Üldözés az egyházon belül

Ha 380 után a Római Birodalom területén éltél volna, „keresztény” lettél volna. Talán soha nem is hallottál volna a Bibliáról, Jézusban sem hittél volna, úgy szegted volna meg a Tízparancsolatot, ahogy csak szeretted volna, és mégis „keresztény” lettél volna, legalábbis a kormány és a római katolikus egyház szerint. Jézus azonban nem a világi és egyházi vezetés véleménye alapján ítél valakit kereszténynek. A keresztények, akik Jézus könyvében nyilván vannak tartva azok, akik az ő követését választották és győztek. Jel 3:5
A Szentlélek segítségével elfogadták Jézus bocsánatát a bűneikre, tanulnak Jézusról és próbálnak hozzá hasonlóan élni. Jn 12:26 
Ezt nagyon fontos megértenünk. Az önző római egyházvezetők nagyon sok embert összezavartak abban, hogy valójában mit is jelent az egyház. Elfeledték, hogy csak azok csatlakozhatnak az egyházhoz, akik szeretik Jézust és elfogadják Őt életük irányítójának. Úgy gondolták, hogy az egyház olyan, mint egy ország határokkal, és a határokon belül mindenki „keresztény”. Először is konkrét földterületnek gondolták az egyházat, mint amilyen egy birodalom, és úgy döntöttek, hogy az az egész világ!  Azt hitték, az egyház döntései az egész világra érvényes törvények. Aztán úgy döntöttek, hogy mindenki eretnek, akiről az egyház vezetői azt állítják, hogy veszélyes tanokat hirdet, vagy máshogyan hisz, mint ők. Szerintük ez azt is jelentette, hogy az eretnekeket meg kell büntetni, ami gyakran kivégzést jelentett. 

Amikor az egyház vezetői elfeledkeztek a Biblia tanításáról, hogy mit kell tenniük a helytelenül cselekvőkkel szemben, vagy semmibe vették a tanítását, elkezdtek mindenkit büntetni, aki nem értett egyet velük. Mint kiderült, nagyon sokan nem értettek egyet az egyházba bevitt pogány gyakorlatokkal, ezért sok embert megbüntettek. Ezen túlmenően több ezren vesztették életüket a megszámlálhatatlan felkelés és háború során, melyek gyakran olyan esztelenségek miatt folytak, hogy vajon melyik püspök fontosabb a másiknál. Nincsen időnk mindegyik ilyen harcról tanulni, de a leghíresebbek közül kettő csupán egyetlen betű eltérés miatt tört ki. Nemcsak, hogy a két szó szinte ugyanazt jelenti, hanem olyasmin vitatkoztak, mintha számítana, hogy azt mondjuk-e: „Ez egy hatalmas kutya”, vagy hogy „Ez egy óriási kutya”. Természetesen nem kutyákról vitatkoztak. De ha megnézzük a viták alapjául szolgáló dolgok esztelenségét, beláthatjuk, hogy apró dolgokon vesztek össze. Olvassuk el, hogyan jellemzi Pál apostol az ilyen embereket! 1Tim 6:3-5 
Mivel a legtöbb egyházi vezető ilyen felesleges, értelmetlen vitákba fektette ideje és energiája nagy részét, a nép összezavarodott, nem tudta milyen is a kereszténység valójában, és bekövetkezett a hanyatlás. Ahogy elhagyták a Biblia igazságait, pogány eszméket és gyakorlatokat engedtek be helyettük az egyházba. A valóban fontos dolgokkal pedig egyáltalán nem törődtek. A 300 és 451 közötti esztendők során számtalan furcsa gyakorlat talált magának utat az újfajta „kereszténységbe”, melyek mind a pogány vallásokból eredtek. Néhányat felsorolunk itt közülük: Kr. u. 307 – Meghintéses keresztség a bemerítés helyett. Kr. u. 321 – A pihenés napját áttették szombatról vasárnapra. Kr. u. 375 – Megkezdődött a szentek imádása. Kr. u. 400 – Intézményessé vált a halottak tisztelete. Kr. u. 416 – Az egyház csecsemőket kezdett keresztelni. Kr. u. 432 – A Szűz Mária kultusz kezdete. 

Alkalmazás: Azért kerülhettek az egyházba ezek a pogány gyakorlatok, mert az önző egyházi vezetők népszerűségre vágytak. Tehetünk valaha is bármit csupán azért, hogy népszerűek legyünk, és „jó véleménnyel” legyenek rólunk az emberek? Lk 6:26; Jer 45:5

Tekintsük át ismét az egyházba bejött változások listáját! Minden egyes változással félretettek egy bibliai igazságot, és pogány eszmét tettek a helyébe. Istennek mégis volt számtalan hűséges keresztény gyermeke, akikre nem tudták rákényszeríteni ezeket a pogány gyakorlatokat, és elutasították, hogy megtagadják a Biblia tanításait. Sajnos csak nagyon keveset tudunk ezekről az emberekről, mert az egyház vezetői mindent megtettek, hogy a nép ne szerezzen tudomást azokról, akik nem értettek egyet velük. Az egyház hatalmának erősödésével egyre gyakrabban üldözték azokat, akik ragaszkodtak a Bibliához, és a nagyvárosok elhagyására kényszerítették őket, ahol az egyházi vezetőknek a legnagyobb hatalmuk és befolyásuk volt. A keresztények, akik még emlékeztek a szombatra és úgy dicsőítették Istent, ahogyan Ő kérte, vidékre kényszerültek, egyre távolabb a városoktól. Gyakran nagyon messzire kellett költözniük, hogy szabadon és biztonságban imádhassák Istent. Következő leckéinkben még többet tanulunk majd ezekről az emberekről. Olvassuk el János apostol leírását a „pusztai egyházról.” Jel 12:6, 14 
Csak egy szerető Isten készít „helyet”, amire hűséges, üldözött népének szüksége van. Nem csoda, hogy inkább a halált választják, minthogy megtagadják Őt. A római egyház gyakorlata évekig nem terjedt el széles körben. A keresztények valójában sokáig csak annyit tudtak, hogy a római egyház valamit másképpen csinál. Talán hallottad már a szólást, hogy „Rómában tégy úgy, mint a rómaiak!” Kevesen tudják, hogy ez eredetileg a szombat megtartására vonatkozott. Máshol a keresztények az igaz, hetedik napi szombatot tartották meg, Rómában viszont a vasárnapot. Tehát, ha Rómában jártál volna, hacsak nem volt elég bátorságod a Bibliához ragaszkodni, akkor úgy tettél, mint a rómaiak, és a vasárnapot ünnepelted volna. 

Alkalmazás: Rómának a nagyvárosokban volt legnagyobb a befolyása. Hogyan segített az embereknek a félreeső, vidéki élet a szombat megszentelésében?

A katolikus egyház, mely Rómában kelt életre, a pogány eszmék bevitelével lassan, fokozatosan megváltoztatta a keresztény vallást. Volt azonban egy nagy gond, ami az egyház vezetőinek nem tetszett: az, hogy sokan nem értettek egyet velük. Nem mentek vasárnap templomba, nem tisztelték a szenteket, nem kereszteltették meg a kisbabáikat meghintéssel és nem imádkoztak Szűz Máriához. Túl sokan nem csinálták azt, amit az egyház vezetői elvártak volna tőlük. Mit kezdtek tehát ezzel a problémával? Az egyház hosszú éveken át kényszert alkalmazott, hogy a nép betartsa parancsait. De vajon hogyan tehette ezt Jézus nevében? Olvassuk el: Mk 10:42- 45
Amikor Konstantin császár hatalmat adott az egyházi vezetőknek, ők engedtek a kísértésnek, és hatalmukat a nép engedelmességre kényszerítésére használták. Azzal viszont tisztában voltak, hogy ezt a gonoszságot a Bibliával nem támaszthatják alá. Végül megtalálták a módját, hogy úgy tűnjön, mintha a Biblia tartalmazna utasítást az erőszak  alkalmazása. Lássuk, megtaláljuk-e! Lk 22 
Megtaláltad? Nem? Ne aggódj, nem vagy vak! Lukács evangéliumának ez az igeverse nem hagyja jóvá az erőszak semmilyen formáját sem. De abban az időben, amikor nagyon kevesen birtokoltak, vagy egyáltalán láttak Bibliát, az egyháznak ennyi mentség éppen elegendő volt. Úgy is ismert, mint „a két kard tana”. Állításuk szerint az egyik kard az egyház lelki hatalma. Isten azonban két kardot adott az egyháznak. A második kard a császárság hatalma, amit az egyház felügyel. Ez a kard valóságos, amivel embereket lehet ölni. 

Elég hosszan tanulmányoztuk az „új egyház” keletkezésének történetét. A legtöbb dolog, amit megtudtunk, nem éppen kellemes. Érdekes lehet, de végtelenül szomorú. Elgondolkodunk a megszámlálhatatlanul sok emberről, akik szenvedtek, sőt meg is haltak ezen üldöző hatalom uralmának idején. Ennél csak az szomorúbb, hogy milyen sokan elfordultak Jézus követésétől. Talán elégedettek lehettek a fél-pogány vallás tanításaival, de mindennél rosszabb úgy meghalni, hogy valaki nem ismeri Jézust, mint Megváltóját. Olvassuk el most a következő igeverseket: 2Thessz 2:3-12 
Miért töltöttünk olyan sok időt azzal, hogy helytelen dolgokról tanuljunk? Mert ez az „új egyház”, amit megismertünk, lett az elkövetkezendő 1260 esztendő legerősebb, legbefolyásosabb vallási hatalma. Istennek szinte minden igaz követője szembesült a kérdéssel, hogy Istenhez, vagy ehhez az egyházhoz legyenek-e hűségesek. Emberek milliói veszítették életüket, mert úgy döntöttek, Jézushoz lesznek hűségesek. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az evangéliumi munka feladata a dolgokat a helyükre tenni. Aki nem tudja, milyen helytelen dolgok kerültek be az egyházba, az nem fogja megérteni Pál szavait a „bűn emberéről”. A jó hír hirdetésének része a felfedés, a „bűn emberének” bemutatása. A másik nagyon fontos ok, amiért ismernünk kell az egyház történelmét, Pál figyelmeztetésében található. Először az ő idejében játszódó dolgokról ír (7. v.), majd a közvetlenül Jézus visszajövetele előtt történtekről (8. v.). Mint sok más bibliai történet is, az „új egyháznak” a „bűn embere” által oly régen történt felállításáról szóló is azt mutatja be, hogyan fog Sátán „nagy jeleket és csodákat” tenni a nagyon is közeli jövőben.