ÓVAKODJUNK A KAPZSISÁGTÓL!

Text de memorat

„Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete” (Lk 12:15)

E heti tanulmányunk: Józsué 7; Ézsaiás 14:12-14; János 12:1-8Apostolok cselekedetei 5:1-11; 1Korinthus 10:13; Efezus 5:5

A kapzsiság olyan vagyon vagy birtok utáni féktelen vágyakozás, ami más tulajdona. Ez nem kis dolog, méghozzá annyira nem, hogy ott van közvetlenül a hazugság, a lopás és a gyilkosság mellett. Olyan veszélyes, hogy Isten úgy döntött, belefoglalja nagy erkölcsi törvényébe: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé” (2Móz 20:17).
A kapzsiságot gyakran sorolják azok közé a förtelmes bűnök közé, amelyek kizárhatják az embert Isten országából. „Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Istennek országát? Ne tévelyegjetek! Mert sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalankodók, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem szitkozódók, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát” (1Kor 6:9-10, ÚRK).
A kapzsiság ott van a zsarolás, a bálványimádás, a paráznaság és a házasságtörés mellett? Ezt mondja az igeszöveg. Ezen a héten néhány olyan példát vizsgálunk meg, amelyek bemutatják, mennyire rossz is valójában, illetve mit tehetünk azért, hogy felülkerekedjünk rajta!

Március 4. – A nők imanapja

EGW idézet:

Egész szívünket át kell adni Istennek, különben nem munkálja bennünk azt a változást, mely képmását kialakítja. Bűnös természetünk elidegenített bennünket Őtőle. A Szentlélek találóan ábrázolja állapotunkat: „Akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt.” (Ef 2:1) „Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség.” (Ésa 1:5–6) Sátán tőrében tart bennünket, foglyokká tétettünk az ő akaratára (2Tim 2:26). Isten meg akar bennünket gyógyítani, szabadítani bűneinkből. Miután ez teljes átalakulást igényel, egész lényünk megújulását, azért teljesen át kell adnunk magunkat Istennek. […]
A Teremtő… kilátásba helyezi számunkra az áldások teljességét, melyekhez kegyelem által kíván eljuttatni. Magához hív bennünket, hogy átadván magunkat neki, akaratát bennünk munkálhassa. Egyedül tőlünk függ tehát, hogy a bűn örökös rabszolgaságát, avagy Isten gyermekeinek csodás és boldogító szabadságát választjuk-e? – Jézushoz vezető út, 43. o.

Teljesen Istentől függj! Ha ez másképp van, itt az ideje megálljt parancsolni. Állj meg ott, ahol vagy, és változtasd meg a dolgok sorrendjét! Őszintén és valódi vágyakozással kiálts Istenhez! Küzdj a mennyei jutalomért, míg csak győzelemre nem jutsz! Helyezd egész lényedet – testedet, lelkedet és szellemedet – Isten kezébe, engedd, hogy az Ő szeretetteljes, megszentelt eszköze lehess, akit az Ő akarata és Lelke vezérel… Akkor tisztán látod majd a mennyei dolgokat.
Ha hagynánk, hogy gondolataink többet időzzenek Krisztusnál és a mennyei világnál, akkor erőteljes ösztönzést és segítséget nyernénk az Úr harcaira. A büszkeség és a világ szeretete elveszti hatalmát, ha ama jobb világ dicsőségéről elmélkedünk, ami hamarosan otthonunk lesz. Krisztus szépsége mellett minden földi gyönyörűség értéktelennek tűnik. – Isten fiai és leányai, 105. o.

Az önzés és irigység bűne ellen Isten gyógyírja a folytonos, magunkat megtagadó jótékonyság és adakozás gyakorlása. Isten azért vezette be a rendszeres adakozást, hogy fenntartsa művét, s enyhítse a szenvedők és ínségesek nyomorúságát is. Azért rendelte el, hogy az adományozás szokássá váljon, hogy ellensúlyozza az önzés veszélyes és csalóka bűnét. A folyamatos adakozás halálra éhezteti az irigységet. Isten rendelése szerint a rendszeres adakozás célja elszakítani az irigytől a gazdagságot olyan gyorsan, hogy amint szert tesz rá, úgy az Úrnak szentelje, ami az Urat illeti. […]
Isten rendszeres adakozásra rendelt terve sorvasztja az irigységet, s erősíti a jótékonyságot. Ha vagyonuk növekszik, akkor még az istenfélelmet vallók is beleszeretnek pénzükbe. Minél többre tettek szert, a gyűjtés annál kövérebbre hizlalja az irigységet, s e gonoszságok egyre gyarapodnak a művelésükkel. Isten jól ismeri fenyegető veszélyünket, ezért olyan védelemmel kerített körül, mely megakadályozza romlásunkat. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 548. o.
 

Természetes módon gyakran felvetődik a kérdés, hogy miként ütötte fel a fejét a bűn Isten világegyetemében. Valamennyire értjük. A lényege a kapzsiság. Valószínűleg tehát igazából ez az eredendő bűn.

1. Olvassuk el Ézs 14:12-14 szakaszát! Milyen utalást találunk itt Lucifer bűnbeesésére? Mi volt a kapzsiság szerepe ebben a folyamatban?

„Nem volt megelégedve rangjával, pedig nagyobb megbecsülésben részesült, mint a mennyei sereg többi tagja. Merészen magának igényelte azt a hódolatot, amely egyedül a Teremtőt illette meg. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy mindenekfelett Istent szeressék és neki engedelmeskedjenek. Szolgálatukat és hűségüket inkább magának akarta biztosítani. Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a végtelen Atya a Fiát ruházta fel; ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, amelyre egyedül Krisztusnak volt joga” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 9. o.).

2. Olvassuk el Ef 5:5 és Kol 3:5 verseit! Pál szerint mivel egyenlő a kapzsiság? Miért?

Milyen érdekes, hogy az apostol kétszer is egyenértékűnek nevezi a kapzsiságot a bálványimádással. Az a bálványimádás, amikor Isten, a Teremtő helyett az ember mást, egy teremtett lényt vagy dolgot tisztel, annak szenteli az életét (Róm 1:25). Lehetséges tehát, hogy a kapzsiság azt jelenti: az ember olyasmit akar megszerezni, ami nem való neki, de annyira áhítozik rá, hogy szívében csak a vágyára összpontosít, nem az Úrra?
Lucifer eleinte kétségkívül nem tudta, hová vezetik majd helytelen vágyai. Ugyanez megeshet velünk is. A „Ne kívánd!” parancsolat az egyetlen, ami kizárólag a gondolatokra vonatkozik, és megakadályozhatja, hogy olyasmit tegyünk, ami más parancsolatok áthágásához vezetne (lásd például 2Sámuel 11. fejezetét).

Olvassuk el 1Tim 6:6-7 verseit! Hogyan védhetjük meg magunkat a kívánságtól, ha arra összpontosítunk, amit itt Pál írt?

EGW idézet:

Ameddig minden teremtett lény szeretetből engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A mennyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és Őt dicsőíthették. És amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját. De ez a boldog állapot megváltozott. […]
Lucifer lassan helyet adott az önfelmagasztalás vágyának. A Szentírás ezt mondja: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.” (Ezék 28:17) „Ezt mondád szívedben: […] hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14:13–14) Ez a hatalmas angyal, aki minden dicsőségét Istentől kapta, eljutott oda, hogy ezt magának tulajdonította. Nem volt megelégedve pozíciójával, pedig nagyobb megbecsülésben részesült, mint a mennyei sereg. Merészkedett a csakis a Teremtőnek kijáró hódolatot magának kívánni. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy mindenek felett Istent szeressék, és neki engedelmeskedjenek. Szolgálatukat és hűségüket inkább magának akarta biztosítani. Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a végtelen Atya a Fiát ruházta fel, ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, amelyre egyedül Krisztusnak volt joga. – Pátriárkák és próféták, 35. o.

Sokan, akik állítják, hogy hisznek Istenben, cselekedeteikkel éppen Őt tagadják. A pénz, a ház és a földek szeretete azt mutatja, hogy bálványimádók és hitehagyók lettek. Az önzés minden formája kapzsiság, ami bálványimádást jelent. Sokan azok közül, akiknek a neve szerepel a gyülekezeti névsorban, Istenben és a Bibliában hívőknek tartják magukat, miközben olyan dolgokat imádnak, amiket az Úr azért adott, hogy azokat az irgalom cselekedeteire használjuk fel. Lehet, hogy ténylegesen nem a földi gazdagságot imádják, mégis az lett a bálványukká, így a Mammont imádják. Földi dolgokat dicsőítenek, miközben csak a Teremtőt illeti meg az imádat. Ő látja mindezt, és feljegyzi álnok bizonyságtevésüket.
Istent kizárják a világi kereszténység lelki templomából, hogy helyet biztosíthassanak a világi módszereknek. Az ilyen kereszténynek a pénz az istene. Csakhogy a pénz Jehováé, miközben az, akire rá lett bízva, nem hajlandó jótékony célokra fordítani. Ha Isten tervét tiszteletben tartva használná fel, jó cselekedeteinek tömjénfüstje felszállna az égig, és több ezer megtérő lélek hála és dicsőítő éneket énekelhetne. – Counsels on Stewardship, 223. o.

Az igazi vallás békességet, boldogságot és hálaérzetet eredményez. A kegyesség jótékony hatással van erre és az eljövendő életre is.
Az ingerlékenységhez és ellenkezéshez vezető nyugtalanság és elégedetlenség bűnös dolog. Az önmagunk elleni elégedetlenség azonban dicséretes, mivel még nagyobb erőfeszítésekre késztet annak érdekében, hogy az elme fejlődjön, és az ember még hasznosabb dolgokat végezzen. Ez a fajta elégedetlenség nem vezet csüggedéshez, hanem új erők elnyerését teszi lehetővé, hogy birtoklója a lehető legtöbb területen, a lehető legnagyobb haszonnal munkálkodhasson. Ha mindig határozott vallási elvek és érzékeny lelkiismeret jellemez, és ha szemeid előtt folyton az istenfélelem lebeg, akkor fejlődni fogsz, és egyre inkább felkészülsz a hasznos szolgálatra. – Our High Calling, 242. o.
 

Izrael  történelmének  egyik  legnagyszerűbb  időszaka  volt,  amikor negyven évnyi pusztai vándorlás után végre beléphettek az ígéret földjére. Izrael népe hatalmas csoda folytán az áradás időszakában száraz lábbal kelt át a Jordán­folyó medrén. Ez az átkelés olyan hatásos volt, hogy Kánaán pogány királyainak a szíve „megolvadt”, nem volt merszük harcolni (Józs 5:1).
Kánaán meghódításakor az első igazi kihívást Jerikót fallal körülvett és megerősített városának bevétele jelentette. Senki nem tudta, hogyan lehet legyőzni Jerikót, még Józsué sem. Isten azonban Józsué imájára válaszul bemutatta a tervet, hogyan rombolhatják le a várost, amit végre is hajtottak. Ám ezután kifejezetten rosszul alakultak a dolgok.

3. Olvassuk el Józsué könyve 7. fejezetét! Mi történt a jerikói nagy győzelem után? Milyen tanulságot szűrjünk le ebből a történetből magunkra nézve?

Ákán bevallotta tettét, amikor megvádolták, és elmondta, hogy „megkívántam ezeket”. Az a héber szó („hmad”), aminek a fordítása „megkívántam”, a Bibliában másutt kifejezetten pozitív értelemben fordul elő. Ugyanezt találjuk példának okáért Dán 9:23 versében, amikor Gábriel azt mondta Dánielnek, hogy „kedves vagy”.
Ebben az esetben azonban a hmad jelentése rosszra mutatott. Ákán szembement az egyértelmű paranccsal, ami az elfoglalt városokban megtiltotta a fosztogatást (Józs 6:18-19), és így szégyent hozott az egész nemzetre. Ráadásul az Ainál elszenvedett vereség után Józsué aggódni kezdett: „Ha meghallják a kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért” (Józs 7:9)? Más szóval, az Úr arra akarta felhasználni az óriási győzelmeket, hogy a környező népek tudtára adja, mekkora hatalma van és a népéért munkálkodik. A hódításukkal (másképpen) kellett bizonyítaniuk a népek előtt Jahve erejét. Az Ainál történt fiaskó után azonban kudarcot vallott ez a bizonyságtétel, és még emberi életeket is vesztettek.

Gondoljunk bele, hogy Ákán milyen egyszerűen igazolhatta magában a tetteit! Valójában a többi zsákmányhoz képest ez annyira kevés! Senkinek nem fog feltűnni. Mégis, kinek árthat? Mellesleg a családomnak is szüksége van a pénzre. Hogyan védhetjük meg magunkat az efféle veszélyes mentegetőzéstől?

EGW idézet:

Hogy minden kétséget kizáróan megállapítsa, nem hagyván okot ama vádra, hogy jogtalanul ítélték el, Józsué ünnepélyesen kérte Ákánt, ismerje be az igazságot. A szerencsétlen ember vallomást tett bűnéről: „Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izrael Istene ellen […] Láték ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, amelynek súlya ötven siklus vala, és megkívántam ezeket, és elvevém ezeket, és íme elrejtve vannak a földben, a sátramnak közepében.” (Józs 7:20–21) […]
Izrael milliói közül csak egy ember volt, aki az ítélet és győzelem ünnepélyes órájában át merte hágni Isten parancsolatát. Sineár drága köntösének láttára felébredt Ákán kapzsisága. Még akkor is, amikor emiatt szembe került a halállal, „jó babiloni köntösnek” nevezte azt (Józs 7:21). Egyik bűnt követi a másik. Eltulajdonította az Úr kincstárának szentelt aranyat és ezüstöt – és meglopta Istent Kánaán földjének első gyümölcséből. – Pátriárkák és próféták, 495–496. o.

Aki a földi dolgokat tekinti fontosnak, és az életét a földi gazdagságok megszerzésére pazarolja, valójában nem jól fektet be. Később majd be kell látnia, hogy porrá lett minden, amiben bízott. Az örök gazdagságokat csak önmegtagadás és a földi javak feláldozása révén lehet megszerezni. A keresztény sok nehézségen át jut be Isten országába. Folyamatosan meg kell harcolnia a nemes harcot, nem szabad letennie fegyverét, míg Krisztus nem utasítja, hogy megpihenhet. Csak úgy szerezhet örökké tartó örökséget, ha teljes mértékben odaszenteli magát Krisztusnak. – This Day With God, 152. o.

Ezrek követik el ugyanazt a hibát, amit a farizeusok, akiket Krisztus megdorgált Máté asztalánál. Sokan inkább elutasítják az igazságot, amely a világosság Atyjától száll alá, semhogy feladják dédelgetett elképzeléseiket, vagy lemondjanak valamiféle bálványozott véleményről. Önmagukban bíznak, saját bölcsességükre alapoznak, nem ismerik fel lelki szegénységüket. Ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos dolgokat cselekedhetnek. Amikor azt kell látniuk, hogy a munkába lehetetlen az ént is beleszőniük, elutasítják a felkínált üdvösséget.
A jogszerű vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretet nélküli, Krisztus nélküli. Az önigazult lelkülettel felajánlott böjt vagy ima utálatosság Isten szemében. Az imádkozók ünnepi gyülekezete, a vallásos ceremóniák körforgása, a külső megalázkodás, az impozáns áldozat mind hirdetik, hogy ezen dolgok cselekvője igaznak tekinti önmagát, aki jogosult a mennyországra – mindez azonban csalás. Saját cselekedeteinkért sohasem vásárolhatunk üdvösséget. […]
Az embernek meg kell üresítenie magát az énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edénybe új bor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk Fejedelmére és Bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni Krisztus jelleme. – Jézus élete, 280. o.

A Biblia egyik legtragikusabb története Iskáriótes Júdásé. Olyan kiváltságban volt része, ami a világon csak tizenegy másik embernek adatott meg: mindig Jézus társaságában lehetett, magától a Mestertől tanulhatott örökérvényű igazságokat. Milyen szomorú, hogy amint tudjuk, ő örökre elveszett, miközben mások, akiknek közel sem volt annyi lehetősége, mint neki, üdvözülni fognak!
Mi történt? A választ egy szóban találjuk: kapzsiság, vagyis a szíve vágya.

4. Olvassuk el Jn 12:1-8 szakaszát! Mit tett Mária, amivel akkora feltűnést keltett? Hogyan reagált Júdás? Miért? Mit felelt Krisztus?

Az Üdvözítő szelíden megdorgálta Júdást a kapzsiságból fakadó megjegyzése miatt, erre ő távozott a lakomáról. Egyenesen a főpap palotájába ment, ahol Jézus ellenségei gyülekeztek. Sokkal kevesebbért kész volt a kezükbe adni Jézust, mint amennyit Mária ajándéka ért (lásd Mt 26:14-16).
Mi  történt  Júdással?  Annyi  nagyszerű  lehetőséget,  ritka  kiváltságot kapott! Miért tett mégis ilyen rossz dolgot? Ellen G. White szerint „Júdás megszerette a Nagy Tanítót, és szeretett volna vele lenni. Megvolt benne a vágy arra, hogy jelleme és élete megváltozzon, és azt remélte, hogy Krisztussal való kapcsolata révén megtapasztalhatja majd ezt. Az Üdvözítő nem utasította vissza Júdás közeledését. Helyet adott neki a tizenkettő között. Megajándékozta őt hatalommal, hogy betegeket tudjon gyógyítani és démonokat tudjon kiűzni. Júdás azonban nem jutott el addig a pontig, hogy teljesen alárendelje magát Krisztusnak” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 620. o.).
Végső soron mindannyiunknak vannak jellemhibáink, amelyeket legyőzhetünk, ha engedünk Isten bennünk munkálkodó hatalmának. Júdás viszont nem adta át teljesen magát Krisztusnak, így a hatalmába kerítette a kapzsiság bűne, aminek tragikus végkimenetele lett, pedig Krisztus erejével felülkerekedhetett volna azon. Ki az közülünk, aki ilyen vagy olyan téren ne küzdene a kívánsággal? Ebben az esetben Júdás a pénzt kívánta, és a szívbéli bűne, a kívánság lopásra késztette (Jn 12:6), végül pedig amiatt árulta el Jézust.
Félelmetes tanulság ez mindannyiunk számára azzal kapcsolatban, hogy mennyire veszélyes lehet a kívánság! Ami kis dolognak tűnik, egyszerű szívbéli vágyként indul, végül katasztrófához és örök kárhozathoz vezethet.
 

EGW idézet:

Júdásnak értékes jellemtulajdonságai voltak, viszont néhányat kiűzhetett volna az életéből, hogy üdvösséget nyerhessen. Ismét újjá kellett volna születnie, de nem mulandó magból, hanem múlhatatlanból. Legfőbb örökölt, majd ápolt negatív hajlama a kapzsiság volt, s gyakorolva olyan szokásává vált, amely tetteire rányomta a bélyegét. […]
Minden lehetősége megadatott elfogadni Krisztust személyes Megváltójának, de elutasította ezt az ajándékot. Nem volt hajlandó alávetni útjait és akaratát Krisztusnak. Nem azt gyakorolta, ami szembeszállt természetes hajlamaival. Következésképpen, erőteljesen kapzsi lelkületén nem javított. Miközben látszólag továbbra is a tanítványok közé soroltatott, és Krisztus mellett lehetett, Júdás olyan eszközöket tulajdonított el, amelyek az Úr tárházát illetik.
Júdás megtanulhatta volna ezeket a leckéket, ha tényleg meg akarja tisztítani a lelkét, csakhogy meggazdagodási vágya felülkerekedett, és a pénz szeretete vette át fölötte az uralmat. Engedékenysége miatt ezen tulajdonság olyannyira kifejlődött és olyan mély gyökereket eresztett, hogy kiölte szívéből az igazság nemes magját. – Counsels on Stewardship, 219–220. o.

Az a kis pénz a meg nem szűnő kísértés volt Júdásnak, és időről időre, mikor apró szolgálatot tett Krisztusnak, vagy vallásos dolgokra szentelt néhány órát, fizetést adott magának a kevés összegből, melyet az örömhír világosságának terjesztésére gyűjtöttek. Végül annyira fukar lett, hogy keserűen kifakadt, amiért értékes kenetet öntöttek Jézus fejére. Egyre azt számolgatta magában, hogy mennyi pénz ütötte volna markát a költségekre, ha pénzzé teszik a kenetet. Az önzés egyre erősödött, míg Júdás azt nem képzelte, hogy súlyos veszteség érte a kincstárt, mert nem kapta meg pénzben a kenet árát. Végül nyíltan is panaszkodott, hogy pazarlás volt a Krisztusnak adott költséges áldozat. Megváltónk megrótta őt irigysége miatt. Sajgó tüske lett ez Júdás szívében, míg csekély pénzösszegért bele nem egyezett, hogy elárulja Urát. A szombatünneplők között is lesznek olyanok, akiknek nem igazabb a szíve, mint Júdásé. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 42. o.

Ha közelebb húzódunk Istenhez, egymáshoz is közelebb kerülünk. Nem közelíthetünk ugyanahhoz a kereszthez, ha nincs közöttünk egységes lelkület. Krisztus azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, mint ahogy Ő is egy az Atyával. Törekednünk kell az egyetértés és a megértés lelkületére. Igyekezzünk az egységre, hogy Isten legyen megdicsőítve mibennünk, ahogy megdicsőült a Fia által, és akkor Isten úgy fog szeretni bennünket, ahogy szereti az Ő Fiát.
Isten szeret téged. Nem azért akar közelebb vonni magához, hogy ártson neked. Ó, nem! Meg akar vigasztalni, és ki akarja árasztani rád az öröm olaját, hogy meggyógyítsa és bekötözze a bűn és a Sátán okozta sebeidet. A megszomorodott lelkület helyett a dicsőség ruháját adja rád. – That I May Know Him, 246. o.

Izgalmas lehetett akkoriban az egyházhoz tartozni. A Szentlélek pünkösdi kiáradása után az apostolok nagy erővel hirdették az evangéliumot, majd ezrek csatlakoztak a közösséghez.
„Miután könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összejöttek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten igéjét bátran hirdették. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt, és vagyonából senki semmit nem mondott magáénak, hanem mindenük közös volt” (ApCsel 4:31-32, ÚRK).
Micsoda előjog volt Anániás és Szafira számára, hogy részei lehettek a korai egyháznak, figyelhették, amint növekszik, tanúi voltak a Szentlélek szemmel látható munkájának! „Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, és az eladottak árát elhozták és letették az apostolok lábához, amelyet aztán elosztottak a többiek között, kinek-kinek szüksége szerint” (ApCsel 4:34-35, ÚRK).
Anániás és Szafira egészen az események hatása alá került, ők is a részesei akartak lenni ennek. Elhatározták, hogy eladnak egy birtokot, és hozzájárulnak az egyház előmeneteléhez. Eddig minden rendben is volt.

5. Olvassuk el ApCsel 5:1-11 részét! Vajon mi a rosszabb: visszatartani valamennyit az összegből, vagy hazudni azzal kapcsolatban? Miért lett ilyen szigorú az ítélet?

Eleinte úgy tűnt, hogy őszintén támogatni akarták a munkát. „Később Anániás és Szafira megszomorították a Szentlelket, mert engedtek a kapzsiságnak. Ígéretüket megbánták, és csakhamar eloszlott annak az áldásnak az éltető befolyása, amely szívüket hő vággyal töltötte el, hogy Krisztus ügyéért nagy dolgot tegyenek” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 48. o.). Más szóval, bár jó szándékkal indultak, a kapzsiságuk miatt álarcot öltöttek, másnak tettették magukat, mint akik valójában voltak.

„Erre nagy félelem támadt az egész gyülekezetben és mindazokban, akik ezt hallották” (ApCsel 5:11, ÚRK). Az eset után az emberek bizonyára jobban odafigyeltek a tizedük befizetésére. Ám ez a szomorú történet nem azért szerepel a Bibliában, hogy a hűséges tizedfizetésre intsen bennünket. Hová vezethet tehát a kívánság? Mit tanít ez a történet ezzel kapcsolatban?

EGW idézet:

Isten azonban gyűlöli a képmutatást és a hazugságot. Anániás és Safira Istent csalta meg eljárásával. Hazudtak a Szentléleknek, és bűnükre gyorsan borzalmas ítélet zúdult. Amikor Anániás elhozta adományát, Péter így szólt hozzá: „Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szentlelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért, hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”
„Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.” […]
A végtelen Bölcsesség látta, hogy az isteni harag ezen rendkívüli megnyilatkozására szükség van, hogy a fiatal gyülekezetet megóvja az erkölcsi hanyatlástól. Tagjainak száma gyorsan növekedett; a gyülekezetet veszély fenyegetné, ha az erős szaporodás mellett olyan férfiak és nők jutnának be, akik azon ürügy alatt, hogy Istent szolgálják, a Mammont imádnák. Ez az ítélet bebizonyította, hogy emberek nem csalhatják meg az Istent, aki látja a szívben rejtőző bűnt, és gondja van rá, hogy meg ne csúfolják. Figyelmeztetés volt ez a gyülekezet számára, hogy kerüljön minden látszatot és képmutatást. Óvakodjék attól, hogy meglopja Istent. – Az apostolok története, 72–73. o.

Mégis egyesek abban vétkesek, amiben Anániás és Safira. Azt gondolják, hogy ha visszatartják annak egy részét, amire Isten tart igényt a tizedrendszerben, akkor a testvérek mit  sem  fognak  tudni  erről. Ezt gondolta a házaspár is, kinek példáját figyelmeztetésül nyertük. Isten ezzel az esettel bizonyítja, hogy vizsgálja a szíveket. Lehetetlen elrejteni előle az ember szándékát és indítékát. Örök figyelmeztetést hagyott hátra a korok keresztényei számára, hogy őrizkedjenek a bűntől, melyre a szív mindenkor hajlamos.
Bár Anániás és Safira vétkének megismétlését nem követi Isten nemtetszésének látható jele, ez a bűn mégis ugyanolyan visszataszító Isten szemében, s oly bizonyosan meglátogatja az ítélet napján a törvénytaposót. Sokan még ebben az életben magukon fogják érezni Isten átkát. Mikor valaki ígéretet tesz a műnek, ez Istennek tett ígéret, melyet szentül meg kell tartani. Isten szemében nem kevesebb, mint szentségtörés, templomrablás, ha a magunk hasznára fordítjuk, amit szent művének fejlesztésére ígértünk. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 469. o.

Jézus Krisztus tanításának lényege az önfeláldozás. Ezt a parancsot a keresztény gyakran hallhatja, mivel az embert nem lehet más módon megmenteni, csak ha elszakad önző életétől. Földi élete során Krisztus megmutatta, hogy mit jelent az evangélium igazi ereje…
Minden ember vele együtt szenved, ellenáll a bűnnek, az Ő ügyéért fog munkálkodni, mások érdekében lemond önmagáról, és ezért az Úr örök jutalmat ígér az igazaknak. A Jézus életét jellemző lelkület részeseivé kell válnunk. Fel kell vállalnunk áldozatkész életét, hogy az eljövendő élet örök dicsőségében részünk legyen. – Review and Herald, 1911. szeptember 28.
 

A kapzsiság a szívből fakad, és gyakran észrevétlen marad, mint a büszkeség meg az önzés, ezért halálos és megtévesztő. Éppen elég nehéz legyőzni az olyan nyilvánvaló bűnöket, mint a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a bálványimádás és a szombatrontás, amelyek kívülről is láthatóak és az elkövetésük előtt gondolkodni kell. Viszont hogyan kerekedhetünk felül a helytelen gondolatokon? Itt válik igazán nehézzé a helyzet.

6. Olvassuk el 1Kor 10:13 versét! Milyen ígéretet kapunk itt? Miért olyan fontos ezt a kívánság gondolatkörével összefüggésben is értelmezni?

Isten hatalmával hogyan védekezhetünk ez ellen a veszélyesen megtévesztő bűn ellen?
1.    Határozzuk el, hogy Istent fogjuk szolgálni és rá hagyatkozunk, családja tagjaiként! „Válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok… én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józs 24:15).
2.    Imádkozzunk naponta, és imáinkba foglaljuk bele Mt 6:13 versét is: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké” (ÚRK)! Amikor olyasmit kívánunk, amiről tudjuk, hogy nem kellene, akkor imádkozzunk azért a helyzetért, hivatkozzunk a Biblia győzelmi ígéreteire, így akár 1Kor 10:13 versére is!
3.    Tanulmányozzuk rendszeresen a Bibliát! „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).
Jézus már megküzdött az ember/bűn  problémájával. Mindenben megkísértetett, amiben minket is kísértés ér. Egész éjszakákat töltött az Atyával való imakapcsolatban, hogy erőt kapjon az ellenálláshoz. Nem hagyta el a földet addig, amíg a példájával utat nem készített és erőt nem ígért mindannyiunknak arra, hogy hittel és engedelmességgel élhessünk, és kifejlődhessen bennünk a krisztusi jellem.
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ézs 55:6-7).
 

Milyen következményekkel járt már a kívánság az életünkben? Milyen tanulságokat szűrtünk le? Mit kellene még ezen felül is megtanulnunk?

EGW idézet:

Az Ákán vesztét okozó halálos bűn a kapzsiságban gyökerezett, mely a legáltalánosabbnak és legkönnyebbnek tekintett bűnök egyike. Míg a többi bűnöket felderítik és megbüntetik, a tizedik parancsolat áthágását alig dorgálják meg. E bűn szörnyűségét és borzasztó következményeit bizonyítja Ákán története.
A kapzsiság fokozatosan fejlődő bűn. Ákán addig dédelgette kapzsi vágyát, míg az szokásává lett, és bilincsbe verte őt, amit szinte lehetetlen volt széttörni. Amíg a bűnnek hódolt, annak gondolata döbbenettel kellett volna betöltse, hogy ezáltal szerencsétlenséget hoz Izrael népére; de a bűn annyira eltompította fogékonyságát, hogy amikor a kísértés jött, könnyű prédává vált.
Vajon nem történnek-e még mindig hasonló vétkek az ünnepélyes és világos figyelmeztetés ellenére is? Nekünk épp olyan nyíltan meg van tiltva, hogy teret engedjünk a fösvénységnek, mint ahogy Ákánnak a Jerikó zsákmányából való eltulajdonítás. Isten a fösvénységet bálványimádásnak nyilvánította. Ezért int bennünket: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak!” (Mt 6:24) „Eltávoztassátok a telhetetlenséget.” (Lk 12:15) „Fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek.” (Ef 5:3) Előttünk van Ákán, Júdás, Anániás és Safira borzalmas sorsa. De mindezek előtt ott van Luciferé, a hajnalcsillagé, aki magasabb méltóságra áhítozva mindörökre elvesztette a menny fényességét és gyönyörűségét. Mind e figyelmeztetések ellenére kapzsiság uralkodik mindenütt. – Pátriárkák és próféták, 496. o.

Isten gondoskodott arról, hogy ne legyünk feljebb megkísértve, mint elszenvedhetjük, és minden kísértésből megadja a kimenekedés útját. Ha teljesen Istennek élünk, nem engedjük meg elménknek, hogy kedvezzen önző elgondolásainak.
Ha Sátán valamilyen úton hozzáférhet az értelemhez, akkor elveti a konkolyt, és segíti annak növekedését, ami végül bő termést hoz. Sátán semmiképpen sem nyerhet addig uralmat gondolataink, szavaink és cselekedeteink felett, amíg önként nem nyitunk előtte ajtót és nem hívjuk be. Akkor bejön, és a szívünkben elvetett jó magvakat elkapkodja, és hatástalanítja az igazságot.
Zárj el minden utat a kísértő előtt! Mindazok, akiket Krisztus nevéről neveznek, vigyázzanak, imádkozzanak és őrizzék a lelkükhöz vezető utakat, mert Sátán a megrontáson és a megsemmisítésen munkálkodik, ha a legkisebb alkalmat megadják neki. – Boldog otthon, 402. o.

(1Kor 10:12–13) – Ezt mondja a népnek, míg a világban vannak, kitéve megtévesztő, megejtő hatásoknak és kísértéseknek. Amíg arra figyelnek, aki a Napjuk és Papjuk, a körülöttük levő feketeség és sötétség egyetlen foltot vagy szennyet sem ejt ruháikon. Krisztussal fognak járni. Imádkozni, hinni és fáradozni fognak a pusztulásra kész lelkek megmentésén. Próbálják széttörni a Sátán által rájuk rakott bilincseket, s nem szégyenülnek meg, ha hit által Jézust teszik meg társukká. A nagy ámító folyton-folyvást kísértésekkel és ámításokkal fog előállni, hogy megrontsa az emberi eszköz fáradozását. De ha Istenben bízik, ha szerény, szelíd és alázatos szívű, ha megtartja az Úr útját, az ég örvendezni fog, mivel kivívta a győzelmet. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 960. o.
 

Nem Ákán volt az egyetlen, aki ezüstöt és aranyat vitt vissza Izrael táborába Jerikó bevétele után. Józsué azt mondta a férfiaknak, hogy hordják vissza az ezüstöt, aranyat, illetve a rézés vasedényeket Isten házának kincstárába (Józs 6:19, 24). Minden egyebet elégettek. Viszont Ákán volt az egyetlen, aki megtartott magának valamit. „Izrael milliói közül csak egy ember volt, aki az ítélet és győzelem eme ünnepélyes órájában át merte hágni Isten parancsolatát. Sineár drága köntösének láttára felébredt Ákán kapzsisága. Még akkor is, amikor emiatt szembe került a halállal, »jó babiloni köntösnek« nevezte azt (Józs 7:21). Egyik bűnt követi a másik. Eltulajdonította az Úr kincstárának szentelt aranyat és ezüstöt – és meglopta Istent Kánaán földjének első gyümölcséből” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 462. o.).
Pál felsorolja az utolsó idők jeleit, amelyek közül az első kettő a pénzhez, illetve a javakhoz való hozzáállással kapcsolatos. „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók [kapzsik]” (2Tim 3:1-2). Az önzés és a pénz szeretete lesz az emberiség meghatározó jellemzője az utolsó napokban – a mi korunkban.
Naponkénti tanulmányozásra: 2Krón 35 – Ezsd 5; Ellen G. White: Az imádság, 16. fejezet, „Az egyéni imának titkosnak kell lennie” bekezdésig
 

1.    Ki állította azt, hogy Isten neki adta a föld minden királyságát?

2.    Kinek kellett aranyat, ezüstöt, jószágot és barmot adományoznia önkéntesen, és kinek a részére?

3.    Hol jelenik meg Ezsdrás könyvében a 666-os szám?

4.    Babilon melyik királya adott engedélyt uralkodása első évében a templom újjáépítésére?
 

5.    Hová vezet az imának és a Biblia tanulmányozásának elhanyagolása?

A kívánság – a kapzsiság egy formája – bűnt szül, mely halálhoz vezet (Jak 1:15; Júd 1:18). A kapzsiság az önzetlen szeretet törvényének áthágása (1Kor 13:5), ezzel szemben viszont a kegyes élethez társuló megelégedettség nagy nyereség (1Tim 6:6–10).
A kapzsiság nem ismer határokat, még a szent dolgokban sem, ahogy azt oly sokszor szemlélteti bibliai szereplők – emberek és angyalok – élete. A mennyben Lucifer felmagasztalta magát (Ézs 14:12–14). Ma a földön az emberiség olyan dolgokra vágyik, ami egyedül Istent illeti meg. Jerikó várának elestekor Ákán olyasmi után vágyakozott, ami Isten kincstárának volt szentelve (Józs 6:19, 24; 7:20–21). Júdás tolvaj volt, aki a pénzes zacskóból lopott (Jn 12:4–6). A Szentlélek gyülekezetre történő kitöltetésekor Ananiás és Szafira hazudott, mivel visszatartott az Úrnak megígért részből (ApCsel 5:1–10). Még a választott nép is megcsalta Istent, miután kiszabadult a száműzetéséből (Mal 3:8–10).
A kapzsiság és a kívánság ellenszere: a Szentlélek és nem a saját természetünk hangjára hallgatni (Gal 5:22; Róm 8:4–9). Azokat, akik nem ismerik Istent, a kívánságaik és a testi élvezetek vezetik (2Thess 4:5), viszont a Jézust követők megtagadják önmagukat, és fölveszik a keresztjüket (Lk 9:23), megszabadulva attól a romlottságtól, amely a kívánság által a világban van (2Pt 1:4).
Istent, mindenek Adományozóját utánozva, Jézushoz hasonlóan a szeretetben járunk. A bűnösök iránti szeretet ihlette Jézust, hogy ajándékként és áldozatként Önmagát adja érettünk (Ef 5:1–2). Az ima és a Jézus – a testet öltött Ige – kegyelme által vezetett élet igazolni fogja azt a bibliai igazságot, hogy „jobb adni, mint venni” (ApCsel 20:35), „mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:7).

A kívánság és a telhetetlenség
1.    Az Újszövetségben a „kívánság” kifejezésére használt egyik szó a görög epithymia, ami jelenthet „vágyat”, vagy „testi kívánságot” (Jak 1:14; 1Jn 2:16–17). Megtérésünk előtt „a testünk kívánságaiban” (epithymia, Ef 2:3) jártunk. Azok az emberek, akik nem ismerik Istent, a saját szívük vágyait (epithymia, Róm 1:21–24) követik. Másrészt Pál látni szeretné a testvéreit (epithymia, Róm 15:23), és vágyik Krisztussal lenni (epithymia, Fil 1:23).
A fenti jelentések értelmében a kívánság tehát lehet jó vagy rossz. Következésképpen Pál apostol azt tanácsolja, hogy „öldököljétek meg a ti földi tagjaitokat” (Kol 3:5), majd megemlíti a gonosz kívánságokat (kakósz epithymia), amelyek károsak és egészségtelenek, ahogy a fösvénységet, telhetetlenséget is (pleonekszia), amely nem más, mint bálványimádás.
2.    A telhetetlenséget vagy kapzsiságot különösképpen a gazdagság, az
anyagi javak és a mások dolgai utáni túlzott vágy jellemzi.
Pál apostol a „fösvény” (Károli, a ford. megj.; pleonekszia) szót használja a nyereségvágy kifejezésére (Ef 5:5). Jézus is összekapcsolja a „telhetetlenséget” az anyagi javak bőségével (Lk 12:15). A kapzsiság ebben az értelemben jelenthet valamely dolog iránti túlzott vagy törvénytelen vágyat is.
A telhetetlenség (pleonekszia) vagy a bűnös kívánság (kakósz epithymia) eltorzítja a bűnös érzékelőképességét, mivel az önkontroll nélküli kívánság (Gal 5:22) bálványimádáshoz vezet (Ef 5:5), hiszen a Teremtő helyett anyagi dolgok, javak felmagasztalásáról van szó.

Figyelmeztető példák
1.    Lucifer azt tervezte, hogy átveszi Isten trónját a mennyben (Ézs 14:12–14), magának követeli a jogot, hogy imádják (Mt 4:9), és a Teremtő helyett önmagát magasztalja fel, a teremtett lényt. De mivel ez nem sikerült neki a mennyben, gonosz figyelmét az emberiség felé fordította, bátorítva a bűnt és a testi kívánságokat, hogy ily módon tönkretegye az Úr kincsét a földön (Mal 3:8–10).
Az Úr azonban felhívást intéz a hívőkhöz, hogy térjenek vissza Hozzá (Mal 3:7–8), mértéken felül ígérve nekik az áldásból (Mal 3:10–12), amely jobb a világi kívánságok mentén szerzett nyereségnél.
2.    Ákán elismerte, hogy szemet vetett (héber hamad) az Isten tárházába tartozó szent dolgokra (Józs 6:18–19; 7:21). A hamad szó jelentése „kívánság”, „telhetetlenség”, „vágy”, „szépség”, „kellemes dolog”, „gyönyör”, „gyönyörűség”, „értékes dolog”. Ez a kifejezés szerepel a tizedik parancsolatban is, amely a bűnös kívánságokat tiltja (2Móz 20:17). Következésképpen a bűn kezdete a jó, de tiltott dolgok utáni vágy.
Mind a zsidók által görögre fordított Ószövetség (Septuaginta), mind Pál apostol levelei a tizedik parancsolatban is szereplő héber hamad szót az epithymia görög kifejezéssel tolmácsolják (Róm 7:7; 13:9), amelynek jelentése „kívánság”. Ez a tiltott szépségek és örömök utáni kívánság vagy vonzalom (hamad) imával és vigyázással győzhető le (Mt 26:41). Ha nem Isten van az első helyen az ember szívében (Mt 6:33), akkor a kívánság – még ha az elején ártatlan és legitim is – önkontroll nélkül elégíttetik ki (Gal 5:22), s így bűnhöz vezet.
Ákán tiltott dolgokat kívánt meg. Miután lelepleződött a bűne, a telhetetlenség (hamad) miatt elvakult Ákán a babiloni köntöst továbbra is „jó”-nak minősítette (Józs 7:21). Egy dolog szépsége és értéke azonban még nem indokolja a bűn elkövetését, és a bűn súlyosságát sem enyhíti.
3.    Éva megértette, hogy a fa jó volt, kellemes és kívánatos (hamad, 1Móz 3:6), és evett a tiltott gyümölcsből. Az Édenben áthágta a tizedik parancsolatot. Ezúttal is a tanulság az, hogy valami, ami szép, jó és kívánatos (hamad és epithymia) volt, és bűnre vitt az Édenben, a bűnbeesés után is ugyanúgy bűnre visz (Jak 1:14; 1Jn 2:16–17).
4.    Júdás tapasztalata (Jn 12:1–8) figyelmeztet, hogy a vezetői pozíció és a csodák önmagukban nem győzik le az ember szívében a telhetetlenséget. Egy volt a tizenkét tanítvány közül, közvetlenül hallhatta a Tanítót, több csodájának is a szemtanúja volt. Az Úr pénzének volt a kezelője, ennek ellenére lopott a Krisztus munkájának előrehaladására felajánlott adományokból (Jn 12:5–6), és irigység lángolt fel a szívében, amikor meglátta, hogy egy megtért és hálás szív drága nárdusolajat öntött a Megváltó fejére. Júdás és néhányan rajta kívül nem értettek egyet a Mária gesztusával, az adományozásra felhasználható pénz pazarlásának tartották, azt az összeget szerintük inkább a szegényeknek kellett volna adni (Mk 14:4–5). Vagy inkább arról volt szó, hogy Júdás abból a pénzből is el akart venni a maga számára?
Amellett, hogy Isten munkáját támogatják (Mal 3:10), a tizednek és az adományoknak lelki jelentőségük is van a hűséges Isten-imádó számára: Isten nevének felmagasztalása (Mal 1:11), az adakozó közeledése Istenhez (Mal 3:7–8), a tizedfizető és adományozó tisztessége (Péld 3:9), valamint maga az Isten-imádat (Zsolt 66:13). Következésképpen nem vétetik el a jutalom Máriától (Jn 12:3–8), aki számára a háromszáz napi munka bérének megfelelő értékű kenet túl kevésnek tűnt. Letérdelt Jézus előtt, és a hajával törölte meg a Mester lábát, ezzel önmagát is feláldozva. Magatartása sosem merül feledésbe: „Azon önfeláldozó, odaszentelt emberek, akik visszaadják Istennek, ami az övé, amint el is várja tőlük, cselekedeteik szerint részesülnek majd jutalomban. Ha nem a legkitűnőbben használják fel ezeket a javakat, tehát nem is érik el a célt – Isten magasztalását és az emberek üdvösségét, melyre az adományozók szánták –, akik őszinte szívvel hozták az áldozatot, egyedül Isten dicsőségével gondolva, nem vesztik el jutalmukat” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 2. köt., 519. o.).
5.    Ananiás és Szafira esete is példaértékű (ApCsel 5:1–11). Mózes harmadik könyvében meg van határozva, hogy az ingatlanok eladásából származó összeget adományként fel kellene ajánlani a szentély tárházának (3Móz 27:8–33). A tized szintén a szentségek közé tartozik (3Móz 27:31–33; Mal 3:10). 3Móz 27. fejezete azonban azt is kiemeli, hogy minden az Úrnak szentelendő dolgot az értékesítés vagy kiváltás előtt előbb a papnak fel kellett értékelnie, a kiváltás törvényének értelmében (3Móz 27:8, 11–13, 25, 27, 31–32).
Ez a pap által végzett értékelés azt sugallhatja, hogy a felmérés célja a telhetetlenség kialakulásának megakadályozása volt, amit a pap a felajánlott vagy kiváltásra szánt dolog alulértékelése által ért el, de az is megtörténhet, hogy az intézkedést azért végezték el, hogy megelőzzék annak  lehetőségét,  hogy  az  adományozó  visszatartson  magának  egy részt a nyereségből.
Mivel a papok abban a korban már nem végeztek felmérést az eladandó javak értékét illetően, az eladott tulajdon értékének meghatározása egyedül Ananiás és Szafira lelkiismeretén múlott. Csakhogy Ananiás és Szafira hazudott, hogy így magának is megtarthasson egy részt a megígért összegből.
Mindenesetre az Újszövetségben a tizedek és adományok szentségek és érinthetetlenek maradnak, ahogy az Ószövetségben is azok voltak. Ezt igazolják Isten és a Szentlélek közvetlen kinyilatkoztatásai (Zsid 2:1–4; ApCsel 5:1–11).
Minden alkalommal, amikor lelki megújulásra került sor, feléledt a nép adakozókészsége is (2Móz 35:20–29; 2Krón 31:1–12; Mal 3:6–12; ApCsel 4:23–37). Csakhogy Ananiás és Szafira nem igazán részesült a Szentlélek kitöltetéséből, ezért vállalniuk kellett a következményeket. Ha sikerült volna a csalásuk, az apostolok hitelessége és az egyház isteni legitimitása már az elején érintve lett volna. Ma már nem kell számolnunk ilyen azonnali isteni ítélettel, viszont eljön majd az a nap, amikor mindannyian számot fogunk adni az Úr előtt mindenért, amit tettünk, akár jó, akár rossz dolog volt az (Préd 12:15–16).
„Nemcsak az első gyülekezetnek, hanem minden eljövendő nemzedéknek szolgáljon intelmül Isten haragjának ez a példája a kapzsiság, a csalás és a képmutatás ellen. Ananiás és Szafira lelkében először a kapzsiság ébredt fel […] A tized és az önkéntes adományok képezik Isten művének jövedelmét” (Ellen G. White: Apostolok története, 74. o.).

 
Kérd meg a csoportod egyik tagját, hogy olvassa fel az alábbi idézeteket, majd válaszoljatok a kérdésekre!

Gyógymód a kapzsiság ellen
„Az állandó önmegtagadó segítőkészség Isten gyógyszere az önzés és a kapzsiság megrontó bűne ellen. Az Úr rendelte el a rendszeres segítőkészséget műve fenntartására és a nyomorúságban élők szenvedésének enyhítésére. Elrendelte, hogy az adakozás váljék szokásunkká, ellensúlyozva a kapzsiság veszélyes és megtévesztő bűnét. A folyamatos adakozókészség halálra éhezteti a kapzsiságot” (Ellen G. White: Boldog otthon, 370. o.).
1. A jólelkű segítőkészség idegennek tűnhet az újjá nem született emberi szív számára. Hogyan ápolhatjuk az önzetlen segítőkészség szokását? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy örömmel tudjunk segíteni másokon, megszabadulva ezáltal a kapzsiság érzésétől?
2. Hogyan vonhatjuk be az embereket a hűséges tizedfizetésre, adományozásra, humanitárius és missziós természetű jótékonyságra ösztönző kampányokba?

Az adakozókészség és a Szentlélek
„A hívőknek ez az adakozókészsége a Szentlélek kitöltetésének volt a következménye. Akik elfogadták az evangéliumot, azoknak szívük­lelkük egy vala. Egyetlen közös érdek uralta őket: a rájuk bízott misszió eredményessége. A haszonlesést nem ismerték. […] Később azonban Ananiás és Szafira megszomorították a Szentlelket, amennyiben kapzsiság fogta el őket” (Ellen G. White: Apostolok története, 70–72. o.).
3. A keresztény adakozókészség akkor érvényesülhet, ha a Szentléleknek lehetősége van dolgozni a szívünkben. A telhetetlenség a jótékonyság ellentéte. Elemezd a saját lelki életedet, figyelembe véve, hogy milyen mértékben veszel részt a gyülekezeted humanitárius és missziós projektjeinek anyagi támogatásában! Milyen eredményre jutottál az önvizsgálatod során? Olvasd el 2Kor 13:5 versét!