A felmagasztalt Jézus ereje

Az ember mind nagyobb és nagyobb erőre akar szert tenni. A Devel Motors autógyár például bemutatta a Devel Sixteen 16 hengeres prototípusát, 12.3 literes motorral, több mint 5000 lóerő teljesítménnyel. Vagy ha ez még nem lenne elég, gondoljunk a Peterbilt nyerges vontatóra, a motorházában három Pratt & Whitney J34-48 sugárhajtású motorral! 36000 lóerővel büszkélkedik, és 6.5 másodperc alatt tesz meg 400 métert, csúcssebessége 605 km/h, és két fékezőernyőre van szüksége a megálláshoz.
Pál viszont azért imádkozik, hogy a kultúrájuk különféle hatalmainak és istenségeinek csodálata révén megkísértett efézusi hívők a Szentlélek által tapasztalják annak az erőnek a nagyságát, amit Isten a rendelkezésükre bocsát Krisztusban. Ez nem lóerőben vagy varázserőben mérhető, hanem a világmindenséget megrengető négy üdvtörténeti eseményben mutatkozik meg, amelyek a következők: 1) Jézus feltámadása, 2) az Isten trónjára való felmagasztaltatása, 3) mindeneknek Krisztus uralma alá rendelése és 4) az, hogy Krisztus lett az egyház Feje (Ef 1:19-23).
A hívők e négy esemény alapján kezdhetik felismerni és tapasztalni Isten felmérhetetlen hatalmát, amit az érdekükben gyakorol.

Július 15. – A laikus evangélisták napja
 

EGW idézet

A Megváltó nagyobb áldásban szeretne részesíteni, mint kérhetnénk; de késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa szívünk gonoszságát és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy lemondjunk az önzésről, mert így hozzá juthatunk. Valljuk meg tehetetlenségünket és nagy szükségünket, és bízzuk magunkat teljesen az ő szeretetére. […]
Bíznunk kell az ígéreteiben. Ha hittel megyünk hozzá, Isten minden kérést szívébe zár. Amikor áldását kérjük, higgyük, hogy megkapjuk, és köszönjük meg, hogy megkaptuk. Azután végezzük a dolgunkat, és legyünk biztosak abban, hogy az áldás akkor teljesül, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ha ezt megtanultuk és tesszük is, tudni fogjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak. Isten cselekedni fog értünk
„véghetetlen bőséggel” „az ő dicsősége gazdagságáért” és „az ő hatalma erejének ama munkája szerint” (Eféz 3:20, 16;  1:19). – Jézus élete, 200. o.

Minden teremtett lényt az Úr akarata és hatalma éltet Isten Fia életének elfogadása által. Bármily tehetségesek, bármily jó felfogásúak is az emberek, csak az élet Forrása révén telnek meg élettel, mert Jézus Krisztus az élet kútforrása. Ő, aki halhatatlan, és hozzáférhetetlen világosságban lakozik, kijelentheti: „Hatalmam van letenni az életemet, és hatalmam van ismét felvenni azt.” […]
Mindazok, akik egyek Krisztussal, mert hisznek benne, olyan tapasztalatot nyernek, amely gyümölcsöt terem az örök életre. „Mivel én élek, ti is élni fogtok.”
Jézus Krisztus eggyé lett az emberiséggel, hogy az emberiség is eggyé lehessen ővele lélekben és az életében is. Megváltónkkal szövetséget kötve és engedelmeskedve Istennek nyerjük el Jézus életét. – Az én életem ma, 295. o.

Csaknem kiveszett a gyülekezeteinkből az istenfélelem ereje. Mi ennek az oka? Az Úr még mindig kegyelmesen vár, még nem zárta be a menny kapuit. Mi különültünk el tőle. Szegezzük hát tekintetünket a keresztre, s higgyük, hogy Jézus az erőnk és üdvösségünk.
Mivel lelkészeinkben és a gyülekezet tagjaiban kevés a felelősségérzet, fel kell vetnünk a kérdést: amikor az Úr eljön, talál-e hitet a Földön? Hiányzik belőlünk a hit. Pedig Istennél bőséges a kegyelem és az erő, csak arra vár, hogy igényt tartsunk rá. Azért nem látjuk be, hogy égető szükség van mindkettőre, mert önmagunkra nézünk, nem Jézusra. Nem tartjuk nagyra Jézust, nem támaszkodunk teljesen az ő érdemeire.
– Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 166–167. o.

Pált lelkesítette a hír, hogy az efézusi hívők erősödtek a Jézusba vetett hitben és az egymás iránti szeretetben (talán éppen Tükhikosz számolt be neki erről; Ef 6:21-22), ezért elmondja, hogyan imádkozik értük.

1. Hasonlítsuk össze Pál két imáját Ef 1:15-23 és 3:14-21 szakaszaiban! Mely témákban egyezik a két rész?

Az imáink hangneme időnként talán túl borús, mivel ilyen vagy olyan kihívás, gond miatt bánkódunk. Pálnak az Efézusi levélben feljegyzett imája azonban arra enged következtetni, hogy a hálaadás az ima természetes nyelvezete. Számba vesszük Isten áldásait, és hálát adnunk neki értük. Igyekszünk észrevenni, hogyan munkálkodik az Úr a nehéz körülmények között, és dicsőítjük Őt az életünket átformáló jelenlétéért. Ünnepeljük a felmagasztalt Jézus kegyelmét és erejét (Ef 1:20-23), megköszönjük neki, hogy megáldja a befolyási körünkbe tartozókat. Az az apostol imaéletet átformáló titka, hogy az ima a kulcsa a dicsőítésnek és a hálaadásnak.
Pál elmondja: „Nem szűnök meg hálát adni értetek imádságaimban, megemlékezve rólatok” (Ef 1:16, ÚRK; lásd még Fil 1:3-4; 1Thessz 1:2; 5:16-18).
Mit jelent valójában az, hogy „Szüntelen imádkozzatok!” (1Thessz 5:17)? Azt nem jelentheti, hogy folyton térden állva fohászkodunk az Úr előtt. Arra utal, hogy Isten Lelke által az Ő jelenléte és ereje előtt kitárt szívvel éljük az életünket, így keressük a hálaadás lehetőségeit. Azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk az Ő jelenlétében feldolgozni az élethelyzeteket, isteni tanácsot keresni a váratlan fordulatok között, vagyis nem Istentől elidegenedve élünk, hanem állandóan nyitottak vagyunk az isteni vezetésre.
Túl gyakran csupán valami „kedves” dologként gondolunk az imára, mint a tanítványság egy adalékára, amit akkor gyakorolhatunk, amikor éppen jól esik. Pál más megközelítésre ad példát. Komolyan veszi az efézusi hívőkért való imádkozás feladatát, annak során pedig egyszerre hálát ad (Ef 1:16; vö. 1:3-14) és közben is jár értük (Ef 1:7-23; vö. 3:14-21). Szerinte az imádság központi a keresztény életében, avagy az a központi feladat. E versekben megindító felhívást tesz az imádkozásra. Az apostol eltökéltségének példáját szem előtt tartva mi is gondolkodjunk el a saját „imaszolgálatunkról”!

Mely témákban egyezik a két rész? Miért fontos imánkban mindig megköszönni Istennek azt, amiért hálával tartozunk neki?
 

EGW idézet

Nincs-e okunk arra, hogy beszéljünk Isten jóságáról és hatalmáról? Ha barátaink kedvesek hozzánk, magától értetődőnek tartjuk, hogy megköszönjük a kedvességüket. Sokkal inkább tartsuk örömnek azt, hogy köszönetet mondhatunk a legjobb barátunknak, aki minden jó és tökéletes adománnyal elárasztott bennünket. Minden gyülekezetben ápoljuk az Isten iránti hálaadást! Neveljük rá ajkunkat, hogy dicsérje Teremtőnket a családi körben! Adományaink és ajándékaink fejezzék ki hálánkat az elnyert kegyelmi ajándékokért. Mindenben hirdessük Isten örömüzenetét és megmentő kegyelmének evangéliumát!
Mindazok szíve Isten szeretetétől ég, akik befogadták Jézus Krisztust, s akiket Ő a saját jellemtulajdonságaival ajándékozott meg. A hála lelkülete hatja át őket. Mutassuk be Jézust az embereknek! Emeljük fel Őt, a Golgota férfiját ének és ima által! – Az én életem ma, 170. o.

A szív tisztán tartásának feladatában lankadatlannak kell lennünk az imádságban, fáradhatatlanul kérve a kegyelem trónjának segítségét. Akik Krisztus nevét veszik magunkra, komolyan, buzgón és alázattal járuljanak Isten elé segítségért. Az Üdvözítő azt mondja, hogy szüntelen imádkozzunk. A keresztény nem mindig borulhat térdre, gondolatai, kívánságai mégis föl, az ég felé irányulhatnak. Ha kevesebbet beszélnénk és többet imádkoznánk, önhittségünk is szertefoszlana. […]
Szeretetünk összpontosuljon Istenre. Elmélkedjetek Isten nagyságáról, irgalmasságáról, magasztos, isteni jellemvonásairól. Hódítsa meg szíveteket Isten jósága, szeretete és tökéletes jelleme. Beszélgessetek a szépséges isteni vonásokról és azokról a mennyei lakóhelyekről, melyeket az Úr készít a hűségeseknek. Aki a mennyeiekről beszélget, az a legáldásosabb keresztény a körülötte levőknek. Az ilyen emberek szavai építők és üdítők. Átalakító erővel hatnak hallgatóikra, meglágyítják, lecsillapítják a lelkeket. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1157. o.

Éppoly kötelességünk Istent teljes szívből, őszintén dicsőíteni, mint imádkozni. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük Istennek a bukott emberiség iránti csodálatos szeretetét, és egyre nagyobb áldásokat várunk végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk az életünk áldott tapasztalatairól. Amikor a Szentlélek különleges mértékben árad ránk, nagyobb örömünk lesz az Úrban, és sokkal eredményesebben szolgálunk, ha gyermekei iránti jóságáról és értük tett csodáiról beszélünk.
Ezzel a módszerrel leküzdhetjük Sátán hatalmát. Megszabadulhatunk a zúgolódó, panaszkodó lelkülettől, és a kísértő csatát veszt. Kialakulnak bennünk azok a jellemtulajdonságok, amelyek a Föld lakóit alkalmassá teszik a mennyei életre. Ennek a bizonyságtevésnek másokra is hatása lesz. A lélekmentésnek nincs ennél eredményesebb eszköze. – Krisztus példázatai, 299–300. o.
 

„…nem szűnök meg hálát adni értetek imádságaimban, megemlé­ kezve rólatok, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kijelentés Lelkét, hogy őt megismer­jétek” (Ef 1:16-17, ÚRK).
Pál az imái feljegyzése között leír egy fontos kérést, amit Isten trónja elé visz. Korábban megjegyezte, hogy a Szentlélek már a megtérésük idején belépett a hívők életébe (Ef 1:13-14). Most a Lélek új áldásáért imádkozik, hogy olyan lelki bölcsességet kapjanak, ami Jézus alaposabb ismeretében gyökerezik („hogy őt megismerjétek” Ef 1:17, ÚRK).
 

2. Milyen három területért imádkozik Pál, hogy azokban a Szentlélek különleges bölcsességet adjon a hívőknek (lásd Ef 1:17-19)?

Pál azért imádkozik, hogy az efézusiak megtudják, „mi az Ő elhívá­ sának a reménysége” (Ef 1:18). Ezzel azt kéri, hogy felismerjék, mit tett már meg Isten az üdvösségük érdekében (Ef 1:3-9, 11-13), és milyen dicsőséges jövőt tervezett a számukra (Ef 1:10, 14).
Amikor imájában kéri, hogy megismerjék, „milyen gazdag az ő örök­ ségének dicsősége a szentek között” (Ef 1:18, ÚRK), akkor azt az ószövetségi gondolatot idézi fel, miszerint a hívők jelentik Isten örökségét (5Móz 9:29; 32:9; Zak 2:12; vö. Ef 1:11). Szeretné, ha tudnák, nemcsak örökséget kaptak az Úrtól, hanem ők lettek Isten öröksége. Pál azt akarja, hogy felismerjék, mennyire értékeli őket az Úr.
Az apostol azért is imádkozik lelki bölcsességért, hogy megérthessék,
„milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk ha­ talma erejének ama munkája szerint” (Ef 1:19, ÚRK). Ezalatt azt érti, hogy a Szentlélek újonnan meggyőzi majd őket arról, milyen óriási hatalma van az Úrnak, amit az Ő érdekükben használ fel.
Pál ezekkel az imákkal azt szeretné elérni, hogy az emberek maguk is tapasztalják, mit kaptak Jézusban.

Hogyan szerezhetünk még több tapasztalatot azzal, hogy „milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint” (Ef 1:19, ÚRK)? Mit jelent ez a mindennapokban?

EGW idézet

Itt vannak kinyilatkoztatva azok a nagy megvalósítások, amelyeket elérhetünk, ha bízunk mennyei Atyánk ígéreteiben, és az ő akaratát cselekedjük. Krisztus érdemei révén beléphetünk a végtelen hatalom tróntermébe. „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) […]
Íme, a testet öltés titka – Isten emberi testben. Isten Krisztus által öltött emberi testet az istenségére. Krisztus messzemenően megalázta magát, hogy amikor majd fölemeltetik Atyja trónusához, magával együtt fölemelhesse mindazokat, akik hisznek benne, hogy majd együtt lehessenek Isten trónusa előtt. Rendelkezésünkre áll „feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” a „bölcsességnek és kijelentésnek  Lelke  az  ő  megismerésében”  (Eféz  3:20;  1:17),  „hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen  beteljesedjetek  az  Istennek  egész  teljességéig”  (Eféz  3:18–19). – Our High Calling, 366. o.

Arra lenne szükségünk, hogy tapasztalatból ismerjük meg Istent és szeretetének hatalmát, amint Krisztus kijelentette Őt. Kutassuk az Írásokat szorgalmasan, imával. Elevenítse meg értelmünket a Szentlélek. Emeljük szívünket hittel, reménnyel és soha nem szűnő dicsérettel Istenhez.
A keresztény jellem tökéletességét Krisztus érdemei és igaz cselekedetei által érjük el, amelyeket hit által nekünk tulajdonít. Az apostol elénk tárja minden napunk, minden óránk feladatát: „Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére.” (Zsid 12:2) Míg ezt tesszük, addig az értelmünk is egyre világosabb lesz, hitünk erősödik, s reménységünk bizonyossággá válik. Annyira leköt majd Krisztus tisztaságának, szépségének és áldozatának látványa – melyet azért hozott, hogy megbékítsen minket az Istennel –, hogy nem lesz kedvünk kétségeinkről és kedvetlenségeinkről beszélgetni.
Isten szeretetének, könyörületének és jóságának megnyilvánulása, a Szentlélek szívünkben végzett felvilágosító és megújító tevékenysége hit által olyan közeli kapcsolatba hoz minket Krisztussal, hogy – mivel világos képünk van jelleméről – felismerhetjük Sátán csalásait. Ha Jézusra nézünk, és az ő érdemeiben bízunk, elnyerjük a világosságnak, a békének és a Szentlélek örömének áldásait, s látva a csodálatos dolgokat, amelyeket Krisztus értünk tett, így szólunk majd: „Nézzetek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak.” (1Jn 3:1) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 743–744. o.

Pál imádságának következő részében, Ef 1:20-23 szakaszában kifejti azt a harmadik kérdést, amiben szeretné, ha a Szentlélek bölcsességet adna a hívőknek: milyen hatalmas Isten ereje, amit az ő érdekükben használ. Kezdésként két üdvtörténeti pillanatra mutat rá, amiben felvillant Isten hatalma: 1) Jézusnak a halottak közül való feltámadása és 2) Krisztus felmagasztaltatása a világegyetem trónján (Ef 1:20).

3. Hogyan nyilvánult meg Isten hatalma Jézus feltámadásában (1Kor 15:20-22; Ef 1:20; Fil 3:8-11; Zsid 13:20-21; 1Pt 1:3)?

Jézus feltámadása a keresztény hit vitathatatlan eleme (1Kor 15:14, 17). A hűségesek azért várhatják Krisztus visszajövetelekor a nagy, jövőbeli feltámadást az örök életre, mert Ő feltámadt (1Kor 15:20-23). Azért kaphatjuk tőle az evangélium áldásait, így a Szentlélek jelenlétét is az életünkben, mert Ő él.
Zsolt 110:1 verséből származik az a kép, hogy Isten „a maga jobb­ jára ültette [Krisztust]” (Ef 1:20, ÚRK). Ez a legtöbbet idézett szakasz az Újszövetségben (mindegyik imént idézett igeszakasz abból merít). Jézus felmagasztalása az Efézusi levél kiemelkedő témája. A hívők vele [Krisztus Jézussal] ülnek le a mennyekben (Ef 2:6). Továbbá Pál úgy utal Krisztus felemeltetésére, mint annak előjelére, hogy Ő mindeneket beteljesít, és egyházát ajándékokkal halmozza el (lásd Ef 4:8-11).
Ef 4:8-11 szakaszában az apostol óv bennünket: ne állóképként tekintsünk arra, hogy Krisztus az Atya trónján ül, hanem inkább „a felmagasztalt Krisztus dinamikus újszövetségi képét lássuk, aki Lelke által meghódítja az egész világot” (F. F. Bruce: The Epistles to the Colossians, to Philemon, and to the Ephesians. Grand Rapids, MI., 1984, Eerdmans,
133. o.). Pál tehát nemcsak a hívőknek felkínált isteni hatalom példájaként emlegeti Krisztus felmagasztaltatását/megkoronázását, hanem annak forrásaként is.
 

Milyen helyzetekben van most szükségünk Krisztus hatalmára? Hogyan vehetjük még inkább igénybe az erejét? Az életmódunkban mi akadályozhatja, hogy erőt kapjunk tőle?

EGW idézet

Az Üdvözítő előjött a sírból azzal az élettel, amely önmagában volt. Most igazolódtak Jézus szavai: „Én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. (...) Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt.” (Jn 10:17–18) Most teljesedett be a prófécia is, amelyet a papoknak és a főembereknek mondott: „Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.” (Jn 2:19) József feltört sírboltja felett Krisztus győzedelmesen jelentette ki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11:25) Ezeket a szavakat csak egy Istenség mondhatta el. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói az Istentől való életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legalázatosabb lelkes lényig mindenki az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az, aki Istennel egy, mondhatja el: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit. – Jézus élete, 785. o.

Fordulj Jézushoz vigasztalásért. Ragadd meg Őt. Maradj kellő időt a társaságában, és az akaratodat vesd alá Isten akaratának. A legtöbb ember túlságosan siet ahhoz, hogy imádkozzon. Sietősen áthaladnak Krisztus szeretetteljes jelenlétének felhőjén, csak pár percig időznek szent közelségében, és nem várják meg az ő tanácsát. Nincs idejük leülni és a mennyei Tanítómesterrel maradni, mert gyorsan visszatérnek terheikhez. Gondolataid időzzenek a Megváltónál! Távolodj el a világ zajától, és ülj le Krisztus árnyékába! Ezt kell tenned, ha el akarod nyerni azokat a gazdag áldásokat, amelyeket szeretne kiárasztani rád. Gondolataidat összpontosítsd a magasztos és szent dolgokra. Ha ezt teszed, akkor még a napi fáradozásod és konfliktusaid közepette is megújul a lelkierőd. – This Day With God, 154. o.

Nincs élő ember, aki nem Istentől kapta volna tehetségét vagy képességeit. A forrás pedig, ahonnan eredt, nyitva áll a leggyengébb ember előtt is. Ha közeledik Istenhez, az erő kiapadhatatlan Forrásához, akkor tapasztalni fogja, hogy Isten teljesíti ígéreteit. Ám ennek elérése érdekében szükségtelen ezer mérföld távolságból embereket hívni segítségül, hiszen Krisztus megígérte: „Kérjetek, és adatik néktek, keressetek és találtok.” […] A Szentlélek arra vár, hogy minden hívő lélek segítségére lehessen, Jézus pedig kijelentette: „Íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Akik Jézusban hisznek, legyenek erősek, imádkozzanak, bízzanak Krisztus megmentő erejében. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 379–380. o.
 

Pál örömmel szól Jézus felmagasztalásáról, hogy már az Atya jobbján ül a világmindenség trónján. Miután tisztázta Krisztusnak az Atyával való kapcsolatát („ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” Ef 1:20), rátér a „hatalmakhoz” való viszonyára. Jézus minden földi hatalom felett áll, mivel társuralkodó az Atya mellett (Ef 1:21).

4. Hasonlítsuk össze azokat az igeszakaszokat, amelyekben Pál a gonosz lelki erőket említi meg Ef 1:21, 2:2 és 6:12 verseiben! Vajon miért foglalkozhatott az apostol ennyit ezekkel?

ApCsel 19:11-20 részében Skéva hét fiának a története példázza, hogy Pál korában Efézus a varázslás egyik központja volt. „A görög világban a varázslás gyakorlásának az volt a lényege, hogy úgy tartották, a szellemvilágnak befolyása van az élet szinte minden egyes részére. Az volt a varázslók célja, hogy megkülönböztessék a segítő szellemeket az ártó lelkektől, és megtanulják, hogyan tevékenykednek az egyes lelkek, illetve azok milyen erő és hatalmi viszonyban állnak egymással. Ezzel az ismerettel olyan szóbeli vagy írott varázsigéket találhattak ki, olyan talizmánokat stb. készíthettek, amelyekkel képesek voltak manipulálni a lelkeket egyes emberek érdekében. A megfelelő varázsigével meg lehetett gyógyítani a lelki eredetű betegségeket, [vagy akár azt is] biztosíthatták, hogy ki nyerje meg a fogathajtó versenyt” (Clinton E. Arnold: Power and Magic: The Concept of Power in Ephesians. Grand Rapids, MI., 1992, Baker Books, 18. o.).
Az efézusi vallási élet egyik jellegzetessége, hogy varázslataikban megnevezték az istenségeket és az erőket (lásd ApCsel 19:13), és ezt ma is hasonlóan gyakorolják bizonyos körök. Pál egyértelművé akarta tenni a Krisztus és más erők közötti viszonyt: a felmagasztalt Jézus messze
„felül [áll minden] fejedelemségen, hatalmasságon, erőn, uraságon” (Ef 1:21, ÚRK). Hogy pedig teljesen biztosra vegye, a hallgatósága megérti: nincs más hatalom a Jézusén kívül, utal a varázsigékben szereplő istenségek megnevezésére is: „és minden néven, amelyet valaki kap” (Ef 1:21, ÚRK). A térről az időre átváltva Pál kiemeli Krisztus felmagasztalt uralmának korlátlanságát is. Jézus uralma „nemcsak e világon, hanem az el­ jövendőben is” (Ef 1:21, ÚRK) minden erő felett áll.
 

Milyen megnyilvánulási formái vannak ma a gonosz hatalmaknak? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem kerülünk kapcsolatba velük?

EGW idézet

„Minden férfiúnak feje Krisztus.” (lKor 11:3) Isten, aki mindeneket a Megváltó irányítása alá helyezett, „Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, mely az ő teste, teljessége őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.” (Eféz 1:22–23) Az egyház Krisztusra alapozva épül, így engedelmeskednie kell Krisztusnak mint fejének. Nem függhet embertől, ember nem irányíthatja. Sokak állítása szerint az egyházban betöltött bizalmi tisztségük feljogosítja őket arra, hogy előírják, mit higgyenek és tegyenek mások. Ezt az igényt Isten nem szentesíti. – Jézus élete, 414. o.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, mikor a földön minden gyorsan a vég felé közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságokról. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helységben egyesítsék azokat, akik Isten törvényének ellenségei. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely példa nélküli a történelemben. A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak a munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 219–220. o.

A nyomorúságnak ebben az órájában Dávid nem engedte meg magának, hogy a fájdalmas körülményeknél időzzön, hanem komolyan Istenhez fordult segítségért: „(...) megerősíté magát az Úrban.” (1Sám 30:6) Visszaemlékezett múltjára és eseménydús életére. Vajon elhagyta-e őt az Úr valamikor is? Lelke felüdült, amikor emlékezetébe idézte Isten kegyelmének sok bizonyítékát… „Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned” (Zsolt 56:4) – Dávid így szólt szívében. Bár ő maga nem látja a kiutat a nehézségekből, Isten azonban látja az utat, és meg is taníthatja őt arra, hogy mit tegyen. […] Minden földi hatalom a végtelen Isten fennhatósága alá tartozik. A leghatalmasabb uralkodóhoz, a legkegyetlenebb elnyomóhoz így szól: „Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!” (Jób 38:11) Isten hatalma állandóan munkálkodik, hogy ellenálljon a gonosz tevékenységének. Isten mindig az emberekért munkálkodik, nem azért, hogy megsemmisítse, hanem hogy visszatérítse és megőrizze őket. – Pátriárkák és próféták, 692, 694. o.
 

A korai keresztények Jézus felmagasztalásának ígéretét látták Zsolt 110:1 versében: „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul” (ÚRK). Ugyanígy olvasták a 8. zsoltárt is, ami alátámasztja, hogy „mindent lábai alá vetet­ tél” (Zsolt 8:7) az embernek (Zsolt 8:5). Azt hitték, hogy a sötétség erői a fejük fölött voltak a mennyekben, leigázással fenyegették őket, viszont belekapaszkodtak abba az igazságba, hogy a gonosz erők Krisztus lábai alá vettettek.
Figyeljük meg, hogy az Atya „az ő lába alá vetett mindent, és őt [Jézust] rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban” (Ef 1:22, ÚRK; vö. „Őt tette mindenek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé”, KAR). A „mindenek” egyetemes, mindent felölelő kifejezés, de Pál itt az Ef 1:21 versében említett „erőkre” utal. Isten mindent Krisztus lába alá rendelt – a kozmikus, természetfeletti és lelki hatalmakat is.
 

5. Mi az előnye az egyház számára annak, hogy Isten felmagasztalta Krisztust a világegyetem trónjára, és Ő uralkodik mindenek fölött mennyen és földön (Ef 1:22-23)?

Az Úr győzedelmessé tette Krisztust minden gonosz hatalom fölött. A Jézussal szoros összeköttetésben álló egyház, aminek a szükségleteiről Ő gondoskodik, már megkapta a győzelem ígéretét az ellenségek fölött. Az egyházáért munkálkodik Isten ereje, ami a feltámadáskor és a világegyetem erői fölé magasztalásakor nyilvánult meg. Isten a győztes Krisztust adta az egyháznak, ami eggyé vált benne, ezért nevezik az Ő testének.
Hogyan ismerhetjük meg hívőként a felmagasztalt Krisztust? Hogyan tapasztalhatjuk Isten erejét az életünkben? Pál nem nevez meg semmiféle stratégiát erre. Az viszont sokat elárul, hogy ez a szakasz egy „imakérés” része. Az apostol hiszi, hogy az Úr válaszolni fog az imájára. Megerősíti, hogy milyen hatása van annak, ha Istennek a Krisztusban megmutatkozott hatalmát magasztaljuk az Ő színe előtt, és kérjük, hogy tevékenykedjen tovább az életünkben.
 

Hogyan tapasztaltuk már az ima erejét? Nem csupán a meghallgatott imák esetében, hanem általában. Hogyan von minket közelebb Istenhez az imádság és a Jézusban felkínált erő?

EGW idézet

Túlságosan keveset kérünk, ezért csak annyit kapunk, amennyi hitünk van. Ne ragaszkodjunk csökönyösen saját gondolatainkhoz, terveinkhez és útjainkhoz, hanem változzunk el az elménk megújulása által, hogy meg tudjuk érteni Isten jó, kedves és tökéletes akaratát. A bűneinket és a rossz szokásainkat le kell győznünk. Gonosz hajlamainkat és érzelmeinket gyökerestül ki kell tépnünk, hogy a lelkületünket és az érzelmeinket Isten Lelke hajthassa uralma alá. […] Éppen ezért kapaszkodjunk szorosan az ő erejébe élő hittel, imádkozzunk és higgyünk, bízzunk benne és munkálkodjunk. Akkor Isten megteszi mindazt, amit egyedül csak Ő tehet meg. […] Engedd bele magad teljesen Jézus karjába, hogy Ő csiszoljon és formáljon át tiszteletreméltó edénnyé. Minden kísértésedet, gondolatodat és érzelmedet tedd le a kereszt lábához. Ott lelked kész lesz meghallani az isteni tanításokat. Jézus élő vizet ad neked innod Isten folyamából. A Szentlélek nyugtató és engedelmességre késztető befolyása eltünteti életedből a ridegséget és a nyugtalanságot, és akkor Krisztus lesz számodra az örök élet kútfejéből áradó élő vízforrás. – The Upward Look, 218. o.

A hitből fakadó ima a keresztény nagy erőssége, és egész bizonyosan győz Sátán ellen. Ezért sugallja az ördög, hogy semmi szükségünk nincs imára. Irtózik szószólónk, Jézus nevétől, és amikor hozzá fordulunk segítségért, Sátán serege megriad. Ha elhanyagoljuk a könyörgést, Sátán malmára hajtjuk a vizet, mert könnyebben elhisszük hazug csodáit. Amit nem sikerült elérnie Krisztus megkísértésével, sikerül neki, mikor az ember elé viszi ravasz kísértéseit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 296. o.

Az ima a lélek lélegzetvétele. Ez a titka a lelkierőnek. Semmilyen más eszköz nem tudja helyettesíteni; megőrzi a lélek egészségét. Az ima közvetlen összeköttetésbe hozza a szívet az élet forrásával, és erőt ad a keresztény tapasztalatoknak. Ha az imát elhanyagoljuk, vagy csak alkalomszerűen imádkozunk, akkor elveszítjük kapcsolatunkat Istennel; a lelki képességek életereje elvész, a vallásos tapasztalatok nélkülözik az egészséget és az erőt. Csak Isten oltárán gyújthatjuk meg gyertyáinkat a szent tűzzel. Egyedül az isteni fény tárhatja fel előttünk az emberi tudás parányi voltát és tökéletlenségét, s csak ez ad világos képet Krisztus tisztaságáról és tökéletességéről. Csak Jézust szemlélve kívánunk hasonlóvá lenni hozzá, és csak ha felismerjük igazságosságát, akkor éhezzük és szomjazzuk, hogy rendelkezzünk az igazságossággal, és Isten csak akkor teljesíti szívünk kívánságát, ha komolyan imádkozunk. – Az evangélium szolgái, 254–255. o.
 

„Miután Krisztus a mennyei kaput átlépte, angyalok imádata közben megkoronázták. Amint ez a szertartás véget ért, a Szentlélek gazdagon áradt a tanítványokra, és Krisztus valóban megdicsőíttetett azzal a dicsőséggel, amellyel öröktől fogva rendelkezett Atyjánál. A Lélek pünkösd napi kiárasztásával a menny azt üzente: a Megváltó ünnepélyes felkenetése megtörtént. Ígérete szerint elküldte követőire a mennyből a Szentlelket annak jeléül, hogy mint pap és király, átvett minden hatalmat mennyen és földön, és népének Felkentje lett” (Ellen G. White: Az apos­ tolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 25. o.).
„Az Atya karjaival átöleli Fiát, és azt mondja: »Imádják őt az Istennek minden angyalai« (Zsid 1:6). Kibeszélhetetlen örömmel a fejedelemségek és hatalmasságok elismerik az élet Fejedelmének a felsőbbségét. Az angyalok serege arcra borul Krisztus előtt, miközben boldog kiáltás tölti meg a menny összes udvarát. »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást« (Jel 5:12).
A diadalénekek összekeverednek az angyalok hárfáinak a muzsikájával, míg a mennyből kicsordulni látszik az öröm és a dicséret. Az elveszettet megtalálták. A mennyből fenséges hangok csendülnek, amelyek azt hirdetik: »A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztes­ ség és dicsőség és hatalom örökkön örökké« (Jel 5:13)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 740–741. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 57–63; Ellen G. White: Az imádság, 26. fejezet
 

1.    Kik „tértek el” a fogantatásuk óta?   
 

2.    Melyik bibliavers ismétlődik az 59. zsoltárban?  

3.    Kinek a segítsége hiábavaló?  

4.    Hogy érezte magát Dávid Isten szárnyainak védelme alatt?

5.    Kik az istentiszteletek és imaórák „gyilkosai”?

Egy összefoglaló részt követően, amelyben dicséri Isten Krisztusban megvalósított megváltási tervét, Efézus 1:15–23 szakaszában Pál biztosítja efézusi hittestvéreit, hogy imádkozik azért, hogy a Szentlélek munkája révén a továbbiakban is részük legyen az üdvösség tapasztalatában. Arra kéri az Atyát, hogy kinyilatkoztatása által adja meg az efézusiaknak (1) az Isten ismeretének tapasztalatát, (2) a reménységet, mely Isten elhívása és ígéretei nyomán születik meg az emberi szívben, valamint (3) a hitet, mely által megtapasztalhatják az Úr Jézus Krisztus végtelen erejét (Ef 1:17–19).
Krisztus ereje kétféleképpen nyilvánul meg. Mindenekelőtt a feltámadása révén: lelkileg egy új életre támadunk fel Krisztusban itt és most, továbbá ígéretünk van arra, hogy majdan a végső feltámadáskor örök életre ébredünk. Másodsorban mennybemenetele által: Krisztus Istenként – a mi Istenünkként – ül a világmindenség trónján, és megáld bennünket mennyei lakhelyéről, mennyei szentélyéből. Jézus Krisztus alkotta meg a világegyetemet és az összes benne lévő fizikai és lelki erőt, következésképpen ezek mind alárendeltek Őneki. A fellázadt lelki erők, akik ideiglenesen azt állították, hogy hatalmuk van a föld felett, szintén alá vannak rendelve a teremtő Istennek.
Továbbá annak a ténynek az ismerete és elfogadása, hogy Jézus Isten tróntermébe emeltetett fel, a menny örököseivé, lakóivá tesz bennünket. Krisztusban a világegyetem összes dolga a mienk! Egy napon fizikálisan mi is felemeltetünk a mennybe, és az egész univerzummal együtt dicsőíteni fogjuk Istent az Ő trónusa körül (Jel 4:1–4, 8–11; 5:6, 9–14; 15:2–4).
A tanulmány témái:
A dicsőítő és hálaadó imák rendkívül fontosak a keresztény életében.
A keresztény számára elengedhetetlen Krisztus és a Szentlélek átalakító erejének megtapasztalása.
Igazi keresztényekként Krisztus erejének ismerete és megtapasztalása által szabadon élhetünk Őbenne, anélkül hogy félnénk e világ fellázadt hatalmasságaitól.

„Annakokáért”
Az Efézusbeliekhez írt levélben Pál több helyen is következtető kijelentéseket használ, úgymint:
–    dia touto (Ef 1:15; 5:17; 6:13 – „annakokáért”)
– dio (Ef 2:11; 3:13; 4:25; 5:14 – „annakokáért”, „azért”)
– oun (Ef 4:1; 5:1, 7; 6:14 – „azért”, „annakokáért”, „hát”)
–    toutou charin (Ef 3:1, 14 – „ezért”, „ezokáért”).
Pál előbb kijelent, leír egy valóságot vagy egy teológiai igazságot, amit egy konklúziv, gyakorlati szakasz követ. Ily módon fokozatosan kiterjeszti, tovább fejleszti és gazdagítja gondolatai horizontját az evangéliumra, az egyházra és a keresztény életre vonatkozóan.
Efézus 1:11–14 szakaszában Pál összefoglalja az evangélium lényegét, létrehozza a platformját, amelyre felépíti az „annakokáért”-teológiáját, és megmutatja, hogyan viszonyul az evangélium az egyházhoz (Ef 1:15– 23), amelyet szentek alkotnak (Ef 1:15, 18). A keresztények vagy a szentek hisznek Jézusban (Ef 1:15), megvan bennük a „bölcsességnek és kijelentésnek lelke az Ő megismerésében” (Ef 1:17), és világosságot kaptak, hogy felismerjék Krisztus elhívását, az örökséget, amelyet ránk akar hagyni, továbbá feltámadásának rendkívüli erejét (Ef 1:18–19). Ezek a szentek alkotják Krisztus egyházát vagy testét (Ef 1:22–23). Pál „annakokáért”-teológiájának e példája az egyház lényege.
Az egyház arra az evangéliumra támaszkodik, amelyet Pál Efézus 1:1– 15 szakaszában leírt. A levél többi része az egyházról szól, amely viszont az evangélium – Pál evangéliuma – helyes megértésére épül, amint azt az apostol más helyeken említi (Róm 2:16; 16:25; 2Tim 2:8). Láthattuk, hogy Efézusban mindent egy másik dologhoz való viszonyítás útján határoztak meg. A város kozmopolita kontextusában könnyen megtörtént, hogy valakinek az identitását az efézusi kultúra, bizonyos vallási és filozófiai áramlatok keveréke alakítja. Pál azonban itt hajthatatlan: az egyház alapját, azonosságát az evangélium határozza meg, Isten evangéliuma vagy terve, amelyet Ő fektetett le a világ megalapítása előtt, s amelyet Jézus Krisztus által nyilatkoztatott ki. Az egyház a maga azonosságával, üzenetével és küldetésével nem egy alakulásnak, fejlődésnek alávetett kulturális fogalom. Az egyház Isten tervének és munkájának eredménye, melynek célja a bűnös emberiség megmentése.

Az egyház, a kinyilatkoztatás és a filozófiák
Pál imádkozik a gyülekezetéért (az efézusi hívők közösségéért), és hálát ad Istennek, hogy dolgozik bennük, és bölcsessége és kinyilatkoztatása ajándékai által világosságot áraszt a gyülekezetre (Ef 1:17–18). Ez az ima az egyház két fontos szempontját tárja fel az olvasó előtt.

Az egyház elsősorban az isteni kinyilatkoztatáson, nem pedig az ember elgondolásain alapul. Habár Pál jártas volt a kor filozófiai rendszereiben (ApCsel 17:18), nem használt fel semmilyen filozófiai elemet az egyház alapjainak felépítéséhez. Meggyőződése szerint az egyház „nem emberek bölcsességén, hanem Isten erején” nyugszik (1Kor 2:1–5), ami nem jelenti azt, hogy nincs szükség emberi bölcsességre az egyház építésénél.
Ellenkezőleg, az egyház bölcsességre épül, de ez a bölcsesség nem ennek a világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek a tudása, hanem Isten titkon való bölcsessége, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre, melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert (1Kor 2:6–8). Ezért figyelmezteti Pál a kolossébelieket is: őrizkedjenek attól, hogy „senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való” (Kol 2:8, lásd Jn 1:12–13; 1Kor 1:20– 27; 3:19; 1Tim 6:20–21).
Ez az emberi filozófiával szembeni magatartás nem azt sugallja, hogy Isten, Pál vagy a kereszténység elvetné a logikát és az értelmet. Ellenkezőleg, a ráció az egyik legértékesebb tulajdonság, amivel Isten megáldotta az embert, amikor saját képére megalkotta őt. Pál itt azt akarja közölni a címzettjeivel, hogy az egyház vagy a keresztény vallás nem emberi filozófiák feltevésein és következtetésein nyugszik. A nyugati klasszikus filozófia, s újabban a modern tudomány nagyrészt abból a feltevésből indul ki, hogy nincs semmilyen szándékos, szeretetből fakadó, különleges, propozicionális isteni kinyilatkoztatás. A nyugati filozófia és a modern tudomány alapelve az értelmen alapuló, misztikus vagy lélektani emberi erőfeszítés Isten vagy valamilyen mennyei terület elérése érdekében. Ez a fajta gondolkodásmód a keresztény hit ellentéte.
Pál erősen kitartott azon meggyőződése mellett, hogy az egyház nem lehet az emberi bölcsesség, tudomány vagy feltevések és következtetések terméke. Az egyház Isten világunkba való közvetlen beavatkozásának, Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának, valamint Isten Szentíráson keresztüli különleges revelációjának az eredménye. Krisztus és a Szentírás által Isten visszahívta az emberiséget Őhozzá és az Ő országához. Amikor az emberek válaszolnak erre a hívásra, Isten egyházává válnak, amely egyház Jézus Krisztus és a Szentlélek bennünk végzett közvetlen munkáján alapszik. Ebből az okból kifolyólag egy sikeres filozófia az isteni kinyilatkoztatást alapul tekintve fogja felépíteni a világnézetét és a feltevéseit.
Másodsorban, az egyház nem egy kétszintes társadalom, amelyet egyrészt a bölcs, megvilágosodott, értelmiségi elit, másrészt pedig az egy-szerű, tudatlan emberek alkotják. Ellenkezőleg, az egyházban minden tag világosságban, Isten kinyilatkoztatásában és bölcsességében részesül. Ez a gondolat a kegyelem és egység keresztény alapja. Az üdvözültek vagy a szentek nem megérzéseknek, különböző képességeknek vagy erőfeszítéseknek, hanem Isten kegyelmének köszönhetően nyerték el az üdvösséget, hiszen Isten az, aki minden embernek kinyilatkoztatja Önmagát és üdvösségre hív. Az egyház minden tagja ugyanabban a kinyilatkoztatásban részesül, ugyanaz az üdvösség van felajánlva mindenkinek, és ugyanazt a küldetést kell, hogy végezze. Ezért egységes az egyház, és nem két-, háromvagy négyszintes közösség.

A hatalmasságoktól való félelem és győzelem felettük Világunk állandóan az erőt keresi. Ha erő alatt energiát értünk, láthatjuk, hogy az energiaforrások szüntelenül feszültségeket táplálnak, sőt, háborúk is kirobbannak miattuk.
A világ azonban többre vágyik, mint energiaforrásokra. Különösképpen lelki erőforrások után kutat, amelyek biztosítják számára a sikert, a befolyást, a békét, az ellenőrzést és a beteljesülést. Amint közeledünk bűnös történelmünk végéhez, sok ember – tudatosan vagy tudattalanul – démoni forrásokban keresi az erőt, amelyek romboló, rabul ejtő erők. Milliók vannak tisztában azzal, hogy ezek az energiák tönkreteszik az embert, mégsem tudnak megszabadulni tőlük. Sokan nem is tudják, hogy más erő is létezik.
Sokan félnek a földrengésektől, cunamiktól vagy a fekete lyukaktól. Vannak, akiket az égitestek pozíciói tartanak rettegésben. Egyesek a saját étvágyuktól vagy a haragjuktól félnek. A legújabban a mesterséges intelligencia okoz pánikot.
Pál azonban kitartóan hangsúlyozza, hogy Krisztus ereje végtelenül nagyobb ezeknél az erőknél. Ő teremtette az egész világegyetemet a benne rejlő összes erőés energiaforrással, így hát ezek mind az Ő ellenőrzése alatt állnak. Minket is Ő alkotott, helyreállíthat minket, és segíthet ellenőrzés alatt tartanunk magunkat és minden belső érzésünket, mely félelmet kelt bennünk. Krisztus teremtette az angyalokat is, azokat az angyali lényeket is, akik fellázadtak Isten ellen, és a világ ellenőrzésére tett kísérletük során démoni lelkekké váltak. Isten azonban legyőzte lázadásukat Krisztus első eljövetele alkalmával, és a nagy küzdelem végeztével a hatalmukat is végleg megsemmisíti. A démoni angyaloknak most sem lehet hatalmuk felettünk mindaddig, amíg Krisztusban vagyunk.

A Hetednapi Adventista Egyház vezetősége szükségét érezte hivatalosan is megfogalmazni az evangélium eme igazságát. A 11. hitalapelv címe: „Növekedés Krisztusban”.
„Jézus kereszthalála által győzedelmeskedett a gonosz erői felett. Ő, aki földi szolgálata során legyőzte a démoni lelkeket, megtörte hatalmukat és biztossá tette végső megsemmisülésüket. Jézus győzelme nekünk is győzelmet ad a gonosz erők felett, amelyek még most is arra törekszenek, hogy irányítsanak minket, miközben Vele járunk békességben, örömben és szeretetének bizonyosságában. Most már a Szentlélek lakozik bennünk és felhatalmaz minket. Jézus mint Megváltónk és Urunk mellett szüntelen elkötelezve, szabaddá tétettünk múltbeli tetteink terhétől. Többé már nem a sötétségben élünk, félve a gonosz erőktől, a tudatlanságtól és korábbi életünk értelmetlen voltától. Ebben az új szabadságban, amit Jézusban nyertünk, arra hívattunk el, hogy növekedjünk az Ő jellemének hasonlatosságában azáltal, hogy naponta ápoljuk a Vele való bensőséges kapcsolatunkat az imádság és az Ige tanulmányozása által, elmélkedve tanításai és az Ő gondviselése felett, valamint az Őt dicsőítő éneklés, a közös istentisztelet és az egyház missziójában való közreműködésünk által. Miközben a körülöttünk lévők szerető szolgálatára szenteljük magunkat, és bizonyságot teszünk az Ő megváltói munkájáról, Szentlelke általi állandó jelenlétével minden percünket és minden feladatunkat lelki tapasztalattá alakítja át.”
Alkalmazás
1 Az adventista imaházak egy része hétköznapokon zárva van, szombaton azonban az istentiszteleti programok néha olyan zsúfoltak, hogy kevés idő jut az egyéni és közösségi imádkozásra. Bátorítsd a csoportod tagjait, hogy a gyülekezettel közösen egy olyan tervet készítsenek, mely lehetővé teszi, hogy az imaház épülete a hét többi napján is nyitott, folyamatos imádati hely legyen mind a gyülekezeti tagok, mind a látogatók számára.
2 Beszéld meg csoportod tagjaival, hogy családjaitok és gyülekezetetek miként válhatna olyan közösségi központtá, amelyben az emberek megtapasztalhatják Krisztus erejét. Hogyan segíthetnél a környezetedben élő embereknek legyőzniük a félelmeiket, amelyek által a világegyetem hatalmai, a technológia, önmaguk, más emberek vagy a démoni erők magukhoz kötözik őket?
3 Kérd meg csoportod tagjait, hogy képzeljék el, amint a 11. adventista hitalapelvről prédikálnak. Melyik három alapgondolat képezné igehirdetésük gerincét?