„Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadni, hogy néked ártson, mert nekem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:9-10).
Pál szorgalmas tanítványként tanult Gamáliel lábainál, mégis szerzett egy mesterséget is. Szakképzett sátorkészítő volt. Mind a gazdag, mind a szegény zsidóknál szokás volt, hogy fiaikat és leányaikat hasznos munkára taníttatják, hogy ha nehéz idők állnak be, ne függjenek másoktól, hanem képesek legyenek biztosítani a maguk megélhetését. Ki kellett képezni őket a kultúrára, de ugyanakkor valamilyen mesterségre is. Ezt annak idején a nevelés kötelező részének tekintették.
Pálról és Akvilláról olvassuk, hogy sátorkészítéssel foglalkoztak. Az evangélium prédikálása közben ezt a mesterséget űzték, és így Krisztussal kapcsolatos alaposabb ismereteket oszthattak meg a hallgatóikkal. Emellett saját fenntartásuk érdekében is dolgoztak. […]
Korinthusban Pál Akvillával és Priscillával együtt dolgozott és lakott, eközben tanította őket az igazságra. A nagy apostol nem szégyellte a kétkezi munkát, nem ódzkodott attól, és nem tartotta alacsonyabb rendűnek a szolgálatánál. […]
Ha személyes vagy egyházi adományokkal támogatják a henyélő férfiakat és nőket, azzal csak bűnös szokásokra sarkallják őket, ezért ezt a legnagyobb komolysággal kerülni kellene. Minden férfit, nőt és gyermeket arra kell nevelni, hogy végezzen hasznos és gyakorlati munkát. Mindenkinek el kellene sajátítania egy mesterséget. Akár a sátorkészítést, akár bármilyen más területen végezhető szakmát, de mindenkit úgy kell nevelni, hogy értelmesen használja fel testi képességeit, és akkor a jóindulatú Isten kész gyarapítani azon emberek tehetségét, akik gyakorlati területeken dolgoznak.
Ha jó egészségnek örvendő személynek vannak ingatlanjai, és a megélhetéséhez nincs szüksége arra, hogy munkát vállaljon, akkor olyan eszközök megszerzéséért kellene dolgoznia, amelyekkel elősegítheti Isten művének előhaladását. „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.” (Róm 12:11) Isten meg fogja áldani azokat, akik ezen a téren is jó befolyást gyakorolnak másokra. – This Day with God, 203. o.
Korinthusi tartózkodása alatt Pál időt szakított magának arra is, hogy figyelmét új és nagyobb munkaterületekre irányítsa. Gondolatban különösen sokat foglalkozott Rómába tervezett utazásával. Látni kívánta a keresztény hit meggyökerezését és megszilárdulását az akkor ismert világ nagy központjában; ez képezte leglelkesebb reményét, leghőbb vágyát és dédelgetett tervét. Rómában akkor már volt gyülekezet. Az apostol azon fáradozott tehát, hogy biztosítsa az ottani hívők segítségét és együttműködését az Itáliában, valamint más országokban végzendő evangelizáló munkához. Hogy munkássága útját előkészítse a római testvérek között – akik közül még nem mindenkit ismert –, előbb levelet intézett hozzájuk. Jelezte szándékát, hogy meglátogatja Rómát, sőt közölte azt a reményét is, hogy kitűzi a kereszt zászlaját Spanyolországban. – Az apostolok története, 373. o.
A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1; vö. 2Kor 1:1). Annyira erős benne ez a meggyőződés, hogy néhány kivételtől eltekintve minden levelét így kezdi.
1. Olvassuk el a Róm 1:1 és 1Kor 1:1 verseit! Pál szolgálatának melyik két elemét emelik ki ezek a szakaszok (lásd még Gal 1:1)?
Isten apostolnak választotta ki Pált. Téged mire hívott el? Honnan tudod? Ha nem hiszed, hogy téged is elhívott valamire, akkor mi lehet a gond az Istennel való kapcsolatodban?
A komoly megbízatás, amit az Ananiással folytatott beszélgetés alkalmával kapott Pál, növekvő súllyal nehezedett szívére. A hívásra – „Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát! – Pál először ennek a jámbor férfiúnak az arcát látta meg: Ananiásét, aki a Szentlélektől indítva így szólt hozzá: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd ama Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg, és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” (Csel 22:14–16)
Ezek a szavak összhangban voltak azzal, amit Jézus maga mondott Saulnak, amikor feltartóztatta a damaszkuszi úton, kijelentve: „Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által.” (Csel 26:16–18)
Ahogy szívében mérlegelte ezeket a dolgokat, Pál egyre inkább megértette elhívását, hogy ő „Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából” (Eféz 1:1). Elhívása „nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által” (Gal 1:1) történt. Az előtte álló munka nagysága arra indította, hogy jobban tanulmányozza a Szent Iratokat, azért, hogy hirdethesse az evangéliumot, „de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen” (1Kor 1:17), „hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék” (1Kor 2:4–5). – A Szentlélek eljő reátok, 279. o.
A Jézus nevéért szenvedőkről szóló leírásokban nincs egyetlen név sem, amely fényesebben ragyogna a pogányok apostolának, Pálnak a nevénél. A szívében élő jézusi szeretet azt eredményezte, hogy megfeledkezett és lemondott önmagáról. Látta a feltámadt Krisztust, és az Üdvözítő arca a lelkébe vésődve beragyogta az életét. Hittel, bátorsággal és erővel rendelkezett, és nem csüggedt el a veszélyek vagy akadályok láttán, hanem országról országra járva hirdette Krisztus keresztjének igazságát. – Our Father Cares, 122. o.
2. Olvassuk el ApCsel 17:16-34 szakaszát! Hol volt Pál, mielőtt Korinthusba ment, és mivel foglalkozott ott?
3. Olvassuk el ApCsel 18:1-11 verseit! Mihez kezdett Pál Korinthusba érve, amit aztán teljes ottléte alatt folytatott?
Mit tanulhatunk Pál missziós tevékenységéből, amit Athénban és Korinthusban végzett? Mitől olyan nehéz ma hirdetni az evangéliumot a városokban és a közösségekben? Hogyan lehetünk sikeresek a nehezebb helyeken? Milyen stratégiákat tanulhatunk Pál missziós tevékenységéből? Mi a legjobb módja ennek?
Korinthus az őskeresztény korszak I. századában nemcsak Görögországnak, de az akkori világ egyik vezető városa volt. Utcáin vegyes tömeg tolongott: görögök, zsidók és rómaiak, más országbeli utazókkal együtt; ezek lázasan törtettek üzleteik vagy élvezeteik után. Ezt a nagy kereskedelmi gócpontot a Római Birodalom minden részéből könnyen elérhették; fontos központ volt, ahol Isten és igazsága emlékműveit kellett megalapozni.
Korinthusban sok zsidó is letelepedett; ezek között volt Akvilla és Priscilla, akik később Jézus Krisztus komoly munkatársaiként tűntek ki. Miután Pál mindkettőjük jellemét kiismerte, „hozzájuk csatlakozék”.
Pál mindjárt munkája kezdetén mindenütt az előretörés komoly akadályait vette észre e nagy forgalmú központban. Majdnem az egész város a bálványimádásnak hódolt. Kedvenc istennőjük Vénusz, kinek tiszteletéhez sok erkölcstelen szokás és ceremónia kapcsolódott. A korinthusiak durva erkölcstelensége még a pogányok között is fel tűnt. Gondolkozásuk és észjárásuk semmi másra sem terjedt ki, mint pillanatnyi élvezeteikre és szórakozásaikra.
Mikor az apostol Korinthusban prédikálta az evangéliumot, egészen más módszerre tért át, mint amelyet athéni működése alatt követett. Ott megkísérelte a hallgatók ismeretéhez való alkalmazkodást: logikára logikával, tudományra tudománnyal és filozófiára filozófiával válaszolt. Azonban, amikor az eltöltött időre visszagondolt, rájött, hogy Athénben milyen kevés eredményt ért el munkájával. Elhatározta tehát, hogy Korinthusban egészen más munkatervet követ majd tanításainál, amellyel a felületesek és közönyösek figyelmét igyekszik lekötni. Eltökélte, hogy minden tudományos érvelést és következtetést kerülni fog; a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról. „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Úgy hirdette az Igét, hogy „az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában” (1Kor 2:2, 4). – Az apostolok története, 243–244. o.
Pál általában szónoki stílusban prédikált. Olyan ember volt, aki képes beszélni uralkodók előtt, de még az athéni hatalmasok és tanult emberek előtt is, mivel a tudását gyakran felhasználta az evangélium útjának előkészítésében. Ezt próbálta tenni Athénban is: az ékesszólásra ékesszólással, a filozófiára filozófiával, a logikára logikával válaszolt, mégsem ért el olyan sikert, amire számított. Később megértette, hogy emberi bölcsességnél többre van szüksége… Fentről kell erőt nyernie. Ahhoz, hogy a bűnösök meggyőződjenek és megtérjenek, Isten Lelkének kellett a munkához csatlakoznia, és megszentelnie minden lelki erőfeszítést.
Pál minden érdeklődése a keresztre irányult. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg lett állítva a keresztre szegezett Názáreti követőinek üldözéséből, sosem szűnt meg magasztalni a keresztet… Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös meglátja az Atya szeretetét úgy, ahogy az Fiának áldozatában láthatóvá vált, és enged a mennyei befolyásnak, megváltozik a szíve, és attól kezdve Krisztus lesz számára minden mindenben.
Megtérése után Pál minden vágya az volt, hogy bemutassa embertársainak a Názáreti Jézust, mint az élő Isten Fiát, aki képes megváltoztatni és üdvözíteni az embert. Ettől a pillanattól kezdve az életét teljes mértékben arra szentelte, hogy bemutassa a Megfeszített szeretetét és hatalmát… Munkásságát nem csupán a prédikálásra alapozta, mivel sok embert így nem érhetett el… Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket, és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette…
Az apostol rájött, hogy rátermettsége nem önmagának köszönhető, hanem a Szentlélek jelenlétének, akinek az ereje kegyelemmel töltötte be a szívét… Énjét elrejtette, és az emberek előtt Krisztust nyilatkoztatta ki és magasztalta. – Conflict and Courage, 341. o.
4. Olvassuk el ApCsel 18:1-3, 1Kor 5:9-11 és 8:4 verseit! Milyen következtetésekre juthatunk Korinthus gazdaságával, erkölcsiségével és vallási életével kapcsolatban?
Pál a missziós tevékenysége során szembesült Korinthusban a bálványimádó és erkölcstelen társadalom okozta kihívásokkal. A mai korban milyen tényezők nehezítik az evangélium hirdetését? Hogyan győzhetők le ezek? Van egyáltalán különbség a mai városok és Korinthus között? Ha igen, mennyi?
Pál sátorkészítéssel tartotta el magát. Miközben dolgozott, az evangéliumról beszélt azoknak, akikkel kapcsolatba került, így sok tévelygő lelket az igazsághoz térített. Egyetlen alkalmat szem szalasztott el, hogy Megváltójáról beszéljen, és segítsen a nehézségben levőknek.
Pál apostol története arról tesz bizonyságot, hogy a kétkezi munka nem alantas foglalatosság, és nem összeférhetetlen az emberi vagy keresztény jellem magasztosságával. Az apostol felfogása szerint a megfáradt kezek semmivel sem csorbították lelkesítő, érzékeny, értelmes és ékesszóló felhívásainak erejét. […]
Amikor beszélt az emberekhez, megfáradt kezei arról árulkodtak, hogy ő maga gondoskodik eltartásáról… Néha még a munkatársait is ő támogatta, inkább éhezett, csak enyhítse mások szükségleteit. Jövedelmét megosztotta Lukáccsal, és Timóteust is segítette az utazásai során.
Pál azon felfogással szemben mutatott példát, amely akkoriban élt a gyülekezetben, miszerint az evangéliumot csak azok képesek sikerrel prédikálni, akik mentesülnek a fizikai munka alól. Ő azonban a gyakorlatban mutatta be, hogy mit tehetnek azok a laikus munkások, akik olyan területeken akarnak dolgozni, ahol az emberek nem ismerik az evangéliumot. Példája számos alázatos munkást megérintett és arra késztetett, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt Isten műve előrehaladása érdekében, miközben napi munkával tartják fenn magukat. […]
Míg egyesek arra lettek elhívatva, hogy különleges adottságaikat és minden erejüket az evangélium prédikálására szenteljék, voltak mások is, akik sosem lettek felszentelve a munkára, mégis fontos feladat hárult rájuk a lélekmentésben… Nehéz terhet visel Istennek azon szolgája, aki önfeláldozóan és fáradhatatlanul prédikál és tanít másokat… Az ő munkájára nincs befolyással a fizetség… A mennyből kapta a megbízatást, és a mennytől várja a jutalmat akkor, amikor majd elvégzi a rábízott feladatot. – Conflict and Courage, 342. o.
A Biblia kinyilatkoztatja a történelem igazi filozófiáját. Pál apostol páratlanul választékos és szelíd szavakkal tárta fel az athéni bölcsek előtt, mi volt Isten célja a népek és a nemzetek létrehozásával és elosztásával: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák.” (Csel 17:26–27) Isten kijelenti, hogy bárki bekerülhet „a szövetség kötelékébe”, aki akar (Ez 20:37 – új prot. ford.). A teremtéskor az volt a terve, hogy a földet olyan emberek népesítsék be, akik önmaguk és mások áldására, valamint Alkotójuk dicsőségére élnek. Mindenki azonosulhat ezzel a célkitűzéssel, aki csak vágyik erre. Róluk mondja az Írás: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” (Ésa 43:21) – Nevelés, 173. o.
5. Olvassuk el ApCsel 18:4-8 verseit! Milyen hatása lett Pál prédikációjának?
6. Olvassuk el ApCsel 18:9-10 verseit! Mire következtethetünk Pál érzéseit illetően a Korinthusban rá váró nehézségekkel kapcsolatban? Hogyan bátorította a szolgáját Isten?
Olvassuk el Ézs 41:10 versét! Milyen nagyszerű ígéreteket ad Isten ebben a versben? Minek a reményét kelti ez most bennünk?
Isten angyalai arra várnak, hogy csatlakozhassanak az alázatos emberekhez, akik Bibliával a kezükben keresik fel a világosságot nem ismerő társaikat, és akik felolvassák az „Így szól az Úr!” igét.
Olyan emberekre van szükség, aki rendelkeznek az éneklés ajándékával. A dicsőítő ének mennyei légkört teremt. A megtérés és a hit kapui sok esetben a szent énekek szavainak hatására tárulnak ki. Az ének az egyik leghatékonyabb eszköz, amely által a szívbe véshetjük a lelki igazságokat.
Az Úr missziómunkásai induljanak el kis csoportokban, mert erre tanította Krisztus is az első tanítványokat. Kettesével keressék fel a város különböző negyedeit, és vigyék el az Úr figyelmeztető üzenetét. Mondják el az embereknek a teremtés történetét, és azt, hogy teremtői munkája végén az Úr szombatnapon megpihent, és ezt a napot tette félre emlékezésül az Ő művére.
Gyülekezeti tagokat, fiatalokat és időseket kell felkészíteni arra, hogy menjenek tovább és hirdessék a világnak az utolsó üzenetet. Ha alázatosan járnak, Isten angyalai velük fognak tartani, és megtanítják őket arra, hogy imában, éneklésben fel tudják emelni hangjukat, és hirdessék az evangélium jelenvaló üzenetét. Nincs veszteni való időnk…
Ki vállalja a munkát, ki viszi el a bibliai igazságokat ifjaknak és időseknek? Ki fogja követni a krisztusi munkatervet? Sokan élnek a városokban, akiknek szükségük van az evangélium pásztoraira. Olyan férfiakra van szükség, akik olvassák, gyakorolják és magyarázzák az igazságot.
Testvéreim, Krisztus hív benneteket. Meghalljátok a hangját? Lesztek az Ő tanúi? Megkeresitek az elveszett juhokat? Alázattal és komolysággal mutatjátok be az Igét az embereknek, és készek vagytok tanítani őket?
Fiatalok, kezdjétek el a munkát, amire Isten elhívott! Mondjátok el a kereszt csodálatos történetét. Krisztus elvezérel és megtanít, hogyan használjátok nemes célra képességeiteket. Amint elnyeritek a Szentlélek megújító befolyását, és igyekeztek másokat is tanítani, az elmétek megújul, és képessé váltok új, választékos szavakkal bemutatni az igazságot az embereknek. Imádkozzatok, énekeljetek és hirdessétek az Igét. […]
Azok szabadok lelkileg, akik fenntartások nélkül odaszentelik az életüket, és akkor Krisztus kegyelme világosságot, békét és örömöt hoz az életükbe. Az Ige befogadójának lelkét az igazság üdvözítő befolyása szenteli meg. – The Upward Look, 91. o.
7. Olvassuk el 1Kor 1:11-13, 4:14, 5:11, 7:1, 14:37, 40, valamint 2Kor 1:12, 2:9, 11:3 és 13:10 verseit! Ezek szerint Pál miért küldött leveleket Korinthusba?
Olvassuk el újból 2Kor 2:4 versét! Ezek szerint mennyire törődött Pál ezekkel az emberekkel? Mennyi a szeretet bennünk az emberek iránt?
Pál ebben a levélben a korinthusiaknak Krisztus hatalmát igyekezett bemutatni, amely megóvhatja őket a gonosztól. Tudta, hogy ha a kijelölt követelményekhez igazodnak, akkor a Magasságos erejében megerősödnek. Segítségükre akart lenni, hogy kiszabaduljanak a bűn rabszolgaságából; hogy munkálhassák megszentelődésüket az Úr félelmében. Szívükbe véste annak követelményeit, akinek megtérésükkor odaszentelték életüket. Így írt nekik: „Ti Krisztusé és nem magatoké vagytok… Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:20)
Az apostol behatóan vázolta annak következményeit, ha a tiszta és szent életből a pogányság romlott szokásaihoz térnek vissza. „Ne tévelyegjetek” – írta nekik –, „se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők…, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.” Kérte őket, hogy uralkodjanak az alacsony szenvedélyek és vágyak felett. „Avagy nem tudjátoké” – kérdezte tőlük –, „hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatoké vagytok?” (1Kor 6:9, 19)
Pálnak a magas szellemi képességei mellett még egyéb rendkívüli adottságai is voltak. Gyors áttekintő képessége és szívből fakadó részvéte szoros kapcsolatba hozta másokkal, ami lehetővé tette, hogy felébressze jobbik énjüket, és befolyásolja, rávezesse őket a magasabb rendű életre. Szinte túláradó, őszinte szeretettel csüngött a korinthusi hívőkön. Vágyott arra, hogy bensőséges hitéletet folytassanak, ami megóvja őket a kísértésektől. Tudta, hogy Sátán és egész serege a keresztény élet útjának minden lépésénél akadályokat gördít eléjük. Tudta, hogy naponta kell felvenniük a harcot régi szokásaikkal és természetes hajlamaikkal; állandóan éberen és imádkozva kell védekezniük az ellenség titkos közeledése ellen. Pál nagyon jól tudta, hogy magasabb rendű keresztény ismeret csak állandó ima és állhatatos éberség által érhető el, amit igyekezett is mélyen a lelkükbe vésni. Azonban azt is tudta, hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik, nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel s az Ő Igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik.
A korinthusi hívőknek lelki dolgokban bensőségesebb élményekre volt szükségük. Még nem értették meg teljesen, mit is jelent Isten dicsőségét szemlélni; mit jelent a jellemképzés fokain felfelé haladva átalakulni. Mindeddig az eljövendő dicsőségnek csupán első sugarait láthatták. Pál azt kívánta nekik, hogy Isten egész teljességével bírjanak, és mindig jobban megismerjék Őt, akinek eljövetele olyan, mint a hajnal pirkadása. Azt kívánta, hogy tőle tanuljanak mindvégig, amíg eljutnak a tökéletes evangéliumi hit teljes világosságához. – Az apostolok története, 306–307. o.
Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Korinthus” c. fejezet, 162–168. o.
Isten csodálatos kegyelme, „Diadalmaskodás” című fejezet, 280. o. (szept. 29.)
„Korinthusban az evangélium prédikálásakor az apostol eltért athéni munkáját jellemző módszerétől… Eldöntötte, gondosan kerüli az érvelést és a vitát, és a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról, »róla is mint a megfeszítettről«” (i. m. 162. o.). „Pál mérhető sikert ért el,” de kételkedett abban, hogy „bölcs dolog lenne az ott található anyagból felépíteni egy gyülekezetet. Korinthust nagyon is kérdéses munkaterületnek tekintette, és elhatározta, hogy elmegy onnan. Miközben azt fontolgatta, hogy ígéretesebb területre megy… az Úr megjelent neki éjjeli látomásban, és ezt mondta: »Ne félj, hanem szólj… mert nékem sok népem van ebben a városban« (ApCsel 18:9-10). Pál parancsnak vette, hogy Korinthusban kell maradnia. Garanciát látott arra, hogy az Úr növeszti az elvetett magot… Egy nagy gyülekezet sorakozott fel Jézus Krisztus zászlaja alatt” (Ellen G. White: Sketches from the Life of Paul. 106–107. o.). „A feljegyzésből kiderül, hogy Pál egy évig és hat hónapig munkálkodott Korinthusban, bár az erőfeszítései nem csupán arra a városra korlátozódtak… Korinthus volt a bázisa… Onnan kiindulva számos gyülekezetet alapított… Távollétében Pál a gondoskodásában részesülő gyülekezetekkel részben a súlyos, erőteljes gondolatokat tartalmazó levelei révén tartotta a kapcsolatot, amelyeket általában Isten szavaként fogadtak… Ezeket a leveleket felolvasták a gyülekezetekben” (i. m. 109. o.).