ISTEN CSALÁDJÁNAK TAGJAI

Text de memorat

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk” (1Jn 3:1)!

E heti tanulmányunk: 1Krónika 29:13-14; Zsoltárok 50:10-12; Máté 6:19-21; Galata 3:26, 29; Filippi 4:19; 1János 5:3

Keresztényként csodálatosnak mondható az Istennel való kapcsolatunkban, hogy Ő ránk bízza földi ügyei intézését. Már az emberi történelem kezdeténél kifejezetten Ádám és Éva személyes gondjára bízta a természet makulátlan világának őrzését. (Lásd 1Móz 2:7-9, 15 verseit!) Az Úr kijelentette, hogy az Ő nevében dolgozzanak, amibe beletartozott az állatok elnevezésétől kezdve a kert gondozásán át a föld benépesítése is.
Erőforrásokkal is megáld bennünket Isten, és minket bíz meg azok igazgatásával. Így például nekünk kell pénzt keresni, kiállítani a csekkeket, elvégezni az elektronikus átutalásokat, összeírni a költségvetést vagy szombat délelőtt a gyülekezetbe hozni a tizedet és az adakozást. Arra bátorít bennünket, hogy a saját és mások szükségletére, illetve az Ő ügye előmenetelére fordítsuk az erőforrásokat, amelyeket nekünk adott. Bármilyen hihetetlennek tűnik is, minket bízott meg azzal, hogy felneveljük a gyermekeit, felépítsük az épületeit és oktassuk a jövő nemzedékeit.
Az e heti tanulmányban feltérképezzük, milyen előjogokban van részünk és milyen kötelezettségek hárulnak ránk abból következően, hogy Isten családjának tagjai vagyunk.

Január 7. – A Biblia szombatja

EGW idézet:

Ezen a világon kell megtanulnotok, hogyan éljetek majd Krisztus menynyei családjában. Ne vesztegessétek az időt, hanem igyekezzetek minél jobban megismerni azokat az elveket, amelyeket Isten gyermekinek követniük kell. Azért vagyunk itt, hogy Krisztus jellemét másoljuk le, és tanuljuk meg az Ő gyöngédségét és alázatosságát. Ezeknek köszönhetően jutunk el oda, hogy a nevünk mellé a következő jelentés kerüljön: „És ti Őbenne vagytok beteljesedve.” (Kol 2:10) Türelem, jóság, önuralom – ezekkel kell mutatnunk, hogy nem ehhez a világhoz tartozunk, hanem nap mint nap olyan leckéket tanulunk meg, amelyek egy sokkal magasztosabb iskolára jogosítanak fel bennünket. – The Upward Look, 248. o.

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy az Isten fiainak neveztetünk!” Krisztus mondta: „Amiképpen Te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra”, hogy betöltsék „ami híja van a Krisztus szenvedéseinek… az Ő testéért, ami az egyház.” (1Jn 3:1; Jn 17:18; Kol 1:24) Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy mentse az elveszetteket az Ő nevében. Izraelben elhanyagolták ezt a munkát. Azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat, vajon nem ugyanezt teszik? – Krisztus példázatai, 191. o.

Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt. Nemcsak abban a fényben járhatunk, amelyet Isten Izraelre sugározott, jóllehet már az is nagy világosság volt, hanem még többet tudhatunk a Krisztus által nyújtott csodálatos megváltásról. Ami a zsidóknak előkép és szimbólum volt, az nekünk valóság. Ők az Ószövetség történelmét ismerték csak, mi az Ót és az Újat is. Annak a Megváltónak az ígérete a mienk, aki eljött; a keresztre feszített Megváltó ígérete, aki feltámadt, és József széthasadt sírja felett hirdette: „Én vagyok a feltámadás és az élet!” Jézus Krisztus és az Ő szeretetének megismerése által Isten országa közénk jött. Krisztusról tanulunk prédikációk útján, és róla hallunk lelki énekekben. Gazdagon megrakott lelki asztal tárul elénk. A végtelen áron megvásárolt menyegzői ruhát Isten mindenkinek ingyen kínálja… Mit tehetne még Isten értünk, amit a nagy vacsora, a mennyei lakoma ne rejtene magában?! – Krisztus példázatai, 317. o.

Mennyei Atyátok igényt tart rátok. Kérésetek és érdemeitek nélkül gondviselése gazdagságában részesít benneteket. Sőt, mi több, az egész mennyet nektek adta egyetlen ajándékban, szeretett Fiában. E végtelen ajándékért cserébe kér tőletek készséges engedelmességet. Mivel drága árat fizetett értetek, amely Isten Fia vére volt, elvárja tőletek, hogy helyesen használjátok a kapott kiváltságokat. Szellemi, erkölcsi képességeitek Istentől kapott ajándékok. Olyan talentumok ezek, amelyek bölcs gyarapításra valók, és nem arra, hogy megfelelő használat nélkül parlagon heverjenek, vagy lustaság miatt megbénuljanak és elkorcsosuljanak. Döntéseteken múlik, hogy a rajtatok nyugvó súlyos felelősséget hűséggel teljesítitek-e vagy sem, erőfeszítéseiteknek jó irányt és erőtök legjavát adjátok-e. – A keresztény nevelés alapjai, 85. o.

1. „Ezért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, Akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön” (Ef 3:14-15). Milyen képvilágot idéz fel ez az igeszakasz? Milyen reménységet találunk benne?

Jézus kijelentette a szolgálata elején: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved” (Mt 6:9). Később ugyanezt ismételte meg, amikor egyedül volt a tanítványaival (Lk 11:2). Tehát azt mondja nekünk, hogy így szólítsuk az Atyát: „Mi Atyánk”. Mária át akarta ölelni Jézust, amikor a feltámadás után találkozott vele.
„Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20:17, RÚF).
Krisztussal egy Atyánk van, ezért Ő a testvérünk, mi pedig mind egymás testvérei vagyunk az Úrban. Jézus azért vált a földi család tagjává, hogy mi a részei lehessünk a mennyeinek. „A mennyei és a földi család egy család” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 741. o.).
 

2. Olvassuk el 2Móz 3:105:1 és Gal 3:26, 29 verseit! Ezek alapján hogyan viszonyul hozzánk Isten? Miért meríthetünk ebből bátorítást?

A teremtéssel ellentétes elmélet szerint hideg természeti törvények termékei vagyunk, akikről nem gondoskodik senki. A Szentírás viszont nemcsak Isten létezését tanítja, hanem azt is, hogy Ő még szeret is bennünket. Olyan szeretettel viszonyul hozzánk, ami miatt a Biblia gyakran a család képvilágával mutatja be a kapcsolatunkat. Amikor Jézus a népének vagy Isten gyermekeinek mondja Izraelt, amikor a mi Atyánknak nevezi az Urat, akkor ugyanezt hangsúlyozza: az Úr úgy szeret bennünket, ahogy a családtagok szeretik egymást. Micsoda jó hír ez a gyakran igen ellenséges világban!
 

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben mindenkivel úgy bánunk, mintha családtagok lennének! Hogyan tanulhatunk meg jobban viszonyulni egymáshoz testvérként?
 

EGW idézet:

Isten változást vár el népétől. Egyetlen biztonságunk ezen utolsó időkben a Krisztussal és egymással való egység kialakítása. Ne hagyjuk, hogy Sátán ezt mondhassa: „Nézzétek, a Krisztus zászlaja alatt állók gyűlölik egymást. Nincs miért tartanunk tőlük, míg energiájukat a csatározásaikra pazarolják, és nem ellenem harcolnak.” A Szentlélek kitöltetése után a tanítványok kezdték hirdetni a feltámadott Megváltót, és egyetlen vágy fűtötte őket: a lelkek megmentése. A szentek közösségében összhang uralkodott. Figyelmet, törődést, önmegtagadást és olyan szeretetet tanúsítottak egymás iránt, amit elvárt tőlük Jézus Krisztus. Szavaikban és tetteikben nyoma sem volt az önzésnek, és a kívülállók szívében is ilyen szeretetet akartak lángra lobbantani. – The Upward Look, 358. o.

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. […[ Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3:26, 28)
Az egység titka a Krisztusban hívők egyenlőségében rejlik. A Krisztustól való elszakadás széthúzást, vitát és nézetkülönbséget okoz. Krisztus az a központ, amely felé mindenkinek vonzódnia kell, mivel minél közelebb vagyunk a középponthoz, annál közelebb leszünk egymáshoz érzelmekben, kedvességben és szeretetben, és egyre jobban magunkévá tesszük Jézus jellemét és képmását. Isten nem tartja számon az emberi rangsorolást. – That I May Know Him, 99. o.

Mindenkinek ápolnia kellene a szívében az emberek iránti szeretetet. Ez egy isteni tulajdonság, amit sosem szabad elhanyagolni. „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Mt 23:8) Isten azt a feladatot adta az embernek, hogy kedvesen viszonyuljon embertársaihoz, hogy segítsen a rászorulókon, a megsebzetteken és az elnyomottakon. Tetteik következményeként sokan megszomorodtak, de az emberi családból ki értheti meg úgy, mint Isten nyomorúságuk igazi okát?
Napjainkban nagyon sok sebzett és megszomorodott léleknek van szüksége vigasztalásra. Az Úrnak vannak eszközei e nyomorúságban levők megvidámítása érdekében. Mi vagyunk azok, akiknek a pénzváltók asztalára kell helyeznünk a talentumainkat, hogy a felhőket elűzve ezen emberek életére áradhasson a reménység és hit napsugara abban, aki „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). – This Day With God, 183. o.

Krisztus Évát hitvestársként adta Ádámnak, és első csodáját egy menyegzői lakomán művelte. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol barátok és rokonok együtt örvendeztek. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, amelyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsanak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.
Krisztus megtisztelte a házastársi viszonyt azzal is, hogy a közte és a megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Énekek 4:7) – A nagy Orvos lábnyomán, 356. o.
 

3. Olvassuk el 1Krón 29:13-14, Zsolt 24:1, 50:10-12 és Agg 2:8 verseit! Milyen üzenetet foglalnak magukban? Mit jelent ez az igazság a számunkra? Hogyan viszonyuljunk mindahhoz, ami a birtokunkban van?

Krónikák első könyvének 17. fejezetétől kezdődik az a rész, ami feljegyzi, hogy Dávid király házat akart építeni Istennek. Beszélt a vágyáról Nátán prófétának, aki így felelt neki: „Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten” (1Krón 17:2, RÚF)! Ám még aznap éjszaka Isten szava utasította a prófétát, mondja meg a királynak, hogy ő nem építheti meg a házát, mert egész életében hadakozott. A fia fogja helyette elvégezni ezt a munkát. Dávid erre azt kérte, hogy legalább hadd készíttesse el a terveket és készítse elő az építőanyagokat. Az Úr ebben engedett a király kérésének. Dávid az élete hátralevő részében „tömérdek” (1Krón 22:4, RÚF) mennyiségű fejtett követ, cédrust, vasat, aranyat, ezüstöt és rezet halmozott fel. Amikor már minden építőanyagot előkészítettek és elhelyeztek az építkezési területen, összehívta Izrael vezetőit, hogy dicsőítsék az Urat és adjanak hálát neki.
Mit mondott Dávid király 1Krón 29:13-14 verseiben feljegyzett nyilvános imádságában, mi volt az építőanyagok valódi forrása, amelyeknek a beszerzésére annyi időt és pénzt fordítottak? Tulajdonképpen a következő volt a mondandójának lényege: „Igazából semmi érdemünk nincs ezeknek a különleges anyagoknak a beszerzésében, mert csupán azt adjuk vissza neked, ami eleve a tiéd.”
Ezt fontos mindannyiunknak hangsúlyozni, akár szegények, akár gazdagok vagyunk (de főként az utóbbiaknak). Mivel mindent Isten teremtett a kezdetekkor (lásd 1Móz 1:1; Zsolt 33:6, 9; Jn 1:3), Ő a jogos tulajdonosa mindannak, ami csak létezik, így beleértve azt is, ami a miénk – mindegy, mennyire keményen, szorgalmasan és becsületesen dolgoztunk meg érte. Isten kegyelme nélkül semmink se lenne, sőt mi sem léteznénk. Tehát mindig azzal a tudattal kell élnünk, hogy végső soron minden az Úré! Állandóan szem előtt tarthatjuk ezt az igazságot, ha Őt dicsőítjük és hálát adunk neki az irántunk való jóságáért.
 

„Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk” (1Krón 29:14, RÚF)! Milyen gyönyörű elveket fejeznek ki ezek a szavak? Ezek alapján tehát hogyan viszonyuljunk Istenhez meg a javainkhoz?
 

EGW idézet:

Isten a természet által beszél hozzánk. Látva a természet szépségét és gazdagságát, az Ő hangját hallhatjuk. Kezének csodálatos alkotásaiban az Ő dicsőségét látjuk. Művét teljes pompában szemlélhetjük úgy, hogy fátyol nem takarja el azt a szemünk elől.
Istentől kaptuk a lehetőséget, hogy szemlélve műveit, Őróla tanuljunk. Szeretetének kifejezéseként bocsátotta rendelkezésünkre ezen értékeket. Az Úr szereti a szépet, amivel a kedvünkben jár és hálát ébreszt bennünk. Ő tárta elénk a természet szépségeit úgy, ahogy egy földi szülő igyekszik szeretett gyermekeinek szép dolgokat ajándékozni. Isten szeretne mindig boldognak látni bennünket. Szép és hasznos dolgokat ad nekünk ajándékba, még e tökéletlen és bűnös föld által is. A gyönyörű színes virágok az Ő szeretetéről és gyöngédségéről beszélnek, és az Életadóra emlékeztetnek. – The Upward Look, 327. o.

Ha az emberek megnyitnák értelmüket, hogy felismerjék az összefüggést a természet és a természet Istene között, Isten teremtő hatalmának hűséges elismeréseit hallanánk. Isten élete nélkül a természet kiveszne. Alkotásai tőle függnek, rá támaszkodnak. Ő ad életadó tulajdonságot a természet termékeinek. A gyümölccsel roskadó fákat Isten ajándékának kell tekintenünk, mintha csak Ő helyezné a gyümölcsöt a kezünkbe. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1081. o.

Dávid uralkodásának kezdetén a legdédelgetettebb terve volt, hogy templomot épít az Úrnak. Bár Isten nem engedte meg neki szándéka megvalósítását, mégis buzgón és komolyan dolgozott ennek a tervnek érdekében. Gondoskodott a legdrágább építési anyagok bőségéről: arany, ezüst, ónix és különböző színű kövek; márvány és a legértékesebb fák gondosan elraktározva várakoztak a felhasználásra. […]
Dávid mélyen átérezte saját érdemtelenségét az Isten házához szükséges anyag összegyűjtésében. Annak viszont örült, hogy az Istenhez való hűség abban is kifejezésre jutott, hogy az ország nemesei készségesen válaszoltak felhívására, amikor teljes szívvel felajánlották kincseiket Jahvénak, és odaszentelték magukat szolgálatára. Isten maga volt azonban az, aki ezt a hajlandóságot létrehozta népében. Ezért a dicsőség Őt illette meg és nem az embereket. Isten volt az, aki ellátta az embereket a föld gazdagságaival. Lelke késztette őket, hogy értékes tárgyaikat vigyék el a templom számára. Minden az Úrtól volt. Ha az Ő szeretete nem indította volna meg a nép szívét, akkor a király minden erőfeszítése hiábavaló lett volna, és a templom sohasem épült volna fel.
Minden, amit az emberek Isten jótékonyságából kapnak, továbbra is Isten tulajdona marad. Amit Isten a föld értékes és szép dolgaiban adott, mindazt az ember kezébe helyezte, hogy azokat vizsgálva, az Isten iránti szeretet mélységét és kegyelmének értékelését  hirdessék. Legyenek azok a földi gazdagság kincsei, vagy az emberi értelem értékei – önkéntes adományként Jézus lábaihoz kell tenniük. Az adományozó pedig Dáviddal együtt mondja: „Amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked.” (1Krón 29:14) – Pátriárkák és próféták, 750–753. o.
 

Jézus Krisztus a legnagyobb ajándék, amit Istentől csak kaphatnak a gyermekei, aki a megbocsátás békességét, a mindennapi élethez és a lelki növekedéshez kellő kegyelmet, illetve az örök élet reménységét adja nekünk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16, ÚRK). „Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12).
Az üdvösség tehát alapvető ajándék, mert ugyan mi egyebet kaphatnánk Istentől, ami hosszú távon is igazán számít? Bármink is legyen itt, egy nap meg fogunk halni, mint ahogy velünk együtt mindenki, aki emlékezett ránk. A feledés homályába merül majd az a jó is, amit valaha tettünk. Tehát mindig a gondolataink középpontjában kell tartanunk az evangélium ajándékát, a keresztre feszített Krisztust (1Kor 2:2)!
Ám Isten az üdvösség mellett még jóval többet ad nekünk. Jézus a következő szavakkal nyugtatta azokat, akik aggódtak az ételük és a ruházatuk miatt: „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6:33, ÚRK).
 

4. Olvassuk el Zsolt 23:1, 37:25 és Fil 4:19 verseit! Ezek szerint hogyan gondoskodik Isten a mindennapi szükségleteinkről?

Amikor Jézus a távozásáról beszélt a tanítványainak, megígérte, hogy vigasztalásul elküldi nekik a Szentlelket. „Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri őt, de ti ismeritek, mert nálatok lakik, és bennetek lesz” (Jn 14:15-17, ÚRK).
„…elvezet majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13, ÚRK).
A Szentlélek ezután csodálatos lelki ajándékokat adott Isten gyermekeinek. (Lásd 1Kor 12:4-11 szakaszát!)
Dióhéjban: Isten, akiben „élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28), aki „mindeneknek életet, leheletet és mindent” adott (ApCsel 17:25), aki megteremtett bennünket, illetve üdvösséget ígért nekünk, megáldott minket anyagi és lelki javakkal, amelyekkel mások áldására lehetünk. Tehát bármink is legyen, bármilyen adottságokkal vagy képességekkel ajándékozott meg minket, mindannak felhasználásával tartozunk az Ajándékozónak.
 

EGW idézet:

A példázat nem ajándékként tünteti fel az igazgyöngyöt. A kereskedő minden vagyonát odaadta érte. Sokan kérdezik, hogy ez mit jelent. Hiszen a Szentírás ajándéknak mondja Krisztust. Ő valóban ajándék, de csak azoknak, akik teljesen átadják magukat neki – lelküket, testüket, értelmüket egyaránt. Krisztusnak kell adnunk önmagunkat, mert csak így tudunk minden kívánalmának készséggel engedelmeskedni. Egész lényünk, minden képességünk és adottságunk az Úré. Szenteljünk mindent szolgálatára. Ha teljesen átadjuk magunkat neki, Krisztus a menny minden kincsével együtt nekünk adja önmagát. Mienk lesz a nagy értékű igazgyöngy. – Krisztus példázatai, 116. o.

Nem értjük meg az elfedezés roppant értékét! Ha megértenénk, többet beszélnénk róla. Istennek Fiában nyújtott ajándéka a felfoghatatlan szeretet kifejezése volt. Ez volt a legtöbb, amit Isten megtehetett, hogy egyrészt  tisztességet  szerezzen  törvényének,  másrészt  megmentse a törvénytaposót. Tanulmányozzuk hát a megváltás tervét! Ez a legmagasztosabb tárgykör, mely gondolatainkat foglalkoztathatja. Ha az emberek elgondolkodnának Krisztus kereszten kifejezett szeretetén, hitük megerősödne, hogy nagyra becsüljék kiontott vérének érdemeit, így megtisztulnának és meg lennének mentve a bűntől. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1132. o.

Jézus nem akarta az embereket fényűzés utáni vágyuk kielégítésével magához vonzani. Az elfáradt és éhes tömeg számára a hosszú, érdekfeszítő nap után az egyszerű táplálék egyrészt Jézus hatalmát bizonyította, másrészt azt, hogy mindennapi szükségleteikről is szeretettel gondoskodik. A Megváltó nem ígért követőinek evilági fényűzést; az is lehet, hogy szegénység lesz a sorsuk. De szavát adta, hogy szükségleteiket kielégíti, és földi javaknál többet ígért – saját jelenlétét, amely állandó vigaszt nyújt. – A nagy Orvos lábnyomán, 47. o.

„Az én  Istenem  pedig  be  fogja  tölteni  minden  szükségeteket  az Ő gazdagsága szerint, dicsőségesen, a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:19) Isten az áldások sokaságát árasztja azokra, akik Jézus Krisztussal kapcsolatban vannak. Jézus nem azért hív magához, hogy csupán néhány óra erejéig felfrissítsen minket kegyelmével és jelenlétével, utána pedig elküldjön a világosságából, hogy járjuk nélküle szomorú és búskomor utunkat. Nem, nem! Azt mondja, hogy együtt kell lakoznunk Ővele… Bízz benne szakadatlanul, és ne kételkedj szeretetében! Jézus ismeri minden gyengeségünket, és jól tudja azt is, hogy mire van szükségünk. Megadja nekünk a naponként szükséges kegyelmet…
Isten minden munkást előkészít, aki Krisztus példáját követi, hogy befogadja és felhasználja azt az erőt, amelyet megígért egyházának a Föld aratásának megérlelésére. Ha az evangélium hírnökei megújítják odaszentelési fogadalmukat, az Úr napról napra újra megajándékozza őket Lelke megelevenítő és megszentelő jelenlétével. Mindennapi kötelességük teljesítését azzal a biztos tudattal kezdik meg, hogy a Szentlélek láthatatlan jelenléte teszi őket „Isten munkatársaivá”. – Isten csodálatos kegyelme, 117. o.
 

Mind élvezzük azokat a lelki és földi áldásokat, ajándékokat, amelyeket Istentől kaptunk. Megnyugtató arra is gondolni, hogy a „család tagjai” lehetünk!

5. Olvassuk el 5Móz 6:5 és Mt 22:37 verseit! Mit jelent ez? Hogyan szerethetjük így az Urat?

Hogyan szeretheted Istent „teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22:37)? A Biblia érdekes módon megadja a választ, ami pedig nem az, amire a legtöbben számítanának.

6. Olvassuk el 5Móz 10:12-13 és 1Jn 5:3 verseit! Mennyei Atyánk szereteten alapuló kapcsolatot akar velünk fenntartani. Hogyan felelhetünk erre megfelelő módon a Biblia szerint?

A törvény megtartásával? A parancsolatoknak való engedelmesség­gel? Sajnálatos módon több keresztény szemében a törvény (főként a ne­gyedik parancsolat) iránti engedelmesség gondolata a törvényeskedéssel áll egy szinten. Állításuk szerint pedig egyszerűen annyi a dolgunk, hogy szeressük Istent, illetve úgy szeressük a felebarátainkat, mint önmagun­kat. Az Úr viszont egyértelműen fogalmaz: igenis azzal fejezzük ki a sze­retetünket Isten és a felebarátaink iránt, ha engedelmeskedünk a parancsolatoknak.
„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait” (1Jn 5:3). Megszoktuk, hogy így olvassuk ezt a verset: megtartjuk az Úr parancsolatait, mivel szeretjük Őt. Ez rendben is van. Ám ezt akár így is olvashatjuk: „az az Isten szeretete”, tehát azzal ismerhetjük és tapasztalhatjuk meg Isten szeretetét, hogy megtartjuk a parancsolatait.
Mt 7:21-27 szakaszában Jézus elmondta, hogy aki hallgat Isten szavára és aszerint cselekszik, hasonlít a bölcs emberhez, aki sziklára építette a házát. A bolond a homokra épített – méghozzá rettenetes következménnyel. Rá hasonlítanak azok, akik ugyan hallották, de nem engedelmeskedtek az Úrnak. Mindketten hallották a szót, az egyik engedelmeskedett, a másik azonban nem, és ez dönt élet vagy halál között.

 

Gondolkodjunk el Isten szeretete és a törvényének való engedelmesség közötti kapcsolatról! Miért lehet ezzel kifejezni az Úr iránti szeretetet? Hogyan mutatja be a parancsolatok megtartása ezt a szeretetet? (Segítség: gondoljunk arra, hogy mit eredményez a törvény áthágása!)

EGW idézet

Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk.
Krisztus lelkiismeretes munkás volt mind mulandó, mind lelki dolgokban, és elhatározta, hogy minden munkájában Atyja akaratát teljesíti. A menny és a föld dolgai közelebb állnak egymáshoz, és Krisztus jobban kézben tartja őket, mint sokan gondolnák. […] Isten azt akarja, hogy bármilyen területen dolgoznak is munkásai, Őt figyeljék, akitől minden értéküket kapták. Minden jó találmánynak és igazi haladásnak Ő a forrása, aki csodálatos tanácsokat ad, és tökéletes munkát végez. Az a jó érzék, amellyel az orvos felismeri az idegek és izmok betegségeit, és az a bölcsesség, amellyel megismeri az érzékeny emberi szervezetet, mind Istentől van. Azért adja az orvosnak, hogy a szenvedések enyhítésére használja. Istentől van az a szaktudás is, amellyel az ács a kalapácsot használja, és az az erő is, amellyel a kovács megkongatja az üllőt. Isten képességeket adott az embereknek, és elvárja, hogy hozzá forduljanak tanácsért. Bármit csinálunk, bármilyen szakmában dolgozunk, szeretné értelmünket irányítani, hogy tökéletes munkát végezzünk. – Krisztus példázatai, 348–349. o.

János pedig kijelenti: „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait; az Ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (Róm 3:31; 6:2; 1Jn 5:3) Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül… bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Róm 8:4). S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) – A nagy küzdelem, 468. o.

Aki a parancsolatok betartásával akar életszentségre eljutni, lehetetlent kísérel meg. Mindahhoz, amit az ember Krisztus nélkül tesz, bűn és önzés tapad. Egyedül a Krisztus kegyelmébe vetett hit képes bennünket megszentelni. […]
Azonban gondoljátok meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata. Isten törvénye, az Ő valódi, benső lényének kifejezése; a szeretet nagy elvének megtestesülése, mely uralmának alapját képezi mennyen és földön. Ha szívünk Isten képmására újjá alakul, ha szeretete lett beleplántálva, nem valósíthatjuk-e meg életünkben Isten parancsolatait? Ha gyökeret vert szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnk képmására, akkor teljesedésbe megy az újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjökbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény szívünkbe van írva, vajon nem fog-e élő alapot ölteni életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a tanítványság biztos jele. – Jézushoz vezető út, 59–60. o.

7. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:19-21). Milyen kulcsfontosságú igazságot mond itt Jézus? 

Ki ne olvasta volna történetek sorát arról, hogy egyesek miként gyűjtöttek össze, majd veszítettek el hatalmas vagyont? A világ igen bizonytalan hely a háborúk, a bűnözés, az erőszak, a természeti csapások miatt. Bármi történhet és hirtelen elviheti mindazt, amiért megdolgoztunk, amit becsülettel és hűséggel megkerestünk. Majd egy szempillantás alatt eljön a halál is, a dolgaink pedig azzal amúgy is haszontalanná válnak számunkra. A Szentírás természetesen nem azt mondja, hogy baj, ha gazdagok vagyunk vagy ha nagyobb vagyont gyűjtöttünk. Ezekben a versekben Jézus arra figyelmeztet, hogy mindent a helyén kell értékelni. Viszont mit jelent kincset gyűjteni a mennyben? Azt, hogy a pénz helyett Istent és az Ő ügyét tesszük az első helyre az életünkben. Azt jelenti, hogy Isten művére, az országa előmenetelére, mások érdekében és áldására használjuk azt, amink van.
Például amikor Isten elhívta Ábrámot, azt tervezte, hogy rajta és a családján keresztül áld meg minden földi családot. „Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:2-3, ÚRK) – mondta Ábrahámnak.
„Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal 3:9).
Ugyanaz a felhívás szól nekünk is, mint neki.
„A pénznek nagy értéke van, mert sok jót lehet vele tenni. Isten gyermekeinek kezében a pénz táplálék az éhezőnek, ital a szomjazónak és ruha a mezítelennek; eszköz az elnyomottak megvédésére és a betegek gyógyítására. De a pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye előbbrevitelére használjuk fel” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 243. o.).

„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21). Mit mond a szívünk: hol van a kincsünk?

EGW idézet:
Az igazi kereszténynek a mennyben van öröme és vigasza. Akik már megízlelték az eljövendő világ erőit és a menny örömét, azoknak sóvárgó lelke többé nem vágyik a világ dolgai után. Lelkük Isten után vágyakozik. Szabadidejükben sem unatkoznak, mert ilyenkor is eleget tehetnek Istenért. Ott lesz szívük is, ahol kincsük van, s a legszorosabb és legédesebb közösségben lesznek Istennel, akit szeretnek és szolgálnak. Legnagyobb örömük az lesz, ha legfőbb és legdrágább kincsüket, a szent várost és az új földet, örökös hazájukat szemlélhetik. Miközben magasztos és szentséges dolgokon elmélkednek, közelebb jön hozzájuk a menny, és érezni fogják a Szentlélek erejét. Ez mindig jobban és jobban elvonja őket a világtól és annak hiúságaitól úgy, hogy vigaszukat és örömüket mennyei dolgokban, dicső otthonuk szemlélésében fogják találni. Isten és a menny oly hatalmas vonzerőt gyakorol majd rájuk, hogy semmiféle hatalom sem távolíthatja el gondolataikat a lelki üdvösség és Isten megdicsőítésének magasztos tárgyától. – Tapasztalatok és látomások, 112. o.

Ha a szem őszinte és a mennyet szemléli, akkor a lélekbe égi fény árad, a földi dolgok pedig jelentéktelennek, kevésbé vonzónak tűnnek. A szív céljai átváltoznak, és Jézus tanácsát fogják követni. Gyűjtsetek kincseket a mennybe, s akkor gondolataitok az örökélet nagy jutalmára összpontosítanak. A jövendő örökéletet 􀏐igyelembe véve fogtok terveket szőni. Szívetek odavonzódik, ahol van a ti kincsetek. Többé nem földi érdekeket követtek, hanem minden elfoglaltságotokban és eljárásotokban felteszitek magatokban a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (Csel 9:6) A Biblia vallása fogja átszőni mindennapi életeteket. – That I May Know Him, 222. o.

Szívleljétek meg a Mester oly módon elmondott szavait, ahogy még emberhez nem szólt. Elétek tárja a követendő utat, amennyiben a legnemesebb érdekeket követitek, és megmutatja, hogy miként gyűjthettek örök kincseket. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön.” Az a veszély fenyeget, hogy a földi nyereséget hajszolva mindent elveszítesz, mivel a földi nyereségvágy közepette megfeledkezel a magasztos érdekekről. […]
A kincsek mennyei tárházba való áthelyezésének munkája teljes erőbedobást igényel a részünkről. Ez a legfontosabb feladat, mivel örök érdekeink forognak kockán. Semmi sem vész el, amit Isten ügyébe fektetünk. Minden, ami a lelkek megmentésére és Isten dicsőségére lett adományozva, ebben az életben és az eljövendő életben is a legsikeresebb befektetésnek számít. Ha arany és ezüst talentumaitokat a pénzváltók asztalára helyezitek, az értékük folyamatosan gyarapodni fog, ami a nevetek mellé bejegyzésre kerül a mennyek országában. Olyan edények legyetek, amelybe a pénzváltók asztalán gyarapodott örök kincseket helyezik el. Amikor az Úr munkájára adományoztok, saját kincseiteket helyezitek el a mennyben. És ami a mennybe letétbe lett helyezve, azt nem érheti kár vagy veszteség, hanem szaporodni fog, és örökké tartó kinccsé válik. – That I May Know Him, 223. o.

„A halálnál is erősebb az a szeretet, amellyel Isten vágyakozik földi gyermekei után. Fia feláldozásával az egész mennyet nekünk adta egyetlen ajándékban. Az Üdvözítő élete és halála, köztünk és Isten közötti közvetítése, az angyalok szolgálata, a Szentlélek esedezése és Isten mindent átható munkálkodása az elesett emberiség megváltását szolgálja” (Ellen
G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 16. o.).
„Ha önző énünket megtagadtuk és Isten gyermekeivé lettünk, akkor Isten családjának tagjai vagyunk, és Atyánk házában minden a miénk. Isten minden kincse rendelkezésünkre áll, úgy a jelen, mint az eljövendő világé is. Az angyalok szolgálata, a Szentlélek adományai és szolgáinak munkája: minden értünk történik. Miénk a világ és mindaz, ami azt betölti, amennyiben javunkat szolgálja” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, Élet és Egészség Kiadás, 113. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Krón 8–14; Ellen G. White: Az imádság, 13. fejezet, a Mózesről és az Annáról szóló részek

 

1.    Hova volt beírva a teljes Izrael? 

2.    Kinek a kardja által vetett véget Saul önnön életének?

3.    Ki volt „a vitéz férfi fia, aki nagy dolgokat cselekedett”?

4.    Mit mondott Dávid a hozzá érkezőknek, akikről azt feltételezte, hogy az ellenség kezére akarják adni őt?

5.    Mi volt Mózes számára a személyes becsületénél is fontosabb? Mire tett imában fogadalmat Anna?

A régi Izraelben nagy fontosságot tulajdonítottak a családnak, ami részben  annak  volt  köszönhető,  hogy  a  társadalom  az  Isten-imádaton alapult (T. K. Cheyene és J. Sutherland Black: Encyclopedia Biblica, 1903, 1498. o.). A család azért teremtetett, hogy Istent szolgálja. Az Atya kezdeti terve az volt, hogy egy nagy földi családot hoz létre, amely a mennyei család része legyen (Ef 3:10–15). Isten jelleme, amely el nem bukott gyermekei szívében és elméjében megnyilatkozott, minden elkövetkezendő nemzedékben nyilvánvalóvá vált (1Móz 1:26–28). A kapott áldásokat és ajándékokat Isten dicsőítésére és a világ áldására használták fel, s így az ajándékok igazi Forrására világítottak rá (Zsolt 24:).
Isten Édenben megalapította a világ első családi vállalkozását. A vállalatot a gyermekeire bízta, és elvárta tőlük, hogy az Atya akaratával összhangban igazgassák (1Móz 2:15–17).
A bűn miatt Isten elküldte szeretett Fiát, hogy a család minden tagját megmentse (Jn 3:16), ma pedig elküldi gyermekeit – kegyelme által megváltott és megigazított szeretteit –, hogy az Ő nevében dolgozzanak. Isten továbbra is fiakat keres, akik elkötelezett szolgákként visszaadják neki rájuk bízott vállalkozása nyereségét (Mt 21:33–41). Isten azok közül hívja ki ezeket a gyermekeket, akik megtartják a parancsolatait, mivel szeretik Őt (1Jn 5:3). A rájuk árasztott áldásokkal e munkások áldásként szolgálnak az egyház és a világ számára egyaránt, amíg az Isten munkája – bennünk és általunk – befejeződik (Fil 1:6), és családként visszatérünk az Atyához (Jn 14:1–3).

A sáfárság fogalmának jelentése Isten családjának kontextusában
A.    Az Atya szuverenitását jelölő tisztségek
1.    Teremtő. A keresztény sáfárság fogalmának alapjául az a meggyőződés szolgál, hogy Isten mindenek Teremtője. Szükséges elfogadnunk, hogy Ő létezik, Ő a Teremtő, és megjutalmazza azokat, akik keresik Őt (1Móz 1:1; Zsid 11:1–3, 6). Egyedül a teremtéselmélet perspektívája hirdeti helyes módon a keresztény sáfárság fogalmát és gyakorlatát. Ha a  Teremtő jelenléte a hívő életében több, mint egyszerű elmélet, akkor a hívő a testét, lelki ajándékait, javait és idejét a Teremtő szolgálatába állítja. Minden dolog Tőle származik, és az emberi életnek is Hozzá kell visszatérnie, „mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen!” (Róm 11:36).
2.    Atya. Az atya képe lényeges szerepet játszik a család bibliai jelentésében. Az „atya háza” kifejezés (bet ab) a patriarchális rendszerre mutat rá, amelyben az apa – a család őrizője és védelmezője lévén – teljes mértékben rendelkezett a családi vagyonnal, és vitathatatlan tekintélye volt a család többi tagja előtt, hatalma volt ítélkezni a család tagjainak sorsát illetően. Ő volt a család papja, és a család és a vallás általában szorosan összefonódott a közösség életében (J. E. Maldonado: Fundamentos bíblico-teológicos da casamento e da familia, 11–12. o.).
A patriarchális családok hiányosságai ellenére e kapcsolattípus néhány fontos szempontja magyarázattal szolgál az Isten és a lelki családja közötti kapcsolatra vonatkozóan (5Móz 14:1; Péld 3:12).
Atyaként Isten szent; király, aki szuverén Úrként uralkodik ég és föld felett; őrző, ítélő és megmentő (Mt 6:9–14; lásd Ézs 33:22); mindentudó, mindenható és végtelenül szerető, következésképpen bízhatunk ítéleteiben és döntéseiben. Mindig az Ő vezetése volt a legjobb, és ez most is így van és lesz mindörökké. Így hát hűségesek kell, hogy legyünk az Atya parancsolatainak megtartásában.
3.    Úr. A héber Adonai (Úr) és Jehova szavak a Septuaginta fordításban (az Ószövetség görög-zsidó változatában) a görög Kurios névként jelennek meg, aminek jelentése „Úr”, „mindenek Ura”. Az újtestamentum szerzői is megőrizték ezt a jelentést az Úrral kapcsolatosan. Számukra a hittel kimondott „Úr” szó (Kurios) az Atya és a Fiú istenségének elismerését jelentette (Mk 12:29; 1Tim 6:15; Júd 4).
Pál szerint „senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által” (1Kor 12:3). Egyedül azok érthetik meg Krisztus uralkodását, akik betöltekeztek Szentlélekkel. Megtéréssel és üdvösséggel összefüggő kérdés ez.
Mindazonáltal Jézus Úrként való elismerése sokkal többet feltételez, mint formális kijelentést: legfelsőbb teremtői, atyai és szuverén uralkodói tekintélye elismerésének kifejezését. Ez a tény megváltoztatja az értékeket, a preferenciákat és a prioritásokat az életben.

B.    Isten minden gyermeke az Ő sáfára
Sáfárnak lenni azt jelenti, hogy Isten javait igazgatni. Az Úr Jézus folytatja megmentő munkáját (1) közösségi szinten, az egyház által és (2) egyéni szinten, minden egyes gyülekezeti tag által, a Szentlélek segítségével.
1.    Közösségi szinten. Az egyház Isten családja. Az egyház ugyanakkor Isten teste is. Létezésének akkor van értelme, ha megtartja az Atya és az Úr parancsolatait, hiszen az Atya és a Fiú uralkodása egy és ugyanaz. Az egyház Krisztus ajándékainak tárháza. Isten áldozatra és szolgálatra hívja az egyházat az ajándékaival, ahogy Krisztus is szolgált, hogy ekképpen az egyház Urát Üdvözítőként és Úrként ismerje meg az egész világ. Az egyháznak hűségről kell bizonyságot tennie, mivel Isten anyagi és lelki áldásai tárházává tette őt. Mindazonáltal az egyház sáfári minősége nem helyettesíti minden egyes gyülekezeti tag felelősségét az Úr javainak igazgatásában.
2.    Egyéni szinten. Az egyház minden tagja, a Szentlélektől vezetve Krisztussal és Krisztus által él. A Lélek az őszinte sáfárság szerzője minden hívő életében. A tized rendszeres visszafizetése és a bőkezű adományok felajánlása lelki indíttatású cselekedet, amit minden egyes tagnak egyénileg kell gyakorolnia. Ez a hűség egy olyan vallásos szolgálati forma, melyet sem az ima, sem más egyházi szolgálat vagy tevékenység nem helyettesíthet.
„Bármily gyakran és bármilyen komolyan imádkozunk is az Úrhoz, Isten nem fogadja el imáinkat a tizedünk helyett. Imádsággal nem fizethetjük le Istennek való tartozásunkat” (Ellen G. White: Üzenet az ifjúságnak, 248. o.).
Az Ótestamentumban az apa pozíciójából adódó méltóság a fiúra szállt át, akinek az apa megadta a tisztességet, hogy vallásos szolgálatokat végezzen (J. E. Maldonado, uo. 12. o.). Az Úr Jézussal való kapcsolatunkban abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy hűséges sáfárai lehetünk az élet minden területén.
Istennek mindig is megvoltak a maga hűséges emberei a földön, most pedig ott vagy Neki te és az egyház – az Ő családja –, hogy hirdessétek a világnak az Ő akaratát. Ez a magasztos munka, melyet Isten ránk bízott, megköveteli, hogy mind anyagi, mind személyes képességeinket teljes mértékben Krisztus és munkája rendelkezésére bocsássuk.

C.    A család az Atyától kapta kölcsön a forrásait
1.    Lelki források. Saját erőnkből nem lehetünk hűségesek, elkötelezettek, hiányzik belőlünk a vágy és az akarat, a kegyelem azonban arra buzdít, hogy összhangban éljünk Istennel. Jézus önmagát adta értünk, és nem hagyott minket egyedül, amikor felment a mennybe, most is élvezzük jelenlétét és erejét. Jézus a Szentlélek által van közöttünk, a Szentlélekkel betöltekezve rendelkezünk Jézussal.

Jézus a Szentlélek által árasztja az egyházra ajándékait. Isten kegyelmének valóságos csodája, hogy az elbukott emberi lények érdektelenül az evangélium javára felajánlják életüket és képességeiket. Isten lelki ajándékokat adott nekünk, és válaszolnunk kell jóságára azáltal, hogy felhasználjuk és gyarapítjuk ezeket az Úr munkájában.
2.    Anyagi források. Az anyagi javak szintén Isten ajándékai. Az Édenben ősszüleink kaptak egy kiterjedt és értékes területet, amelyen rengeteg állat és növény élt, és tele volt drága kincsekkel (1Móz 2:8– 17). A tiltott fa gyümölcséből azonban nem ehettek. Semmiféle mérget nem tartalmazott az a gyümölcs, amely a tiltottságát indokolhatta volna. Isten a korlátozással egyszerűen azt akarta elérni, hogy próbára tegye Ádám és Éva hűségét (1Móz 2:15–17).
Az Isten által tiltott rész utáni vágyakozás engedetlenséghez és bűnhöz vezetett, aminek következtében az emberiségnek el kell szenvednie a halál büntetését. Éden próbája mindannyiunk életében megismétlődik.
Isten elvárja tőlünk, gyermekeitől, hogy korrektek legyünk az anyagi javakat illetően, nehogy bennünk is megszülessen a vágy az után a rész után, amelyet Isten magának tart fenn (Mal 3:8). Hűségünket és jellemünket az örök élet elnyerése érdekében teszi próbára. Egyedül a Szentlélek befolyásának köszönhetően ismerhetjük el Istent Teremtőnknek, Atyánknak és Urunknak. Ez az, ami megváltoztatja az életről alkotott felfogásunkat.
D.    A család kincsei a mennyben gyűlnek
Kincseket gyűjteni a mennyben azt jelenti, hogy befektetünk Isten munkájába. A mennyei lények velünk együtt kiveszik a részüket ebből a munkából. Mennyei befektetésünk megköveteli a részünkről, hogy minden dolog felett Isten országát helyezzük az első helyre az életünkben (Mt 6:33). A mennyet igenis érdekli, hogy mi történik a földön, főként ami Isten megváltó munkáját illeti. Jézus személyesen is érdekelt ebben a szolgálatban, és figyelemmel követi az általunk tanúsított hűség és nagylelkűség minden egyes megnyilvánulását.
A.    Isten Teremtő, Atya és Úr, mi pedig az Ő gyermekei és sáfárai vagyunk. Isten e titulusai az Ő tekintélyére, szerető gondoskodására és az üdvösség ajándékára utalnak. Neki köszönhetjük mindazt, amik vagyunk, amivel rendelkezünk és amit az örök élettel kapcsolatban remélünk.


Beszélgessetek a csoportban arról, hogy mely okok miatt engedelmeskedünk Istennek, azáltal, például, hogy visszafizetjük az Úrnak a tizedet, adományokat hozunk, részt veszünk  az  istentiszteleti szolgálatokban vagy mások megsegítésében.
Motiválja-e a csoport tagjait a mennyei ítélettől való félelem? Ha igen, hogyan?
Motiválja-e a csoport tagjait a Jézus iránti hála, mivel Ő a mi Teremtőnk és Megváltónk?
Motiválják-e a csoport tagjait az Istentől kapott áldások, amelyek Isten válaszát képezik az iránta való hűségükre?
Örömmel tölti el őket Isten szeretete és az Ő munkájában való részvétel?

B.    A bűn miatt önző és énközpontú a természetünk
A bűnbeesés miatt elveszítettük kezdeti szentségünket, amit Istentől kaptunk. Következésképpen meg kell engednünk Istennek, hogy helyreállítson bennünket. Elbukott természetünk helyreállításának munkája magába foglalja „mind az akarást, mint a munkálást” (Fil 2:13), hogy azt tegyük, ami kedves Ő előtte.
„A bűn nemcsak Istentől zár el bennünket, hanem megsemmisíti lelkünkben mind a vágyat, mind az Ő megismerésére való képességet. A gonosznak az a munkája, hogy hatástalanná tegye Krisztus küldetését. Jézusnak van hatalma megeleveníteni és helyreállítani a lélek képességeit: az elsötétült elmét és a megrontott akaratot, amelyet a bűn megbénított” (Ellen G. White: Nevelés, 29. o.).
Válassz ki önkénteseket, akik felolvassák a következő bibliaszövegeket: Mal 3:8; Jak 2:14–26 és 2Kor 5:18, 20. Ezt követően beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket:
Hogyan kell együttműködnöm Jézussal lelki növekedésem érdekében?
Miért kéri tőlem Isten a tized helyes visszafizetését és a földi munkája támogatását szolgáló adományozást?
Mit jelent az, hogy cselekedetek nélkül a hit halott? Hogyan mutatkozik meg a hitem a cselekedeteimen keresztül?
Miben áll Krisztus megbékéltetési munkája, amelyet gyermekeire bízott?