Pál és az efézusiak

Amikor leírunk valamit, azt okkal tesszük, és az ok elég komoly is lehet. Például Abraham Lincoln 1863-ban írta híres gettysburgi beszédét, az amerikai polgárháború ottani csatája után, amiben mintegy hétezren haltak meg. Beszédében Lincoln az alapító atyákra utalva kifejtette, szerinte a polgárháború a végső próba, ami eldönti, hogy az 1776-ban alapított nemzet vajon megmarad vagy eltűnik a föld színéről.
Pált szintén rendkívül súlyos ok vezette levele megírásához. Az efézusiak majdnem elcsüggedtek, részben az apostol bebörtönzése (Ef 3:13, 6:20), részben az üldözések és kísértések miatt. Pál emlékezteti őket, hogy mi történt, amikor megtértek, amikor elfogadták Jézust Üdvözítőjükként, és az egyház tagjaivá váltak. Krisztus teste (Ef 1:19-23, 4:1-16), a templom építőkövei (Ef 2:19-22), Krisztus menyasszonya (Ef 5:21-33) és jól felszerelt serege lettek (Ef 6:10-20). Stratégiai szerepet játszanak Isten nagy tervének véghezvitelében, ami által mindent egyesíteni akar Jézusban (Ef 1:9-10). Pál azért írt, hogy ráébressze az efézusiakat: Krisztus követésében találhatják meg teljes identitásukat és kiváltságaikat.

EGW idézet

Pál minden keresztény élő példaképe, hiszen Isten dicsőségéért élt és halt meg. Szavai napjainkig hangzanak: „Nekem az élet Krisztus”; „Isten őrizz, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által a világ megfeszítetett számomra és én a világ számára.” Aki valamikor szentjei személyében Krisztust üldözte, most a Krisztus keresztjét emeli magasra a világ előtt. Pál szíve izzott az emberekért, s minden erejét a megtérítésüknek szentelte. Nem élt nála lemondóbb, buzgóbb, fáradhatatlanabb munkás. Pálnak Krisztus volt az élete, és a Krisztus cselekedeteit cselekedte. Áldásait, mint megannyi mások áldására fordítható előnyt értékelte. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1112. o.

A mennyei tanács gondoskodott róla, hogy az emberek, bár törvényszegők, ne vesszenek el engedetlenségükben, hanem a Krisztusba mint helyettesükbe és kezesükbe vetett hit által Isten kiválasztottaivá váljanak. Eleve elhatározva, hogy minket Jézus Krisztus által fiaivá fogad akaratának jókedve szerint. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, hiszen eléggé gondoskodott erről, mikor egyszülött Fiát váltságul adta mindenekért. Az elkárhozó azért kárhozik el, mert nem volt hajlandó Jézus Krisztus által Isten gyermekévé válni.
A Föld megalapítása előtt szövetség jött létre, hogy aki engedelmeskedik, aki a bővölködő kegyelem által szentté válik jellemében, és a kegyelem elfogadása által Isten előtt feddhetetlenné, Isten gyermeke lesz. Ezt az örök szövetséget kapta Ábrahám ezerkilencszáz évvel Krisztus eljövetele előtt. Jézus emberi voltában mély érdeklődéssel és igen komolyan figyelte az embereket, vajon elfogadják-e a felajánlott gondoskodást. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1114. o.

Amivel Fiának kedvezett – elfedező áldozatát elfogadva –, abban népét is részesíteni fogja. Akik szeretetben azonosították magukat Krisztussal, azokat szeretett Fián keresztül fogadja el. Ezek Krisztussal együtt szenvedték el a legmélyebb megaláztatást. Megdicsőülése ezért fontos esemény számukra, mert Isten Krisztusban fogadja el őket. Úgy szereti őket, ahogy Fiát szereti. Isten és a hívő között Immánuel áll, kinyilatkoztatva választottainak az Úr dicsőségét. Hibáikat és törvényszegéseiket szeplőtlen szentségének öltözékével fedezi be. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1115. o.
 

1. Mit tesz Pál első efézusi látogatása során, a második misszióútja végén (ApCsel 18:18-21)?

Efézus volt a Római Birodalom egyik legnagyobb városa. Körülbelül kétszázötvenezren lakták. A birodalom egyik leggazdagabb provinciájának, Ázsiának a fővárosa volt. A tartomány területe a mai Kis-Ázsia nagy részét tette ki. Pál napjaiban a tartomány tovább fejlődött és gazdagodott. Efézus nemcsak kikötőváros volt, fontos szárazföldi útvonalak is ott kereszteződtek. Lakói számos istenséget imádtak, de Artemisz volt közöttük a fő, akit a város védelmezőjének tartottak. Őt tisztelték a polgári szertartásokon, a sporteseményeken és az éves ünnepeken. (Artemiszt a rómaiak Diánának nevezték; lásd ApCsel 19:24, 35.)
Később, harmadik misszióútja során Pál visszatért Efézusba (ApCsel 19:1-12), és „három évig” maradt ott (ApCsel 20:31, ÚRK). Jelentős időt töltött a városban azzal a szándékkal, hogy szilárd alapot vessen a kereszténységnek.
 

2. Milyen különös esemény vezetett oda, hogy „az Úr Jézus” tisztelete széles körben elterjedt Efézusban (ApCsel 19:13-20)?

Lukács elbeszéli a város hét vándor zsidó ördögűzőjének különös történetét, akik Jézus és Pál nevét említve akartak ördögöt űzni, de próbálkozásuk kudarcba fulladt. Az eset híre futótűzként terjedt a városban, „félelem szállt mindnyájukra, és magasztalták az Úr Jézus ne­ vét” (ApCsel 19:17, ÚRK). A történtek olyanokra is komolyan hatottak, akik már hívőkké lettek. Nyilvánosan elégették drága, „ötvenezer ezüstpénzre” értékelt varázskönyveiket (ApCsel 19:19). A város többi lakóival együtt a hívők is megtanulták, hogy Jézus imádatát nem lehet bármi vagy bárki más tiszteletével elegyíteni.

Mit jelképezett a könyvek elégetése, főként annak fényében, hogy mekkora árat fizettek értük? Mit mond ez az Úr iránti teljes odaadásról?

EGW idézet

Amikor [Pál] közvetlen kapcsolatba került Efézus bálványimádó lakosaival, isteni erő kerítette hatalmába. Az apostolok nem tehettek csodát bármikor, ahányszor csak akartak. Az Úr viszont arról biztosította szolgáit, hogy ez a különleges erő akkor áll majd a rendelkezésükre, amikor hozzájárulhat Isten ügyének előmeneteléhez és az  ő  nevének felmagasztalásához. Mint a fáraó udvarában Mózesnek és Áronnak, az apostoloknak is meg kellett védeniük az igazságot a varázslók hamis csodáival szemben, ezért az általuk most véghezvitt csodák már nem olyan jellegűek voltak, mint korábban… A Szentírás pedig kijelenti, hogy az Úr Pál keze által tett csodákat, és így nem a Pál, hanem a Jézus Krisztus neve lett felmagasztalva. – Sketches from the Life of Paul, 135. o.

A varázsló tankönyvek elégetésével az efézusi megtért hívők bebizonyították, hogy amit eddig annyira szerettek, most megutálták. Varázslásukkal eddig különösen Istent bántották meg, és saját lelküket veszélyeztették. Most azonban annyira nyilvánvalóvá vált ellenszenvük a varázslással szemben, hogy igazi megtérésükről tettek bizonyságot e cselekedetükkel.
Ezek a jövendőmondó könyvek szabályokat és formulákat tartalmaztak a gonosz lelkekkel való érintkezésre. Előírásokat Sátán tiszteletére; irányításokat arra vonatkozólag, miként kell őt segítségül hívni, és hogyan lehet felvilágosítást kapni tőle. Ha a tanítványok megtartották volna ezeket a könyveket, magukat tették volna ki a kísértésnek; ha pedig eladják, mások forognak a kísértés veszélyében. Mivel azonban elszakadtak a sötétség birodalmától, nem riadtak vissza semmiféle áldozattól, hogy hatalmát letörjék. Így diadalmaskodott az igazság az emberek előítélete és pénz utáni vágya fölött. Krisztus hatalmának ezen megnyilatkozása által a kereszténység nagy győzelmet aratott a babona fellegvárában. Az esemény hatásai sokkal nagyobbak voltak, mint amennyire azt Pál értékelte. Ez a hír Efézusból kiindulva messze elterjedt, ami által Krisztus ügyét előbbre vitte. Hosszú idő elteltével is, amikor az apostol már régen befejezte földi pályafutását, élénken éltek az események az emberek emlékezetében, és lelkek megnyerésének eszközéül szolgáltak az evangélium számára. – Az apostolok története, 288–289. o.

Az Úrnak különleges munkát kell elvégeznie mindannyiunk életében… Szolgáljuk Isten dicsőségét minden törekvésünkkel! Dolgozzunk, és vessük latba Istentől nyert képességeinket. Fogadjuk magunkba a világosság sugarait, hogy Isten kegyelme az isteni hasonlatosság szerint átformálhasson. Az egész menny arra vár, hogy végtelenül gazdag áldást árasszon azokra, akik a földi történelem utolsó napjaiban Isten művének szentelik az életüket. – Isten csodálatos kegyelme, 272. o.
 

3. Olvassuk el ApCsel 19:21–20:1 szakaszát! Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a történetből?

A hatalmas, kifinomult városban Pál eredményesen tett bizonyságot, aminek a hatása megmutatkozott a település egyik fontos gazdagsági motorja, az Artemisz templom köré épülő idegenforgalom helyzetében is. Micsoda templom volt az! A lenyűgöző épület százhuszonhét oszlopon állt, mindegyik hat méter magas volt, a szobrászat szempontjából nagyra értékelt hófehér, hibátlan pároszi márványból készült. Harminchat faragott oszlopát arannyal borították, az ókori világ hét csodája között tartották számon.
Egy Demeter nevű ötvös lázadást szított a kézművesek között, mivel attól tartott, hogy Pál bálványellenes szónoklatai miatt elapad a templomból érkező anyagi támogatás (ApCsel 19:27). A hirtelen duzzadó és tettre kész tömeg a piacról a huszonötezer embert befogadó amfiteátrumba özönlött. Ott folytatódott a zavargás, ami során két órán keresztül üvöltötték, hogy „Nagy az efézusi Diána” (ApCsel 19:34)! Miután a város jegyzője feloszlatta a tömeget, Pál beszélt a hívőkkel, majd elhagyta a várost.
 

4. Pál a harmadik misszióútja végén találkozott az efézusi gyülekezet vénjeivel. Hogyan összegeznénk a gondolatait (lásd ApCsel 20:17-38)?

Pál Efézussal kapcsolatos történetének időrendi vázlata:
•    Kr. u. 52: Pál először tesz rövid látogatást Efézusban (ApCsel 18:18-21).
•    Kr. u. 53-56: Pál hároméves efézusi szolgálata (ApCsel 19:1–20:1). Ennek vége felé írta meg Első korinthusi levelét (1Kor 16:5-9).
•    Kr. u. 57: Pál Milétoszban találkozik az efézusi vénekkel (ApCsel 20: 17-38).
•    Kr. u. 62: Pál megírja az Efézusi levelet, minden bizonnyal római fogságából.

Azért vigyázzatok, emlékezzetek arra, hogy én három évig nem szűntem meg éjjel és nappal könnyek között inteni mindenkit” (ApCsel 20:31). Vajon mire figyelmeztetné ma Pál az egyházat? Miért?

EGW idézet

Demeter azt hangoztatta beszédében, hogy mesterségük tönkremegy, és „semmibe sem vétetik”. Ezek a szavak mutatják az igazi hátterét úgy az efézusi lázadásnak, mint annak a sok üldözésnek, melyet az apostoloknak munkájuk közben el kellett szenvedniük. Demeter és munkatársai látták, hogy az evangélium tanítása és terjedése szobrászüzemüket veszélyezteti. A pogány papok és művészek bevétele forgott kockán, és ezért szították a leghevesebb ellenállást Pál apostollal szemben.
A városi jegyző és több főtisztviselő határozata felmentette Pált az emberek előtt minden törvényellenes cselekedet vádja alól. Ez a kereszténység újabb győzelmét jelentette a tévelygés és babona fölött. Isten a városi hatóság egyik tisztviselőjét használta fel, hogy apostolát igazolja, és a lázongó csőcseléket megfékezze. Pál szívből hálás volt Istennek azért, hogy megmentette az életét, és hogy a kereszténység hírneve az efézusi lázadás miatt nem szenvedett csorbát. – Az apostolok története, 295. o.

A nyilvános igehirdetések mellett Pál házról házra járva szólította fel az embereket, hogy higgyenek Jézus Krisztusban, és térjenek Istenhez. Otthonaikban találkozott az emberekkel, könnyek között kérlelve őket mutatta be nekik az isteni tanításokat. Jézus is közvetlen kapcsolatot teremtett az emberekkel. Nem zárkózott el és nem távolodott el azoktól, akik a segítségére szorultak. Meg kell érintenünk azoknak a szívét, akiknek a mi szolgálatunkra van szükségük. Magyarázzuk az Írásokat, és mutassuk be Isten törvényeinek elvárásait a kételkedőknek, olvassuk fel nekik az ígéreteket, a lemaradtakat bátorítsuk, a közömbösöket rázzuk föl, a gyengéket pedig erősítsük. – Reflecting Christ, 245. o.

Sátán ezer álcázott kísértést készített elő az igazság világosságában járók vesztére. Az az egyetlen biztos út számunkra, ha nem fogadjuk el a Szentírás új értelmezését, mielőtt még tapasztalt testvérek elé nem terjesztjük. Helyezzük azt kezükbe alázatos, tanítható lelkülettel, és ha ők nem látnak világosságot benne, fogadjuk el a döntésüket.
Sátán szüntelenül tevékenykedik, de csak kevesen tudják, menynyire leleményes, mennyire fáradhatatlan. Isten népe készüljön arra, hogy ellenáll a ravasz ellenségnek, mert ettől az ellenállástól reszket Sátán. Jobban ismeri hatalmának korlátait, mint mi, s tudja, hogy könynyen felülkerekedhetünk, ha ellenállunk neki és szembefordulunk vele. Isteni erő által a leggyöngébb szent is legyőzheti a gonoszt és összes angyalát. S ha erőpróbára kerül sor, Isten gyermeke bebizonyíthatja, hogy felülről kapott erőt. Sátán ezért hangtalanul lép, észrevétlenül mozdul, álcázza jelenlétét. Nem kockáztatja meg a nyílt ütközetet, nehogy felébressze a keresztény szunnyadó erőit, s nehogy a hívő imában Istenhez forduljon. – Maranatha, 60. o.
 

Pál azért írta az Efézusi levelet, hogy hangosan felolvassák a hívők házigyülekezeteiben. Az apostol távozását követő években tovább növekedett a városban a keresztény mozgalom, megsokszorozódott a gyülekezetek száma. A korai hívők számára fontos esemény lehetett, amikor Tükhikosz, az alapító apostol személyes képviselője ismertette velük a levelet. Maga a levél is arra utal, hogy az összegyűlt csoport tagjai között ott volt az egész háznép: apa, anya, gyerekek és szolgák is (Ef 5:21-33–6:9). Abban az időben mások is a háznép részét képezték, így a pártfogoltak (olyan szabadok, akiknek a támogatása a házigazdától függött), de még vásárlók is. Tehát ők is ott lehettek, sőt más családok tagjai is.

3. Az alábbiakban találjuk a levél vázlatát, de olvassuk el az egész iratot, lehetőleg hangosan (körülbelül tizenöt percbe fog telni)! Milyen főbb gondolatok visszhangzanak benne?

1.    Köszöntés (Ef 1:1-2)
2.    Bevezető áldásmondás (Ef 1:3-14)
3.    Ima a hívőkért, hogy Krisztus-központú bölcsességet kaphassanak (Ef 1:15-23)
4.  Egykor lélekben halottak voltak, most Krisztussal felmagasztaltattak (Ef 2:1-10)
5.    Krisztus az egyházat zsidókból és pogányokból hozta létre (Ef 2:11-22)
6.    Pál a pogányoknak hirdette Krisztust (Ef 3:1-13)
7.    Ima a hívőkért, hogy megtapasztalják Krisztus szeretetét (Ef 3:14-21)
8.    Ragaszkodni az egyház Lélek-ihlette egységéhez (Ef 4:1-16)
9.    Új, az egységet erősítő élet (Ef 4:17-32)
10.    Szeretetben, világosságban és bölcsességben járni (Ef 5:1-20)
11.    Krisztusi élet a keresztény otthonban (Ef 5:21-33–6:9)
12.    Álljunk meg együtt: az egyház Isten serege (6:10-20)
13.    Záró köszöntések (Ef 6:21-24)

Mi az a meghatározó téma, ami végigfut a levélen? Mit jelent ez nekünk? Mely gondolatok ütnek szíven?

EGW idézet

Így folytatja az apostol: „Hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben… hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” Habár Isten teljessége áll a rendelkezésünkre, mi ennél kevesebbel is megelégszünk! Azt gondoljuk, hogy elég csak ismerni az igazságot annak megszentelő ereje nélkül. A szomjunkat azonban csak az élet forrásának vize képes oltani. Mégsem térünk vissza újból és újból a forráshoz inni. Isten nem ezt tervezte számunkra. Lelkünknek szüntelenül epedezni kellene az élet vize után. Folyton keresni kell Krisztust és vágyódni a vele való közösségre. Csak a feddhetetlenség utáni éhség és szomjúság fog elvezetni bennünket az ő kegyelmének teljességére. Hogy jutott el Énokh ilyen szoros kapcsolatra az Úrral? Úgy, hogy szüntelenül az Úrnál időztek gondolatai. Kimenetelekor és bemenetelekor egyaránt csak Isten jóságára, jellemének tökéletességére és szépségére gondolt. És mivel ezekben mélyült el, végül elváltozott az Úr dicsőséges képmására, hiszen szemlélve változunk el. – The Signs of the Times, 1887. augusztus 18.

Nemcsak kiváltsága, hanem kötelessége is minden egyes kereszténynek, hogy a lehető legszorosabb összeköttetésben éljen a Megváltóval, s hogy az isteni dolgokban gazdag tapasztalatokat szerezzen. Ekkor lesz élete termékeny jó cselekedetekben. Krisztus azt mondta: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek.” Ha jámbor, kegyes életű emberek életrajzát olvassuk, azt hisszük, hogy lehetetlen, hogy mi is hasonló tapasztalatokat szerezzünk. De ez korántsem igaz. Krisztus mindnyájunkért meghalt; megígérte, hogy sokkal inkább kész Szentlelkét azoknak ajándékozni, akik azt tőle kérik, mint amilyen szívesen a földi szülők látják el gyermekeiket értékes dolgokkal. A próféták és apostolok sem csoda által tökéletesítették keresztény jellemvonásaikat. Ők felhasználták azokat az eszközöket, amelyeket Isten a rendelkezésükre bocsátott; s akik hozzájuk hasonlóan buzgólkodnak, hasonló eredményeket fognak elérni.
Pál apostol az efézusi gyülekezethez intézett levelében kihangsúlyozza „az evangélium titkát”, „Krisztus kikutathatatlan gazdagságát”, és arról biztosítja a testvéreket, hogy szüntelenül imádkozik lelki jólétükért. – Megszentelt élet, 83–84. o.

6. Hogyan kezdi és zárja Pál az efézusi hívőknek írt levelét? Ezek szerint mi volt a leghőbb kívánsága velük kapcsolatban (lásd Ef 1:1-2; 6:21-24)?

Pál már a levél legelején önmagát jelöli meg szerzőként (Ef 1:1). Az irat közepe felé ismét utal magára úgy, hogy „Krisztus Jézus foglya” (Ef 3:1, ÚRK), apostoli munkájára vonatkozó elmélkedésének bevezetésében (Ef 3:1-13). Zárásként pedig újból említi bebörtönzését (Ef 6:20), majd személyes szavakkal búcsúzik (Ef 6:21-22). Bár egyes kutatók tagadják a páli szerzőséget, fontos megjegyezni: az irat egyértelműen jelzi, hogy tőle származik, és a legtöbb keresztény igen helyesen el is fogadja ezt.

7. Hogyan fejezi ki Pál az aggodalmát amiatt, hogy milyen hatással lehet a fogsága az efézusi hívőkre (Ef 3:13)?

Az Efézusi levelet Pál nagyjából azonos időben és hasonló körülmények között írta, mint a fogságából írt többi levelét, így a kolossébelieknek (lásd különösen Kol 4: 7-8) és a Filemonnak szólót is. Már hoszszabb idő telhetett el az apostol efézusi szolgálata óta (Ef 1:15; 3:1-2), valószínűleg Rómában írhatta a levelet, úgy Kr. u. 62-ben.
Az Efézusi levél kevés részletet közöl a hallgatóság helyzetéről. Figyelme számos dologra kiterjed. Átfogó képet mutat az időről, kezdi az Úrnak „a világ teremtése előtt” (Ef 1:4, ÚRK) meghozott döntésével, majd nagy vonalakban végigvezeti a Krisztusban felkínált üdvösség témáit. A levél nyelvezete magasztos, irodalmi, hosszú mondatokkal, ismétlődő kifejezésekkel és kiforrott metaforákkal. Pál stílusa másutt is hasonló (pl. Róm 8:31-39), de ezek a jellemzők az Efézusi levélben sűrűbben jelennek meg. Több dicsőítést, imát találunk benne, a nyelvezete olyan, mint az istentiszteleté (Ef 1:3-14, 15-23; 3:14-21), illetve gondosan megszerkesztett, emelkedett hangvételű szónoki szakaszokat is tartalmaz (pl. Ef 4:1-16; 5:21-33; 6:10-20).

EGW idézet

„Kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk, Jézus Krisztust romlatlanságban.” (Eféz 6:24)
Sokan keresztényeknek vallják magukat, mivel keresztény hitvallást tettek. Ám az igazságot nem valósítják meg a gyakorlati életükben. Hiányzik belőlük a hitből való szeretet, ezért nem is nyertek erőt és kegyelmet, amely az igazság szentségéből fakad. Az ember megvallhatja hitét az igazságban, de ha ez a hit nem teszi őt őszintévé, kedvessé, türelmessé, elnézővé, mennyei lelkületűvé, akkor az igazság átokká válik a számára, ő pedig befolyása által átokká a világ számára. A világ az őszinte kereszténység bizonyítékaira szorul. Mindenfelé láthatunk névleges kereszténységet, ám ha Isten kegyelmének ereje látható a mi gyülekezeteinkben, akkor tagjaink Krisztus munkáját végzik. A természetes és öröklött jellemvonások átalakulnak. Lelkének bennük lakozása teszi képessé arra őket, hogy Krisztus képmását sugározzák, és kegyességük tisztaságának arányában arat majd munkájuk sikert. – Isten csodálatos kegyelme, 263. o.

Az előttünk álló mű olyan, mely az ember lényének minden erejét igénybe veszi. Erős hitet és állandó éberséget fog követelni. Lesz idő, amikor a nehézségek, melyekkel szembetalálkozunk, elbátortalanítóak lesznek. A munka nagysága megijeszt majd bennünket. És mégis szolgái Isten segítségével diadalmaskodnak. Ezért, testvéreim, arra kérlek titeket, ne fáradjatok el a súlyos tapasztalatokban, melyek rátok várnak. Jézus veletek lesz. Szentlelke előttetek megy, előkészíti az utat, és segítőtök lesz a szükség és a nyomorúság idején.
Ezért térdet hajtok a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja előtt, aki igazi, édes Atya mindenkinek, aki gyermekének hívatik a mennyben és a földön, hogy erőt adjon nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjön a ti belső emberetek, hogy Krisztus éljen hit által bennetek, és a szeretet által meggyökerezvén és megalapozva megértsétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága... és megismerjétek Krisztus szeretetét, mely minden ismeretet felülhalad, hogy beteljetek mindenféle isteni bőséggel. – Életünk és munkánk, 439. o.

Az apostol így imádkozott az efézusi hívőkért: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az ő elhívásának a reménysége..., és mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk.” (Eféz 1:17–19) Az isteni Lélek szolgálata – az értelem megvilágosítása és a Szentírás mélységes dolgainak megértése – volt az az áldás, amelyet Pál az efézusi gyülekezetnek kért. – A nagy küzdelem, 9. o.
 

8. Hogyan jelenti be Pál a levele témáját (Ef 1:9-10)?

Hogyan foglalnánk össze az Efézusi levél üzenetét? Pál a börtönben felvázolja az idő teljességére vonatkozó isteni terv jövőképét, amelynek Krisztus a központja, illetve az egyház abban betöltött szerepét, Istennek a Krisztusban elindított terve végrehajtását, miszerint „[Krisztusban] mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1:10, ÚRK). Ezt pedig úgy tette, hogy zsidókból és pogányokból új emberi közösséget alkotott: az egyházat (Ef 2:14). A hívőket arra szólítja, hogy az isteni tervvel összhangban cselekedjenek, így jelezve a gonosz erőknek, hogy Isten végső terve már halad (Ef 3:10).
Ef 1:9-10 versei azt hirdetik, hogy Krisztus a középpontja az egységnek, amit Isten tűzött ki célul. Nem meglepő tehát, hogy az Efézusi levél egészét Krisztus hatja át, mindenütt dicsőíti Isten Krisztusban végbevitt tetteit. Hálát mond azért, hogy a hívők számára elérhetővé váltak a Krisztusban felkínált lelki erőforrások. Pál harmincnál is többször használja a „Krisztusban” és az ehhez hasonló kifejezéseket, és mindenütt Jézust magasztalja. A levél olvasása közben keressük ezeket a fordulatokat! Figyeljük meg, hányféleképpen összpontosít az apostol Jézusra!
Pál újból fel akarja ébreszteni az efézusi hívők lelki elkötelezettségét, amikor emlékezteti őket, hogy ők az egyház tagjai, amelyben terve szerint Isten mindeneket Krisztusban akar egyesíteni. Amikor az „egyház” szót használja (görögül ekklészia) a levélben, akkor az „egyetemes” egyházra, vagyis általában az egyházra (nem a helyi gyülekezetre) utal.
Egyik fő stratégiája, hogy az egyházról beszél, mégpedig élénk metaforákkal. Ezek közül négyet nagyobb részletességgel fejt ki:
1.  Az egyház mint test (Ef 1:22-23; 2:16; 3:6; 4:1-16, 25; 5:23, 29-30).
2.    Az egyház mint épület/templom (Ef 2:19-22).
3.    Az egyház mint menyasszony (Ef 5:22-27).
4.    Az egyház mint hadsereg (Ef 6:10-20).
Mindegyik kép a maga nemében érzékelteti, hogy Istennek mi a célja és a szándéka az egyházzal.

A Hetednapi Adventista Egyházban – aminek mi is a tagjai vagyunk – Isten olyan nemzeteken, nyelveken, fajokon, kultúrákon átívelő közösséget hoz létre (Jel 14:6-7), ami előre mutat tervének teljesedésére, miszerint mindeneket egyesít Jézusban (Ef 1:9-10). Hogyan működhetünk együtt Isten nagy tervével?

EGW idézet

Az Üdvözítő meg akarta értetni a tanítványokkal azt az igazságot, hogy a zsidó és a többi nép között fennálló válaszfalat le kell dönteni. Azt tanította, hogy a „pogányok örököstársak” a zsidókkal, és „részesei az ő ígéreteinek Krisztus Jézusban az evangélium által” (Eféz 2:14; 3:6). […] Jézus ily módon világította meg a tanítványoknak azt az igazságot, hogy Isten országa nem elhatárolt terület. Ott nincs fajkülönbség vagy főnemesség, hanem nekik minden népnek hirdetniük kell az Üdvözítő szeretetének üzenetét. Igaz, hogy csak sokkal később értették meg tökéletesen, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt, és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem” (Csel 17:26–27). – Az apostolok története, 19–20. o.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) Miért nem értjük meg ennek az ismeretnek az igazi értékét? A magasztos igazságok miért nem árasztanak fényt a szívünkbe, miért nem járják át egész lényünket, és miért nem ez a legfőbb beszédtárgyunk?
Azzal, hogy Isten nekünk adta Igéjét, a rendelkezésünkre bocsátotta az üdvösségünk szempontjából elengedhetetlen összes igazságot. Noha emberek ezrei merítettek az élet vizének forrásából, az mégsem apadt ki. Ezrek helyezték az Urat figyelmük középpontjába, és Őt szemlélve változtak el Krisztus képmására. Szívük lángra lobban, amikor az ő jelleméről beszélnek, és bizonyságot tesznek arról, hogy mit jelent számukra Jézus Krisztus, és mit jelentenek ők Jézus Krisztus számára. Mindezek mellett azonban ezek a kutatók nem tudták teljesen kimeríteni Isten Igéjének szent és magasztos témáit. Sok ezer más kutató számára maradt még hely, akik munkába állva felfedezhetik az üdvösség titkait. Ha kitartanak Krisztus életének és szolgálatának tanulmányozása mellett, akkor a világosság sugarai az igazság keresésének minden egyes próbálkozása után egyre tisztábban kivehetővé válnak. Kutatásuk rá fog mutatni arra, hogy az igazságnak még számos felfedezetlen, érdekes és mélységes vetülete van. – Lift Him Up, 378. o.

„Kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre a Lélek szentelésében és az igazság hitében” (2Thessz 2:13) – mondja Pál apostol.
A szövegben meg van említve az üdvösséget munkáló két eszköz: az isteni hatalom és Krisztus követőinek erős, élő hite. A Lélek megszentelő ereje és az igazságban való hit által válunk Isten munkatársaivá. Krisztus együtt akar működni egyházával, de nincs szándékában változtatni az Igén. Ő ezt a munkát már elvégezte, amikor az Ige megírását ihlette. Jézus Krisztus vére, a Szentlélek és a Szentírás is a rendelkezésünkre áll. A menny ezzel az ajánlattal áll elénk, és üdvösséget akar felkínálni minden léleknek, akikért Krisztus meghalt. Csak tőlünk függ, hogy bízunk-e Isten ígéreteiben, és akarunk-e az ő munkatársaivá válni. A műnek arra van szüksége, hogy a menny és a föld együtt munkálkodjon. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 22. o.
 

További tanulmányozásra: Isten csodálatos kegyelme,  „A helyes befolyás forrása” című fejezet, 272.  o.  Bizonyságtételek a prédikátoroknak,  „Imádkozzatok a későiesőért”című fejezet, 508. o.

A Jézus és Pál nevével visszaélő ördögűzők története (ApCsel 19:13-20; lásd a vasárnapi részt) segít megértenünk, hogy az apostol miért ejt olyan sok szót a hatalomról az Efézusi levélben. Jézus hatalmáról való friss meggyőződésük miatt egyes új hívők a tűzbe vetették drága varázskönyveiket.  Körülbelül  kétszázötven  varázslással  foglalkozó  papirusznak és egyéb régészeti leletnek köszönhetően ma is bőven találni példát olyan szertartásokra, varázsigékre, átkokra stb., amelyekhez hasonlóak a könyveikben lehettek.
Lukács elmondja, hogy az elégetett iratok értéke ötvenezer ezüstpénz, avagy ötvenezer napi bér volt. (Mai áron egy képzett munkás esetében 80 dollár/nap bérrel számolva ez 4 millió dollár lenne!) Ez jól mutatja, milyen fontos és központi szerepet játszottak az iratok a mindennapi életben. „Isten hatalmas közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy eléggé meggyőződjenek: teljesen meg kell térniük a talizmánok, a bűbáj és a varázsigék folytonos használatából, illetve a lelki hatalom szerzésének tradicionális módszereiből” (Clinton E. Arnold: Ephesians. Grand Rapids, MI., 2010, Zondervan, 34. o.). Ebből megértjük: az Efézusi levelet olyan hívőknek írta Pál, akiknek segítségre volt szükségük ahhoz, hogy „megbirkózzanak a gonosz kozmikus »erőinek« folytonos befolyásával és támadásaival” (Clinton E. Arnold: Power and Magic: The Concept of Po­ wer in Ephesians. Grand Rapids, MI., 1992, Baker Books, 165. o.). Pál válasza az Efézusi levél, amiben rámutat, hogy Krisztus az egyetlen, akit Isten felmagasztalt minden hatalom fölé (Ef 1:20-23). Hangsúlyozza annak az erőnek a felsőbbrendűségét, amit Isten biztosít a hívők számára (Ef 2:15-19; 3:14-21; 6:10-20).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 43–49; Ellen G. White: Az imádság, 24. fejezet

1.    Mi volt a zsoltáros vigassága és öröme?  
 

2.    Milyen ruhát visel a király leánya?  
 

3.    Kinek kell tapsolnia Istennek vígságos szóval?  

4.    Mi képezi az egész föld örömét?  

5.    Hogyan imádkozik, aki csak önmagának kér áldást?

E negyedév első tanulmánya felvázolja az Efézusbeliekhez írt levél elemzéséhez szükséges keretet, és megemlíti a levél néhány meghatározó témáját. Elsősorban látni fogjuk, milyen céllal írta Pál ezt a levelet: segíteni akart az efézusiaknak emlékezni azonosságukra és szerepükre Isten tervében és országában. Másodsorban megismerjük az efézusiakat: ellátogatunk Efézusba, sétálunk az utcáin, halljuk az embereket, amint a varázslatokról és a túlvilágról beszélgetnek. A kikötőben több száz hajó vesztegel, Artemisz temploma kecsesen emelkedik a magasba, és emberek tömegei – idősek és fiatalok, szegények és gazdagok – özönlenek az amfiteátrumba csatlakozni a felkelőkhöz. Harmadsorban megvizsgáljuk a levél irodalmi szerkezetét, hogy jobb rálátásunk legyen a szerző gondolataira és fontosabb kérdéseire, amelyek foglalkoztatják. Negyedsorban felfedezzük Pál e levelének mindenütt jelenlévő hármas témáját: Jézus Krisztust, az Üdvözítő egyháza iránt tanúsított szeretetét, valamint az egyház által az emberiség megmentéséért végzett munkáját.
Pál Efézusbeliekhez írt levele az egyház legjobb és legrendszerezettebb teológiája, ami nem jelenti azt, hogy hideg, elméleti, elszigetelt, elvont teológiai szöveg. Az egyház valóságos, élő és szeretetteljes kapcsolatban áll Teremtőjével és Üdvözítőjével, az Úr Jézus Krisztussal, aminek eredményeképpen Isten követeként végezheti küldetését a világban.
A tanulmány témái:
Megismerni az Efézusbeliekhez írt levél szerzőjét
Megismerni az efézusiakat, a levél címzettjeit
Megismerni Pál Efézusbeliekhez írt levele üzenetének központi témáját

Az Apostolok cselekedetei Efézusról és az efézusiakról
Sokkal könnyebben megérthetjük Pál Efézusbeliekhez írt levelét, ha az Apostolok cselekedetei kontextusában közelítjük meg. A Cselekedetek könyve néhány narratív része különleges módon rávilágít az efézusi gyülekezet megalakulásának körülményeire:
1.    Akvila és Priszcilla kíséretében (ApCsel 18:18–19) a jelek szerint Pál volt az első, aki Jézus Krisztus evangéliumát prédikálta Efézusban, előbb a zsidóknak, majd a görögöknek is (ApCsel 18:19). A korinthusi zsidóktól eltérően, akik elutasították és üldözték Pált (ApCsel 18:6, 12–13), az efézusi zsidók az elején nyitottabbak voltak az evangélium iránt (ApCsel 18:20), a későbbiekben viszont egyesek közülük megmakacsolták magukat, és elvetették Pál üzenetét (ApCsel 19:8–9). Arra azonban nem vetemedtek, hogy feljelentsék Pált a hatóságoknál, és távozásra kényszerítsék a városból.
2.    Pál Efézusból való első távozása után Akvila és Priszcilla folytatták az elkezdett evangéliumi munkát, s a későbbiekben az alexandriai Apollós is csatlakozott hozzájuk (ApCsel 18:24–26). Szolgálatuk gyümölcseként egy új hitközösség jött létre (ApCsel 19:1).
3.    Apollós, Akvila és Priszcilla tehetséges keresztény tanítók voltak. Apollós rövid idő múltán távozott a városból, talán ez az oka annak, hogy az efézusi tanítványok keveset értettek meg az evangéliumból és a kereszténység lényegéből. A Szentlélekről  például tudomásuk sem volt (ApCsel 19:2–3). Ezen oknál fogva Pál visszatért Efézusba, ezúttal hoszszabb időre, hogy az újonnan alakult keresztény közösségben, a városban és a kis-ázsiai térségben megvesse az egyház szilárd teológiai alapjait (ApCsel 19:10).
4. Pál megvizsgálta az efézusiak kereszténységének hitelességét és minőségét. Megkérdezte a gyülekezet tagjaitól, hogy betöltekeztek-e Szentlélekkel (ApCsel 19:2), tisztában voltak-e azzal, hogy ki Jézus és ki Isten, és hogyan üdvözülnek az emberek a Jézus Krisztusban való keresztség által (ApCsel 19:2–5). Ez a magyarázata annak, hogy évek múltán, amikor levelet írt az efézusiaknak, visszatért ezekhez a lényeges témákhoz, és hosszasan foglalkozott velük (lásd Ef 4). A keresztény identitás és élet szempontjából fontos kérdések voltak ezek, mind egyéni, mind közösségi szinten a családban és a gyülekezetben. Nincs keresztény egyház Jézus Krisztus, a Szentlélek és az Atya nélkül!
5. Amikor a Szentlélek alászállt az efézusi tanítványokra, közösségük Jézus Krisztus gyülekezetévé vált, melyet a Szentlélek vezetett, és küldetésüket irányította. Azonnal felkészítette őket a munkára és a misszióra, kiárasztva rájuk a lelki ajándékokat, így a nyelveken szólás ajándékát is. Ezért szentelt teret Pál Efézusbeliekhez írt levelében a lelki ajándékoknak, és hangsúlyozta ezek lényeges voltát az egyház életében és küldetésében.
A könyvek elégetése Kortárs értelmiségiek – köztük Rebecca Knuth, a Hawaii Egyetem könyvtári és informatikai osztályának volt elnöke – a „Burning Books and Leveling Libraries: Extreme Violence and Cultural Destruction” (Westport, CT: Paeger, 2006) c. közös tanulmányban egyetértettek abban, hogy a könyvek elégetése egyenlő a kulturális örökség megsemmisítésével. Richard Ovenden, az Oxford Egyetem Bodleian könyvtárának igazgatója „Burning the Books: A History of the Deliberate Destruction of Knowledge” (Cambridge, MA: The Belknap Press / Harvard University Press) c. könyvében kijelenti, hogy az emberiségnek fel kell lépnie a könyvégetés gyakorlatával szemben, és óvnia, védenie kell a kultúrát és az ismereteket. A németországi nemzetiszocialisták 1933-ban elégették a zsidó könyveket, Mao Ce-tung Vörös Gárdái 1966-ban megsemmisítették a nyugati kapitalizmus ideológiáját támogató műveket – csupán két példa arra, hogy a hatalom miként próbálja meg politikai céllal ellenőrzés alatt tartani a lakosság információhoz való hozzáférését, és új ideológiák, történelmi szemléletek és világnézetek bevezetését. 2013ban a mali Timbuktúban fegyveres felkelők több ezer ókori afrikai kéziratot semmisítettek meg, ami a felbőszült vallási extrémizmus szomorú példája. Abban az időszakban különböző felekezetű keresztény lelkészeket az a bírálat érte, hogy vakbuzgók és intoleránsak, mivel könyvégető istentiszteleteket tartottak, melyek keretében mágiával foglalkozó könyvek elégetésére buzdították a híveket.
Hogyan értelmezzük a Cselekedetek 19:19 versében említett könyvégetést? Jegyezzünk meg néhány fontos gondolatot!
1.    A könyvek itt leírt elégetése az egykor mágiát űző, pogányságról kereszténységre áttértek önkéntes cselekedete volt. Nem mások könyvtárait, javait semmisítették meg, hanem a saját, varázslásról szóló könyveiket, melyeket ők maguk használtak pogány vallásuk gyakorlásakor. Ezen önkéntes cselekedetükkel – miután elfogadták Jézus Krisztus meghívását, hogy csatlakozzanak az Ő országához – nyilvánosan is megvallották, hogy megszakítottak minden kapcsolatot bűnös múltjukkal. Semmi közük nem volt többé Sátánhoz és démoni tevékenységeihez.
Kétszázötven év múlva Diocletianus római császár megparancsolta a keresztényeknek, hogy hozzák és égessék el az összes szent könyveiket, ha nem akarják, hogy ők maguk végezzék a tűzben.
Egyes keresztények engedelmeskedtek a parancsnak, és átadták a római hatóságoknak szent írásaikat elégetés céljából. Őket „traditores”-oknak nevezték el, mivel „átadták” a könyveiket. Más keresztények azonban inkább önként adták fel magukat, minthogy árulóknak bizonyuljanak és lemondjanak Isten Igéjéről. A Cselekedetek könyve 19. fejezetében említett könyvégetés tehát bűntől és Sátántól megtért személyek önkéntes, örömteli cselekedete volt, ezzel szemben a Diocletianus parancsára történt könyvégetés kegyetlen politikai-ideológiai üldözés következménye volt, melynek célja Isten népének megsemmisítése és a pogány vallás erőszakos elfogadtatása.
2.    Isten felszólítja az övéit, hogy határozottan utasítsák el a bálványimádást és a varázslást otthonaikban (lásd 1Móz 35:2–4; 5Móz 18:10).
3.    Habár Izrael behatolt más országok területeire és megsemmisítette az ott élők bálványait, nem ez volt elsődleges célja. Küldetése, megbízása volt hirdetni, hogy a bálványimádás romboló hatású és halálba vezető út (Zsolt 135:15–18; Ézs 44:9–10; 45:20; Jer 2:11–13; 16:19–20; Jón 2:8; Gal 5:19–21; Jel 9:20–21). Nemzetként példaként kellett szolgálnia a környező népek előtt, hogy azok is elűzzék életükből a bálványokat, megtagadják a bálványimádást, és kiszabaduljanak Sátán és a halál uralma alól.
4.    Ez nem azt jelenti, hogy Isten elvenné az embertől a művészet gyakorlásának vagy az írásnak, egyszóval az alkotásnak az örömét. Ellenkezőleg, Isten örvend az ember kreativitásának és a könyvekben felhalmozódott kultúrának, de szigorúan csak azoknak az alkotásoknak, amelyek a bűntől és Sátántól szabad élet tapasztalatait rögzítik. Mi is ilyen kultúra fogyasztói legyünk, különben újra Sátán fennhatósága alá kerülünk.
Alkalmazás
Üdvösség, küldetés, nevelés. Az Apostolok cselekedetei az efézusi gyülekezet eredetét a neveléssel hozza összefüggésbe, amely „tanításként” és „meggyőzésként” van bemutatva. Kezdetben Pál tanította a zsidókat, beszélt nekik, megpróbálta meggyőzni őket a zsinagógáikban, amelyek nemcsak az imádat helyei voltak, hanem közoktatási terek is (ApCsel 18:19; 19:8). Ezt követően Pál egy helybéli iskolában – Tirannus tanodájában – folytatta a tanítást, és a zsidók mellett görögök is hallgatták üdvösségről szóló beszédét (ApCsel 19:9–10). Csoportod tagjai gondolkodjanak el azon, hogy közösségként mi módon járulhatnának hozzá, hogy gyülekezetük az evangélium iskolájává váljon a társadalom számára. Hogyan válhatna a gyülekezet közösségi térré, amelyben az evangéliumot magyarázzák?
Pál Efézusbeliekhez írt levelében csodálatos egyensúlyban van egymással az értelem, az érzések, az érzelmek, a teológiai elmélkedések és az élet gyakorlati vonatkozásai. Biztasd csoportod tagjait, hogy azonosítsanak két módszert, amely révén gyülekezetük bevonható egy az emberi élet említett szempontjait összegző evangéliumi szolgálatba.
Mit tehet a gyülekezeted azért a városért/negyedért, amelyben a tagjai élnek?