A hitehagyás

A múlt héten láthattuk Pál apostolnak a gonosz farkasokról szóló jövendölésének teljesedését, akik az egyházat támadták. ApCsel 20:29- 30
Pontosan, ahogy Pál apostol is figyelmeztetett, a legnagyobb támadások nem kívülről erednek. A legveszélyesebb támadások egyházon belül támadtak azok közül, akik keresztény vezetőknek vallották magukat, de nem tartották meg Isten törvényét, nem engedelmeskedtek igéjének. Pál másik jövendölésének teljesedése volt, hogy a gonosz gyakorlatokat bevitték az egyházba. 2Thessz 2:3-4
A próféciában Pál a „szakadásról” beszél. Általában olyan emberekre gondolunk, mint Démás, aki Pál szerint azért adta fel a kereszténységet, mert jobban szerette „e jelenvaló világot”. Timóteust is figyelmeztette, hogy: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.” (1Tim 6:10) Ez a „szakadásról” szóló prófécia azonban nem egy emberről szól, aki elfeledkezett Istenről, vagy megpróbált volna elfutni előle. Olyasvalakiről szól, aki semmibe veszi Isten törvényét, miközben úgy tesz, mintha engedelmeskedne neki. E „szakadás” vezetője annyira hasonlít Sátánra, hogy a Biblia „a bűn emberének” nevezi. A bűn embere azonban a szentség emberének nevezi magát. Állítja, hogy szentsége miatt ő az isten a Földön, és mindenkinek tisztelnie kell őt és engedelmeskedni neki! Lehetséges vajon, hogy egy ember valaha is istenné váljon? Természetesen nem! Olvassuk el: Ézsa 45:18
Micsoda ostobaság bárkinek is azt hinnie, hogy isten lehet! Ez a szörnyű gonoszság éppen úgy jött be az egyházba, ahogyan Pál előre figyelmeztetett rá: A bűn embere istenként ült be Isten templomába. A Biblia elmondja, hogy a bűn embere egészen addig veszélyt jelent Isten népére, amíg Jézus második eljövetelekor el nem pusztíttatik. 2Thessz 2:8 

Alkalmazás: Isten a szívünkben szeretne élni, de Sátán is ezt akarja. Mt 6:24 szerint döntenünk kell. Választhatjuk, hogy a szerető Istent szolgáljuk, vagy az e világ által kínált dolgok rabszolgái leszünk-e. Te hogyan döntesz?

Mi történik a „székfoglaló” játékban, amikor egyszerre ketten akarnak ugyanarra a székre ülni? Akár mulatságos is lehet, ha senki sem sérül meg. Az viszont egyáltalán nem mulatságos, ha valaki Isten trónjára akar ülni. Ez természetesen egyáltalán nem is lehetséges. A „bűn embere” azonban azt állította, hogy pontosan ezt tette, amikor saját egyházat állított fel és igaz keresztény egyháznak állította be, amit maga Krisztus alapított. Annak ellenére, hogy megpróbálta látszatra Isten igaz egyházához hasonlóvá tenni és úgy is hívták, valójában nem az volt. Ha két annyira hasonló dologgal állunk szemben, hogy összezavarodunk, alaposan meg kell vizsgálni a különbségeket. Pontosan ezt tesszük most, amikor megismerkedünk az új egyházzal, amit a „bűn embere” állított fel. Ez az „új” egyház nem váratlanul keletkezett, hanem hosszú éveken át lassan növekedett. Már Pál apostol életében elkezdődött a folyamat. Azt írta, hogy már működik „a törvénytelenség titkos bűne” 2Thessz 2:7 és 2Pt 2:1-3 
Sátán sok éven át azzal támadta Isten egyházát, hogy hamis tanokat próbált becsempészni, és végül sikerrel is járt. Tragikus módon az új egyházat emberi hagyományokra, szokásokra, hiedelmekre és véleményekre alapozták. 

Róma püspöke segített meggyőzni Konstantin császárt, hogy a keresztények segíthetnek neki. Viszonzásul a keresztények is a császár segítségét kérték. Konstantinnak ez tisztességes üzletnek látszott, és rövidesen kiadta a Milánói ediktum nevű törvényt, ami engedélyezte, hogy a római polgárok is kereszténnyé legyenek. Odáig is elment, hogy visszaadta a keresztényeknek az üldözés évei során elkobzott javaikat. Sajnos azonban sok „keresztény” vezető önző volt. Néhány névleges észak-afrikai „keresztény” vezető, akik történetesen jóban voltak Róma püspökével, állították, hogy egyes keresztények nem érdemlik meg, hogy visszakapják a tulajdonukat, ezért azt nekik kell megkapniuk. Állították, hogy egyedül a római keresztény vezetők képviselik az egyetlen igaz egyházat. Azok a keresztények pedig, akik nem értenek egyet a római vezetőkkel, nem kaphatnak semmit! Az érintett keresztények természetesen éppen az ellenkezőjét állították. Úgy viselkedtek ezek az emberek, mint Jézus? Mit mondott Jézus az Ő országáról? Jn 18:36 
A javakért egymással vetélkedve ezek az önző emberek mind azt remélték, hogy a császár majd nekik juttat mindent. Ezért elhatározták, hogy Konstantin császárt kérik fel a vita rendezésére. Konstantin természetesen Róma püspöke felé hajlott és azokhoz, akik segítettek neki a háború megnyerésében és a császári rang megszerzésében. A püspököknek rövidesen nézeteltéréseik támadtak a hit apróbb kérdéseiben és egyenesen arra kérték a császárt, hogy mindenki számára tegye kötelezővé az ő hitbéli nézeteiket. Idővel Konstantin a keresztény egyház legmagasabb döntéshozatali posztján találta magát. Nem esett nehezére ezt elhinni magáról, elvégre ő volt a római pogányság feje is. 

Mind Konstantin, mind a római egyház vezetői „kereszténnyé” akarták tenni a pogányokat. Az egyház vezetői azt hitték, hogy minél több tagja lesz az egyháznak, annál nagyobb hatalomra tehetnek szert. A császár pedig azt hitte, ha mindenki csatlakozik a keresztény egyházhoz, az megkönnyíti a birodalom egyesítését. De hogyan vehetnék rá a pogányokat, hogy vallást cseréljenek? Nem egy új keletű kérdés volt ez. Hűtlen vallási vezetők már közel kétszáz esztendővel korábban is foglalkoztak vele, alig 100 évvel János és a 12 tanítvány halála után. A hűtlen egyházi vezetők már azóta próbálták azzal vonzani az embereket, hogy annyi pogány elemet vittek a kereszténységbe, amennyit csak lehet. A legfontosabb, amivel próbálkoztak, hogy a szombat helyett áttértek a vasárnap megszentelésére. A pogányoknak ez nem jelentett gondot, hiszen addig is a napistent és a Nap napját, a vasárnapot ünnepelték. Természetesen nem minden keresztény követte ezt. Sokan hűségesek maradtak Istenhez és a szombatot ünnepelték, ahogy Jézus és a tanítványok is. „Hogyan származhatna bármi jó is Isten törvényének megszegéséből és az engedetlenségből? – kérdezték. A vasárnapot ünneplők azonban azzal érveltek, hogy helytelen a zsidókhoz hasonlóan megtartani a szombatot, mert a zsidók felelősek Jézus meggyilkolásáért, és Isten bizonyára gyűlöli őket. De tényleg gyűlölték Jézus és követői a zsidókat? Mt 23:37; Mt 5:44; ApCsel 7:59-60
A szombat parancsolatának megrontói rövidesen másik indokot is találtak a vasárnap megszentelésére. Azt állították, hogy Jézus feltámadását dicsőítik meg vele. De vajon tényleg Jézust dicsőítették meg? Mit kér Jézus, hogyan emlékezzünk meg a feltámadásáról? Róm 6:3-8
Amikor Konstantin Milánói ediktuma először tette legálissá a kereszténységet, az egyházi vezetők gyorsan arra kérték a császárt, hogy hozzon törvényeket a pogányok ösztönzésére, hogy csatlakozzanak az egyházhoz. A császár tehát elrendelte a bíróságok és az állami hivatalok vasárnapi zárva tartását. Több pogány kezdett ettől templomba járni? Nem, találtak egyéb elfoglaltságot maguknak.

Alkalmazás: Az emberek ma is újabb ötletekkel állnak elő, hogyan kell Istent tisztelni és szolgálni. Minden új elképzelés helytelen vajon? Ha nem, hogyan tudjuk megkülönböztetni a jókat a rosszaktól? Jn 7:17; Ézsa 8:20 

A püspökök remélték, hogy a császár új rendelete majd ráveszi az embereket, hogy templomba járjanak, de nem így történt. A pogányok semmi jó okot nem láttak vallásuk megváltoztatására. Így érveltek: „Ugyanolyan helyesen élünk, mint a környezetünkben élő keresztények. Nem hazudunk, lopunk és csalunk többet, mint ők!” Sajnálatos módon ez igaz is volt. Mivel az egyházi vezetők és a császár oly sok megtéretlen ember egyházhoz való csatlakozását tették lehetővé, tényleg nem volt semmi különbség a „keresztények” és a pogányok között. Jézus azonban nem így akarta. Milyen benyomást kellene tennie egy keresztény életének a nem hívőkre? 1Pt 2:11-12
Már csak egy módja maradt, hogy a népek az egyházhoz csatlakozzanak: be kell vezetni a törvényt, ami kötelezi őket a vasárnapi templomba járásra. Kr. u. 321- ben lépett életbe az egyik legfontosabb ilyen törvény. Ez volt az első vasárnap-törvény a történelemben. A püspökök rábeszélésére Konstantin elrendelte, hogy a Római Birodalom egész területén minden állampolgár pihenjen „a nap tiszteletreméltó napján”. A földművelők viszont dolgozhattak a mezőkön, mert a császár nem akarta elveszíteni a termést. De ezt tanítja vajon a Biblia? 2Móz 34:21 
Ez egyértelműen vallási törvény volt. De milyen vallás volt az? A pogányok semmi különöset nem találtak abban, hogy a császár, aki egyben a pogány római vallás főpapja is, a nap imádására utasítja őket. A legtöbb keresztény pedig úgy összezavarodott, hogy azt hitték, csak egy újabb nap, amikor templomba kell menniük. Konstantin mindig ügyelt rá, hogy mindenkinek a kedvére tegyen. A templomok azonban még mindig nem teltek meg. A pogányok egyszerűen semmi jó okot nem látták vallásuk megváltoztatására. Ahelyett, hogy templomba mentek volna vasárnap, örültek a szabadnapnak, amikor cirkuszba vagy színházba mehettek. Teltek-múltak az évek. Császárok jöttek és mentek. Egyre több törvényt adtak ki a vasárnapi istentisztelet kierőszakolására. Mindegyik szigorúbb volt az előzőeknél. 380-ban minden római állampolgár köteles volt felvenni a római katolikus hitet. 386-ban már semmilyen kereskedés nem volt megengedett vasárnap. 401-től a cirkuszokat és színházakat is zárva kellett tartani vasárnap. Bár névleg mindenki „keresztény” volt, az emberek még mindig távol maradtak a templomoktól. Végül 425-ben II. Theodósziusz császár elrendelte, hogy vasárnap minden polgárnak részt kell vennie az istentiszteleten. 

Az új egyház, amit a „bűn embere” állított fel, egyre erősödött. Több, mint száz esztendővel korábban, amikor a püspökök a jóvátételként visszakapott javak elosztása fölött vitatkoztak, Róma püspöke biztosította Konstantint, hogy csak azok számítanak valóban kereszténynek, akik egyetértenek Róma püspökével. Katolikus egyháznak nevezte egyházát és arra kérte a császárt, hogy mondja ki, ez az egyetlen igaz keresztény egyház. A „katolikus” szó ma annyira elterjedt, hogy sokan nem is tudják, mit jelent valójában. Akkoriban azonban mindenki ismerte a görög szó jelentését, ami annyit tesz, hogy „világszéles, egyetemes”. Róma püspöke az egész világot saját birodalmának akarta. Igen, voltak más püspökök is, más területeken, de mindnyájuknak azt kellett tenniük, amit Róma püspöke elrendelt! Mintegy száz évvel azután, hogy Konstantin hivatalossá tette a „katolikus” nevet, az egyház élt is vele. Minden római polgárt katolikusnak nyilvánítottak. Róma püspöke volt az összes katolikus feje, ami azt jelentette, hogy mindenkinek az ura volt, mivel mindenki az egyház tagja volt, akár tetszett neki, akár nem. Gondolhatod, hogy ennek nem mindenki örült. Valójában hosszú évekig tartó harcok dúltak, amik ezrek halálát követelték, míg a többi gyülekezetek püspökei végül hajlandók voltak e tervhez csatlakozni. Végül mégis megtették.