Az utolsó napok

E heti tanulmányunk: Dániel 7:25; 9:24-27; Márk 12:41-44; 13:1-32; 1Thesszalonika 4:13-18

Az e heti tanulmány egy rövid történettel kezdődik Márk evangéliuma 12. fejezetének végéről, ahol Jézus fontos kijelentést tesz egy özvegyasszony apró tettéről. Nagyobbrészt azonban Márk 13. fejezetével, a jeruzsálemi templomra vonatkozó, megdöbbentő próféciával és még további témákkal foglalkozunk. Jeruzsálem bukásáról és utána egészen a világ végéig tartó időszakról szól ez a fejezet, párhuzamosan Máté 24. és Lukács 21. fejezetével.
Márk 13. fejezete világossá teszi, hogy a jövendölés a próféta, azaz Jézus korától a vég idejéig, a második adventig tartó időszakot öleli fel. Ez a minta „a végidei prófécia történeti magyarázatát” követi, ellentétben azzal a kísérlettel, hogy ezeket a próféciákat a múltba vagy a távoli jövőbe helyezzük.
Márk evangéliumában Jézus többi tanításához hasonlóan az Úr útmutatása válaszként érkezik tanítványai egy kérdésére vagy valamely félreértett szavára. Ezek a kérdések, félreértések adnak lehetőséget Jézusnak arra, hogy a keresztény élet és tapasztalat szempontjából létfontosságú igazságokat tanítson. Nemcsak előre megmondja a jövőt, hanem mutatja is az utat akkori és mai tanítványainak egyaránt, felkészít a bekövetkező próbákra.

Szeptember 7. – A nevelés napja (adománygyűjtés)
 

EGW idézet

Ennek dacára [a tanítványokat] is félrevezette a rabbik tanítása, osztoztak a földi birodalom általános várásában, ők sem értették meg Jézus magatartását. Már eddig is nyugtalanította őket, hogy Jézus nem igyekezett a papok és rabbik támogatásának megnyerésével erősíteni ügyét – semmit sem tett, hogy mint földi uralkodó megalapozza tekintélyét és hatalmát. Mielőtt a tanítványok készen álltak arra a szent megbízatásra, mely Krisztus mennybemenetele után várt rájuk, Jézusnak előbb komoly nevelőmunkát kellett elvégeznie. Ennek ellenére Krisztus szeretete már most mély visszhangot keltett azokban, akiket tanítani és nevelni lehetett az Úr nagy és fontos műve számára... Így készen állt az út, hogy nyíltan hirdesse országának elveit, megértetve velük Isten országának valódi jellegét. – Gondolatok a hegyibeszédről, 3. o.

Isten tervében a jó cselekedeteknek az a célja, hogy megőrizze az együttérző, érzékeny emberek szívét, és arra bátorítsa őket, hogy tanúsítsanak érdeklődést és kedvességet egymás iránt, követve Urukat, aki értünk szegénnyé lett, hogy az ő szegénysége által gazdagodjunk meg. A tized parancsa szilárd alapra épült, hogy áldást szerezzen az ember számára. – Rejlecting Christ, 270. o.

Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, az pecsételi el őket becstelenné vagy magas erkölcsi értékké. Isten nem a nagy dolgokat – melyeket minden szem lát, és minden nyelv dicsér – tartja a legdrágábbaknak. Az örömmel teljesített apró kötelességek, a látványosság nélküli kicsiny ajándékok – melyek emberi szemnek értéktelennek tűnnek – gyakran a legnagyobbak számára. A hű és szerető szív a legköltségesebb ajándéknál is drágább Istennek… Ez az önzetlen lelkület és gyermeki hit érdemelte ki a Megváltó dicséretét. – Lift Him Up, 88. o.
 
Ki vonhatná kétségbe, hogy veszélyes időket élünk? Amikor Krisztus Jeruzsálem pusztulásáról beszélt, előre látta a századokat, és szavaiba belefoglalta a világ rettenetes pusztulását. Kijelentette: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:37–39) […]
Tanításaiban Krisztus hatalmas értékkel bíró leckéket adott az utolsó napokra vonatkozóan. Ó, bárcsak az emberek felmérnék a veszélyt, mielőtt késő lenne! – The Publishing Ministry, 280–281. o.

1. Olvassuk el Mk 12:41-44 verseit! Mennyi volt az özvegyasszony adománya? Mit tanított Jézus ezzel kapcsolatban?

Jeruzsálem városának látképét a Templom-hegy uralta. Az építményt alkotó masszív köveket még ma is csodáljuk, vannak közöttük több száz tonna súlyúak is. A templom átalakítása és bővítése Nagy Heródes idején, Kr. e. 20 körül kezdődött, ám az építkezés és díszítés a Kr. u. 60-as évekig folytatódott.
Sokan vittek nagy összegű adományokat a tizenhárom perselybe, a templom mellett, a nők udvarába. Ott ült Jézus, amikor meglátott egy özvegyasszonyt, aki a perselyhez lépett, és bedobott két fillért (egy negyed pénzt). Ez a dénár 1/32 része volt, egy napszámos szokásos bére. Az asszony adománya tehát igen csekélynek számított. Jézust azonban különösen meghatotta ez a tett. Sok gazdag ember nagy összegeket adományozott, de Jézus egyetlen szót sem szólt, amikor látta, hogy bedobják. Az özvegy adományát azonban nagyon megdicsérte. Kijelentette, hogy senki sem adott nála többet. Hogyan lehetséges ez? Jézus kifejtette, hogy a többiek a fölöslegükből adtak, de ez az asszony a mindenét adta. Nekik még sok maradt, az asszony azonban mindent odaadott, ami a megélhetésére lett volna. Ez teszi olyan mérhetetlenül nagy értékűvé az adományát, még ha pénzbeli értéke csekély volt is.
A történet komoly tanulságot tartalmaz arra nézve, hogyan kezeljük anyagi forrásainkat. Az, hogy miként adakozunk Isten ügyére, nem függhet attól, hogy a vezetők hitelesek-e. A templom vallási vezetése korrupt volt, Jézus mégsem hagyta jóvá azt, hogy az emberek visszatartsák az adományaikat. Ha valaha voltak korrupt vallási vezetők (Kajafás? Annás?), akkor az Ő idejében tisztségben lévők a legrosszabbak közé tartoztak, és ezt Jézus is tudta. Igaz, a vezetőknek szent kötelességük Isten akarata szerint felhasználni az anyagi forrásokat, de még ha nem is így tennék, akik Isten ügyére adakoznak, odaadó lelkületük miatt ugyanúgy áldásban részesülnek, mint ez az asszony.
Amikor a vezetők Istennek nem tetsző dolgot tesznek, a tized és az adományok visszatartása azt jelenti, hogy az adakozást az ő magatartásukhoz kötjük, nem az Isten iránti hála motivál. Csábító lehet az ember számára, hogy így tegyen, ám ez helytelen!
 

Mennyire fontos a hűség az Úr művére juttatott adományaink tekintetében? Mit tanít erről ez a történet?

EGW idézet

A perselybe két fillért hozó özvegyasszony szeretetről, hitről és jóindulatról tett bizonyságot. Mindenét odaadta, és hittel bízta bizonytalan jövőjét Istenre. Megváltónk kijelentette, hogy kicsiny ajándéka nagyobb volt az aznap begyűlt összes adománynál. Mértékét nem a pénz értéke adta, hanem a szándék, amivel felkínálták.
Az őszinte szívvel felkínált adományt Isten áldása hatalmas eredmények forrásává tette. Az özvegyasszony fillére kis patakként folyt végig a korszakokon, medre egyre mélyebb és szélesebb lett, s így járult hozzá az igazság terjedéséhez és a rászorulók megsegítéséhez.
E szerény ajándék hatása továbbra is befolyással hat emberek ezreinek szívére minden korszakban és minden országban. Eredményeként nagyon sok ajándék folyt be az Úr tárházába az önmegtagadó, adakozó lelkületű szegényektől. Példája sok esetben késztetett jó cselekedetre különben kényelmet szerető, önző és kételyekkel küzdő emberek ezreit, akik így csatlakozva az özvegyasszony adományához gyarapították annak értékét. – Rejlecting Christ, 268. o.

A Megváltó odahívta magához tanítványait, és rámutatott az özvegy szegénységére. Azután dicsérő szavai ütötték meg a nő fülét: „Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete.” (Lk 21:3) Örömkönnyek gyűltek az özvegy szemébe, mikor látta, hogy tettét megértették és értékelték. Sokan azt tanácsolták volna neki, hogy tartsa meg magának a két fillért: ha a jóltartott papok kezére jut, úgyis értéktelenné lesz a sok, perselybe rakott értékes adomány közt. Jézus azonban megértette az özvegy indítékát. A nő hitt abban, hogy a templomi szolgálat Isten rendelése, és ami tőle telt, azt igyekezett megtenni annak fenntartására. Megtette, amit tehetett, és cselekedete örök időkre fennmaradt emlékként, öröme pedig az örökkévalóságra. Az adománnyal oda adta a szívét, aminek az értékét nem a pénz értéke határozta meg, hanem az Isten iránti szeretet és a műve iránti érdeklődés, ez volt tettének indítóoka. – Lift Him Up, 88. o.

Isten terve szerint a jótékonyság gyakorlása kizárólag önkéntes legyen, ékesszóló felhíváshoz sem kell folyamodnunk, hogy szánakozást váltsunk ki. „Az Úr szereti a jókedvű adakozót.” Nem kedvére való, ha kicsikart összegekkel töltik fel kincstárát. Népének hű szíve, mely a jelen megmentő igazságának örvendezik, hálás és szeretettel teli lesz iránta a becses világosságért, ezért komolyan és vágytól égve akarja támogatni javaival, hogy másoknak is eljuttassák az igazságot. A legmegfelelőbb mód kifejeznünk a Megváltónk iránti szeretetünket, ha hálaáldozatot hozunk, hogy embereket juttassunk el az igazság ismeretére. A megváltás tervét Megváltónk önkéntesen vállalta, s most az a célja, hogy minden adakozásunk önkéntes legyen. – Bizonyságtételek,
3. köt., 413. o.

2. Olvassuk el Mk 13:1-13 szakaszát! Hogyan feleltek a tanítványok Jézusnak a templomra vonatkozó kijelentésére? Mi a jelentősége Jézus válaszának?

A templom épületegyüttese lenyűgöző volt. Josephus írja, hogy a királyi oszlopcsarnoknak, amely az építmény déli oldalán húzódott, százhatvankét oszlopa volt, és mindegyik olyan vastag, hogy három ember érte csak körül (Antiquities, 15.11.5 413-414.). Jézus pedig azt mondta: ezt mind-mind földig fogják rombolni. A bámulatos épületre vonatkozó prófécia a hallgatóság számára bizonyára a világ végét idézte. „Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolhatatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor »nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik« (Mt 24:2)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 531. o.).
A tanítványok tudni akarták, mikor teljesedik Jézus jövendölése. Ezért egy kisebb csoport, Péter, Jakab, János és András az időpontról kérdezte Őt (Mk 13:4). Tudni akarták, mikor lesznek meg ezek az események, és mi lesz a bekövetkezésük jele. Mk 13:5-13 szakaszában nem is az a megdöbbentő, hogy Jézus ideje nagy részét nem Jeruzsálem elestének ecsetelésével tölti, hanem inkább arra figyelmezteti tanítványait, hogy mit várhatnak szolgálatuk során, miközben megalapítják a korai keresztény egyházat. Az sem tűnik könnyű útnak. Sőt, üldözés, kihallgatás vár rájuk, némelyiküknek az életét is kioltják. Jézus azonban azt hangsúlyozta, hogy ennek még nem akkor volt az ideje. Ne csapják be őket a közben zajló események. Ráadásul a Szentlélek megadja nekik a megfelelő szavakat a maga idejében, még ha a rokonaik és a barátaik el is hagyják őket.
Jézus próféciájának e bevezető szavaiból az a tanulság, hogy Isten népének nem szabad félnie az üldözések viharától és a próbáktól. Legyenek éberek, és Isten Lelke átsegíti őket a nehézségeken.
 

Mit tapasztaltunk már a Jézus követése miatti próbák során? Amennyiben még nem volt ilyen helyzet, fel kell-e tennünk a kérdést, hogy valóban követjük-e Őt?

EGW idézet

A tanítványok félelemmel vegyes csodálkozással hallgatták Krisztus jövendölését a templom lerombolásáról, és szerették volna jobban megérteni, mit jelentenek szavai. Több mint negyven éven át sok-sok kincset, munkát, építészeti szaktudást fordítottak a templom pompájának emelésére, Nagy Heródes bőven adott erre a célra római vagyont és zsidó kincset, sőt, még a világ császára is gazdagította ajándékaival. Szinte mesébe illő méretű, súlyos fehér márványtömböket építettek be a templomba, amelyek erre a célra érkeztek Rómából. A tanítványok ezekre a kövekre hívták fel Mesterük figyelmét, amikor ezt mondták: „Nézd, milyen kövek, és milyen épületek!” (Mk 13:1) Jézus válasza ünnepélyes és lesújtó volt: „Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” (Mt 24:2) – A nagy küzdelem, 24–25. o.
 
És amikor [a tanítványok] az Olajfák-hegyén körülvették a Megváltót, megkérdezték: „Mikor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3)
Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porig sújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt bekövetkeznek. Szavait akkor még nem értették meg teljesen; de később fény derült rájuk, mert népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Krisztus mondott, kettős jelentéstartalmú volt. Miközben előrevetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25. o.

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket, és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (Mt 24:9–10) Mindezt a keresztények szenvedték el. Apák és anyák elárulták gyermekeiket. A gyermekek elárulták szüleiket. A barátok átadták barátaikat a főtanácsnak. Az üldözők megvalósították szándékaikat, megölték Istvánt, Jakabot és más keresztényeket.
Isten szolgái révén még egy utolsó alkalmat adott a zsidó népnek arra, hogy megbánja bűneit. Tanúbizonyságtevői által Isten kinyilatkoztatta magát letartóztatásukkor, kihallgatásuk során és börtönbe vetésüknél. A bírák mégis halálos ítéletet mondtak ki felettük. Voltak olyan emberek, akikre a világ nem volt méltó, és azzal, hogy megölték őket, a zsidók ismét keresztre feszítették Isten Fiát. Így lesz ez ismét. A hatóságok törvényeket hoznak, hogy korlátok közé szorítsák a vallás szabad gyakorlását. Maguknak tulajdonítják és igénylik azt a jogot, amely egyedül Istent illeti meg. Azt gondolják, hogy kényszeríthetik a lelkiismeretet, amelyet egyedül csak Istennek szabad ellenőriznie. A kezdő lépéseket már megtették ahhoz, hogy folytassák az előbbre vitelét ennek a munkának, míg elérik a határt, amelyet már nem léphetnek át. Isten közbelép hűséges, parancsolatokat megtartó népe érdekében. – Jézus élete, 629–630. o.
 

3. Olvassuk el Mk 13:14-18 szakaszát! Milyen megoldókulcsot ad Jézus arra vonatkozóan, hogy megfejtsük, mire utal „a pusztító utálatosság” kifejezés?

Jézus Mk 13:14 versében jut el mondandójának lényegéhez Jeruzsálem vesztével kapcsolatosan. A „pusztító utálatosságra” utal. Az Úr azt mondja, hogy aki olvassa, értse meg. Ezekkel a szavakkal Jézus Dániel próféta könyvére irányítja a tanítványok figyelmét. Ez a szófordulat Dán 9:27, 11:31 és 12:11 verseiben jelenik meg, párhuzamosan Dán 8:13 versével.

4. Olvassuk el Dán 9:26-27 verseit! Ki a „felkent” (RÚF), és ki „a következő fejedelem”?

A „felkent” (Dán 9:26, RÚF) az eredeti héberben a maášíaḥ, magyarul: Messiás. Miután gondosan áttanulmányoztuk Dán 9:24-27 verseit, világossá válik, hogy ez Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik. Viszont ki a „következő fejedelem”, aki Jeruzsálem pusztulását okozza? A várost a római hadvezér, Titusz rombolta le. Ez alapján az tűnik logikusnak, hogy ő a következő fejedelem, akire Dán 9:26-27 utal. A két személy azért kapcsolódik össze, mert a város végzetét vetítette előre az a mód, ahogyan a Messiással bántak.
Mit jelent a „pusztító utálatosság”, amit Jézus említett, Dániel szavait idézve? Sajnos sok teológus úgy hiszi, hogy ez az utálatosság hivatkozás arra, amikor Antiokhus Epiphanes a Kr. e. 2. században megszentségtelenítette a templomot. Ez nem állja meg a helyét. Jézus elmondása szerint a „pusztító utálatosság” olyasmi, ami az Ő földi tartózkodása után következik, tehát aligha utalhat arra, ami két évszázaddal korábban történt.
Az utálatosság valószínűleg a pogány római zászlókra utal, amelyeket Jeruzsálem ostroma idején, a Kr. u. 60-as évek végén bevittek Izraelbe a hódítók. A keresztények számára ez volt a jel, hogy fussanak ki, amit meg is tettek.
 

Jézus jövendölése teljesült: Jeruzsálem elesett. Hogyan tanulhatunk meg bízni benne és a Bibliában, annak minden jövendölésében?

EGW idézet

Jézus kinyilatkoztatta a tanítványoknak a hitehagyó Izraelt sújtó ítéletet, különösen azt a megtorló büntetést, amely a Messiás elutasítása és megfeszítése miatt éri őket. Félreérthetetlen jelek fogják megelőzni a félelmetes, végső eseményeket. A rettegett óra hirtelen és szélsebesen jön. A Megváltó figyelmeztette követőit: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.” (Mt 24:15–l6; Lk 21:20–21) Amikor a bálványimádó rómaiak kitűzik hadijelvényeiket a szent térségen, amely több száz méteres sávban vette körül a város falait, akkor Krisztus követői meneküljenek. Amikor az intő jel feltűnik, akik meg akarnak menekülni, ne késlekedjenek! Látva a menekülésre intő jelet, azonnal engedelmeskedjenek egész Júdeában és magában Jeruzsálemben is. Aki éppen a háztetőn van, ne menjen be a házba, még azért se, hogy a legértékesebb kincseit megmentse! Aki a mezőn vagy a szőlőben dolgozik, ne időzzön azzal, hogy visszatér a felsőruhájáért, amelyet levetett arra az időre, míg a nap hevén dolgozik! Egy pillanatig se tétovázzon, nehogy a többiekkel együtt elpusztuljon! – A nagy küzdelem, 25. o.

A próféták siratták a hitehagyó Izraelt és azt a rettenetes pusztulást, amely bűnei miatt sújtotta. Jeremiás azt kívánta, hogy szeme könnyek forrásává váljon, és éjjel-nappal sirathassa népe lányának megöletteit és az Úr fogságba vitt nyáját (Jer 9:1; 13:17). Mekkora lehetett akkor Jézus fájdalma, akinek prófétai látása nem csak éveket, de korszakokat fogott át! Látta a pusztító angyalt, amint felemelte kardját a város ellen, amely oly sokáig volt Jahve lakóhelye. Az Olajfák hegyéről, épp arról a helyről, amelyet később Titus és serege elfoglalt, látta a völgyön túl a szent pitvarokat, szemlélte az oszlopcsarnokokat, és könnyfátyolos szemmel nézte a félelmes képet: az ellenséges seregtől körülvett falakat. Hallotta a harcra menetelő katonák lépteinek döngését. Hallotta az ostromolt városban kenyérért síró anyák és gyermekek hangját. Látta a szent és gyönyörű templomot, a város palotáit és tornyait lángokban állni, és látta, hogy csupán parázsló romhalmaz maradt a helyükön. – A nagy küzdelem, 21. o.

Tudnunk kell, hogy ha életünk el van rejtve Krisztussal együtt Istenben, akkor, még ha ítélőszékek elé is hurcolnak bennünket a hitünkért, Jézus velünk lesz. Amikor főemberek és elöljárók előtt kell számot adnunk a hitünkről, az Úr Lelke fogja megvilágítani az értelmünket, hogy bizonyságot tehessünk Isten dicsőségéről. És ha Krisztusért szenvednünk is kell, benne bízva megyünk akár börtönbe is úgy, ahogy egy kisgyerek bízik a szüleiben. Most van itt az ideje ápolnunk az Istenbe vetett hitet. – Our High Calling, 357. o.
 

5. Olvassuk el Mk 13:19 versét! Mire utal ez az igevers?

Mk 13:14 versében a pusztító utálatosság az a sarokpont, amin a fejezet megfordul (lásd keddi tanulmány). Mk 13:19 is ilyen átmeneti elem. Olyan nagy nyomorúságra utal, amilyen nem volt még a világ teremtése óta. Ez egy nagyobb, még kiterjedtebb üldözést vetít előre, mint amilyen Jeruzsálem eleste idején volt. Mk 13:19 jövő időre vált, és olyan eseményeket jelez előre, amelyek még távolabb vannak Jézus korától.
Mk 13:14 visszhangozza Dániel 9. fejezetét, a Mk 13:19-23 verseiben leírt nagy üldözésben pedig Dániel 7-8. fejezeteinek próféciái visszhangzanak, ahol a kis szarv hatalom Isten népét üldözi „ideig időkig és félidőkig” (Dán 7:25). Ez az ezerkétszázhatvan napos prófétai időszak ezerkétszázhatvan valóságos évnek felel meg (4Móz 14:34; Ez 4:6), ami Kr. u. 538-tól Kr. u. 1798-ig tartott. Kr. u. 1798-ban Napóleon elküldte a tábornokát, hogy vigye fogságba a pápát. Az ezerkétszázhatvan év alatt a kis szarv hatalom üldözte és megölte azokat, akik nem értettek egyet az egyházi kormányzat rendszerével.
 

6. Olvassuk el Mk 13:20-23 verseit! Milyen reményt kínál Isten az üldözés idejére a népének? Milyen figyelmeztetést ad?

Mk 13:20 arról beszél, hogy Isten a népe kedvéért megrövidíti az üldözés idejét. Történelmileg az üldözés tüze valóban alábbhagyott a protestáns reformáció indulásával, megrövidítve ezzel a nyomorúság időtartamát. Ahogy a kis szarv hatalom gyengült, egyre több és több ember csatlakozott a reformokhoz. Ám a kis szarv hatalma ismét megerősödik, ahogy azt Jelenések 13. fejezetének próféciája jelzi.
Mk 13:21-23 szakaszában Jézus egy másik fenyegetésre figyelmeztet, a hamis próféták és hamis krisztusok megjelenésére, akik a visszajövetele előtt lépnek majd fel. Megváltónk figyelmezteti követőit, hogy óvakodjanak tőlük.
 

Amikor Jézus figyelmeztetett a hamis krisztusokra, az Ő mozgalma még szinte el sem indult, mégis ezt a meghökkentő jövendölést mondta (mostanában is vannak, akik Krisztusnak mondják magukat). Hogyan erősíti az Isten Igéjébe vetett bizalmunkat ez a prófécia is?

EGW idézet

A nyomorúságos idő, amilyen még nem volt, nemsokára ránk tör, és olyan tapasztalatra lesz szükségünk, amilyennel most még nem rendelkezünk – sokan mégsem igyekeznek, hogy megszerezzék. A hétköznapok során gyakran előfordul, hogy a várható problémát nagyobbnak gondoljuk, mint amilyen a valóságban – de az előttünk álló végső válságra ez nem igaz. Senki sem képes leírni a megpróbáltatás nagyságát. […]
Sátán haragja egyre növekszik, ahogy fogy az idő, és csalása, pusztítása a nyomorúságos időben éri el tetőfokát… Sátánnak hatalma van azok felett, akik átengedték magukat irányításának, s a föld lakosait nagy és végső nyomorúságba hajszolja. Ahogy Isten angyalai már nem tartják ellenőrzés alatt az emberi szenvedélyek viharait, a viszály minden eleme szabadjára lesz engedve. Az egész világ rettenetesebb romlásra és pusztulásra jut, mint amilyen a régi Jeruzsálemet elsöpörte. – Maranatha, 275. o.

Amint az Úr feltárta előttem a gyülekezet és a világ állapotát, és betekintést nyertem a közvetlenül előttünk álló eseményekbe, aggódni kezdtem a kimenetel miatt, és éjszakáról éjszakára, mialatt a ház többi tagja aludt, leírtam az Úrtól kapott kijelentéseket. Láttam a jövőben teret nyerő tévtanokat és félrevezetéseket, Sátán csodatevő hatalmát és a hamis Krisztusokat, akik majd a vallásos világ nagy részét elhitetik, és ha lehetséges volna, elejtenék a választottakat is. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 114. o.

Jeruzsálem elpusztulásáról Krisztus gyorsan áttér a legnagyobb eseményre, a föld történelmének a folyamatában az utolsó láncszemre: Isten Fia méltóságban és dicsőségben bekövetkező eljövetelére. E két esemény között a sötétség hosszú évszázadai tárulnak fel Krisztus tekintete előtt. Olyan évszázadok Krisztus egyháza számára, amelyeket vérrel, könnyekkel és kínszenvedéssel jelöltek meg. Az ezekre a jelenetekre való rátekintést Krisztus tanítványai akkor ott még nem tudták elviselni. Jézus azért csak röviden említi meg ezeket nekik. Ezt mondta:
„Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24:21–22) Több mint ezer évig olyan üldöztetéseknek kellett eljönnie Krisztus követőire, amilyeneket a világ ezelőtt soha nem ismert. Krisztus hűséges bizonyságtevői közül milliókat és milliókat gyilkoltak meg. Ha Isten nem nyújtotta volna ki kezét népe megőrzésére, bizony mindnyájan elpusztultak volna. „De a választottakért – mondotta Jézus – megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24:22) – Jézus élete, 630. o.
 

7. Olvassuk el Mk 13:24-32 szakaszát! Milyen nagy eseményről írnak ezek az igeversek?

A napban, a holdban és a csillagokban lévő jelek megelőzik Jézus dicsőséges visszajövetelét. Az Újszövetség tele van próféciákkal, amelyek erre a csodálatos eseményre mutatnak előre. Pál apostol részletesen szól róla 1Thessz 4:13-18 szakaszában, ahol azokról beszél, akik elaludtak Krisztusban, de feltámadnak, és az élő szentekkel együtt elragadtatnak Krisztussal, a levegőbe. 1Korinthus 15. fejezetében az apostol részletezi a halottak feltámadásának valóságát, ami Krisztus eljövetelekor történik majd meg.
Péter is leírást ad erről a nagy napról 2Pt 3:3-13 szakaszában, és kifejti, hogy az Úr nem késik el az ígérettel, csak azt akarja, hogy minden ember megtérésre jusson. A jelenések könyve szintén szemléletesen ábrázolja Krisztus eljövetelét (lásd Jel 1:7; 6:12-17; 14:14-20 és 19:11-21). Az Újszövetség következetes tanítása az, hogy Krisztus eljövetele személyes, valóságos, látható és hallható lesz. Mindenki meg fogja Őt látni, amikor eljön.
Mit ért tehát Jézus azon, hogy „ez a nemzedék”, „az a nap”, „az az óra”? Ezek a szavak sokakat zavartak, mert nyilvánvalóan régen halott az a nemzedék, akikhez Jézus beszélt. Többféle válasz javaslat született már erre a szakaszra. Egyesek úgy érvelnek, hogy a „nemzedék” szó egy adott népre utalhat, ez esetben a zsidókra. Így azt jelenti, hogy a zsidó nép fennmarad Krisztus eljöveteléig. Egy másik megoldás szerint az embereknek arra a nemzedékére utal itt Jézus, akik látják a jelek teljesedését és élve megérik Krisztus eljövetelét. Azonban egyszerűbb válasz az, ha megfigyeljük, hogy Mk 13:30 versében Jézus az „ez” szót használja, mint az „ez a nemzedék” fordulatnál, Mk 13:32 versében pedig az „az” szót: „arról a napról és arról az óráról…” Márk 13. fejezetében az „ez” szó (hutosz, hauté, tuto) az 1-13. versekben többször is szerepel, Jeruzsálem pusztulásáig. Ez az a szó, amely a fejezet második részét jellemzi.
Tehát, az „ez a nemzedék” kifejezés valószínűleg az 1. századi generációra vonatkozik, amely meglátta Jeruzsálem lerombolását, ahogy azt Mk 13:30 leírja. Mk 13:32 azonban már Krisztus második eljövetelére vonatkozik, ami még mindig a jövőben lesz, az 1. századtól pedig már jóval távolabb. Következésképpen Mk 13:32 az „az” szót használja, ami az 1. századtól távolabbi eseményeket vetíti előre.

EGW idézet

„És ő felelvén monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19:38–40) Sokan, akik azt vallják, hogy várják Krisztust, ha az Úr eljönne, a régi farizeusok példája szerint ráparancsolnának a tanítványokra, hogy hallgassanak el. Azt kiáltanák: Fanatizmus! Magnetizmus! Mesmerizmus! Ők is eszelősöknek mondanák a tanítványokat, akik a ruháikat az útra terítették, ahol a Megváltó elhaladt. Ámde Istennek nincs szüksége olyan népre, amely hideg vagy halott; hanem olyanra, amely Őt magasztalja és dicsőíti. Mindig lesznek hűséges lelkek, akik készek az Urat megdicsőíteni, s ha a tanítványok, a törvénytartók hallgatnak, a kövek fognak kiáltani. – Tapasztalatok és látomások, 109. o.

Krisztus nemsokára eljön az ég felhőin, készen kell állnunk tehát a fogadására minden szenny és sömörgözés nélkül. Most kell elfogadnunk Krisztus hívását, aki így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” […]
Isten átformáló hatalmának kell laknia a szívünkben. Tanulmányozzuk Krisztus életét, és kövessük a mennyei példaképet. Elmélkedjünk jellemének tökéletességéről, és változzunk el az ő képmására. Senki sem fog bemenni Isten országába, aki nem veti alá akaratát Krisztus akaratának.
A mennyben nincs egyetlen bűn, szenny vagy tisztátalanság sem, ezért ha mennyei légkörben szeretnénk élni, akkor szemléljük Krisztus dicsőségét, tisztítsuk meg a szívünket, és a jellemünk nyerje el a tökéletességet Krisztus kegyelme és feddhetetlensége révén. – Rejlecting Christ, 22. o.

Krisztus nem nyilatkoztatta ki második eljövetelének pontos idejét. Kijelentette, hogy senki sem tudja, mikor lesz eljövetelének napja és órája. Viszont beszélt eljövetelének néhány jeléről: „Mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” Felhívta a figyelmüket eljövetelének jeleire: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok”… Mivel nem ismerjük Krisztus visszajövetelének óráját, „mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését”. […]
Krisztus hűségesei őrizzék meg jellemüket mint az ő képviselői. Mindenki kapott feladatot. A gazdagok hozzák eszközeiket, a magas beosztásúak a befolyásukat, a képzettek a bölcsességüket, a szegények pedig az erényeiket, hogy Isten hatékony eszközei lehessenek. Szoros kapcsolatot kell ápolniuk Istennel, hogy visszatükröződjön róluk az Úr dicsősége, amely Jézus Krisztus arcáról ragyog. – The Signs of the Times, 1889. június 24.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Az Olajfák hegyén” c. fejezet, 531–541. o.; A nagy küzdelem, „Jeruzsálem pusztulása” című fejezet (17–38. o.).

Napjaink eseményei félelemre adnak okot. Az emberek valóban rettegnek attól, ami a szemünk előtt kibontakozik. Hetednapi adventistákként úgymond „bepillantást nyerünk” az eseményekbe. Hogyan irányíthatjuk ezáltal az emberek figyelmét a Jézusban való reménységre és eljövetelének ígéretére?
„Mivel nem tudjuk Krisztus visszajövetelének pontos idejét, Isten azt parancsolja meg nékünk, hogy vigyázzunk. »Boldogok azok a szolgák, kiket az Úr, mikor hazamegy, vigyázva talál« (Lk 12:37). Azok, akik vigyázva várnak az Úr érkezésére, nem hiú reménykedéssel várakoznak. Krisztus érkezésének a várása arra indít bennünket, hogy féljük az Urat, és féljünk a bűnre kiszabott ítéleteitől. Fel kell ébrednünk abból a nagy bűnből, amely abból áll, hogy visszautasítjuk a nekünk felajánlott irgalmat. Azok, akik vigyázva várakoznak az Úrra, megtisztítják lelküket az igazságnak való engedelmeskedésükkel. Ezek az éber vigyázást komoly munkálkodással kapcsolják össze. Mivel tudják, hogy az Úr az ajtó előtt áll, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mennyei lényekkel együtt munkálkodjanak a lelkek üdvösségéért. Ezek azok a hűséges és bölcs sáfárok, akik időben adják meg a szolgáknak járó bért (vö. Lk 12:42), mert azt az igazságot hirdetik, ami a jelen időben a legszükségesebb. Mint ahogyan Énok, Noé, Ábrahám és Mózes hirdették a koruknak szóló igazságot a maguk idejében, úgy kell Krisztus szolgáinak ma is hirdetniük a jelen kornak szóló különleges, intő üzenetet” (i. m. 538–539. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Máté 26 – Márk 4; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Segítség a hétköznapokban” c. fejezet „A jövő megtervezése” c. alfejezettől a fejezet végéig
 

1.    Kiről van feljegyezve, hogy a hajnali órákban keservesen sírt?    
 

2.    Ki szenvedett sokat álmában az ártatlan Jézus miatt?     

3.    Mely órák között lett sötét az egész földön?     

4.    Hogyan viselkedtek a tisztátalan lelkek, amikor meglátták Jézust?

5. Hogyan készülhetünk fel a legjobban a holnap megpróbáltatásaira?

Általános áttekintés

Márk 13. fejezete tartalmazza az Úr Jézus eszkatológiára, vagyis az utolsó napokra vonatkozó szemléletét. Szavait egy kérdés előzte meg, amit a tanítványok tettek fel Jézusnak, válaszként a Mesternek a jeruzsálemi templom lerombolására vonatkozó kijelentésére, amely eseményt az apostolok a végidei történésekkel azonosították: „Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi lesz a jel, amikor mindezek beteljesednek?” (Mk 13:4).

A tanulmány témái

1.    Mi az eszkatológia? Az eszkatológia rövid meghatározása.
2.    Márk 13. fejezetének eszkatológiája – a fejezet kontextusának elemzése és Ellen G. White gondolatai erről a témáról.

Magyarázat

Mi az eszkatológia

A görög eredetű eszkatológia az eszkhatosz („utolsó”) és a logosz („tanulmány”) szavakból alkotott összetett szó. Az eszkatológia a világegyetem végét és az emberiség halál utáni sorsát érintő nézetek összességével, valamint az Isten országának Krisztus második eljövetele utáni megalapításáról szóló tanítással foglalkozik. A Vallási szavak szótára (1994) pontosabban fogalmaz: „Bizonyos vallásokban létező felfogás a világegyetem végéről, a világ megsemmisüléséről és az ember halál utáni sorsáról; az ember földi élete végével és üdvösségével kapcsolatos eseményekről (személyes eszkatológia), valamint a világ vége eseményeiről (az Úr Jézus második eljöveteléről, a halottak feltámadásáról, az egyetemes ítéletről, az új égről és új földről, az örök életről és az örök szenvedésről) szóló tanítás, amelyben új világ kezdődik, melynek célja nem a vég, hanem az örökkévalóság (egyetemes eszkatológia).”
Fontos megjegyezni, hogy az olyan bibliai kifejezések, mint „az idők végezete” vagy „az időnek teljessége” nem csak a parúziához – azaz Jézus második eljöveteléhez és a világ végéhez – kapcsolódó fogalmak. Az
„eszkatológia” szó jelentése magába foglalja egy bizonyos időszak végét vagy kezdetét bejelentő hirdetés beteljesülését is. Erre példa Mk 1:15 verse, ahol Jézus maga jelenti ki, hogy „betelt az idő”. Kétségtelen, hogy a beteljesülés, amiről itt szó van, a 70 hetes próféciával van kapcsolatban. Egy másik példa az eszkatológiai beteljesülésre a pusztító utálatosság Dániel 9. fejezetében, ahol Jeruzsálem lerombolására történik utalás, amint azt a következőkben látni fogjuk. Márk 13 eszkatológiája ezzel a két próféciával kapcsolatos elemeket ölel fel – a 70 hetes jövendölést és a pusztító utálatosságot –, valamint e két jövendölés teljesedését.

Márk 13 eszkatológiája

Mielőtt elemeznénk Márk 13. fejezete eszkatológiájának bizonyos elemeit, hasznos lenne, ha megjegyeznénk, hogy az eszkatológia nagyjából egy megelőlegezett történelem, vagyis a történelem ígérete a beteljesedés előtt.
Kezdjük az alapvető kérdéssel: Miért van eszkatológiai irodalom a Szentírásban? Valószínűleg azért, mert a bibliai eszkatológia arra törekszik, hogy rámutasson: az Úr ellenőrzése alatt tartja a történelmet, és minden a tervei szerint történik. Mindezek ellenére az eszkatológiának van még egy célja: naprakész információkkal ellátni Isten népét a próféciák teljesedését illetően, beleértve a parúziával kapcsolatos eseményeket is. Az ily módon informált híveket pozitívan befolyásolja a várt esemény. Következésképpen elmondhatjuk, hogy az eszkatológia a holnapról szóló evangélium vagy jó hír.
Ha ma tudom, hogy egy jó barátom a jövő hónapban meg fog látogatni, felhasználom ezt az információt, hogy időben bevásároljak, rendet tegyek a lakásomban, és felkészüljek a lehető legjobb körülmények közt fogadni őt. Így kellene a Jézus visszajövetelére is készülnünk.
Márk az evangéliumában nagy hangsúlyt fektet az éberségre. A következő igeversek érintik ezt a témát: Mk 13:9, 23, 28, 33, 35 és 37. Elmondhatjuk, hogy az eszkatológia gyakorlati célja felkészíteni minket a jövőre, vigyázván arra, hogy mindvégig éberek legyünk.
Márk evangéliumának első eszkatológiai eleme Jeruzsálem, és a templom lerombolásának hírével kapcsolatos. Ez a jövendő esemény jelezte a Dániel 9 által prófétált pusztító utálatosság beteljesedését. Jézus eszkatológiája tehát a bibliai próféciából származik. Márknál az Úr nem feltétlenül egy új eseményt jelent be, hanem egy előre meghatározott idő teljesedésére utal. Magyarázatában nincs pontos dátum arra, ami következni fog, de Jézus jelekre hívja fel a figyelmet. A pusztító utálatosság – amelyre Márk 13:14 verse utal – így Jeruzsálem és a templom lerombolásával valósággá válik. Mind Josephus Flavius, a zsidó történész, mind Ellen White ír a város és a templom utolsó napjairól.
„Titusz visszavonult Antónia erődítményébe, és elhatározta, hogy másnap korán reggel ostrom alá veszi a várost teljes hadseregével, és a sátorát a szent ház mellett húzza fel. Ami ezt a szent házat illeti, Isten már rég tűz általi megsemmisülésre ítélte, és most jött el az a nap. Lous hónap [Ab] tizedik napja volt, az a nap, amelyen az előző templomot Babilon királya felgyújtotta. A mostani tüzet maguk a zsidók okozták és szították, hisz Titusz visszavonulása után a lázadók egy ideig veszteg maradtak, majd újfent nekirontottak a rómaiaknak, amikor is a szent házat őrzők a templom belső udvarában keletkezett tüzet oltó katonákkal harcoltak. A római sereg azonban elkergette ezeket a zsidókat, így könnyen a szent házig jutottak. […] Az oltár körül halmokban hevernek a tetemek, az oltárhoz vezető lépcsőkön pedig patakzik a vér” (Josephus Flavius: The New Complete Works of Josephus, 1999, 6. köt., 896. o.).
„Nem sokkal a templom elpusztulása után az egész város a rómaiak kezébe került. A zsidó vezetők elhagyták bevehetetlen bástyáikat, és Titusz nem talált rajtuk senkit. Csodálkozva bámulta a tornyokat, és elismerte, hogy Isten adta kezébe őket, mert nincs olyan erős gépezet, amellyel be lehetett volna venni ezeket a roppant erődítményeket. A hódítók mind a várost, mind a templomot földig lerombolták, és a szent építmény helyét felszántották, mint szántóföldet (Jer 26:18). Az ostrom alatt és az azt követő mészárlás során több mint egymillió ember pusztult el. A túlélőket pedig fogságba vitték, rabszolgának adták el, Rómába hurcolták, hogy emeljék a győző diadalmenetének pompáját, vadállatok elé dobták az amfiteátrumokban, vagy szétszórták őket, hogy vándorként járják a világot” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 35. o.).
A szeretett város romokban hevert, viszont fontos megjegyeznünk, hogy a nagy pusztítás előtt történtek bizonyos események, amelyek a város lerombolására figyelmeztettek, és az emberek, akik értették a jeleket, időben elhagyhatták a várost. Ezek közt a jelek közt említjük meg a hamis tanításokat. Jézus figyelmeztetett: „Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek” (Mk 13:6); társadalmi és politikai forrongások ütötték fel a fejüket, éhínség és háborúk pusztítottak (Mk 13:7–8), a keresztényeket üldözték (Mk 13:9, 11–13). Jézus hangsúlyozza, hogy a nagy nap eljövetele előtt, „előbb hirdettetnie kell az evangéliumnak minden pogányok között” (Mk 13:10). Kétségtelen, hogy azok, akik felismerték a jeleket, megmenekültek a közelgő pusztítástól. „Jeruzsálem pusztulásakor egyetlen keresztény sem vesztette életét. Krisztus előre intette tanítványait, és mindazok, akik elhiszik szavait, figyeljenek a megígért jelre!” (A nagy küzdelem, 30. o.).

A prófécia teljesedése többszáz év után
„A zsidók elutasították Isten Fiának kérlelését is, és most az intés és kérlelés még jobban megszilárdította azt az elhatározásukat, hogy a végsőkig ellenállnak. Titus hiába igyekezett a templomot megmenteni. Nagyobb volt nála az a Valaki, aki azt mondta, hogy kő kövön nem marad” (A nagy küzdelem, 33. o.).
Márk 13. fejezetének pusztító utálatossághoz kapcsolódó eszkatológiai elemei részben Jeruzsálem lerombolásakor teljesedtek Kr. u. 70ben. Márk azonban a 13. fejezetben egy másik, jelentős beteljesedést is megemlít. Zárójelben kezdjük azzal a megjegyzéssel, hogy bizonyos eszkatológiai kiáltványokat tágabb keretek között kellene tanulmányozni, azaz gondolnunk kellene arra, hogy az eszkatológia lencséi miként segíthetnek jobban megérteni a megjövendölt eseményt. Ebből a távlatból a pusztító utálatosságról szóló prófécia túlmutat Jeruzsálem lerombolásán, és földünknek az idők végezetén bekövetkező pusztulását vetíti előre. Ellen White úgy írja le ezt a jövendő eseményt, mint ennek a próféciának a második beteljesülését: „A Megváltó próféciájának, amely Jeruzsálem pusztulását jövendöli meg, lesz egy másik teljesedése is, amelynek Jeruzsálem rettenetes elpusztítása csak halvány árnyéka. A kiválasztott város sorsában annak a világnak a pusztulását láthatjuk, amely Isten kegyelmét elutasítja és törvényét lábbal tiporja. A bűn történelmének hosszú századai alatt földünk tanúja volt az emberi szenvedés sötét fejezeteinek” (A nagy küzdelem, 36. o.). „Krisztus a megátalkodott, hitetlen, lázadó és Isten büntető ítélete elé siető világ szimbólumát látta Jeruzsálemben” (ua., 22. o.).
Találhatunk szövegi bizonyítékokat a pusztító utálatosságról szóló prófécia alátámasztására, igazolva ezáltal a jövendölés második beteljesülését, ahogy Jézus is mondta Márk 13:24 versében: „De azokban a napokban, azután a nyomorúság után” (a szerk. kiemelése). Isten gyermekei megmenekülnek azokban a napokban, ahogy Jeruzsálem lerombolásának napjaiban is megszabadultak. „Krisztus figyelmeztette tanítványait Jeruzsálem pusztulására, és megmondta, mi fogja jelezni e veszély közeledtét, hogy tudják, mikor kell menekülniük. A világ figyelmét is felhívta a végső pusztulás napjára, és megadta e nap közeledtének jeleit, hogy mindenki, aki akar, megmenekülhessen az eljövendő haragtól” (A nagy küzdelem, 37. o.).
Márk 13. fejezete egy figyelmeztetéssel ér véget, amelyben azonban benne van a bátorítás is: „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Mk 13:37).

Alkalmazás

1.    Mennyire van tudatában a közösségünk annak, hogy a Márk 13. fejezetében leírt, a világ megsemmisülésére vonatkozó események a szemünk előtt teljesednek?
2.    Íme, mit írt Ellen G. White több mint 100 évvel ezelőtt: „A világ ma semmivel sem ad nagyobb hitelt a korunkat intő üzenetnek, mint annak idején a zsidó nép azoknak a szavaknak, amelyeket a Megváltó mondott Jeruzsálemről. Bármikor köszönt az emberiségre az Úr napja, a gonoszokat váratlanul éri. Amikor az élet megy tovább a maga egyformaságával; amikor az embereket leköti a szórakozás, az üzlet, a kufárkodás, a pénzszerzés; amikor a vallásos vezetők dicsőítik a világ haladását és tudását, és az emberek biztonságban érzik magukat, akkor, miként a tolvaj lopakodik az őrizetlen lakásba, olyan váratlanul pusztulnak el a könnyelműek és a gonoszok. »Semmiképpen meg nem menekednek«” (A nagy küzdelem, 38. o.).