Isten világosságának fáklyahordozói

John Wesley több mint négyezer prédikációt tartott élete során. Mivel az anglikán egyház papjai nem engedték a gyülekezeteikben igét hirdetni, a szabad ég alatt prédikált annak, aki meghallgatta. Eleinte ellenállással, sőt erőszakkal is szembesült. Sokszor forgott veszélyben az élete. Ám ahogy prédikációival megnyerte hallgatósága szívét, tiszteletüket és szeretetüket is elnyerte. Rájött, mennyire szükség lenne még több prédikátorra, és látta, mennyire nem hajlandók a papok az egyszerű evangélium hirdetésére és a bűnösök megtérésre hívására. Úgy látta, az egyetlen megoldás a „laikus prédikátorok” kinevezése lenne. Férfiak és asszonyok is kezdték hirdetni az igét. Nem papok, vagy lelkészek, hanem egyszerű keresztények, akik annyira szerették felebarátaikat, hogy a megmentésükért akartak munkálkodni. Mivel tudta, hogy ez a szokatlan gyakorlat kritikát fog kiváltani, Wesley biztos akart lenni benne, hogy minden „tisztességesen és rendben” történjen. Módszeres ember lévén Wesley egy egyszerű, de erős szervezetet hozott létre. Ellenlábasaik metodistáknak (módszereseknek) hívták őket. Ám a dolgok rendezett, módszeres szervezése nem volt rossz, így tehát metodisták lettek. Wesley továbbra is az anglikán egyház lelkésze maradt, és követőit egy „egyesület”, és nem egy új egyház tagjainak tartották. 1784-ben azonban, amikor London püspöke nem volt hajlandó hivatalosan lelkészt kinevezni a ma már független Amerikai Egyesült Államokba, Wesley újra tanulmányozni kezdte, mit is mond a Biblia a pappá szentelésről. Majd prédikátorokat szentelt fel azokra a területekre, ahol az egyház növekedése miatt szükség volt rájuk. Bár ő maga soha nem hagyta el az anglikán egyházat, megalakult a metodista egyház.

Alkalmazás: Mi volt a gond az anglikán egyházzal? Miért vonakodtak és késlekedtek azokat a tagokat támogatni, akik egyszerűen mélyebb tapasztalatra vágytak Istennel? Ez 34:2-4 

Wesley természetesen nem egyedül dolgozott. Öccse, Charles közvetlenül mellette munkálkodott. Charlesnak is, akárcsak a bátyjának, volt még mit tanulnia lelkésszé válása után is. Charles együtt utazott fivérével Amerikába a Simmonds nevű hajón, és rá is nagy hatással volt a morva misszionáriusok hite és békessége a rettenetes vihar idején. Angliába visszatérve Charles a georgiai kolóniába készülő Peter Böhler nevű morva misszionáriust tanította angol nyelvre. Charles megbetegedett és úgy tűnt, meg is fog halni. Böhler ezt kérdezte tőle: – Bízol az üdvösségedben? – Igen! – felelte Charles. – Mi okból reméled ezt? – kérdezte Böhler. – Mert a legjobb tudásom szerint szolgáltam Istent. Charles később úgy mesélte, hogy Böhler a fejét csóválta és egy szót se szólt többet. – Nagyon kíméletlennek tartottam és szívemben azt gondoltam, talán elvitatná érdemeimet? A kitartó, néma, szomorú fejcsóválás azonban elvette kedvét attól, hogy saját erőfeszítéseiben bízzon. Böhler vajon nem akart Charlesnak segíteni ráébredni, hogy ne a saját erőfeszítéseiben bízzon? Hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket? Ef 4:15
Nem sokkal ezután a háziura, Bray úr, egy másik morva ember, akit Charles csak egy egyszerű, tanulatlan szerelőként jellemzett, aki Krisztuson kívül semmiről sem tud, vezette rá őt a reményre, ami nem a saját cselekedeteiben, hanem Jézus tettein alapult. Ahogy Johnt, Charlest is rövidesen eltiltották attól, hogy a gyülekezetekben hirdesse az igét. Ő is szabadtéri prédikátor lett, hatalmas sikerrel. Bár nem volt annyira ismert, mint a bátyja, prédikációi ezreket vezettek Krisztushoz. Charles Wesley napjainkban egyházi ének-szerzőként a legismertebb. Majdnem hétezer himnuszt írt élete során. Ma is sokan éneklik a „Ó, halljad te föld!”, „Jézus Krisztus feltámadt” és a „Lelkem drága Jézusa” című himnuszait.

Alkalmazás: Gondoljunk csak bele, mennyi jó nem jöhetett volna létre, ha Charles túl büszke lett volna egy egyszerű, műveletlen szerelőtől tanulni. 1Kor 1:20-27

Mit mond a Biblia a hármas kötélről? Préd 4:12
A metodista mozgalom harmadik kötele George Whitefield volt. Whitefield még John és Charles Wesleynél is híresebb volt prédikációiról. Beszédei nem voltak bonyolultak. A témája szinte mindig a következő volt: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” (Jn 3:3)
Mégsem unt rá senki a hallgatására. George Whitefield tudott prédikálni! Mitől lesz egy igehirdetés jó vagy rossz? 1Kor 2:4, 2
Whitefield tisztán és meggyőzően szólt a gazdagokhoz, a híresekhez, de az utcán és a mezőn is prédikálásba kezdett, mert senki mellett nem tudott elhaladni az evangélium megosztása nélkül. Akárcsak a Wesley fivérek munkája, Whitefield szabadtéri prédikálása is ellenállást váltott ki időként. Egy utcai összejövetelen azzal tiszteltek meg – mesélte ő boldogan –, hogy kövekkel, sárral, szeméttel, záptojással és döglött macskával dobáltak meg. A bristoli szénbányászok között minden addiginál erőteljesebben munkálkodott. Akkoriban a szegények és műveletlenek nyomorúságos, elhanyagolt életének unalmát egyedül az alkohol és a gonoszság enyhítette. Bár a „művelt társadalom” alig tekintette embernek őket, Whitefieldnek fontosak voltak. Ezrek jöttek el meghallgatni, és a szénporos arcokat mindig könny-mosta fehér csíkok mintázták Whitefield munkája nyomán. Whitefield prédikációi egyaránt híresek voltak Angliában és Amerikában is. Senki sem kételkedett őszinteségében. A Bibliát kigúnyoló szkeptikus David Hume-tól megkérdezték, elhiszi-e, amiről Whitefield prédikált. – Én nem, de ő bizony hisz benne – felelte a férfi. Egy közeli barátja így jellemezte egyszer Whitefieldet: „Ritkán, szinte soha nem tudom könnyek nélkül végighallgatni a beszédét.” Egy gazdag New York-i hölgy viszont ezt mondta: „Whitefield úr olyan vidám, örömteli volt, majdnem rávett, hogy kereszténnyé legyek.” Ez volt minden, amit Whitefield mindig is akart, hogy az emberek kereszténnyé legyenek. Szolgálatának köszönhetően sok ezren azzá is lettek.

Alkalmazás: Mi tesz egy szónokot sikeressé? 2Kor 4:5-7

Az 1700-as évektől kezdve a modernkori missziómunka nagyon gyorsan fejlődött. E hatalmas mozgalom minden története említésre érdemes, de mi most csak a legfontosabbakat tekintjük át. William Carey, egy szegény varga úgy érezte, az evangélium hirdetésének munkája minden keresztény felelőssége. Ez a gondolat nem hagyta nyugodni. Szerencsére volt hite és látása, hogy tovább is lépjen, ne csak a bűntudat gyötörje. 1789-ben mondta el híres beszédét, melyben híressé vált mondata is elhangzott: „Várj nagy dolgokat Istentől, vállalj nagy dolgokat Istenért!” Ha tudni szeretnénk, honnan származtak e gondolatai, olvassuk el az Ézs 54:2-3 igeverseket, ahol Isten szólítja fel népét a hajlékok bővítésére, hogy helyet készítsenek a hozzájuk csatlakozók számára. 1793-ban családjával együtt Indiába költözött, ahol különféle munkákat vállalt kiadásai fedezésére. Ahogy egyre több megtérőt kereszteltek meg, Carey látta, mekkora szükségük lenne anyanyelvi Bibliára. Bámulatos módon megtanulta a bengáli nyelvet és 1801-re lefordította az Újszövetséget. A kiváló nyelvérzék ajándéka által később egyetemi professzori álláshoz jutott, amivel 15 ezer fontot keresett évente. Ebből 40 fonttal támogatta a családját, a többit pedig mind a missziós munkára fordította. Idővel összesen hét nyelvre fordította le a Bibliát, 45 iskolát és egy kórházat is alapított leprások számára. Carey 41 évnyi szüntelen missziós szolgálat után halt meg, de előtte még elérte célját, és hasznos munkát végzett Krisztus indiai egyháza alapjainak lefektetéséért. Robert Moffat története is hasonló. 1817-től az evangélium terjesztésére használta fel az ismételten kitörő törzsi háborúk és felkelések alkalmait Dél-Afrikában. Tizenkét esztendő után alapította az első gyülekezetet. A csüggedést elutasítva Moffat 1870-ig dolgozott egyhuzamban.

Alkalmazás: Miért tölti valaki az egész életét egy idegen országban? Miért kockáztatja, hogy esetleg megölik azok, akiknek a segítségére érkezett? Zsid 13:12- 16; 1Pt 2:21-24

Amerika 1812-ben küldte első misszionáriusát Indiába Adoniram Judson személyében, aki csupán néhány évvel korábban még Isten létezését is tagadó ateista volt. Ám barátjának, aki annak idején az ateizmusba vitte, halálos ágyán felhangzó kétségbeesett kiáltásai valami jobb keresésére indították. Rövidesen rátalált Jézusra. Majd megnősült és feleségével együtt Indiába utazott. Az első év során kétszer is el kellett hagyniuk Indiát, és végül Burmába mentek. Ott sem találtak kedvesebb fogadtatásra, sőt a kiutasítás helyett megverték, láncra verve hajtották át a sivatagon és végül majdnem két esztendőre börtönbe zárták Judsont. Szolgálatának 14 éve alatt felesége és gyermekei meghaltak, ő mégsem adta fel. Nagy szenvedélye volt a Biblia burmai nyelvre fordítása. Amikor sikeresen elkészült vele, maga a Biblia tárta szélesre előtte legnagyobb reményei kapuját. A burmai karin törzs ősi hagyománya beszélt egy rég elveszett „fehér testvérről”, aki elhozza a megmentő üzenetet egy „arany könyvben” E jövendölésnek köszönhetően az evangélium gyorsan terjedt a karinok között. Judson halálakor, 1850-ben, 7 ezer megtért ember élt ott, 1920-ra pedig már több mint 150 ezer. Különösen sokkal tartozunk Hudson Taylornak is Kínában végzett missziós munkájáért és az orvosi missziós munka ötletéért. Bár hivatalos orvosi tanulmányait nem fejezte be, Taylor bölcsen elsajátított minden egészségügyi ismeretet, amit csak tudott, mielőtt a kínai Shanghaiba utazva Angliát elhagyta volna. Orvosi munkája értékes lehetőséget adott neki azok szívének megnyerésére, akikkel megosztotta az evangéliumot. Elhatározása, hogy beilleszkedik a helyi kultúrába (például kínai öltözéket hordott) és szilárd Istenre hagyatkozása minden szükségletében, misszionáriusok ezreinek adott bátorítást azóta is. 1854-ben kezdte munkáját, és a rövid időszaktól eltekintve, amit az egészsége visszanyerése és tapasztalatainak megosztása végett Angliában és az Egyesült Államokban töltött, egészen 1905-ben bekövetkezett haláláig ő vezette a kínai belföldi missziót.

Alkalmazás: Honnan származott vajon szerinted a karin törzs hagyománya?

Az 1800-as évek leginkább emlékezetre méltó misszionáriusa David Livingstone volt. Robert Moffat beszédeinek hatására kezdett Afrikában dolgozni 1840- ben. Néhány évvel később feleségül vette Moffat lányát, Maryt, és északabbra, Közép-Afrikában kezdett munkálkodni. Livingstone hamar megtapasztalta a teljes körű oktatás hasznát. Kijelentette, hogy egy missziós család nélkülözhetetlen tagjai az „ezermester” férj odakint, és a minden háztartási munkára képes „cselédlány” a házon belül. Livingstone hűséges lélekmentő volt, akit mindig a mások iránti szeretet motivált. A korszak különleges körülményei között ez a szeretet vezette a rabszolgaság ellenzésére, mely szerinte a leggonoszabb dolog, ami az evangélium terjesztését akadályozza Afrikában. Arról számolt be, hogy a kontinens belsejében fogságba ejtett rabszolgáknak alig egy ötöde érkezik meg a kubai, vagy még távolabbi „jóságos gazdákhoz”. A többiek, vagyis nyolcvan százalékuk belehal kegyetlen fogva tartóik embertelen bánásmódjába. Livingstone hitte, hogy a rabszolga-kereskedelem felszámolása érdekében Afrika határait meg kell nyitni más országok utazói és kereskedői előtt is. Akkor nem leplezhetnék tovább a szörnyű kegyetlenségeket és a „civilizált” világ sem tehetne úgy, mintha nem tudna róla. Munkája nagy részét ezért az addig feltérképezetlen dzsungelek, folyók és tavak felfedezése tette ki. Bár feleségével együtt életüket áldozták Afrika szolgálatára, odaadásuk és áldozatuk sokat segített az általuk annyira gyűlölt szörnyű kegyetlenségek megszüntetésében, és az afrikai terep megnyitásában a misszionáriusok következő generációi előtt. Livingstone hatására áldozta életét Mary Slessor a nyugat-afrikai Kalabárban. Mary hihetetlenül bátran dolgozott Jézusért. Több alkalommal is veszélyes harcok kellős közepébe ment és egyszerűen azok abbahagyását követelte. Vakmerő bátorságának és az emberek iránti szeretetének köszönhetően sok veszélyes helyzetből került ki épségben, ahol pedig meg is ölhették volna. Egyszer ezt mondta egy nem túl együttműködő törzsfőnöknek: „Amikor a nők erejére gondol, elfeledkezik a nők Istenének hatalmáról.” Mary bátran felvette a harcot az évszázados hagyományok ellen, hogy például az ikercsecsemőket kitették a dzsungelbe meghalni, hogy a törzsfőnök halálakor a feleségének és kíséretének is meg kellett halnia, hogy minden gyilkosságot meg kell bosszulni. Idővel sok falu élete alakult át Mary hatására, és sok élet menekült meg az evangélium nyomán. Kedvenc mondása így szólt: „Bármerre, csak mindig előre!” Így szolgált 44 esztendőn keresztül.

Alkalmazás: Észrevetted már, mennyi bibliavers szól arról, hogy nem kell félnünk? Valóban tudunk bízni a következő igeversek ígéreteiben? Zsolt 27:1;  Zsolt 56:11; Ézs 51:12; Róm 8:31; Zsid 13:6   

Tanulmányozásra
Olvassuk el a tanulmányban említett igeverseket és „A nagy küzdelem” című könyv 257–264. oldalait!