A minden háborút kiváltó harc

Szombat délután

E heti tanulmányunk: 1Mózes 3:15; Ézsaiás 14:12-14; Ezékiel 28:12-15; János 17:24-26; Jelenések 12:7-9; A nagy küzdelem 29–30. fejezete

Ha Isten jó, akkor miért olyan rossz a világ? Hogyan engedheti meg a szeretet Istene, hogy ennyi gonoszság létezzen? Miért történnek szörnyű dolgok jó emberekkel? Az e heti tanulmányban a jó és a rossz közötti ősi küzdelmet tekintjük át. Lucifer mennybéli lázadásától kezdődően megvizsgáljuk, honnan eredt a gonoszság, illetve milyen türelmet gyakorol Isten a bűn problémájával kapcsolatban.
Isten a mérhetetlen szeretet Istene, ez a természetéből fakad (1Jn 4:78). Minden tette erről árulkodik (Jer 31:3). Szeretetet nem lehet erőltetni, kikényszeríteni, előírni. Ellen G. White helytállóan fogalmaz: „Szeretetet csak szeretet ébreszthet” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13. o.). A választás szabadságának megtagadása a szeretet lehetőségét veszi el, ezzel pedig eltörli a valódi boldogság lehetőségét. Isten a szeretetével nyer meg bennünket szövetségeseiül. Úgy fáradozik a jó és a rossz közötti nagy küzdelem megoldásán, hogy a bűn soha többé ne üthesse fel a fejét a világegyetemben. Célja, hogy az egész világegyetem előtt bemutassa, Ő mindig is a teremtményei érdekeit, javát szolgálta. Isten szeretet-szemüvegén keresztül, a világra a jó és a rossz közötti nagy küzdelem fényében tekintve arról bizonyosodunk meg, hogy a jó végérvényesen győzni fog a gonoszság felett.

Április 6. – A könyvevangélisták szombatja

A nagy küzdelem c. könyv a nyomtatott kiadások mellett elektronikus és hangoskönyv formában is elérhető az interneten.
 

 

EGW idézet

Ősszüleink bűnbeesése előtt már Krisztus kijelentette, hogy fel akarja menteni az embert a bűn büntetése alól, ezért le kell jönnie földünkre, hogy Sátánt a saját harcterén győzhesse le. A mennyben kezdődött háború tehát a földön fog folytatódni.
E küzdelemnek számos vetülete van. Hatalmas érdekek csapnak össze egymással. A világegyetem lakói választ várnak a következő kérdésekre: „Talán nem tökéletes Isten törvénye, ezért változtatni kell rajta? És meg kellene változtatni az isteni kormányzatot is, vagy az is változhatatlan és örök?” […]
A Krisztus által átélt küzdelmek hevességével arányosak az Úr sikereinek vagy kudarcainak a hatásai… Sátán megpróbálta legyőzni Krisztust, hogy megőrizhesse a világ fölötti uralmát… Az egymáshoz való viszonyulásuk mutatja meg mind az Atya és a Fiú, mind pedig Lucifer jellemét. Isten az ő igazságosságának és szeretetének nyilvánvaló bizonyítékait kínálta fel. – The Signs of the Times, 1902. augusztus 27.

Az Úr szeme szüntelenül figyel bennünket. Az emberi lélek és a feddhetetlenség Napja közé ékelődő felhőket hitünk megerősítése céljából engedi meg Isten, hogy még szorosabban kapaszkodjunk az ő ígéreteibe, és hogy ragyogó, biztos reménységünket egyetlen viharfelhő se árnyékolhassa be. Mindenkinek magának kell megtanulnia szenvedni, erősnek maradni, hogy ne süllyedjen el gyengeségében. […]
Próbák és nehézségek érnek, de ez nem azt jelenti, hogy Jézus nem szeret és nem áld meg. Isten Báránya együttérzően azonosul a szenvedést átélő, hívő gyermekeinek az érdekeivel. Minden pillanatban óvja őket. Ismeri összes fájdalmukat, Sátán minden kísértését és a lelküket marcangoló összes kételyt. A megkísértettek, a tévelygők és a hitüket elveszítők védelmére kel. Próbálja fölemelni magához őket. Krisztus szolgálatához tartozik megszentelni hűségeseit, megtisztítani őket és a szívüket békével betölteni. Ez által teszi őket méltókká a dicsőségre, tisztességre és az örök életre, valamint a bármilyen földi fejedelem által szerzett örökségnél gazdagabb és tartósabb örökségre. – Our High Calling, 327. o.

Nagy nehézségek jönnek a világra, és Sátán erői minden erejüket latba vetve próbálnak szenvedést, pusztulást okozni. Az ördög igyekszik minden elképzelhető nyomorúságot ráhozni az emberiségre. A föld az ő ténykedésének színtere, a kísértő mégis féken van tartva. Csak addig mehet el, ameddig megengedi neki az Úr. […]
Jézus él, hogy esedezzen értünk. Miközben sötétség és homály fogja körül a földet, az életünk csak Krisztus által Istenben elrejtve van biztonságban. Csodálatos Üdvözítőnk van! Őbenne van örök életünk minden reménysége… A hitnek át kell törnie még a legsötétebb felhőkön is. – That I May Know Him, 284. o.
 

1. Olvassuk el Jel 12:7-9 szakaszát! Mit árul el ez a rész a mennyei szabadságról és a gonosz eredetéről? Isten még hogyan reagálhatott volna Lucifer lázadására?

Ezek a versek a jó és a rossz közötti kozmikus konfliktust írják le. Sátán és angyalai Krisztus ellen küzdöttek, míg végül kivetették őket a mennyből. Kifejezetten furcsa, hogy háború tört ki a menny tökéletes légkörében. Hogyan történhetett? A szerető Isten egy ördögi angyalt teremtett volna, aki elindította a háborút? Volt benne valamilyen végzetes hiba, ami lázadásra vezette? A Biblia egyértelműen szól a gonosz eredetéről. Elgördíti a függönyt a jó és a rossz közötti konfliktus elől.

2. Vessük össze Ézs 14:12-14 és Ez 28:12-15 részeit! Mi zajlott le Lucifer gondolataiban, ami lázadáshoz vezetett?

Isten nem ördögöt teremtett, hanem Lucifert, aki káprázatos, ragyogó, tökéletes volt. Tökéletességéhez tartozott a választási szabadság is, ami Isten szereteten, nem pedig kényszeren alapuló uralmának alapvető elve. A bűn Luciferrel kezdődött a mennyben. Nincs észszerű magyarázat arra, miért engedte ez a tökéletes angyal, hogy a büszkeség és a féltékenység gyökeret verjen a szívében, ami aztán a Teremtő elleni lázadássá nőtt.
Lucifer teremtményként olyan imádatra vágyott, ami egyedül a Teremtőt illeti meg. Az Úr trónjára tört, megkérdőjelezve hatalmát. Lázadása nyílt háborúhoz vezetett a mennyben.
Bár Isten hosszan tűrt Luciferrel kapcsolatban, azt mégsem engedhette, hogy lázadásával megrontsa a menny légkörét. „A mennyei tanácskozó testületek kérlelték Lucifert. Isten Fia elétárta a Teremtő nagyságát, jóságát és igazságosságát, valamint törvényének szentségét és változatlanságát. A menny rendjét Isten állapította meg, és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza Alkotóját, magát pedig romlásba dönti. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást keltett. Lucifer hagyta, hogy a Krisztussal szembeni féltékenység eluralkodjék rajta, és még elszántabb lett” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 425. o.).
 

Mit tanulhatunk az Úr jelleméről a gonosszal való bánásmódja alapján?

EGW idézet

Lucifer a mennyben lázadása előtt egy magas rangú, felmagasztalt angyal volt, aki rangban legközelebb állt Isten egyszülött Fiához. Arca a többi angyaléhoz hasonlóan szelídséget és boldogságot fejezett ki. Homloka magas és széles volt, ami nagy értelméről tanúskodott. Alakja tökéletes, magatartása nemes és fenséges volt. Arcán különleges fény ragyogott, amely fényesebben és szebben ragyogott körülötte, mint a többi angyal körül, mégis Krisztus, Isten drága Fia élvezett elsőbbséget Isten minden angyala fölött. […]
Lucifer irigy és féltékeny volt Jézus Krisztusra. Mégis, mikor az angyalok meghajoltak Jézus előtt, hogy elismerjék felsőbbségét, nagy tekintélyét és jogos uralmát, Lucifer is meghajolt velük, de szíve megtelt irigységgel és gyűlölettel... Közel volt a nagy Teremtőhöz, és az örökkévaló Istent körülvevő dicső fényesség szüntelenül ragyogó sugarai különösen rá áradtak. Arra gondolt, hogy milyen nagy örömmel engedelmeskedtek neki az angyalok. Ruhái nem ragyogóan szépek? Miért kell így tisztelnie Krisztust önmaga felett? […]
A nagy Isten azonnal kivethette volna az őscsalót a mennyből, azonban nem ez volt a célja. Egyenlő esélyt akart adni a lázadónak, hogy összemérje erejét és hatalmát Fiáéval és a hűséges angyalokéval. Ebben a küzdelemben minden angyal maga dönti el, hova álljon, és mindenki előtt nyilatkozzon meg. Nem lett volna biztonságos eltűrni bárkit, aki egyesült Sátánnal lázadásában, hogy tovább is a mennyben maradjon. Mert megtanulnák volna, mi módon lázadjanak Isten változhatatlan törvénye ellen, és erre nincs gyógyír. Ha az Úr azonnal felhasználta volna hatalmát a fő lázadó megbüntetésére, akkor az elégedetlenkedő angyalok nem léptek volna elő, ezért Isten más eljárást követett, mert világosan ki akarta nyilatkoztatni az egész mennyei seregnek az ő igazságosságát és ítéletét. – A megváltás története, 13–14, 17. o.

Isten maga szemlélteti emberekkel és angyalokkal való bánásmódjával e példázat [a konkoly példázata] tanítását. Amikor Sátán, a csaló vétkezett a mennyben, még a hűséges angyalok sem voltak tisztában jellemével. Isten nem pusztította el Sátánt azonnal. Ha elpusztította volna, a szent angyalok megkérdőjelezték volna Isten igazságosságát és szeretetét. Az Isten jóságával szembeni kétely olyan lett volna, mint a bűn és a jaj keserű gyümölcsét termő rossz mag. Isten azért kímélte meg Lucifert, hogy a bűn szerzőjének jelleme teljesen lelepleződjön. Hoszszú évszázadok óta Isten mélységes fájdalommal szemléli azt a képet, amelyet a gonoszság működése nyújt, és meghozta végtelen áldozatát a Golgotán, mert nem akarta, hogy Sátán bárkit is megtévesszen. A konkolyt nem lehet a drága mag veszélyeztetése nélkül kiszakítani. Vajon mi ne legyünk olyan türelmesek embertársainkkal, mint a menny és a föld Ura Sátánnal?! – Krisztus példázatai, 72. o.
 

Nincs észszerű magyarázat arra, miért hagyta Lucifer, a tökéletes angyal, hogy a büszkeség és a féltékenység gyökeret eresszen a szívében, majd pedig a Teremtő elleni lázadássá növekedjen. Sátán büszkesége nyílt lázadássá érett. Igazságtalansággal vádolta az Urat. Kételyeivel és vádjaival megfertőzte az angyalokat.

3. Olvassuk el Jel 12:4 versét! Mire mutat rá ez a bibliavers Sátán megtévesztő képességét illetően? Hány angyal adott hitelt az Istenről mondott hazugságainak?

Amikor kitört a harc a mennyben, az angyaloknak el kellett dönteniük, hogy Jézust vagy Lucifert követik-e. Milyen volt ez a mennyei háború? Fizikai küzdelem lehetett, vagy inkább eszméké, esetleg mindkettő? Nem ismerjük a részleteket, ugyanakkor a viszály eléggé fizikai volt ahhoz, hogy végül kivetették Sátánt és az angyalait, „többé nem volt helyük a mennyben” (Jel 12:8-9, ÚRK). A harcnak mindenképpen volt valamennyi fizikai vetülete. Egy dolog teljesen biztos a mennyei háborúval kapcsolatban: minden angyalnak döntenie kellett Krisztus mellett vagy ellen. Kit fognak követni? Kinek a hangjára hallgatnak? A hűséges angyalok azt választották, hogy Jézus szeretetből fakadó parancsolatainak engedelmeskednek, míg az angyalok egyharmada Luciferre hallgatott, nem engedtek Istennek, így elvesztették a mennyet. A föld történelmének e döntő pillanatában nekünk is döntenünk kell Krisztus mellett vagy ellen. Nekünk is ki kell nyilvánítanunk, hogy kinek az oldalán állunk: Krisztusén vagy Sátánén.

4. Olvassuk el 1Móz 2:15-17,  2Móz 32:26, Józs 24:15, 1Kir 18:20-21 és Jel 22:17 verseit! Milyen alapvető elvet tanítanak ezek a versek a nagy küzdelemről?

Amikor Isten megteremtette az emberiséget, mélyen belénk plántálta a gondolkodás, a megfontolás és a választás képességét. Emberi mivoltunk lényegét az erkölcsi választás képessége adja meg. Nem robotok vagyunk. Eltérően az állatvilágtól, Isten a saját képére alkotott meg minket, hogy képesek legyünk választani jó és rossz között, örökérvényű lelki elvek alapján élni az életünket. Isten arra hívja népét Lucifer mennybéli lázadása és a földi bűneset óta, hogy válaszoljanak szeretetére, engedelmeskedjenek parancsolatainak és szolgálják Őt.

EGW idézet

Csodálatos hatalommal és dicsőséggel rendelkező lényként szállt szembe Istennel… Lucifer mint tündöklő kerub állt az Úr színe előtt. Az összes teremtett lény közül ő volt a legfontosabb és a legfőbb szereplő Isten szándékainak a világmindenség számára való kinyilatkoztatásában. Miután vétkezett, ámító hatalma még félrevezetőbb és jellemének leleplezése még nehezebb volt kiemelt helyzete következtében, mellyel az Atyánál rendelkezett. – Jézus élete, 58. o.

Édenben próbára lett téve ősszüleinknek a menny iránti hűsége. Szabadon eldönthették, hogy vagy Istennek szolgálnak, vagy engedetlenségükkel Isten és az ember ellenségének szövetségeseivé válnak. Mivel nem Istenre, hanem Sátánra hallgattak, aki egy kígyó révén beszélt hozzájuk, nem csak az édeni lakozást, hanem az élethez való jogukat is elveszítették. […]
Milyen érdeklődéssel figyelte az egész világegyetem az Ádám és Éva sorsát eldöntő küzdelmet! Az angyalok feszülten figyelték Sátán szavait, aki által megszületett a bűn, amikor hazug érvekkel próbálta hatástalannak beállítani az emberek elméjében Isten törvényét. Az angyalok nyugtalansággal figyelték, hogy vajon sikerül-e elcsábítania a szent párt, és beleesnek-e csapdájába. […]
Ádám és Éva önmagukat győzték meg arra vonatkozóan, hogy egy apróság, mint a tiltott gyümölcs elfogyasztása, nem vonhat maga után olyan súlyos következményeket, mint amilyenekről Isten beszélt. Csakhogy ez az apróság, Isten szent és változhatatlan törvényének áthágása bűn volt, aminek következményeként kimondhatatlan szenvedés és halál csatornája nyílt meg és áradt ki a világra. A bűnt sose tekintsük jelentéktelen dolognak! – That I May Know Him, 14. o.

A végidőben élünk, és Sátán nagy erővel munkálkodik annak érdekében, hogy álnok kísértéseivel legyőzze még azokat is, akik Jézusban hisznek. Bennünket azonban „Isten hatalma őriz”, ezért a kísértésben is dicsőítsük Istent, aki a hűséges lelket megőrizheti az álnok ellenség támadásaitól.
A leleményes kísértő az atyafiak hazug vádolójaként, gyilkos üldözőjeként jelent meg; de bármit is állítana rólatok, az Úr kijelentheti veletek kapcsolatban is azt, amit Péter apostol mondott: „Távozz, Sátán!” Majd megparancsolhatja: „Ne állj közém és e lélek közé! Nem állhatsz közénk, mert én meghaltam érte, hogy megválthassam őt.” A ti feladatotok elűzni Sátánt és az ő kísértéseit és behívni Jézust az életetekbe. Közeledjetek hozzá. Fogjátok meg a kezét, s akkor Ő teljes erejével megragad benneteket. Aki megőrzi a hitét, azt Ő sohasem fogja elengedni. – The Upward Look, 42. o.

Amikor Isten megteremtette a földet, az tökéletes volt. Látta, „hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó” (1Móz 1:31, ÚRK). A bűnnek, a gonoszságnak foltja sem volt rajta. Ádámnak és Évának ugyanúgy szabad akaratot adott az Úr, mint Lucifernek. Nem akart robotokat látni a földön, ahogy a mennyben sem.
Mindent megtett azért, hogy teremtményei tisztában legyenek szabadságukkal. Egy fát ültetett a kertbe, amit a jó és a gonosz tudása fájának nevezett. Külön fel is hívta rá Ádám és Éva figyelmét, mert biztosítani akarta, hogy tudják, van választásuk.
Sátán a fához ment, és amikor Éva ott időzött, ezt mondta neki: „Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:4-5, ÚRK). Más szóval, ha esztek erről a fáról, a létezés új szférájába kerültök. Izgalmas lesz, korábban nem ismert érzéseket tapasztaltok. Éva, még visszatart valamit tőletek Isten. Tessék, vedd el a tiltott gyümölcsöt, kóstold meg!
Éva, majd később Ádám is a döntésével kinyitotta az ajtót, amit az Úr örökre zárva akart tartani: a bűnre, a szenvedésre, a szívfájdalomra, a betegségre és a halálra vezető ajtót.
 

5. Olvassuk el 1Móz 3:1-3 szakaszát Róm 3:23 és 5:12 verseivel együtt! Mi a közös ezekben? Nevezzük meg a bűn következményeit, amelyek az egész emberiséget sújtják!

A bűn tulajdonképpen lázadás Isten ellen, eltávolít tőle. Mivel Ő az élet forrása, a tőle való elszakadás halálba visz, aggodalmat, szorongást és betegséget okoz. Világunk szenvedése végső soron abból következik, hogy bűn-sújtotta bolygón élünk. Ez bizonyosan nem jelenti azt, hogy amikor csak szenvedünk, az mindig azért történik, mert bűnt követtünk el, hanem mindannyiunkra hat az, hogy bűnbe süllyedt bolygón élünk.

6. Olvassuk el 1Móz 3:15, 3Móz 5:5-6 és Jn 1:29 verseit! Mit ígért Isten Ádámnak és Évának a kertben, a bűneset után, ami reménységet adott nekik a csüggedésben? Milyen szolgálatot indított el az Édenben az Úr, ami előre mutatott a bűn problémájának évszázadokkal későbbi megoldására?

EGW idézet

Habár Isten ártatlannak és szentnek teremtette ősszüleinket, mégsem volt kizárva a lehetősége, hogy rosszat tegyenek. A Mindenható úgy is megalkothatta volna őket, hogy ne legyenek képesek áthágni parancsolatait, de ebben az esetben jellemük nem fejlődött volna, szolgálatuk pedig nem önként, hanem kényszerből történt volna. Ezért adta nekik a döntés szabadságát, az erőt, hogy szívből adják vagy tagadják meg az engedelmességet. És mielőtt még rájuk áraszthatta volna az áldások teljességét, próbára kellett tennie szeretetüket és hűségüket.
Az Éden kertjében elhelyezte Isten „a jó és gonosz tudásának fáját… És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél.” (1Móz 2:9–17) Isten akarata az volt, hogy Ádám és Éva soha ne ismerje meg a rosszat. A jónak az ismeretét ingyen, szeretetből adta nekik a Teremtő, a rossz tudását azonban – a bűnt és mindazt, ami abból következik, a fáradságos munkát, a megfeszített gondoskodást, a csalódást, a gyászt, a fájdalmat és a halált – szeretetből tartotta vissza tőlük. – Előtted az élet, 23. o.

Krisztusra nehezedett a világ bűnének terhe, így kellett arra a területre lépnie, ahol Ádám elbukott. Sokkal nehezebb vizsgát kellett kiállnia annál, ami Ádámnak nem sikerült. És győzött. Legyőzte a kísértőt az ember érdekében. Engedelmessége, makulátlan jelleme, töretlen becsületessége, valamint feddhetetlensége által az ember mellé állhatott, hogy az ember az ő nevében győzhesse le az ellenséget.
Mivel a bűn következménye a halál, a megváltási terv véráldozatot követelt. Az állatáldozatok Krisztusra mutattak. Az áldozat bemutatása révén az ember beteljesedni látta Isten szavait: „Bizony meghalsz.” Az áldozat lehulló vére engesztelést hozott. Az állatok vérében nincs semmilyen különleges erény, viszont a vér előremutatott az eljövendő, majd az emberek bűneiért megöletett Megváltóra. Krisztus így emelte magasba Atyja törvényének igazságos és változhatatlan jellegét. – Confrontation, 18, 22. o.

Az ördög gyakran a világosság angyalaként a menny öltözékében jelenik meg. Barátságos modort vesz fel, megszenteltnek látszó jellemet és mély tiszteletet tettet áldozatai iránt, akiket csapdába akar ejteni s elpusztítani. Veszedelmek várnak az ösvényen, melyre elcsal. De ügyesen álcázza a veszélyeket, s csak az ösvény szépségeit mutogatja. Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit az akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, s hogy nekik tulajdonítsák igaz tetteit, szent voltát. – Bizonyságtételek, 3. köt., 456. o.

Jézus a kereszten végbevitt tette által közbenjárhat értünk a mennyben. A feltámadt Úr a nagy Főpap, Ő mindent megad, ami szükséges ahhoz, hogy Isten országában örökké élhessünk.

8. Olvassuk el Zsid 4:15-16 és 7:25 verseit! Milyen bátorítást találunk ezekben a versekben a kísértéssel, szenvedéssel, betegséggel és halállal teli világban?

Az Ige azt mondja, hogy „hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt” (Zsid 4:15, ÚRK). Majd hozzáteszi: „Járuljunk azért bizalommal – azaz bátran – a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül” (Zsid 4:16, ÚRK). Egyszerűen szólva, Jézus a saját igazságosságába öltöztetve, a halála által megmentve és a vére által megváltva állít bennünket a világegyetem elé. Ő minden tekintetben olyan, amilyennek nekünk kellene lenni. Krisztus által nem kárhoztatnak minket a múltunk bűnei miatt. Benne eltűnik a vétkünk, hatalmas közbenjárása miatt megtörik a bűn szorítása az életünkön. Lehullanak a láncok, amelyek megkötöztek minket, megszabadulunk.

9. Olvassuk el Jn 17:24-26 szakaszát! Mi Krisztus vágya a jó és a rossz közötti nagy küzdelemben?

„Krisztus, miután meghozta nagy áldozatát, felemelkedett a mennybe, de addig nem fogadta el az angyalok imádatát, míg el nem mondta kérését: »Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek« (Jn 17:24). Kimondhatatlan szeretettel és súllyal hangzott a válasz az Atya trónjáról: »Imádják Őt az Istennek minden angyalai« (Zsid 1: 6)! Egyetlen folt sem volt Jézusban. Megalázkodása véget ért. Áldozatát befejezte, és olyan nevet kapott, amely minden név felett áll” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 431. o.). Jézus mindennél jobban szeretné, hogy ott legyünk vele a mennyben. A szíve vágya, hogy megmentsen bennünket, ezért halt meg és jár közben értünk. Van valami, amire most különösen nagy szükséged van? Mondd el Jézusnak! A bánat helyett Ő megnyugvást ad. Ahol félelem van, oda békét hoz. A bűntudatra megbocsátást nyújt. A gyengéknek erőt biztosít.

Miért áldozta fel magát értünk Krisztus? Miért vagyunk ilyen értékesek a számára?

EGW idézet

Ő, aki magára vette az emberi természetet, tudja, hogyan fejezze ki, hogy együtt érez az ember szenvedéseivel. Krisztus nemcsak ismer minden egyes embert sajátos szükségleteivel és próbáival együtt, de ismeri azokat a körülményeket is, amelyek bántják és megzavarják lelkét. Szánakozó szeretettel nyúl minden szenvedő gyermeke felé. Aki nagyon szenved, azt nagyon szánja, és mélységesen együtt érez vele. Megindul gyengeségünkön, és szeretné, ha kétségeinket, bajainkat letennénk a lábához, és ott is hagynánk. […]
Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekints arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Amikor a bűn erőt akar venni a szíveden, amikor bűntudat gyötör, és furdal a lelkiismeret, amikor kétely üli meg a lelked, gondolj arra, hogy Jézus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához! A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk be. – A nagy Orvos lábnyomán, 249–250. o.

Krisztus közbenjárói szolgálata által Isten szeretete mutatkozott meg teljes tökéletességben az emberek és az angyalok előtt. Ő közbenjár érted. Ő, a főpap könyörög az érdekedben, neked pedig Jézus Krisztus által kell az Atya elé vinned ügyedet. Így közvetlen bejárásod lehet Istenhez, és bár vétkeztél, ügyed mégsem reménytelen. „És ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) […]
A mennyei szentélyben végzett szolgálata során Krisztus a vérét mutatja be minden pillanatban a kegyelem trónusa előtt, és közbenjár éreünk. Ennek kellene mélységesen meghatnia a szívet, és meg kellene értenünk a közbenjárás minden pillanatának értékét. Jézus mindig él, hogy esedezzen értünk, ellenben a közöny miatt elveszített pillanatok sosem térnek már vissza. – The Faith I Live By, 205. o.

Krisztus képviselte az Atyát a világnak, és Ő képviseli az Atya előtt a választottakat, akikben helyreállította Isten erkölcsi képmását. Ők az öröksége. Nekik mondja: „Aki engem látott, látta az Atyát.” „Senki sem ismeri az Atyát, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú kinyilatkoztatja Őt.” Sem pap, sem vallási tanító nem nyilatkoztathatja ki az Atyát Ádám gyermekeinek.
Az embereknek egyetlen közbenjárójuk van, egyetlen szószólójuk, aki megbocsáthatja a bűnöket. Teljen meg hálával a szívünk iránta, aki Jézust adta bűnünk engesztelésére. Gondolkodjunk el alaposan az Atya irántunk tanúsított szeretetéről. Nem tudjuk lemérni ezt a szeretetet, hiszen megmérhetetlen. Csak a Kálváriára, a világ megalapítása óta megölt Bárányra mutathatunk. Kimondhatatlan áldozat! Megérthetjük és lemérhetjük-e a végtelent? – A Te Igéd igazság, 7. köt., 914. o.

Ellen G. White: A Te Igéd igazság, 4. köt., 1143. o.: „Sátán régi lázadása” című fejezet; Tapasztalatok és látomások, 39–40. o.: „Isten szeretete népe iránt” című fejezet.

„Isten megvédte trónja becsületét, és kinyilvánította igazságosságát, amikor Sátánt kiűzte a mennyből. Amikor az ember a hitehagyó lelkület csalásainak engedve vétkezett, Isten bizonyságot tett szeretetéről azzal, hogy egyszülött Fiát halálra adta az elbukott emberért. Az engesztelésben megmutatkozik Isten jelleme. A kereszt súlyos érvelése az egész világegyetem előtt bebizonyítja, hogy a bűn útjáért, amelyet Lucifer választott, semmiképp sem lehet Isten kormányzatát vádolni” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 430. o.).
„A Golgota keresztje nemcsak a törvény változhatatlanságát hirdeti a világegyetemnek, hanem azt is, hogy a bűn zsoldja a halál. A haldokló Megváltó »elvégeztetett« kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régóta folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisül. Isten Fia átlépte a sír kapuját, hogy »a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt« (Zsid 2:14)” (i. m. 432. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: JerSir 4 – Ezékiel 5; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A hús mint táplálék” c. fejezet
 

1.    Mi nagyobb Sodoma bűnénél?
 

2.    Kikre szállt a mi örökségünk, a mi házunk?

3.    Milyen volt a próféta felé kinyújtott kézben lévő könyv, és mit írt benne?

4.    Miért fordítja el az Úr irgalom nélkül a tekintetét az Ő népétől?

5.    Miért okoz betegséget a halfogyasztás?

Általános áttekintés

E heti tanulmányunk bevezeti a kozmikus konfliktus – a Krisztus és Sátán közti nagy küzdelem – témáját. Megvizsgáljuk a gonosz eredetét és Isten megoldását a bűnbe esett emberiség üdvözítésére. Néhány szempont, amit figyelembe kell vennünk:
1.    A nagy küzdelem nem örök. A mennyben kezdődött, amikor a teremtett lény, Lucifer fellázadt Isten, az örök Teremtő és mindenek Királya ellen. Így feltételezhetjük, hogy amennyiben volt a gonosznak és az ördögnek kezdete, bizonyára lesz vége is.
2.    Az egyetemes konfliktus gyökeres összeférhetetlenséget sejtet a jó és a gonosz között. A felek egyike sem tud együtt élni a másikkal, nem tűri meg azt. Amikor megszületett – anélkül, hogy tekintettel lett volna Isten örök természetére –, a gonosz megkérdőjelezte Isten léthez és kormányzáshoz való jogát. Mi több, a nagy küzdelemben nincs helye semmiféle filozófiai vagy vallási dualizmusnak, amelyben a jó és a rossz öröktől fogva együtt léteznek, egyenlők és szükségesek. A világról kirajzolódó bibliai perspektíva egyértelműen kizárja a rossz szükségességének gondolatát. Nincs szükségünk a rosszra ahhoz, hogy megismerjük és értékeljük a jót. Nem a rossz miatt sokasodik meg a jó.
3.    A gonosz és a nagy küzdelem a mennyben jelent meg, ami a racionális és ugyanakkor erkölcsi gondolkodásúak fejében megszüli a gondolatot, miszerint ez a küzdelem elsősorban lelki természetű, s mint ilyen, lelki megoldása kell, hogy legyen. Jóllehet Isten beavatkozása nélkül jelent meg (tulajdonképpen Isten ellen irányult), a gonoszt nem lehet kiirtani Isten nélkül. Természetéből adódóan elpusztítja a lényeket és a világegyetemet. Tehát egyedül Isten és természetfeletti, teremtő ereje képes teljességgel megsemmisíteni a gonoszt és katasztrofális következményeit.
Isten megváltási terve ezért nem állhat csupán a gonosz kezdeményezőjének azonosításában, nyilvános elítélésében és megbüntetésében. Mindez nem lenne elég a világegyetemből való kiirtásához. Isten úgy oldja meg a bűn problémáját, hogy Krisztus által magára veszi a bűn következményeit. Teremtő hatalma által aktívan részt vesz a rossz megsemmisítésében és a világegyetem megtisztításában, újjátételében.
 
 A tanulmány témái
1.    A gonosz és a kozmikus küzdelem a tökéletes mennyben jelent meg, majd átterjedt a földre, gyökeret vert az Isten képmására teremtett szabad erkölcsi lények szívében és elméjében.
2.    A gonosz és a bűn legnagyobb következménye az Isten és országa elleni lázadás.
3.    Az egyetlen menekülési út – az egyetemes küzdelem befejezésének egyedüli útja – a keresztáldozat, Krisztus közbenjárása, teremtő és helyreállító hatalma.

Magyarázat

A nagy küzdelemre vonatkozó adventista doktrína
A hetednapi adventistáknak egyedi a meggyőződésük a bűn eredetét és megoldását illetően. Más keresztényektől eltérően az adventistáknak nincs a bűn doktrínájának szentelt alapvető hitelvük, bűnre vonatkozó értelmezésüket „a nagy küzdelem doktrínájába” foglalják bele. John M. Fowler joggal jegyzi meg, hogy „a bűn egyetlen doktrínája sem lehet teljes anélkül, hogy ne értenénk meg a Krisztus és Sátán – a jó és a rossz – közötti nagy küzdelem témáját. A tét Isten szuverenitása és jelleme. Amikor Lucifer lázadást szított Isten ellen a mennyben, és ez a zúgolódás a csúcspontjára hágott, Istennek nem volt más választása, mint kiűzni a mennyből Lucifert és a bukott angyalokat” (a „Sin” [Bűn] szócikk, Handbook of Seventh-day Adventist Theology, 2000, 241. o.).
Habár más keresztények is hisznek Lucifer és Ádám bukásában – és bizonyos mértékben az Isten és Sátán közti egyetemes konfliktusban –, az adventisták ezeket a fogalmakat egyedi doktrínává artikulálták:
„Az egész emberiség belebonyolódott az Isten és Sátán közötti nagy küzdelembe, ami Isten jelleme, törvénye és a világmindenség fölötti uralom kérdése körül forog. A harc a mennyben kezdődött, amikor egy szabad akaratú teremtett lény önmagát felmagasztalva Isten ellenségévé, Sátánná vált, és az angyalok egy részét is fellázította. E világba is behozta a lázadás szellemét, amikor Ádámot és Évát bűnre vitte. Az ember bűne azt eredményezte, hogy az emberiség elvesztette istenképűségét, a teremtett világ rendje felbomlott, és a föld a vízözön idején elpusztult. E világ az egyetemes küzdelem színtere lett, amit az egész univerzum figyelemmel kísér. De Isten szeretete végül is igazolódik. Krisztus, hogy segítse népét a harcban, elküldi Szentlelkét és a jó angyalokat, hogy az üdvösség útján vezessék, védelmezzék és oltalmazzák őket” (A Hetednapi Adventista Egyház hitelvei, 8. hitelv: A nagy küzdelem).
A teljes emberiség bűnbeesésének doktrínája a 7. hitelvünk, amelynek címe „Az ember természete”: „Az első emberpár Isten képmására lett teremtve egyéniséggel, hatalommal és szabadsággal, hogy gondolkodjon és cselekedjen. Bár teremtett, szabad lény, a test, a lélek és a szellem oszthatatlan egysége, mégis Istentől függ az élete. Amikor ősszüleink nem engedelmeskedtek Istennek, megtagadták Istentől való függőségüket és elveszítették Istentől kapott kiváltságukat. Isten képmása összetört bennük, és a halál alattvalóivá lettek. Utódaik ezt a megromlott természetet és annak következményeit öröklik. Gyengeségekkel és bűnös hajlamokkal születnek. De Isten megbékéltette magával a földet Krisztusban, és Szentlelke által a bűnbánó halandó emberben helyreállítja Alkotója képmását. Isten dicsőségére lettek teremtve, és azért hívattak el, hogy szeressék Őt és egymást, és viseljenek gondot környezetükre” (A Hetednapi Adventista Egyház hitelvei, 7. hitelv: Az ember természete).
A nagy küzdelemre vonatkozó doktrína további két szempontját is figyelembe kell vennünk: (1) hogyan jelent meg a nagy küzdelem témája;
(2) a nagy küzdelem történetisége.
A nagy küzdelem témája elsősorban a Szentírásból ered, és a bibliai értelmezés – az erre vonatkozó hetednapi adventista hitelv megfogalmazásának – alapjául szolgál. A bibliai magyarázatra utalva Ellen White a következőket jegyzi meg: „A Biblia önmagát magyarázza, igeverset igeverssel összevetve. A tanuló sajátítsa el, miként kell a Bibliát összefüggő egészként szemlélni és meglátni a részek közötti kapcsolódási pontokat. Ismerje meg a Szentírás hatalmas, központi témáját, Isten eredeti célját a világgal, a nagy küzdelem kezdetét és a megváltás művét! Meg kell értenie az elsőbbségért egymással versengő két elv jellegét, és meg kell tanulnia, miként ismerje fel azok működését a történelemben és a próféciákban, egészen a kiteljesedésig. Fel kell tudnia ismerni, hogyan hat a nagy küzdelem az ember életének minden szakaszára, hogyan alkalmazza egyik vagy másik egymásnak feszülő elvet ő maga is minden tettében; és akár akarja, akár nem, már most eldönti, kinek az oldalára áll ebben a küzdelemben” (Nevelés, 190. o.).
A bibliai megközelítésnek köszönhetően a nagy küzdelem témájának szálai az adventista teológia összes többi doktrínájában feltűnnek.
 
A nagy küzdelem témájának az adventista teológiába való beépülése az Istenről szóló hitelvvel kezdődik, Isten természetének lényegével, ami szabad, igaz és kegyelemmel teljes voltával, szeretetével, feddhetetlenségével és elkötelezettségével jut kifejezésre. A teljes Szentírásban a nagy küzdelem témája egybefonódik a következő hitelvekkel:
a.    A teremtés mint Isten szeretetének, szabadságának és hatalmának kifejezése.
b.    Az ember eredete, jelen állapota és végső sorsa.
c.    Az emberiség bukása a bűntelenség eredeti állapotából és az Istennel való közösségből.
d.    Isten megmentő tevékenysége, amely testet öltésében, szolgálatában, halálában, feltámadásában, mennybemenetelében, Krisztusnak a menynyei szentélyben végzett közbenjáró munkájában és második eljövetelében valósul meg.
e.    Isten megigazító és megszentelő megváltásának és az emberi faj jövőbeli megdicsőülésének ígérete.
f.    Istennek minden történelmi korban volt egy népe; az utolsó napokban is elhívja a maradékot, hogy hirdesse az emberiségnek kegyelme utolsó meghívását.
g.    A preadvent, a millennium alatti és a végrehajtó ítélet a gonosz megsemmisítésével és mindenek helyreállításával éri el a csúcspontját.
Másodsorban, a nagy küzdelem történelmi vonatkozású. Mivel a hagyományos kereszténység görög filozófiai fogalmakat épített a vallásba – mint például a menny anyagtalan, időtlen és tértelen természete –, sok keresztény a nagy küzdelemre és a bűnbeesésre vonatkozó bibliai utalásokat allegóriáknak, teológiai mítoszoknak tartja. A Biblia adventista történeti-grammatikai értelmezése egy a bűnbeesett ember megváltása történetében személyesen is résztvevő Istent körvonalaz. Isten, Lucifer, az angyalok – a fellázadtak és a feddhetetlenek egyaránt –, a bűnbeesett Ádám és Éva mind valós történelmi személyek, akik valós történelmi események szereplői voltak. Jézus Sátánra mint valós személyre utalt, aki a valóságban élt, akit jól ismert még a földi történelmi korszak előtti időkből, s aki a gonosz és a bűn kezdeményezője. A Megváltó egy alkalommal elmagyarázta a farizeusoknak, hogy nem Ábrahám (Jn 8:39–40) és nem Isten gyermekei (Jn 8:41–42), hanem az „ördög atyáé”, aki „emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és hazugságnak atyja” (44. vers). A látnok János az ördöghöz és az általa kirobbantott egyetemes konfliktushoz is mint történelmi eseményekhez viszonyul. Jézus példáját követve úgy mutatja be az ördögöt, mint „ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti” (Jel 12:9), s aki a mennyben is, a földön is a háború, a gonoszság és a csalás forrása. A közvetlen szövegkörnyezet (Jel 12:7– 9) azt sugallja, hogy János apostol szerint az ördög történelmi entitás, az egyetemes konfliktus kirobbanása pedig történelmi esemény: történelmi, mint maga Isten (Jel 12:5–6, 10, 17), mint Jézus születése és mennybemenetele (12:5), mint az ősegyház létezése és üldöztetése (12:1, 6, 11, 13–15), mint Jézus keresztje, akinek a vére által üdvözülünk. Habár nem tudjuk, mikor robbant ki a mennyben ez a háború, hisszük, hogy „Ádám és Éva megteremtése előtt történt, és ugyanúgy történelmi esemény volt, mint az ember bukása, melyet ugyanaz a Sátán idézett elő” (Handbook of Seventh-day Adventist Theology, 241–242. o.).

Beszéljétek meg a csoportban a következő kérdéseket:
1.    Mit gondolnak a mi kultúrkörünkhöz tartozó emberek a jó és a rossz közötti konfliktus létezéséről? Hogyan értelmezik a gonosz eredetét? Hiszik, hogy a gonosznak valamikor vége lesz? Miért igen, vagy miért nem? Talán úgy gondolják, hogy a gonoszság mindig is velünk lesz, vagy hogy szükség van rá az egyensúly szempontjából a világegyetemben és a történelemben. Találjunk magyarázatot arra, hogy miért gondolják így egyesek.
2.    A jó és a rossz közötti konfliktus eredetére vonatkozó különböző elméletek – például az evolúció elmélete – hogyan befolyásolják az emberek erkölcsiségről és felelősségről alkotott felfogását?
3.    Magyarázzuk el az embereknek a gonosz eredetére, a nagy küzdelemre és a bibliai reménységre vonatkozó adventista álláspontot! Hogyan oszthatjuk meg más vallású vagy más világnézetű szomszédainkkal, barátainkkal és munkatársainkkal ezeket a bibliai igazságokat?