Hiteles keresztény szolgálat
Text de memorat
„Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben” (2Kor 4:8-10).
E heti tanulmányunk
2Korinthus 3:1-9; 4:7-18; 5:11-15; 6:11–7:1; 7; Efézus 2:13-16; Kolossé 1:19-23 Az elmúlt héten láttuk, hogy amikor Pál bizonygatta őszinteségét és tisztaságát, megvédte magát a következetlenség és a korinthusiak iránti szeretetlenség vádjától. Mindig is lelki gyermekei javáért fáradozott. 2Kor 2:12-17 verseiben kezdett gondolatmenete egészen a 7. fejezetig tart, ami közben azt mérlegeli, hogy milyen a Krisztusért végzett hiteles szolgálat. Ezekből a gondolataiból is rengeteg tanulságot levonhatunk. A héten 2Korinthus 3-7. fejezeteivel foglalkozunk, amelyekben Pál a lélekmentés szolgálatáról ír. „A bűnösök megtérése és az igazság általi megszentelődésük a lélkész legerősebb bizonyítéka arra nézve, hogy Isten hívta el a szolgálatra. Apostolságának bizonyítéka a megtértek szívébe van vésve, és megújult életük tanúskodik arról. Krisztus, a dicsőség reménysége a benső emberben alakul ki. A lelkészt nagyban megerősíti szolgálatának a pecsétje” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 216. o.).EGW idézet
Dolgozni azt jelenti: szolgálni; Isten pedig mindenkit szolgálatra hív. Aki önző és magának való életformát választ, meggyalázza Istent. Testvéreim és testvérnőim, tudatában vagytok, hogy évente lelkek ezrei vesznek el bűneikben, mert senki sem vetítette életútjukra az igazság fényét?
Hatalmas munka vár ránk a világban. Az emberek nem a nyelvek ajándéka vagy csodák hatására fognak megtérni, hanem a megfeszített Krisztus prédikálására. Meddig halogatjuk még, hogy erőfeszítéseket tegyünk egy jobb világ érdekében? Miért várunk valami rendkívüli eseményre vagy költséges felszerelésre? Akármilyen jelentéktelenek lennétek, bármilyen szerény is lenne foglalkozásotok, ha a Megváltó tanításaival összhangban dolgoztok, megnyilatkozik bennetek, és befolyásotok Krisztushoz vonzza az embereket. Tisztességet szerez az Őt őszintén szolgáló alázatos és szerény szolgáinak. Mindegy, mivel foglalkozunk, hogy az üzleti életben, egy gazdaságban vagy irodában dolgozunk, igyekeznünk kell lelkeket menteni.
Vessünk mindenhol a vizek mellett, és őrizzük meg lelkünket Krisztus szeretetében. Dolgozzunk, míg nappal van, használjuk fel az Úr munkájára kapott javakat. Bármit teszünk, tegyük örömmel, bármilyen áldozatot követel tőlünk, hozzuk meg örömmel. Amikor mindenhol vetni fogunk a vizek mellett, és meg fogjuk érteni a szavak jelentőségét: „Aki bőven vet, bőven is arat.”
Mindent a kegyelemnek köszönhetünk, a fenséges kegyelemnek: megváltásunkat, helyreállításunkat és azt, hogy örökösökké lettünk Jézus Krisztussal együtt. Ezt a kegyelmet mutassuk be másoknak is.
A Megváltó neve megdicsőítésére használja fel azokat, akikről tudja, megengedik, hogy az isteni befolyás átalakítsa őket. Kézbe veszi a mások által megvetett anyagot, és dolgozik azok életében, akik átadják magukat neki. Örömét leli abban, ha kézbe vesz egy látszólag haszontalan anyagot, amelyet Sátán megrontott és felhasznált, és isteni kegyelmének részesévé teszi. Boldog, ha megszüntetheti valakinek a szenvedéseit, és megszabadíthatja az engedetleneket sújtó eljövendő haragtól. Gyermekeit segédeivé teszi, akik munkáját végzik, és akik már ebben az életben megkapják jutalmukat azzal, hogy munkájukat siker koronázza.
De vajon összemérhető ez az öröm azzal a boldogsággal, amelyet gyermekei majd a végső elszámolás napján éreznek? – Krisztusi élet, 256. o. (aug. 30.)
1. Olvassuk el 2Kor 3:1-9 verseit! Milyen értelemben lehetünk Krisztus ajánlólevelei?
EGW idézet
Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, épp Júdeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett… Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izráeltől, és nyílt bűnben élt.
A beszélgetés során Jézus szavai mély hatást tettek az asszonyra. Sohasem hallott ilyen véleményt sem saját papjaitól, sem a zsidóktól. Amint addigi élete elvonult előtte, átérezte, hogy nagy szüksége van valamire. Rádöbbent, hogy lelke szomjazik, és ezt Sikár kútjainak vize sohasem csillapíthatja. Eddig semmi sem érte, ami ennyire ráébresztette volna magasabb rendű szükségleteire. Jézus meggyőzte arról, hogy olvas életének titkaiban, mégis barátjának érezte Őt, olyannak, aki szánja és szereti. Bár már jelenlétének tisztasága is ítélet volt bűnei felett, Jézus egy szóval sem vádolt, hanem kegyelméről beszélt, ami megújíthatja a lelket. […]
Otthagyta a vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak… Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára, hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem – mondta a város lakóinak; nem ezé a Jézus?” (Jn 4:29) Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt.
Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai… Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak. […]
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. – Conflict and Courage, 294. o.
Másnap, amikor két tanítványa a közelben állt, János újra meglátta Jézust a nép között. A próféta arcát megint beragyogta a Láthatatlan dicsősége, és így kiáltott: „Ímé, az Isten ama Báránya!” (Jn 1:36) E szavak izgalomba hozták a tanítványok szívét. Nem teljesen értették. Mit jelent a név, amelyet János adott neki: „Isten Báránya”? János ezt nem magyarázta meg.
Otthagyták Jánost, és elindultak, hogy megkeressék Jézust. Egyik András volt, Simon testvére, a másik pedig János, az evangélista.
Ők voltak Jézus első tanítványai. Ellenállhatatlan indítás késztette őket, hogy kövessék Jézust, alig várták, hogy beszélhessenek vele, mégis félve és csendben töprengtek: „Ez a Messiás?”
Jézus tudta, hogy követik a tanítványok. Ők voltak szolgálatának első zsengéi, és az isteni Tanító szíve megtelt örömmel, amikor ezek az emberek elfogadták kegyelmét. Mégis csak annyit kérdezett, ahogy megfordult: „Mit kerestek?” (Jn 1:39) Rájuk bízta, hogy visszafordulnak-e, vagy elmondják vágyukat.
A tanítványok előtt egyetlen cél lebegett. Egyetlen személy jelenléte kötötte le gondolataikat. Felkiáltottak: „Mester, hol lakol?” (Jn 1:39) Egy rövid beszélgetés útközben nem nyújthatta azt, amire vágytak. Egyedül akartak lenni Jézussal, lábához ülni, és hallgatni szavait. […]
A töredelmes megbánás, a hit és a szeretet teszi képessé a lelket, hogy elfogadja a mennyei bölcsességet. A szeretet által munkálkodó hit az ismeretek kulcsa, és mindenki, aki szeret, „ismeri az Istent” (1Jn 4:7). – Lift Him Up, 168. o.
Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, épp Júdeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett… Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izráeltől, és nyílt bűnben élt.
A beszélgetés során Jézus szavai mély hatást tettek az asszonyra. Sohasem hallott ilyen véleményt sem saját papjaitól, sem a zsidóktól. Amint addigi élete elvonult előtte, átérezte, hogy nagy szüksége van valamire. Rádöbbent, hogy lelke szomjazik, és ezt Sikár kútjainak vize sohasem csillapíthatja. Eddig semmi sem érte, ami ennyire ráébresztette volna magasabb rendű szükségleteire. Jézus meggyőzte arról, hogy olvas életének titkaiban, mégis barátjának érezte Őt, olyannak, aki szánja és szereti. Bár már jelenlétének tisztasága is ítélet volt bűnei felett, Jézus egy szóval sem vádolt, hanem kegyelméről beszélt, ami megújíthatja a lelket. […]
Otthagyta a vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak… Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára, hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem – mondta a város lakóinak; nem ez-é a Jézus?” (Jn 4:29) Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt.
Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai… Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak. […]
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. – Conflict and Courage, 294. o.
Másnap, amikor két tanítványa a közelben állt, János újra meglátta Jézust a nép között. A próféta arcát megint beragyogta a Láthatatlan dicsősége, és így kiáltott: „Ímé, az Isten ama Báránya!” (Jn 1:36) E szavak izgalomba hozták a tanítványok szívét. Nem teljesen értették. Mit jelent a név, amelyet János adott neki: „Isten Báránya”? János ezt nem magyarázta meg.
Otthagyták Jánost, és elindultak, hogy megkeressék Jézust. Egyik András volt, Simon testvére, a másik pedig János, az evangélista.
Ők voltak Jézus első tanítványai. Ellenállhatatlan indítás késztette őket, hogy kövessék Jézust, alig várták, hogy beszélhessenek vele, mégis félve és csendben töprengtek: „Ez a Messiás?”
Jézus tudta, hogy követik a tanítványok. Ők voltak szolgálatának első zsengéi, és az isteni Tanító szíve megtelt örömmel, amikor ezek az emberek elfogadták kegyelmét. Mégis csak annyit kérdezett, ahogy megfordult: „Mit kerestek?” (Jn 1:39) Rájuk bízta, hogy visszafordulnak-e, vagy elmondják vágyukat.
A tanítványok előtt egyetlen cél lebegett. Egyetlen személy jelenléte kötötte le gondolataikat. Felkiáltottak: „Mester, hol lakol?” (Jn 1:39) Egy rövid beszélgetés útközben nem nyújthatta azt, amire vágytak. Egyedül akartak lenni Jézussal, lábához ülni, és hallgatni szavait. […]
A töredelmes megbánás, a hit és a szeretet teszi képessé a lelket, hogy elfogadja a mennyei bölcsességet. A szeretet által munkálkodó hit az ismeretek kulcsa, és mindenki, aki szeret, „ismeri az Istent” (1Jn 4:7). – Lift Him Up, 168. o.
2. Olvassuk el 2Kor 4:7-18 verseit! Szedjük listába Pál szenvedéseit! Hogyan viselt el annyi mindent?
Miért annyira fontos, hogy bármin is menjünk most keresztül, mindig szem előtt tartsuk a feltámadás reménységét (1Kor 15:52)?
EGW idézet
Istennek hála, hogy olyan Főpapunk van, aki ismeri gyengeségeinket. Itt nem számíthatunk pihenésre. A mennybe vezető út kereszthordozást jelent; ez egy keskeny út, de örömmel haladunk rajta, tudva, hogy a dicsőség Királya járt azon előttünk.
Nem panaszkodunk a nehezen járható ösvény miatt, hanem Jézus alázatos követőiként a nyomába lépünk. Örülni fogunk a szorongattatásban, miközben az örök dicsőség jutalmáról elmélkedünk.
Egyetlen panaszszót sem ejtünk a próbák miatt. Isten szeretett gyermekei mindig megpróbáltatásokon mentek keresztül. Minden próba gazdagabbá tesz a dicsőségben, amelyből győztesen kerülünk ki. Lelkesen vágyom a szenvedés tapasztalatára. Még ha tehetném is, sem akarok szenvedés nélkül a mennybe jutni, ahol találkozhatom Jézussal, aki oly sokat szenvedett, hogy számunkra nagy örökséget biztosítson, és a mártírokkal, akik életüket adták az igazságért és Krisztusért. Nem. A szenvedések által akarok tökéletes lenni. Annyira szeretnék Krisztus szenvedéseinek részese lenni, mert tudom, hogy dicsőségéből is részesülök majd. Jézus a mi példaképünk. Tanulmányozzuk, hogyan kerülhetünk minél közelebb ehhez a példaképhez.
Teljes örömünk lehet Megváltónkban, aki megvált minket minden bűnünkből. Istennel járhatunk minden nap, és elmondhatjuk: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” – és megadja nekem „az akarást és a véghezvitelt, jó kedvéből”. Istené a dicsőség! Tudom, hogy életem el van rejtve Krisztusban.
A függöny felgördült, és láttam a gazdag jutalmat, amely a szentekre vár. Megízleltem a jövendő világ örömét és ez az élet már nem tűnik ugyanolyan szépnek előttem. Érzelmeim, foglalatosságom és reménységem a mennyhez kötődik. Vágyom látni a Királyt az Ő szépségében, akit az én lelkem szeret. Ó, édes ország! Vágyom eljutni oda; és Krisztus várásában türelmetlenné tesz a gondolat, hogy annyira közel van már. Dicsőség Istennek a halhatatlanság reménységéért és az örök életért, mely Krisztus által a miénk lehet. – Krisztusi élet, 350. o. (december 2.)
3. Olvassuk el 2Kor 5:11-15 verseit! Hogyan mutatja be ez a szakasz, hogy Pál szolgálatának Krisztus áll a középpontjában?
Gondoljunk bele, mit tett értünk Krisztus! Gondoljuk el, mennyi bűntudat, bűn és kárhoztatás nehezedne ránk, ha nem vállalta volna értünk a keresztet! Hogyan kell hatnia ennek a tudatnak arra, ahogyan a többi emberhez viszonyulunk, főleg azokhoz, akik nem ismerik az Urat?
EGW idézet
Egyénileg és közösségileg is különösen ünnepélyes munka vár ránk. Naponta fel kell készítenünk szívünket és elménket, hogy teljesíthessük Isten ránk vonatkozó céljait. Az utolsó napok veszélyei állnak előttünk, és ebben a pillanatban dől el mindannyiunk örök sorsa. Mindenkinek olyan jellemet kell kialakítania, amely kiállja az ítélet nagy vizsgáját. Mindenkinek a hűség és az odaadás példáját kell nyújtania abban a gyülekezetben, ahol van.
Az Igét hirdető lelkipásztornak kötelessége olyan népet felkészíteni, amely megáll a kísértések közepette. A gyülekezet tagjai munkálkodjanak együtt a szolgálatban, és az életük tükrözze az igazság elveit. Akkor majd egyetlen szó sem hangzik el, és egyetlen cselekedetre sem kerül sor, amely tévútra vezet másokat, vagy olyan állapotokat okoz, amivel Isten nem érthet egyet.
Megmutatták nekem azokat a veszélyeket és kísértéseket, amelyekkel szembesülünk majd az utolsó időben. Egyedüli világosságunk és megbízható iránymutatónk ebben az időben csak Isten Igéje. Az Ige legyen a tanácsadónk, kövessük hűségesen az utasításait, különben arra ébredünk, hogy saját emberi jellemvonásaink uralnak, és az életünkben megmutatkozik az önzés, ami nem áldás lesz másokra nézve, hanem akadály. […]
Az elöljáróknak és az atyafiak tanítóinak kötelessége felkészíteni a gyülekezet tagjait a missziómunkára, utána pedig életbe kell ültetniük üzenetünk széles körben végzett hirdetésének dicsőséges munkáját, amely által felrázhatjuk a még meg nem szólított városokat még azon válság beállta előtt, amely során a sátáni ügynökök munkájának következtében a harmadik angyal üzenete előtt most még nyitva álló ajtók bezárulnak. […]
Isten igazságos ítéletei a végső döntések súlyával nehezednek majd az országra. Ne vesztegeljetek a gyülekezetekben, mindig ugyanazokat az igazságot ismételgetve az embereknek, miközben a bűnben és közönyben élő városokért végzett munkát elhanyagoljátok. Nemsokára lezárul az evangélium hirdetésének lehetősége a városokban. Rázzátok fel a gyülekezet tagjait, hogy egyesült erővel végezzék a jól meghatározott, áldozatkész munkát. […]
A világ készül a harmadik angyal által hirdetett munka befejezésére. Az igazságnak most kell olyan erővel terjednie, amilyenre évek óta nem volt példa. Mindenütt hirdetni kell a jelenvaló igazságot. – The Upward Look, 274. o.
5. Olvassuk el 2Kor 6:11–7:1 szakaszt! Ezek szerint milyen a szent élet?
Mit árulnak el a szentségről Isten ígéretei 2Kor 6:16-18 verseiben?
EGW idézet
Krisztus megszenteli az ember elméjét, és megtisztítja azt minden salaktól, hogy méltó módon értékelhesse a semmihez sem fogható szeretetet.
Megtérés, hit és jó cselekedetek által az ember tökéletes jellemre tehet szert, és Krisztus érdemeire hivatkozva oly előjogokat igényelhet, amelyeket Isten ígért gyermekeinek. Ha az igazság elveit befogadjuk és ápoljuk a szívünkben, elvezetnek az erkölcsi tökéletesség oly szintjére, amelyről álmodni sem mertünk… „És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.”
Krisztus Urunk tanításainak legfontosabb témái: a szív megszentelődése és az élet megtisztítása. Miután a hegyen mondott prédikációban bemutatta, hogy mit kell és mit nem kell tenni a boldogság érdekében, kijelentette: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Tökéletesség és szentség – ennél kevesebbel a keresztény nem érhet el sikereket az isteni elvek megélésében. Megszentelődés nélkül az ember szíve önző, bűnös és romlott. A megszentelődés teszi életét gyümölcsözővé, és készteti őt jó cselekedetekre. Így többé nem fárad el a jócselekvésben, nem keresi ebben a világban a hírnevet és a felmagasztalást, hanem arra törekszik, hogy amikor az Úr majd magához veszi szentjeit dicsősége trónusához, a mennyei Fenség elismerésében részesüljön. A szív megszentelődése igazságos tettekre késztet.
Mivel Isten szent, az embernek is meg kell tisztulnia. Ez akkor valósul meg, ha Krisztusnak, a dicsőség reménységének a képmása kirajzolódik benne, mert Krisztus életét éli és az Ő jellemét tükrözi.
A keresztény élet királyi méltósága úgy fog ragyogni, mint a nap, és a Krisztus arcáról áradó napsugarak visszatükröződnek azokról, akik megtisztultak az Ő tisztasága által.
A szív megtisztítása az élet tisztaságát eredményezi. – Our Father Cares, 13. o.
Szívünk hajlamai gonoszok, és mi ezen nem tudunk változtatni… A nevelésnek és képzésnek, az akaratfejlesztésnek és igyekezetnek megvan a maga kellő hatásköre, de e tekintetben teljesen tehetetlen. Külsőleg kifogástalan magaviseletet előidézhetnek ugyan, de a szívet nem tudják átalakítani és a cselekvés titkos rugóit megtisztítani. Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működnie; felülről jövő új életre van szükség, mielőtt a bűnös ember a szentség állapotába juthat. Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek holt erőit megeleveníteni, és Istenhez, a szentséghez vezetni.
Senki sem részesül szentségben a születése jogán, vagy más embertől kapott ajándékként. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik befogadják a Megváltót, azok Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, akik újjászülettek, és megújultak az igazságosságban és a valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök igazságot. Befogadást nyertek Isten családjába, és elváltoztak az Ő hasonlatosságára. Az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatta el őket. A maguk legfőbb szeretetétől eljutottak az Isten és Krisztus iránt táplált legfőbb szeretetig… Személyes üdvözítőként fogadni el a Megváltót, és követni Krisztust az önmegtagadás útján, ebben áll a szentség titka. – Isten csodálatos kegyelme, 120. o. (április 22.)
6. Olvassuk el 2Korinthus 7. fejezetét! Milyen érzéseket váltott ki Pálból a korinthusiak megtérésének híre?
Tapasztaltad már, hogy milyen az Isten szerinti szomorúság? Honnan tudtad, hogy valóban Isten akarata szerinti szomorúság volt, ami megtérésre vezetett?
EGW idézet
Az elmúlt éjjel csodálatos tapasztalatban volt részem. Mintha egy nagy gyülekezetben lettem volna. Sokan voltak – hívők és hitetlenek egyaránt. Egy adott pillanatban a hallgatóságot több kisebb csoportra osztották. Különös nyomást éreztem, ezért tettem néhány megjegyzést azok irányába, akiket legyőztek az ellenség kísértései. Ezek az emberek alaptalan dolgokat állítottak, ami miatt végül elvetik az igazságot. Napjainkban hatalmas a kísértés, hogy adjunk elsőbbséget a helytelen érzelmeknek és az ámító lelkeknek, akik azt sugallják, hogy egyesüljünk a gonosz angyalokkal, és a tévelygéseket jelenvaló igazságként fogadjuk el. Ennek ellenére nagy az érdeklődés a Szentírás tanulmányozása iránt.
Szükségét éreztem, hogy imádkozzak, mivel súlyos teher nyomta a lelkemet azon lelkek iránt, akik ebbe a veszélybe sodródtak. Az Úr elé tártam terhemet. Forrón kértem, törje meg az ellenség erejét, és szabadítson meg, hogy a megkísértett szeretteink elméje felszabaduljon, és az értékes igazság fénye felragyoghasson az erkölcsi sötétségben. Kértem az Urat imában, hogy siessen népe segítségére, és emelje magasba az igazságot, hogy akik még nem ismerik Őt, ne essenek e veszélyes csapdába. Az Úr elé tártam nagy szükségletünket, azt, hogy népének különleges segítségre van szüksége az Ő változatlan tervének teljesítésében, és kértem, munkálkodjon az érdekünkben, és válaszoljon az imáinkra az Ő nevének dicsőségére.
Egyre magasabbra emeltettem fel, miközben kértem Istent, hogy válaszoljon buzgó imáinkra, és hogy az Ő igazsága teljes méltóságában, szépségében és az Ő üdvözítő kegyelmének fenségében mutatkozzon meg ebben az időben. Az Úr már megismertette velünk különleges szeretetét és hatalmát, és az igazságot erőteljesen, tekintélyesen mutatta be, ezért könyörögtem, hogy újból tisztán, szentül, a pelyvától megtisztítottan tegye ismertté az igazságot… Miközben könyörögtem, éreztem, hogy az Úr kész ezt megtenni. Megszületett a győzelem, én pedig örömkiáltásba törve ébredtem fel, hiszen az Úr kiárasztotta ránk kegyelmét, igazságát és üdvösségét. A családom tagjai elmondták, hogy álmomban hangosan imádkoztam.
Isten jósága és irántam tanúsított nagy szeretete vigasztalást, erőt és örömöt szerzett számomra. Éreztem, hogy új reménységet és bátorítást nyertem, mivel Ő szerez szabadulást a lelkeknek… Isten Igéje örökkön örökké megerősíttetik. – The Upward Look, 350. o.
További tanulmányozásra
Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „A megszívlelt üzenet” c. fejezet, 213–220. o.
Krisztusi élet, „A keresztények előre és felfelé haladjanak” című fejezet, (május 30.)
Az elmúlt héten elolvastuk az itt megjelölt fejezetet Az apostolok története című könyvből, amit érdemes újból elolvasni. Most időzzünk el még egy kissé a Pál szigorú levelével kapcsolatos részeknél! Gondolkozzunk azon, hogy milyen érzések töltötték el az apostolt, amikor írta, és hogy örült, amikor hallott a címzettek őszinte megtéréséről! Mit árul mindez el Pál szolgálatának őszinteségéről? Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a saját munkánkkal kapcsolatban? „Be kell mutatnunk a világmindenség, a bűnbe esett és el nem bukott világok előtt, hogy Istennél van bűnbocsánat, hogy szeretete által megbékélhetünk vele. Az ember megtér, töredelmes szívvel hiszi, hogy Krisztus az engesztelő áldozata lett, és felismeri, hogy Isten megbékélt vele” (Ellen G. White: Special Testimonies on Education. 223. o.). „Egyházunk nagy világosságot kapott, amit az Úr a világ javáért és áldásáért bízott ránk. Nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Kérleljük az embereket a magasságból kapott erővel, hogy béküljenek meg Istennel” (Ellen G. White: 32. levél, 1903.)!Naponkénti tanulmányozásra
Zsoltár 16–22; Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 25. fejezet, a „Bánjunk bölcsen a húsevés kérdésével!” alcímtől a fejezet végéig 1. Kikben van a zsoltáros minden gyönyörűsége?Általános áttekintés
Egy frissen végzett fiatal lelkész megérkezett első gyülekezetébe, kezében vastag dossziéval. Az iratok közt dicsérő szavakkal teli ajánlólevelek tanároktól, korábbi lelkészektől, mentoroktól. Büszkén adta át a papírjait a gyülekezet vezetőségének abban a hitben, hogy ezek elnyerik a kulcsok ahhoz, hogy elnyerje a bizalmukat és bizonyítsa a felkészültségét. Sajnos néhány hónap múlva a dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélte. Prédikációi élettelennek tűntek, gyülekezete tagjai távolságtartóak bizonyultak. Keményen dolgozott, de valami hiányzott. Egy nap egy idősebb testvérnő meghívta őt magához. Kedvesen meghallgatta, ahogy a fiú kiadta magából a frusztrációit, majd mondott neki valamit, amit soha nem fog elfelejteni: „Nincs szükségünk ajánlólevelekre, amelyekben leírják, hogy milyen jó vagy. Arra van szükségünk, hogy Krisztust lássuk benned. Mutasd meg nekünk a szíved! Hadd lássuk, hogyan változtatott meg téged Isten, majd hagyd, hogy minket is megváltoztasson rajtad keresztül!” Ez volt a fordulópont. Nem próbált meg többé lenyűgözni senkit, hanem elkezdte megnyitni a szívét a közösség tagjai felé. Meglátogatta őket az otthonaikban, és együtt imádkozott velük. Megosztotta velük saját küzdelmeit, és idővel kezdtek megváltozni körülötte az emberek – nem az ajánlóleveleinek köszönhetően, hanem azért, mert a Szentlélek őszinte szíven keresztül munkálkodott. A Második korinthusi levél 3–7. fejezeteiben Pál apostol üzenete az igazi misszióra összpontosít. Emlékezteti a korinthusiakat, hogy a missziónak semmi köze a kapott ajánlólevelekhez vagy a szellemi teljesítményhez. Az igazi evangéliumi küldetés a Szentlélek által megújult szívről, megtört és sebezhető munkásokról, valamint Isten dicsőségét tükröző életekről szól. Pál arra hív minket, hogy Szentlélek által vezérelt, mély, érzelmileg őszinte és jelentős átalakító erővel rendelkező szemléletet nyerjünk a szolgálatra.A tanulmány témái
1. Lelki átalakulás: A szolgálat eredménye: Szentlélek által megújult életek. 2. Érzelmi becsületesség: Az igazi szolgálat sebezhetőséget és nyitott szívet feltételez. 3. Erkölcsi tartás: Isten szentségre hívja el az Ő szolgálóit, és arra kéri őket, hogy ne kössenek kompromisszumot a világgal. 4. A kapcsolatok helyreállítása: A szolgálat az igazság és a kegyelem által a kapcsolatok helyreállítására törekszik.Magyarázat
1. Kontextus: ajánlólevelek a görög-római világban: A Római Birodalom gazdag és kozmopolita városa, az etnikailag és társadalmilag sokszínű Korinthus a korabeli mediterrán értékrendjét képviselte, kiemelt figyelmet fordítva a becsületre, a szégyenre, a társadalmi rangra és a nyilvános elismerésre. A gazdag patríciusok ügyfeleiket segítve befolyásra tettek szert, támogatásukért cserébe azonban gyakran nyilvánosan dicséretet és hűséget vártak el. A tehetséges szónokokat valósággal bálványozták. Az embereket vonzották a szónoki képességgel megáldott, eragadó, önmagukat fényező emberek. Az úgynevezett „szuper-apostolok” közül sokan illeszkedtek ebbe a mintába. Pál szándékosan kerülte a világi érdekből alkalmazott ékesszólást és a manipulálást (ld. 1Kor 2:1–5). Alázatosan szolgált, a hangsúlyt mindig a Szentlélek erejére helyezte, sosem az emberi bölcsességre. Tiszteletteljes, áldozattal és szenvedéssel teli szolgálata ellentétben állt a korinthusiak értékrendjével, amely szerint egyedül a hatalom, a karizma és a státusz számított igazán. Egy ilyen kulturális környezetben nagy jelentőséggel bírtak az ajánlólevelek. „Széles körben ismertek voltak a görög-római világban, és a becsület és a szégyen fogalmának mediterrán értelmezése határozta meg a funkcionalitásukat. Az utazóknál gyakran volt barátaik által írt ajánlólevél, hogy szívességet kérjenek, például amikor segítségért fordultak vagy munkalehetőséget kerestek. A levél írója ajánlotta az utazót, és lényegében arra kérte a címzettet, hogy bízzon az ő ítéletében az ajánlott személy tudását, jellemét illetően. Az ajánlólevelek címzettjei tisztában voltak azzal, hogy ugyanúgy kell kezelniük a levél birtokosát, mint a levél íróját. Az ilyen levelek általában más, görög-római kultúrkörnyezetben írt levelekre jellemző elemeket tartalmaztak, például volt bennük bevezető-, záró- és üdvözlő szöveg” (Derek R. Brown, Wendy Widder, E. Tod Twist: 2 Corinthians, Lexham Research Commentary, szerk. John D. Barry, Logos digitális kiadás). Pál kijelenti, hogy nem ajánlólevéllel érkezett Korinthusba (2Kor 3:1). Ami igazán ajánlotta őt, a korinthusi gyülekezet létezése volt: „A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember” (2Kor 3:2). Korinthusban szolgálni azt jelentette, hogy az árral szemben szolgálni – pontosabban egy olyan kultúra ellen, amely számára a hatalom, a státusz és az önfényezés paradigmája számít. Pál bemutatta a Szentlélektől vezérelt, önfeláldozó és hiteles szolgálatot, amely világi mércével mérve ugyan gyengének tűnt, de mindenekelőtt Krisztus dicsőségét tartotta szem előtt. 2. Lelki átalakulás: Az igazi keresztény misszió a Szentlélek munkájában, nem pedig emberi megbízatásokban gyökerezik, eredménye pedig a Szentlélek által megújult élet. 2Korinthus 3:1–9 szakaszában Pál összefoglalja az igazi keresztény szolgálatról és az evangélium szolgálatról alkotott nézetét. Megvédi a tevékenységét korinthusi kritikusaival szemben, akiket elsősorban a külsőségek – ajánlólevelei, szónoki tehetsége – érdekelték. Pál nem dicsekszik, hanem újra meghatározza a szolgálat fogalmát: nem emberi teljesítmény, hanem isteni mű, mely a Szentlélek által valósul meg. Pál azzal kezdi, hogy rámutat: munkáját nem az önéletrajza igazolja, hanem a korinthusi hívők (2Kor 3:1–3). Szolgálatának sikerét nem a képesítések és az ajánlások bizonyítják, hanem a megtért emberéletek. A Szentlélek nem papíra ír, hanem az emberek szívére. Pál ezt a gondolatot azzal teszi szemléletessé, hogy a kőbe vésett Tízparancsolatra utal. Ezzel a képpel hivatkozik a Szentlélek munkájára, mely által Isten a szívünkbe vési a szövetséget, amelyet az Ószövetségben megígért új szövetség beteljesülése (vö. Jer 31:33; Ez 36:26–27). Pál nem saját képességei folytán lett apostol. Nem „a betű” érdeme a munka, hanem a Léleké (ld. 2Kor 3:6). A törvény önmagában öl (azzal, hogy feltárja a bűnt); a Lélek viszont életet ad (a kegyelem és a megújulás által). A munkavégzésre való alkalmasság Isten ajándéka – nem megszerezhető, hanem örökölhető képesség. 2Korinthus 3:7–9 verseiben Pál kétféle szolgálatot állít egymás mellé: a halál és a Szentlélek szolgálatát. A régi szövetség (a Törvény): Kőbe vésett – Az új szövetség (a Lélek): Szívbe írt. A régi szövetség: Ítéletet von maga után – Az új szövetség: Megigazít. A régi szövetség: Elmúló dicsőség – Az új szövetség: Növekvő dicsőség. A régi szövetség: Halálba vezet – Az új szövetség: Életet ad. Pál nem becsüli le a törvény szerepét, és nem is állítja róla, hogy az rossz lenne. Tulajdonképpen a törvény nem rossz (hogy is lehetne, hisz Istentől származik!), hanem rávilágít a bűnre, és elítéli a rosszat. A Szentlélek Krisztus által átformál és megigazít. A Szentlélek munkájának dicsősége még a Mózes arcán megnyilvánuló dicsőséget is felülmúlja. A teljes munka középpontjában Krisztusnak kell állnia, hogy az embereket az Ő életéhez, feddhetetlenségéhez és dicsőségéhez vezesse (ld. 2Kor 3:18 verset). A Szentlélek nélküli stratégia teljességgel értelmetlen. 3. Érzelmi becsületesség: 2Korinthus 6:11–13 és 2Korinthus 7:2–4 verseiben találjuk Pál lelkipásztori szolgálata legérzelmesebb és legsebezhetőbb pillanatainak leírását. A szakaszt személyes, bensőséges felhívással kezdi: „A mi szívünk kitárult” (2Kor 6:11). Pál nem védekezik és nem manipulál, hanem őszintén, világosan, becsületesen kommunikál. Kitárt szívvel mély szeretet árad, ennek a szeretetnek viszonzását várja közöttük. Korinthusban, ahol a kapcsolatok gyakran érdekek érvényesítését szolgálták, és rendkívül fontos volt, hogy miként vélekednek az emberek egymásról, Pál nyitottsága ellentétes volt a hely és a kor kultúrájával. Nem játszott szerepet – a lelkét tárta fel. Olyan szeretetre vágyott, amelyet nem kötelességből viszonoznak, hanem amely a Krisztus lelkületében létrejött közösség jeleként nyilvánul meg. Pál rámutat arra, hogy az igazi keresztény szolgálat nem egyoldalú. Nem elég tanítani az embereket, be is kell vonni őket a munkába. Nem csak az irányítás fontos, az igazi keresztény misszió a kölcsönös bizalomnak is teret ad. Benne van az elutasítás kockázata, a szeretet ugyanis nem mindig talál viszonzásra. Pál számára az érzések kifejezése nem a gyengeségnek, hanem az evangélium által formált szeretetnek volt a jele. 4. Erkölcsi tartás: Pálnak az igazi szolgálatról vallott szemléletében az egyik központi elem az erkölcsi integritás. A munkások nem csupán az evangélium hirdetésére, hanem annak megélői is. Életüknek tükröznie kell annak az Istennek a szentségét, akinek örömüzenetét hirdetik. A missziónak az igazságon és az átláthatóságon kell alapulnia (2Kor 4:2). Nincs helye manipulációnak, rejtett motivációknak, félhigtitett tanításoknak. Erkölcsi tartás alatt azt értjük, hogy mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben feddhetetlenül kell élniük. Az evangélium szolgálóinak kerülniük kell a kompromisszumokat, különösen akkor, amikor nyomás nehezedik rájuk. A szentség nem tökéletesség, hanem következetesség (2Kor 6:3). 2Korinthus 6:14 verset gyakran tág értelemben alkalmazzák, de a szöveg kontextusa közvetlenül a hívők elhatárolódására való felhívásról szól. Nem elszigetelődésre kell törekedniük, hanem elkülönített, szent életre, amely eltér a világ mintáitól és értékrendjétől. Pál nem a kritikus hozzáállás melletti elköteleződés, majd hangsúlyozza, hogy az üzenet nem választható el a hírnöktől. Az erkölcsi integritás nem opcionális, hanem elengedhetetlen követelmény a hitelesség, az erő és a gyümölcsöző munka szempontjából. 5. Kapcsolatok helyreállítása: Az igazi misszió egyik legszebb és gyakran figyelmen kívül hagyott szempontja a kapcsolatok helyreállítására irányuló elköteleződés. A missziómunka nem csupán az igazság hirdetését jelenti – a megromlott kapcsolatok helyreállításáról is szól, legyen szó akár az Isten és az emberiség, akár az emberek közötti kapcsolatról. A Második korinthusi levél üzenete a kapcsolatokra összpontosít. Pál a megbékélés munkája képezi annak központi gondolatát (2Kor 5:18). Az evangélium nem csupán a megbocsátásnak, hanem a bűnös emberiség és a szent Isten közötti kapcsolat helyreállításának az üzenete. Isten minden hívőt ugyanazzal a küldetéssel bízott meg. A megbékélést hirdető szolgálat mindig visszavezeti az embereket Isten szívéhez (2Kor 5:20). Késedelem nélkül válaszoljunk az evangélium és a megbékélés kegyelmének hívó szavára (2Kor 6:2)! Ne halogassuk a helyreállítást, hisz minden késlekedés csak tovább növeli a romlás mértékét! A megbékélés nem csupán érzelmi, hanem a misszió szempontjából is fontos kérdés. A megbékélt nép Isten békítő szándékáról tesz bizonyságot.Alkalmazás
2Korinthus 3–7. fejezetei alapján beszéljétek meg a csoportban a következő kérdéseket: 1. Az élet mely területein érzed magad gyengének és letörtnek, és hogyan használhatná fel Isten ezeket a területeket arra, hogy megmutassa hatalmát? 2. Hajlamos vagy elrejteni a szolgálatod során felmerülő nehézségeket? Vagy inkább arra használod őket, hogy Isten kegyelméről tanúskodj? 3. Hogyan nyilvánul meg az erkölcsi tartás egy olyan kultúrában, amely gyakran jobban értékeli a látszatot, mint az őszinteséget? 4. Hogyan kerülhetjük el a világgal való megalkuvást? 5. Mit tanulhatunk Pál példájából a misszió során megromlott kapcsolatok kezelésére vonatkozóan? 6. Hogyan befolyásolja a megbékélés a konfliktusok kezelését? 7. Hogyan működhet együtt az igazság és a kegyelem a kapcsolatok gyógyításában?Studiul 10, 29 augusztus - 4 szeptember
