Pál szolgálata Korinthusban

E heti tanulmányunk

Apostolok cselekedetei 17:16-34; 18:4-10; 1Korinthus 1:1; 5:9-11; 2Korinthus 2:4; Galata 1:1 William Carey, a nagy angol misszionárius szokta mondani, hogy cipők foltozásával keresi a kenyerét, de a lélekmentés az igazi foglalkozása. Amint látni fogjuk, rengeteg probléma adódott a gyülekezetben, és ezektől nemigen különböznek azok, amelyekkel ma, csaknem kétezer évvel később szembesülnek a mi gyülekezeteink. Hasonló módon Pál sátorkészítésből élt (ApCsel 18:1-3), viszont az igazi hivatása az volt, hogy embereket nyert meg Krisztusnak. Ezen a héten bepillanthatunk Pál szolgálatába, amit Korinthus városában végzett. Amint látni fogjuk, rengeteg probléma adódott a gyülekezetben, és ezektől nemigen különböznek azok, amelyekkel ma, csaknem kétezer évvel később szembesülnek a mi gyülekezeteink. Valójában feltehetné a kérdést bárki, aki huzamosabb időt eltöltött a kereszténység körében vagy egyházi szolgálatban áll, hogy vajon létezik olyan keresztény csoport, ahol nincs semmi probléma? A válasz természetesen nyilvánvaló. Pál kihívásokkal néz szembe Korinthusban, amelyekre a kereszt üzenetével felel (1Kor 2:2). A ma előttünk álló nehézségekkel is úgy birkózhatunk meg, ha hűek maradunk üzenetünkhöz. Amint a hét, sőt az egész negyedév során látni fogjuk, a két Korinthusi levél a mi életünkre is vonatkozik.

EGW idézet

Pál szorgalmas tanítványként tanult Gamáliel lábainál, mégis szerzett egy mesterséget is. Szakképzett sátorkészítő volt. Mind a gazdag, mind a szegény zsidóknál szokás volt, hogy fiaikat és leányaikat hasznos munkára taníttatják, hogy ha nehéz idők állnak be, ne függjenek másoktól, hanem képesek legyenek biztosítani a maguk megélhetését. Ki kellett képezni őket a kultúrára, de ugyanakkor valamilyen mesterségre is. Ezt annak idején a nevelés kötelező részének tekintették.
Pálról és Akvilláról olvassuk, hogy sátorkészítéssel foglalkoztak. Az evangélium prédikálása közben ezt a mesterséget űzték, és így Krisztussal kapcsolatos alaposabb ismereteket oszthattak meg a hallgatóikkal. Emellett saját fenntartásuk érdekében is dolgoztak. […]
Korinthusban Pál Akvillával és Priscillával együtt dolgozott és lakott, eközben tanította őket az igazságra. A nagy apostol nem szégyellte a kétkezi munkát, nem ódzkodott attól, és nem tartotta alacsonyabb rendűnek a szolgálatánál. […]
Ha személyes vagy egyházi adományokkal támogatják a henyélő férfiakat és nőket, azzal csak bűnös szokásokra sarkallják őket, ezért ezt a legnagyobb komolysággal kerülni kellene. Minden férfit, nőt és gyermeket arra kell nevelni, hogy végezzen hasznos és gyakorlati munkát. Mindenkinek el kellene sajátítania egy mesterséget. Akár a sátorkészítést, akár bármilyen más területen végezhető szakmát, de mindenkit úgy kell nevelni, hogy értelmesen használja fel testi képességeit, és akkor a jóindulatú Isten kész gyarapítani azon emberek tehetségét, akik gyakorlati területeken dolgoznak.
Ha jó egészségnek örvendő személynek vannak ingatlanjai, és a megélhetéséhez nincs szüksége arra, hogy munkát vállaljon, akkor olyan eszközök megszerzéséért kellene dolgoznia, amelyekkel elősegítheti Isten művének előhaladását. „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.” (Róm 12:11) Isten meg fogja áldani azokat, akik ezen a téren is jó befolyást gyakorolnak másokra. – This Day with God, 203. o.

Korinthusi tartózkodása alatt Pál időt szakított magának arra is, hogy figyelmét új és nagyobb munkaterületekre irányítsa. Gondolatban különösen sokat foglalkozott Rómába tervezett utazásával. Látni kívánta a keresztény hit meggyökerezését és megszilárdulását az akkor ismert világ nagy központjában; ez képezte leglelkesebb reményét, leghőbb vágyát és dédelgetett tervét. Rómában akkor már volt gyülekezet. Az apostol azon fáradozott tehát, hogy biztosítsa az ottani hívők segítségét és együttműködését az Itáliában, valamint más országokban végzendő evangelizáló munkához. Hogy munkássága útját előkészítse a római testvérek között – akik közül még nem mindenkit ismert –, előbb levelet intézett hozzájuk. Jelezte szándékát, hogy meglátogatja Rómát, sőt közölte azt a reményét is, hogy kitűzi a kereszt zászlaját Spanyolországban. – Az apostolok története, 373. o.

A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1; vö. 2Kor 1:1). Annyira erős benne ez a meggyőződés, hogy néhány kivételtől eltekintve minden levelét így kezdi.

1. Olvassuk el a Róm 1:1 és 1Kor 1:1 verseit! Pál szolgálatának melyik két elemét emelik ki ezek a szakaszok (lásd még Gal 1:1)?

Elhívását és apostolságát Pál Isten akarataként említi. Meggyőződése, hogy elhívása nem emberektől, hanem Istentől származik (Gal 1:1). Mint Jeremiást, őt is már az anyaméhtől elhívta az Úr (Jer 1:5), ami a kegyelem cselekedete volt (Gal 1:15), azzal a céllal, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse a pogányok között. 1Kor 15:8 versében Pál magát is azok közé sorolja, akiknek feltámadása után Krisztus megjelent (1Kor 15:5-7). Néhány verssel később utal rá, hogy apostoli elhívása a Jézussal való találkozásának a következménye (1Kor 15:9-11). A „Jézus apostola” cím több fogalmat is felölel. Először is kifejezi, hogy Jézus küldte el. Pál azt is érzékelteti ezzel, hogy magát Krisztus szolgájaként azonosítja (Róm 1:1; Gal 1:10; Tit 1:1), mint hírnök és tanító (1Tim 2:7; 2Tim 1:11). Akár prédikál, akár tanít, Krisztus mindig jelen van. Röviden tehát, Pál Jézus apostola. Nemcsak Pál apostolságának a középpontja Jézus, hanem az egész életének is. Gondolatait és érzéseit betölti Jézus jelenléte. Ezt az is bizonyítja, hogy 1Korinthus kezdő hálaadó szakaszában újból és újból Jézusra utal (kilenc versben kilenc alkalommal). Pál annyira szerette Jézust, hogy folyton rá gondolt, róla beszélt. Meg akarta ismertetni a befolyási körébe tartozókkal, hogy az ő életük is Krisztus-központú legyen. Isten elhívta apostolának, őket pedig Jézus hűséges követőinek hívta el, bármilyen feladatot is láttak el.

Isten apostolnak választotta ki Pált. Téged mire hívott el? Honnan tudod? Ha nem hiszed, hogy téged is elhívott valamire, akkor mi lehet a gond az Istennel való kapcsolatodban?

EGW idézet

A komoly megbízatás, amit az Ananiással folytatott beszélgetés alkalmával kapott Pál, növekvő súllyal nehezedett szívére. A hívásra – „Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát! – Pál először ennek a jámbor férfiúnak az arcát látta meg: Ananiásét, aki a Szentlélektől indítva így szólt hozzá: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd ama Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg, és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” (Csel 22:14–16)
Ezek a szavak összhangban voltak azzal, amit Jézus maga mondott Saulnak, amikor feltartóztatta a damaszkuszi úton, kijelentve: „Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által.” (Csel 26:16–18)
 
Ahogy szívében mérlegelte ezeket a dolgokat, Pál egyre inkább megértette elhívását, hogy ő „Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából” (Eféz 1:1). Elhívása „nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által” (Gal 1:1) történt. Az előtte álló munka nagysága arra indította, hogy jobban tanulmányozza a Szent Iratokat, azért, hogy hirdethesse az evangéliumot, „de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen” (1Kor 1:17), „hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék” (1Kor 2:4–5). – A Szentlélek eljő reátok, 279. o.

A Jézus nevéért szenvedőkről szóló leírásokban nincs egyetlen név sem, amely fényesebben ragyogna a pogányok apostolának, Pálnak a nevénél. A szívében élő jézusi szeretet azt eredményezte, hogy megfeledkezett és lemondott önmagáról. Látta a feltámadt Krisztust, és az Üdvözítő arca a lelkébe vésődve beragyogta az életét. Hittel, bátorsággal és erővel rendelkezett, és nem csüggedt el a veszélyek vagy akadályok láttán, hanem országról országra járva hirdette Krisztus keresztjének igazságát. – Our Father Cares, 122. o.

2. Olvassuk el ApCsel 17:16-34 szakaszát! Hol volt Pál, mielőtt Korinthusba ment, és mivel foglalkozott ott?

ApCsel 17:16-34 versei leírják, hogy Pál Athénban prédikált, mielőtt Korinthusba utazott. Úgy tűnik, akkor nem tervezte, hogy Athénba látogat, de a Béreában fellángolt ellenállás miatt a barátai segítségével jutott el oda (ApCsel 17:13-15). Akik elkísérték Pált Athénba, azzal az üzenettel értek vissza Béreába, hogy Timóteus és Szilász a lehető leghamarabb menjen utána (ApCsel 17:15). ApCsel 17:16-34 szakasza arról számol be, hogy mit tett Pál, amíg rájuk várakozott. Jézusról beszélt a zsinagógában, a piactéren és az Areopágoszon. Egyszerűen nem tudott másról beszélni, csak Jézusról, erre használt fel minden alkalmat.

3. Olvassuk el ApCsel 18:1-11 verseit! Mihez kezdett Pál Korinthusba érve, amit aztán teljes ottléte alatt folytatott?

Második misszióútján Pál Korinthusba érkezett. Lukács beszámol róla, hogy másfél évig volt ott. Az apostol – mint általában – itt is a zsinagógában kezdte missziós tevékenységét (ApCsel 18:4-6). ApCsel 17:1-2 verseiből megtudjuk, hogy ez volt a szokása. Az „először a zsidóknak” stratégiát követte (ApCsel 13:46; Róm 1:16), annak alapján, amire Jézus utasította az apostolait (ApCsel 1:8). Amikor végre csatlakozott hozzá Korinthusban Szilász és Timóteus, „Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 18:5, ÚRK). Korinthusi tartózkodása alatt „tanította köztük az Isten igéjét” (ApCsel 18:11, ÚRK). Ez a háttere annak, hogy elmondta híressé vált szavait: „Elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2:2, ÚRK).

Mit tanulhatunk Pál missziós tevékenységéből, amit Athénban és Korinthusban végzett? Mitől olyan nehéz ma hirdetni az evangéliumot a városokban és a közösségekben? Hogyan lehetünk sikeresek a nehezebb helyeken? Milyen stratégiákat tanulhatunk Pál missziós tevékenységéből? Mi a legjobb módja ennek?

EGW idézet

Korinthus az őskeresztény korszak I. századában nemcsak Görögországnak, de az akkori világ egyik vezető városa volt. Utcáin vegyes tömeg tolongott: görögök, zsidók és rómaiak, más országbeli utazókkal együtt; ezek lázasan törtettek üzleteik vagy élvezeteik után. Ezt a nagy kereskedelmi gócpontot a Római Birodalom minden részéből könnyen elérhették; fontos központ volt, ahol Isten és igazsága emlékműveit kellett megalapozni.
Korinthusban sok zsidó is letelepedett; ezek között volt Akvilla és Priscilla, akik később Jézus Krisztus komoly munkatársaiként tűntek ki. Miután Pál mindkettőjük jellemét kiismerte, „hozzájuk csatlakozék”.
Pál mindjárt munkája kezdetén mindenütt az előretörés komoly akadályait vette észre e nagy forgalmú központban. Majdnem az egész város a bálványimádásnak hódolt. Kedvenc istennőjük Vénusz, kinek tiszteletéhez sok erkölcstelen szokás és ceremónia kapcsolódott. A korinthusiak durva erkölcstelensége még a pogányok között is fel tűnt. Gondolkozásuk és észjárásuk semmi másra sem terjedt ki, mint pillanatnyi élvezeteikre és szórakozásaikra.
Mikor az apostol Korinthusban prédikálta az evangéliumot, egészen más módszerre tért át, mint amelyet athéni működése alatt követett. Ott megkísérelte a hallgatók ismeretéhez való alkalmazkodást: logikára logikával, tudományra tudománnyal és filozófiára filozófiával válaszolt. Azonban, amikor az eltöltött időre visszagondolt, rájött, hogy Athénben milyen kevés eredményt ért el munkájával. Elhatározta tehát, hogy Korinthusban egészen más munkatervet követ majd tanításainál, amellyel a felületesek és közönyösek figyelmét igyekszik lekötni. Eltökélte, hogy minden tudományos érvelést és következtetést kerülni fog; a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról. „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Úgy hirdette az Igét, hogy „az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában” (1Kor 2:2, 4). – Az apostolok története, 243–244. o.

Pál általában szónoki stílusban prédikált. Olyan ember volt, aki képes beszélni uralkodók előtt, de még az athéni hatalmasok és tanult emberek előtt is, mivel a tudását gyakran felhasználta az evangélium útjának előkészítésében. Ezt próbálta tenni Athénban is: az ékesszólásra ékesszólással, a filozófiára filozófiával, a logikára logikával válaszolt, mégsem ért el olyan sikert, amire számított. Később megértette, hogy emberi bölcsességnél többre van szüksége… Fentről kell erőt nyernie. Ahhoz, hogy a bűnösök meggyőződjenek és megtérjenek, Isten Lelkének kellett a munkához csatlakoznia, és megszentelnie minden lelki erőfeszítést.
Pál minden érdeklődése a keresztre irányult. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg lett állítva a keresztre szegezett Názáreti követőinek üldözéséből, sosem szűnt meg magasztalni a keresztet… Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös meglátja az Atya szeretetét úgy, ahogy az Fiának áldozatában láthatóvá vált, és enged a mennyei befolyásnak, megváltozik a szíve, és attól kezdve Krisztus lesz számára minden mindenben.
Megtérése után Pál minden vágya az volt, hogy bemutassa embertársainak a Názáreti Jézust, mint az élő Isten Fiát, aki képes megváltoztatni és üdvözíteni az embert. Ettől a pillanattól kezdve az életét teljes mértékben arra szentelte, hogy bemutassa a Megfeszített szeretetét és hatalmát… Munkásságát nem csupán a prédikálásra alapozta, mivel sok embert így nem érhetett el… Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket, és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette…
Az apostol rájött, hogy rátermettsége nem önmagának köszönhető, hanem a Szentlélek jelenlétének, akinek az ereje kegyelemmel töltötte be a szívét… Énjét elrejtette, és az emberek előtt Krisztust nyilatkoztatta ki és magasztalta. – Conflict and Courage, 341. o.

4. Olvassuk el ApCsel 18:1-3, 1Kor 5:9-11 és 8:4 verseit! Milyen következtetésekre juthatunk Korinthus gazdaságával, erkölcsiségével és vallási életével kapcsolatban?

Korinthus az ókori világ egyik fontos központja volt, virágzó kereskedelméről híres. Kr. e. 146-ban Róma elpusztította a várost, majd Julius Caezar római kolóniaként újjáépíttette Kr. e. 44-ben. Az Újszövetségben erről a római Korinthusról olvasunk, ami Pál korában Athén egyik riválisa volt, sőt különböző területeken meg is előzte. Két fontos kikötője volt, ahol kereskedelmi árucserét zajlott, megkönnyítve a gazdaság fejlődését. Pál választása éppen fontos szerepe és földrajzi elhelyezkedése miatt esett Korinthusra. „Alkalmasnak ígérkezett az evangélium terjesztésére. Miután az evangéliumra megkérik a városában, akkor onnan könnyen eljuthat a világ minden más részére” (Ellen G. White: Sketches From the Life of Paul. 99. o.). Ráadásul a virágzó gazdasági élet miatt Pál könnyebben eltarthatta magát Korinthusban sátrak készítésével és eladásával, miközben hirdette az evangéliumot (ApCsel 18:2-3). Természetesen a misszió nem problémamentes a missziómunka egy nagy és gazdag városban. Korinthust vallási sokszínűség jellemezte (1Kor 8:5), amit bizonyított a szentélyek sokasága, amelyeket különböző isteneknek, pl. Apolló, Pallasz Athéné, Afrodité, valamint az egyiptomi Szerápisz és Ízisz tiszteletére emeltek. Korinthus a vallási zűrzavaron kívül hírhedt volt még féktelen erkölcstelenségéről is. Sztrabón, görög földrajzi író és történész megemlíti, hogy korinthusi templomában ezer prostituált szentelten a tiszteletére. Ugyan sok tudós ezt fenntartással kezeli, mondván, hogy ez csupán az athéni propaganda állítása Korinthus lejáratására, ráadásul az ókori világban szokásos volt a vallási prostitúció. Az erkölcstelenség problémát jelentett Korinthusban, mint ahogy másutt is. A bálványimádás és az erkölcstelenség mindennapos volt, és ez a szomorú helyzet magyarázza a két Korinthusi levél tartalmának nagy részét.

Pál a missziós tevékenysége során szembesült Korinthusban a bálványimádó és erkölcstelen társadalom okozta kihívásokkal. A mai korban milyen tényezők nehezítik az evangélium hirdetését? Hogyan győzhetők le ezek? Van egyáltalán különbség a mai városok és Korinthus között? Ha igen, mennyi?

EGW idézet

Pál sátorkészítéssel tartotta el magát. Miközben dolgozott, az evangéliumról beszélt azoknak, akikkel kapcsolatba került, így sok tévelygő lelket az igazsághoz térített. Egyetlen alkalmat szem szalasztott el, hogy Megváltójáról beszéljen, és segítsen a nehézségben levőknek.
Pál apostol története arról tesz bizonyságot, hogy a kétkezi munka nem alantas foglalatosság, és nem összeférhetetlen az emberi vagy keresztény jellem magasztosságával. Az apostol felfogása szerint a megfáradt kezek semmivel sem csorbították lelkesítő, érzékeny, értelmes és ékesszóló felhívásainak erejét. […]
Amikor beszélt az emberekhez, megfáradt kezei arról árulkodtak, hogy ő maga gondoskodik eltartásáról… Néha még a munkatársait is ő támogatta, inkább éhezett, csak enyhítse mások szükségleteit. Jövedelmét megosztotta Lukáccsal, és Timóteust is segítette az utazásai során.
Pál azon felfogással szemben mutatott példát, amely akkoriban élt a gyülekezetben, miszerint az evangéliumot csak azok képesek sikerrel prédikálni, akik mentesülnek a fizikai munka alól. Ő azonban a gyakorlatban mutatta be, hogy mit tehetnek azok a laikus munkások, akik olyan területeken akarnak dolgozni, ahol az emberek nem ismerik az evangéliumot. Példája számos alázatos munkást megérintett és arra késztetett, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt Isten műve előrehaladása érdekében, miközben napi munkával tartják fenn magukat. […]
Míg egyesek arra lettek elhívatva, hogy különleges adottságaikat és minden erejüket az evangélium prédikálására szenteljék, voltak mások is, akik sosem lettek felszentelve a munkára, mégis fontos feladat hárult rájuk a lélekmentésben… Nehéz terhet visel Istennek azon szolgája, aki önfeláldozóan és fáradhatatlanul prédikál és tanít másokat… Az ő munkájára nincs befolyással a fizetség… A mennyből kapta a megbízatást, és a mennytől várja a jutalmat akkor, amikor majd elvégzi a rábízott feladatot. – Conflict and Courage, 342. o.

A Biblia kinyilatkoztatja a történelem igazi filozófiáját. Pál apostol páratlanul választékos és szelíd szavakkal tárta fel az athéni bölcsek előtt, mi volt Isten célja a népek és a nemzetek létrehozásával és elosztásával: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák.” (Csel 17:26–27) Isten kijelenti, hogy bárki bekerülhet „a szövetség kötelékébe”, aki akar (Ez 20:37 – új prot. ford.). A teremtéskor az volt a terve, hogy a földet olyan emberek népesítsék be, akik önmaguk és mások áldására, valamint Alkotójuk dicsőségére élnek. Mindenki azonosulhat ezzel a célkitűzéssel, aki csak vágyik erre. Róluk mondja az Írás: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” (Ésa 43:21) – Nevelés, 173. o.

5. Olvassuk el ApCsel 18:4-8 verseit! Milyen hatása lett Pál prédikációjának?

Pálnak a korinthusi zsidóság körében végzett munkája nem lett annyira eredményes, ahogyan szerette volna. Ellenségeskedéssel, gyűlölködéssel találta szemben magát. A Bibliából tudjuk, hogy „ellene fordultak, és szidalmazták” (ApCsel 18:6). Amikor a görög blaszphémeó („káromlás”, „istenkáromlás”) szónak ember a tárgya, akkor azt jelenti, hogy „rágalmaz”, „gyaláz”. Vagyis Pál hírnevén akartak csorbát ejteni, így próbálták meggátolni, hogy missziós fáradozásai sikerrel járjanak. Szerencsére azonban Pálnak a korinthusi zsinagógában végzett munkája nem maradt hiábavaló, hiszen Isten a felügyelete alatt tartja misszióját. Megígérte: „Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ézs 55:11). A zsidók nem számítottak rá, hogy Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója egész háza népével együtt elfogadja Jézust Messiásnak, és mind meg is keresztelkednek (ApCsel 18:8). Ráadásul nemcsak ők, hanem „a korinthusiak közül is sokan, akik hallgatták őt, hittek és megkeresztelkedtek” (ApCsel 18:8, ÚRK). Ez nagy valószínűséggel Kriszpusz befolyásának hatására történt.

6. Olvassuk el ApCsel 18:9-10 verseit! Mire következtethetünk Pál érzéseit illetően a Korinthusban rá váró nehézségekkel kapcsolatban? Hogyan bátorította a szolgáját Isten?

Miután Pál távozott a zsinagógából, egy erősítő tapasztalatban volt része. Éjszakai látomásban megjelent előtte Krisztus, Ézs 41:10 versére emlékeztető szavakkal: „Ne félj, mert én veled vagyok.” Pál elismeri, hogy „erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt” (1Kor 2:3) érkezett Korinthusba. A keserű ellenségeskedés miatt kellett Béreából Athénba mennie, és úgy tűnik, azt gondolta, hogy a nagy ellenállás miatt Korinthusból is távozni kell majd. Ez azonban nem így történt. Jézus ezt mondta neki: „Nekem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:10, ÚRK). Pál volt a választott eszköze, akinek el kellett vinnie hozzájuk az üdvösség hírét.

Olvassuk el Ézs 41:10 versét! Milyen nagyszerű ígéreteket ad Isten ebben a versben? Minek a reményét kelti ez most bennünk?

EGW idézet

Isten angyalai arra várnak, hogy csatlakozhassanak az alázatos emberekhez, akik Bibliával a kezükben keresik fel a világosságot nem ismerő társaikat, és akik felolvassák az „Így szól az Úr!” igét.
Olyan emberekre van szükség, aki rendelkeznek az éneklés ajándékával. A dicsőítő ének mennyei légkört teremt. A megtérés és a hit kapui sok esetben a szent énekek szavainak hatására tárulnak ki. Az ének az egyik leghatékonyabb eszköz, amely által a szívbe véshetjük a lelki igazságokat.
Az Úr missziómunkásai induljanak el kis csoportokban, mert erre tanította Krisztus is az első tanítványokat. Kettesével keressék fel a város különböző negyedeit, és vigyék el az Úr figyelmeztető üzenetét. Mondják el az embereknek a teremtés történetét, és azt, hogy teremtői munkája végén az Úr szombatnapon megpihent, és ezt a napot tette félre emlékezésül az Ő művére.
Gyülekezeti tagokat, fiatalokat és időseket kell felkészíteni arra, hogy menjenek tovább és hirdessék a világnak az utolsó üzenetet. Ha alázatosan járnak, Isten angyalai velük fognak tartani, és megtanítják őket arra, hogy imában, éneklésben fel tudják emelni hangjukat, és hirdessék az evangélium jelenvaló üzenetét. Nincs veszteni való időnk…
Ki vállalja a munkát, ki viszi el a bibliai igazságokat ifjaknak és időseknek? Ki fogja követni a krisztusi munkatervet? Sokan élnek a városokban, akiknek szükségük van az evangélium pásztoraira. Olyan férfiakra van szükség, akik olvassák, gyakorolják és magyarázzák az igazságot.
Testvéreim, Krisztus hív benneteket. Meghalljátok a hangját? Lesztek az Ő tanúi? Megkeresitek az elveszett juhokat? Alázattal és komolysággal mutatjátok be az Igét az embereknek, és készek vagytok tanítani őket?
Fiatalok, kezdjétek el a munkát, amire Isten elhívott! Mondjátok el a kereszt csodálatos történetét. Krisztus elvezérel és megtanít, hogyan használjátok nemes célra képességeiteket. Amint elnyeritek a Szentlélek megújító befolyását, és igyekeztek másokat is tanítani, az elmétek megújul, és képessé váltok új, választékos szavakkal bemutatni az igazságot az embereknek. Imádkozzatok, énekeljetek és hirdessétek az Igét. […]
Azok szabadok lelkileg, akik fenntartások nélkül odaszentelik az életüket, és akkor Krisztus kegyelme világosságot, békét és örömöt hoz az életükbe. Az Ige befogadójának lelkét az igazság üdvözítő befolyása szenteli meg. – The Upward Look, 91. o.

7. Olvassuk el 1Kor 1:11-13, 4:14, 5:11, 7:1, 14:37, 40, valamint 2Kor 1:12, 2:9, 11:3 és 13:10 verseit! Ezek szerint Pál miért küldött leveleket Korinthusba?

Pál Efézusban tartózkodott, amikor első korinthusi levelét megírta (1Kor 16:5-9). Khloé családja arról számolt be neki, hogy nem mennek túl jól a dolgok Korinthusban (1Kor 1:11). Levele első felében Pál a Khloé által említett kérdésekkel foglalkozik. Problémát jelentett a klikkesedés, az erkölcstelenség, a pereskedések és a prostitúció. Az apostol kapott egy levelet is, konkrét kérdésekkel (1Kor 7:1), és a 7. fejezettől kezdődően ezekre adott válaszait olvashatjuk. A kérdések a házasságra, a válásra, az egyedülálló életre, a bálványoknak áldozott ételekre, az istentisztelet illendő magatartásra, a lelki ajándékokra és a feltámadással kapcsolatos helytelen nézetre vonatkoztak. A korinthusi gyülekezet számos problémával küzdött, éretlenek voltak. Talán a mi gyülekezetünkben is sok a baj, de a korinthusi gyülekezet valószínűleg még rosszabb helyzetben volt. Az Első korinthusi levél nagyon időszerű ma. Végtére is, bizonyos fokig nem ugyanezekkel a gondokkal küzdenek a mai gyülekezetek is? Roppant tanulságos a mi számunkra is ez a levél, ami az apostol „egyik legértékesebb, legtanulságosabb és leghatásosabb” írása (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 199. o.). Pál talán három vagy négy levelet írt a korinthusiaknak (vö. 2Kor 10:9). Az Első korinthusi levél előtt is írt már nekik egyet (1Kor 5:9), de az elveszett. A Második korinthusi levél előtt is írt egy levelet, amire a teológusok „szigorú levélként” utalnak (2Kor 2:3-4, 9; 7:8), de az is elveszett. Vannak, akik szerint ez valójában az Első korinthusi levélre utal, vagy pedig azt a levelet részben tartalmazza a Második korinthusi levél. A Második korinthusi leveléből megértjük, hogy milyen óriási hatással volt a korinthusi tagokra a környező kultúra. Nagyra tartották a versenyszellemet, a hatalmat, a gazdaságot, mindazokat a dolgokat, amelyek a mai egyházára nézve is kihívást jelenthetnek. Pál azonban egy Krisztus-központú kultúrát kívánt megteremteni, hogy az emberek az evangélium szemüvegén át szemléljék a világot. Alapvetően fontos, hogy mi is az evangélium lencséjén át lássuk a mai világot!

Olvassuk el újból 2Kor 2:4 versét! Ezek szerint mennyire törődött Pál ezekkel az emberekkel? Mennyi a szeretet bennünk az emberek iránt?

EGW idézet

Pál ebben a levélben a korinthusiaknak Krisztus hatalmát igyekezett bemutatni, amely megóvhatja őket a gonosztól. Tudta, hogy ha a kijelölt követelményekhez igazodnak, akkor a Magasságos erejében megerősödnek. Segítségükre akart lenni, hogy kiszabaduljanak a bűn rabszolgaságából; hogy munkálhassák megszentelődésüket az Úr félelmében. Szívükbe véste annak követelményeit, akinek megtérésükkor odaszentelték életüket. Így írt nekik: „Ti Krisztusé és nem magatoké vagytok… Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:20)
Az apostol behatóan vázolta annak következményeit, ha a tiszta és szent életből a pogányság romlott szokásaihoz térnek vissza. „Ne tévelyegjetek” – írta nekik –, „se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők…, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.” Kérte őket, hogy uralkodjanak az alacsony szenvedélyek és vágyak felett. „Avagy nem tudjátoké” – kérdezte tőlük –, „hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatoké vagytok?” (1Kor 6:9, 19)
Pálnak a magas szellemi képességei mellett még egyéb rendkívüli adottságai is voltak. Gyors áttekintő képessége és szívből fakadó részvéte szoros kapcsolatba hozta másokkal, ami lehetővé tette, hogy felébressze jobbik énjüket, és befolyásolja, rávezesse őket a magasabb rendű életre. Szinte túláradó, őszinte szeretettel csüngött a korinthusi hívőkön. Vágyott arra, hogy bensőséges hitéletet folytassanak, ami megóvja őket a kísértésektől. Tudta, hogy Sátán és egész serege a keresztény élet útjának minden lépésénél akadályokat gördít eléjük. Tudta, hogy naponta kell felvenniük a harcot régi szokásaikkal és természetes hajlamaikkal; állandóan éberen és imádkozva kell védekezniük az ellenség titkos közeledése ellen. Pál nagyon jól tudta, hogy magasabb rendű keresztény ismeret csak állandó ima és állhatatos éberség által érhető el, amit igyekezett is mélyen a lelkükbe vésni. Azonban azt is tudta, hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik, nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel s az Ő Igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik.
A korinthusi hívőknek lelki dolgokban bensőségesebb élményekre volt szükségük. Még nem értették meg teljesen, mit is jelent Isten dicsőségét szemlélni; mit jelent a jellemképzés fokain felfelé haladva átalakulni. Mindeddig az eljövendő dicsőségnek csupán első sugarait láthatták. Pál azt kívánta nekik, hogy Isten egész teljességével bírjanak, és mindig jobban megismerjék Őt, akinek eljövetele olyan, mint a hajnal pirkadása. Azt kívánta, hogy tőle tanuljanak mindvégig, amíg eljutnak a tökéletes evangéliumi hit teljes világosságához. – Az apostolok története, 306–307. o.

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Korinthus” c. fejezet, 162–168. o.

Isten csodálatos kegyelme, „Diadalmaskodás” című fejezet, 280. o. (szept. 29.)

„Korinthusban az evangélium prédikálásakor az apostol eltért athéni munkáját jellemző módszerétől… Eldöntötte, gondosan kerüli az érvelést és a vitát, és a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról, »róla is mint a megfeszítettről«” (i. m. 162. o.). „Pál mérhető sikert ért el,” de kételkedett abban, hogy „bölcs dolog lenne az ott található anyagból felépíteni egy gyülekezetet. Korinthust nagyon is kérdéses munkaterületnek tekintette, és elhatározta, hogy elmegy onnan. Miközben azt fontolgatta, hogy ígéretesebb területre megy… az Úr megjelent neki éjjeli látomásban, és ezt mondta: »Ne félj, hanem szólj… mert nékem sok népem van ebben a városban« (ApCsel 18:9-10). Pál parancsnak vette, hogy Korinthusban kell maradnia. Garanciát látott arra, hogy az Úr növeszti az elvetett magot… Egy nagy gyülekezet sorakozott fel Jézus Krisztus zászlaja alatt” (Ellen G. White: Sketches from the Life of Paul. 106–107. o.). „A feljegyzésből kiderül, hogy Pál egy évig és hat hónapig munkálkodott Korinthusban, bár az erőfeszítései nem csupán arra a városra korlátozódtak… Korinthus volt a bázisa… Onnan kiindulva számos gyülekezetet alapított… Távollétében Pál a gondoskodásában részesülő gyülekezetekkel részben a súlyos, erőteljes gondolatokat tartalmazó levelei révén tartotta a kapcsolatot, amelyeket általában Isten szavaként fogadtak… Ezeket a leveleket felolvasták a gyülekezetekben” (i. m. 109. o.).

Naponkénti tanulmányozásra

Eszter 5 – Jób 1; Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 21. fejezet. 1. Miről beszélt Hámán a barátainak és a feleségének, Zéresnek? 2. Mit kellett tennie Hámánnak a király kapujában ülő Márdokeussal? 3. Kivel szemben vállaltak a zsidók megváltoztathatatlan döntést és kötelezettséget? 4. Kinek a házában ettek és ittak bort a Jób fiai és leányai, amikor az első követ eljött Jóbhoz? 5. Mi az a zavar, amit magunknak okozhatunk, de amire semmi szükség nincs?

Általános áttekintés

Egy nemrég készült karikatúra egy túlsúlyos idős nőt és egy meglepődött orvost ábrázol egy egészségügyi vizsgálóban. A kép alatt a következő szöveg olvasható: „Doktor úr, én sovány, 16 éves lánynak érzem magam, és igencsak sértőnek tartom, hogy azt mondja, koromhoz képest a súlyom veszélyezteti az egészségemet.” Ahogy ez a karikatúra is humorosan szemlélteti, az identitás alapvető eleme a percepció. Akiknek nehézséget jelent azonosságuk meghatározása, problémát okoz majd céljaik elérése, életük küldetésének teljesítése is. E heti tanulmányunk az Újszövetség két, misszióra összpontosító könyvét, a Korinthusbeliekhez írt 1. és 2. levelet mutatja be. Megismerkedünk az episztolák szerzőjével, különös tekintettel Pál küldetésére, illetve a korinthusbeliekhez írt levelek megfogalmazásának céljára.

A tanulmány témái

1. Kulturális és történelmi kontextus: Megvizsgáljuk a korinthusiaknak írt levelek tanulmányozása szempontjából fontos kulturális és történelmi körülményeket. 2. Stratégia: Mi volt Pál stratégiája korinthusi küldetése során? Missziós stratégiáját a korai keresztény egyház kontextusában vizsgáljuk. 3. Identitás: A misszió elengedhetetlen feltétele. Érdemes ismételten hangsúlyozni, hogy azoknak, akiknek nehézséget okoz azonosságuk meghatározása, nehézséget okoz majd küldetésük teljesítése is. Megpróbálunk választ adni a következő kérdésekre: a) Miért azonosította magát Pál apostolként? b) Milyen szerepet játszik az azonosság a misszióban? c) Milyen identitása volt a korinthusi gyülekezetnek? d) Hogyan tudjuk megőrizni keresztény azonosságunkat egy olyan világban, amely más értékekben és ideálokban hisz?

Magyarázat

1. Kontextus: Pál Korinthusiakhoz írt első levele az Újszövetség egyik leghosszabb episztolája. A Római levélhez hasonlóan 16 fejezetből és 433 versből áll. Pásztorációs levél, melyet egy újonnan alapított gyülekezetnek címeztek, amely számos etikai, teológiai és személyközi problémával küzdött. Pál egyértelműen magát jelöli meg a levél szerzőjeként (1:1), s az utolsó fejezetben (16:21) szót ejt saját kézzel írt aláírásáról. A Második korinthusi levél valamivel rövidebb (13 fejezet, 257 vers), és sokkal több személyes információt tartalmaz Pál apostolról. Részletesen leírja Pál saját, apostoli szolgálatáról alkotott értelmezését. Egyesek a latin apologia pro vita sua, azaz a „saját élete védelmében” kifejezést használták a Második korinthusi levél tartalmának és témájának megnevezéseként (ld. Leland Ryken, Philip Graham Ryken: 2 Corinthians: Introduction, The Literary Study Bible, ESV, 2007, 1715. o.). Ebben a levélben Pál apostoli munkáját védi a korinthusi gyülekezet kritikusaival szemben, és példát mutat arra, hogyan kell keresztényként élni és szolgálni. A Pál apostol és a fiatal korinthusi keresztény közösség közti levelezés napjainkban akadémiai körökben vita tárgyát képezi. Az Első korinthusi levél tartalma, úgy tűnik, válaszokat tartalmaz azokra a kérdésekre, amelyeket levélben megküldtek Pálnak (ld. 1Kor 7:1), valószínűleg válaszul egy korábbi, ma már nem létező levélre, amelyet szintén az apostol írhatott nekik, s amelyre feltételezhetően 1Korinthus 5:9 verse is utal. Lehetséges, hogy az első levél után több levélváltás is zajlott Pál és a fiatal keresztény közösség között. Ezek a levelek ma már nem állnak rendelkezésünkre. Feltételezhető, hogy ezek a levelek megelőzték a második levelet, amely ma a bibliai kánon része. Az első levél körülbelül Kr. u. 55-ben íródott Efézusban (ld. az „1 Corinthians” szócikket az Andrews Bible Commentaryban, szerk. Ángel Manuel Rodríguez és mások, 2022, 1613. o.), míg a második levél nyilvántartott levél keltezési dátuma valószínűleg Kr. u. 56. 2. Stratégia: Pál korinthusi szolgálatáról az Apostolok cselekedetei 18. fejezetében olvashatunk. Pál több mint 18 hónapot dolgozott ebben a közösségben. Az ókori Korinthus városát i. e. 146-ban a rómaiak elpusztították, majd i. e. 44-ben Iulius Caesar római kolóniaként újjáépítette. Rövid idő belül a stratégiai szempontból ideális helyen fekvő város fontos politikai és gazdasági központtá vált a Római Birodalom keleti részén. Két kikötője, a keleti Kenkreai és a nyugati Lechaion veszélytelen szárazföldi összeköttetést biztosított az Égei-tenger és a Jón-tenger között. Korinthus ellenőrzés alatt tartotta a két kikötőt, valamint a hat kilométer széles földnyelvet átszelő utat, ami lehetővé tette számára, hogy ágyát szedjen mind az észak-dél, mind a kelet-nyugat tengelyen lebonyolított kereskedelem után (ld. Jerome Murphy-O'Connor: Corinth, The New Interpreter's Dictionary of the Bible, 2006, 1. köt., 732–735. o.). A város nagyszerű gazdasági lehetőségeket kínált, adottak voltak a társadalmi előrelépés feltételei, amelyek számos nemzetiség képviselőit vonzották. Viszonylag fiatal város lévén, Korinthusra kevésbé hatottak a régi hagyományok, más szóval nyitott volt az új eszmék iránt. Róma a tartomány fővárosává tette, ezzel hangsúlyozva politikai jelentőségét. Pál stratégiai döntése, miszerint több mint 18 hónapot tölt Korinthusban, jó példát mutat nekünk arra vonatkozóan, hogy miként tervezzük meg misszionáriusi tevékenységünk. Pál munkája Korinthusban a megszokott mintát követte. A Rómából kitiltott, sátorkészítő Akvila és Priszcilla befogadta őt (ApCsel 18:2–3). Akvila és felesége sátorkészítők voltak (ApCsel 18:3). Stratégiai megfontolásból Pál először szombaton látogatta meg a zsinagógát (ApCsel 18:4), és amikor megkérték, hogy olvassa fel a Tóra heti szakaszát, beszédében Jézus életére, halálára és feltámadására összpontosított (ApCsel 18:5). A Messiásra vonatkozó ismert szövegek hiteles értelmezésével Pál képes volt a közösség zsidó tagjaival ismerős terepen kommunikálni. Magyarázata és prédikációja azonban gyakran erélyes ellenállást gerjesztett missziós útjai során, ami arra késztette, hogy figyelmét ezúttal a korinthusi „istenfélőkre” irányítsa. Ezek a nem zsidó „istenfélők” nem voltak prozeliták, de gyakran csatlakoztak a zsidó tanításokhoz (ld. Mt 23:15). Apostolok cselekedetei 18:7 verse beszámol arról, hogy Pál a nem zsidó Justus házában prédikált, aki a korinthusi zsinagóga szomszédja volt. Pál prédikációja sokakat meggyőzött, s a megtértek közt volt a zsinagóga vezetője, Krispus is, valamint annak családja, és még sokan mások (ApCsel 18:8). 3. Az identitás fontossága: Identitásunk hitünket, történelemszemléletünket, sőt, önnön létezésünk érzékelését is formálja. Damaszkuszi úton átélt tapasztalata után (ApCsel 9) Pál identitása az isteni elhívásban ver gyökeret: követi Jézust, Akinek apostola (követe, hírvivője) lesz. Pál és Sosthenes, a társszerzője ekképpen kezdi első, korinthusiaknak címzett levelét: „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1; ld. továbbá 2Kor 1:1). A görög apostellein ige („küldeni”) az apostolos főnévből képzett szó, melyet meglepő módon ritkán használnak az Újszövetségen kívüli görög irodalomban. Egy viszonylag ritka kifejezés használatára a korai keresztény egyház alapvető tevékenységének jelölésére tudatos kísérlet az apostolok szolgálata alapvető fontosságának, valamint azon küldöttek különleges funkciójának közlésére, akik – Pált is beleértve – nem korlátozódnak a tizenkettőre, ahogyan azt a Rómaiakhoz írt levél 16:7 is sugallja: „Köszöntsétek Andronikust és Juniát, az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek az apostolok között, akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban.” Pál identitása három pilléren nyugszik: (1) elhívatásának tapasztalatán, amikor is meglátta a feltámadt Urat (1Kor 15:8–9; Gal 1:15–16); (2) Istentől kapott megbízásán, hogy hirdesse az evangéliumot (Gal 1:1; ld. ApCsel 9:15), amely a megtértek és az új gyülekezetek képviselnek (1Kor 9:2). Az Apostolok cselekedetei Pál több bizonyságtevését is közli, amelyben ő maga nyilatkozik elhívásáról, megbízatásáról és eredményeiről, hangsúlyozva ezen elemek fontosságát a munkája szempontjából. Bár elismeri, hogy kiváló akadémiai képzettsége van, identitása nem a presztízsen és az eredményeken, hanem Jézus Krisztussal való találkozásán alapul. Az identitás kérdése úgy tűnik, az újonnan alapított korinthusi gyülekezetben is fontos tényező. Pál hevesen reagál a hírre, miszerint megosztottság uralkodik a közösségben, és a hívek határozottan azonosulnak különböző keresztény vezetőkkel. Pál emlékezteti olvasóit, hogy ők elsősorban Krisztus, nem pedig Pál, Apollós vagy Péter követői (1Kor 1:10–12). Egység mellett szóló érvelése az oszthatatlan Krisztuson, áldozatán és megváltó kegyelmén alapszik (1Kor 1:13).

Alkalmazás

Manapság számos vállalat időt és pénzt fektet saját márkájának és identitásának felépítésébe. Vezetőik tisztában vannak azzal, hogy a versenyszférában nem elég – nem garantálja a túlélésüket –, ha egyszerűen csak azt teszik, amit addig is tettek. Világos víziójuk van szükségük arra vonatkozóan, hogy kik valójában, és milyen egyedi igényeket képesek kielégíteni. Úgy tűnik, Pál is megértette az identitás fontosságát. 1. Beszéljétek meg a csoportban, hogy miként határozza meg Pál önmagát apostolként! Mit jelent(ett) ez az identitás, és milyen jogon vállalta magára Pál ezt a megkülönböztetést? Hogyan befolyásolta az apostolság élete céljának és küldetésének? 2. Hogyan segíthet egyéni és közösségi adventista identitásunk abban, hogy felfedezzük és betöltsük gyülekezeteink szükségleteit? 3. A korinthusi gyülekezet egyedülálló, kevert kulturális közeg volt, amelyben több nemzetiség képviseltette magát. A tagok többsége nem zsidó származású volt, tehát nem lehetett a gyülekezetet zsidó szektának tekinteni. A korinthusi közösség világos identitásának hiánya a Pál által tárgyalt számos probléma okozója lehet. Beszélgessetek a csoportban az azonosság és a magatartás közötti kapcsolatról! Miért és hogyan befolyásolja életvitelünket és cselekedeteinket annak tudatos ismerete, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és hová tartunk? 4. Hogyan őrizhetjük meg keresztény identitásunkat egy olyan világban, amely más értékeket és ideálokat tart fontosnak?