Hinni nehéz helyzetekben

Szombat délután

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 119:162; János 16:13-15; Róma 3:23-24; 6:15-18; Efézus 2:8-9; 2Péter 1:20-21; A nagy küzdelem 7-11. fej.

A reformátorok rendelkeztek azzal, amire a 21. században élőknek óriási szükségük van – életcéllal. A neves amerikai pszichológus, Philip Cushman The Empty Self című könyvében az életcél nélkül élők helyzetét taglalja. A hitrendszerük sekélyes, a valóban fontos dolgok közül aligha számít nekik valami, nincs, amiért a halált is vállalnák – ezért nincs miért élniük sem.
Azonban egészen más volt a helyzet a reformáció népével – férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel, az ő életcéljuk rendíthetetlen maradt. Fontosnak tartották a hitet, nem voltak hajlandóak a hűségüket feláldozva engedményeket tenni. Alapvető hitelveik lényük elidegeníthetetlen részét képezték, amelyek elvetésével önmagukat tagadták volna meg, és még a halál kapujában is belső békességük volt.
Az e heti tanulmányban a reformáció korából hozott példákon keresztül fogjuk megnézni, miként adnak valódi életcélt és tartalmat az embereknek a Szentírás életet megváltoztató tanításai. Ezeknek az örök igazságoknak a megértése felkészít bennünket a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem végső krízisére. Még nincs vége annak a harcnak, amit a reformerek is vívtak, a felhívás most nekünk szól, hogy álljunk be ott a küzdelembe, ahol ők abbahagyták. Mi is megtudhatjuk, hogy Isten hatalmasabb minden kihívásnál, amivel szembesülünk, és Ő olyan értelmet, célt ad az életünknek, amivel semmiféle világi dolog nem érhet fel.

Május 4. – A kompánionok szombatja
 

EGW idézet

Isten megőrizte egyházát az évszázadokon át tartó üldözések, harcok és sötétség közepette. Egyetlen felhő sem borulhatott rá a tudta nélkül. Műve ellen nem léphetett fel olyan ellenséges hatalom, amelyről ne lett volna tudomása. Minden úgy teljesedett be, ahogyan előzőleg kinyilatkoztatta. Sohasem hagyta el gyülekezetét, hanem mindazt, ami bekövetkezett, előbb jövendölésekbe foglalta. Amit Szentlelke által a próféták egykor kijelentettek, az mind be is teljesedett. Isten véghezviszi minden szándékát. Trónjának alapzata: szent törvénye, és a sötétségnek semmiféle hatalma nem döntheti meg. Az igazságot Isten sugallja és védelmezi: minden ellenállás felett diadalt arat. – Az apostolok története, 11. o.

Isten olyan kiegyensúlyozott férfiakat és nőket hív, akiknek szilárd a céljuk, akikre számítani lehet a veszedelem és a próba óráján – akik olyan biztosan meggyökeresedtek és megállapodottak az igazságban, mint az örök halmok – akiket nem lehet jobbra-balra ingatni, hanem célegyenesen haladnak, és mindig az igazság oldalán szállnak síkra. […] Húzódjunk közelebb Istenhez, lépjünk szorosabb kapcsolatra a menynyel, és még életünk legparányibb cselekedeteiben is valósítsuk meg a törvény elveit, hogy lelkileg egészségesek lehessünk. – Bizonyságtételek, 4. köt., 75. o.

Akik tökéletesítenek, azok nem pusztítanak. Nem akarják tönkre tenni, sem beolvasztani azokat, akik nem értenek egyet a terveikkel. A javítóknak előre kell haladniuk, nem pedig hátrafelé. Határozottnak, szilárdnak, eltökéltnek, tántoríthatatlannak kell lenniük, de szilárdságuk soha ne zülljön zsarnoki szellemmé. Isten minden szolgájától elvárja, hogy ha az elvekre kerül sor, legyen sziklaszilárd, de szelíd és alázatos szívű, mint Krisztus. Akkor Krisztusban lakozva elvégezhetik a munkát, melyet Ő végezne el a helyükben. Semmi szükség a durva, kárhoztató lelkületre, hogy hősiesek legyünk a mai idők tökéletesítéseinek mezején. A szolgálatában alkalmazott minden önfejű módszer gyűlöletes Isten előtt. – Bizonyságtételek, 6. köt., 151. o.

Nem kellene azon tépelődnünk, hogy értékelnek-e, vagy sem, az emberek. Ezzel semmit sem érünk el. Figyeld meg, hogyan munkálkodott Krisztus. […]
Fogadd el az Igét! Éld meg az Igét! Hirdesd úgy az Igét, ahogy a múltban is tetted! Jézus az ő jelenlétének ígéretét adta számodra. Hidd és értékeld! Nem a mi dolgunk felmérni, hogy milyen fokú önmegtagadás és áldozatkészség van embertársainkban.
A megújulás teljes hitet, könnyeket és imákat követel, annyit, amenynyit képes elviselni az emberi elme. Feladatunk felvenni a keresztet és Jézus lábnyomán járva hordozni. Eközben reménykednünk kell, hogy ugyanaz a lélek munkálkodik bennünk, amely Jézust is késztette, hogy kereszthalála előtt megkeresztelkedjék. – This Day With God, 49. o.

1. Olvassuk el Zsolt 119:103-104, 147 és 162 verseit! Dávid hogyan tekintett Isten Igéjére? Hogyan formálta a Biblia a reformátorokat? Hogyan hat az Írás ma a mi életünkre?

A Biblia volt a reformátorok hitének alapja és tanításainak lényege. Megértették, hogy „Istennek igéje… él és megmarad örökké” (1Pt 1:23). Minden szavát nagy becsben tartották. Miközben lapjait olvasták, elhitték ígéreteit, és a hitük megerősödött, bátorságuk megújult. „Így van ez Isten Igéjének minden ígéretével. Bennük Ő személy szerint mindnyájunkhoz szól, olyan közvetlenül, mintha ténylegesen hallanánk szavát. Krisztus megígéri nekünk kegyelmét és hatalmát. Ezek azok a falevelek, amelyek »népek gyógyítására szolgálnak« (Jel 22:2, RÚF). Elfogadva, belénk ivódva, jellemünk erősségévé, az élet mozgatórugójává, fenntartójává lesznek. Semmi másnak nincs ilyen gyógyító ereje. Ezen kívül semmi sem képes azt a biztonságot és hitet adni, amely az egész ember éltető erejévé válik” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 75. o.).
A Szentírás örömet hint a bánatunkra, reményt ad a csüggedésben, fényt hoz a sötétbe. Utat mutat, ha össze vagyunk zavarodva, bizonyossággal tölt el a bizonytalanságban, erőt ad a gyengeségben és bölcsességet a tudatlanságban. Ha az Igén elmélkedünk és hit által bízunk ígéreteiben, Isten életadó hatalma erővel tölt el fizikailag, értelmileg, érzelmileg és szellemileg. A reformerek gondolatait áthatotta a Szentírás. Az Igével éltek, és sokan közülük az Ige miatt haltak meg. Nem közömbös, önelégült, nemtörődöm keresztények voltak, sekélyes hitélettel. Tisztában voltak vele, hogy Isten Igéjének ereje nélkül nem állhatnak ellen a velük szemben felsorakozó gonoszság erőinek.
Wiclif Jánost fűtötte a szenvedély, hogy angolra fordítsa a Bibliát, amit aztán az átlagember is olvashat és megérthet. Mivel azonban ez tilos volt, a hitéért vizsgálat alá vonták, eretneknek nyilvánították és halálra ítélték. A perben így szólalt fel: „»Mit gondoltok – mondta végül –, kivel harcoltok? A sír szélén álló öregemberrel? Nem! Az igazsággal – azzal az igazsággal, amely erősebb nálatok, és le fog győzni titeket«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 82. o.). Wiclif halála előtti szavai beteljesedtek, Isten igazságának fénye eloszlatta a középkor sötétségét.
 

Nehéz időkben hogyan találtál vigaszt a Szentírásban?

EGW idézet

Amikor a nemes, ékesszóló Istvánt a főtanács sugallatára halálra kövezték, nem tettek kárt az evangélium üzenetének ügyében. A mennyei fény, mely megdicsőítette arcát, az isteni irgalmasság, melyet haldoklóként imájában kifejezett, mint a meggyőzés hegyes nyila hatott Saulra, az elvakult farizeusra, aki tanúja volt a jelenetnek. Saul, az üldöző farizeus ezúton lett választott edénnyé, hogy Krisztus nevét hordozza a pogányok, az uralkodók és a zsidó nép előtt... Sátán azon erőlködése ellenére, hogy elpusztítsa az örömüzenetet, Isten szavának romolhatatlan, örökké megmaradó magja egyre hull az emberek szívébe. Krisztus gyermekeinek gyalázása és üldöztetése által is Isten neve dicsőül meg, és lelkeket ment meg. – Gondolatok a hegyibeszédről, 33. o.

Ezek a reformátorok ugyanazt a nagyszerű elvet vallották, mint a valdensek, Wycliffe, Husz János, Luther, Zwingli és a hozzájuk csatlakozók. Hitték, hogy a Szentírás tévedhetetlen tekintély, a hit és a cselekedet szabálya… Számukra a Biblia tanítása volt minden tan és minden állítás próbaköve. Az Istenbe és Igéjébe vetett hit adott erőt e szent embereknek, amikor feláldozták életüket a máglyán. „Ne csüggedj! – kiáltotta oda Latimer mártírtársának, amikor a lángok már-már elnémították őket. – Isten kegyelméből ma olyan fényt gyújtunk Angliában, amelyet soha nem fognak kioltani!” – A nagy küzdelem, 249. o.

Szükségünk van egy vezetőre a nehézségek közepette, amiképpen a tengerészeknek is szükségük van kormányosra a zátonyok és sziklák között.
A tengerész, akinek van térképe és iránytűje, s mégsem használja azokat, felelős ezért, hiszen veszélyezteti a hajóján utazók életét, és hanyagsága miatt a hajó elveszhet. Nekünk is van egy iránytűnk, egy vezetőnk: Isten Igéje – amiben világos utasításokat kaptunk, hogy merre menjünk, azért menthetetlenek vagyunk, ha eltévesztjük a menny felé vezető utat.
A Biblia a jellem tökéletes mércéjét állítja elénk, és csalhatatlan vezetőnk minden körülmények között egészen életutunk végéig. – Az én életem ma, 25. o.

Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról – és mennyivel inkább áll ez az újszövetségiekről –: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5:39) Róla, a Megváltóról, kiben minden reményünk összpontosul az örök életre. Hiszen az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mert a teremtésről szóló első tudósítástól kezdve, „és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3), a befejező ígéretig: „és ímé, hamar eljövök” (Jel 22:12), az ő művéről olvasunk, és az ő hangját halljuk. Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban!
Isten Igéje töltse be egészen a szíveteket! Ez az élő víz, mely égető szomjúságotokat csillapítja, ez a mennyei élő kenyér. – Jézushoz vezető út, 88. o.
 

2. Olvassuk el 2Kor 2:14 és 4:1-6 szakaszait! Mit árulnak el ezek a versek Pál bizalmáról akkor is, amikor Isten Igéjének hirdetése során nehézségekbe ütközött?

Az evangélium hirdetése közben Pál apostol előtt hatalmas akadályok meredeztek, de biztos volt benne, hogy Isten Igéje végül diadalmaskodni fog, „mert mi semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért” (2Kor 13:8). Hasonló megpróbáltatásokat szenvedtek a reformátorok is, hit által azonban hűségesen kitartottak Isten Igéje mellett. William Tyndale a bátorság példája a látszólag lehengerlő túlerővel szemben. Leghőbb vágya volt, hogy pontos, olvasható bibliafordítást adjon Angliának. Elhatározta, hogy az eredeti nyelvekből lefordítja a Bibliát, és kijavítja Wiclif száznegyven évvel korábbi fordításának hibáit. Végül őt is letartóztatták és perbe fogták. A németországi Wormsban kinyomtatott fordításának sok példányát elkobozták és nyilvánosan elégették. A perére 1536-ban, Belgiumban került sor. Eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték. Hóhérai megfojtották, miközben a máglyára kötözték, majd a testét elégették. A beszámolók szerint utolsó szavait nagy hévvel, hangosan mondta: „Uram, nyisd meg Anglia királyának szemét!” Isten csodálatos módon válaszolt Tyndale imájára.
A halálát követő négy éven belül a Biblia négy angol fordítását adták ki. 1611-ben kinyomtatták a King James Bibliát, főként Tyndale munkája nyomán. Ötvennégy teológus dolgozott rajta, akik nagyrészt az ő korábbi angol fordításait vették alapul. Egy becslés szerint az 1611-es King James Biblia Ótestamentumának 76%-a, az Újtestamentumának pedig 83%-a Tyndale fordítása. 2011-ben volt a King James Biblia megjelenésének
400. évfordulója, akkorra már több mint egymilliárd példányt nyomtattak belőle, így világszerte több tízmillió ember életére hatott.
Egyáltalán nem volt hiábavaló William Tyndale áldozata! Bármilyen nehéznek is tűntek a körülmények, Tyndale és munkatársai hitték, hogy Isten mindenképpen véghezviszi akaratát. Tyndale életének jelentősége nagy az örökkévalóság fényében.
 

Hogyan vonatkoznak Tyndale-re is Dán 12:3 és Jel 14:13 versei? Most gondoljunk a saját életünkre! Mi hogyan hatunk az emberekre? Hogyan bátorítanak arra ezek az igék, hogy igyekezzünk az örökkévalóság felé vezetni az embereket, megragadva az alkalmakat?

EGW idézet

Csak úgy eredményes az evangélium magjának elhintése, ha a menynyei harmat életre kelti a magot. Mielőtt megírták az Újtestamentum egyik könyvét, mielőtt elmondtak egy evangéliumi prédikációt Krisztus mennybemenetele után, a Szentlélek már kitöltetett az imádkozó apostolokra. Azután tanúskodtak ellenségeik, hogy „betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal” (Csel 5:28). – Jézus élete, 671. o.

Nagy azok jutalma a mennyben, akik bár üldöztetésen és gyalázaton át, mégis Krisztus tanúi maradtak. Míg az emberek földi dolgok után futnak, Jézus a mennyei jutalomra tereli a figyelmüket. A jutalom nemcsak a jövő ígérete, hiszen már itt is részesülünk benne. Az ősi időkben az Úr megjelent Ábrahámnak, és így szólt: „Én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.” (1Móz 15:1) Ez a jutalma Krisztus minden követőjének. Az Úr, Immánuel, „velünk az Isten”, Ő az, akiben van „a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve… mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2:3, 9). Amilyen mértékben feltárul előtte a szívünk, olyan mértékben válunk hasonlóvá hozzá. Tapasztalhatjuk szeretetét és mindenhatóságát, birtokolhatjuk, felfoghatjuk Krisztus kikutathatatlan gazdagságát, hogy
„mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig” (Eféz 3:18–19), „ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa 54:17). – Gondolatok a hegyibeszédről, 34. o.

Mivel elűzték otthonából, [Tyndale] Londonba ment, ahol egy ideig zavartalanul dolgozhatott. A katolikusok kegyetlensége azonban ismét menekülésre kényszerítette. Úgy tűnt, hogy egész Anglia bezárult előtte. Ezért Németországban keresett menedéket. Itt elkezdte az angol Újtestamentum kinyomtatását. Kétszer kellett abbahagynia a munkát. De amikor az egyik városban megtiltották a kiadást, ő elment egy másikba. Végül Wormsba indult, ahol néhány évvel korábban Luther megvédte az evangéliumot az országgyűlés előtt. Ebben az ősi városban sok barátja volt a reformációnak, és Tyndale itt minden további akadály nélkül dolgozott. Nemsokára elkészült az Újtestamentum háromezer példánya, amelyet még abban az évben egy másik kiadás követett.
Nagy buzgósággal és kitartással folytatta munkáját. Jóllehet az angol hatóságok a legnagyobb óvatossággal őrizték a kikötőiket, Isten Igéje mégis eljutott különböző titkos csatornákon Londonba, és onnan elterjedt az egész országban. A katolikusok hiába próbálták elfojtani az igazságot. – A nagy küzdelem, 246–247. o.
 

Luther Márton élete fordulóponthoz érkezett, amikor az egyetemi könyvtárban kutatva egy nap talált egy latin Bibliát, amiről azelőtt nem is tudta, hogy egyáltalán létezik. Fejezetről fejezetre hatalmas örömmel olvasta. Lenyűgözte Isten Igéjének világossága és ereje. Mélyen belemerülve olvasta lapjait, a Szentlélek pedig megvilágosította elméjét. Érezte a Lélek vezetését, miközben a hagyomány által elhomályosított igazságok szinte életre keltek előtte. A Bibliával szerzett első tapasztalata után ezt írta: „Ó, bárcsak nekem is adna Isten egy ilyen könyvet!”

3. Milyen elveket találunk az alábbi versekben a Biblia magyarázatát illetően?

Jn 14:25-26

Jn 16:13-15

2Pt 1:20-21 

Ezekből a versekből óriási erővel árad a bizonyosság, hogy a Biblia íróit ihlető Szentlélek bennünket is vezet a Szentírás olvasásakor. Ő az igazság isteni magyarázója. Sajnálatos, hogy ma sok keresztény kisebbíteni próbálja a Biblia természetfeletti voltát, inkább az emberi oldalt kiemelve. Mivel Sátán már nem tudja elzárni előlünk az Írást, a második legeredményesebb eszközéhez folyamodik: igyekszik elérni, hogy az emberek ne tekintsék természetfelettinek, csupán kiváló irodalmi alkotást lássanak benne, vagy ami még rosszabb: az elnyomás eszközének tartsák, amivel kontrol alatt lehet tartani a tömegeket.
A reformátorok világosan látták, hogy a Szentírás csalatkozhatatlan magyarázója a Szentlélek, nem pedig a papok, a prelátusok és a pápák. Feljegyezték Knox János és Mária, skót királynő figyelemre méltó párbeszédét: „Mária így szólt: »Ön így magyarázza az Írásokat, Róma tanítói pedig másképpen. Kinek higgyek tehát, és ki legyen a bíró?« »Istennek higgyen, aki világosan beszél Igéje által – válaszolt a reformátor. – Azt a tanítást, ami nem az Igére épül, se az egyiktől, se a másiktól ne fogadja el! Isten Szava világos önmagában is, s ha valamelyik része sötétnek tűnik, a Szentlélek, aki soha nem szól önmagával ellentétesen, ugyanazt a dolgot világosan megmagyarázza egy másik igével úgy, hogy semmi kétség nem fér hozzá. Csak azok kételkednek, akik csökönyösen megmaradnak tudatlanságukban«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 222. o.).
 

EGW idézet

A Biblia olvasóit oktatni kell arra, hogy a tanulékonyság lelkületével közeledjenek az Igéhez. Kutassuk lapjait, de ne azért, hogy alátámaszszuk vele a saját véleményünket, hanem azért, hogy megtudjuk, mit mond Isten!
A Bibliát csak a Szentlélek segítségével ismerhetjük meg, aki az Igét adta. Az ismeret elnyerése érdekében a Szentlélek vezetése alatt kell élnünk. Engedelmeskednünk kell mindannak, amit Isten Igéje parancsol. Igényelhetjük mindazt, amit ígér. Az élet, melyet az Ige előír, az az élet, amelyet ereje által kell élnünk. Csak ha így értékeljük a Bibliát, akkor tanulmányozzuk eredményesen. – Előtted az élet, 189. o.

Isten halandó emberekre bízta Igéjének összeállítását. Az Ige, mely az Óés az Újszövetség könyveiből áll, az elveszett világ lakóinak szánt útjelző. Isten örökül hagyta az embernek, hogy az irányelvek tanulmányozása és betartása által egyetlen léleknek se kelljen eltévednie a mennybe vezető úton.
Mindazok, akik a Szentírás kritikus helyeit úgy akarják tisztázni, hogy saját véges tudásukkal megállapítják, mi az ihletett, és mi nem, jobban tennék, ha eltakarnák az arcukat, mint Illés, amikor a szelíd és halk szót meghallotta. Isten és a szent angyalok jelenlétében vannak, akik korokon át ismeretet és világosságot hoztak az embereknek. Ők mondták el nekik, mit tegyenek, és mit ne, érdekfeszítő színhelyeken vezetve és mérföldkőtől mérföldkőig kísérve őket szimbólumok, jelek és illusztrációk által. […]
Testvérek, nehogy a Biblia kritizálásába kezdjetek szóval vagy tettel! Nem az Úr munkája az, Sátán viszont nagy örömmel fogadná tőletek.
Az embernek Istenre kellene bízni a saját Könyvéről, az élő kijelentésekről való gondoskodást, aki azt eddig is tette. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 16–17. o.

Isten szavai prédikálásának semmi haszna nem lesz a Szentlélek folytonos jelenléte és segítsége nélkül. A Lélek az egyetlen hatásos, eredményes tanítója az isteni igazságnak. Csak amikor igazság társul a szívünkhöz a Lélek által, csak akkor ébred fel a lelkiismeretünk, és alakul át az életünk. Képesek lehetünk arra, hogy Isten beszédét szó szerint közöljük másokkal, hogy jól ismerjük a menny parancsolatait ígéreteit, de ha a Szentlélek nem teszi otthonossá szívünkben az igazságot, akkor egy lélek sem esik a „kőre, és zúzódik szét” azon (vö.: Lk 20:18). Sem a tudományos képzettség, sem a földi előnyök, bármilyen nagyok legyenek is, nem tudnak senkit a világosság hordozójává tenni Isten Lelkének együtt munkálkodása nélkül. – Jézus élete, 671. o.
 

4. Olvassuk el Róm 3:23-24, 5:8-10, 6:23 és Ef 2:8-9 verseit! Mit tanítanak ezek az igék a megváltási tervről?

Isten ajándékul adja az üdvösséget. Szentlelke vezet, hogy hittel fogadjuk el, amit Krisztus ingyen felajánl golgotai kereszthalála által. Jézus, Isten tökéletes Fia engesztelésül áldozta fel az életét értünk. Az isteni igazság tökéletes engedelmességet követel. Krisztus tökéletes élete áll a mi nem tökéletes életünk helyére. A Biblia világosan leírja, hogy mivel megszegtük Isten törvényét, az örök halál kárhozata alá esünk. Bűneink, bűnös választásaink miatt nem érünk fel az Isten által megkívánt ideálhoz. Ha csak magunkra lennénk hagyatva, képtelenek volnánk eleget tenni a szent Isten helyes, igazságos követelményeinek, ezért halált érdemlünk. Pál apostol viszont jó hírrel erősít: „A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm 6:23). Ez ajándék, nem érdem szerint kapjuk. Ha a cselekedeteink képeznék alapját, megdolgozhatnánk érte, viszont az világlik ki az evangéliumból, hogy nem szerezhetünk megváltást a cselekedeteinkkel.
Luther Márton és más reformátorok felfedezték, hogy Krisztus, egyedül Krisztus az üdvösség forrása. Luther az üdvözítő kegyelemről kezdett prédikálni, és ez vonzotta a tömegeket, az emberek hallani akarták szívből fakadó, életeket megváltoztató üzeneteit. Szavai hűs vízként felüdítették sivár életüket. A középkori egyház tradíciói béklyóba verték az embereket, megkötözték őket több évszázados rituálékkal, amelyek nem táplálták a lelki életet. Luther biblikus üzenetei a szívüket érintették, sokak élete megváltozott.
Luthert teljesen lenyűgözte Isten jósága, miközben az Újszövetséget olvasta. Csodálta, hogy az egész emberiséget meg akarja menteni. Akkoriban az egyházi vezetők azt tanították, hogy a megváltás részint az ember, részint Isten munkája. Luther felfedezte, hogy Krisztus kereszthalála mindenre, az egész emberiség számára elegendő. „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 16–17. o.). Megkapó, remekül megfogalmazott összefoglaló az evangéliumról, hogy megigazulhatunk a Krisztus igazsága által, „amelyben nekünk semmi részünk nincs”! Nagyszerű ígéret!
 

EGW idézet

A Gecsemáné-kertben Jézus az ember helyett szenvedett, s Isten Fiának emberi természete a bűntudat rettentő borzalma alatt roskadozott, míg csak vértelen, reszkető ajkáról föl nem szakadtak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; de ha nincs más mód, mellyel a bukott ember megmentése megvalósítható lenne, ne az legyen, ami én akarok, hanem amit te.” Az emberi természet ott, akkor meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha mennyei angyal meg nem erősítette volna Őt a gyötrelem elviselésére.
Az a hatalom, mely az imént megtorló igazságszolgáltatással sújtotta az ember helyettesét és kezesét, ugyanaz volt, mint amelyik most megtartotta és támogatta a szenvedőt, az azon harag rettenetes súlya alatt roskadozó Emberfiát, mely a bűnös világot sújtotta volna. Az Isten törvénye megrontói fölött elhangzó halálos ítéletet Krisztus szenvedte el. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1103. o.

Az örök élet Isten ajándéka. Az Úr arra vár, hogy mindazok, akik elfogadják kegyelmét, teljes mértékben bízzanak benne. Arra hívott el, hogy tiszta és egyszerű hitet gyakoroljunk, és függetlenül a kilátásba helyezett jutalomtól bízzunk benne. Teljes szívvel kell munkálkodnunk az ő szolgálatában, ezzel is bizonyítva, hogy ténylegesen bízunk az igazságos ítéletében.
Az ítéletnél, mikor az igazak elnyerik jutalmukat, és a gonoszok fölött elhangzik az ítélet, az igazak felteszik a kérdést, hogy vajon mit tettek, hogy ilyen nagy jutalmat nyertek. Ám ők a Krisztusba vetett töretlen hitet értékelték.
Betöltekeztek Szentlélekkel, és különösebb, tudatos erőfeszítés nélkül biztos jutalmat hozó szolgálatot végeztek Krisztusért. De ők nem a jutalomért dolgoztak. Inkább hatalmas előjognak tekintették, hogy úgy dolgozhatnak, ahogy Jézus is munkálkodott. Mindent Krisztus és az embertársak iránti szeretetből cselekedtek, ezért hát aki azonosult a szenvedő emberiséggel, úgy tekintette az együttérzés és a szeretet cselekedeteit, mintha vele tették volna meg. – Lift Him Up, 343. o.

A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház „tiszta és ragyogó fehér gyolcsba” öltözik, amelyen nincs „szeplő vagy sömörgözés vagy valami afféle”. A fehér gyolcs – ahogy a Szentírás mondja – „a szenteknek igazságos cselekedetei” (Jel 19:8; Eféz 5:27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként. […] Ezt az öltözéket – saját igazságának palástját – helyezi Krisztus minden bűnbánó, hívő lélekre. – Krisztus példázatai, 310–311. o.
 

5. Milyen tanítást találunk Róm 3:27-31, 6:15-18 és 8:1-2 verseiben az egyedül Krisztus igazsága által nyerhető megváltásról?

Luther korában új szelek kezdtek fújni a keresztény egyházban. Emberek tízezreit tanították meg arra, hogy ne csak önmagukra, a saját bűneikre, hanem Jézusra tekintsenek. Kétségtelen, hogy amikor magukra néztek, arra, amilyenek voltak, csak elkeserítő dolgokat láttak. Vajon a mai hívők nem tapasztalnak hasonlót? Ezért kell Jézusra figyelnünk!
Isten kegyelme átformál. Londonban Wesley János elment a morva hívők összejövetelére. Ámulattal hallgatta, amint felolvasták Luthernek a Római levélhez írt bevezetőjét. Életében először akkor kezdte megérteni az evangéliumot. Valami megmozdult benne, különösen vonzotta Krisztushoz, aki az életét adta érte. „Éreztem, hogy az üdvösség tekintetében valóban Krisztusban, egyedül Krisztusban bíztam. Bizonyosság töltött el, hogy elvette a bűneimet, az én bűneimet is, és megmentett a bűn és a halál törvényétől” (John Whitehead: The Life of the Rev. John Wesley. M. A. London, 1793, Stephen Couchman, 331. o.).
 

6. A keresztény élettel kapcsolatban melyik alapvető igazságra mutatnak rá Ef 4:18-24, Kol 1:10, 1Pt 2:2 és 2Pt 3:18 versei?

A reformátorok szisztematikusan tanulmányozták az Igét, hogy még több igazságot fedezzenek fel. Nem elégedtek meg azzal, amit már ismertek, sem a csekély vagy semmiféle fejlődést nem biztosító merev vallási tapasztalattal, hanem arra vágytak, hogy jobban megismerjék Krisztust. A középkorban sok bibliakövető keresztény végtelen nagy árat fizetett hűségéért. Megkínozták, bebörtönözték, elüldözték vagy kivégezték őket. Javaikat, földjeiket elvették, otthonukat felégették, családjukat üldözték. Elűzték őket hazájukból, és ők azt a várost keresték, „melynek építője és alkotója az Isten” (Zsid 11:10). Áldást mondtak hóhéraikra, amikor kínozták őket, a sötét, nyirkos cellákban sínylődve pedig számot tartottak Isten ígéreteire, hogy fényesebb jövőt hoz. Börtönbe vetették őket, mégis szabadok voltak – szabadok Krisztusban, Igéjének igazságaiban, közeli visszatérésének reménységében.

Önmagunkra nézve milyen reménységünk lehet az üdvösség tekintetében?

EGW idézet

Mivel az Úr törvénye tökéletes – s ezért változhatatlan –, a bűnös ember számára lehetetlen a maga erejéből eleget tenni a törvény követelményeinek. Jézus ezért jött el Megváltóként. Az ő küldetése, hogy az isteni természet részeseivé téve összehangoljon bennünket a menny törvényeinek elveivel. Amikor elhagyjuk a bűneinket, és Krisztust Üdvözítőnknek fogadjuk el, akkor „dicsőítjük meg a törvényt”.
Az Újszövetség ígérete ez: „Adom az én törvényemet a szívükbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Krisztus Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. A rámutató jelképrendszernek Krisztus halálakor meg kellett szűnnie. Ezzel szemben isteni jellemének a Tízparancsolatban bemutatott elvei oly változhatatlanok, mint az Atya örök trónja. Egyetlen parancsolatot sem törölt el, egyetlen pont vagy veszsző sem változott meg. Az Édenben közölt elvek a helyreállított Paradicsomban is érvényben lesznek. Amikor Éden kertje újra a földön fog virulni, mindenki engedelmeskedik majd Isten törvényének. – Gondolatok a hegyibeszédről, 50. o.

Jézus életének szentsége és feddhetetlensége, ahogy be lett mutatva az Igében, több hatalommal bír a jellem helyreállítása és formálása tekintetében bármely erőfeszítésnél, amellyel megpróbálnánk leírni az emberi bűnöket vagy a bűnök biztos következményeit. A keresztre szegezett Üdvözítőre emelt tekintet többet tesz az elme és a szív megtisztítása érdekében a legértelmesebb ember ajkának összes tudományos magyarázatánál.
A bűnös a kereszt előtt belátja, hogy jelleme nem hasonlít Krisztus jellemére. Látja a bűn szörnyű következményeit, gyűlöli az általa elkövetett bűnöket, és élő hittel kapaszkodik Krisztusba. Isten és a mennyei lények jelenlétének fényében tart önvizsgálatot. Saját feddhetetlenségének közepette lett kinyilatkoztatva számára Krisztus feddhetetlensége, ezért szörnyülködve fordul el a bűntől, Jézusra tekint, és él. – Lift Him Up, 297. o.

Egyesek úgy vélekednek, hogy előbb bizonyos próbaidőt kell kiállniuk, melyben bizonyságát adják annak, hogy teljesen megváltoznak, s csak azután kérhetik az áldásokat, holott most azonnal igényelhetik azokat. Krisztus kegyelmére és Lelkére van szükségünk, hogy gyengeségünkben segíthessen, különben nem tudunk ellenállni a bűnöknek. Oly bűnös, tehetetlen és alárendelt állapotban, amilyenben épp most vagyunk, jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte, és bűnbánóan lábához borulhatunk. Szeretetének karjával átölel, sebeinket bekötözi, és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik. […]
Senki sem olyan bűnös, hogy Jézusban, aki érte halt meg, ne nyerhetne erőt, tisztaságot és megszentelődést. El akarja rólunk távolítani a bűnöktől beszennyezett ruhát, és az igazság fehér ruháit adja ránk. Nem kívánhatja a bűnösök halálát, hanem hogy megtérjenek és éljenek. – Jézushoz vezető út, 52. o.
 

Ellen G. White: Isten fiai és leányai, 45. o.: „Megvidámítja a szívet, és megvilágosítja a szemet” című fejezet.

„Isten hűséges szolgái nem egymaguk dolgoztak. Miközben a levegőbeli fejedelemségek, hatalmasságok és gonosz lelkek összefogtak ellenük, az Úr nem hagyta el népét. Ha szemük megnyílt volna, éppúgy látták volna, hogy mennyei lények segítik őket, miként a régi próféta. Amikor Elizeus szolgája az őket körülvevő és a menekülés minden lehetőségét elvágó ellenséges seregre mutatott, a próféta így imádkozott: »Óh, Uram! nyisd meg, kérlek az ő szemeit, hadd lásson« (2Kir 6:17). Íme, a hegy tele volt tüzes szekerekkel és lovakkal! A menny serege ott állomásozott, hogy megvédje Isten emberét. Így vigyáztak Isten angyalai a reformáció ügyét szolgáló munkásokra is…
Amikor hatalmas ellenség fogott össze, hogy a reformált hitet megdöntse, és úgy tűnt, hogy ezek fognak kardot rántani ellene, Luther ezt írta: »Sátán kimutatja dühét. Istentelen főpapok ármánykodnak, és háború fenyeget bennünket. Buzdítsátok a népet, hogy küzdjön vitézül Isten trónja előtt imában és hitben, hogy ellenségeink Isten Lelke által legyőzve nyugodni kényszerüljenek! Legfőbb szükségletünk és legfőbb dolgunk az imádkozás! Tudja meg a nép, hogy ki van téve a kard élének és Sátán haragjának! Ezért imádkozzon«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 185. o.)!

Naponkénti tanulmányozásra: Ezékiel 27–33; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Szolgálat a családban” c. fejezet

 

1.    Milyen drágakövek borították az oltalmazó kérub testét?

2.    Kik bolygatták meg Szerecsenország nyugalmát?

3.    Milyen magas fa jelképezte Asszíriát (Assúrt)?

4.    Mit kell tennie Izrael háza őrállójának?

5.    Mi olyan, mint egy mennyei fénysugár az otthonotokba látogató, gonddal terhelt emberek számára?

Általános áttekintés

E heti tanulmányunk a nagy küzdelem három központi elvével foglalkozik:
1.    Isten jelleme szeretet és igazság.
2.    Az üdvösség egyetlen útja Isten szeretetén és igazságosságán alapszik.
3.    Az első két elvnek közös a forrása: Isten kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban és a Szentírásban.
A középkorban ezt a három elvet látszólag örökre elnyelte az ördög sötétsége, hogy soha senki ne hirdesse többé. Isten azonban elhívott néhány harcos reformátort, hogy a csatatéren újra magasra emelje Isten igazságának zászlaját. Kevesen voltak ugyan, de éppen a kis létszámuk mutatott rá arra, hogy nem emberi, hanem isteni mozgalomról van szó, mind az eredetét, mind pedig a munkamódszerét tekintve: mi, akik Isten oldalán állunk a nagy küzdelemben, nem a saját értelmünk vagy erőnk által nyerjük meg a csatát. Ellenkezőleg: azáltal győzünk, hogy bizonyságot teszünk, hirdetjük Isten Szavát, és mindazt, amit kegyelmének ereje folytán velünk és bennünk véghezvihet. A reformátorok megértették, hogy küldetésük az öt „sola”-elv hirdetése: Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás), Sola Gratia (Egyedül a kegyelem), Sola Fide (Egyedül a hit), Solus Christus (Egyedül Krisztus), Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség).

A tanulmány témái

1.    Isten oldalán harcolni a nagy küzdelemben megingathatatlan hitet feltételez: hisszük, hogy a Szentírás Isten jellemének és irántunk való szeretetének egyetlen kinyilatkoztatása.
2.    Isten táborában harcolni a nagy küzdelemben rendíthetetlen hitet is feltételez: Isten kegyelme az üdvösség egyetlen forrása.

Magyarázat

Sola Scriptura, Sola Gratia, Sola Fide 

Miért oly fontos a Sola Scriptura elve a nagy küzdelemben? Milyen szerepet játszik az üdvösségben, és mi a kapcsolata a többi „sola”-elvvel, legfőképpen a Sola Gratia és a Sola Fide princípiummal? (Efézus 2:8 versének értelmében az alábbi magyarázat ez utóbbi kettőt egy elvként kezeli.) Amint láttuk, a nagy küzdelem a mennyben robbant ki, amikor Lucifer igazságtalanul megvádolta Istent, hogy gonosz és az uralkodása zsarnoki. A későbbiekben a harci színtér leköltözött a Földre, ahol Lucifer becsapta ősszüleinket, elhitetvén velük, hogy istenek, vagy legalábbis istenekké válhatnak. Az emberiség történelmének minden szakaszában az ördög fáradhatatlan gonoszsággal dolgozott azon, hogy rossz színben tüntesse fel Isten jellemét, elferdítse terveit, törvényét, és megkérdőjelezze szuverenitását. Isten azzal válaszolt erre, hogy kinyilatkoztatta önmagát az emberiségnek. Felismerjük a jellemét a természetben, a történelemben, érezzük a jelenlétét a lelkiismeretünkben. Ezt nevezzük általános kinyilatkoztatásnak. Az általános kinyilatkoztatás azonban nem sajátos, különleges, mivel közvetett kinyilatkoztatás. A bűn jelentős változást idézett elő a természetben, a történelemben, az emberben, az emberi erkölcsben és gondolkodásban, az ember valóságról alkotott felfogásában, ami miatt nehéz megérteni az általános kinyilatkoztatás üzenetét.
Ezért Isten a különleges kinyilatkoztatás útján – személyesen és szavakban – is felfedte önmagát az ember előtt, hogy megismerjük jellemét, személyiségét, terveit, történelmet irányító, kormányzó és cselekvő elveit. A bűnbeesés előtt Isten különleges kinyilatkoztatása Ádámmal és Évával folytatott személyes beszélgetésein keresztül nyilvánult meg. A bűn tönkretette ezt a kapcsolatot, de Isten nem mondott le az emberiségről. Különböző módszerekkel – például a teofánia (Isten látható alakban való megjelenése) és a profetikus tapasztalatok (álmok és látomások) által – továbbra is kinyilatkoztatta magát személyesen Ádámnak és Évának és a későbbiekben az emberiségnek.
Évezredeken keresztül Isten a pátriárkákon és a prófétákon keresztül szállt szembe az ördög hazugságaival, de ami még fontosabb: általuk szólította fel az emberiséget, hogy kutassák és megértsék a jellemét, bízzanak benne, és fogadják el a megváltási tervét. Isten azonban nem korlátozódott erre a közvetett kinyilatkoztatási formára. Isten Fia, a Szentháromság második személye emberi testet öltött, hogy Isten emberként is mellettünk legyen (Jn 1:1–3, 14), és személyesen kifejezze a szeretetét irántunk. Megmentésünkért magára vette bűneink terhét, bűnné lett értünk, hogy Isten igazsága lehessünk őbenne (2Kor 5:21). Jézus Krisztus, a testet öltött Isten a különleges és személyes kinyilatkoztatás megkoronázása az emberiség és az egész világegyetem előtt (Zsid 1:1–3). Jézus által – testet öltése, élete, küldetése, engesztelő halála és feltámadása által – Isten teljesen felfedte szerető és igazságos jellemét, valamint teremtő és üdvözítő hatalmát. Krisztus mennybemenetele után Isten a Szentlélek jelenléte és tevékenysége által folytatta profetikus kinyilatkoztatását.
Isten különleges kinyilatkoztatása azonban nem korlátozódik ezekre a történelmi isteni megnyilatkozásokra. Az ihletés folyamatán keresztül Isten közvetlenül dolgozott a prófétákkal és az apostolokkal, illetve általuk (Ef 2:20), hogy lejegyezzék különleges kinyilatkoztatását, s így az közzé tehető és hirdethető legyen az egész világ számára (2Tim 3:16; Mt 28:20). Az isteni kinyilatkoztatás lejegyzése folytán keletkezett az Óés Újszövetségből álló Szentírás, amelynek középpontjában Isten Krisztus általi kinyilatkoztatása áll (Jn 5:39–40; Lk 24:27).
A Szentírás tehát Isten különleges kinyilatkoztatásának szerves része, amelyet az isteni tekintély Isten Szavaként ismer el. A Szentírás által Isten azt szeretné, hogy minden ember megtudja, ki Ő valójában, és mit tett és tesz továbbra is a világ üdvösségéért.

Támadások Isten különleges kinyilatkoztatása ellen

Sátán több stratégiát alkalmaz Isten különleges kinyilatkoztatásának kompromittálására. Egyik módszere abban áll, hogy meggyőzi az emberiséget, kételkedjen mindabban, amit Isten Igéjén keresztül kinyilatkoztatott. Csakhogy Isten Szava ismételten igaznak bizonyult, ezért az ördög átkalibrálta a stratégiáját, és ez képezi jelenleg a legfontosabb módszerét: a Szentírást az emberi hagyományoktól és értelmezésektől tette függővé. Ez a változás Isten népe körében következett be az Ótestamentum korában. Következésképpen az Újszövetség korában egyesek nehezen fogadták el Jézust, és nem azért, mert a Szentírás nem volt elég világos a személyét illetően, hanem mert át akarták szűrni Isten szavát saját hagyományaik rostáján (Mk 7:1–13). Az ördög így három célt ért el: Isten törvényének „megtagadását”, Isten törvényének „félretételét”, valamint Isten beszédének „eltörlését” (ld. Mk 7:1–13).
Az elején – mint a zsidók esetében – a hagyománynak is jó szándék képezheti az alapját, de ha nem szabályozzák bibliai elvek, végül a bűn lényegéhez vezet: Isten tekintélyének elvetéséhez, Isten tekintélyének emberi tekintéllyel való helyettesítéséhez, az emberi rendelések Isten, az Ő országa és kinyilatkoztatása fölé helyezéséhez. A hagyomány Isten Igéje fölé helyezése magának a különleges kinyilatkoztatásnak a célját és jelentőségét rombolja le, amely nem más, mint Isten jellemének, valódi céljainak és terveinek, valamint a megváltás módjának az ismertetése. Isten szeretete és a kegyelem általi üdvösség helyett az embereket arra tanítják, hogy vallási szakértők tanításait kövessék, és elhordozhatatlan terhekkel nehezített úton haladjanak az üdvösség felé (Mt 23:4).
Krisztushoz hasonlóan az első keresztények elhatárolódtak a hagyományoktól, és „tudakozták az Írásokat”, amelyek Istenről tettek bizonyságot (Jn 5:39–40; Lk 24:25–27; ApCsel 2:14–32). A későbbiekben azonban a keresztények – a judaizmus példáját követve, kulturális, politikai és filozófiai előfeltételektől befolyásolva – sajátos módon kezdték el értelmezni a Szentírást. Luther idejében a Szentírás és annak értelmezése teljességgel az egyház magisztériumára volt bízva, amely szerint a Biblia „túlságosan” isteni és szent ahhoz, hogy „egyszerű” emberek értelmezhessék. A Jézus korabeli írástudókhoz hasonlóan a római katolikus prelátusok, papok és teológusok – az egyház identitásának és egységének megőrzésére hivatkozva – állították, hogy nem olvashatja és értheti meg bárki a Bibliát. A nép Szentírástól való megfosztásának köszönhetően az emberek nem rendelkeztek igaz ismerettel Istenről, és lelkileg ki voltak éhezve az igazságra. A bibliai igazság ismeretének hiánya miatt megsokasodott a bűn, és kevés idő múlva az egyház kijelentette, hogy tekintéllyel bír Isten, az Ő országa és megváltási terve felett. Akár az ókorban a zsidók, az egyház is egy új üdvözülési módszert vezetett be: a cselekedetek általi üdvösség módszerét. E szerint a tanítás szerint az embereket az egyház üdvözíti az egyház által, amennyiben engedelmeskednek az egyház tanításainak. Következésképpen, az egyház doktrínája változásokon ment keresztül, előtérbe került a hierarchikus szertartások és szentségek tisztelete, miközben az üdvösség doktrínáját a penitencia és a búcsú elfogadása helyettesítette. Megfosztották Istent magától az eszköztől – a Szentírástól –, amelyet azzal a céllal hozott létre, hogy minden emberhez közvetlenül szólhasson.
A reformátorok a Sola Scriptura elv megfogalmazásával fellázadtak ez ellen a démoni stratégia ellen, amely egyre nagyobb teret hódított az egyházban. A Szentírást az egyetlen különleges kinyilatkoztatásnak ismerték el, amelyet Isten abban az időben az egyháznak adott, és kijelentették, hogy lehetővé kell tenni az embereknek, hogy közvetlenül hallgathassák Istent azáltal, hogy olvassák a Bibliát. A Sola Scriptura elve nem jelenti azt, hogy a reformátorok kizártak minden más ismeretszerzési formát, mint a ráció, a művészetek vagy a tapasztalás. A Sola Scriptura elv által elsősorban azt fejezték ki, hogy a Szentírás Isten bizalomra méltó kinyilatkoztatása, mely formálja világnézetünket, feltárja előttünk Isten azonosságát, leírja, hogy mit tett értünk, kik vagyunk mi, és mi történt az emberiséggel a bűnbeesés után. A Szentírásból tudjuk meg, hogyan ment meg minket Isten, és mit vár el tőlünk. A Biblia tekintélye tehát az egyház és minden más szervezet vagy emberi ismeret tekintélye fölött áll. Isten Szava alkotta meg az egyházat, és nem fordítva.
A Sola Scriptura elv közvetlenül és elválaszthatatlanul kapcsolódik a Sola Gratia / Sola Fide elvhez. Amikor a hagyományok szűrői nélkül olvasta a Bibliát, Luther felfedezte benne Isten igazi jellemét és megváltási tervét. A Szentírás központi üzenete, amelyet Isten a nagy küzdelemben közölni kívánt az emberiségnek: Isten nem zsarnok, Ő a szeretet és a feddhetetlenség Istene, aki annak ellenére meghalt értünk, hogy mi fellázadtunk ellene. Megajándékozott tisztaságának ajándékával, hogy azt hit által elfogadván, újra beléphessünk az Ő országába.

A liberalizmus támadása

Néhány század leforgása alatt a protestantizmusnak az ördög egy újabb támadásával kellett szembenéznie, amely az Isten és ember közti kapcsolat tönkretételét célozta. A liberális protestánsok nem tiltották meg az embereknek a Szentírás olvasását, ellenben újraértelmezték magát a Szent-
írás definícióját és természetét. Szerintük a Biblia nem Isten különleges kinyilatkoztatása, emberiségnek küldött üzenete, hanem mindössze az emberi elme, a fejlődő emberi kultúra és erkölcsiség produktuma, emberi szavak, képzelgések és spekulációk gyűjteménye. A liberális protestantizmus szerint a Bibliának Isten Szavaként való közvetlen, természetes, szó szerinti és áhítattal történő olvasása egyszerűen tévedés. Úgy kell olvasnunk a Szentírást, mintha irodalmi, történelmi vagy filozófiai mű lenne.
A bibliaolvasás kérdésében a liberális protestáns teológusok a hagyományos protestáns történeti-grammatikai módszer helyett a bibliaértelmezés történeti-kritikai módszerét javasolják. Szemükben a Sola Scriptura elv megdőlt, mivel a Biblia többé nem Isten különleges kinyilatkoztatásának egyedüli forrása, hanem mindössze egy ember által írt történelmi dokumentum. Mi több, a Sola Gratia / Sola Fide elv is összeomlott, hiszen mind a Szentírás, mind a megmenekvés módja az emberi elme és az erkölcsi-vallásos erőfeszítések terméke. Továbbá, a Szentírással ellentétben Krisztus (ld. ApCsel 4:12) nem más, mint a menekvés számos eszközének egyike. Tragikus módon ez a Szentírásra vonatkozó perspektíva és értelmezési módszer uralkodik napjainkban a keresztény felekezetekben.
Isten a „maradékot”, a Hetednapi Adventista Egyházat azzal a küldetéssel bízta meg, hogy ismét hirdesse a Sola Scriptura és a Sola Gratia/ Sola Fide elvet.

Alkalmazás

1.    Gondolkodj el a reformátorok öt „sola”-elvén! Milyen jelentőséggel bírnak a te életedben és a környezetedben élők életében, vallásában, kultúrájában?
2.    Hogyan viszonyulnak a közösséged, művelődési köröd tagjai a Szentíráshoz?
3.    Mi a te személyes hozzájárulásod a Biblia támogatásában a közvetlen környezetedben és a társadalomban? Hogyan lehetnél te is Wycliffe, Tyndale vagy Luther a saját lelki-vallásos környezetedben?