középpontjában a menynyei szentély áll. Ez a szolgálat személyesen érint minden földi embert. Azért lett bemutatva, hogy megláthassuk a megváltási tervet, amely az idők végéig elvezet, és feltárja a feddhetetlenség és a bűn között dúló heves küzdelmet. Felettébb fontos, hogy mindenki tanulmányozza ezt a témát, hogy meg tudjon válaszolni bárkinek, aki a reménysége felől érdeklődik. – Lift Him Up, 329., o.
 

1. Olvassuk el 2Móz 25:8-9, 40 és Zsid 8:1-6 verseit a két szentélyről! Melyek ezek?

A korai adventhívők az 1844 utáni hónapokban egészen belemerültek a Szentírás tanulmányozásába. Így értették meg, hogy a Biblia két templomot említ: az egyik, amit Mózes épített, az eredeti pedig a mennyben van. Az Igében a „szentély” szó először is a Mózes által, a mennyei mintájára épített szent sátorra utal, másodszor pedig az „igazi sátorra”, a mennyeire, amire a földi szentély mutatott. Krisztus halálakor jelentőségét vesztette az a szolgálat, amit a földön, előképként végeztek. Az
„igazi sátor” a mennyben az új szövetség temploma. Mivel Dán 8:14 próféciája ebben a korszakban teljesedett, szükségképpen az új szövetség sátora az a szentély, amire utal.
„A 2300 nap végén – 1844-ben – már hosszú századok óta nem volt szentély a földön. Tehát ez a prófécia: »Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága« – kétségtelenül a menynyei templomra vonatkozik” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 359. o.).
A pusztai szent sátor a mennyei szentély mintájára készült. A földi szentélyszolgálatok előre vetítették Isten megváltási tervét. Jézus golgotai kereszthalálát jelképezte minden áldozat, amit bemutattak benne (Jn 1:29), ennek az árán szabadulunk meg a bűn kárhoztatásától, ezért kapunk bűnbocsánatot. Amint elfogadjuk Jézus értünk vállalt áldozatát és megvalljuk bűneinket (1Jn 1:9), bűnterhünk eltűnik. Jézus nemcsak Bárány, aki meghalt értünk, hanem Pap is, aki értünk él!
Zsid 7:25 így magyarázza: „Ennélfogva mindenkor üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értük” (ÚRK). Elveszi a bűn terhét, és megszabadít a bűn hatalma alól (Róm 8:1-4;  2Kor 5:21). Jézus értünk végzi szolgálatát a mennyei szentélyben. Közbenjárására megtört a bűn szorítása az életünk felett. Nem vagyunk többé szolgái a bűnös természetünknek, Krisztusban szabaddá lettünk a bűn kárhoztatásától és uralmától is, hit által belé kapaszkodva üdvbizonyosságunk van.
 

Mit jelent számodra a tudat, hogy Jézus érted végzi szolgálatát a mennyben, közbenjár érted? Miért van szükségünk Közbenjáróra? Miért olyan jó hír ez?

EGW idézet

Mi is a szentély megtisztítása? Az Ótestamentum szerint ez a szertartás már a földi szentélyben is létezett. De vajon a mennyben is szükség van tisztítási ceremóniára? A Zsidókhoz írt levél 9. fejezetében határozottan be van mutatva mind a földi, mind pedig a mennyei szentély megtisztításának folyamata.
A megtisztítás mind az előképi szolgálatban, mind pedig a mennyben vért követelt: előbbi állatok vérét, utóbbi pedig Krisztus vérét.
A megtisztítás nem fizikai szennyeződések eltávolításából áll, hanem a bűntől való megtisztítás a célja, aminek vérrel kell megtörténnie. – The Faith I Live By, 206. o.

Krisztus volt az egész zsidó üdvrend alapja. A zsidó papság szolgálata szüntelenül Krisztus áldozatára és közbenjárására emlékeztet. Aki ma Krisztushoz jön, ne feledje, hogy az ő érdemei az a jó illat, mely a bűnbánók imájával elegyedik, és bűnbocsánatot, könyörületet és kegyelmet nyer. Állandó szükségünk van Krisztus közbenjárására. Napról napra, reggel és este az alázatos szívnek imát kell felajánlania, melyekre a kegyelem, béke és öröm feleletei érkeznek. „Őáltala vigyünk dicsőítő áldozatot mindenkor Isten elé, az ő nevéről vallást tevő ajkak dicséretét.” „A jó cselekedetekről és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” […]
Igen. Krisztus lett az ima közvetítője ember és Isten között. Ő lett az áldás közvetítője is. Ő olvasztja össze az istenit az emberivel. Az embernek Isten munkatársának kell lennie lelkük megmentésében, majd komoly, kitartó, fáradhatatlan erőfeszítéseket kell tenniük a pusztulásra készek megmentéséért. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1078. o.

A bűnbeesés után Krisztus lett Ádám tanítómestere. Isten helyett munkálkodott az emberekért, megmentve az emberiséget az azonnali haláltól. A közbenjárói szolgálatot Ő vállalta magára. Ádám és Éva próbaidőt kapott, hogy visszatérhessen a hűséges élethez, és ez az isteni terv a leszármazottiakra is vonatkozott.
Isten Fiának engesztelő áldozata nélkül nem lett volna lehetőség arra, hogy az ember elnyerje az isteni áldásokat és az üdvösséget. Az Úr féltékenyen őrködik törvényének becsülete fölött. A törvény áthágása félelmetes szakadékot okozott Isten és ember között. Feddhetetlen állapotában Ádám közvetlenül találkozhatott Teremtőjével, szabadon és örömmel beszélgetett vele. Bukása után azonban csak Krisztus és az angyalok révén tarthatta a kapcsolatot Istennel. – Conflict and Courage, 20. o.

Mivel Krisztus a világ összes vétkének büntetését elszenvedte, ezért Ő lett a közbenjáró Isten és az ember között, hogy visszavezesse Isten kegyelmébe a megtérő bűnöst azáltal, hogy kegyelmesen segít neki megtartani a Magasságos törvényét. Krisztus nem azért jött, hogy lerontsa a törvényt vagy a próféták szavait, hanem hogy az utolsó betűig betöltse. A golgotai áldozat igazolta, hogy Isten törvénye szent, igaz és jó; s nemcsak a bukott világ előtt, hanem a menny és az el nem bukott világok előtt is. Krisztus azért jött, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 118. o.
 

2. Olvassuk el 3Móz 16:21, 29-34, 3Móz 23:26-32 és Zsid 9:23-28 szakaszait! Miért volt különösen fontos az ókori Izrael számára az engesztelés napja?

A papok az év minden napján végezték szolgálatukat, de az engesztelés napján (héberül jom kippur) minden szem a szentélyre szegeződött Izraelben. Mózes harmadik könyve 16. és 23. fejezete konkrét útmutatásokat tartalmaz erre a napra vonatkozóan. Minden hétköznapi tevékenységet szüneteltetni kellett, mindenki böjtölt. Miközben a főpap a szentek szentjében Isten színe elé járult a népért, az emberek a szívüket vizsgálták. Alázatosan, őszinte bűnvallással keresték Istent. Aki az engesztelési napon nem „sanyargatta meg” magát, az „kiirtatott”, nem lehetett többé része a kiválasztott népnek (3Móz 23:27, 29). Az engesztelési napon a főpap az Úr kecskebakjának vérét bevitte a szentélybe, és miután meghintette vele a kegyelem királyi székét, a rézoltár arany szarvait is megkente, így tisztítva meg az egész szentélyt. Elvégezte a szent helyért való engesztelést, majd kezét az élő kecskebakra tette, és megvallotta felette Izrael bűneit. A bakot ezután kivezették a pusztába, örökre kikerült a táborból (3Móz 16:20-22).
A mindennapi szolgálattal a vért a szentélybe vitték, ez mutatta a bűnök feljegyzését (Jer 17:1) és azt, hogy Isten felelősséget vállal végső elrendezéséért. Az engesztelési napon a vétket jelképesen a szentélyből áthelyezték a bűnbaknak, a Sátánt szimbolizáló baknak a fejére. Ez a szertartás mutatott rá arra, hogy a bűn problémájáért Sátánt terheli a végső felelősség. A bűnbakot kivitték messze a pusztába, és így, az engesztelési nap végén tiszta lett a szentély és a nép is. Krisztus a mennyben értünk végzi szolgálatát, ami először a szentélyben történt, a kétezerháromszáz éves prófécia vége, 1844 óta pedig már a szentek szentjében zajlik.
Helyettesünk, Jézus által felmentést kapunk „az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 17. o.). Nekünk tulajdonított igazsága következtében „megsanyargatjuk a lelkünket”, ami a bűntől való elfordulás. Ez azt jelenti, hogy nem fogadjuk el kényelmesen a gonoszságot, nem ragaszkodunk korábban dédelgetett bűneinkhez, nem mentegetjük azokat, hanem növekszünk a kegyelemben, és szent életet élünk.
 

Mi az engesztelési nap jelentősége a számunkra ma? Miért kell megmutatkoznia ennek az életünkben?

EGW idézet

Az engesztelés napján a főpap – miután átvette a gyülekezetért való áldozatot – bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét követelte, elégtételt kapott. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket, és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte Izrael bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezét a kecskebak fejére tette, és megvallotta „felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit”, és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket, és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a „mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” mintájára (Zsid 8:5). […]
Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában Izrael népét minden egyes nap a Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: a Jézus és Sátán közti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította. – Pátriárkák és próféták, 355, 358. o.

A bűnök eltörlésének nagy napján élünk. Ezért folyton tanulmányoznunk kell azt a szent munkát, amelyet most Krisztus végez Isten népéért a mennyei szentélyben. Tanítsuk meg gyermekeinknek, mit jelentett az elfedezés mintaképül szolgáló napja az Ószövetségben, s azt is, hogy ez az Isten előtti mély megalázkodás és bűnvallomás rendkívüli időszaka volt. Az elfedezés valódi napját is ennek kell jellemeznie. Mindazok, akik az igazságra tanítanak, és az igazságra adnak példát, határozott hangon szólaltatják meg harsonájukat… Az a felelősség hárul ránk, hogy elvezessük az embereket a világi szokásoktól egyre magasabbra és magasabbra, a lelki beállítottsághoz, az istenfélelemhez és az Úrért végzett komoly munkához. Kötelességed hirdetni a harmadik angyal üzenetét, hirdetni a világnak a figyelmeztetés utolsó kiáltását. Áldjon meg téged az Úr lelki látással! – Bizonyságtételek, 5. köt., 520. o.

Most a külső pitvarban állva várakozunk, és szegezzük tekintetünket áldott reménységünkre, Urunk, Megváltónk, Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenésére. Nincs szükség áldozatok bemutatására, mivel a szentélyben a mi főpapunk szolgál. Közbenjárónkként és ügyvédünkként Krisztusnak nincs szüksége az ember érdemeire, sem emberi közbenjárásra. Egyedül Ő hordozza a bűnöket, Ő az egyedüli áldozat a bűnökért. Csak annak nevében kell imádkoznunk és megvallanunk bűneinket, aki örökre belépett a szentélybe. És üdvözíteni fogja azokat, akik hittel járulnak elé. Mindig él, hogy esedezzen értünk. – Lift Him Up, 319. o.
 

3. Milyen hasonlóságot látunk Dán 7:9-10 és Jel 14:6-7 versei között?

Az ítélet témája fontos a Biblia egészében. „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:16). Jézus az eljövendő ítéletre irányította a hallgatói figyelmét: „Minden haszontalan beszédért számot adnak majd az emberek az ítélet napján” (Mt 12:36, ÚRK). Pál apostol még hozzáteszi, hogy Isten „világosságra hozza a sötétség titkait, és megjelenti a szívek szándékait” (1Kor 4:5, ÚRK). Az angyal kijelentette Jánosnak: „Eljött az ő [Isten] ítéletének órája” (Jel 14:7).

4. Olvassuk el Jel 22:10-12 szakaszát! Mi lesz a sorsa az embereknek Jézus visszatérésekor? Milyen világos kijelentést tesz János?

Mivel Krisztus azért jön el, hogy mindenkinek megadja végső jussát, korábban lennie kell egy ítéletnek, ami eldönti, ki mit fog kapni. Viszszajövetele után nem lesz újabb esély. Minden ember rendelkezik elég információval ahhoz, hogy meghozza végső, visszavonhatatlan döntését Krisztus mellett vagy ellen.

5. Mt 25:1-13 szakaszában miért bánik eltérő módon Jézus a hívők két csoportjával?

„Amikor a vizsgálat véget ér, amikor Krisztus megvizsgálta és eldöntötte azoknak az ügyét, akik a korszakok során követőinek vallották magukat, akkor – és nem előbb – a kegyelemidő lejár, és a kegyelem ajtaja bezárul. Ez az egyetlen rövid mondat tehát: »Akik készek valának, bemenének Ővele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó« – elvezet bennünket a Megváltó végső szolgálatán át ennek a nagy munkának, az ember megváltásának befejezéséig” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 369. o.).

Nem kell félnünk az ítélettől. Krisztus által bűnbocsánatunk van, megszabadulunk a bűntehertől, erőt nyerünk az istenfélő élethez, és miénk a végső győzelem!

EGW idézet

Az ítéletkor az emberek meg fogják látni, hogy mivé válhattak volna Krisztus hatalma révén… Bár megismerték Isten elvárásait, nem akartak eleget tenni az Igében előírt felételeknek. […]
A déli napfényhez hasonló tisztaságban látja meg majd minden ember, hogy mivé válhatott volna, ha ellenszegülés helyett Isten munkatársa lett volna. De már semmin sem változtathatnak. Ügyük örökre eldőlt. Együtt kell elveszniük a kísértővel, akinek az útját és a ténykedését követték.
Vakító villámlás csap le az elveszettekre. Tisztán láthatják meg a kegyesség titkát, amit életük során megvetettek és gyűlöltek. A bukott angyalok pedig, akik az embernél magasabb szintű intelligenciával voltak felruházva, rájönnek, hogy mit okoztak, amikor az embereket becsapták és hazugságokkal áltatták. Mindazoknak, akik egyesültek a csalóval, akik tanulmányozták az ő útját, és az ő álnokságait gyakorolták, immár el kell pusztulniuk a kísértővel együtt. Az Úr Jézus szánalommal tekint rájuk, és így szól: „Távozzatok tőlem!” – The Upward Look, 203. o.

Senkinek sem elkerülhetetlen, hogy félrevezessék. Isten törvénye olyan szent, mint az Úr királyi széke, és Ő a törvénnyel fog megítélni minden embert. Nincs is más mérték, mellyel a jellemet le lehetne mérni. „Ha nem eszerint szólnak, nincs bennük világosság.” Mármost Isten Igéje szerint lesz-e eldöntve a kérdés, vagy az emberek ámításának adjunk hitelt? Krisztus mondja: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1099. o.

Isten senkit sem kényszerít, hogy szeresse és tisztelje törvényét. A megváltási terv révén leírhatatlan szeretetet mutatott be az emberiségnek. Bölcsességének kincseit ajándékozta nekünk, és a menny legdrágább ajándékát felkínálva próbált arra késztetni, hogy szeressük Őt, és éljünk összhangban akaratával. Ha ezt a szeretetet visszautasítjuk, és nem hívjuk meg Őt, hogy irányítsa az életünket, akkor tudatosan haladunk a megsemmisülés felé, végül pedig örök halálban lesz részünk. […]
Amikor minden ember ügye Isten elé kerül, nem az a kérdés merül fel velük kapcsolatosan, hogy milyen meggyőződésekkel rendelkeztek, hanem ez: „Mit cselekedtek ők? Az Ige beöltői voltak-e? Önmaguknak éltek, vagy megtanulták a jóság és a szeretet cselekedeteit, és embertársaikat többre tartották önmaguknál, hogy így mások is áldásban részesülhessenek?” Ha a jelentés arról számol be, hogy ilyen volt az életük, hogy szelídség, önmegtagadás és jóság jellemezte őket, akkor elnyerik Krisztus áldott jóváhagyását: „Jól vagyon, jó és hű szolgám”; „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ alapítása óta.” – Counsels on Stewardship, 127, 129. o.
 

6. Milyen bátorítást, ugyanakkor hívó szót találunk Zsid 4:14-16 és 10:19-22 verseiben? 

A zsidókhoz írt levélnek ebben a részében Pál arra helyezi a hangsúlyt, hogy „ragaszkodjunk”, „járuljunk… bizalommal”, vagyis a hitünk összpontosítson Jézusra, a nagy Főpapra. Jézus minden, amire szükségünk van. Hit által beléphetünk a mennyei szentélybe, „új és élő” úton, amit Jézus nyitott meg számunkra.
A pitvarba betekintve vért látunk a rézoltár szarvain. A szentek szentjében vért látunk a füstölő áldozati oltár arany szarvain, és látjuk, hogy vért hintettek a kegyelem királyi széke előtti kárpitra is.
Jézus vére készíti az utat minden lépéshez. Ez reményt kelt bennünk, mert csak úgy békülhetünk meg Istennel, ha Jézus megbocsát nekünk és eltörli bűneinket. Isten kegyelme végtelen, mint ahogyan igazsága is az. Az igazság pedig nem fogadhatja el Krisztus engesztelését a vétkeinkért, ha előbb Ő nem garantálja, hogy megbocsátja bűneinket, utána pedig ki is törli azokat.
 

7. A nagy küzdelem összefüggésében mi a különös jelentősége Jel 11:19 látomásának? Hogyan mutat rá a törvény és a kegyelem elválaszthatatlan kapcsolatára?

A világmindenség tróntermében, Isten jelenlétének káprázatos fényességében és sugárzó dicsőségében, trónusának alapjánál van a frigyláda és abban Isten törvénye. A szentek szentjében nyilatkozik meg Isten igazsága és kegyelme. Nincs olyan földi hatalom, amely megváltoztathatná Isten törvényét, többek között azért sem, mert a mennyben van, a szövetség ládájában. „Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Zsid 8:10, ÚRK). Hit által a mennyei templomba lépve bocsánatot nyerünk múltbeli bűneinkre, valamint erőt, hogy engedelmes életet élhessünk Krisztus által, aki meghalt értünk, és szívünkbe írja törvényét. Ő „örökre” (Zsid 7:25, RÚF) üdvözít, teljesen felszabadít a bűn büntetése és hatalma alól.

Miért különösen jó hír az, hogy Jézus közbenjár értünk? Miben reménykedhetnénk az evangélium nélkül, amikor megállunk a törvény, az igazság zsinórmértéke előtt?

EGW idézet

Van valaki, aki vágyik arra, és teljes mértékben képes megadni azt a segítséget, amire nehéz helyzetben szükségünk van. Meghív, hogy könyörögjünk segítségért, járuljunk teljes bizodalommal a kegyelem királyi széke elé, kérjünk, és megadatik nékünk. És ha Krisztus szavai bennünk maradnak, akkor Isten választottaiként megteremjük a töretlen hit gyümölcseit, értékelni fogjuk a szeretet által munkálkodó és a lelket minden szennytől megtisztító hitet. A „sok gyümölcs” annak bizonyítéka, hogy Krisztus szavai bennünk élnek, és lelkünkben munkálkodnak. – The Signs of the Times, 1896. február 20.

Aki birtokolja a szeretet által munkálkodó és lelket megtisztító hitet, az megszentelődik testileg, lelkileg és értelmileg. Akkor beszélhetünk hatékony szolgálattételről, amikor Isten gyermeke mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan eltökélten ragaszkodjon Isten Igéjéhez, hogy semmi sem tudja eltántorítani őt. Ragaszkodni fog az Igéhez, abból táplálkozik, és másokkal is megosztja az élet Igéjét.
Ha szüntelenül Jézusba vetjük bizodalmunkat, akkor teljes lényünket hozzuk Isten elé áldozatul. Teljes egészében Krisztus feddhetetlenségétől és közbenjárásától válunk függővé, hiszen Ő a mi egyedüli reménységünk. Nincs helye kételynek, bizalmatlanságnak, mivel hit által látjuk Jézust, akit Isten azért küldött el, hogy engesztelést szerezzen a világ bűneiért. Ünnepélyes szövetséggel vállalta, hogy közbenjár mindazokért, akik általa járulnak Isten elé, hogy üdvösséget nyerjenek, ha hisznek. Abban a nagy előjogban van részünk, hogy teljes bizodalommal közeledhetünk a kegyelem trónusához, hogy irgalmat és kegyelmet nyerjünk, és segítséget találjunk a szükség idejére. – 153. levél, 1897.

Krisztus nevében küldjük kéréseinket az Atya elé. Ő közbenjár értünk, Atyja pedig kitárja kegyelme tárházának ajtaját, hogy magunkhoz vehessük kincseit, és azokat megoszthassuk másokkal is. Krisztus mondja: „az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát tiérettetek; mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem” (Jn 16:26–27). Hivatkozzatok az én nevemre. Ez hatékonyságot kölcsönöz az imáitoknak, és akkor az Atya megadja nektek kegyelme gazdagságait. Kérjetek és higgyetek, hogy a ti örömötök teljes legyen.
Mekkora jóindulat! Micsoda előjogban részesülhetünk! Krisztus a kapocs Isten és ember között. Amikor Krisztus érdemei alapján megyünk az Úr elé, Ő papi palástját teríti ránk. Maga mellé emel, emberi karjával átölel, miközben isteni karjával a végtelen Atya trónusát ragadja meg. Érdemeit jóillatú tömjénezőként helyezi a kezünkbe, így bátorít könyörgésünkben. És ígéretet tesz, hogy meghallgatja és teljesíti kéréseinket. Krisztus az ima közvetítőjévé lett ember és Isten között, az Istentől az ember felé áradó áldások közvetítőjévé lett. Ő egyesítette az Istenséget az emberiséggel. – In Heavenly Places, 77. o.
 

8. Zsid 10:9-14 szakasza szerint mi a különbség a földi szentély papi szolgálata és Jézus szolgálata között, amit a mennyei templomban végez?

Krisztus kereszthalála egyszer és mindenkorra szóló, tökéletes áldozat a bűnökért. A mennyei szentélyben végzett papi szolgálatával megszentel bennünket. Belépett a szentek szentjébe, és Ő a Szószólónk az ítéletben (lásd 1Jn 2:1). „Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje, másodszor pedig bűn hordozása nélkül jelenik meg azoknak, akik várják őt üdvösségükre” (Zsid 9:28, ÚRK). Áldozatával és közbenjárásával elrendezte a bűn problémáját, most pedig visszajön mindazokért, akik „vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:8).

9. Olvassuk el Zsid 6:19-20 verseit! Hová hív bennünket Jézus? Mit találunk ott?

„Krisztus közbenjárása az emberért a mennyei templomban éppoly lényeges része a megváltás tervének, mint halála volt a kereszten. Halálával Krisztus elkezdte a megváltás munkáját, feltámadása után pedig a mennybe ment, hogy befejezze. Hittel a függöny mögé kell lépnünk,
»ahová útnyitóul bement érettünk Jézus« (Zsid 6:20). A Golgota keresztjének fénye tükröződik vissza azon a helyen. Ott többet megérthetünk a megváltás titkaiból. Az ember megváltása végtelen sokba került a mennynek; ez az áldozat arányban áll Isten áthágott törvényének legsúlyosabb kívánalmaival. Jézus megnyitotta az utat az Atya trónjához. Közbenjár az emberért, hogy azok, akik hittel fordulnak hozzá, kívánságaikat őszintén Isten elé tárhassák” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 420–421. o.).
A megváltási terv teljes egész, megoldja a nagy küzdelem problémáját, és kiszabadítja a bolygót Sátán markának szorításából. Életével Jézus bemutatta Isten szeretetét a világnak, amelynek oly nagy szüksége volt rá, mint ahogyan az egész világmindenségnek is. Halálával a bűn irtózatos voltát fedte fel, és üdvösséget biztosított az egész emberiségnek. Közbenjárása a mennyei szentélyben engesztelést szerez mindazoknak, akik hit által készek elfogadni.
 

Mi a kapcsolat Krisztus kereszthalála és a mennyei szentélyben végzett közbenjárása között? Miért elengedhetetlenül fontos része a megváltási tervnek az ítélet?

EGW idézet

Emberként élve [Krisztus] a földön isteni mivoltára emberi testet öltött – olyan emberét, aki szenvedett, megkísértetett, és Sátán álnokságaival szembesült… Most pedig ott áll a mennyben Isten oldalán mint védőnk és pártfogónk. Ez a gondolat vigasztaljon mindig és adjon nekünk erőt. Ő szívesen gondol azokra, akik e világban kísértésekkel szembesülnek. Gondol ránk, és ismeri szükségleteinket. Amikor kísértések érnek, ezt mondjad: „Ő gondot visel rólam, közbenjár értem, szeret, és meghalt értem. Ezért teljesen neki adom át magam.”
Megszomorítjuk Krisztus szívét, ha önmagunk fölött sajnálkozunk, mintha meg tudnánk magunkat menteni. Ó, nem: inkább Istenre kellene bíznunk lelkünk védelmét, hiszen Ő a hű Teremtő. Krisztus mindenkor él, hogy esedezzen a megpróbáltakért és megkísértettekért. Tárjátok ki szívetek ajtaját a feddhetetlenség Napjának ragyogó sugarai előtt, és ne engedjétek, hogy ajkatokat kétely vagy hitetlenség szavai hagyják el, és ne hintsétek a kétely magvait. Gazdag áldások várnak ránk, fogadjuk hittel azokat. Kérlek titeket, legyetek bátrak az Úrban! Mennyei erőt nyertünk, ezért beszéljünk bátran erről az erőről és a hitről. – Reflecting Christ, 109. o.

Isten mennyei templomának ajtaja kitárult, és küszöbén kiáradt az a dicsőség, amely elkészíttetett minden gyülekezet számára, amely szereti Istent, és megtartja az ő parancsolatait. Tanulmányoznunk, elmélkednünk és imádkoznunk kell, hogy lelki szemeink betekintést nyerhessenek a mennyei templom belső terébe. Ott hallhatjuk a trón körül álló mennyei kórus dicsés hálaénekeit. Amikor Sion felkel, és ragyogó fénnyel világít, a szentek gyülekezetében a dicsőítés és hála gyönyörű dallamai csendülnek fel. Maguk mögött hagyják a zúgolódást, a panaszkodást és a csalódások vagy nehézségek okozta elkeseredést. Amilyen mértékben alkalmazzuk a mennyei szemgyógyító írt, olyan mértékben szemlélhetjük a menny dicsőségét. A hit áttöri a sátáni sűrű homályt, és megláthatjuk pártfogónkat, amint saját érdemeinek tömjénfüstjét mutatja be az érdekünkben. – That I May Know Him, 273. o.

Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Véges elménkkel mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet hosszúságáról és szélességéről, mélységéről és magasságáról csak némi fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogy Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulkoznak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor a földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak, és az okai is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan fogja tudni, hogy mi volt megváltásának ára. – A nagy küzdelem, 651. o.
 

Ellen G. White: Bizonyságtételek, 8. köt., 314–315. o.: „Nincs vesztegetni való időnk” című fejezet.

„Az Úr nevét vallókat alázatra és mélységes önvizsgálatra késztesse az, hogy Isten népe szennyes ruhában ábrázolva áll előtte. Akik az igazságnak engedelmeskedve valóban megtisztítják a szívüket, a legnagyobb alázattal gondolnak önmagukra. Minél világosabban látják Krisztus szeplőtelen jellemét, annál erősebben vágynak arra, hogy az Ő képéhez hasonuljanak, és annál kevésbé látják tisztának és szentnek önmagukat. Bűnösségünk tudatában azonban Krisztusra kell hagyatkoznunk, aki megigazít, megszentel és megvált bennünket. Nem cáfolhatjuk Sátán ellenünk felhozott vádjait, egyedül Krisztus könyöröghet eredményesen értünk. El tudja hallgattatni a vádolót érveivel, amelyek nem a mi érdemeinken, hanem az övén alapulnak” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 471–472. o.).
„Most van a nagy engesztelési nap. Az Úr azt kívánta, hogy míg a jelképes szolgálat főpapja Izraelért engesztelést végez, az egész Izrael bűnbánattal és alázattal sanyargassa meg lelkét előtte, hogy ki ne »irtassék… az ő népe közül«. Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bennmaradjon az élet könyvében, most e rövid kegyelmi idő alatt kell bűnbánó szívvel és őszinte megtéréssel megsanyargatnia lelkét Isten előtt” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 421. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Ezékiel 48 – Dániel 6; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Az anya” c. fejezet

 

1.    Mi volt a neve Babilonban Dánielnek, Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak?    

2.    Mit jelképez a vas és az agyagcserép elegye Nabukodonozor álmában?

3.    Mi történt Belsazárral, amikor egy emberi kéz ujjait látta meg a falon?

4.    H5ány igazgatót rendelt Dárius a 120 tiszttartó fölé a birodalomban?

5.    Mit tegyen a férj, hogy a felesége mindig vidám és boldog legyen?

Általános áttekintés

Annyira nyilvánvaló a szentély témája az Óés Újszövetségben, hogy egyszerűen érthetetlen, miért tévesztette szem elől sok keresztény kétezer éven át. A hetednapi adventisták rájöttek, hogy a mennyei szentélyről szóló tanítás nemcsak fontos bibliai elv, hanem egyben doktrínák közti kapcsolatot lehetővé tevő alapelv is. Ezek a tanok a következők:
a.    az Istenről, jelleméről, teremtői munkájáról, küldetéséről és kormányzásáról szóló elv;
b.    a gonosz eredetének és a nagy küzdelemnek a témája;
c.    A Krisztusról, első eljöveteléről, testet öltéséről, életéről, munkájáról, haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről szóló doktrína;
d.    a Krisztus általi üdvösség tana;
e.    az utolsó napok eseményeiről, Krisztus második eljöveteléről, az utolsó ítéletről és a dolgok helyreállításáról szóló doktrína;
f.    az egyházra, a végidei maradékra vonatkozó tanítás.
A Dániel 8:14 versében lejegyzett leghosszabb időprófécia a mennyei szentélyről és a nagy küzdelemről szól. A jövendölés bemutatja mind a mennyei szentély elleni támadást, mind pedig a mennyei szentélynek az ítélet napján történő megtisztítását, valamint a dolgok helyreállítását. A hetednapi adventisták nem elvont, alaptalan történetként kezelik ezt a próféciát, hanem valós, a történelemben 1844-gyel kezdődően beteljesedett jövendölésként. Ennek a jövendölésnek a teljesedése arra szólít fel, hogy minden ember, aki ebben a megpróbáltatásokkal teli időben él, fogadja el Jézus engesztelését a bűneiért, még mielőtt véget érne menynyei szentélyben végzett szolgálata.
A 2300 napos prófécia teljesedése rendkívül fontos az adventisták számára, mivel megértették, hogy Isten hívta el őket mint maradékot, hogy hirdessék a világnak e jövendölés teljesedését, Jézus visszajövetelét és a nagy küzdelem közeli végét. Következésképpen a 2300 napos jövendölés üzenete magának az örökkévaló evangéliumnak a lényege (Jel 14:6). A jó hír a hármas angyali üzenet kontextusában az Isten utolsó, szeretetteljes meghívása az emberiség számára. Isten kéri a földön élő bűnösöktől: térjenek vissza hozzá, hogy Jézus vére és mennyei szentélyben végzett engesztelő szolgálata által üdvözülhessenek.

A tanulmány témái

1.    Az ószövetségi földi szentély nemcsak az ókori Izrael kultúrájának része. Legfontosabb célja az volt, hogy előre utaljon a mennyei szentélyre és Jézus emberiségért végzett szolgálatára.
2.    A mennyei szentély az egyetemes és örök evangéliumnak, az emberiség
szabadulásának és az egyház küldetésének központi eleme.

Magyarázat

A 2300 éves prófécia

Jézus első és második eljövetele szorosan kapcsolódik a szentélyhez – a földi és a mennyei szentélyhez egyaránt. Amikor Mária és József elvitték Jézust a jeruzsálemi templomba, a szolgáló Simeon és Anna tudta, hogy a Messiás lépte át Isten hajlékának küszöbét (Lk 2:25–38). Lukács lejegyzi, hogy miközben Simeon Istennek a Messiás első eljövetelére tett ígérete teljesedését várta, „a Lélek indításából a templomba méne” (Lk 2:27), Anna pedig „nem távozék el a templomból” (Lk 2:37).
A leghosszabb, 2300 éves bibliai időprófécia a mennyei szentélyre összpontosított (Dán 8:10–14). A jövendölés Jézus földi szentélybe történt első eljövetelével teljesedett, („bepecsételtetett” [Dán 9:24]). Dániel a látomás után „álmélkodott”, csodálkozott, és „senki sem értette” azt (Dán 8:27). Magyarázatot csak évek múlva kapott a látomásra, ezért addig is a rendelkezésére álló információkra összpontosított: Jeremiás 70 évről szóló jövendölésére „Jeruzsálem omladékai”-ra vonatkozóan (Dán 9:2; vö. Jer 25:11–12).
Dániel Isten közbelépéséért imádkozott, hogy teljesítse Jeremiás 70 évre vonatkozó jövendölését. Kérte a Magasságost, váltsa meg népét (9:3–19), és világosítsa meg az Úrért az Ő orcáját a szent helyen, amely elpusztíttatott (Dán 9:17). Örömére, Isten elküldte Gábrielt, a „férfiút”, hogy „értelemre tanítsa” őt (Dán 9:21–22). Mindazonáltal Gábriel nem azonnal válaszolt Dániel kérésére Jeremiás 70 hetes időpróféciájára vonatkozóan, ellenben buzdította Dánielt, hogy vegye észbe a szózatot, és értse meg a látomást (Dán 9:23). Nyilvánvaló, hogy a Dániel 8:14 versében leírt látomásról van itt szó, mivel Gábriel nem 70 szó szerinti, hanem 70 próféciai hétről – azaz 490 évről – beszél (Dán 9:24). A 70 hét, vagy 490 év csakis a 2300 éves próféciai időszakból különíthető el, vonható ki, nem Jeremiás 70 éves profetikus időszakából. Ez által a számítás által Gábriel feltárta az eseményt is, amely a 70 hetes – és egyben a 2300 éves – időszaknak a kezdetét képezte: „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezése” (Dán 9:25), amelyre Kr. e. 457-ben került sor. Következésképpen a 70 hét a 2300 éves prófécia első szakasza; a két periódus egy kiterjedt jövendölést alkot.
Ekkor válaszol Gábriel Dániel kérdésére és imájára Jeruzsálem – Isten szent hegye – újjáépítésére vonatkozóan (Dán 9:20, 25), és azonnal értésére adja, hogy Jeremiás 70 éves próféciájának teljesedése csupán egy hosszabb jövendölés – a 2300 éves időszak – kezdete. E hosszabb időpróféciára helyezve a hangsúlyt, Gábriel megmagyarázta Dánielnek, hogy a 70 hetes – vagy a szó szerint értendő 490 éves – időszak a népre és a szent városra „szabatott” (Dán 9:24), különleges céllal, „a Messiás-fejedelemig” (Dán 9:25).
E 490 esztendő vége jelentette a Messiás első eljövetelének időpontját. Gábriel elmagyarázta, hogy a Messiás célja, „hogy vége szakadjon a gonoszságnak, és bepecsételtessék a bűn”, „eltöröltessék a hamisság, elhozassék az örök igazság”, és „felkenettessék a szentek szentje” (Dán 9:24). A hetvenedik próféciai héten a Messiás „egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak” (Dán 9:27). Az egyedüli elfogadható magyarázat mindezen eseményekre Jézus, a Messiás-fejedelem – Isten világ bűneit elvevő Bárányának (Jn 1:29) – áldozata, aki „kiirtatik és senkije sem lesz” (Dán 9:26).
A 2300 éves profetikus időszak tehát a 70 hetes periódussal kezdődik. Biztosak lehetünk abban, hogy a 2300 éves, a szentély megtisztítására vonatkozó prófécia 1844-ben beteljesedett, mivel a 70 hét is pontosan teljesült (Dán 9:24–27) a Messiás kereszthalálával a hetvenedik hét közepén, Kr. u. 31-ben. Ahogy a 70 hetes prófécia a Messiás önfeláldozó halálával a földi szentély viszonylatában valóra vált, a 2300 éves prófécia abban teljesedik, hogy a Messiás megtisztítja a mennyei szentélyt. A prófécia első része Krisztus első eljövetelére, a jövendölés teljes időszakának – a 2300 éves periódusnak – a vége pedig Krisztus második eljövetelére utal.

A szentély doktrínájának elvesztése

A szentély tana a Szentírás egyik legkiemelkedőbb témája és tanítása. A Biblia két szentélyről ír: egy földiről és egy mennyeiről. Mindkettő alapvető szempontokat tár fel Isten jelleméről, a nagy küzdelemről és az üdvösségről. A két szentély tehát az a hely, ahol Isten kinyilatkoztatja magát népének, ahol népe körében lehet, ahonnan uralkodhat felette. Isten a szentélyben találkozott Izraellel, s a nép az imádatával válaszolt neki. Hasonlóképpen, a mennyei szentély egyetemes szinten szolgálja Isten országát. Azon a központi helyen Isten felállította a trónját, kinyilatkoztatta magát a világegyetemnek, uralkodott felette, és gondoskodott szükségletei betöltéséről.
Amikor azonban a bűn betört a világegyetembe, a mennyei szentély üdvözítő funkciót karolt fel az áldozati és közbenjárói szolgálattal együtt. A két szentély szoros tipológiai kapcsolatban áll egymással: a földi kifejezetten azért épült, hogy felfedje, megmutassa és megmagyarázza a menynyei szentély jelentőségét és szerepét.
Tekintettel a szentély Isten országa szempontjából betöltött alapvető szerepére, kijelenthetjük, hogy olyan bibliai témáról van szó, amely nem kerülheti el a Szentírást kutató ember figyelmét. Érthetetlen, hogy miért nem foglalkoztak a keresztények ezzel a fontos kérdéssel majdnem kétezer éven keresztül. Mivel magyarázható ez a figyelmetlenség? Az adventisták két nagy tényezőt említenek magyarázat gyanánt arra, hogy miért nem szerepelt a keresztény teológiában a szentély tana. Először is, lévén, hogy az üdvösség szempontjából rendkívül fontos tanításról van szó, az ördög mindent megtett annak érdekében, hogy háttérbe szorítsa, kizárja a mennyei szentély bibliai tanítását a keresztény doktrínák sorából. Az emberek így nem szerezhettek tudomást Isten teljes igazságáról, Krisztus áldozatáról és a mennyei szentélyben értük végzett állandó közbenjárásáról.

Az egyetemes dualizmus

Hogyan szorulhatott háttérbe a szentély tana a keresztény teológiában? A kérdésre a válasz egyértelműen a második tényezőre – a dualizmus fogalmára – tereli a figyelmünket. Az első századokban a keresztény teológiába beépültek a görög filozófiai világnézet elemei, köztük a dualizmus fogalma is, mely szerint a minket körülvevő valóság két részre oszlik: földi és mennyei valóságra. E két dimenzió gyökeresen különbözik egymástól. Míg a földi valóság dimenziója anyagi, időleges és térbeli kiterjedésű, addig a mennyei valóság anyagtalan, időtlen és térfüggetlen. Más szavakkal, a mennyei szférában nincs semmilyen fizikai lét vagy személyes kapcsolat, s mivel semmilyen kommunikáció vagy kapcsolat nincs a földi és a mennyei világ között, az lenne az egyedüli lehetőség, amely által az ember beléphetne a mennyei szférába, ha megszakítaná minden kapcsolatát a földi léttel, azaz megszűnne teljes emberi lényként létezni, és lélekként, időt és teret nem érzékelő, test nélküli tudatként élne tovább. Ez az eszmeiség nyilván csak akkor lenne létjogosult, ha elfogadnánk: az embernek amellett, hogy van teste, van teljesen önálló, halhatatlan lelke is. Ennek a perspektívának az elfogadása mellett az első keresztények számára lehetetlen volt a mennyei szentélyre gondolni. Még annak elképzelése is nehezükre esett, hogy a menny valóságos hely, hát még annak, hogy Jézus emberi testben ment fel ebbe a valóságos térbe, a mennybe. Ezért amikor az első századok keresztényei a Szentírásban a mennyei szentélyről olvastak, allegóriaként értelmezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy az izraelita szentély az egyházra utal. Szó szerinti mennyben található szó szerinti szentélyről beszélni nem volt „méltó” a kor „magas” teológiájához.
Az igazság az, hogy sokan az első századok és a középkor keresztényei közül érzékelték a kapcsolatot az áldozati rendszer és Krisztus halála között, de mivel görög filozófiai befolyásoltság alatt éltek, képtelenek voltak elképzelni, hogy van mennyei szentély, amelyben Krisztus közbenjáró szolgálatot végez az érdekükben. Ezért ruházta rá a Római Katolikus Egyház Krisztus közbenjáró munkáját az egyházra és a papokra. Tragikus módon Krisztus mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatának bitorlásával az egyház még Krisztus áldozatát is aláaknázta. Mindezek ellenére Isten cselekedett, és a reformáció által visszavezette népét a Biblia hűséges olvasásának gyakorlatához, az advent mozgalom által pedig feltárta az emberiség számára a mennyei szentélynek a próféciákban és a Zsidókhoz írt levélben elrejtett bibliai tanát.
Hetednapi adventistákként küldetésünk megőrizni Isten Igéjét minden kompromisszumtól, inteni a keresztényeket és más vallásúakat, hogy irányítsák figyelmüket Krisztus földi áldozatára és mennyei szentélyben végzett közbenjáró munkájára. A „Handbook of Seventh-day Adventist Theology” „The Heavenly Sanctuary” c. fejezete (Ángel Manuel Rodríguez) további érdekes ismeretekkel szolgál bárkinek, aki tovább szeretné kutatni ezt a témát (381–382, 403–406. o.).

Alkalmazás

1.    Elmélkedj a papság fogalmán! Hogyan egyeztethető össze a klérus kultúrádban meghonosodott fogalma a papság bibliai fogalmával? Hogyan használhatnád a papság helyileg értelmezett fogalmát arra, hogy Jézus papi mivoltáról beszélj az embereknek?
2.    Elmélkedj az ítélet kultúrádban meghonosodott fogalmán! Miben hasonlít vagy különbözik az ítélet bibliai fogalmától? Hogyan magyarázhatnád meg az ítélet bibliai fogalmát a körülötted élők számára?