Még ma döntsetek!

Text de memorat

Alapige:„Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok... Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15)

E heti tanulmányunk: 1Mózes 12:7; 5Mózes 17:19; 5Mózes 5:6; Józsué 24; 1Kir 11:2, 4, 9; 2Tim 4:7-8

Józsué könyvének záró fejezetéhez a szövetség megújításának ceremóniája adja a keretet, amit ebben az esetben Izrael idős vezetője végez. Olyan elemeket vonultat fel, ugyan nem maga a szövetség, hanem a megújítási ceremóniához kapcsolódó beszámoló, amelyek az ókori Közel­-Keleten a hűbéresi szerződésekben szerepeltek: 1) a bevezető (preambulum) megnevezi a hűbérurat mint a szövetség kezdeményezőjét; 2) a történeti bevezető leírja, milyen kapcsolat áll fenn az úr és a vazallus között;
3) a szövetségi rendelkezések leírják, hogy a vazallus teljes hűséggel tartozik a hűbérúrnak, a hála motivációja alapján; 4) az engedelmesség áldásai, valamint a szövetség megtörésének átkai; 5) a vazallus fogadalmának tanúi; 6) a dokumentum letétbe helyezése jövőbeni olvasás céljából;
7) a szövetség hatályba helyezése.
Józsué élete a végéhez közeledik, az utódja nem látszik a horizonton. A szövetség megújítása emlékeztető Izrael számára, hogy az ő királyuk Jahve maga, és ha hűségesek lesznek hozzá, élvezhetik a védelmét. Izraelnek nincs szüksége emberi királyra. Mint teokratikus nép, állandóan észben kell tartaniuk, hogy egyetlen királyuk az Úr.

EGW idézet
Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét, és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor még egyszer összegyűltek idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt, amit nekik elmondott. […]
Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és ő Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, Jahve nevében felszólította őket, tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni. Bizonyos mértékben még mindig imádtak titokban bálványokat, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt… Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. […]
„Én azonban és az én házam – mondta Józsué – az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15) A nép is részesült a vezető szívét ihlető szent buzgalomban. Felhívása habozás nélküli választ várt. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek.” (Józs 24:16) […]
Józsué igyekezett hallgatóit rávezetni szavai helyes mérlegelésére és visszatartani olyan fogadalomtól, amelynek megtartására még nem készültek fel. Mély komolysággal jelentették ki: „Nem, mert mi az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:21) Ünnepélyesen helyeselték az önmaguk ellen szóló bizonyságtételt, hogy ők az Urat választották, s megismételték a hűség fogadalmát: „Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az Ő szavára hallgatunk.” (Józs 24:24) […]
Feljegyzést készített ez ünnepélyes eseményről, s azt a törvénykönyvvel együtt a szövetség ládája oldalán helyezte el. […]
Józsuénak Izraelért végzett munkája befejeződött: „Tökéletesen járt az Úr után” (4Móz 32:12), s Isten könyve így ír róla: „az Úr szolgája” (Bír 2:8). Mint nyilvános vezető, jelleméről a legnemesebb bizonyság annak a nemzedéknek története, amely az ő munkájának gyümölcsét élvezte: „Izrael pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejükben, akik hosszú ideig éltek Józsué után.” (Józs 24:31) – Pátriárkák és próféták, 521–524. o.
 
Közeledik az elkeseredett összecsapás az Istenhez hűségesek és Isten törvényének megvetői között. Az emberek aláássák törvényének tiszteletét. A vallásos vezetők emberek parancsolatait tanítják hitelvekként. Amint az ősi Izrael napjaiban volt, úgy van ez ma is. De mert a hűtlenség és törvénytaposás uralkodik, a törvény régi tisztelőinek ezért talán nem kell tisztelniük a törvényt? Csatlakozzanak a föld hatalmasságaihoz, hogy ők is hatástalanná tegyék a törvényt? A gonoszság áradata nem söpri el a hűségeseket. Nem fogják megvetni, amit Isten szentnek különített el. Nem követik Izrael feledékenységének példáját. Nem feledkeznek meg arról, mit tett Isten a korokon át népéért, s parancsainak útján fognak járni. A vizsgán mindenki sorra kerül. Csak két tábor van. Te melyik oldalán állsz? – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 120. o.

„Józsué pedig összegyűjtötte Izráel minden nemzetségét Sikembe, és előhívta Izráel véneit, fejeit, bíráit és elöljáróit, és odaálltak az Isten színe elé” (Józs 24:1, ÚRK).

Sikem volt a hely, ahol Ábrahám oltárt épített, amikor megérkezett az ígéret földjére, és Isten ott ígérte neki először azt a földet (1Móz 12:6-7). Amikor az Ábrahámnak tett ígéretek teljesedtek, Izrael éppen ott újítja meg Istennel a szövetséget, ahol az első ígéret elhangzott. Józsué szavai Jákob szavait visszhangozzák, aki szintén ezt mondta: „Vessétek el az idegen isteneket, akik köztetek vannak” (Józs 24:23; vö. 1Móz 35:2-4). Már önmagában a helyszín is arra hívja őket, hogy mutassanak osztatlan hűséget Isten felé, megvetve minden más „istenséget”.
1. Olvassuk el Józs 24:2-13 verseit! Mi a fő irányvonala az Izraelnek szóló isteni üzenetnek?

Isten az áttekintett múlt alanya: „én vettem el”, „én adtam”, „én küldtelek”, „én hoztam csapásokat”, „én tettem”, „én hoztalak ki”, „én hordoztalak” stb. Izrael nem a főszereplője az elbeszélésnek, hanem az, akivel a dolgok történtek. Isten hozta létre Izraelt. Ha nem avatkozott volna be Ábrahám életébe, még mindig ugyanazokat a bálványokat szolgálnák. Izraelnek mint nemzetnek a létezése nem a felmenőik érdemeinek köszönhető, hanem Isten különleges kegyelmi munkájának. Nem ok a dicsekvésre, hogy letelepedtek azon a földön, inkább arra ad ez okot, hogy szolgálják Istent.
Az Úr beszédében ötször váltakozik az, hogy „ti” és „ők” (atyáitok). Az ősatyák és a mostani generáció Sikemnél egy és ugyanazon nép. Józsué igyekszik megmutatni, ami már 5Móz 5:3 versében megjelenik, hogy a szövetséget Isten nemcsak az ősatyákkal kötötte, hanem azokkal is, akik éppen a beszédét hallgatják. Az ott álló túlnyomó többség nem élte át a kivonulást, nem voltak mindannyian jelen a Hórebnél. Józsué mégis úgy beszél, mintha mind részei lettek volna a történteknek, hiszen a múlt leckéit minden új nemzedéknek magáévá kellett tennie. Isten, aki az elődeikért munkálkodott a múltban, kész a jelen generáció érdekében is cselekedni.

Mit tehetünk azért, hogy még jobban átérezzük a közösségi felelősséget, annak tudatában, hogy mindenkire hatással van a közösségünkben az, amit teszünk?
EGW idézet
A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek elszéledtek birtokaikra, a hadsereget leszerelték, és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: „Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se bal kézre.” (Józs 23:5–6)
Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. „Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mind ama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!” (Józs 23:14) Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. „De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr. […] Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, […] akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek.” (Józs 23:15–16) – Pátriárkák és próféták, 521–522. o.

Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, „egy lábnyomnyi” sem (Csel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg.
Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt Makpelah barlangjában.
De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt… Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben… A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. […]
Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő meg volt elégedve ezzel a reménységgel. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9–10)
Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni
„a jobb”at, „tudniillik” a „mennyei”t (16. v.). – Pátriárkák és próféták, 169–170. o.

test

2. Mit kért Józsué Izraeltől (Józs 24:14-15)? Mit jelent tökéletesen és hűséggel szolgálni az Urat?
Józsué felhívása világos: Izraelnek dönteni kell, hogy hűséges lesz-­e Teremtőjéhez, és ezzel megtartja különlegességét, élhet a földjén, vagy visszaszürkül, hogy egy legyen a bálványimádó népek közül, zavaros identitással, céllal és küldetéssel. A választás az övék. Józsué felhívása kétrétű: Izraelnek félnie kell az Urat, valamint „tökéletesen és hűségesen” szolgálni Őt. Az Úr félelme nem állandó remegést és érzelmi bizonytalanságot jelent. Inkább arra a tiszteletre és áhítatra utal, amely egyrészt Isten kifürkészhetetlen nagyságának, szentségének és végtelenségének, másrészt a mi kicsinységünknek, bűnösségünknek és végességünknek a felismeréséből fakad. Az istenfélelem annak folytonos tudatosítása, hogy Istennek komoly elvárásai vannak velünk szemben; annak felismerése, hogy Ő nemcsak mennyei Atyánk, hanem isteni Királyunk is. Ennek tudata vezeti életünket a neki való engedelmességben (3Móz 19:14; 3Móz 25:17; 5Móz 17:19; 2Kir 17:34). Míg a félelem a belső hozzáállást írja le, amelynek alakítania kell az izraeliták jellemét, a tisztelet gyakorlati megjelenése nem más, mint az Istennek való szolgálat.
Az Izraeltől megkívánt szolgálatot két héber kifejezés jellemzi: „őszinteségben, tökéletességben” és „igazságban, hűségben”. Az első kifejezést (héberül: tamim) többnyire melléknévként használják az áldozati állat tökéletességének leírására. A második kifejezés, amely Izrael szolgálatára utal, az „igazság” vagy „hűség” (héberül: ’emet), és ez általában állandóságot, stabilitást jelent. Többnyire Istenre utal, akinek jellemét eredendően jellemzi a hűség, így viszonyul Izraelhez.
A hűséges személy megbízható, akire lehet számítani. Józsué alapvetően nem mást kér, minthogy Izrael ugyanolyan hűséget tanúsítson Isten iránt, mint ahogy Ő viszonyult hozzájuk történelmük során. Mindez nem pusztán az Isten követelményeinek való külső megfelelés, hanem az, ami a szívük mélyéről, osztatlan következetességükből fakad. Azért kell az életükkel tükrözniük az Isten iránti hálát, mert Ő már annyi mindent tett értük. Alapjában ma is így kellene viszonyulnunk Jézushoz.

Mit jelent számodra tökéletességben és hűségben szolgálni az Urat? Milyen dolgok akadályozzák az életedben, hogy teljes odaadással fordulj Istenhez?
EGW idézet
Jézus a mennybe vezető lépcső… és Isten hív, hogy induljunk el felfelé ezen a lépcsőn. Viszont ezt nem tehetjük meg addig, míg földi kincsekkel terheljük magunkat. Önmaguknak ártunk, amikor Isten dolgai elé helyezzük saját kényelmünket és előnyünket. Nincs üdvösség a földi javakban vagy a körülöttünk található tárgyakban. Nem azért értékes egy ember Isten szemében, mert földi javakat birtokol. Ha igazi tapasztalatokat szerzünk a folyton fölfelé haladásban… félre kell tennünk minden akadályt. A magasba tartóknak határozottan kell rálépniük a lépcső minden egyes fokára.
Ezeken a lépcsőfokokon fölfelé haladva, Krisztust szemlélve és Krisztusba kapaszkodva nyerünk üdvösséget, ha lépésről lépésre növekszünk Jézus teljességének mértékére, hogy Ő legyen számunkra a bölcsesség, az igazság, a szentség és a megváltás. Íme, a lépcsőfokok: hit, erény, ismeret, mértékletesség, türelem, kegyesség, testvéri és emberek iránti szeretet.
Bátorságra, kitartásra, hitre és Isten üdvösséget adó erejében való bizalomra van szükségünk. Ezek a mennyei ajándékok nem egy szempillantás alatt sajátíthatók el, hanem éveken át szerzett tapasztalatok révén. Viszont az őszintén és komolyan kutató ember az isteni természet részesévé válhat. Mélységes vágy hatja át lelkét, hogy megismerje a minden ismeretet felülhaladó szeretet teljességét. Miközben halad előre a mennyei tapasztalatban, egyre inkább megérti Isten Igéjének magasztos és nemesítő igazságait, mígnem szemlélés által elváltozik, és hasonlóvá válik Megváltójához.
Isten gyermeke, angyalok figyelik a jellemedet, mérlegelik szavaidat és tetteidet; éppen ezért figyelj oda az utadra… Azt bizonyítsa az életed, hogy Isten szeretetében vagy.
Istent szeretni mindenek felett és embertársainkat, mint önmagunkat – ez az igazi szentség. – The Faith I Live By, 120. o.

Nap mint nap és óráról órára végbe kell, hogy menjen bennünk az önmegtagadás és a megszentelődés folyamata, és akkor arról fognak bizonyságot tenni a tetteink, hogy Jézus lakik hit által a szívünkben. A megszentelődés nem zárja be a lelket az ismeret előtt, hanem elkezdi fejleszteni és ihletni az elmét, hogy keresse az elrejtett kincset, Isten akaratának megismerése pedig arra készteti, hogy haladjon előre a megszentelődés útján. A menny létezik, és ó, milyen komolyan kell küzdenünk azért, hogy oda jussunk! Kérlek benneteket… higgyétek, hogy az Úr Jézus a Megváltótok. Higgyétek el, hogy Ő kész a kegyelme által segítséget nyújtani, ha őszintén mentek elé. Harcolnotok kell az élet koronájáért. Harcoljatok, mivel Sátán el akar ragadni, és ha ti nem szakadtok el tőle, akkor megbénít, majd tönkretesz. Jobbról és balról, elöl és hátul is ellenség vesz körül, akit el kell taposnotok. Küzdjetek, mert el kell nyernetek a koronát. Harcoljatok, mert ha nem nyeritek el a jutalmat, mindent elveszíthettek ebben és az örök életben is. Harcoljatok, de feltámadt Megváltónk ereje által!
Hamarosan tanúi leszünk királyunk megkoronázásának. Akinek az élete el van rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hit nemes harcát, Isten országában Megváltójuk dicsőségében fognak fényleni. – The Faith I Live By, 124. o.


Mint igaz és hűséges vezető, Józsué tiszteletben tartja a nép szabad akaratát, és azt kívánja, hogy bárcsak szabadon választanák az Urat, nem kényszerből. Pontosan erre utal a „választottátok” ige szándékos használata (Józs 24:22). Más szövegekben a bakhar ige („választani”) Jahve Izraelre eső választását fejezi ki (5Móz 7:6­7; 5Móz 10:15; 5Móz 14:2). Izrael még az isteni kiválasztás után is szabadon mondhat nemet az Úrnak, ha ez abszurd és értelmetlen is lenne. Mondhat igent, hogy élete folytatódjon, de hátat is fordíthat neki, hogy aztán megszűnjön létezni.
3. Mit felelt Izrael Józsuénak (Józs 24:16-18)? Vajon mi magyarázza Józsué válaszát, amit a reakciójukra adott (Józs 24:19-21)?

Határozottan pozitív válaszukkal az izraeliták elismerik, hogy atyáik és a pátriárkák Istene most már a „mi Istenünk” (Józs 24:17-18), és hajlandóak osztatlan hűséggel szolgálni Őt. Egyértelmű hűségüket kifejező szavaikra megerősítést és bátorítást várnánk reakcióként Józsuétól. Mégsem ez történik. A vezető és a nép közötti párbeszéd ekkor radikális fordulatot vesz, amelyben Józsué az ördög ügyvédjét játssza. Isten múltbeli kegyelmes gondviseléséről szóló beszédéből átvált, és fenyegető képet rajzol fel róla, mint akit nem olyan könnyű szolgálni.
Józsué ismeri az első nemzedék ingatagságát, akik hasonló módon fogadkoztak, hogy engedelmeskednek Istennek (2Móz 19:82Móz 24:3; 5Móz 5:27), de még ajkukon volt a szó, amikor már elfeledkeztek ígéretükről (2Mózes 32). Ennek okán a retorika eszközeivel több dologra is rá akarja ébreszteni az izraelitákat. Először, hogy az Isten szolgálatára vonatkozó döntés komoly dolog, az egész népet Isten kijelentése szerint kell formálnia. Az cél követésének áldásai nyilvánvalóak, de az engedetlenség következményeit is teljes mértékben meg kell érteni. A bűnbocsánathoz nincs elidegeníthetetlen joga az emberiségnek, az Isten kegyelmének csodája.
Másrészt fontos, hogy a saját választásuk legyen a döntés, hogy Istent szolgálják, nem lehet az valamelyik vezető, akár Józsué rájuk kényszerített akarata sem.
Harmadszor, Izraelnek muszáj átlátnia, hogy az ember nem képes a saját erejéből szolgálni Istent. Isten szolgálata nem a szövetség előírásainak mechanikus betartásával valósul meg, hanem a megváltó Úrral való személyes kapcsolat révén (vö. 2Móz 20:1-2; 5Móz 5:6-7).

EGW idézet
Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy minden egyes katonát képezzék ki a tevékeny szolgálatra. Minden beosztottját a lehető legképzettebbé igyekszik tenni. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.
Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem vesztett el csatát, készséges és hű szolgálatot vár serege minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie egyéni felelőssége tudatában.
Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásnia, erődítményeket építenie vagy üzeneteket továbbítania. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, mégis minden egyes katona hűségén múlik a siker. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.
A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodnia előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. – Isten csodálatos kegyelme, 29. o. (január 21.)

Úgy érhetjük el életünk megszentelődését, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe befogadta Krisztust, tetteivel bizonyítja vallását. A jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmódhoz kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekhez.
Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az a főoszlop, amely
„igenigen nagy, örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink iránti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez nyugalmat a léleknek. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti, aki Krisztus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560. o.

 

4. Olvassuk el Józs 24:22-24 verseit! Miért kell Józsuénak újra felhívni Izrael figyelmét arra, hogy kerüljék a bálványokat?
A bálványimádás fenyegetése nem elméleti probléma. Korábban egy hasonló helyzetben Mózes már kért ilyen döntést a néptől Moáb mezején (5Móz 30:19-20). Az itt a látótérbe kerülő istenek immár nem Egyiptom istenei, vagy amelyek a folyón túl voltak, hanem amelyek „köztetek vannak”. Ezért Józsué kérleli a népet, hogy hajtsák a szívüket Isten felé. A héber natah kifejezés jelentése „nyújtani”, „hajlítani”. Úgy mutatja be Istent, mint akitől azt várják, hogy lehajol néphez és meghallja imáikat (2Kir 19:16; Zsolt 31:3­4; Dán 9:18). Ezt a hozzáállást várják el Izraeltől később a próféták (Ézs 55:3; Jer 7:24). Salamon hitehagyására is utal, amikor szíve idegen istenek felé hajlott (1Kir 11:2, 4, 9). A bűnös emberi szívnek nincs meg az a természetes hajlama, hogy meghajoljon és hallgasson Isten szavára, tudatos döntésekre van szükség a részünkről ahhoz, hogy Isten akaratának teljesítése felé fordítsuk.
Az izraeliták válasza szó szerint így hangzik: „Odafigyelünk majd az Ő hangjára.” A kifejezés kihangsúlyozza az engedelmesség kapcsolati oldalát. Nem arra kéri őket Isten, hogy rutinból kövessenek holt szabályokat. A szövetség Istennel való élő kapcsolatról szól, amit nem lehet puszta szabályokkal kifejezni. Istennek sosem volt az a szándéka, hogy Izrael vallása törvényeskedő legyen, hanem hitben folytatott párbeszédnek és szeretetkapcsolatnak kellett volna lennie a kegyelmes Megváltóval.
Még azután sincs említés arról, hogy ez valóban megtörtént volna, hogy a nép háromszor megígéri: szolgálni fogják az Urat, ami Józsué parancsának megfelelően azt jelenti, hogy el kell távolítaniuk maguk közül az idegen isteneket. Az egész könyvben általános jellemző, hogy az engedelmesség példájaként Józsué (vagy Mózes) parancsainak teljesítéséről számolnak be. Ennek hiánya most a könyv végén nyitva hagyja Józsué kérését. A könyv központi felhívása az Úr szolgálatára nemcsak Józsué nemzedékének szól, hanem Isten népe minden új nemzedékének is, amely olvassa vagy hallja ezt az üzenetet.

Hányszor fordult már elő, hogy megfogadtál valamit az Úrnak, végül mégsem tetted meg? Miért nem? Mit árul el a válaszod a kegyelemről?
EGW idézet
Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, Jahve nevében felszólította őket: tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni. Bizonyos mértékben még mindig titokban gyakorolták a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen az Úr előtt. A nyílt hitehagyás sem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.
Az idős vezető arra kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja át, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akare élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek. Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni – „akinek a ti atyáitok szolgáltak”, aki Ábrahámot kihívta, vagy „az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok”. Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt „jó föld” Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! „Én azonban és az én házam – mondta Józsué – az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető szent buzgalom a népre is átragadt. Felhívása habozás nélküli választ várt. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneknek.” (Józs 24:16)
„Nem szolgálhattok az Úrnak – mondotta Józsué –, mert szent Isten Ő, […] nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket.” (Józs 24:19) Mielőtt szó lehetett volna tartós megújulásról, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket, és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen a bűnbocsánat biztosítani. Nem tudtak eleget tenni Isten tökéletes törvénye követelményének, s így hiábavaló volt a menny szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát, és nyerhettek erőt az Atya törvénye iránti engedelmességhez. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy elfogadhassa őket Isten. – Pátriárkák és próféták, 523–524. o.

5. Olvassuk el Józsué könyvének összegző szavait, amelyeket az ihletett író hagyott ránk (Józs 24:29-33)! Szavai miként tekintenek egyrészt vissza Józsué életére, ugyanakkor a jövőbe is?
A Józsué és Eleázár haláláról beszámoló utószóban a főpap kijózanítóan zárja le Józsué könyvét. Józsué és Eleázár temetéséről, illetve József csontjainak az eltemetéséről szóló együttes elbeszéléssel kontrasztot teremt az ígéret földjén kívül töltött idő és az ígéret földjén való élet elkezdése között. Nem kell többé vándorolni. A vezetők földi maradványait ezután már nem kell magukkal vinni. A pátriárkák egy barlangban (1Móz 23:13, 19; 1Móz 25:9-10), egy Sikem mellett vásárolt telken (1Móz 33:19) temették el hozzátartozóikat. Most a nemzet a saját örökségük területén temeti el vezetőit, így az állandóság érzete érkezett el hozzájuk. A pátriárkáknak adott ígéretek beteljesedtek. Jahve hűsége képezi azt a történelmi fonalat, amely Izrael utódait összeköti a jelennel és a jövővel.
A befejező részek a könyv által elmondott történetet egy nagyobb történelmi eseménysorozathoz kötik, ezzel megnyitják az utat a jövő felé is. Lord George Cary, Canterbury egykori érseke a shrewsburyi Szentháromság­templomban tartott ünnepi beszédében kijelentette, hogy az anglikán egyház „egy generációra van a kihalástól”.
Valóban, az egyház mindig egy generációnyira áll a kihalástól, és így volt ez Isten ószövetségi népével is. Izrael történetének nagy fejezete a véghez közelít. A nép jövője azon múlik, milyen válaszokat ad a jövőjével kapcsolatos sokféle kérdésre. Hűségesek lesznek az Úrhoz? Képesek lesznek elfoglalni minden földet, amelyet Isten nekik ígért? Ragaszkodnak majd Jahvéhoz, nem belekeveredve a bálványimádásba? A Józsué által vezetett generáció hűséges volt az Úrhoz; vajon a következő generáció megtartja­e azt az irányt, amit nagy vezetőjük felrajzolt eléjük? Minden következő generációnak, amely olvassa Józsué könyvét, szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel. A sikerük azon múlik, milyen természetű válaszokat adnak ezekre a mindennapi életükkel, és miként kapcsolódnak az igazsághoz, amit megörököltek.

Józsué, mint Pál, megharcolta „a nemes harcot” (2Tim 4:7). Mi volt a sikerének a kulcsa? Milyen döntéseket kell meghoznod ma, hogy a megváltás ugyanilyen bizonyosságával zárhasd az életed?
EGW idézet
Józsué szent jellemét nem csúfította el szennyfolt. Bölcs vezető volt, aki egészen odaszentelte életét Istennek. Mielőtt meghalt, összegyűjtötte a héber sereget, és Mózes példáját követve összefoglalta pusztai utazásuk élményeit és Istennek irántuk tanúsított kegyelmes bánásmódját. Ekkor ékesszóló beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy Moáb királya harcolt ellenük, és felszólította Bálámot, hogy átkozza meg őket, azonban Isten nem hallgatta meg Bálámot, azért „áldva áldott titeket”. Azután így szólt hozzájuk: „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. A nép pedig felelt és monda: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneket! Sőt, inkább az Úr, a mi Istenünk az, aki felhozott minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette a mi szemünk előtt, és megtartott minket minden utunkban, amelyen jártunk, és mind ama népek között, amelyek között általjöttünk.” (Józs 24:15–17)
A nép megújította a szövetséget Józsuéval. Így szóltak hozzá: „Mi is szolgálunk az Úrnak, mert ő a mi Istenünk!” (Józs 24:18) Józsué beírta a szövetség szavait egy könyvtekercsbe, amely a Mózesnek adott törvényeket és végzéseket tartalmazta. Az egész Izrael szerette és becsülte Józsuét, és nagyon megsiratták halálát. – A megváltás története, 181–182. o.

A Krisztus szeretetét ápoló lélek szabadsága, világossága és öröme teljessé lesz Krisztusban. Ebben az emberben nincsenek megosztott gondolatok, és teljes valójában Isten után vágyakozik. Nem emberekhez fordul tanácsért, hogy megtudja, mi a kötelessége, hanem az Úr Jézushoz, minden bölcsesség forrásához. Isten Igéjét kutatva ismeri fel, hogy milyen mértéket állított fel.
Minél többet tudunk meg az Ige által Krisztusról, annál inkább megtapasztaljuk, hogy szükségünk van rá. Addig nem szabad megnyugodnunk, amíg nem pihenhetünk a Mester igájának és terheinek hordozásában. Minél hűségesebben szolgáljuk Jézust, annál jobban szeretjük és magasztaljuk Őt. Hűséggel végezzünk minden feladatot, amit teljesítünk, legyen kicsi vagy nagy, és minél inkább az Úr ismeretében járunk, annál inkább vágyunk arra, hogy dicsőítsük Őt. – Mennyei helyeken, 143. o. (május 15.)

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Józsué utolsó szavai” c. fejezet, 486–488. o.

„A sokaságban, akik kijöttek Egyiptomból, sokan bálványimádók voltak; és a szokás hatalma oly nagy, hogy a gyakorlatot bizonyos mértékben a kánaáni letelepedés után is folytatták titokban. Józsué tisztában volt ezzel a bűnnel az izraeliták között, és világosan látta az ebből fakadó veszélyeket. Őszintén vágyott arra, hogy a héber seregben mélyre ható reformáció történjen. Tudta, hogy ha a nép nem foglal határozottan állást amellett, hogy teljes szívéből szolgálja az Urat, akkor egyre távolabb és távolabb fog kerülni tőle… Bár a héber sereg egy része lélekben imádta Istent, sokan csak formálisan voltak istenkövetők; semmi buzgalom vagy komolyság nem jellemezte szolgálatukat. Némelyek a szívükben bálványimádók voltak, bár szégyellték volna mindezt bevallani” (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 19.).
„Ezt az ünnepélyes szövetséget a törvény könyvében jegyezték fel, hogy szentként megőrizzék. Józsué ezután egy nagy követ állított fel egy tölgyfa alatt, amely az Úr szentélye mellett állt. [...] Józsué itt egyértelműen kijelenti, hogy a néphez intézett utasításai és figyelmeztetései nem a saját szavai, hanem Isten szavai. Ez a nagy kő a következő nemzedékek számára is tanúskodni fog arról az eseményről, amelynek emlékére állították, és tanúskodni fog a nép ellen, ha az valaha is újra a bálványimádás romlásába süllyedne” (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 26.).

1. Mit tettek a Mispában élő emberek a böjt napján?
2. Mivel indokolták az izraeliták, hogy királyt szeretnének az ország élére?
3. Hol bujkált Saul, amikor sors által királlyá választották?
4. Miért akarta Sámuel megítélni a népet az Úr előtt?
5. Mi az, ami sohasem szünetelt az apostoli korszak óta napjainkig?

Általános áttekintés

Józsué könyve – mózesi stílusban – egy búcsúbeszéddel zárul, amelyben Józsué arra buzdítja a népet, hogy foglaljon állást. Egy hosszú és intenzív élet után Józsué készen áll arra, hogy befejezze küldetését. Beszéde első részében Jahve szavait szólja, és elmondja, hogy mit tett Isten Izrael népéért Ábrahám elhívása óta (Józs 24:1–13). Azzal, hogy 19 igét használ egyes szám első személyben, Isten megerősíti Izrael passzív szerepét ebben a kapcsolatban, ellentétben a „te/tied” többszöri használatával Izrael jellemzésére.

A beszéd második része a „most” (atta) határozószóval kezdődik, amely Józsué utolsó, azonnali válaszra váró felhívását vezeti be. Ez a beszéd a néphez szól, és arra buzdítja az embereket, hogy éljenek a választás szabadságával. Ezt követi a szövetség megújításának szertartása, amelyben két tanú jelenik meg: maga a nép, illetve egy másik, kőből készült emlékmű. Szintén Mózes ötödik könyve végének visszhangjaként, a Józsué és a nép közötti párbeszéd feszültséget teremt a két út között: az egyik a megfelelés, a stabilitás és az egység, a másik pedig a hűtlenség, a bizonytalanság és a széthullás útja. Ennél a válaszútnál születik meg minden személyes döntés. Józsué a fejezet közepén világossá teszi döntését:
„Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24:15).

A könyv három sír említésével zárul (Józsué 24:29–33). A József földi maradványainak végső nyughelyére vonatkozó megjegyzés lezárja a Teremtés könyvében kezdődött ciklust. Ahogy Áron és Mózes halála Mózes ötödik könyvében, úgy Józsué és Eleázár halála is egy korszak végét jelzi. Ennek az új korszaknak a feltérképezetlen vizein Izrael bízhat Isten saját ígéretei teljesítése iránti megingathatatlan elkötelezettségében.

Magyarázat

Újra Sikhemben

A Bibliában a földrajz is egyfajta teológia. A gondviselő Isten Izrael népét a szövetség megújítására Sikhembe hozta. Évszázadokkal korábban Jákob éppen Sikhemben volt, amikor Isten megjelent neki, és arra kérte, hogy menjen Bételbe (1Mózes 35:1). Az útra való felkészülés jegyében Jákob sürgette családját, hogy hányják el az idegen isteneket, akik köztük vannak, tisztítsák meg magukat, és változtassák el öltözetüket (1Mózes 35:2). Az emberek eleget tettek ennek a parancsnak, lemondtak idegen isteneikről és díszeikről, amelyeket egy tölgyfa alá temettek. Ennek következtében Isten rettenete Kánaán lakóira szállt, amíg Jákob el nem ment Bételbe, hogy oltárt építsen az Úr tiszteletére (1Móz 35:3–7). Bételben Isten megerősítette Jákobnak tett ígéretét a számára ismerős szavakkal: „Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet” (1Móz 35:11–12).

Hasonlóképpen, Józsué is lelki megújulást hirdet, és újra kijelenti, hogy Isten hűséges az ígéreteihez. Az eltemetett bálványokon állva emlékezteti Izraelt a bálványimádás veszélyére és a hűség fontosságára. Ebben a pillanatban Izrael fiai ugyanilyen válaszúthoz érkeztek. Sikhem a döntés helye, ahonnan látni a jövőt, anélkül hogy elfelejtenénk a múltat. Egy ilyen döntés nemcsak az egyéni, hanem Izrael népének kollektív sorsát is meghatározza. Az idegen istenek Sikhemből történő eltávolítása megerősíti Jákob házának egyedülálló azonosságát. Józsué idejében az volt a kérdés, hogy Izrael megmarad-e vagy sem.

Én vagy mi?
A modern nyugati társadalom és a Biblia társadalma közötti világnézeti különbségek egyike az egyéni és a kollektív személyiség közötti kapcsolat. Ami az időt illeti, az egyéni döntéseket mindig a közösséggel összefüggésben látták. Ez a szemlélet nyilvánvaló Józsué 24:6 versében, ahol Isten ezt mondja: „Kihoztam a ti atyáitokat Egyiptomból, és jutátok a tengerhez”, annak ellenére, hogy a jelenlévők közül a kivonulás idején sokan még meg sem voltak születve.

Wheeler Robinson volt az első teológus, aki a bibliai szövegekben a „kollektív személyiség” fogalmát kutatta. A fogalom az angol jogrendszer szüleménye, és arra utal, hogy „egy csoport vagy testület jogilag egyetlen személynek tekinthető, egy személy jogait és kötelességeit összegzi” (J. W. Rogerson: „Corporate Personality”, The Anchor Bible Dictionary, Doubleday, New York, 1992, 1156. o.). Robinson két értelemben használja a terminust: kollektív felelősség és kollektív képviselet. Bár bírálják pontatlansága és az elavult antropológiai elvek használata miatt, Robinson elképzelését nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Bibliai tanulmányokban a fogalom „kollektív szolidaritás” néven is használatos, ami „az egyén és a közösség közti ide-oda mozgásra vagy kölcsönös kapcsolatra utal, s ami mélyen gyökerezik a szemita gondolkodásmódban. Egy személy cselekedete nem csupán egyéni megnyilvánulás, hiszen az hatással van a közösségre is, és ez nyilván fordítottan is igaz. Az egyén gyakran a közösség képviselője és fordítva” (G. K. Beale: The Right Doctrine From the Wrong Texts?; Essays on the Use of the Old Testament in the New, Baker Academic, Grand Rapids, 1994, 37. o.)

A kollektív szolidaritás nemcsak a bibliai szöveg mögött meghúzódó tagadhatatlan valóság, amely ma is él számos olyan társadalomban, amely az egymásra utaltságot, a konformitást és az erős családi identitást hangsúlyozza, hanem a bibliai tipológia egyik alapfeltétele is. Valójában ez áll az evangélium középpontjában. Ami a negatív oldalt illeti: bár nem vagyunk felelősek Ádám bűnéért, az ő bukása nyitotta meg az ajtót a gonosz előtt, aminek hatását egyedül Krisztus volt képes teljes mértékben uralni. Ahogy Pál mondja: „Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róm 5:12). Ami pedig a pozitív oldalt illeti: Krisztusnak – az Új Ádámnak, az új emberiség képviselőjének – győzelme a jó befolyását és a győzelem lehetőségét hozta el mindenki számára: „Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (2Kor 5:15). Pál ekképpen egészíti ki e gondolatát: „Miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Róm 5:18).

Egyéni szabadság
 
A szövetség ideiglenes áldásainak és átkainak kontextusában Isten soha nem egyezkedett népével egyéni szinten. Az egyházról mint Krisztus testéről alkotott újszövetségi fogalomnak ez a társadalmi felfogás az alapja. Az Ószövetségben az egyéni döntések összessége mindig a nép egészét érintette. Ez a felfogás nyilvánvaló Dániel imájában is, amelyben olyan bűnökért kér bocsánatot, amelyeket személyesen nem követett el (Dán 9).

Mindezek ellenére a Szentírás egyértelműen kijelenti az egyéni szabadság értékét. Ezékiel szerint „amely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága” (Ez 18:20; vö. 5Móz 24:16). Az örökkévalóság távlatából Isten mindannyiunkat egyénileg fog megítélni. Viselhetjük mások bűneinek következményeit, de magát a bűnösségüket nem mi viseljük.
Józsué utolsó beszéde ezt a kollektív és egyéni identitás közti feszültséget mutatja be. Jóllehet Józsué kollektív értelemben említi Isten múltbeli megváltó tetteit, és utal Isten jövőbeli ítéletére, felhívása mégis egyéni. Az egyéni szabadság a szövetség keretein belül értendő. A forma nélküli szabadság ugyanis nem több légüres térnél. Az emberek eldönthetik, hogy házasságot kötnek-e vagy sem, de ha a házasság mellett döntenek, a házassági szövetség keretein belül kötve lesznek. Gyakorlatilag a kontrollálatlan szabadság rabsággá válik.

Fontos megjegyeznünk, hogy a bibliai nyelvezetben a rabszolgaságból való szabadulás megváltás. Amikor Izrael népe kivonult Egyiptomból, nem csak arról volt szó, hogy választhattak, szolgálnak-e vagy sem, hanem arról, hogy szabadon dönthettek arról, hogy kit szolgálnak. Valójában „Józsué kihívása megerősíti a gondolatot, miszerint akik Izraellé válnak, azokat Jahve választotta ki és váltotta meg. Akik megmaradnak Izraelnek, azok Jahvét választották és szolgálják” (Mark Ziese: Joshua, College Press Publishing Company, Joplin, 2008, 383. o.). Ebben az értelemben „a szabadság az az állapot, amely azután jön létre, hogy Isten közbelépett és eltávolította az összes – társadalmi, lelki (bűn és halál), gazdasági és intézményi – akadályt, amely gátolja annak a célnak az elérését, amelyért megteremtett bennünket, ez a cél pedig nem más, mint megismerni, szeretni és örökké imádni Istent” (Esau McCaulley: „Free­ dom”, The Lexham Theological Wordbook (Douglas Mangum, szerk.), Logos Edition, Lexham, Bellingham, 2014).

A szabadság a leghatalmasabb ajándék, amit Isten a teremtményeinek adhat. Azonban – ahogy azt a történelem számtalanszor bizonyította – ez a legveszélyesebb ajándék is egyben, mivel vissza lehet élni vele, ami szörnyű következményekkel járhat. Isten lényegében szeretet, és szabadság nélkül nincs szeretet. A kérdés tehát nem az, hogy rendelkezünk­e szabadsággal, hanem az, hogy mi módon használjuk fel ezt a csodálatos ajándékot. Ezt a kérdést boncolgatják Józsué könyvének záró sorai.

Alkalmazás

A szabadság kihívása

Nem könnyű szabadnak lenni. Ezt az igazságot tárja fel Izrael népének története. Isten a pusztába vezette népét, hogy megtanítsa neki a szabadság lényegét. Ez az időszak elhúzódott, eredetileg mintegy másfél évig kellett volna tartania, nagyjából annyit, amennyi a kivonulástól a Kádes­-Barneába való megérkezésig eltelt (2Móz 19:1; 4Móz 10:11–12; 5Móz 1:2).


1. Miért kell megtanulnunk, hogyan éljünk a szabadságunkkal?

2. Szülőként hogyan taníthatod meg gyermekeidnek, hogy miként éljenek a szabad akaratukkal? Beszéljétek meg az elhangzó ötleteket!

3. Hogyan ösztönözhetik a nehéz körülmények a tanulásunkat?

A bálványimádás napjainkban

Gondoljunk a bálvány fogalmának lutheri meghatározására, amelyet a híres reformátor a Nagy Káté első parancsolatához fűzött kommentárjában fogalmazott meg: „A szív bizalma és hite tesz valakit Istenünkké vagy bálványunkká. [...] Amin a szíved csüng és amiben bizakodik, az valósággal a te Istened” (Luther's Large Catechism, John Nicholas Lenker, Luther Press, Minneapolis, 1908, 44. o.). A bálványimádás a bibliai időkben a világi kultúra alapvető jellemzője volt, és folyamatos fenyegetést jelentett Isten népére nézve, ami végül Izraelt és Júdát fogságba vezette.

Még ha hetednapi adventistaként nem is imádsz istenszobrokat, hogyan lehet a bálványimádás mégis fenyegetés a hitedre nézve?

A vég
Mózes ötödik könyvéhez hasonlóan Józsué könyve is a temetkezési helyekre való utalással ér véget. Furcsának tűnhet, hogy ilyen részletekkel zárul egy könyv, amely főként győzelmekről szól.

1. Mit gondolsz, miért végződik így ez a könyv?
2. Milyen üzenetet közvetít Isten a vezetés természetéről és történelem feletti állandó ellenőrzéséről?
3. Hogyan befolyásolhatja ez az üzenet az Isten által vezetett és felügyelt egyház kérdéséről alkotott véleményedet?