Békeharcban

John Bunyan „A zarándok útja” című, börtönben írt híres vallásos regényében Keresztényt elvezetik egy kastély fegyvertárába, ahol megmutatják neki „mindazt a fegyverzetet, amit az Úr a zarándokoknak biztosított, így a kardot, a pajzsot, a sisakot, a mellvértet, az imádságot, illetve a sarut, ami sosem kopik el. Annyi fegyver volt ott, ami elég lenne az Úr szolgálatában álló minden ember felfegyverzésére, ahány csillag van az égen.” Mielőtt Keresztény útra kelne, ismét elkísérik a fegyvertárba, ahol „tetőtől talpig felfegyverezték vastag páncélba arra az esetre, ha az útja
során rátámadnának.”
Bunyan 1678-ban írt könyve Pál apostolnak egy körülbelül ezerhatszáz évvel korábbi írását idézi, az Efézusi levelet, ami szintén börtönben keletkezett. A misszionárius apostol elképzeli, amint egy nagy sereg, az egyház belép Isten fegyvertárába, hogy felöltse az isteni panopliá-t, ami görögül a teljes embert befedő páncélzatra utal. Isten fegyvertárában van elegendő minőségi fegyver a seregének minden egyes katonája számára, hogy „tetőtől talpig nemesacélba öltözzenek”, és úgy küzdjenek az Ő nevében.

 
Szeptember 23. – A lelkészi szolgálat napja
 

EGW idézet

Mikor Isten szolgái védelmül magukra öltik a hit pajzsát és a Lélek kardját a viaskodáshoz, akkor veszély fenyegeti az ellenség táborát, és valamit tenniük kell. Üldözés és szidalmazás csak azokat ér, akiket erő tölt el a magasságból, hogy tettre hívják őket. Mikor az igazság egyszerűsége, őszinte odaadása és ereje uralkodik a hívők között, ha szembeállítják azt a világ lelkületével, szemmel látható lesz, hogy nincs közösség Krisztus és Béliál közt. Krisztus tanítványai legyenek Mesterük életének és lelkületének életerős példái. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 407. o.

„A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:13–17) Az Atya bőségesen gondoskodott eszközökről, hogy sikeresen küzdjünk meg a gonoszsággal, mely a világban van. A Biblia az a fegyvertár, melyből a küzdelemre felvérteződhetünk. A derekunkat igazság övezze körül. Mellvértünk az életszentség legyen. A hitnek pajzsát tartsuk kezünkben, az üdvnek sisakját pedig hordjuk a fejünkön. A Lélek kardjával, amely Isten Igéje, törjünk utat magunknak a bűn kötelei közül. – Az apostolok története, 502. o.

A király már a jólét idején az Urat kereste, ezért most, a viszontagságos napokban is támaszkodhatott rá. Könyörgéséből kitűnik, hogy nem volt ismeretlen előtte Isten csodálatos hatalma. „Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben! – esedezett. – Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! Uram, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!” (2Krón 14:10) Asa imáját minden hívő keresztény elimádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de „nem test és vér ellen”, hanem „erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Eféz 6:12). Az élet harcában találkozunk az igazság ellen felsorakozó gonosz erőkkel. Reménységünk nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és bizonyossággal számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti hatalmát az emberi eszközök igyekezetével neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden ellenségen. – Próféták és királyok, 111. o.
 

1. Olvassuk el Ef 6:10-20 szakaszát! Mit mond Pál az egyház harcáról? Vajon elsősorban a gonosz elleni egyéni lelki csatáról ír, vagy az egyház kollektív háborújáról a gonosz ellen?

A görög és római háborúkban a győzelem azon múlt, hogy az egyes katonai egységek tagjai mennyire tudtak együttműködni, mennyire támogatták egymást a csata hevében. A barbár harcosok jellemzőjének tekintették az egyéni akciókat a csatában, ami vereségre kárhoztatta őket.
Fontos okok támasztják alá a hadviselésnek az előbb ismertetett szemlélete mellett azt a gondolatot, miszerint Ef 6:10-20 szakaszában Pál elsősorban az egyház gonosz elleni közös harcára utal. 1) Ez a rész az egyházról szóló levél tetőfoka. Különös lenne, ha Pál a magányos keresztény katona képével zárná a levelét, aki egyedül küzd a sötétség erőivel. 2) Az apostol a szakasz végén a keresztények bajtársiasságát emeli ki, amikor imádságra szólít „minden szentekért” (Ef 6:18-20). 3) A legfontosabb pedig, hogy amikor a levél korábbi részében a gonosz erőivel foglalkozik, azokat az egyházzal, nem pedig az egyes hívőkkel helyezi szembe: „Azért, hogy most az egyház által megismertethesse a mennyei fejedelemsé­ gekkel és hatalmasságokkal Isten sokféle bölcsességét” (Ef 3:10, ÚRK).
Ef 6:10-20 szakasza tehát nem egy magányos katonát mutat be, aki egyedül száll szembe a sötétséggel. Mint egy tábornok, úgy szólítja meg az egyház hadseregét. Hív, hogy öltsük magunkra a teljes fegyverzetünket, és egységes hadseregként, lelkesen, együtt nyomuljunk előre a csatában. Az apostol egy utolsó metaforával zárja az egyházról szóló részletes tárgyalást. Hosszasan jellemzi az egyházat mint Krisztus testét (Ef 1:22-23; 4:1-16), Isten hajlékát/templomát (Ef 2:19-22), Krisztus menyasszonyát (Ef 5:21-33) és végül mint az élő Isten hadseregét. Mivel közeledik az a gonosz nap (Ef 6:13), és a gonoszság elleni hosszas küzdelem utolsó szakaszának nézünk elébe, nincs időnk a lazaságra az Isten iránti elkötelezettség vagy Krisztus többi katonája iránti lojalitás tekintetében.

A nagy küzdelemben hogyan működhetünk együtt, egy testként, hogy támogassuk egymást a gonosz elleni harcban, bármilyen formában is mutatkozzon meg?

EGW idézet

Most a Megváltó szeme a jövőbe tekint, látja a szélesebb területet, ahol halála után tanítványai lesznek bizonyságai. Profetikus pillantása befogja szolgáinak tapasztalatait minden korban, míg másodszor is eljön. Bemutatja követőinek a rájuk váró küzdelmeket, felfedi a csata jellegét, tervét. Eléjük tárja a rájuk leselkedő veszélyeket, a megkívánt önmegtagadást. Azt kívánja, legyenek tisztában az árral, ne lephesse meg őket az ellenség. Nem test és vér ellen kell hadakozniuk, hanem „a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Eféz 6:12). Természetfeletti erőkkel kell harcolniuk, de biztosak lehetnek a természetfeletti segítségben is. A menny minden lénye jelen van ebben a seregben, és közöttük van, aki „annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid 1:4). A Szentlélek, a mennyei seregek Fejedelmének helyettese lejött, hogy vezesse a harcot. Azok az emberek, akik ebben a küzdelemben részt vesznek, lehetnek tökéletlenek, rájuk nehezedhetnek bűneik és hibáik, de Isten kegyelme mindenkié, aki töredelmesen keresi. A Mindenható ereje azok oldalán sorakozik fel, akik bíznak Istenben. – Jézus élete, 352. o.

Találóan hasonlíthatjuk Krisztus gyülekezetét hadsereghez. Minden egyes katona élete fárasztó munka, nélkülözés és veszély. Mindenfelől éber ellenségek leselkednek rájuk, akiket a sötétség fejedelme vezet. Az pedig soha nem alszik, s valahányszor egy keresztény óvatlanul viselkedik, ez az erős ellenség rajtaütésszerű, heves támadást indít ellene. Ha a gyülekezet tagjai nem tevékenyek és nem éberek, az ellenség fondorlatai legyőzik őket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 394. o.

Mesterünk meghív minket az evangélium szolgálatába. Ki felel most erre a hívásra? Akik belépnek a hadseregbe, nem lesznek mindannyian hadvezérek, századosok, hadnagyok, de még őrvezetők sem. Nem mindenkire hárul a vezetők felelőssége. Más és sokféle kemény munka vár elvégzésre. Lesz, akinek árkot kell ásni, erődítéseket építeni, üzeneteket közvetíteni. Kevés tisztre, sok közlegényre van szükség a hadseregben. A siker minden egyes harcos megbízhatóságától függ. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása az egész seregre szerencsétlenséget hozhat.
Ha meg akarjuk harcolni a hit nemes harcát, egyénenként alapos belső tisztogatást kell végeznünk. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, álljunk ellen a gonosznak, és akkor miénk az ígéret: az ördög megfutamodik (Jak 4:7). A gyülekezet folytasson támadó hadviselést, hódítson Krisztus számra, mentse ki az embereket az ellenség hatalmából. Tegyünk annak a kedvére, aki katonáinak hívott el  minket.  –  Bizonyságtételek  a  gyülekezeteknek, 5. köt., 394–395. o.
 

2. Pál szerint hogyan kezdjék a hívők a felkészülést a gonosz elleni küzdelemre (Ef 6:14; lásd még Róm 8:37-39; 1Pt 4:1; 5:8)?

Az apostol figyelmeztetése a heves csatára (Ef 6:13) felkészíti az olvasót a végső felhívására (ez a sorban a negyedik, vö. Ef 6:11, 13), hogy álljanak meg, illetve a felfegyverkezés részletes leírását is adja (Ef 6:14-17). Azt írja, hogy „övezzétek körül derekatokat” (Ef 6:14, ÚRK; vö. Ézs 11:5). Munka vagy csata előtt az ókori bő szabású ruhákat a deréknál kellett körülövezni (vö. Lk 12:35, 37; 17:8). Pál elképzeli, amint a hívő felölti magára a páncélt, mint egy római légionárius: először a katonai bőrövet teszi fel, annak díszes lapjaival és csatjával. Az övről több bőr pánt lógott, amiket fémlemezek borítottak. Ezek együttesen olyan „kötényt” alkottak, ami látható rangjelzésként szolgált. Az öv összefűzte és összetartotta az egyenruha többi részét.
Az igazlelkűség nem a hívőké, hanem Isten ajándéka (vö. az üdvösséggel Ef 2:8 versében), de nem maradhat elvont, távoli jelenség, ami nem formálja át életüket vagy nem hat rá. Magukra kell „ölteniük” Isten igazlelkűségét, hogy tapasztalhassák és használhassák ezt az isteni ajándékot. Nem ők birtokolják az Úr igazlelkűségét, hanem az birtokolja őket.
Pál ezután bátorítja a hívőket, hogy vegyék fel „az igazság páncélját” (Ef 6:14, ÚRK; vö. 1Thessz 5:8). Az igazlelkűség övével együtt ez is isteni eredetű, része az isteni vitéz szerepében megjelenő Jahve páncéljának (Ézs 59:17). Az apostol idejében a katonák mellvértje láncvértből (egymásba fűzött apró vaskarikákból), páncélingből (egymást fedő bronzvagy vaslemezekből), vagy egymáshoz erősített és egymást fedő vaselemekből állt. Ez a páncél vagy mellvért az ellenség csapásaitól, szúrásaitól védte a viselője életfontosságú szerveit. A hívőknek az előbbi képpel összhangban tapasztalniuk kell azt a lelki védelmet, amit Isten igazságának ajándéka nyújt nekik. Pál az Efézusi levélben az igazságot a szentséggel és a jósággal köti össze (Ef 4:24; 5:9). Értelmezése szerint azok segítségével igazságosan és jól bánunk másokkal, főként a gyülekezeti testvéreinkkel.

Hogyan tapasztaltuk már, hogy a jóság, a szentség és az igazság véd bennünket?

EGW idézet

[Krisztus mennybemenetele után] Sátán újra tanácsot ült angyalaival, s az Isten uralma elleni keserű gyűlölettől vezéreltetve kijelentette, hogy noha továbbra is megtartotta a föld feletti uralmat, de Krisztus követői ellen tízszer olyan hevesen kell majd támadniuk. Krisztusnál nem érhettek el semmit, de le kell győzniük követőit – ha lehetséges. Minden egyes nemzedékben arra kell törekedniük, hogy Jézus követőit csapdájukba csalják. Sátán azt is elbeszélte angyalainak, hogy Jézus hatalmat adott tanítványainak, hogy őket megfeddjék, kiűzzék és hogy meggyógyítsák azokat, akiket meggyötörtek. Sátán angyalai azután ordító oroszlánokhoz hasonlóan jártak szerteszét, hogy Jézus követőit kiirtsák. – Tapasztalatok és látomások, 191. o.

„Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel.” (Eféz 6:14) A gonoszság ellen egyedül az igazság oltalma nyújthat menedéket. Egy olyan ember sem állhat ki szilárdan a jogosság mellett, akinek az igazság nem lakozik a szívében. Kizárólag egy hatalom tehet bennünket rendíthetetlenné: Isten hatalma, amelyben Krisztus kegyelme által részesülünk. Sokan vannak a gyülekezetben, akik magától értetődőnek veszik, amit hisznek, de mindaddig nem jönnek rá a gyengeségükre, amíg vita kereszttüzébe nem kerülnek. Amikor elkülönítik őket a hasonló hitűektől, és kénytelenek lesznek egyedül számot adni elveikről, akkor lepődnek majd meg, hogy milyen homályosak is az ismereteik az általuk elfogadott igazságról. Az Úr mindenkit felszólít, aki hisz Igéjében, hogy serkenjen fel álmából. – Isten csodálatos kegyelme, 30. o.

Fel kell öltenünk minden egyes harci eszközt, s utána szilárdan megállnunk. Az Úr megtisztelt bennünket azzal, hogy kiválasztott minket katonáiként. Harcoljunk érte bátran, és minden lépésünkben őrizzük meg az igazságot... Mindannyiunk kiváltsága, hogy magunkra öltsük a gondviselés által őrzött igazság mellvértjét, amely védelmezni fogja lelki életünket. […]
Mindazok, akik magukra öltik Krisztus igaz voltának palástját, előtte fognak állni mint választottai, hűségesek és igazak. Sátán nem tépheti ki őket a Megváltó kezéből. Krisztus egyetlen olyan embert sem enged át az ellenségnek, aki bűnbánattal és hittel igényli az oltalmát. Mindegyikünknek heves harcot kell vívnunk, hogy leküzdjük a bűnt a saját szívünkben. Időnként ez fájdalmas és csüggesztő feladat, mert jellemünk torz oldalait nézegetjük, ahelyett, hogy tekintetünket Jézusra függesztenénk, és magunkra öltenénk az ő igazságos tetteinek ruháját. Mindenki, aki belép Isten városának gyöngykapuin, győztesen megy be, és legnagyobb győzelme a saját énje felett aratott győzelem lesz. – Isten csodálatos kegyelme, 31. o.

A csatára készülő római harcos felkötötte a lábára a strapabíró katonai szandált. A többrétegű talpban bakancsszegek is voltak, azok segítettek neki „megállni”, egy helyben maradni (Ef 6:11:13-14). Ézs 52:7 verséből vett nyelvezettel írja le Pál ezt a katonai lábbelit, annak a pillanatnak az örömét érzékeltetve, amikor a hírmondó a csata után üzenetet visz Jahve győzelméről, amit a hívőkért aratott (Ézs 52:8-10), utána pedig beköszönt a béke: „Milyen szépek a hegyeken az örömhírt mondó lábai, aki békeséget hirdet” (Ézs 52:7, ÚRK).

3. Nézzük át azt a nyolc igeszakaszt, amelyben Pál kiemeli a békesség gondolatát! Miért merül bele részletesen a katonai metaforába, amikor a békesség gondolata foglalkoztatja (Ef 1:2; 2:14-15, 17 ; 4:3; 6:15, 23)?

Az apostol a békességet Krisztus munkája eredményének tartja: „ő a mi békességünk”, aki békét hirdet a „távolvalóknak és békességet a közel­ valóknak” (Ef 2:14-17, ÚRK), hogy „egy új emberré teremtse” a zsidókat és a pogányokat (Ef 2:15). A hívők életben tartják Krisztus szabadításának örömhírét és békességet teremtő munkáját, illetve hirdetik múltbeli győzelmeit és várják a közelgő diadalkiáltást, ezzel vetik meg a lábukat és állnak készen a csatára. Ézs 52:7 versének hírmondójához hasonlóan olyan üzenethordozók, akik Jézus győzelméről és békességéről beszélnek.
Pál nem szeretné, ha úgy értelmeznénk felfegyverkezésre hívó szavát, hogy ellenségeinkkel szemben fegyvert kell ragadnunk. Ezért mutatja be úgy a hívőket, mint akik „a békesség” evangéliumát (Ef 6:15) hirdetik. Nem kívánja azt sem, hogy ellenségesen viszonyuljanak másokhoz, hiszen az eddigiekben az egységet, az építő beszédet és a szelídlelkűséget hangsúlyozta (lásd különösen Ef 4:25–5:2). Az egyháznak úgy kell „békeharcot vívnia”, hogy a keresztény erények (alázat, türelem, megbocsátás stb.) és szokások (ima, áhítat) evangéliumi fegyvertárához fordulnak. Az efféle tettek stratégiai megfontolásból fakadnak, Isten nagy tervére mutatnak előre, ami szerint Krisztusban mindent egyesíteni fog (Ef 1:9-10).

Hogyan segít a következő idézet megérteni, hogy mit jelent a hitéletünkben Pál katonai képvilága? „Isten arra hív bennünket, hogy vegyük magunkra a fegyverzetét! Nem Saul páncélját akarjuk, hanem az Úr teljes fegyverzetét! Ekkor krisztusi szelídséggel, együttérzéssel és szeretettel vághatunk bele a munkába” (Ellen G. White: [Australasian] Union Conference Record. 1899. július 28.).
 

EGW idézet

Az evangélium a békesség üzenete. A kereszténység olyan életforma, amely – ha elfogadják és követik – békét, összhangot és boldogságot teremt az egész Földön. Krisztus vallása szoros testvéri közösségbe vonja mindazokat, akik elfogadják tanításait. […] Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatnak a szívre. Az egyetlen erő, amely az igazi békét fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a zavart okozó gonosz szenvedélyeket.
Az Istennel együtt munkálkodó férfiak és nők arca mennyei békességet fejez ki. A menny légköre veszi körül őket. Számukra már eljött Isten országa.
Az Úr hamarosan visszajön. Ez legyen beszédünk és imádságunk tárgya. Higgyünk ebben! Tegyük életünk részévé... Övezzük fel magunkra a keresztény fegyverzetet, és tegyünk róla, hogy lábunk útra kész legyen „a békesség evangéliumának” hirdetésére. – Isten csodálatos kegyelme, 32. o.

Testvérek és testvérnők, felöltöztétek Krisztus fegyverzetét? „Felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével” készen álltok házról házra járni és elvinni az embereknek az igazságot? Bizonyos esetekben azt fogjátok tapasztalni, hogy nem könnyű ez a munka, de ha hittel mentek előre, az Úr fog előttetek járni, és világosságát árasztja az utatokra. Amikor majd beléptek szomszédaitok házába, hogy könyvet adjatok el vagy ajándékozzatok nekik, alázattal mutassátok be az igazságot, és akkor a benneteket kísérő mennyei világosság hozzájuk is beköltözik. – Review and Herald, 1906. május 24.

Aki felsaruzza lábát a békesség evangéliumának sarujával, az Krisztushoz hasonlóan is jár. Képes lesz arra, hogy helyes szavakat szóljon szeretettel. Nem próbálkozik azzal, hogy Isten üzenetét ráerőszakolja másokra. Minden egyes lélekkel gyengéden foglalkozik, annak tudatában, hogy a Lélek teszi hatásossá az igazságot azokban, akik a mennyei hatásokra fogékonyak. Modorod sose váljon hevessé, indulatossá. Minden kimondott szavadnak lágyító, megfékező befolyása legyen. – Evangelizálás, 174. o.

Sok lelket kell megmentenünk! (…) Szavadban, cselekedetedben légy bölcs az üdvösségre, mutasd be Krisztust mindazoknak, akikkel érintkezel. Lássák meg, hogy lábadat felsaruztad a békesség evangéliumával és jóakarattal az embertársaid iránt. Csodálatos eredményeket láthatunk, ha Krisztus lelkületével övezve lépünk munkába. Szükségünkben mindenkor segítségben részesülünk, ha a művét igazságban, kegyelemben és szeretetben visszük előre. Az igazság diadalmaskodik és győzelmet arat. – Evangelizálás, 563. o.
 

4. A nagy küzdelem résztvevői mikor és hogyan használják a pajzsot, a sisakot és a kardot (Ef 6:16-17)?

A pajzs, amire Pál utal, a római légionáriusok nagyméretű, téglalap alakú pajzsa. Fából készült és bőrrel vonták be, a széleit pedig befelé hajlították, hogy az oldalról érkező támadások ellen is védjen. A vízbe áztatott pajzzsal kiolthatták a tüzes nyilakat (Ef 6:16), amiket szurokba mártottak és lángra gyújtottak. A hit pajzsának leírása azt tükrözi, ahogyan az Ószövetség használja a pajzsot – Isten jelképeként, aki védelmezi népét (1Móz 15:1; Zsolt 3:4). A hit pajzsának felvétele (Ef 6:16) azt jelenti, hogy az Istenbe vetett bizonyossággal vágunk bele a nagy küzdelembe. Tudjuk, hogy Ő a hívőkért küzd (Ef 6:10), a legkiválóbb fegyvereket (Ef 6:11, 13) és a győzelmet biztosítja a számunkra.
A római sisak vasból vagy bronzból készült. A fejet védő sisakhoz hátulra olyan lemezt csatoltak, ami védte a nyakat, továbbá fülvédőket, szemöldökívet, illetve sarkos lemezeket is illesztettek hozzá, hogy az arcot védjék. A létfontosságú védelmet nyújtó sisakhoz hasonlóan az üdvösség sisakja (Ef 6:17) az üdvösséget jelképezi, amit a hívők a jelenben tapasztalnak, közösségben a feltámadt, mennybe ment és felmagasztalt Krisztussal (Ef 2:6-10). Az üdvösség sisakját felvéve felhagytak a lelki hatalmaktól való félelemmel, ami pedig gyakori volt abban a korban, és Krisztus mindenek feletti hatalmában bíztak (vö. Ef 1:15-23; 2:1-10).
A fegyvertár utolsó darabja a Lélek kardja, ami „az Isten beszéde” (Ef 6:17). Ez utalás a római légionáriusok rövid, kétélű kardjára. A szokásos harci taktika az volt, hogy először elhajítottak két dárdát (Pál erről nem tesz említést), majd utána rántottak kardot és rontottak az ellenségre. A rövid kardot szúrómozdulattal használták. A hívők esetében a Lélek kardját a Szentlélek bocsátja a rendelkezésünkre, ami „az Isten beszéde”. Az apostol tábornokként lép fel, és fegyverbe szólít mindenkit a mennyei Főparancsnoktól jövő reményteljes és győzelmet hirdető üzenettel. Ef 6:10-20 szakaszának ígéretei alkotják Isten beszédét, ami a gonosz elleni küzdelemben a fő fegyver. „Isten beszéde” tehát az evangélium azon nagyívű ígéreteire utal, amiket a Bibliában találunk meg.

Még ha nem is szeretjük a sok harci képet, mire tanítanak a nagy küzdelem valóságos voltát illetően? Mennyire vegyük komolyan ezt a küzdelmet?

EGW idézet

Mindazok, akik az élet Fejedelmének vérrel áztatott zászlaja alá felsorakoznak, halálos ellenségüknek tekintik Sátánt, ezért Isten ereje által szembe is szállnak a kísértővel. Felöltik az üdvösség sisakját és a Lélek kardját, ami Isten Igéje. De mit fognak tenni, hogy megálljanak ebben a helyzetben? „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.” (Eféz 6:18) Legyünk éberek, hogy minél hamarabb észlelhessük a veszélyt. Fel kell ismernünk a bűn gyűlöletes jellegét, és azt teljes mértékben ki kell irtanunk a lelkünkből. Az Ige betöltői tudják, hogy az erőt csak Krisztusban és csak hit által nyerhetik el. Magukra öltik az Isten által elfogadott feddhetetlenséget, Krisztus feddhetetlenségét. Így az isteni és a mennyei fegyverzet felöltése azt eredményezi, hogy sikeresen megállhatnak a kígyó álnokságai közepette. – In Heavenly Places, 48. o.

Kérdeztem az angyalt, miért nincs több hit és erő Izraelben. Így felelt: „Ti nagyon hamar elengeditek a Mindenható karját. Szálljon fel fohászotok Isten királyiszékéhez, és tartsanak ki erős hitben. Az ígéretek bizonyosak. Higgyétek, hogy elnyeritek azokat a dolgokat, amikért könyörögtök, és akkor azok mind meglesznek.” Ezután Illésre hívták fel a figyelmemet. Ő hozzánk hasonló ember volt, de áhítattal és buzgón imádkozott. Hite kiállta a próbát. Hétszer könyörgött az Úrhoz, és végül megjelent a felhő. Láttam, hogy kételkedünk az Úr ígéreteiben, s az Urat hitetlenségünkkel megsértettük. Így szólt az angyal: „Öltsétek magatokra az Úr fegyverzetét; mindenekelőtt pedig öltsétek fel a hit pajzsát. Ez óvja meg a szíveteket, ez óvja meg az egész életeteket a gonosz tüzes nyilaitól.” Ha az ellenségnek sikerül a gyengék szemét Jézusról eltéríteni, s ha tekintetüket saját méltatlan voltukra irányíthatja ahelyett, hogy Jézus érdemeivel, szeretetével és kegyelmével foglalkoznánk, akkor elérte a célját: elrabolta tőlük hitük pajzsát. Védtelenül lesznek kitéve kísértéseinek. Tekintsünk hát állandóan Jézusra, bízzunk benne, és akkor a hitünk is megerősödik. – Tapasztalatok és látomások, 73. o.

A Szentírás ismerete éleslátást ad, és megerősíti a lelket Sátán támadásaival szemben. A Biblia a Lélek kardja, ami sosem téveszt célt, ha meg kell küzdeni az ellenséggel. A hit és a gyakorlati élet terén az Ige az egyedüli útmutató. Sátán azért képes hatni az emberek elméjére és szívére, mert nem tették Isten Igéjét tanácsadójukká, és útjaikat nem vizsgálták meg az igazság fényében. A Biblia megmutatja, melyik úton kell járnunk ahhoz, hogy a dicsőséget örökölhessük. – Our High Calling, 31. o.

Pál a harcba szólító beszéde végén kéri a hívőket, hogy katonákként folyamatosan imádkozzanak „minden szentekért” (Ef 6:18) és őérte, mint bebörtönzött követért (Ef 6:19-20). Az ókorban gyakran fordultak Istenhez (vagy az istenekhez) a csatatéren, így ezt az imádságra történő felszólítást is a katonai képvilág részeként lehet értelmezni. Hogy bibliai példát idézzünk: Jaháziel csatára buzdító beszéde után „Júda és Jeruzsá­ lem” lakói Jósafát vezetésével együtt leborultak „az Úr előtt, és imádták az Urat” (2Krón 20:18). Az imádság ugyan nem a fegyverzet hetedik darabja, de fontos része Pál harci buzdításának és katonai metaforájának.
Az apostol két kéréséből az első arra vonatkozik, hogy a hívők vegyenek részt „minden szentekért” (Ef 6:18) való komoly, sürgető és kitartó imádságban. Amennyiben az egyház sikeres kíván lenni a gonosz hatalmak elleni küzdelemben, belé kell rögződnie, hogy Istentől függ, ebben segít a Lélek-ihlette ima.
Pál második imakérése saját magára utal: „értem is” (Ef 6:19, ÚRK). Azért kérte imára a hívőket, hogy Isten megadja neki a megfelelő üzenetet („adassék nekem szó”) a megfelelő időben („ha megnyitom számat”), amit a megfelelő módon közölhet („bátran ismertessem meg az evangé­ lium titkát”), és elmondhassa a legfontosabb témát, „az evangélium tit­ kát” (Ef 6:19, ÚRK). Ez az utolsó fordulat arra a „nyílt titokra” utal, hogy Krisztus által Isten közbelépett, és megváltotta a pogányokat a zsidókkal együtt (lásd Ef 3:1-13), „egy új emberré” (Ef 2:15; lásd még 2:11-22) vonva őket össze annak az egyetemes tervnek a részeként, ami szerint „mindeneket” Krisztusban fog egyesíteni (Ef 1:10).

5. Nézzük át a következő, imára való felszólításokat az Újszövetségben: Lk 18:1-8; Fil 4:6; Kol 4:2; 1Thessz 5:16-18! Melyiket találjuk a leginkább inspirálónak? Miért?

Miért bátorítják a hívőket gyakran buzgó, kitartó imára? Pál katonai hasonlata két dologra enged következtetni: 1) veszélyes és valós annak a lelki csatának a fenyegetése, amit a lelki ellenség serege ellen vívunk;
2)    Isten lelki erőt és győzelmet ígért, amit az apostol katonai nyelvezettel mutat be (Ef 6:10-17). A buzgó, kitartó imádság lehetőséget biztosít arra, hogy figyelmesen meghallgassuk ezeket az ígéreteket, örüljünk nekik, és hálát adjunk Istennek a kegyelmi ajándékaiért.
 

EGW idézet

Az igaz hit igényli, majd megragadja a megígért áldásokat, még mielőtt azok megvalósulnának vagy érezhetők volnának. Küldjük imáinkat hittel a mennyei szentek szentjébe; ragadjuk meg hittel a megígért áldásokat, és tartsuk magunkénak. Higgyük, hogy el is nyerjük az áldásokat, mert hittel már megragadtuk azokat, s azok már tulajdonunkat képezik e szöveg értelmében: „Mindaz, amit imáitokban kértek, ha hiszitek, hogy elnyeritek azokat, megadatik néktek.” Itt hitre, egyszerű hitre van szükség, mellyel elhisszük, hogy az áldásokat elnyerjük, még mielőtt láthatnánk azokat. Ha azután a megígért áldás megvalósul, beteljesedett a hit. Sokan azt hiszik, hogy csak akkor van nagy hitük, ha sokat nyertek el Isten Szentlelkéből, és hogy mindaddig nincs hitük, amíg nem érzik Isten Szentlelkének erejét. Ezek összecserélik a hitet azzal az áldással, ami a hit folyománya. Épp akkor van legnagyobb szükségünk élő hitre, mikor a Lélek hiányát érezzük. Ha a sötétség sűrű felhői tornyosulnak gondolatvilágunk felett, akkor ütött annak az órája, hogy élő hittel törjük át a sötétséget, és szórjuk szét a felhőket. Az igaz hit azokon az ígéreteken alapszik, melyek Isten szavában foglaltaknak, és csak azok tarthatnak arra igényt, akik feltétel nélkül engedelmeskednek Istennek. „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.” (Jn 15:7)
– Tapasztalatok és látomások, 72. o.

Kötelességünk győzelmet aratni. Nem szabad tudatlanságban élnünk Sátán álnokságai felől. Azért imádkozunk és őrködünk, hogy Sátán ne csábítsa el a szívünket, és ne feledtesse el az ima, az éberség és a vigyázás iránti szükségletünket. A keresztény életben könnyen Sátán csapdájába esünk, ha nem figyeljük az ellenséget, és nem figyelünk önmagunkra. Biztonságunk szívünk állapotától függ. Isten segít számot vetnünk önmagunkról, különben elveszítjük a mennyet. Az engedékeny magatartás, amit jelen pillanatban tanúsítunk az igazság mércéjével szemben, és amire nem fordítunk kellő figyelmet, olyan útra vezet bennünket, amelyen elszakadunk Istentől és a feddhetetlenségtől. Arra van szükségünk, hogy ne a magunk, hanem az Isten útjain járjunk. Teljes lényünkkel azért kell küzdenünk, hogy lábunk alá tiporhassuk Sátánt, meg kell győződnünk arról, hogy jó a kapcsolatunk Istennel, és hogy biztosított számunkra a múlhatatlan örökség. – This Day With God, 19. o.

Olyan buzgón és kitartóan kell könyörögnünk, mint az a megszorult barát, aki éjfélkor ment kenyeret kérni. Minél buzgóbban és állhatatosabban kérünk, annál szorosabb lelki egységre jutunk Krisztussal. Több áldást kapunk, mert hitben erősödtünk. A mi feladatunk: imádkozni és hinni. Legyünk éberek, és imádkozzunk! Vigyázzunk, imádkozzunk, és az imákat meghallgató Istennel együtt dolgozzunk! Sose felejtsük el, hogy „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3:9). – Krisztus példázatai, 146. o.
 

„A csatában a sereg összezavarodik és meggyengül, ha tagjai nem működnek összehangoltan. Amikor a katonák mind az egyéni ötleteik alapján cselekszenek, anélkül, hogy tekintettel lennének egymás helyzetére és tevékenységére, csupán független atomok gyűjteményei. Nem lennének képesek szervezetként, testként funkcionálni. Krisztus katonáinak összhangban kell cselekedniük! Ellenkező esetben ahelyett, hogy tökéletes harmóniában élnének, egységesen gondolkoznának, egy lenne a céljuk  és  egy  nagy,  szent  közösséggé  válnának,  gyümölcstelennek  találják erőfeszítéseiket, elpazarolják idejüket és képességeiket. Egységben az erő. Néhány összehangoltan cselekvő, egy nagy cél felé törekvő, egy fej alatt levő megtért lélek minden lépésnél sikert arat (Ellen G. White: Spalding and Magan Collection. 121. o.).
Mi a jelentősége annak, hogy Pál követnek nevezi magát, aki „láncok között” van (Ef 6:20)?
A követek szerepe gyakran kényes volt háborús időben, így az apostol önjellemzése beleillik a katonai metaforába. A követekkel olyan tisztelettel kellett bánni, ami az őket küldő személyt vagy országot illette meg. Tehát éles ellentét rejlik Pál státuszában abban a tekintetben, hogy ő a világegyetem legfőbb Uralkodójának a követe, mégis láncok között van, ami a mély megvetés jele. Ám mivel a nagykövetek a „hivataluk láncait” viselték, Pál „némi iróniával” említhette a „láncait”, mert „tiszteletreméltó megkülönböztető jelzésként” tekintett azokra (David J. Williams: Paul’s Metaphors: Their Context and Character. Peabody, MA., 1999, Hendrickson, 152. o.).
Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 127–133;
Ellen G. White: Az imádság, 32. fejezet, az első tizenkilenc bekezdés (egészen Kol 2:10 versének idézetéig)
 

1.    Kik „szántottak” a zsoltáríró hátán, és „nyújtották hosszúra barázdáikat”?  

2.    Hogyan várja a zsoltáros lelke az Urat?   

3.    Ki mondta magáról, hogy olyan, mint „az elválasztott gyermek az anyjánál”? 

4.    Mit esküdött az Úr Dávidnak? 

5.    Egyedül mi száműzheti a félénk gyermek félelmét?

Isten fegyverzete elemeinek (az igazlelkűség öve, az igazság mellvasa, a békesség evangéliumának sarui, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja és a Lélek kardja) felsorolása által Pál nem egy magányos háború leírására törekszik. Ellenkezőleg, a görög igéket többesszám második személyben használja, mintha egy egész hadsereghez szólna: (1) erősödjetek meg (Ef 6:10), (2) öltözzétek fel (Ef 6:11); (3) megállhassatok (6:11); (4) van nékünk tusakodásunk (Ef 6:12); (5) vegyétek fel Isten minden fegyverét (Ef 6:13); (6) megállhassatok (Ef 6:13). Tulajdonképpen a Pál által ebben a fejezetben használt igék zöme többesszámban szerepel, következésképpen a pluralis alkalmazásával Pál lefesti előttünk Isten dicsőséges hadseregét, melyet bátor, állig „felfegyverzett” katonák alkotnak.
De mi ennek a hadseregnek a küldetése? Katonái viselik a fegyverzetüket, és készek hirdetni a világegyetemnek Isten üzenetét, mely békét hoz, békét az emberek között, a népek között, békét a gyülekezetekben, a családokban, a nemzedékek és a társadalmi osztályok között. Ez a béke azonban nem kompromisszum vagy valamiféle szinkretizmus (valláskeveredés) folytán jön létre, amelyben a konfliktusban résztvevő felek azzal biztosítják az elfogadásukat, hogy a maguk során a mások értékeiből is elfogadnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy Isten teremti meg ezt a békét azáltal, hogy a kereszten kinyilatkoztatta szeretetét és igazságát, megnyerve ily módon a küzdelmet vádlóival, ellenségeivel szemben. Amikor az emberek elfogadják, amit az Úr Jézus értük tett a kereszten, Isten örömmel megáldja őket Krisztus feddhetetlenségével. Ez a szeretet és feddhetetlenség az, ami békét teremt az emberek között, és Isten és az emberiség között. A népek, vallások, kultúrák, filozófiák, a lélektan és a tudományok története rámutat, hogy nincs egyetlen más módszer sem a béke megteremtéséhez. Lévén, hogy a keresztények már megtapasztalták ezt a békét egyéni és családi életükben, valamint a gyülekezeti közösségben, az egész emberiség számára hirdethetik a béke üzenetét.
A tanulmány témái:
Az egyház részt vesz az egyetemes konfliktusban, és küldetése hirdetni a béke evangéliumát.
Nem egyedül harcolunk: velünk van az Úr, „az Úrban” küzdünk, „Isten minden fegyverével”.

Isten népének és hadseregének tagjai vagyunk, nem egyedül vívjuk meg ezt a küzdelmet.
Nem kétes kimenetelű háborúban harcolunk, amelyben bármi megtörténhet, hanem biztos végkifejletű küzdelemben: Isten győzött a kereszten a bűn, a gonosz, a halál és Sátán felett.

Háború és béke
Pál Efézus 6:10–17 szakaszát az erőre történő hármas utalással kezdi (Ef 6:10), és ehhez három különböző szót használ: az endunamoó igét („megerősít”), valamint két főnevet, a kratosz-t („erő”, „hatalom”) és az iszkusz-t („erő”, „hatalom”, „képesség”). Az apostol ugyanezt a három szót használta – mindhármat főnévi formában – levele elején (Ef 1:19– 21), amikor Isten Krisztusban megnyilatkozó erejéről és magasztosságáról írt. És most, a levél végén az efézusiak tudomására hozza, hogy ez az erő a rendelkezésükre áll. Szükség volt utalni az erő fogalmára, hiszen ezzel a konfliktus, a háború, a küzdelem és a győzelem témáját vezette be.
Sajnos, a keresztény élet szorosan összefügg a küzdelem fogalmával. A történelem, az összes vallás, bölcselet, tudomány és irodalom, az áltudományos narrációk – mint az evolucionizmus, a marxizmus vagy a nemzetiszocializmus – küzdelemként, konfliktusként írja le az életet. Tulajdonképpen bárki, aki történetet akar eladni, valamiféle konfliktus köré kell azt felépítenie. A főhős valami vagy valaki ellen küzd: szuperhatalommal száll szembe, orvosolhatatlan helyzetet próbál megoldani, gyógyíthatatlan betegséggel néz farkasszemet.
A keresztény azonban elsősorban „az ördögnek minden ravaszságával” kell, hogy megküzdjön (Ef 6:11). A Pál által leírt háború „nem vér és test” elleni tusakodás, „hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen” folyik, „melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12; lásd Ef 1:19–21; 2:6; 3:10). Ennek a mennyben kirobbant lelki háborúnak a mi életünkre nézve is közvetlen és döntő kihatása van. Egyenesen érintettek vagyunk ebben a küzdelemben, és tábort kell választanunk. Pál végig a levelében azt magyarázza, hogy nem azért keveredtünk ebbe a konfliktusba, mert a mennyben két szuperhatalom közt nézeteltérés alakult ki, és mi vagyunk ennek a konfrontációnak az ártatlan járulékos áldozatai, akik akaratuk ellenére csöppentünk ebbe a küzdelembe.
Csakhogy éppen fordítva van. Isten az, aki áldozata ennek a küzdelemnek, a mi érdekünkben. Mi léptünk szövetségre a sötétség erőivel, hogy Isten ellen harcoljunk, aki ahelyett, hogy elpusztított volna minket, felajánlotta, hogy harcolni fog az üdvösségünkért. Magára vette a mi bűneinket, és meghalt helyettünk, hogy békét hozzon a szívünkbe, s így visszaállítson jogszerinti állapotunkba az Ő országában.
Ezért amikor keresztények leszünk, elfogadjuk és megtapasztaljuk Isten békeajánlatát, és vágyunk arra, hogy azokkal is megosszuk, akik még harcban állnak Istennel. Nem semleges pozícióból csatlakozunk Krisztushoz, hanem Isten ellenségeinek soraiból. Krisztus hadseregének katonáiként ki vagyunk téve az ördög támadásainak és a bennünk dolgozó gonosz erők ostromának. A védekezéshez szükségünk van Isten minden fegyverére, valamint a béke evangéliuma hirdetésének eszközeire. Gondolkodj el Ellen G. White alábbi sorain:
„Sokan úgy tekintik ezt a Krisztus és Sátán közti küzdelmet, mintha ennek nem lenne különösebb kihatása egyéni életükre, ezért kevésbé érdekli őket. Pedig ez a küzdelem minden emberi szívben lejátszódik. Soha nem léphet ki senki a gonosz soraiból, hogy Istennek szolgáljon, anélkül, hogy ne találkozzék Sátán támadásaival. Krisztus ellenállt azoknak a csábításoknak, amelyek legyőzését mi oly nehéznek találjuk. Pedig a csábítások annyival jobban vonzották Őt, amennyivel jelleme a mienk fölött áll. Ránehezedett a világ bűneinek szörnyű súlya, így állta ki az étvágy, a világ szeretete és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy próbáját. Ezek voltak az Ádámot és Évát legyőző kísértések, ezek győznek le oly könnyen minket is” (Jézus élete, 116–117. o.).

A nagy küzdelem Systematic  Theology  (Rendszeres  teológia)  c.  nagy  lélegzetvételű munkájában Norman Gulley kihangsúlyozza, hogy a keresztény teológia szem elől tévesztette az egyetemes konfliktus – a nagy küzdelem – témáját (Norman Gulley: Systematic Theology: The Church and the Last Things [Berrien Springs, MI, Andrews University Press, 2016], 4. köt., 478. o.). Miközben más keresztények számára a nagy küzdelem – az Isten és Sátán gonosz erői közötti egyetemes lelki konfliktus – teodiceával kapcsolatos részletkérdés, Ellen G. White és a hetednapi adventisták számára globális hitalapelv, amely az összes többi doktrínát magába foglalja, rendszeres és történeti szempontok szerint egyaránt. Továbbá a hetednapi adventisták számára a nagy küzdelem témája nem csupán hitalapelv-rendszer, hanem történet: Isten története, szeretetteljes teremtői cselekedetének, ellene való lázadásunknak, irántunk tanúsított áldozatkész szeretetének története. Közvetlenül beavatkozott világunk történelmébe azáltal, hogy testet öltött, meghalt értünk és helyettünk a kereszten, majd feltámadt és felment a mennybe. Vágyott arra, hogy helyreállítsa a köztünk és közte megromlott kapcsolatot. Az egyház által megteremtette az egységet, és megígérte, hogy véget vet a bűn és a gonosz történetének, s így részesei leszünk örökké tartó örömének és békéjének. Ezért foglalták hitalapelvi pontba az adventisták a nagy küzdelem témáját (8. hitalapelv), amelyet az 1980-as Generál Konferencia keretében szavaztak meg:
„Az egész emberiség belebonyolódott az Isten és Sátán közötti nagy küzdelembe, ami Isten jelleme, törvénye és a világmindenség fölötti uralom kérdése körül forog. A harc a mennyben kezdődött, amikor egy szabad akaratú teremtett lény önmagát felmagasztalva Isten ellenségévé, Sátánná vált, és az angyalok egy részét is fellázította. E világba is behozta a lázadás szellemét, amikor Ádámot és Évát bűnre vitte. Az ember bűne azt eredményezte, hogy az emberiség elvesztette istenképűségét, a teremtett világ rendje felbomlott, és a föld a vízözön idején elpusztult (1Móz 1–11). E világ az egyetemes küzdelem színtere lett, amit az egész univerzum figyelemmel kísér. De Isten szeretete végül is igazolódik. Krisztus, hogy segítse népét a harcban, elküldi Szentlelkét és a jó angyalokat, hogy az üdvösség útján vezessék, védelmezzék és oltalmazzák választottait” (8. adventista hitalapelv). Herbert E. Douglass mesterien megmagyarázza, milyen szerepet játszik a nagy küzdelem témája a hetednapi adventista teológiában: „A hetednapi adventisták számára a nagy küzdelem kérdése az a központi fogalom, amely összekapcsolja az összes bibliai témát. Átível az évszázados nézeteltéréseken, amelyek századokon keresztül megosztották a keresztény egyházat. Egyetértést hoz a teológiai ellenfelek közé, akik hirtelen összhangban látnak minden olyan igazságot, amelyet addig különbözőképpen értelmeztek. Ebben rejlik az adventizmus egyedisége. Ez az egyediség nem valamilyen sajátságos eleme az adventista teológiának, mint például a szentély tana. Az adventizmus megkülönböztető jellege abban ismerszik meg, hogy miként értelmezi a Biblia központi üzenetét és annak alap, irányadó elvét, a nagy küzdelem témáját” („The Great Controversy Theme: What It Means to Adventists”, Ministry, 2000 decembere, 5. o.).

      
Kérd meg csoportod tagjait, hogy olvassák el, majd beszéljék meg a következő kérdéseket:
Mindennapi életünk során a beszédünkben feltűnhetnek hadászati, harcászati fogalmak. Gondolj néhány ország himnuszára, amelyben harcias szavak szerepelnek, vagy költeményekre, akár bibliaversekre is. Hetednapi adventistákként lelki értelemben használjuk ezeket a szavakat, de ettől még tévesen értelmezhetik a körülöttünk élő emberek, akik a kereszténységet és az adventizmust a béke vallásának tekintik. Hogyan őrizhetjük meg a bibliai magatartásmintát a gonosszal vívott küzdelemben, miközben megpróbáljuk megértetni barátainkkal és a társadalommal általában, hogy egyházunk Isten szeretetének, kegyelmének és békéjének közössége? A válaszokat ne csak a csoportban, hanem az egész gyülekezet előtt beszéljétek meg!
Gyülekezeted fel van kérve, hogy szolgálatával hirdesse és támogassa a településén, a környékén vagy az országban a békét. Hogyan vehetne részt a hitközösséged ilyen társadalmi projektekben? Hogyan győződhet meg arról, hogy szerepvállalása nem politikai indíttatású, hanem Jézus és apostolai tanításain alapszik?
Mit tehetnél te személyesen gyülekezeted egységének és szombatiskolai csoportod közösségének erősítése érdekében?