---

¹ Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait!
² Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra.
³ Bizony az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!
⁴ Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.
⁵ Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék.
⁶ Ez a hála az Úr iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged.
⁷ Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják:
⁸ Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai,
⁹ akkor az ő népe maradt az Úr része, Jákób lett az ő kimért öröksége.
¹⁰ Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét,
¹¹ ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.
¹² Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten.
¹³ A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.
¹⁴ A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad.
¹⁵ Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját.
¹⁶ Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt.
¹⁷ Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok.
¹⁸ Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott!
¹⁹ Látta ezt az Úr, s haragjában megutálta fiait és lányait,
²⁰ és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség.
²¹ Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket.
²² Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait.
²³ Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk,
²⁴ az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat.
²⁵ Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt.
²⁶ Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül,
²⁷ de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az Úr művelte ezt.
²⁸ Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen!
²⁹ Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük.
³⁰ Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az Úr kiszolgáltatta őket.
³¹ Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük.
³² Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei.
³³ Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge.
³⁴ De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban.
³⁵ Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük.
³⁶ Bizony, igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja.
³⁷ Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak?
³⁸ Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket!
³⁹ Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen.
⁴⁰ Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre:
⁴¹ ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek.
⁴² Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével.
⁴³ Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért!
⁴⁴ Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt.
⁴⁵ Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt,
⁴⁶ így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét!
⁴⁷ Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.
⁴⁸ Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az Úr:
⁴⁹ Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok!
⁵⁰ Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került.
⁵¹ Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között.
⁵² Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.