A hűséges Isten

Text de memorat

Alapige: „Nem esett el csak egy szó is mindama jó szóból, amelyet szólott vala az Úr az Izráel házának. Mindaz betelt.” (Józs 21:45)

E heti tanulmányunk: 5Mózes 6:5; Józsué 21:43-45; 23; 2Timótheus 2:11-13; Jel 14:10, 19

Amikor John F. Kennedy megszólította az amerikaiakat a beiktatása napján, 1961. január 20­án, a beszéde mindössze 1366 szóból állt, de ezek a szavak kitörölhetetlen nyomot hagytak az amerikai emlékezetben. Arra bátorította az országot, hogy inkább a kötelességeikre összpontosítsanak a kiváltságaik helyett: „A jó lelkiismeret az egyetlen biztos jutalmunk, a történelem lesz a tetteink végső bírája, induljunk el hát vezetni szeretett országunkat, kérjük az Ő [Isten] áldását és segítségét, de legyünk tudatában, hogy itt a földön Isten munkáját igazán a sajátunknak kell tartanunk!”
Amikor Józsué, Izrael idős vezetője érezte, hogy közeledik az élete vége, elhatározta, hogy megszólítja a nemzetet és a vezetőit (Józsué 23– 24. fejezet). A 23. fejezet főleg a jövőre fókuszál, és arra, hogyan kell imádni Istent: csak Ő imádható! A 24. rész áttekinti Isten múltbéli hűséges tetteit, azzal a céllal, hogy sürgető döntésre késztessen azzal kapcsolatban, hogy egyedül ki az, aki imádatra méltó: Jahve.
A héten Józsué első beszédét fogjuk tanulmányozni, amelyben viszszatekint Izrael győzelmeire, miközben leírja, mi az útja a nép jövőbeli sikerének.

EGW idézet
Nem azáltal kerül az ember közösségbe Istennel, hogy egy szent hegyet vagy egy szent templomot keres. A vallást nem szabad külső formákra vagy ceremóniákra korlátozni. Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jön. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük Istent. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igazi istentisztelet, a Szentlélek munkájának gyümölcse. A Lélek fogalmaz meg minden őszinte imát, és az ilyen ima fogadható el Isten előtt. Ha valahol egy lélek vágyakozik Isten után, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és Isten megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, fiaivá és leányaivá tehesse őket. – Jézus élete, 189. o.
 
Istentiszteletünk legyen szent és becses alkalom. Az imaórán semmi keresnivalója egymás bírálgatásának, elítélésének, a rideg gondolatoknak és a kemény beszédeknek. Az ilyen lelkülettel elűzzük gyülekezeteinkből Krisztust, és Sátán veszi át a parancsnokságot. Ne engedjünk behatolni semmit, ami keresztényietlen, ami rideg lelkületű. Hát nem azért jövünk össze, hogy esedezzünk Krisztus könyörületéért és bocsánatáért? Megváltónk világosan megmondta: „Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Mt 7:2) Ki tud szeplőtlen jellemmel, ártatlan élettel állni Isten elé? Hogyan merjük hát bírálni és elítélni testvéreinket? Akik maguk is csak Krisztus érdemeiért remélhetnek üdvösséget, akik vérének erényeiben keresnek bocsánatot vétkeikre, súlyos kötelezettség alatt állnak, hogy szeressék, szánják bűnös társaikat, és bocsássanak meg nekik. […]
Tegyük érdekessé az összejöveteleinket. Engedjük, hogy átjárja azokat a menny légköre. Ne tartsunk hosszú, száraz beszédeket és formai imákat, csak hogy az időt húzzuk. Álljon készen mindenki, hogy gyorsan végezzen a ráeső résszel, s ha készen vagyunk, zárjuk be az összejövetelt. Így majd mindig élénk marad az érdeklődés. Ez az Istennek tetsző istentisztelet. A szolgálat legyen érdekes és vonzó, s ne csökevényesedjen el száraz formasággá. Éljünk percről percre, óráról órára, napról napra Krisztusért. Akkor majd bennünk él Krisztus. S ha összejövünk, az ő szeretete buzog majd a szívünkből, mint a sivatagi forrás, felfrissítve mindenkit, s arra késztetve a halálba menőket, hogy készséggel igyanak az élet vizéből. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 607–609. o.

1. Milyen képet fest Istenről Józs 21:43-45 része? Miként alkalmazhatók ezek a szavak nemcsak az ígéret földjére, de a mi megváltásunk valóságára is (2Tim 2:11-13)?
Ezek a versek képezik a könyv csúcspontját, illetve teológiai összegzését. Az irat témáinak egyikét hangsúlyozzák ki: Jahve szövetségi hűségét, aki megtartja az ígéreteit, és esküje szerint cselekszik. Ez a rövid rész ugyanakkor összefoglalja mindazt, ami eddig a könyvben megjelent. Józs 21:43 beszél a föld szétosztásáról és a letelepedésről (Józsué 13–21. fejezetek), miközben Józs 21:44 utal az ellenség feletti győzelmeikre, és arra, hogyan vonták irányításuk alá a területet (Józsué 1–12. fejezetek). A visszatekintés Isten hűségének prizmáján keresztül történik. Az izraelitáknak nem szabad elfelejteniük, hogy soha nem lett volna övék a győzelem az ellenségeik felett, illetőleg nem kaphatták volna meg a földet örökségként, ha Isten nem hű adott szavához.
Isten adta nekik „mindazt a földet” (Józs 21:43, ÚRK), „minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR” (Józs 21:44, ÚRK), aszerint, „ahogy [mindenről] megesküdött” (Józs 21:44, ÚRK) az atyáiknak, az „mind beteljesedett” (Józs 21:45, ÚRK). A három versen belül (Józs 21:43­45) hat esetben a kol („minden”) szó ismételt használata újra hangsúlyozza az igazságot, hogy a föld Isten ajándéka, és Izraelnek nem eredendő joga birtokolni azt. Isten megesküdött, hogy nekik adja a földet, és az ellenségeiket is a kezükbe adja. Izrael minden sikere egyedül Isten cselekvésének és megbízhatóságának köszönhető. Mindez igaz a mi megváltásunk kapcsán is: „Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2:8­9, ÚRK).
Pál szintén Isten megbízhatóságát hangsúlyozza, amikor ezt írja: „Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tű­ rünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:11-13, ÚRK).

Miként ad bizonyosságot a jövőre vonatkozóan az, hogy Isten mindig hűen megtartotta ígéreteit (lásd 1Kor 10:13; 2Kor 1:18-20)?
EGW idézet
Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért… Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták a menny iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait, betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de Isten iránti hűsége nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Úrtól nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték… Jánost is száműzték Pátmosz szigetére „az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért”.
Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, és a jelenléte állandó, és a kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának.
A ránk váró kín és gyötrelem olyan hitet igényel, amely elvisel fáradságot, késedelmet és éhséget; olyan hitet, amely a kemény próba idején sem lankad.
Minden népből és társadalmi osztályból sokan – nagyok és kicsik, gazdagok és szegények, feketék és fehérek – a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb fogságba kerülnek. Isten gyermekei láncra verten, börtönrácsok mögött, halálra ítélten, egyesek halálra éheztetve, sötét, undorító börtönökben nehéz napokat fognak átélni. Emberi fül nem figyel sóhajukra, emberi kéz nem segít rajtuk.
 
Vajon az Úr elfelejti népét a nehéz órában? Elfelejtette Isten a hűséges Noét, amikor ítéletével sújtotta az özönvíz előtti világot? Elfelejtette Lótot, mikor tűz szállt le az égből, hogy megeméssze a síkság városait?… Elfelejtette Illést, amikor Jézabel megesküdött, hogy a Baálpróféták sorsára juttatja? Ott felejtette Jeremiást sötét és zord tömlöcében? Ott felejtette a három héber ifjút a tüzes kemencében vagy Dánielt az oroszlánok vermében? […]
Az ellenség börtönbe vetheti Isten gyermekeit, de a börtönfalak nem emelhetnek válaszfalat lelkük és Krisztus között. Minden hatalom felett áll, aki látja gyengeségeiket, aki ismeri minden megpróbáltatásukat. Cellájuk magányában angyalok fogják felkeresni őket, s a menny fényét és békéjét hozzák nekik. – Conflict and Courage, 369. o.

Isten ígéretei olyanok, mint a kertben növekvő gyönyörű virágok. Az Úr azt szeretné, ha időznénk felettük, alaposan szemügyre vennénk őket, gyönyörködnénk bennük, és értékelnénk azt a kegyelmet, amelyben Isten részesített azáltal, hogy ilyen gazdagon gondoskodott a szükségleteinkről. Ha nem szemlélnénk a menny ígéreteit, nem tudnánk megérteni az Atya irántunk való kegyelmes szeretetét és könyörületét, és nem ismernénk fel, milyen drága kincseket készített az Őt szeretőknek. A lelket akarja bátorítani, hogy hitben nyugodjon meg benne, mint az ember egyetlen menedékében. – Mennyei helyeken, 125. o. (április 28.)

Izrael nem tudja elkerülni a bálványimádás kísértését és Isten haragját csupán azzal, ha állandóan emlékezetében tartja a „Ne tedd!” szövetségi igéit, hanem azon kell dolgozniuk, hogy tudatosan és következetesen hűségesek maradjanak az Úrhoz. Ugyanaz az ige, „ragaszkodni”, „kapaszkodni” az Úrhoz (lásd 5Móz 4:4) a házassági szövetség leírásában a férj és a feleség között megkívánt viselkedési formában (1Móz 2:24) is használatos, ahogy Ruthnak Naomihoz való hűsége esetén is ezt találjuk (Ruth 1:14). Meg kell jegyeznünk, hogy Józsué értékítélete szerint ilyen hűség jellemezte addig az izraelitákat. Sajnos ez az állítás Izrael történetének későbbi időszakaiban nem lesz jellemző, ahogy A bírák könyvének szomorú leírása is tanúsítja (Bír 2:2, 7, 11; Bír 3:7, 12; Bír 4:1 stb.).

Az egész szakasz dicsőséges konklúziója (Józs 21:43-45) magában hordozza, hogy mindez nem történhetett volna így, ha nem tesznek eleget az engedelmesség feltételének. A sikert soha nem lehet magától értetődőnek venni, az mindig az Isten Igéjének való engedelmességhez kapcsolódik. Így a föld kiosztása, amellett, hogy Isten Izrael iránti hűségének a jele (Neh 9:8), teret ad a nyitott, jövőbeli fejlődésnek, amely a nép hozzáállásán alapul. Vajon Izrael képes lesz biztosítani az elért eredményeket?
2. Olvassuk el Józs 23:1-5 verseit! Melyek Józsué beszéde bevezetésének főbb fókuszpontjai?

Józsué beszédének fókusza a koros, megöregedett szónokról (kétszer is hangsúlyozva) a hallgatóság felé fordul, amelynek tovább kell vinnie az Istentől rá bízott küldetést. Leírja, hogyan volt lehetséges a föld meghódítása: az Úr harcolt értük. Bár a kivonulás után az izraelitáknak háborúskodniuk kellett hűtlenségük és hitetlenségük miatt, nem a katonai erejük, hanem Isten beavatkozása révén sikerült birtokba venniük a földet. Isten megpihentette Izraelt ellenségeitől, de maradtak még olyan népek, amelyek továbbra is birtokolnak részeket az ígéret földjéből. A győzelem nem befejezett, megváltoztathatatlan valóság Izrael számára, hanem állandóan jelenlévő lehetőség azáltal, hogy hűségben szüntelenül Isten elérhető segítségére támaszkodik.
3. Milyen hasonlóságok vannak aközött, ahogyan az izraeliták Józsué vezetésével meghódították Kánaánt és aközött, ahogy a mai keresztények győztes lelki életet élhetnek? Olvassuk el Józs 23:10, 2Kor 10:3-5, Ef 6:11-18 és Kol 2:15 verseit!
Az izraeliták nem tulajdoníthatták a győzelmeiket saját erejüknek és stratégiájuknak. Hasonlóképpen a bűn és a kísértés feletti lelki győzelmet Jézus Krisztus áldozata és feltámadása biztosította, ahogy Isten népének ma is folyamatosan a Szentlélektől kapott lelki adományokra kell támaszkodnia, hogy győztes életet élhessen.
Miért olyan könnyű bűnbe esni, miközben oly sok csodálatos ígéret áll előttünk?
EGW idézet
Ebben az életben minden boldogságotok, békétek, örömötök és sikeretek Istenben bízó, őszinte hitetektől függ. Ez a hit Isten parancsai iránti engedelmességre ösztönöz. Istenismeretetek és Istenbe vetett hitetek a legerősebb fék, mely minden gonosz cselekedettől távoltart titeket, és minden jó elindítója bennetek.
Higgyetek Jézusban, aki megbocsátja bűneiteket, és azt kívánja, hogy boldogok legyetek azokban a hajlékokban, amelyeket Ő készít elő számotokra. Kívánja, hogy a színe előtt éljetek, örök életetek legyen, és elnyerjétek a dicsőség koronáját. – Üzenet az ifjúságnak, 410. o.

Amit Isten dicsőségére teszünk, tegyük jókedvvel, ne pedig szomorkodva. Krisztus vallásában nincs semmi komorság. Ha a keresztények szomorú ábrázattal élnek, mintha csalódtak volna Urukban, ezzel hamisan képviselik Isten jellemét, és érveket adnak ellenségeinek. Bár állíthatják, hogy Isten az Atyjuk, komorságukkal, levertségükkel az elárvultak benyomását keltik a világban.
Krisztus azt kívánja, hogy vonzónak tüntessük fel szolgálatát, amint valójában az is. Tárjuk fel a lemondást és a titkos szívpróbákat részvétteljes Megváltónk előtt. Hagyjuk terheinket a kereszt lábánál, s Isten szeretetének örvendezve folytassuk utunkat, hiszen Ő előbb szeretett minket. Az emberek talán sohasem tudják, mi folyik lelkünk és Isten között, mégis nyilvánvaló lesz a Szentlélek szívünkben elvégzett munkája, hiszen „aki titkon néz, megfizet neked nyilván” (Mt 6:4). – Gondolatok a hegyi beszédről, 88. o.

Az ég madarai, a mező liliomai, a magvető és a mag, a pásztor és a juhok – Krisztus ezekkel a halhatatlan igazságot szemléltette. Tanított a hallgatói számára ismert élethelyzetek és életképek által: kovász, rejtett kincs, drága kincs, háló, elveszett drachma, tékozló fiú, sziklás és homokra épített ház. Tanításaiban mindig volt valami, ami minden embert megfogott, minden szívet vonzott. Ezáltal a napi teendők immár nem egyszerű, magasztos gondolatoktól mentes gürcölésnek számítottak csupán, hanem bevilágították és magasabb szintre elemelték a lelki és láthatatlan dolgokra való állandó emlékeztetések.
Így kell nekünk is tanítanunk. A gyermekek tanulják meg, hogy a természetben meg kell látniuk Isten szeretetének és bölcsességének kifejeződéseit; a madár, a virág és a fa látványa emelje az Úrhoz gondolataikat; a látható dolgok mutassák be nekik a láthatatlanokat, és az élet bármely eseménye által nyerjenek mennyei tanítást.
Miközben így megtanulják kutatni a teremtett világban és az élet eseményeiben rejlő tanításokat, mutassátok meg nekik, hogy a természet világa és az élet eseményei fölött uralkodó törvények érvényesek számunkra is, mivel a javunkra vannak, hogy azokat betartva megtaláljuk az igazi boldogságot és sikert. – To Be Like Jesus, 245. o.

Ugyanazokkal a szavakkal, mint amelyek neki szóltak a könyv elején (Józs 1:7-­8), Józsué kijelenti, hogy a feladat, ami Izrael előtt áll, elsősorban nem katonai természetű, hanem lelki. Istennek a Tórában kijelentett akaratához való engedelmesség szükséges hozzá.

4. Mit gondolsz, Józsué miért foglalt ilyen határozottan állást Izrael és a környező népek viszonyát illetően (Józs 23:6-8, 12-13)?
Izraelt nem az országban még megmaradt népek ellenségeskedése veszélyeztette leginkább, hanem az, hogy barátságra jutnak velük. A fegyvereik nem jelentettek kihívást; az értékrendjük és az ideológiáik azonban bizonyítottan veszélyesebbek voltak a katonai erejüknél. Józsué felhívja a vezetők figyelmét arra a döntő tényre, hogy a konfliktus, amelybe belekeveredtek, először és végső soron lelki. Ezért Izraelnek meg kell őriznie saját, egyedi identitását. A bálványimádással kapcsolatos a tilalom, hogy az ember ne hivatkozzon, vagy esküdjön egy isten nevére, ne szolgálja, ne hajoljon előtte meg. Az ókori Közel­-Keleten egy istenség neve jelképezte annak jelenlétét és erejét. A mindennapi üdvözlésekben vagy üzleti ügyletekben az idegen istenek nevének megidézése, említése a hatalmuk elismerését jelentette, és hozzájárult ahhoz, hogy az izraeliták a szükség idején az ő hatalmukat keressék (Bír 2:1­-3, 11­-13).
A Kánaánban maradt korábbi lakosokkal történő vegyes házasságok magukban hordozták Izrael tisztaságának elvesztését. Józsué figyelmeztetése nem faji vagy etnikai tisztaságra mutatott rá, hanem a bálványimádás elkerülésére, amely Izrael lelki összeomlásához vezethet. Salamon esete drámai példa arra, milyen lelki következményei lehetnek a vegyes házasságoknak (1Kir 3:1; 1Kir 11:1-­8). Az Újszövetségben a keresztények egyértelmű figyelmeztetést kapnak arra, hogy ne házasodjanak össze olyanokkal, akik nem hisznek (2Kor 6:14), miközben a már megkötött ilyen házasságokkal kapcsolatban Pál nem ajánlja a hívő félnek, hogy elváljon a hitetlentől, hanem arra hívja, hogy példás keresztény életet éljen, abban a reményben, hogy talán megnyeri az Úrnak a nem hívő felet (1Kor 7:12­-16).

Józsuénak a veszélyes kötődésekre vonatkozó figyelmeztetése kikerülhetetlenül elvezet a keresztény és a „világ” kapcsolatának kérdéséhez. Hogy találhatjuk meg a helyes kapcsolati egyensúlyt a bennünket körülvevő társadalommal?
EGW idézet
Krisztus volt az alapja a teljes zsidó rendszernek. Ábel halála Kain engedetlenségének következménye volt, aki nem fogadta el Istennek azt a tervét, mely szerint Jézus Krisztus – áldozatokban elővetített – vére szerezhet számára szabadulást. Kain elutasította a vérontást, mely Krisztus vérének a világért való kiontását jelképezte. A teljes szertartás Istentől származott, a rendszer alapja pedig Krisztus volt. A törvény tanítómesteri munkájának kezdete, hogy a bűnös ember elgondolkodjon Jézuson, a zsidó vallási életforma megalapozóján.
A szentély szolgálatában valamiképpen résztvevők mindegyike folyamatos tanítást kapott Krisztus közbenjárásáról az emberekért. Ez a szolgálat úgy lett eltervezve, hogy minden szívben szeretetet ébresszen Isten törvénye iránt, mely nem más, mint országa törvénye. Az áldozati szertartás Isten Krisztusban megnyilvánuló szeretetének példabeszéde az ő szenvedéséről, áldozathaláláról, a bűnös emberiség vétkeinek felvállalásáról, valamint arról, hogy az ártatlan bűnné lett az emberekért.
A megváltás nagy témáján elmélkedve értjük meg Krisztus munkáját. Nemcsak a Lélek megígért ajándékai, de Krisztus áldozata és közbenjárása is olyan téma, melynek felemelő, szent és nagyszerű gondolatokat kellene ébresztenie szívünkben az isteni törvényt illetően, mely elvárásait minden emberre kiterjeszti. Ennek a törvénynek egy olyan kis tettel való megrontása hozta az emberekre és a földre az Isten törvényének való engedetlenség következményeit, mint a tiltott gyümölcs megízlelése.
Világosan kellene látnunk, hogy mi a bűn, és el kellene kerülnünk a legkisebb közeledést is ahhoz a ponthoz, ahol átlépjük az engedelmesség és az engedetlenség határát.
Isten azt szeretné, ha teremtményei megértenék dicsőséges Fia munkáját, vagyis hogy életét adta a világ megváltásáért. „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” (1Jn 3:1) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 233–234. o.

Isten hosszútűrése véget ért. A világ elvetette a kegyelmét, semmibe vette szeretetét, és lábbal tiporta törvényét. A gonoszok átlépték próbaidejük határát; Isten Lelke, akivel szemben konokul ellenkeztek, végül visszavonul. A mennyei oltalom hiányában védtelenek maradtak a gonoszsággal szemben. A föld lakóit ekkor Sátán egy utolsó, nagy nyomorúságba sodorja… Ebben az időben Isten népe olyan nehézségekkel és szenvedéssel szembesül, amit a próféta a Jákob szorongattatása idejéhez hasonlít. – The Faith I Live By, 339. o.

5. Hogyan értelmezzük az Isten haragjáról és megtorló igazságosságáról szóló leírásokat Józsué könyvében (Józs 23:15-16), valamint a Szentírás más helyein (4Móz 11:332Krón 36:16; Jel 14:10, 19; Jel 15:1)?
Izrael már megtapasztalta Isten haragját a pusztai vándorlás alatt (4Móz 11:33; 4Móz 12:9), valamint az ígéret földjén (Józs 7:1), így abszolút tisztában volt vele, milyen következményei lesznek, ha a szövetség durva megszegésével provokálják Istent. Ezek a versek jelentik Józsué egyébként is súlyos beszéde mondandójának a csúcsát. Sokkoló hallani, hogy Isten el fogja pusztítani Izraelt, különösen azért, mert ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint amelyeket a kánaániták eltörlésével kapcsolatban mondott. Amilyen biztos, hogy Isten hűséggel megtartotta Izraelnek tett ígéreteit, olyan biztos, hogy az átok is utoléri őket (3Mózes 26; 5Mózes 28), ha az izraeliták megtörik a szövetséget. A kánaániták eltörlése és a föld kisajátítása fényében ezek a versek ismét csak azt példázzák, hogy Jahve az egész világ legfőbb bírája, aki háborút hirdet a bűn ellen, függetlenül attól, hol történik. Izrael nem vált szentté a szent háborúban való részvétel által, nem szerzett különleges érdemeket azzal, mint ahogy a pogány nemzetek sem, amikor később Jahve ítéletének eszközei lettek a választott nép felett. Izrael kezében volt a választás, hogy a múlt dicső bizonyosságait a jövővel való szembenézés alapjává tegye.
Első pillantásra nem tűnik összeegyeztethetőnek Isten szeretetének bizonyossága (Jn 3:16; 1Jn 4:8) és haragjának bibliai tanítása. Pedig pontosan Isten haragjának fényében válik sokkal érthetőbbé a szerető Istenről szóló tanítás. Először is, a Biblia szerint Isten szeretettel teljes, türelmes, hosszan tűr és kész a megbocsátásra (2Móz 34:6; Mik 7:18). Azonban világunk bűnösségének összefüggésében a haragja szentségének és igazságosságának megjelenési formája. Amikor megvív a bűnnel és a gonosszal, az sosem érzelmi és bosszúszomjas megnyilvánulás, a dolgok kiszámíthatatlan túlreagálása. Az Újszövetség azt tanítja, hogy Krisztus bűnné lett értünk (2Kor 5:21), és az Ő halála által békélhetünk meg Istennel (Róm 5:10). Senkinek sem kell szembesülnie Isten haragjával, aki hisz benne (Jn 3:36; Ef 2:3; 1Thessz 1:10). Haragjának ábrázolása úgy mutatja be Őt, mint aki az univerzum igaz bírája, és őrzi az igazság ügyét (Zsolt 7:12Zsolt 50:6; 2Tim 4:8).

EGW idézet
Éjszakai látomásban magaslaton álltam. Házakat láttam rázkódni, mint megannyi szélfútta nádszálat. Nagy és kis épületek zuhantak a földre. Szórakozóhelyek, színházak, szállodák és gazdag otthonok rázkódtak meg és dőltek össze. Sokan életüket vesztették. A levegőt betöltötte a sérültek és rémültek sikoltozása.
Isten pusztító angyalai tevékenykedtek. Egyetlen érintésükre romhalmazzá váltak az épületek, amelyeket oly erőssé építettek, hogy minden veszedelmet kizártnak tartottak. Sehol nem volt biztonság… Az előttem lejátszódó jelenet olyan borzalmas volt, hogy képtelen vagyok szavakkal kifejezni. Úgy tűnt, mintha Isten türelme véget ért volna, mintha elérkezett volna az ítélet napja.
A mellettem álló angyal elmondta, hogy alig akad ember, akinek világos fogalma lenne a világon létező gonoszságról, amely a nagyvárosokban mutatkozik meg a legerőteljesebben. Az angyal kijelentette, az Úr időpontot jelölt ki arra, hogy haragjával sújtsa a vétkezőket, amiért konokul semmibe veszik törvényét… Hirdetnünk kell Isten legfelsőbb kormányzóságát és törvényeinek szentségét azoknak, akik oly következetesen utasítják vissza a királyok királya iránti engedelmességet. Akik azt választják, hogy hűtlenek maradnak, azokat kegyelemből csapásokkal kell sújtania, hogy amennyiben lehetséges, bűnös voltuk felismerésére ébressze őket… Bár Isten, az uralkodó hosszan tűri a romlottságot, mégsem lehet félrevezetni Őt. Az Úr nem marad örökre csendben. A világnak végül el kell ismerne a világegyetem uralkodójának felsőbbségét és tekintélyét. Meg kell védenünk a törvény igazságos követelményeit!
Isten törvényének is van határa, és ezt sokan átlépik. Isten kénytelen lesz beavatkozni és megvédeni a becsületét…
Amikor az Úr mint bosszúálló eljön, egyúttal azok védelmezőjeként is jön, akik hitüket tisztán, magukat pedig folt nélkül őrizték meg a világtól. – Isten csodálatos kegyelme, 51. o. (február 12.)

Azok, akik lehangoló jelentést tettek, elbátortalanították Izrael egész táborát, mivel hitetlen bizonyságukkal a sátáni erőknek szolgáltak. Így a csalódott népre ráerőltették mindazt, amit ők gondoltak az ígéret földjéről. A gyülekezet a gonosz oldalára állt, és az izraeliták a Sátán ügynökeitől indítva a hűséges kémek ellen fordultak, meg akarták kövezni Józsuét és Kálebet, amiért bátran kimondták az igazságot a kikémlelt országról.
Az igazság bizonyságtevőinek azonban mindenkor szavatolt a biztonsága. Ki mentette meg Józsué és Káleb életét? „Megjelenék az Úrnak dicsősége a gyülekezet sátorában Izrael minden fiának.” […]
Itt határozott bizonyítékát látjuk az Úr haragja kitöltetésének a lázadó néppel szemben, azokkal szemben, akik oly sok világossággal és értékes alkalmakkal lettek megáldva, hogy megismerhessék Isten akaratát, ami Krisztus, láthatatlan vezetőjük által lett kinyilatkoztatva nappal felhőoszlopban, éjszaka pedig tűzoszlopban. – Christ Triumphant, 119. o.

6. Józsué arra szólítja fel az izraelitákat, hogy szeressék Istenüket, az Urat (Józs 23:11; vö. 5Móz 6:5). A szeretetet viszont nem lehet erőltetni, vagy pedig másként mondva: erőszak hatására megszűnik az lenni, ami a lényege. Akkor milyen értelemben lehet mégis megparancsolni a szeretetet?

Ha Izrael népe folyamatosan élvezni akarja a szövetséggel járó áldásokat, hűségesnek kell maradniuk Istenhez. A héber szöveg nagyon célzottan fogalmaz: „Figyelj oda jól a dolgaidra a saját lelked érdekében!” Az ahaba („szeretni”) szó az emberi vonzalom széles skáláját fejezheti ki, mint baráti kapcsolatot, szexuális intimitást, anyai gyengédséget, szerelmet, illetőleg Isten iránti hűséget. Ha úgy értjük az Isten iránti szeretetet, mint tudatos elköteleződést és imádatot az irányában, akkor megparancsolható, anélkül, hogy sérülne annak igazi természete (Jn 13:34). Istennek mindig is az volt a szándéka, hogy a parancsai iránti engedelmesség a vele való személyes kapcsolatból eredjen („magamhoz vontalak tite­ket” – 2Móz 19:4, ÚRK; vö. 5Móz 6:5; Mt 22:37), annak alapján, amit kegyelméből és szeretetéből értük tett.
Az Isten szeretetére szólító parancs kölcsönösséget is kifejez, még ha az emberi szeretet nem is lehet az Istenével szimmetrikus. Isten vágya, hogy bensőséges, személyes kapcsolatba lépjen mindenkivel, aki viszonozza szeretetét. Így az Ő egyetemes szeretete mindenki iránt képezi a keretet önkéntes, az Övét viszonzó szeretetünk megnyilvánulásához.

Jézus új parancsot adott a tanítványoknak. Milyen értelemben volt ez a parancs egyszerre új és régi? Olvassuk el Jn 13:34, Jn 15:17 és 1Jn 3:11 verseit (vö. 3Móz 19:18)!
EGW idézet
Az aranyat tűzbe vetik, hogy megtisztuljon a salaktól, de a próbák tüzében megtisztult hit értékesebb a tiszta aranynál. Ezért tehát tekintsünk józanul a próbákra. Ne lázongjunk, és ne legyünk elégedetlenek a megpróbáltatásban. Ne kövessük el folyton azt a hibát, hogy meg akarunk szabadulni a próbától. A megpróbáltatás idején szorosan bele kell kapaszkodnunk Istenbe és ígéreteibe.
Egyesek megkérdezték tőlem: „Te nem csüggedsz el, amikor megpróbáltatás ér?” Én erre így válaszoltam: „De igen, amennyiben a csüggedés alatt szomorúságot értesz.” „És sosem beszélsz másoknak az érzéseidről?” – kérdezték. „Nem, mert a hallgatásnak is megvan az ideje, amikor féken kell tartani a nyelvet, és én eltökéltem, hogy a kétely vagy a sötétség egyetlen szavát sem ejtem ki, nehogy árnyat vessek azokra, akikkel kapcsolatban vagyok. Inkább így szóltam magamhoz: Eltűröm az aranyműves mester által rendelt tüzet, mert tudom, hogy nem emészt meg. Amikor megszólalok, csak a világosságról, a hitről és az Istenbe vetett reménységről fogok beszélni, vagy a feddhetetlenségről, jóságról és Megváltóm, Krisztus szeretetéről. Azért teszek így, hogy mások elméjét a menny és a mennyei dolgok felé fordítsam, gondolataikat Krisztus mennyei szolgálatára tereljem, amit értünk végez, valamint arra a munkára, amit nekünk kell itt, a földön végeznünk az Úrért.”
A kohónak az a rendeltetése, hogy eltávolítsa a salakot. Amikor a Mester meglátja benned az ő tökéletes képmását visszatükröződni, akkor emel ki a kemencéből. Nem engedi, hogy megemésszen a tűz, és nem kell hevesebb tüzet elviselned annál, amennyire szükséged van, hogy megtisztulhass. Viszont ha a mennyei képmást akarod visszatükrözni, akkor alá kell vetned magad annak a tisztító folyamatnak, amit Ő választott számodra, hogy a jellemed minden szennytől és folttól megtisztulhasson. Segítsen meg az Úr… akard, hogy a munkája teljesüljön benned… Tekints az égre! Jézus él. Jézus szeret. Jézus irgalmas, és minden terheddel, aggodalmaddal és nehézségeddel együtt elfogad, ha minden terhedet elhozod hozzá. Megígérte, hogy sosem hagyja el a benne bízókat. – Our High Calling, 312. o.

Teljes szívvel bízz az Úrban, és sosem fogsz csalódni benne. Ha Istentől kérsz segítséget, sosem kérsz hiába. Ő bátorítani szeretne, hogy bízzunk és higgyünk benne, ezért szent Igéje és Szentlelke által közelít hozzánk, és mindenáron el akarja nyerni a bizalmunkat. Ám semminek sem örül jobban, mint annak, hogy hozzá mennek erőért a gyengék. Ha találunk szavakat és szívet az imádkozáshoz, akkor az Úrnak minden bizonnyal lesz füle, hogy meghallgasson, és karja, hogy üdvözítsen. Nincs olyan nagy nehézség, amelyben Isten elrejtené arcát népe elől.
Amikor nem volt más megoldás, Ő segítségül szolgált a nehézségben. Áldjon meg az Úr, szegény, megbántott és megsebzett lélek. Kapaszkodj szorosan karjába! Megragad téged és gyermekeidet, leveszi a fájdalmaidat és terheidet, ha azokat ráveted. – This Day with God, 194. o.

Izrael nem tudja elkerülni a bálványimádás kísértését és Isten haragját csupán azzal, ha állandóan emlékezetében tartja a „Ne tedd!” szövetségi igéit, hanem azon kell dolgozniuk, hogy tudatosan és következetesen hűségesek maradjanak az Úrhoz. Ugyanaz az ige, „ragaszkodni”, „kapaszkodni” az Úrhoz (lásd 5Móz 4:4) a házassági szövetség leírásában a férj és a feleség között megkívánt viselkedési formában (1Móz 2:24) is használatos, ahogy Ruthnak Naomihoz való hűsége esetén is ezt találjuk (Ruth 1:14). Meg kell jegyeznünk, hogy Józsué értékítélete szerint ilyen hűség jellemezte addig az izraelitákat. Sajnos ez az állítás Izrael történetének későbbi időszakaiban nem lesz jellemző, ahogy A bírák könyvének szomorú leírása is tanúsítja (Bír 2:2, 7, 11; Bír 3:7, 12; Bír 4:1 stb.).
6. Józsué arra szólítja fel az izraelitákat, hogy szeressék Istenüket, az Urat (Józs 23:11; vö. 5Móz 6:5). A szeretetet viszont nem lehet erőltetni, vagy pedig másként mondva: erőszak hatására megszűnik az lenni, ami a lényege. Akkor milyen értelemben lehet mégis megparancsolni a szeretetet?

Ha Izrael népe folyamatosan élvezni akarja a szövetséggel járó áldásokat, hűségesnek kell maradniuk Istenhez. A héber szöveg nagyon célzottan fogalmaz: „Figyelj oda jól a dolgaidra a saját lelked érdekében!” Az ahaba („szeretni”) szó az emberi vonzalom széles skáláját fejezheti ki, mint baráti kapcsolatot, szexuális intimitást, anyai gyengédséget, szerelmet, illetőleg Isten iránti hűséget. Ha úgy értjük az Isten iránti szeretetet, mint tudatos elköteleződést és imádatot az irányában, akkor megparancsolható, anélkül, hogy sérülne annak igazi természete (Jn 13:34). Istennek mindig is az volt a szándéka, hogy a parancsai iránti engedelmesség a vele való személyes kapcsolatból eredjen („magamhoz vontalak tite­ket” – 2Móz 19:4, ÚRK; vö. 5Móz 6:5; Mt 22:37), annak alapján, amit kegyelméből és szeretetéből értük tett.
Az Isten szeretetére szólító parancs kölcsönösséget is kifejez, még ha az emberi szeretet nem is lehet az Istenével szimmetrikus. Isten vágya, hogy bensőséges, személyes kapcsolatba lépjen mindenkivel, aki viszonozza szeretetét. Így az Ő egyetemes szeretete mindenki iránt képezi a keretet önkéntes, az Övét viszonzó szeretetünk megnyilvánulásához.

Jézus új parancsot adott a tanítványoknak. Milyen értelemben volt ez a parancs egyszerre új és régi? Olvassuk el Jn 13:34, Jn 15:17 és 1Jn 3:11 verseit (vö. 3Móz 19:18)!
EGW idézet
Az aranyat tűzbe vetik, hogy megtisztuljon a salaktól, de a próbák tüzében megtisztult hit értékesebb a tiszta aranynál. Ezért tehát tekintsünk józanul a próbákra. Ne lázongjunk, és ne legyünk elégedetlenek a megpróbáltatásban. Ne kövessük el folyton azt a hibát, hogy meg akarunk szabadulni a próbától. A megpróbáltatás idején szorosan bele kell kapaszkodnunk Istenbe és ígéreteibe.
Egyesek megkérdezték tőlem: „Te nem csüggedsz el, amikor megpróbáltatás ér?” Én erre így válaszoltam: „De igen, amennyiben a csüggedés alatt szomorúságot értesz.” „És sosem beszélsz másoknak az érzéseidről?” – kérdezték. „Nem, mert a hallgatásnak is megvan az ideje, amikor féken kell tartani a nyelvet, és én eltökéltem, hogy a kétely vagy a sötétség egyetlen szavát sem ejtem ki, nehogy árnyat vessek azokra, akikkel kapcsolatban vagyok. Inkább így szóltam magamhoz: Eltűröm az aranyműves mester által rendelt tüzet, mert tudom, hogy nem emészt meg. Amikor megszólalok, csak a világosságról, a hitről és az Istenbe vetett reménységről fogok beszélni, vagy a feddhetetlenségről, jóságról és Megváltóm, Krisztus szeretetéről. Azért teszek így, hogy mások elméjét a menny és a mennyei dolgok felé fordítsam, gondolataikat Krisztus mennyei szolgálatára tereljem, amit értünk végez, valamint arra a munkára, amit nekünk kell itt, a földön végeznünk az Úrért.”
A kohónak az a rendeltetése, hogy eltávolítsa a salakot. Amikor a Mester meglátja benned az ő tökéletes képmását visszatükröződni, akkor emel ki a kemencéből. Nem engedi, hogy megemésszen a tűz, és nem kell hevesebb tüzet elviselned annál, amennyire szükséged van, hogy megtisztulhass. Viszont ha a mennyei képmást akarod visszatükrözni, akkor alá kell vetned magad annak a tisztító folyamatnak, amit Ő választott számodra, hogy a jellemed minden szennytől és folttól megtisztulhasson. Segítsen meg az Úr… akard, hogy a munkája teljesüljön benned… Tekints az égre! Jézus él. Jézus szeret. Jézus irgalmas, és minden terheddel, aggodalmaddal és nehézségeddel együtt elfogad, ha minden terhedet elhozod hozzá. Megígérte, hogy sosem hagyja el a benne bízókat. – Our High Calling, 312. o.

Teljes szívvel bízz az Úrban, és sosem fogsz csalódni benne. Ha Istentől kérsz segítséget, sosem kérsz hiába. Ő bátorítani szeretne, hogy bízzunk és higgyünk benne, ezért szent Igéje és Szentlelke által közelít hozzánk, és mindenáron el akarja nyerni a bizalmunkat. Ám semminek sem örül jobban, mint annak, hogy hozzá mennek erőért a gyengék. Ha találunk szavakat és szívet az imádkozáshoz, akkor az Úrnak minden bizonnyal lesz füle, hogy meghallgasson, és karja, hogy üdvözítsen. Nincs olyan nagy nehézség, amelyben Isten elrejtené arcát népe elől.
Amikor nem volt más megoldás, Ő segítségül szolgált a nehézségben. Áldjon meg az Úr, szegény, megbántott és megsebzett lélek. Kapaszkodj szorosan karjába! Megragad téged és gyermekeidet, leveszi a fájdalmaidat és terheidet, ha azokat ráveted. – This Day with God, 194. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Józsué utolsó szavai” c. fejezet, 485–487. o.
„Sátán sok embert vezet félre azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneire. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit, és a bűnt igazi jellegében nyilatkoztatta ki. Szemléltette, hogy a bűn biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás az Isten uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené. Ez megdöbbentené az el nem bukott világegyetemet. Isten hűségesen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az úgynevezett jóindulat, amely félretenné az igazságot, nem jóindulat, hanem gyengeség.
Isten az életadó. Törvényei kezdettől fogva az életért adattak. De a bűn megtörte Isten rendjét és viszályt idézett elő. Ameddig bűn van, addig elkerülhetetlen a szenvedés és a halál. Mivel a Megváltó hordozta értünk a bűn átkát, csakis általa remélhetjük annak szörnyű következményeitől való megmenekülésünket” (i. m. 486. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:
Ruth 3;
Ruth 4;
1Sám 1;
1Sám 2;
1Sám 3;
1Sám 4;
1Sám 5;
Ellen G. White: Az apostolok története, 57. fejezet
1. Naomi szerint meddig kellett Ruthnak veszteg maradnia?
2. Hány gyermeket szül a magtalan, míg a sok gyermekű megfogyat­kozik?
3. Miért akarta az Úr elítélni (megbüntetni) Éli családját mindörökre?
4. Éli családjának hány tagja halt meg ugyanazon a napon?
5. Miért részesült a szeretett tanítvány különösen gazdag kegyelemben?

Általános áttekintés

A Biblia pontos célt követ, amikor a történelemről készít jelentést. A szerzők nem semleges szemlélők; mindig teológiai üzenet közvetítésére törekszenek. A megtörtént események ihletett változatát jegyzik le, de a történelem értelme is érdekli őket. Az isteni ihlet adta a bibliai történészeknek a megfelelő szemüveget a helyes történelem­látáshoz. Józsué könyvének prófétai jelentősége leginkább a héber hagyományban nyilvánul meg, amely a könyvet a „Nevi'im” (Próféták) nevű részbe sorolja. A Józsué és a Királyok második könyve közötti történelmi szakasz a „Korábbi próféták” korszakának felel meg, és része annak a történelmi kontextusnak, amely megalapozza a „nagy” és „kis” próféták megértését, akiket a héber kánonban „Kései próféták”-nak neveznek.

Józsué utolsó beszédei a könyv teológiai magját képezik. A fő üzenet a következő szavakban foglalható össze: „Isten hűséges”. Mivel Ő egyben hatalmas is, egyetlen ígérete sem maradhat beteljesületlenül. A könyv azt a bibliai nézőpontot mutatja be, miszerint a történelem Isten szuverén szándéka szerint halad előre, függetlenül Izrael népének válaszától. Ugyanakkor hangsúlyozza: ahhoz, hogy Isten áldásait megkapja és megtartsa, Izrael népének is hűségesnek kell lennie. Sajnos a későbbi nemzedékek nem hallgattak erre a felszólításra, amint azt a Szentírás kánoni fejlődése is mutatja. Ebben az összefüggésben Józsué és a bírák ugyanannak az éremnek a két oldalát képviselik: az első Isten állhatatos hűsége, a másik pedig Izrael népének állandó hűtlensége.

Magyarázat

Istennek a szövetség keretében megmutatkozó hűsége a gyermekeivel való kapcsolatában vált nyilvánvalóvá. A bibliai beszámolóból megtudjuk, hogy Isten – az emberek önfejű magatartása ellenére – rendíthetetlenül ragaszkodott a szövetségéhez. Isten hűsége jellemének egyik tulajdonsága (5Móz 32:4; Ézs 49:7), ennek alapja pedig az Ő „irgalmassága” (ḥesed) (5Móz 7:9). Valójában Isten irgalmasságát és hűségét gyakran együtt említik (Mik 7:20). Az az isteni elkötelezettség, hogy az ígéreteit a szégyenletes emberi kudarcok ellenére is megtartja, Isten irgalmasságának (ḥesed) konkrét megnyilvánulása, mely a Biblia minden szövetségében felfedezhető, az ádámi szövetségtől a dávidi szövetségig.

Az Ádámmal kötött szövetség

Az ádámi szövetség legfőbb ígérete az utódok sokaságát és a föld feletti uralmat célozta (1Móz 1:28). Az Isten képmására teremtett ember arra volt hivatott, hogy Istennel együtt uralkodva boldog, virágzó életet élhessen, életet nemzzen és a teremtett világ felett uralkodjon. Ezt az isteni áldást azonban megszakította az emberi engedetlenség. E fennakadás ellenére Isten tervei nem hiúsultak meg. Az új valóságban a gyermekszülés fájdalmassá vált (1Móz 3:16), a bűn közvetlenül befolyásolta az ember és a föld kapcsolatát (1Móz 3:17–19). Az ember bukása ellenére azonban Isten kitartott a terve mellett, és megígérte, hogy az aszszony magva elpusztítja a kígyót, és helyreállítja az elvesztett föld felett az uralmat (1Móz 3:15). 1Mózes 3. fejezetének csúcspontja: Ádám nevet ad a társául teremtett nőnek (az Éva név jelentése „élet”), aki „minden élőnek” anyja lesz (1Móz 3:20), ami egyértelműen arra utaló jelzés, hogy nem a halálé az utolsó szó.

A Noéval kötött szövetség

Mózes első könyvének 6. fejezete már nagyon megromlott állapotokról számol be, a bűn miatt az emberiség eljutott addig a pontig, ahonnan már­már nem volt visszaút. Erkölcsi szinten elindult a teremtés fordított folyamata, aminek köszönhetően a jó teremtés az állandó rossz valóságába jutott (1Móz 6:5). Nem meglepő tehát, hogy ez a fordított folyamat a természetben is megnyilvánult, és a Föld az eredeti vizes nyugalom állapotába torkollott. A mindenre rátelepedett csendet egyedül a bárkában tartózkodó Noé és családja törte meg. Az özönvíz után Isten megújította az ádámi szövetséget Noéval, ugyanazt a lexikális képletet használva, mint 1Mózes 1:28 versében (vö. 1Móz 9:1). Az új Ádámként Noé is megkapta az áldást: uralkodni fog, és sok leszármazottban lesz része. Sajnos azonban Noé is kudarcot vallott: mintegy a bukás visszhangjaként, ivott a szőlő gyümölcséből, és mezítelenül maradt az Úr előtt, ahogy Ádám és Éva is az Édenben. Tette következtében átok hangzott el Isten részéről, ami meghatározta leszármazottai jövőjét, Isten mégis hű maradt a tervéhez.

Az Ábrahámmal kötött szövetség
Az emberiség korai történelme Mózes első könyvének 11. fejezetében ér véget, ahol az emberiség ismét fellázadt Isten ellen. Az emberek – annak érdekében, hogy meghiúsítsák Isten eredeti tervét (az emberiség szétszóratását a Föld felszínén), és tőle független birodalmat alapítsanak (azáltal, hogy „nevet szereznek maguknak” [1Móz 11:4]) – megépítették Bábel tornyát, a zűrzavar emlékművét. Megkérdőjelezve Isten saját ígéreteihez való hűségét, a legalizmus megtestesítőivé váltak, megpróbálván saját magukat menteni, Isten segítsége nélkül. A kánon távlatában nem volt véletlen Ábrahám megjelenése a történelem színpadán. Elhívatása rámutatott, hogy nem volt minden veszve, maradt még hűség a földön. Az eredeti áldás ugyanazon elemei az ábrahámi szövetségben is megtalálhatók: uralkodni fog, és sok leszármazottja lesz (1Móz 12:1–3), továbbá ez a szövetség is új kezdetet jelentett a teremtett világ számára. Egyébként figyelemre méltóak az ábrahámi szövetség és a Noéval kötött szövetség közötti párhuzamok, tulajdonképpen ugyanannak a szövetségnek a különböző szakaszairól van szó. Ádámhoz hasonlóan azonban Ábrahám is elbukott, amikor Sára tanácsára feleségül vette Hágárt. Nyilvánvalóak az analógiák Ádám bukása és Ábrahám tettei között, amint azt az alábbi táblázat is mutatja:
 
 
1Mózes 16 1Mózes 3
Monda azért Szárai Ábrámnak (2. vers) És monda az asszony… (2. vers)
És engede Ábrám a Szárai szavának (2. vers) Hallgattál a te feleségednek szavára (17. vers)
Vevé tehát Szárai… az Egyiptombeli Hágárt (3. vers) Szakaszta [Éva] azért annak gyümölcséből (6. vers)
És adá azt Ábrámnak, az ő férjének feleségül (3. vers) És ada [Éva] a vele levő férjének is (6. vers)


Ábrahám kétségkívül engedelmes volt, engedelmessége mégis törékenynek bizonyult. Utódai követték hűséges példáját, de ők is várakozáson alul teljesítettek. Valójában a lojális családfa összekuszálódott Izsák és Jákob között. Mindezek ellenére Isten felhasználhatta őket arra, hogy áldássá váljanak a pogányok számára (lásd József történetét: élete isteni oltalom alatt állt, és az ábrahámi mag birtokolta az uralkodás jogát), de végül Egyiptomban ragadtak, hogy később rabszolgákká váljanak. Isten mégis kitartott a terve mellett.

A zsidókkal kötött szövetség

Még akkor is, amikor Isten népe rabszolgasorban sínylődött Egyiptomban, tervének megvalósulása velük kapcsolatban már javában zajlott. 1Mózes 1:28 visszhangja nyilvánvaló volt 2Mózes 1:7 versében: „Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának, és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velük az ország.” Csak egy dolog hiány­ zott: az uralkodás. És itt kezdődtek a fáraó aggodalmai. Tervet dolgozott ki az izraeliták megfogyatkoztatására, hogy megakadályozza a megerősödésüket. Attól félt, hogy erősebbek lesznek az egyiptomiaknál, és átvehetik tőlük a hatalmat. Ebben az összefüggésben a fáraó beavatkozott Isten eredeti tervébe, ami miatt magára és országára vonta Isten ítéletét.

Isten kivezette népét Egyiptomból, hogy a Sínai­hegyen megújítsa velük a szövetségét. Az emberiség azonban ezúttal is elmaradt az isteni elvárásoktól. Mózes még a hegyen volt, amikor a nép imádni kezdte az aranyborjút, és a rabszolgaságból való szabadulását is neki tulajdonította (2Móz 32:4). Alig néhány héttel később, Izrael ismét fellázadt, és hitetlensége miatt nem volt hajlandó belépni Kánaánba (4Móz 14:11), ennek ellenére Isten továbbra is kitartott a terve mellett. Igaz, hogy minden szövetségben új emberi szereplők jelentek meg, Isten azonban alkalmazkodott az új körülményekhez, hűsége változatlan maradt.

A Dáviddal kötött szövetség

Józsué vezetésével az első hódító hadjárat eredményes volt, de azt sikeresen be is kellett fejezni, az elfoglalt területet meg is kellett őrizni. A Bírák könyve által felölelt időszak alatt a második nemzedék erre képtelen volt. Isten az Ő kegyelmében szabadítókat (bírákat) támasztott, hogy megvédjék Izraelt, de a történet előrehaladtával még ezek a bírák is hűtlenné váltak, és káosz hatalmasodott el az ország felett. Isten elhívta Sámuelt, hogy papja, bírája és prófétája legyen, de az idős Sámuel gyermekei nem követték a példáját: a környező népek hatására királyt követeltek maguknak.
 
Isten ismét módosította a tervét – ezt a lépést már Mózes ötödik könyvében megjövendölte –, és megengedte Izraelnek, hogy királyt válasszon magának. Saul tökéletesen alkalmasnak tűnt erre a feladatra, s a magatartásából arra következtethetünk, hogy a nép szíve szerint való király volt. Saul bűne és elvetése után Dávid következett a trónon, akit Sámuel kent fel királlyá. Isten Dáviddal kötött szövetségében megismételte Ábrahámnak tett fogadalmát: hírnevet ígért neki, utódokat és földet Izraelnek (2Sám 7:9–14). Dávid és utódai azonban sajnálatos módon elbuktak, aminek következtében Izrael két királyságra szakadt: az északi királyság végül elpusztult, a déli királyság lakosságát pedig száműzetésbe kényszerítették. Ennek ellenére Isten hű maradt a tervéhez, és nem mondott le a népéről.
A szövetségek eme sorozata az áldás, a bűn és a kegyelem mintáját mutatja be. Igazolja, hogy Isten hűsége és kegyelme (ḥesed) az idők folyamán állandó maradt. Jézus vezette be az Újszövetséget, amely az Ő érdemeinek köszönhetően nem fog kudarcot vallani, mint az előző szövetségek. A Dániel könyvét a Jelenések könyvével összekötő eszkatológiai szál mentén egyértelművé válik, hogy Jézusban az emberiség visszakapta a Teremtés könyve 1. és 2. fejezetében bemutatott eredeti áldásokat: az asszony magva megkapja az országot. Az uralkodás újra a megfelelő kezekbe kerül (Dán 7:13–14).

Alkalmazás
Isten hűsége napjainkban

Józsué arra bátorította Izrael népét, hogy elmélkedjen Isten múltbeli ígéretein és tettein, hogy felismerje hűségét a jelenben (Józsué 23:2­5).

Gondolj vissza az életutadra, és azonosítsd azokat az alkalmakat, amikor világosabban tapasztaltad Isten hűségét, mint máskor. Oszd meg gondolataidat és nézőpontjaidat a csoporttal!

Az egyik legismertebb szöveg Isten hűségéről Jeremiás siralmai 3:23 verse, amelyben a próféta kijelenti: „Minden reggel meg­megújul; nagy a te hűséged!” Isten népe ebben az időben – lázadásának köszönhetően – sötét, kilátástalannak tűnő helyzetben volt. A zsidó társadalom három alappillére semmisült meg: az ország, a királyság és a templom. A próféta azonban még a száműzetés és a pusztulás zord valóságával szemben is bátran hirdette azokat a szavakat, amelyek a „Hűséged végtelen!” c. szeretett himnuszunk szövegét ihlették.
 
1. Hogyan nyilatkozik meg Isten hűsége életed nehéz időszakaiban?
 
2.Hogyan segíthet Isten megbízhatósága és állhatatossága eligazodnod az élet zavaros vizein, amikor nem látod tisztán a tetteit?

3. Elemezd Jeremiás siralmai 3:23 versének közvetlen szövegkörnyezetét, különösen a 22. és a 24. verset! Figyeld meg, hogyan segítenek ezek a szövegek az előbbi kérdés megválaszolásában. Gondolkodj el Isten „irgalmáról” (
ḥesed), a könyörületről és a reménységről, amelyet e versek kontextusában és Jeremiás helyzetének fényében Isten ébreszt bennünk! Milyen bátorítást adnak neked ezek a bibliaszövegek?

Hűségünk ma

A hitet a Galáciabeliekhez írt levél 5:22 verse a Szentlélek egyik gyümölcseként említi.

1.  Hogyan tudod Isten függőlegesen megnyilatkozó hűségét tükrözni a vele való kapcsolatodban?

2.  Hogyan tükrözheted Isten hűségét horizontálisan a felebarátaiddal való kapcsolataidban?