A jólét VESZÉLYEI

Az el nem bukott világok lakói szánalommal és szemrehányóan figyelik az emberi büszkeséget és önfelmagasztalást. – The Youth’s Instructor, 1905. április 4.

Az ember mindenért adós, amit büszkén magáénak vall. – The Youth’s Instructor, 1905. április 4.

Nabukodonozor királynak kivételezett sors jutott. Nem volt a földön más, aki akkora hatalommal rendelkezett, mint ő. Ezért illette Dániel a „királyok királya” megszólítással. (Dán 2:37)
Uralkodása alatt komoly hadműveleteket hajtott végre, hatalmas katonai sikereket ért el. Isten áldásával számos erős nemzetet legyőzött, köztük Egyiptomot és Tírust. „Jóllehet születésénél és neveltetésénél fogva bálványimádó volt és bálványimádó nép élén állt, de ösztönösen érezte, hogy mi az igazság és a jogosság. Ezért Isten fel tudta használni eszközként a lázadók megbüntetésére és szándékának véghezvitelére.” (Próféták és királyok, 514. old.) Nabukodonozor nemcsak kiváló hadvezér volt, hanem rendkívüli közigazgatási és politikai rátermettséggel is bírt. Külpolitikája enyhítette a leigázott népek ellenállását. Más nemzetek képviselői is magas rangot kaphattak az udvarában. Kormányzását igazságosság és irgalom jellemezte. Békeidőben Babilon megerősítésén és szépítésén dolgozott. Ez a csodálatos város a szervezési és építészeti ismeretek emlékműve volt. A város legtöbb impozáns épülete az ő irányítása alatt épült. Fővárosa valóságos befolyási központ volt, a tanulás, az oktatás és a kultúra fellegvára.
Uralkodása alatt kétszer ihlette a menny Istenének hatalma. Először, amikor Dániel felfedte előtte elfelejtett álmát, és másodszor, amikor Dániel három barátja túlélte a tüzes kemencét. A jólét és dicsőség azonban, ambiciózus természetével és büszkeségével társulva, idővel elhomályosították ezeket a mély benyomásokat.
A poharat akkor a legnehezebb vinni, amikor tele van. Nabukodonozor soha nem volt nagyobb veszélyben, mint sikere csúcsán. „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” (1Kor 10:12) Isten meg akarta menteni a mennyek országa számára, ezért kegyelméből figyelmeztetést küldött a királynak.
Később felidézte ezt a tapasztalatát, amikor levelet írt birodalma polgáraihoz. Bizonyságtételét azzal kezdte, hogy szeretné másokkal is megosztani azt a békét, amelyet megtalált (lásd: Dán 3:31-33).
Nabukodonozor az akkori világ leghatalmasabb uralkodójaként sikerének ismertetésével kezdte beszédét. „Én Nabukodonozor békében valék az én házamban, és virágzó az én palotámban.” (Dán 4:1)
Jóléte azonban nem volt egyenes arányban a békességgel. „Álmot láték és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítának engem.” (2. v.) Elmondta a fémekből készült szoborról szóló álmát, valamint annak magyarázatát, hogy királyságát más, alacsonyabb rendű királyságok váltják fel. Ez az új álom egy hatalmas katasztrófát látszott előre jelezni.
Bizonyosságot keresve összehívta országa legbölcsebbjeit. Ebben a csoportban hízelgők és igazmondók is voltak. Hiába azonban tanácsosai „segítsége”, nem tudtak kielégítő magyarázatot adni álmára, ami megnyugvást hozott volna neki. (lásd: Zsolt 60:11)
A végén talán vonakodva, de kikérte Dániel véleményét. Dániel figyelmesen végighallgatta az álmot. A király egy nagy fát látott, amely olyan magasra nőtt, hogy mindenhonnan látható volt. Csodálatos levelei voltak, és elegendő gyümölcsöt termett az egész föld ellátására. Árnyékot adott az állatoknak, és fészket a madaraknak.
Ez a csodálatosan megnyugtató jelenet azonban hirtelen megváltozott, amikor egy tekintélyes parancs érkezett a mennyből. Ez a végkifejlet zaklatta fel a királyt.

A fát nemcsak Nabukodonozor látta. Mennyei felügyelők is jelen voltak. Egyikük azt a parancsot kapta, hogy vágja ki a fát, metsze le ágait, fossza meg azokat csodálatos leveleitől és gyümölcseitől. Az élelemért és menedékért odavonzott állatokat elkergették. A fa csonkját és gyökerét azonban meghagyták, minden viszontagságnak kitéve. Emberi szívét állatira cserélték, hogy hét évig legeljen, mint egy szarvasmarha.

Nabukodonozor álmában „vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.” (Dán 4:14) Isten az uralkodó, nem Nabukodonozor. Az övé az utolsó szó. „A nyugtalan föld felett trónol az Úr; isteni tekintete előtt minden nyitva van; és a felséges és békés örökkévalóságból a legjobb belátása szerint kormányoz.” (A nagy Orvos lábnyomán, 417. old.)
Ahogy Dániel hallgatta Nabukodonozor álmát, azonnal megértette jelentését. Szomorúság töltötte be szívét, amikor rádöbbent ennek következményeire. A Biblia egy kivágásra ítélt fához hasonlította a hatalmas uralkodót. (lásd: Zsolt 37:35, Jób 24:40, Ez 31:2-14) Dániel felismerte, hogy Isten a közelgő ítéletre figyelmeztette Nabukodonozort. De szavaiból a remény sugara is felcsillant. „Nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat” (Mal 4:1), de a fatuskó és a gyökerek megmaradtak. Jób mondta: „Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.” (Jób 14:7)
Az álom meghallgatása után Dániel egy ideig hallgatott. Tudta, hogy Nabukodonozor örök sorsáról van szó, és ez megfelelő alkalom lesz, hogy segítséget nyújtson lelki szükségleteinek orvoslásában. Nabukodonozor bátorította Dánielt, hogy magyarázza meg az álom jelentését, és ő nagyon tapintatosan kezdte. „Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre!” (Dán 4:16)
Ezután elmondta: A nagy fa Nabukodonozort jelképezte, és Isten figyelte. Ő, aki megajándékozta hatalommal, most elveszi azt tőle. Nabukodonozor lekerül a trónról. Életben marad, de nem palotájában, hanem kint a mezőn, az állatokkal. Azokhoz hasonlóan füvet fog legelni, ameddig el nem ismeri Isten hatalmát és tekintélyét. Ugyanaz az Isten, aki neki adta azt a hatalmas királyságot, majd elvette tőle, helyre is állítja majd alázatban, így megérti, hogy Isten „annak adja azt, akinek akarja”. (22. v.)
Dániel egy megható felhívással fejezte be mondanivalóját. „Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.” (24. v.)
Dániel magyarázatától felzaklatva és megrémülve Nabukodonozor eldöntötte, hogy komoly változtatásokat eszközöl, de elhatározása nem bizonyult tartósnak.

Nabukodonozor történetének folytatása nagyon komoly tanulságokkal szolgál számunkra. „A jóindulattal adott eligazítás és a múlt tapasztalataiból fakadó intések ellenére Nabukodonozor engedte, hogy az utána következendő birodalmak iránt féltékeny legyen.
Uralkodása, amely mindeddig jórészt igazságos és irgalmas volt, zsarnokivá lett. Mivel megkeményítette szívét, a maga dicsőségére használta Istentől kapott képességeit, önmagát Isten fölé emelte, aki életet és hatalmat adott neki. Isten hónapokig halogatta büntető ítéletét. Ahelyett azonban, hogy ez a türelem megtérésre késztette volna a királyt, addig táplálta magában a gőgöt, míg elvesztette bizalmát az álom magyarázásában, és tréfálkozott korábbi félelmén.” (Próféták és királyok, 519. old.)
Tizenkét hónap múlva Nabukodonozor fölényesen sétált csodálatos palotájában, és így kiáltott fel: „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?” (Dán 4:27)
Az ítélet addig halogatott végrehajtásával nem lehetett tovább várni. Isten kiadta a parancsot, hogy egy hatalmas angyal vegye el a király értelmét és józan ítélőképességét. A tekintélyes uralkodó hirtelen dühöngő őrültté vált.
Mennyire borzalmas a büszkeség, és mennyire nehezen tudja Isten kiirtani az emberi szívből! „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer 9:23-24)
Nabukodonozor hét évig élt állat módjára, de amikor Isten végül helyreállította elméje épségét, egy megváltozott ember volt. „És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent, és dicsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll.” (Dán 4:31)
Alázatosan jelentette ki: „Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (34. v.)
A hitetlenek útja valóban kemény. (lásd: Péld 13:15) Nabukodonozor elmezavara elkerülhető lett volna, ha megfogadja a próféta tanácsát. Salamon írta: „Az Úrnak fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne und az ő dorgálását. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel.” (Péld 3:11-12) Pál hozzátette: „Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” (Zsid 12:11)
Isten azonban inkább nem szeretne fenyíteni. Dániel tanácsa három olyan dologra vetít fényt, melyeket megtéve együtt dolgozhatunk Istennel megváltásunkért.
Először, fogadjuk el Isten tanácsát. Legyünk annyira alázatosak, hogy fogadjuk el ítéletét állapotunkról, és tartsuk be tanácsait. Ez által válunk képessé együtt munkálkodni Vele megváltásunkért.
Másodszor, igazsággal törjük meg a bűn erejét. „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róm 12:21) A bűnös szokások nem törnek meg, ha csupán szomorkodunk miattuk. Isten erejével döntsünk helyesen, és ápoljunk nemes gondolatokat elménkben! Kezdjük imával a napot! Tanuljunk meg kívülről bibliaszövegeket! Figyeljünk, miben lehetünk mások segítségére!
Harmadszor, legyünk együttérzőek és irgalmasok. Ha figyelmen kívül hagyjuk és elhanyagoljuk a szükségben levőket, akkor szívünk megtelik önzéssel. Amikor azonban mások felé fordulunk, utat nyitunk Istennek, hogy megmutassa mások iránt kegyelmét és irgalmát. Ezáltal mi is betelünk kegyelemmel, és a gonosz gondolatoknak már nem marad hely.
Miért hanyagolnánk el a tanácsot és választanánk a fenyítést? Ha Isten munkatársai vagyunk, ha megfogadjuk tanácsait, akkor elkerülhetjük a megszégyenítést, az erkölcsi hanyatlást, az üresen eltöltött éveket és számos rossz tapasztalatot.

I. RÉSZ
1. A bolond az az ember, aki ugyanazt a dolgot ismételgeti, miközben más eredményre számít. Ha ez a meghatározás igaz, vajon Nabukodonozornak helyén volt-e az esze, amikor újra és újra a bölcseitől kérte álma magyarázatát, akik pedig korábban többször is alkalmatlannak bizonyultak a feladatra?

Szerinted miért őket kérdezte először, és miért nem egyenesen Dánielhez fordult?

2. Olvasd el Dán 4:22 versét! Isten valóban közbelép a földi uralkodók kinevezésének folyamatába?

Egyes országokban az emberek azt gondolják, hogy szavazás által ők maguk választják meg vezetőiket. Isten vagy a szavazók választják ki a vezetőket? Indokold a válaszod!

II. RÉSZ
3. Miért tanácsolta Dániel Nabukodonozornak, hogy legyen irgalmas a szegényekkel? Hogyan tesz a gazdagság és a vagyon kevésbé együtt érzővé a szegényekkel szemben?

4. Szerintetek miért mondta Salamon, hogy „szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem” (Péld 30:8)? Miért annyira veszélyes számunkra a gazdagság?

III. RÉSZ
5. Miután Isten álomban figyelmeztette Nabukodonozort, miért adott még időt neki hiányos jelleme kijavítására?

Isten ad neked időt, hogy kijavítsd egy olyan jellemhibádat, melyre hetekkel vagy hónapokkal korábban mutatott rá?

Hogyan bátorít ez arra, hogy legyünk türelmesek más vétkezőkkel?

6. Az irigységet a büszkeség és az elismerés érzésének hiánya okozza. Olvasd el újra a harmadik rész első bekezdésében található idézetet! Miben hasonlít ez Saul Dáviddal szembeni féltékenységére?

Hogyan veheti át az irigység az uralmat életünk felett?

7. Dániel három dolgot tanácsolt Nabukodonozornak. Dán 4:24 Te hogyan alkalmazhatod ezt saját életedben?

További tanulmányozásra: Próféták és királyok, 514–521. old.

Ezernyolcszázhatvanöt májusában a Generál Konferencia lelkészi osztálya úgy döntött, hogy én kísérjem el a White házaspárt néhány wisconsini, illinoisi és iowai találkozóra, majd maradjak az iowai körzet gyülekezeteiben munkálkodni.

A Battle Creek-i konferencián örültünk, hogy a négy éve tartó borzalmas polgárháború végre véget ért, és a partvidék készen áll a harmadik angyal üzenetének befogadására. Nem is gondoltuk, hogy körünkben egyesek a konferencia ideje alatt anyagot gyűjtöttek, hogy lázadást szítsanak a Hetednapi Adventista Egyházban. A konferencián részt vett két-három olyan házaspár, akik nem maradtak meg az igazságban. Világiasan öltözködtek és ékszereket hordtak. Ugyanakkor jelen volt Snook és Brinkerhoff Iowából, akik már titokban a széthúzás magvait vetették egyházterületükön. Anélkül, hogy megérdeklődték volna, kik azok a világiasan öltözött hölgyek, pletykákat kezdtek terjeszteni a Battle Creek-i gyülekezet büszkeségéről, és arról, hogy ott tollakkal és ékszerekkel díszítve járnak. Ugyanakkor a bizonyságételeket is cáfolni kezdték, és széthúzást idéztek elő az iowai körzetekben. Mi erről egészen addig semmit nem tudtunk, ameddig június 9-én el nem értünk a wisconsini Monroe-ba. Ott Ingraham lelkész megmutatta White lelkésznek Snook levelét, amelyben a következő kijelentések álltak: „Ingraham testvér, mi a véleményed arról, hogy visszatérjünk régi tervünkhöz, vagyis a gyülekezetek függetlenségéhez?” White lelkész azonnal felismerte ebben a szervezet elleni lázadást. Pilot Grove-ban éppen az iowai egyházterület tavaszi közgyűlését tartották, és oda érkezve megtudtuk, hogy Snook és Brinkerhoff azt tanították, hogy az üzenet sokkal messzebbre eljutna, ha megszabadulnának White testvérnő bizonyságtételeitől. Amikor a konferencián találkoztunk a mieinkkel, White lelkész azt javasolta, hogy mielőtt bármi másnak nekifognánk, ellenőrizzük le Snook és Brinkerhoff vádjait. Engem neveztek ki a bizottság elnökének, és egy egész napot (június 30.) szenteltünk az ügynek. A két férfi elmondta ellenvetéseit, és a White házaspár válaszolt. Délután 5 órakor mindkét férfi elismerte, hogy kifogásaikra választ kaptak, és nincsenek további kérdéseik. Másnap láttam, ahogy egymástól függetlenül mindketten átnyújtották White lelkésznek írásos vallomásukat tévedésükről, majd vasárnap Snook egy nagylétszámú hallgatóság előtt kijelentette, hogy a gonoszt szolgálta, amikor ellentmondott a White házaspárnak. 
Néhány nap múlva azonban újra visszatért előbbi gondolataihoz. Felvette a kapcsolatot Brinkerhoff-fal, és ezzel egyidőben megszűnt a mi sorainkban dolgozni. Újra felvetették a „gyülekezetek függetlenségének” tervét. Ez azonban még néhány hónapig nem került kivitelezésre. Ez idő alatt én az iowai gyülekezetekben szolgáltam. Vonakodva váltam meg White lelkésztől, de a kötelesség más munkaterületre hívott, ezért a számomra komoly bátorítást jelentő közös utazásaink véget értek. 
Július 17-én indultam Marionból Waukonba, és a dubuque-i vasútátkelőnél tanúja voltam a Wapsipinicon folyó áradásai okozta károknak. A folytonos esőzések miatt a vízszint annyira megemelkedett, hogy a völgyben levő kiterjedt kukoricaföldeket és csodálatos kerteket teljesen elmosta. Dubuque-től nyugatra majdnem minden vasúti hidat magával ragadott az ár. Amikor a víz visszatért megszokott medrébe, a régi, biztonságos gázlók teljes mértékben vízmosásokká váltak, és sokan belefulladtak az így keletkezett öblökbe. 
Július 28-án pénteken George Butler lelkész felvett engem és Brinkerhoff lelkészt a West Unionba tartó kocsijába. Cleremontba érve észrevettük, hogy a Turkey folyó hídja eltűnt, és az átkelőhelyek járhatatlanok. Csak aprócska evezős csónakokkal lehetett átkelni. Csupán két óra volt hátra a következő összejövetelünk kezdetéig, és 7 mérföldet kellett megtennünk a túlsó partig. Mivel a következő híd 20 mérföldre volt, elhatároztuk, hogy csónakkal kelünk át. Először csomagjainkat, a lószerszámot és a kocsi üléseit vitték át, majd a kocsit is felvontatták egy csónakra úgy, hogy kerekei a vízben voltak. Egy ember beszállt a csónakba, hogy egyensúlyban tartsa a kocsit. Egy másik csónak két emberrel szintén vízre szállt, és a kocsi mellé eveztek. Az egyik férfi a kocsi csapját tartotta, a másik pedig teljes erejéből evezett felfelé a folyón. Ezután a lovakat úsztatták át egyenként. Utoljára pedig, kissé félve, de mi is beszálltunk a csónakba, és nemsokára átértünk a túlsó partra.

Megváltásunk érdekében meg kell tapasztalnunk az igazi megtérést. Végzetes tévedés, hogy egyesek, magukat keresztényeknek vallva, nem nevükhöz méltóan élik mindennapjaikat. Isten szemében a név, a cím semmit sem ér. Ő azt kérdezi, hogy életünk összhangban áll-e az Ő akaratával. Sokan úgy vélik, hogy megtértek, mégsem rendelkeznek az Isten igéjében bemutatott jellemmel. Szomorú lesz számukra az a nap, amikor minden ember elnyeri cselekedetei jutalmát. A megtérés a szív megváltozása, megigazulása. Krisztus érdemeire támaszkodva, gyakorolva a Benne való igaz hitet, a bűnbánó bűnös megbocsátást nyer bűneire. Amint megszűnik gonoszt cselekedni és megtanul jót tenni, növekszik a kegyelemben és Isten ismeretében. Felismeri, hogy Jézus követése a világtól való elszakadást jelenti, és a kockázatokat mérlegelve mindent szemétnek ítél, hogy megnyerje Krisztust. Belép hadseregébe, majd bátran és örömmel áll be a harcba és küzd természetes hajlamai és önző vágyai ellen, akaratát alárendelve Krisztus akaratának. Naponta keresi az Úr kegyelmét, ez által megerősödik és segítséget kap. Egykor énje uralkodott szívében, és a világi kedvtelésekben lelte örömét. Énjét azonban alávetette Isten uralmának, aki uralkodik benne. Életében láthatóvá válnak az igazság gyümölcsei. Most már gyűlöli a bűnt, melyet valaha kedvelt. Határozottan és kitartóan halad a szentség ösvényén. Ez a valódi megtérés. (…) A Szentírásnak fontos szerepe van a jellem ezen átalakulásában. Krisztus így imádkozott: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.” Ha tanulmányozzuk és engedelmeskedünk neki, Isten igéje dolgozik a szívben, és legyőz minden szentségtelen tulajdonságot. A Szentlélek meggyőz a bűnről, és a feltörő hit Krisztus szeretete által dolgozni kezd, testünket, lelkünket, elménket, teljes lényünket alávetve az Ő akaratának. Az ember látja az őt fenyegető veszélyt. Tudja, hogy szüksége van jelleme, szíve megváltoztatására. Félni és rettegni kezd. A Szentlélek azonban dolgozik benne, és ezzel a félelemmel és rettegéssel viszi véghez jellemhibáinak felismerését, és ismeri fel, mit tehet, hogy a vágyott változást elérje. Szíve megalázkodik, bűnvallomással és bűnbánattal mutatja be a reform utáni vágya őszinteségét. Megvallja bűneit Istennek, és ha valakit megbántott, attól is bocsánatot kér. Miközben Isten dolgozik benne, a bűnös a Szentlélek befolyása alatt gyakorlatba ülteti, amit Isten véghezvitt szívében és elméjében. A Szentlélekkel összhangban cselekszik, így válik valódivá és igazzá megtérése. Az ember nemessége és méltósága egyre magasabb szintre emelkedik, amikor ellene fordul a rossznak, amely annyi évig rabságban tartotta. Szent ellenszenvet érez arra gondolva, hogy olyan sokáig Sátán rabja volt, megengedve az ellenségnek, hogy távol tartsa legjobb barátja megismerésétől. A bűnös munkálkodjon együtt Megváltójával szabadsága biztosítása érdekében. Legyen biztos afelől, hogy mennyei segítők dolgoznak érdekében. Drága kételkedő és csüggedő lelkek, imádkozzatok azért az erőért és bátorságért, amellyel Krisztus szeretne megajándékozni titeket! Keres titeket, és vágyik arra, hogy szükségét érezzétek segítségének. Kinyújtja karját és megragadja a segítségért nyúló kezet. Megígérte: „aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” Elménk, szívünk álljon készen a bűn ellen vívott harcra. Lágyuljon meg szívünk arra gondolva, milyen régóta szolgáljuk legkegyetlenebb ellenségünket, és elfordultunk attól, aki életet adott nekünk, aki szeret és magáénak fogad el bennünket, bár bűnösök vagyunk. Lépjünk ki a lázadás zászlaja alól, és foglaljunk állást Immáuel vérrel megpecsételt lobogója alatt! Aki erős, kiegyensúlyozott jellemet épít ki, mindent Krisztusnak adjon át, és mindent Érte tegyen! A Megváltó nem fogadja el a megosztott szolgálatot. Naponta meg kell tanulnunk átadni önmagunkat Neki. Tanulmányoznunk kell az igét, meg kell értenünk mondanivalóját, és engedelmeskednünk kell elveinek. Csak így érhetjük el a legmagasabb krisztusi mérce kiválóságát. A lelki fejlődést semmi nem akadályozhatja, hogy így a mennyei természet részesévé váljon. Isten napról napra dolgozik bennünk, tökéletesítve jellemünket, hogy megállhassunk a végső ítélet napján. Az ilyen ember élete minden napján másokat szolgál. A benne levő világosság szerte árad, és megzabolázza a nyelvet. Napról napra hatalmas, magasztos tapasztalatok által mutatja be emberek és angyalok előtt, mit tehet az evangélium a bukott emberekért.
Ne kíméljük magunk, hanem őszinte erőfeszítéssel vigyük tovább a reformot, amelynek meg kell történnie életünkben. Feszítsük meg énünket! A szentségtelen szokások megpróbálnak feltörni, de Jézus nevében, és az Ő ereje által győzhetünk. (…)
A bűn rombolása, pusztítása és szégyene hatalmas, de mennyivel nagyobb ennél a megváltó szeretet nagysága, hatalma és tekintélye! Az emberi lényeknek, akik törekednek hasonlítani a mennyei képhez, rendelkezésükre áll a menny kincsestára, és egy olyan hatalmas erő, amely még a bűntelen angyaloknál is magasabbra helyezi őket. – The Review and Herald, 1904. július 7.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Melyik két dolog nem ér semmit Isten szemében?

Mit kér Ő?

2. Jellemezd azokat, akik azt gondolják, hogy megtértek.

3. A harmadik bekezdés végén olvasható a következő kijelentés: „Ez a valódi megtérés.” Minek alapján jelenti ki ezt? Írd le saját szavaiddal, mit jelent az igazi megtérés!

4. Minek van nagy szerepe a jellem átalakulásában?

Mi történik, ha tanulmányozzuk Isten szavát és engedelmeskedünk neki?

5. Az ötödik bekezdés is a valódi megtérés gondolatával zárul. Minek alapján jelenti ki ezt? Írd le saját szavaiddal!

6. Gondolkodj el a 3. és 5. kérdésekre adott válaszaidon. Te valóban megtértél?

7. Milyen bátorítást találunk a szövegben?

8. Mi áll azok rendelkezésére, akik törekednek hasonlítani a mennyei képhez?

Scott Griswold lelkész

Amikor a feleségemmel a kambodzsai misszióállomáson szolgáltunk, első kisbabánk, Joelle születésére Thaiföldre repültünk. Kambodzsa még a háború utáni évek zűrzavarát élte, és féltünk, hogy ha komplikációk adódnak, nem lenne elegendő tapasztalatuk orvosolni a helyzetet. Kislányunk, Joelle tehát egy makulátlanul tiszta kórházban született, szakképzett személyzet közreműködésével. Két hét elteltével ideje volt visszatérni Kambodzsába. Julie-val együtt kissé tartottunk tőle, hogy drága kislányunkat abba a szegénységtől sújtott, piszkos országba vigyük. Az emberek kiseperték ugyan a házukat, de szemetes autók még nem voltak, így minden hulladék az utcákra került. Mindenhol óriási szemétkupacok éktelenkedtek. Joelle azonban túlélte, és gyorsan növekedett. Folytattam a khmer nyelv tanulását, és angolt tanítottam a környékünkön lakó fiataloknak. Örültek az ingyen nyelvóráknak egy angol anyanyelvű személytől. Ugyanakkor nagyon tetszett nekik a mi szőke kislányunk, és mindenki ölbe akarta venni. Karácsony környékén elhatároztuk, hogy ünnepséget szervezünk a házunkban. Tanítványaink nem ismerték Jézust, így a születése történetéről sem tudtak. Csodálatos alkalom volt arra, hogy bemutassuk nekik Krisztust. Előkészítettünk néhány karácsonyi éneket, süteményt és gyümölcslevet kínáltunk a vendégeknek. Sokat gondolkodtam azon, hogy minél egyszerűbb nyelvezettel mutassam be a történetet. Meg akartam értetni a résztvevőkkel ezt a csodálatos eseményt. Ők nem ismerték Istent, sem Jézust. Így gondolkodtam: „Vajon egyáltalán elhiszik a történetet a fogantatásról, az angyalokról, a pásztorokról, a bölcsekről és a csillagról?” Nagyon jól emlékszem arra a napra. Több mint negyven tanuló és szomszéd gyűlt össze. Matracokra telepedtünk házunk hátsó szobájában. Azzal kezdtem, hogy mennyire elromlott a világ a sok háború, erőszak, kegyetlenség és szegénység miatt. Beszéltem nekik egy Istenről, aki egy tökéletes, mennynek nevezett helyen élt. Rámutattam, hogy ott, a mennyben, Istent érdekelte ez a világ sorsa, segíteni akart rajta, ezért úgy döntött, hogy kisbabaként megszületik ezen a világon. Ó, mennyire ismerős ez a történet számunkra! Minden évben újra és újra meghallgatjuk. Sokszor el is feledjük, mennyire különleges. Megosztottam velük, hogy Jézus királyi palota helyett egy szegény ács családját választotta. Közelebb szeretett volna kerülni a szegényekhez és megtapasztalni küzdelmeiket. Elmondtam, hogy Józsefnek és Máriának messzire kellett utaznia, pedig Mária terhes volt. Senki nem akarta beengedni őket a házába vagy a fogadójába. Ezért egy állatokkal teli istállóban kellett megszülnie kisbabáját. Ekkor az én kicsi Joelle-mre gondoltam. Nekünk lehetőségünk volt elutazni egy tiszta, higiénikus kórházba, ahol az orvosok és a nővérek legjobb tudásuk szerint láttak el bennünket, és figyeltek minden apró részletre. Sőt, még szüleink is odautazhattak a nagy alkalomra. Józsefnek, Máriának és Jézusnak azonban nem volt ilyen kiváltságban része. Ők egyedül voltak. Egyiptomba kellett menekülniük a gyűlölködő Heródes király elől. És Jézus mindezt azért választotta, mert szeret bennünket és segíteni szeretne rajtunk. A szoba túlsó végében az egyik tanítványunk nagyon figyelt. Yang Go-nak hívták. Szerettem a természetét. Az órán, de az utcán is mindig mosolygott és viccelődött. Egyszer elcipelt a város másik végébe, hogy találkozzak családjával és barátaival. Akkor karácsonykor azonban nagyon komoly, elgondolkodó arccal figyelte a történetet. Amikor befejeztem és mindenki a frissítők után nyúlt, ő még mindig ült és gondolkodott. Mellé ültem. „Nagyon elkomolyodtál. Min gondolkodsz?”