Egység Krisztusban

1Korinthus 1-4. fejezeteiben Pálnak az a kérése dominál, hogy „ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre” (1Kor 1:10, RÚF)! Valójában a legtöbb teológus megegyezik abban, hogy az egység a levél egészét összekötő, mindent átfogó téma.

1. Olvassuk el 1Kor 1:12-17 verseit! Hogyan világít rá ez a szakasz, hogy milyen abszurd dolog klikkeket alakítani helyi vezetők körül? Milyen megoldást javasol Pál?

Pál erős szavakkal ecseteli a korinthusi gyülekezet tagjai közötti egység hiányát. 1Kor 1:10 versében a szkhiszma („megoszlás”) görög kifejezést használja, 1Kor 1:11 versében pedig az erisz („viszály”) szót. A szkhiszma főnév, valamint a szkhidzó („részekre oszt”) ige az Újszövetségben másutt is a megoszláshoz vezető nézetkülönbségeket írja le. Az erisz („viszály”) főnév gyakran szerepel olyan bűnök listájában, amelyeket a keresztényeknek nem szabad követniük.

2. Olvassuk el Róm 1:29, 13:13, 1Kor 3:3, 2Kor 12:20 és Gal 5:20 verseit! Az erisz („viszály”) mellett még milyen bűnöket sorolnak fel ezek a versek? Mennyire káros ez?

Olvassuk el újból 1Kor 1:12-27 verseit! Miként világít rá ez a rész a gyülekezet egységét veszélyeztető pártoskodás ártalmaira? Gondolkodjunk ezen! Mit tehet a gyülekezetünk ennek elkerülése érdekében?

EGW idézet

Krisztus ünnepélyes és buzgó imája… korszakokon átívelve jut el hozzánk. Az elbukott ember engedelmeskedve csodálatos magaslatokat érhet el: egységet Istennel Jézus Krisztus által! Micsoda magaslatokra juthatunk fel, ha tekintetünket a jutalomra szegezzük! Istentől kell erőt nyernünk, hogy emberi természetünk ne romoljon meg, és ne maradjon örökké a bűn megrontó befolyása alatt. Jézus Krisztus által az emberi természet az angyalokkal, sőt magával a Hatalmas Istennel lép szövetségre.
Akik igazi kapcsolatban állnak Istennel, sosem fognak konfliktusban lenni egymással… Lelke lakozik a szívükben, és teremti meg az összhangot, a szeretetet és az egységet. Ennek éppen az ellenkezőjét cselekszik Sátán gyermekei; közöttük folyton viszály dúl. Csak a viták, az irigység és a féltékenység vezérlik őket. A keresztényt azonban krisztusi szelídség jellemzi. Jóindulata, szelídsége, jósága, irgalmassága és szeretete a Végtelen Bölcsességtől származik, miközben minden, ami ezzel ellentétes, az a Jézus Krisztussal összhangban nem álló, megszenteletlen szívből fakad… Az egységben erő van, a széthúzásban pedig gyengeség és veszteség.
A világnak általunk felkínálható, a Krisztus küldetését hirdető legmeggyőzőbb érv a mi tökéletes egységünk… A Krisztussal ápolt egységünkkel arányosan lesz erőnk üdvösségre vezetni lelkeket.
Ha el akarjuk érni a tökéletesség mércéjét, akkor az emberi természetünk sajátosságait összhangba kell hoznunk Krisztus akaratával. Majd együtt lehetünk Krisztussal a mennyei helyeken. Az atyafiak együtt fognak munkálkodni anélkül, hogy összetűzések merülnének fel közöttük. Ha apró nézeteltérésekre összpontosítunk, csak olyan dolgokkal foglalatoskodunk, amelyek tönkreteszik a keresztény egységet… Közeledjünk egyre inkább Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzánk. Akkor majd egyesült erővel fogunk kapaszkodni Istenbe, a gyülekezetek pedig olyanok lesznek, mint az Úr által gondozott kertek, Isten népének tagjai pedig mint az igazság fái, amiket az Úr ültetett és amiket Ő öntöz az élet folyójából. – Our High Calling, 170. o.
 
A szeretet aranylánca egységbe fogja a hívők szívét. A közösség és szeretet köteléke egységet jelent Krisztussal és az Atyával is. Ez a kötelék tökéletessé teszi a kapcsolatot, és megcáfolhatatlan bizonyságot tesz a világnak a kereszténység hatalmáról.
Sátán jól tudja, hogy milyen ereje van az olyan bizonyságnak, amelyik a kegyelem átformáló erejéről tesz tanúságot a világ előtt… Minden lehetséges eszközt megmozgat annak az aranyláncnak az elszakítására, amely összeköti az igazság híveinek szívét, s az Atyával és a Fiúval is szoros kapcsolatba hozza őket.
Aki sohasem tapasztalta személyesen Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem vezethet másokat az élet forrásához. Ez a szeretet késztető hatalom, amely arra indítja az embert, hogy társalgásában és a másokért való tevékenykedésében egyaránt Krisztust nyilvánítsa ki. Az isteni kegyelem által megújított szívben minden cselekedet indítórugója a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat, és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet a szívünkbe fogadjuk, megédesíti az életünket, és nemesítő befolyást áraszt egész
környezetünkre.
Aki mindenekfölött szereti Istent, felebarátját pedig úgy, mint önmagát, az szüntelenül annak tudatában fog dolgozni, hogy ő a világ, az angyalok és emberek látványossága. Isten akaratát a sajátjává téve meg fog mutatkozni az életében Krisztus kegyelmének átalakító hatalma. Minden életkörülményben Krisztus példája vezérli majd.
Isten minden igaz, önfeláldozó munkása készséggel ad, és odaszánja magát mások javára… Odaadó és gondos igyekezettel segítve ott, ahol arra szükség van, az igazi keresztény megmutatja Isten és embertársai iránti szeretetét. Lehet, hogy a szolgálata során életét veszti. Amikor Krisztus eljön, hogy ékköveit összegyűjtse, újra visszakapja majd. – Isten csodálatos kegyelme, 237. o. (aug. 17.)

3. Olvassuk el 1Kor 1:10 versét! Mit értett Pál azon, hogy „gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre” (1Kor 1:10, RÚF)?

Az elmúlt néhány évtizedben a Hetednapi Adventista Egyházban nagy hangsúlyt helyeztünk a kiscsoportos bibliatanulmányozásra. Mi a különbség a klikkek és a kis csoportok között? Hogyan vehetjük elejét annak, hogy a kis csoportok klikkekké váljanak?

EGW idézet

A hit szeme Istenre irányul, hogy a láthatatlanra tekintsen, ne pedig a most láthatókra. A hit várakozik a jövőben teljesedő jóra, és kimondhatatlan áldásokat tapasztal meg a menny ajándékában. A jövendő élet reménye keresztény hitünk meghatározó része. Ha hagyjuk, hogy a világ vonzása a lélek és Isten közé álljon, akkor csak a világban tapasztalható dolgokat tudjuk majd megkülönböztetni… Nézz feljebb, rögzítsd hited tekintetét a láthatatlan dolgokra, és erős leszel Isten ereje által.
Jézusra nézve a hitünk erősödik, mert Ő mindannak a középpontja, ami vonzó és kedves. Minél többet szemléljük a mennyei dolgokat, a földiek annál kevésbé lesznek kívánatosak és vonzók. Minél inkább Krisztusra szegezzük a tekintetünket, akiben az örök életre vonatkozó bizakodásunk összpontosul, a hitünk annál inkább növekszik, a reménységünk megerősödik, a szeretetünk intenzívebbé és felüdítővé válik, a lelki látásunk megtisztul, valamint fejlődik a lelki intelligenciánk. Egyre inkább felismerjük Isten ránk vonatkozó felhívását, hogy meg kell tisztulnunk annak a világnak a befolyásától és életgyakorlatától, amely nem ismeri Istent, sem Jézus Krisztust, akit Ő küldött el.
Minél többet szemléljük Krisztust, és beszélünk az érdemeiről, minél inkább tanúskodunk hatalmáról, annál teljesebben tükrözzük vissza képmását a jellemvonásainkban, és annál kevésbé vetjük alá az elménket és érzelmeinket a világ bénító befolyásának. Minél inkább Jézussal foglalkoznak a gondolataink, annál kevésbé fog elborítani a kétségek köde, és annál könnyebben helyezzük minden próbánkat és terhünket a terhek hordozójára.
A hitnek át kell hatolnia Sátán pokoli árnyékán, és összpontosuljon Jézus Krisztusra, a mi főpapunkra, aki az érdekünkben lépett a kárpiton túl. Bármilyen felhők borítják is el az eget, és bármilyen vihar tombol a lélek körül, ez a horgony szilárdan tart, és biztosak lehetünk a győzelemben. – Mennyei helyeken, 127. (ápr. 30.)

Ó, milyen irgalmas Urunk van! „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) „Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged.” (Ésa 49:16) „Nem hagylak titeket árvákul.” (Jn 14:18) Aki kéri, elnyeri a Szentlelket. Gondold el, készségesebben kínálja fel Szentlelkét, mint a szülők, akik jó ajándékokat akarnak adni gyermekeiknek. Hát ne örüljünk és ne örvendezzünk?! A sötétség erőinek pokoli munkásságát nem szabad olyan hosszú ideig szemlélnünk, mígnem elvész a reményünk és a bátorságunk. Jézus él, és engednünk kell, hogy hitünk áttörjön a sötétségen… Maradjunk a világosságban, és örüljünk az igazság Napja ragyogásának.
Jézus él, hogy esedezzen érettünk. Bár sötétség borítja a földet és homály a népeket, az életünk csak akkor van biztonságban, ha el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Drága Megváltónk! Csak Őrá összpontosítson az örök életbe vetett reménységünk, és akkor képesek leszünk beszélni a hitről, a reménységről, a bátorságról, és világosságot tudunk árasztani magunk körül… Krisztus mondta: „Ti vagytok a világ világossága… hegyen épített város… Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14–16) A hitnek át kell törnie még a legsötétebb homályon is. Az Istenbe vetett egyszerű és őszinte bizalom dicsőíti nevét, és ezen bizalom révén világosságot áraszthattok az Úrban. Áldjátok az Urat! Dicsőítsétek és magasztaljátok Istent végtelen szeretetéért. – That I May Know Him, 284. o.

Pártoskodás általában úgy alakul ki, ha túlságosan nagy becsben tartanak emberi vezetőket. Ez roppant veszélyes az egyház egységére, valamint a tagok lelki egészségére nézve, mert a keresztény szolgálat elferdült nézete oda vezethet, hogy egy gyülekezet túlzott fontosságot tulajdonít bizonyos vezetőknek, méghozzá mások kárára. Az ilyen viselkedés következménye lesz a versengés légköre, ami megoszthatja a gyülekezetet. Ráadásul ha keresztény identitásunk középpontjába emberi vezetőket állítunk, azt kockáztatjuk, hogy elmozdítjuk Krisztust az életünkben elfoglalandó jogos helyéről.

4. Olvassuk el 1Kor 3:1-4 verseit! Mit ír Pál a korinthusiak lelki éretlenségéről?

Előfordult már, hogy hatalmasat csalódtál valakiben, akit roppant nagyra tartottál? Ha már tapasztaltál ilyet, milyen tanulságot vontál le az esetből?

EGW idézet

János élete tanulságosan példázza, hogyan használ fel Isten idős munkásokat. Amikor Jánost Pátmoszra száműzték, sokan úgy vélték, hogy szolgálatát már befejezte; öreg, összetört nádszál, letörhet bármely pillanatban. Az Úr azonban még alkalmasnak találta, és továbbra is felhasználta őt. Noha előző tevékenységének színhelyéről száműzték, nem szűnt meg bizonyságot tenni az igazságról. Még Pátmosz szigetén is szerzett barátokat, és térített. Hiszen örömüzenetet hordozott, a feltámadott Megváltót hirdette. […]
Gyöngéd szeretettel kell kezelnünk azokat, akik életüket összekapcsolták Isten művével. Ezek az agg munkások viharokban és próbákban mindvégig hűségesen kitartottak. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak képességeik, amelyek Isten művében értékesíthetők. Noha erejük csökkent, és képtelenek súlyos terhek viselésére, amelyeket immár az ifjabbaknak kell vállalniuk, de becses tanácsaik nélkülözhetetlenek.
Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán megtanulták, hogy a tévelygést és veszélyeket kerüljék. Éppen ez teszi számukra lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. A támadások és próbák elszenvedése után az Úr most, amint erejük csökkent, nem mellőzi, nem tolja félre őket. Különös kegyelmet és bölcsességet ad nekik. […]
Mialatt azok, akik életüket Krisztus szolgálatában töltötték, földi pályájuk befejezéséhez közelednek, a Szentlélek készteti őket az Isten művében szerzett tapasztalataik felsorolására. Az újonnan megtértek előtt el kell ismételniük Isten csodálatos vezetését, szabadítását és jótéteményeit. Isten szándéka, hogy az idős, hasznos munkások helyükön maradjanak, segítsenek megmenteni férfiakat és nőket, nehogy a gonoszság áradata elsodorja őket. Akarja, hogy mindaddig hordozzák fegyverzetüket, míg Ő jónak látja. – Conflict and Courage, 363. o.

Ha csüggedés vesz erőt rajtad, nézz Jézusra, és beszélgess vele! Amikor úgy érzed, hogy a testvéreid félreértenek, emlékezz arra, hogy Jézus, a te nagyobb Testvéred sosem ejt hibát. Ő igazságosan ítél. Krisztusnak a nagy ünnepen mondott szavai jelentőségteljesek és csodálatos erővel bírnak. Így szólt: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” Ne kényszer hatására jöjjünk Krisztushoz. Személyesen kell eldöntenünk, hogy az élet Forrása elé járulunk. Miért nem jövünk Krisztushoz? Hiszen Őbenne összpontosul örök életünk reménysége. A Krisztus által kapott tanítások nem csupán gyakran ismételt közmondások, hanem életerővel telt gondolatok. A mennyei igazságot kötelességünk elsajátítani. Pál apostol arra buzdít, hogy kapaszkodjunk minden erőnkkel az evangéliumokban elénk tárt reménységbe. Hit által tegyük magunkévá Isten ígéreteit, és örüljünk azon gazdag áldásoknak, amelyeket biztosított számunkra Jézus Krisztus által. Reménységet, az örök élet reménységét kaptuk. Nincs más, ami elégtételt szerezhetne Megváltónknak a nekünk nyújtott áldásokon kívül, de a mi feladatunk hittel kapaszkodni abba, aki ezeket megígérte. Számíthatunk szenvedésekre is, de akik osztoznak az Ő szenvedéseiben, osztozni fognak az Ő dicsőségében is. Krisztus kifizette a veszendő, bűnös ember megbocsátásának és örök életének az árát, a mi feladatunk pedig elfogadni hit által ezeket az ajándékokat. Hit által rendelkezünk a reménységgel, lelkünk biztos és elmozdíthatatlan horgonyával. Meg kell értenünk, hogy bizalommal várhatjuk Isten jóindulatát, de nem csak ebben a világban, hanem a mennyei világban is, mivel Ő hatalmas árat fizetett az üdvösségünkért. A Krisztus közbenjáró és engesztelő munkájába vetett hit fog megtartani bennünket a környékező kísértések közepette… Csodáljuk tehát az előttünk álló boldog reménységet, és hit által szorosan kapaszkodjunk abba. – Lift Him Up, 331. o.

5. Olvassuk el 1Kor 4:1-2 verseit! E szakasz tanítása szerint mi a helyes, hogyan tekintsünk az emberi vezetőkre?

6. Olvassuk el Fil 2:5-8 szakaszát! Hogyan világít rá ez a rész a „Krisztus értelme” (1Kor 2:16) kifejezés jelentésére?

Gondolkodjunk el Fil 2:5-8 üzenetén imádságos szívvel! Mit árul el ez Isten irántunk tanúsított, önzetlen szeretetéről? Miért kell nekünk is meghalnunk énünknek ahhoz, hogy a magunk szintjén bennünk is ilyen szeretet éljen?

EGW idézet

Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet, és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik?
A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt, és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. „Azután vizet töltött a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amelylyel körül vala kötve.” (Jn 13:5) Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat.
Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nekik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönynyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét. […]
Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, az úrvacsora sohasem válhat pusztán szertartási eseménnyé. A szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: „Szeretettel szolgáljátok egymást!” (Gal 5:13) Tanítványai lábának a megmosásával Krisztus nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy elvégez minden szolgálatot, bármilyen megalázó lenne is az, amely tanítványait vele együtt örököseivé tenné a mennyei kincsek örökkévaló gazdagságának. Krisztus tanítványai ugyanennek a szertartásnak az elvégzésével hasonló módon elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat. Valahányszor helyes lelkülettel ünneplik meg ezt az Úr által rendelt szertartást, mindannyiszor Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. Elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ telve van azokkal, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal a felház szobájában az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek ki onnan, és úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált.
Jézust mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a szolgája legyen. Mivel pedig mindeneket szolgált, Őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival és megosztják vele a megváltott lelkek látásának az örömét, követniük kell önzetlen szolgálatának példáját.
Mindezt Jézus ezekben a szavaiban fogalmazta meg és foglalta össze: „Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (Jn 13:15) A Krisztus által elrendelt szolgálatnak ez volt a célja. Ezért mondja Krisztus első tanítványainak és persze nekünk is: „Ha tudjátok ezeket – ha tudjátok, ha ismeritek a célját azoknak a leckéknek, tanításoknak, amelyeket én adtam nektek –, akkor boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Jn 13:17) – Jézus élete, 644, 651. o.

A pártoskodástól való óvás még nem jelenti azt, hogy ne kellene támogatni a vezetőket. Támogatnunk és értékelnünk is kell azokat, akik irányítják az egyházi munkát. Isten megbíz embereket földi szolgálatának végzésével. Az egyházi vezetők, akiknek élete tükrözi a keresztet, az által jelképezett, Istennek való alárendelést, méltók rá, hogy hallgassunk rájuk és kövessük őket.

7. Olvassuk el 2Kor 11:23-28 és Kol 1:24 verseit! Mit jelent a Krisztusért vállalt szenvedés? Mit tanulhatunk erről ezekből az igékből?

Mennyit szenvedtél Krisztusért, bármilyen feladatod is volt az egyházban? Milyen tanulságok rejlenek a válaszodban?

EGW idézet

A keresztényektől elvenni a keresztet olyan, mintha napközben kihunyna a napfény, éjszaka pedig elsötétülne a Hold és a csillagok. Krisztus keresztje közelebb vezet Istenhez, az embert megbékélteti Istennel és az Istent az emberrel. Az Atya látja a keresztet és Fia szenvedését, amit el kellett tűrnie azért, hogy az emberiséget megmentse a kilátástalan nyomorúságból, és magához vonzza. Fáradhatatlan atyai szeretetének együttérzésével tekint az emberiségre, akik a keresztet mármár szinte szem elől tévesztették, pedig kereszt nélkül nem létezik kapcsolat az Atyával, sem egység a mennyei trónon ülő Báránnyal, és kereszt nélkül Isten nem fogadhatja be a tévelygőt, aki az igazság útjára lép, és nem létezik a tévelygő számára reménység az ítélet napjával kapcsolatosan sem. Kereszt nélkül nincs lehetőségünk legyőzni az erős ellenséget. Az emberiség minden reménye a kereszthez fűződik.
 
Amikor a bűnös a kereszt elé járul és feltekint arra, aki meghalt a megváltása érdekében, teljes boldogságot érezhet, mivel a bűnei megbocsáttattak. A kereszt elé térdelve a legfenségesebb helyre jutott, ahová ember juthat. A Krisztus arcáról áradó isteni dicsőség ragyog rá, és elhangzanak a megbocsátás szavai: Immár éljetek, ti bűnösök, éljetek! Megtérésetek elfogadást nyert, mivel megváltásra leltünk.
A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy Pál így kiáltott fel. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Our High Calling, 46. o.

Az elmét meg kell tanítani, hogy mennyei dolgokra összpontosítson. Az alázat a Jézus Krisztus jellemszépségének a felfedezéséből ered. Ha Krisztus tökéletes jellemtulajdonságaira összpontosítunk, felismerjük a bűn gyalázatos voltát, és hit által belekapaszkodunk Jézus Krisztus feddhetetlenségébe. Olyan erényeket fogunk ápolni, amilyenek Jézusban lakoznak, hogy másoknak is be tudjuk mutatni az Ő jellemét. Ha a Golgotára nézünk, nem saját énünket magasztaljuk, hanem folyton szem előtt tartjuk saját méltatlanságunkat és azt, hogy a menny milyen hatalmas árat fizetett a megváltásunk érdekében, és akkor tisztán fogjuk látni Krisztus semmihez sem fogható szeretetét. – This Day with God, 261. o.

További tanulmányozásra

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „A tizenkét tanítvány kiképzése” c. fej., 12–16. o.

Maranatha, „A legnagyobb munka” című fejezet, 99. o. (ápr. 1.)

Naponkénti tanulmányozásra