Végzetes kompromisszum

János halálának idejére a Biblia már elkészült, mindent tartalmazott, amire Isten népének vezetésként szüksége lehet az apostolok korától egészen Jézus visszajöveteléig. 1Kor 10:11
Bár nem íródott több könyv a Bibliához, a két prófétikus irat, Dániel könyve és a Jelenések könyve különösen nagy segítséget nyújtott a hívőknek a nehézségek és üldöztetések közepette. Nagy bátorítás volt számukra a tudat, hogy a bűn végül teljesen, mindörökre legyőzetik. Dán 2:44
A korai keresztény egyház növekedése során egyre nagyobb ellenállással és üldözéssel szembesült eleinte a zsidó vezetők, majd a Római Birodalom részéről. A keresztények egyszerűen nem illettek bele a világba, és bármilyen apró különbség elegendő volt, hogy felkeltse valaki gyanúját, irigységét vagy haragját. Sokat szenvedtek Jézushoz való hűségük miatt. A világ meglepetésére az egyház mégis tovább növekedett. Emlékszel, mi történt, amikor Isten népét üldözték Egyiptomban? 2Móz 1:12, 20
Ezek az új keresztények nagyon szerették Jézust, és akár az életük árán is csatlakoztak Isten engedelmes népéhez. Vajon mi késztette ezeket az újdonsült keresztényeket, hogy önként hajlandók legyenek akár az életüket is feláldozni
Jézusért? Mi adott nekik erőt, hogy ne adják fel? 2Kor 5:14- 15; Tit 2:11-14 Furcsának tűnhet, de ami leglátványosabban hatott a hitetlen zsidókra és pogányokra, hogy megfontolják a kereszténnyé válást, az Jézus követőinek öröme volt, még a szenvedések közepette is. Minek örültek folyamatosan? Mt 5:10-12; 1Pt 4:12-14
Miért nevezték a korai keresztények „könnyű szenvedésnek” a megpróbáltatásaikat? 2Kor 4:17-18
Manapság nagyon sok ember boldogtalan. Mindenki boldog akar lenni, ám nem tudják a módját. A pénz nem biztosítja a boldogságot. A hírnév, a megbecsülés és a hatalom mind csak stresszt és szorongást váltanak ki, ami tönkreteszi az örömöt, amit adhatnának. Gyakran vezet letargiához és elégedetlenséghez a zene, a filmipar, a sport és az üzleti élet területén elért kimagasló siker. Ezt találhatjuk a drogproblémák, válások és öngyilkosságok gyökerénél is azok körében, akiknek látszólag „megvan mindenük”.

Sátán nem volt mindig gonosz. Mielőtt bűnbe esett volna, Lucifernek hívták, ami „Fényhozót” jelent. Ő volt a leghatalmasabb angyal a mennyben. Bár bűnös lett, s ezzel elszakította magát Istentől, mégis a legragyogóbb elmével rendelkezett, amit Isten valaha is alkotott. Amikor Sátán látta, hogy az üldözéssel nem tudja megsemmisíteni a keresztény egyházat, tudta, hogy más tervet kell kigondolnia. De hogyan támadhatna meg valakit, aki Isten oltalma alatt áll? Emlékszel, amikor Bálák és Bálám ugyanezzel a problémával szembesült? 4Móz 23:20-23
Isten szerint Bálám idejében nem volt semmi bűn és gonoszság Izraelben, mindnyájan Őt követték. Amíg csak neki engedelmeskedtek, Isten oltalma alatt biztonságban voltak. Sátán egyetlen lehetősége e védelem megszüntetésére az volt, ha engedetlenségre veszi rá őket. Sátán Bálákot és Bálámot használta fel, hogy vonzóvá tegye a bálványimádást az izraeliták számára, miközben azzal áltatta őket, hogy Istent dicsőítik! Éppen mielőtt elérték volna Kánaán megígért földjét, akkor vezette őket Sátán az engedetlenségbe. Sátán most ugyanezt a módszert alkalmazta a korai keresztény egyház ellen, hogy megállítsa terjedését és elpusztítsa a keresztény hívőket.

Alkalmazás: Sátán okos terve nagy sikerrel járt. Abba a hitbe ringatta az embereket, hogy továbbra is keresztények, holott már rég a maguk útját járták. Az ilyenfajta istentisztelet mindig népszerű, de végül mindig pusztuláshoz vezet. Mire figyelmeztette Pál apostol a keresztényeket, mire vigyázzanak? ApCsel 20:29-31  

Minden bűn a szív önzésében gyökerezik. Minden alkalommal bűnt követünk el, amikor úgy döntünk, hogy saját elképzelésünk megvalósítása fontosabb Isten utasításánál. A képmutatás bűnével is tetézzük ezt, amikor úgy teszünk, mintha Istenért munkálkodnánk, holott a saját javunkra dolgozunk. Pontosan ezt tette Lucifer is, és erre kísértette az egyház tagjait és vezetőit is. S amikor sikerrel járt, olyanok kerültek az élre, akik úgy tettek, mintha Istenhez vezetnék a népet, de valójában „fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (ApCsel 20:30) Mit mondott Jézus a tanítványoknak a nagyravágyásról és önmagunk előtérbe helyezéséről? Mk 10:42-45 
János halála után, aki az utolsó volt a tizenkét tanítvány közül, a maguknak követőket toborzó, önző emberek bűne rohamosan terjedt. Gyakran a következőképpen történt: kegyes férfiakat megválasztottak a helyi gyülekezet vezetőjének. Mindenki nagy tiszteletet mutatott irántuk Istenért végzett munkájuk miatt. E férfiak közül némelyek egy idő után elkezdték megkövetelni a tiszteletet, és inkább saját javukra dolgoztak, mintsem a közösség áldására. Ez a hozzáállás sohasem helyes. Jézus nem így viselkedett, ugye? A nagyobb gyülekezetek vezetői végül „püspöknek” kezdték nevezni magukat, és fontosabbnak tartották magukat a kisebb gyülekezetek vezetőinél. Amikor nézeteltérés támadt a püspökök között, azon kezdtek hadakozni, melyikük a jelentősebb személyiség. Az egyik püspök, Eleutherius úgy gondolta, ő tudja, ki a legfontosabb. Kijelentette a többi püspöknek, hogy mindenki köteles rá hallgatni, azt hinni, amit ő hisz, és az egyház dolgaiban mindenben úgy eljárni, ahogyan ő, mert ő a római gyülekezet püspöke, a gyülekezeté, melyet Péter és Pál, a két legdicsőségesebb apostol alapított és szervezett meg. Ez kb. Kr. u. 180-ban történt. 

A keresztény egyház rohamosan egyre jobban hasonlított a zsidó nemzetre, akik azt hitték, hogy ők fontosabbak Isten bármely más népnél. Egyes gyülekezetek püspökei és támogatóik a saját hatalmuk és gazdagságuk érdekében használták fel pozíciójukat. Előfordult, hogy titokban más püspökök életére is törtek! Hasonlítsuk ezt össze Jézus példájával! Fil 2:3-8
Mi a különbség valójában az igaz viselkedés (a becsületesség) és a bűn között? A bűn a következő okfejtéshez vezet minket: „Tudom, mit akarok, és senki sem akadályozhatja meg, hogy megszerezzem!” Az igazság pedig a következő magatartáshoz vezet: „Azt szeretném, ami neked a legjobb, és akár még az életemet is feláldozom érte, hogy megkapd.” Élt egyszer két férfi, akik mindketten Konstantinápoly püspöki tisztére törekedtek. Vetélkedésük már túlment minden határon. Egyikük követői a vetélytárs támogatói közül több mint háromezer embert gyilkoltak meg! A vezetőknek egymás elleni harcaik során természetesen nagy kísértést jelent, hogy azáltal szerezzenek támogatókat magunknak, hogy nem a helyes módon járnak el, hanem azt teszik, amit az emberek elvárnak tőlük. Emlékszel, hogyan engedte meg esztelen módon Áron az izraelitáknak, hogy aranyborjút készítsenek? Még egy teljesen hihetetlen hazugságot is előadott a történtekről. Mindezt csupán azért, mert úgy akarta magához hasonlóvá tenni az embereket, hogy megtette nekik, amit ők akartak. 2Móz 31:1-4, 21-24
A János halálát követő években sajnálatos módon sok gyülekezeti vezető szeretett volna követőket gyűjteni maga köré. Megadták magukat a kísértésnek, hogy inkább az emberek kedvébe járjanak, mint Isten tetszésére. Sokan vágytak népszerűségre és gazdagságra. Az őszinte, hűséges kereszténység csak üldöztetést és szegénységet hozott rájuk, ők pedig nem akarták megtagadni magukat és elfogadni a keresztet. Lk 9:23-26
Hogy nevezi Isten azokat az embereket, akik látszólag Őt tisztelik, de valójában önmagukat dicsőítik? Mit gondolsz, Sátán ma is megpróbálja az ő dicsőítési formáit az egyházba bevinni? Mt 15:7-9

Alkalmazás: Nem könnyű kegyes vezetőnek lenni. Soha ne feledjünk imádkozni egyházunk vezetőiért, hogy Isten segítsen nekik mindig helyesen cselekedni, bármilyen nagy is lenne a kísértés, hogy az emberek tetszésére tegyenek. 

Szomorú időszak volt az Isten népe számára. Bár kétségtelenül voltak ezrek, akik őszintén szerették Istent, és igéje szerint szolgálták Őt, egyes önző gyülekezeti vezetők maguknak próbáltak hatalmat és gazdagságot szerezni. Mivel azt akarták, hogy a Római Birodalom elfogadja őket, megpróbálták eltüntetni a kereszténység és a pogányság közötti különbségeket. Sok pogány ember (olyanok, akik hamis isteneket imádnak) csatlakozott az egyházhoz azt állítva, hogy elfogadta Jézust, de nem érezték a bűnbánat szükségét és nem vágytak arra, hogy Jézus megváltoztassa a szívüket. Az egyik legsikeresebb módszert a pogányság kereszténységbe öltöztetésére két híres férfi, az alexandriai Kelemen és Origenész fejlesztették ki. Az volt a céljuk, hogy a világ összes „bölcsességét” összegyűjtsék és Krisztus bölcsességében egyesítsék őket. Mindketten görög eszméken és más pogány hiedelmeken nőttek fel, majd később kereszténnyé lettek. Felismerték a Biblia kínálta hatalmas bölcsességet, de meg akarták tartani a világ „bölcsességét” is. De hogyan is tehetnék ezt? A Biblia nem ért egyet a pogánysággal. Össze tudja-e bárki is egyeztetni a kétféle hitet? 2Kor 6:16-18
E két tanító rendkívül bonyolult és becstelen módon érte el, amit akart. Azt állították, hogy a Biblia annyira titokzatos könyv, hogy az egyszerű emberek nem érthetik meg; minden bibliai igének több, különböző jelentése van, és csupán a bölcs emberek (mint ők is, természetesen) érthetik meg az elrejtett igazságokat. Az állították, hogy „A Szentírás keveset használ azoknak, akik szó szerint értelmezik.” Gyakorlatilag kijelentették, hogy aki a Biblia utasításait követi, az soha nem juthat a mennybe. Sajnálatos, de nem meglepő módon az állítólagosan a Bibliában talált „rejtett igazságok” valójában a saját pogány tanaik voltak, amiknek semmi közük nem volt a Biblia mondanivalójához. A mai ember számára is nagy kísértés a Biblia igazságainak keverése az egyéb forrásokból származó tanokkal, melyek ma is ugyanolyan veszélyesek, mint több száz esztendővel ezelőtt. A televízió műsoraiban és egyes iskolákban is ez történik. S ami még rosszabb, nem ritka az olyan tanító, professzor és tudós, aki kereszténynek vallja magát, de kevésbé hisz a Bibliában, mint az ember alkotta elméletekben. Ne tévesszenek meg ezek a dolgok! Ma is helytelenek, akármilyen bölcsnek is tartják magukat azok az emberek!

Isten népe nagy veszélyben volt. Az önző egyházi vezetők elfordultak Krisztustól és a saját hatalmukért, gazdagságukért munkálkodtak. Ahelyett, hogy Jézusra irányították volna a figyelmet, olyasmiket tanítottak, amik elfordították az emberek lelkét a Bibliától. Ezek az emberek azt akarták, hogy mindenki önmagára figyeljen. Mivel segíthetett Isten a népén? Azzal, ha gazdagsággal áldja meg őket? Ha békességet ad nekik? Akkor talán el is feledkeznének róla, hogy mindezeket az áldások Istentől kapták? 5Móz 8:11-17
Emlékszel Jézus üzeneteire a hét gyülekezetnek a Jelenések könyvében? Szmirna, a második gyülekezet jelképezi ezt a korszakot. Olvassuk el, mit üzent nekik Jézus! Jel 2:8-11
Sok őszinte keresztény hívő élt akkoriban, de ott voltak az önző vezetők is, „akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.” Sajnálatos módon az évek múlásával egyre több embert vezettek tévútra ezek az önző, gonosz férfiak. Isten végül már nem tudott mással segíteni népén, mint azzal, hogy megengedte üldöztetésüket, a tíz napig való nyomorúságot, amiről a szmirnai gyülekezetnek szóló üzenet beszél. Ez az üldözés Diocletiánusz császár uralkodása idején kezdődött és tíz esztendőn keresztül (Kr. u. 303–313-ig) üldözték és kínozták a keresztényeket. Tíz év után Diocletiánusz utódja, Galeriusz nagyon megbetegedett. Sok orvos kezelte, de egyik sem tudott segíteni rajta. Szörnyű kínjainak hatására végül elrendelte a keresztényüldözés leállítását, és hosszú levélben kérte a hívőket, hogy imádkozzanak a római császárért. Kell a keresztényeknek imádkozniuk a vezetőikért? 1Tim 2:1-3 

Alkalmazás: Van-e joguk a kormányoknak vallási törvényeket hozni azon kívül, hogy biztosítják állampolgáraik lelkiismereti és vallásszabadságát? Utasíthatják-e a népet Isten tiszteletének módjára és üldözhetik-e azokat, akik nem értenek egyet velük?