A tanítványok képzése (I.)

E heti tanulmányunk: Malakiás 4:5-6; Máté 20:29-34; Márk 8:22-38; 9; Lukács 9:30-31; János 12:25

Márk evangéliumának első fele arra összpontosít, hogy kicsoda Jézus. Erőteljes tanításai és csodái ugyanabba az irányba mutatnak: Ő a Messiás. Az elbeszélés döntő pontján Jézus felteszi a kérdést a tanítványainak, hogy kinek hiszik Őt.
Péter világos választ ad a kérdésre, mire Jézus azonnal elkezdi magyarázni nekik, Messiásként merre vezetnek a lépései, és mi már tudjuk, hogy a kereszthez.
Márk 8. fejezetének utolsó részétől egészen a 10. fejezet végéig Jézus a rá váró útról beszél a tanítványainak. Jövendöléseket közöl a keresztről, majd különleges utasításokat ad nekik a tanítványsággal kapcsolatban. Ezek az erőteljes tanítások ma is időszerűek.
A második evangéliumnak ezt a részét két vak ember meggyógyítása határolja, az egyik történet a 8. fejezet közepén található, a másik pedig a 10. fejezet végén. Ezek a csodák a „könyvtámaszok”, amelyek drámai módon szemléltetik: a tanítványság része az is, hogy betekintést kapunk abba, kicsoda Jézus, és merre tart. A tanításai kihívást jelentettek kétezer éve a tanítványai számára, de ugyanúgy a mai tanítványoknak is tisztán kell látniuk, milyen komoly ára, ugyanakkor haszna van Jézus követésének!
 

EGW idézet

Vegyük fel a keresztet, és kövessük Krisztus nyomdokait. Akik magukra veszik a keresztet, észreveszik majd, hogy amint a keresztet emelik, a kereszt fölemeli őket, erőt és bátorságot ad nekik, és Isten Bárányához irányítja őket, aki elveszi a világ bűnét.
A kereszt fölemel a föld alantas területeiről, s a legédesebb közösségre hoz Istennel. A keresztviseléssel azt a tapasztalatot adhatja, hogy elmondhasd: „Tudom, az én Megváltóm él, s mivel Ő él, én is élni fogok.” Milyen csodálatos megnyugtatás is ez! – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1095. o.

Fáj a szívem tőle, mikor Isten megmutatja, hogy milyen sokan bálványozzák az énjüket. Krisztus már kifizette a megváltásuk árát. Erejük teljes szolgálata Őt illeti. De a szívük önszeretettel és önmaguk ékesítésének vágyával van tele. Nem figyelnek oda Jézus szavaira: „Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mk 8:34) Saját vágyaik kielégítése elrejti szemük elől Krisztust. Nem kívánnak szelídséggel és alázattal járni Isten előtt. Nem tekintenek Jézusra. Nem imádkoznak azért, hogy az ő hasonlatosságára változzanak el. […]
Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, valóban csak névlegesen azok. Nem tértek meg. Előtérbe helyezik az énjüket. Nem ülnek le, hogy tanuljanak Jézus lábainál, mint ahogy Mária tette. Nincsenek készen Krisztus eljövetelére. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 80. o.

Nehéz megérteni önmagunkat, nehéz igazán megismerni a jellemünket. Isten szava ugyan félreérthetetlen, mégis gyakran hibásan alkalmazzuk a saját énünkre. Hajlamosak vagyunk becsapni magunkat, s azt gondoljuk, az Írás figyelmeztetései és intései nem vonatkoznak ránk.
„Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9) […] A Biblia teljes, világos és határozott tanítást ad. Pontosan megrajzolja Krisztus igaz tanítványának a jellemét. Alázatos szívvel kell kutatnunk az Írásokat, reszketve Isten szavától, hacsak nem akarjuk, hogy hitetés áldozatai legyünk valódi jellemünket illetően. Rendületlen kitartással kell legyőznünk önzésünket és önteltségünket. Alapos önvizsgálatot kell tartanunk, hogy elkerüljük az önáltatás veszélyét… Bánjatok magatokkal becsületesen, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy ebben a kérdésben bármennyit is kockáztassunk. Vessünk számot, mibe kerül teljesen kereszténynek lennünk, azután öltsük magunkra a fegyverzetet. Tanulmányozzátok a példát, tekintsetek Jézusra, legyetek olyanok, mint Ő! – Bizonyságtételek, 5. köt., 332. o.
 

1. Olvassuk el Mk 8:22-30 szakaszát! Miért volt szükség arra, hogy Jézus kétszer megérintse a vak embert? Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a beszámolóból?

Az evangéliumok több esetről is beszámolnak, amikor Jézus vakokat gyógyított meg. A 8. fejezetben elbeszélt történeten kívül ott van még a vak Bartimeusé, amint azt Mk 10:46-52 szakasza írja le. Máté két vak emberről tesz említést (Mt 20:29-34), János 9. fejezete pedig elmondja azt a történetet, amikor Jézus egy vakon született embert gyógyított meg, majd elküldte, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A Márk 8. fejezetében található történet azonban egészen különleges. Csak Márk evangéliumában szerepel, és az egyetlen csodája Jézusnak, ami két lépésben vezetett teljes gyógyuláshoz. Igen megkapó részlet, amikor kézen fogja az embert és kikíséri a faluból. Láthatjuk, mennyire együttérzett vele a fogyatékossága miatt.
Vajon miért kellett két érintés? Ez az egyetlen csoda, ami két lépésben történt, és nyilván nem azért, mert a Jézus ereje „kevés” lett volna. Inkább az életben bemutatott példázat volt, azt szemléltetve, hogy a lelki látás kitisztulása gyakran időigényes folyamat. Ezt a magyarázatot erősíti Márk evangéliumában ennek a résznek az irodalmi szerkezete, ahol Jézus a haláláról és a feltámadásáról tanít, és beszédének az elejét meg a végét egy-egy vak ember meggyógyítása keretezi. A látás helyreállítása a lelki látást nyert tanítványság hasonlata.
A tanárok szívesen kérdeznek, gyakran így nyitogatják a diákok értelmét. Márk 8. fejezetének ebben a szakaszában érkezünk el a könyv fordulópontjához. Három elem bizonyítja ezt az állítást. Először, Jézus megkérdezi a tanítványait, hogy kinek gondolják Őt, amit korábban nem tett. Másodszor, Péter az első személy, aki nem megszállott, és kijelenti, hogy Jézus a Messiás. Harmadszor, ezek után Jézus magyarázni kezdi, hogy merre vezet az útja: a kereszthez.
Miért kéri Jézus a tanítványaitól: ne árulják el senkinek, hogy Ő a Messiás? Ez ellentétesnek tűnik a céllal, vagyis Isten országának megalapításával. Azonban abban a korban a „Messiás” szónak politikai színezete volt, úgy gondoltak rá, mint aki majd letöri a római igát. Jézus nem ilyen messiásként jött, ezért kérte kilétének elhallgatását.
 

E történet szerint miért fontos időnként nem kimondani dolgokat, bármennyire igazak is?

EGW idézet

Jézus és tanítványai most… Galilea határain túl jártak, olyan vidéken, ahol a bálványimádás volt az uralkodó. A tanítványokat itt nem érte el a judaizmus irányító befolyása, és közelebbi kapcsolatba kerültek a pogány istentisztelettel. A világ minden részén létező babonák különböző formáit képviselték körülöttük. Jézusnak az volt a célja, hogy ezek láttán felelősségérzet ébredjen bennük a pogányok iránt. Míg ezen a vidéken tartózkodott, a nép tanítása helyett inkább tanítványainak óhajtotta szentelni magát.
Beszélgetnie kellett a rá váró szenvedésekről. Először azonban egyedül elvonult és imádkozott, hogy szívük legyen kész szavai befogadására. Amikor visszatért közéjük, nem jelentette be azonnal mondandóját. Előtte alkalmat adott nekik, hogy megvallják belé vetett hitüket, és megerősödjenek az eljövendő próbára. – Jézus élete, 411. o.

Jézus most feltette a második kérdést, mely magukra a tanítványokra vonatkozott: „Ti pedig kinek mondotok engem?” (Mt 16:15) Péter így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16:16) […]
Péter kifejezte a tizenkettő hitét. Mindamellett a tanítványok még távolról sem értették meg Krisztus küldetését. A papok és a vének ellenállása és hamis beállítása nem térítette ugyan el őket Krisztustól, de nagy zavart okozott. Nem látták tisztán útjukat. A légkör, amelyben nevelték őket, a rabbik tanítása, a hagyomány hatalma még mindig befolyásolta az igazságról alkotott nézetüket. A világosság drága sugarai időről időre rájuk ragyogtak Jézusról, mégis sokszor olyanok voltak, mint akik sötétben tapogatóznak. Ezen a napon azonban, mielőtt szembekerültek hitük nagy próbájával, a Szentlélek hatalmasan megnyugodott rajtuk. Egy kis időre szemük elfordult a „láthatókról”, hogy a „láthatatlanokat” (2Kor 4:18) szemlélje. Az emberi külső mögött felismerték Isten Fiának dicsőségét. – Jézus élete, 411–412. o.

A Péter által megvallott igazság a hívő hitének alapja. Maga Krisztus jelentette ki, hogy ez az örök élet. Ezen ismeret birtoklása azonban nem szolgálhat alapul az önfelmagasztalásra. Péter nem saját jósága vagy bölcsessége miatt kapta ezt a kinyilatkoztatást. Az ember önmagától sohasem juthat el az istenismeretre. „Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?” (Jób 11:8) Egyedül a fiúság lelke jelentheti ki nekünk Isten mélységes dolgait… „Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1 Kor 2:10) „Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz.” (Zsolt 25:14) Maga a tény, hogy Péter felismerte Krisztus dicsőségét, bizonyítja: ő „Istentől tanított” volt (Jn 6:45). – Jézus élete, 412. o.
 

2.  Olvassuk el Mk 8:31-38 szakaszát! Mit tanít Jézus itt a követésének áráról?

A tanítványok döntő ponthoz érkeztek a Jézussal való kapcsolatukban. Ekkor már tudták, hogy Ő a Messiás. Márk evangéliumának olvasója már a könyv elejétől tisztában van ezzel (Mk 1:1), így előnyt élvez a sokszor tétovázó, bukdácsoló tanítványokkal szemben.
Amikor Jézus elhívta a tanítványokat, azt ígérte nekik, hogy emberhalászokká teszi őket (Mk 1:17). Nem beszélt problémákról. Amikor azonban már tudják, hogy ki Ő, felfedi előttük küldetésének célját: azt, hogy sokat kell szenvednie, elárulják, megölik, majd harmadnapon feltámad. Ez sokkoló hír. Péter, aki éppen azelőtt vallotta meg, hogy Jézus a Messiás, félrevonta, elmarasztalta, amiért ilyeneket mondott. Eddig közvetett az elbeszélés, ekkor azonban az evangélium írója közvetlenül idézi Jézus szavait, amelyek Péter elevenébe vághattak, miközben hallgatta. Jézus Sátánnak nevezte Pétert, arra szólította, hogy távozzon tőle, mert az ilyen gondolatok nem Isten akarata szerint valók.
„A tanítvány szavai nem segítették vagy vigasztalták Jézust az előtte álló nagy próbában. Nem álltak összhangban Isten kegyelmi szándékával az elveszett világ iránt, sem az önfeláldozás leckéjével, melyet Jézus saját példájával tanított” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 351. o.).
Isten ugyanazzal a céllal hívta el Jézus követőit, mint a Mestert: vegyék fel keresztjüket és kövessék Őt. A keresztre feszítés volt a legkegyetlenebb, legmegalázóbb, legfélelmetesebb római kivégzési mód, mindenki el akarta kerülni. Miért akarná tehát bárki is felvenni a keresztet a Jézus iránti odaadása jeléül? Jézus kifejtette, hogy a tanítványságnak nemcsak nagy ára, hanem hatalmas értéke is van. A keresztény hit látszólagos ellentmondása, hogy aki elveszti az életét Jézusért, megtalálja azt. Ellenben aki megnyeri az egész világot, de elveszíti az örök életet, az teljesen értelmetlen dolgokért élt. Jim Elliott misszionárius olyan szépen fogalmazta ezt meg 1949. október 28-án kelt naplóbejegyzésében: „Nem bolond, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.”
 

„Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt” (Jn 12:25). Hogyan tapasztaltad ennek a valóságát?

EGW idézet

Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta a tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Jézus szavait, ők mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan felkészületlenek lesznek. – A nagy küzdelem, 594. o.

Mikor Krisztus felfedte Péternek az előtte álló próba és szenvedés idejét, s Péter ezt felelte: „Mentsen Isten, Uram. Nem eshetik ez meg tevéled,” a Megváltó rászólt: „Távozz tőlem, Sátán.” Az ellenség szólt Péter szájából, a kísértő szerepére vette rá őt. Péter nem gyanakodott Sátánra, Jézus viszont fölismerte a főcsalót. Péterhez intézett szava valójában Sátánnak szólt.
Sátán el akarta csüggeszteni Jézust, mikor Urunk az elfajult emberiség megmentésén fáradozott. Az ellenség pontosan Péter szavait akarta kiejteni. Ezek a szavak ellenkeztek Isten tervével, s amin csak ilyen jellegű pecsét áll, mind bántó Istennek. A Sátán ihletésére szóltak a szavak… Sátán azt remélte, hogy elcsüggeszti Krisztust, Krisztus tehát a szavak szerzőjéhez szólt, mikor ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán!” – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1095. o.

Aki mindenekfölött szereti Istent, a szomszédját pedig úgy, mint önmagát, az szüntelen annak tudatában fog dolgozni, hogy ő a világ, az angyalok és emberek látványossága. Isten akaratát sajátjává téve életében meg fog mutatkozni Krisztus kegyelmének átalakító hatalma. Minden életkörülmény között Krisztus példája vezeti majd.
Isten minden igaz, önfeláldozó munkása készséggel ad – és odaszánja magát – mások javára. Krisztus mondja: „Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.” (Jn 12:25) Odaadó és gondos igyekezettel segítve ott, ahol arra szükség van, az igaz keresztény megmutatja Isten és embertársai iránti szeretetét. Lehet, hogy életét elveszti szolgálata során. De amikor Krisztus eljön, hogy ékköveit összegyűjtse, újra visszakapja majd. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 86. o.
 

3. Olvassuk el Mk 9:1-13 szakaszát! Mit látott Péter, Jakab és János a hegyen egy este?

Néhány napon belül teljesedett Jézus jövendölése, amiről Mk 9:1 verse ír, hogy a mellette állók közül valaki nem hal meg, amíg nem látja Isten országát hatalommal eljönni. Akkor történt ez, amikor Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre. Ott Jézus a szemük láttára megdicsőült, a mennyország fényessége borította.
Illés és Mózes eljött beszélgetni vele. Lukács megjegyzi, hogy a menynyei küldöttek a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszéltek Jézussal (Lk 9:30-31, az eredeti görög szövegben itt az exodosz szó szerepel). Ez a dicsőséges jelenet tehát Jézus kereszthalálával kapcsolatos (vö. Mk 9:9), és reményt kellett adnia a tanítványoknak, amikor látják Őt a kereszten megfeszítve.
Másnap reggel, miután leértek a hegyről, a három tanítvány arról kérdezte Jézust, hogy előbb el fog-e jönni Illés. Ez a gondolat valószínűleg ahhoz a várakozáshoz kapcsolódik, hogy a Messiás előtt újra megjelenik Illés (vö. Mal 4:5-6). Jézus azt felelte, hogy Illés már eljött, így utalt Keresztelő Jánosra. Jánost megölték, és ugyanúgy megölik majd Őt is, de harmadnapra feltámad.
A dicsőséges este után a hegy lábánál szomorú, kaotikus jelenet fogadta őket (lásd Mk 9:14-29). A kilenc tanítvány nem tudott meggyógyítani egy démontól megszállott fiút. Amikor Jézus odaért, mindenki hozzá szaladt. Kibontakozott előtte a történet: egy démon a hatalmába kerítette a gyermeket. Jézus hosszasan érdeklődött az eset részleteiről. Az apának mintha elfogyott volna a türelme, felemelte a hangját: „Ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülj rajtunk” (ÚRK)! Hirtelen, villámcsapásként született meg a gondolat az apában, hogy nemcsak a fiának, hanem neki is van gondja, mégpedig a hitetlenség, és talán az ő hitetlensége miatt nem gyógyult meg a fia. Kétségbeesésében ezzel az emlékezetes mondattal kérte Jézus kegyelmét: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek” (Mk 9:24). Jézus ekkor meggyógyította a fiút.
 

Milyen élethelyzetekben kellett felkiáltanod, hogy „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!” Volt már ilyen tapasztalatod? Mit tanultál belőle?

EGW idézet

Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelekor a halálból támadnak fel. Illés, aki anélkül változott el, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelekor változnak el halhatatlanságba, és élve ragadtatnak el a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az őt magába záró felhőt, és hallották a mennyi hangot: „Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok.” – Tapasztalatok és látomások, 164. o.

„Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.” (Mk 9:22) Hány bűnterhes lélek visszhangozta ezt az imát! A könyörületes Megváltó válasza mindenkinek ez: „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9:23) A hit köt össze a mennyel, ez ad erőt, hogy megbirkózzunk a sötétség erőivel. Krisztusban Isten eszközökről gondoskodott minden bűnös jellemvonásunk féken tartására, hogy ellent tudjunk állni bármilyen erős kísértésnek. Sokan úgy érzik, nincsen hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Az ilyen gyámoltalanok méltatlanságukban vessék alá magukat az irgalmas Megváltó kegyelmének. Ne önmagukra, hanem Krisztusra nézzenek, aki meggyógyította a betegeket, és kiűzte a démonokat, amikor az emberek között járt, és ma is ugyanaz a hatalmas Üdvözítő. A hit Isten Igéje által jön. Ragadd meg az ígéretét: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Vesd magad a lábához, és kiáltsd: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Mk 9:24) Ha ezt cselekszed, sohasem veszhetsz el, soha. – Jézus élete, 429. o.

Sátánnak és seregének a hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhatna okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál, aki hatalmasabb náluk. Házunkat reteszekkel és zárakkal gondosan bebiztosítjuk, hogy a gonosz emberektől megvédjük a javainkat és életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyton-folyvást igyekeznek a közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen nem építhetünk saját védelmi eszközeinkre. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják a gondolkozásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik a testünket, elpusztíthatják a javainkat és életünket. Egyedüli örömüket a szenvedésben és pusztításban találják. Félelmes helyzetben vannak azok, akik nem Isten kívánalmait követik, hanem Sátán kísértéseinek engednek, mígnem Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának. De akik Krisztust követik, az ő oltalma alatt biztonságban vannak. Isten a mennyből nagy erejű angyalokat küld a védelmükre. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít a népe köré. – A nagy küzdelem, 517. o.
 

5. Olvassuk el Mk 9:42-50 szakaszát! Mi fűzi egybe Jézus tanításainak ezt a részét? 

Első ránézésre úgy tűnik, ez a szakasz egymástól független tanításokat tartalmaz, amelyek között nincs egybecsengés, illetve ok nélkül kerültek egymás mellé. Azonban közelebbről megvizsgálva láthatjuk, hogy mindegyikben van egy-egy kulcsszó, ami a következőhöz fűzi. A rész három fő fogalom köré épül, amely lépésről lépésre viszi előre a tanítást: „megbotránkoztat”, „tűz”, „só”.
Az első tanítás „a kicsinyekről” szól, az új hívőkre utal. Isten országában a tanítók és a vezetők feladata, hogy különös gondot viseljenek az új megtérőkről, ahogyan az ókori társadalomban kellett viszonyulni a leggyengébbekhez, az özvegyekhez, az árvákhoz, az idegenekhez. Jézus túlzó kifejezéssel élve mondja, hogy jobb lenne az embernek a tengerbe fulladni, mint hogy a „kicsinyek” közül bárkit is megbotránkoztasson.
A „megbotránkoztat” kulcsszó vezet tovább a szakasz következő, leghosszabb tanításához. Két talányos kérdéssel találkozik itt az olvasó. Először is, valóban azt tanítja Jézus, hogy az ember vágja le a kezét, lábát, vájja ki a szemét? Másodszor pedig azt tanítaná, hogy létezik örökké égő pokol? Az első kérdésre nem a válasz, Jézus nem tanítja a csonkítást, hiszen azt a judaizmus tiltja (vö. 5Móz 14:1; 1Kir 18:27-28). Az Úr itt is a túlzás irodalmi eszközét használja. A kéz, a láb vagy a szem elvesztése szörnyű, de összehasonlíthatatlanul nagyobb tragédiának tartsák a keresztények egy bűn elkövetését!
A második kérdésre is a tagadó válasz a helyes. Nem, Jézus nem tanítja azt, hogy lenne örökké égő pokol. Honnan tudjuk? Először is a szakasznak valamennyire komikus hangulata van. Képzeljük el, amint az emberek fél szemmel, fél lábbal vagy fél kézzel vonulnak be a mennyei városba, a pokolba viszont egészségesen, csonkítatlanul érkeznek! Nem fordítva kellene lennie? Mivel ez a komoly téma groteszk elemeket tartalmaz, arra kell gondolnunk, hogy Jézus túlzó képekkel szemlélteti az üzenetét. A bűnt annyira komolyan kell venni, hogy inkább veszítse el az ember az egyik kezét, lábát vagy a szemét, mint hogy vétkezzen!
Az örökké égő pokollal kapcsolatosan pedig elmondhatjuk: a pokol következményei szólnak örökre, nem a tüze ég örökké. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). Aki nem üdvözül, az nem ég örökké, de örökre elvész – és ez hatalmas különbség!
 

EGW idézet

A Zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt, a keresztény futását az örök élet elnyeréséért: „Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra.” (Zsid 12:1–2) Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság – olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örök életért. Minden szokást vagy hajlamot, amely bűnre csábít, vagy szégyent hoz Krisztusra, le kell vetni, kerüljön bármibe. […]
„És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt – mondta az Üdvözítő –, jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre... És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt. Jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára.” (Mk 9:43–45) Ha a lábunkat vagy kezünket levágatnánk a testünkről, vagy a szemünket kivágatnánk annak érdekében, hogy megmentsük a testünket a haláltól, mennyivel inkább kell a kereszténynek igyekeznie, hogy levetkőzze a bűnt, amely a lélek halálát okozza. – Az apostolok története, 312. o.

Isten nem minden bűnt tekint egyformán súlyosnak. Az ő szemében is vannak fokozatai a bűnnek, akár az emberek ítéletében. De bármennyire csekélységnek tűnik is valamilyen vétek az emberek előtt, Isten előtt egyetlen bűn sem jelentéktelen. A részeges embert lenézik, és rámondják, hogy a bűnei kizárják őt a mennyből. Ugyanakkor megrovás nélkül burjánzik a büszkeség, önzés és irigykedés. Némelyik bűn különösen sérti Istent. – Bizonyságtételek, 5. köt., 337. o.

Az emberi agy képtelen felmérni, hogy mennyi bajt okozott az örök gyötrelemről szóló tévtanítás. A Biblia vallását, amely tele van szeretettel, jósággal és részvéttel, beárnyékolja a babona, és körülveszi a félelem. Ha meggondoljuk, hogy Sátán milyen hamis színekkel festi meg Isten jellemét, csodálkozhatunk-e azon, hogy az emberek a mi irgalmas Teremtőnket rettegik, sőt, gyűlölik? Azok az ijesztő nézetek, amelyek Istenről világszerte a szószékeken hangoznak el, emberek ezreit, sőt, millióit teszik kételkedővé és hitetlenné.
Az örök gyötrelem elmélete is hamis tan, Babilon utálatosságainak egyfajta bora, amellyel minden népet megitat (Jel 14:8; 17:2). Igazán rejtély, hogyan tudták Krisztus szolgái elfogadni és hirdetni ezt az eretnekséget a szószékről… Ha elfordulunk Isten Igéjének bizonyságtételétől, és csupán azért fogadunk el hamis tanításokat, mert atyáink tanították azokat, mi is a Babilonra kimondott ítélet alá esünk, és utálatosságainak borából iszunk. – A nagy küzdelem, 536. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Szolgálat” és a „Ki a nagyobb?” c. fejezetek, 360–375. o.
„A dicsőség előtt van a megalázkodás. A menny azt a munkást választja magas poszt betöltésére, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan alacsony beosztást vállal Isten előtt. A leggyermekibb tanítvány végzi Istenért a leghatékonyabb munkát. A mennyei értelmes lények azokkal tudnak együttműködni, akik nem a maguk dicsőségét keresik, hanem lelkek megmentéséért munkálkodnak” (i. m. 369. o.).
„»Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk« (Róm 15:1). Egy lelket sem szabad lebecsülni, aki hisz Krisztusban, legyen bár hite gyönge, lépte ingatag, mint a kisgyermeké! Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben – legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat – adósai vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét. A dicsőség angyalai, akik mindig a mennyei Atya arcát szemlélik, örülnek, ha a kicsinyeket szolgálhatják. Különös gondjuk van azokra a remegő lelkekre, akiknek jellemvonásaiban sok kifogásolnivaló van. Az angyalok mindig ott állnak, ahol a leginkább szükség van rájuk, azokkal harcolnak, akik a legkeményebb csatát vívják az énnel, akiknek körülményei a legkilátástalanabbak. Ebben a szolgálatban közreműködnek Krisztus igaz követői” (i. m. 372–373. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Máté 5–11; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Isten Igéjéből merített ismeret” c. fejezet, egészen a „Világosabb kinyilatkoztatások Istenről” c. alfejezetig
 

1.    Mikor nem lesz jutalmunk a mennyei Atyától?     
 

2.    Hogyan jelennek meg közöttünk a hamis próféták, és voltaképpen milyenek ők?     

3.    Melyik város lakói mentek ki mind Jézus fogadására?

4.    Hogyan „igazoltaték a bölcsesség”?    

5.    Ki az, aki fel van készülve a természettudományok kutatására?

Általános áttekintés

Isten országa meghatározó témája Márk evangéliumának. Jézus kijelenti, hogy Ő képviseli Isten országát, és azért jött, hogy helyreállítsa népét az Ő országa számára, következésképpen földi munkássága minden szempontja Isten megváltási tervének teljesedését szolgálja. Senki sem térítheti el Krisztust ettől a küldetésétől, megingathatatlan odaadással dolgozik ezért. Jézus földi munkásságának megerősítésében az Atya a megdicsőülés alkalmával még egyszer kijelenti Jézus származását, és azt kéri követőitől, hogy engedelmeskedjenek a Fiának.

A tanulmány témái

1.    Az Úr Jézus küldetésének elsőbbsége Isten megváltási tervének fényében.
2.    Isten országának dicsősége, ahogy Mk 9:1 versében, és kifejező módon a színeváltozás keretében kirajzolódik.

Magyarázat

Az Úr Jézus elsőbbsége

Márk az evangéliumában különleges figyelmet szentel az Úr Jézus emberekért végzett cselekedeteinek. Láthatjuk Őt tömegekhez szólni, de egyedüli emberekhez is. Tanítványai mindig jelen vannak az elbeszélő részekben, de a legtöbb jelenetben nincs fontos szerepük. Márk 8:27–33 szakasza azonban olyan narratív rész, amelyben szoros kölcsönhatás van Jézus és a tanítványok között. A jelenet Jézus és követői párbeszédével kezdődik, majd egyetlen tanítványra, Péterre összpontosul.
A beszélgetés Jézus önnön azonosságára vonatkozó kérdésével kezdődik. Egyes tanítványok hangot adnak azon érzésüknek, hogy nincs egyetértés az emberek közt arra vonatkozóan, hogy ki Jézus, és mi az Ő küldetése. Más tanítványok próféták vagy Keresztelő János munkájával azonosítják Jézus szolgálatát. A Megváltó kérdése nem azt jelenti, hogy nem volt tisztában a saját kilétével, ellenkezőleg: hangsúlyozni szeretné földi életének célját, és azt akarja, hogy a tanítványai közvetlenül tőle tudják és értsék meg küldetését. Ezért Péter válasza után – „Te vagy a Krisztus” (Mk 8:29) – Jézus elkezd feltárni néhány tápontot a jövőjével kapcsolatban. Péter ho Christos-ként, „a Krisztusként” (határozott névelővel) azonosítja a Mestert, a Messiást, a Felkentet (ld. Danker: A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 1091. o.). Jézus messiási azonossága összhangban van az evangélium eszkatológiai perspektívájával: Őt választotta ki és küldte el Isten, hogy megváltsa Izrael népét. Jézus messiási voltának megerősítése után Márk a Mester küldetésének részleteibe is betekintést nyújt: „És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni és harmadnapra feltámadni” (Mk 8:31). Jézus azt akarja, hogy a tanítványai megértsék földi életét: szolgálata alatt szenvedni fog, majd meghal, de fel fog támadni.
Márk 8:32–33 versei a Jézus és Péter közti párbeszédet örökítik meg. Márk szerint Péter elkezdte dorgálni Jézust. Máté kifejezőbb módon fogalmazza meg Péter véleményét Jézus céljával kapcsolatban: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik meg ez te véled” (Mt 16:22). Jézus rendkívül szigorú választ ad Péternek: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra” (Mk 8:33). Miért felelt Jézus ennyire keményen Péternek? Azon egyszerű oknál fogva, hogy Péter az Úr Jézus élete és küldetése lényeges szempontját – Isten megváltási tervét – feszegette. Az Úr Jézus soha senkinek nem engedi meg, hogy beavatkozzon Isten tervébe, akkor sem, ha „jó” szándék vezérli az illetőt. Veszekedhettek vele, sértegethették, bánthatták, és ezt szó nélkül tűrte. Egy dolgot azonban sohasem engedett meg: Istennek az Ő életére vonatkozó terve megvalósulásának akadályozását.
Isten terve ösztönzi az Úr Jézust, ez élete értelme, a testi tápláléknál is fontosabb számára: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem” (Jn 4:34; vö. Mk 6:31). Jézus életét Isten terve
„táplálja”, minden más másodrendű. Akarata teljesen alá van vetve Isten akaratának. Az Úr követői is csak akkor állíthatják magukról, hogy az Övéi, ha életük középpontja Isten és az Ő megváltási terve.

Isten országa dicsőségének fénye

„Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal” (Mk 9:1).
Ezt az igét Márk 8. fejezete utolsó verseinek fényében kell olvasni, ahol Jézus a tanítványság áráról beszél. A Megváltó világosan mondja, hogy „valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Mk 8:38, a szerk. kiemelése). Ebben az igei szakaszban Jézus két korszakra utal: nemzedéke korára, valamint annak a nemzedéknek az idejére, amely életben lesz Jézus második eljövetelekor. Jézus megdicsőülése Márk 9:2–7 verseiben eljövendő megdicsőülésének korlátozott, de pontos ábrázolása. Péter, aki tanúja volt Krisztus színeváltozásának ekképpen értelmezi az eseményt: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának” (2Pt 1:16, a szerk. kiemelése). Az „akik nem kóstolnak addig halált” (Mk 9:1) kifejezésre vonatkozóan az Adventista Bibliakommentárban a következőket olvashatjuk: „Jelentősége van annak, hogy mind a három szinoptikus evangélium beszámol a színeváltozásról, miután ez a jövendölés elhangzik. […] Továbbá mindhárom evangélium megemlíti azt is, hogy a megdicsőülés a kijelentés után mintegy héttel történt meg, utalva arra, hogy az esemény a jövendölés teljesedése. A leírás két része közötti kapcsolat úgy tűnik, elűzi annak lehetőségét, hogy Jézus másra utalt volna, mint a színeváltozásra, ami a dicsőség országának kicsinyített bemutatása” (5. köt., 436. o.).
A szöveg egy másik olvasata szerint Márk Jézus visszajövetele dicsőséges napjának eszkatológiai eseményére utal, amikor „némelyek az itt állók” közül (Mk 9:1) megkapják végső büntetésüket. A halál ebben az esetben a második halál, következésképpen az igazakra nem vonatkozik Márk 9:1 verse. Ahhoz azonban, hogy ezt az igeverset ebben a kontextusban interpretáljuk, az „addig nem kóstolnak halált” kifejezés a „második halálra” történő jelképes utalásként értelmezendő.
Márk 9:1 versének egy harmadik magyarázata a „lát” ige sajátságos jelentéséből fakad. A görög eidon ige általánosabb értelemben ekképpen is fordítható: „felfog [valamit]”, „tudatára ébred [valaminek]”, „különleges módon megfigyel [valamit]”, „érdeklődést tanúsít [valami iránt]” (ld. A Greek-English Lexicon of the New Testament, 279–280. o.). Ebben az értelemben Márk 9:1 verse az ígéret megdicsőülés általi teljesedésén kívül más eseményekre is vonatkoztatható, továbbá Péteren, Jakabon és Jánoson – Jézus színeváltozása egyedüli tanúin – kívül másokat is érinthet.
R. Alan Cole igemagyarázata ezzel kapcsolatosan hasznos lehet: „[Márk 9:1] verse vagy a színeváltozásra utal, amely rögtön az ígéret elhangzása után történik – ami elfogadható magyarázatnak tűnik; vagy majdani eseményekre, amelyek egy akkori ember élethosszánál nem később történnek meg, mint például Krisztus feltámadás által megerősített győzelme a kereszt felett (Kol 2:15); vagy a Szentlélek kitöltetésére; vagy pedig Isten országa áldásainak későbbi kiterjedésére” („Mark: An Introduction and Commentary”, Tyndale New Testament Commentaries, 1989, 2. köt., 213–214. o.).
Egy másik fontos megjegyzendő részlet Márk 9:1 versével kapcsolatosan az, hogy a görög erchomai ige (jelentése: „[el]jön”) az „Isten országa eljött hatalommal” mondatban befejezett múltidőben szerepel, amiből következik, hogy Isten országa már eljött. Ez a gondolat összhangban van Márk 1:15 versével, mely szerint „elközelített az Istennek országa.” A központi téma itt is Isten országa. Krisztus forrón reméli, hogy a körülötte lévők közül sokan még a halála napja előtt megértik, tudatosítják magukban Isten országának munkáját.
Kétségtelen, hogy Krisztus megdicsőülése és más, ezt követő események – mint a Megváltó keresztre feszítése és feltámadása – fontos jelzők, amelyek szerepe a tanítványok hitének próbára tétele és megerősítése. Ez a gondolat Ellen G. White perspektívájával is összhangban van:
„A tanítványok bizonyosak afelől, hogy Mózes és Illés Mesterük védelmére, királyi tekintélyének megalapozására érkezett. A koronát azonban a keresztnek kell megelőznie. Beszélgetésük tárgya nem Krisztus trónra emelése, hanem Jeruzsálemben bekövetkező halála” (Jézus élete, 422. o.).
A színeváltozás a második eljövetel káprázatos eseményének nyilvános főpróbája volt. Egy ilyen dicsőséges nap csodálattal töltötte el a tanítványokat. Szemük előtt jelent meg Mózes és Illés, aki beszélgetett is Jézussal (Mk 9:4). Ellen White szerint mind Mózes, mind Illés a megváltottakat jelképezi; Illés azokat, akik nem „kóstolnak halált”, Mózes pedig azokat, akik fel fognak támadni a föld porából. „A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek; Illés pedig az elváltozott szentek képviselője” (Jézus élete, 422. o.).
A színeváltozás fontos szerepet tölt be Márk evangéliumának narratív vonalán. Ez által az esemény által Jézus szerepe mint Isten Fia megerősödik. Az Atya Isten feltár egy töredéket országának gyönyörűségéből, majd egy felhő képződik, és árnyékba borítja Isten dicsőségét. Hangja megszólal a felhőből, és ellentmond Péter elhamarkodott, arrogáns tanácsának: „[…] a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, Őt hallgassátok!” (Mk 9:7). Ez az epizód szemlélteti, mennyire fontos elismernünk Jézust Isten Fiának, viszont azt is közvetíti számunkra, hogy üdvösségünkben játszott szerepének elismerésén túl elengedhetetlen, hogy engedelmeskedjünk is Neki. A Bibliában az Úr iránti engedelmesség az Úr iránti hódolás szinonimája. Az ilyen engedelmesség Jézus Krisztusnak való naponkénti átadást feltételez, következésképpen a Megváltó ismeretét az alázatnak kell követnie.
A héten tanulmányozott igeszakaszok kiemelik Jézus messiási azonosságát, és jelentős jeleket tárnak fel Isten országának hatalmáról és dicsőségéről. Suzanne W. Henderson találóan fejezi ki ezt a gondolatot, amikor ezt írja: „A második evangélista ezt az identitást egyértelműen Jézus messiási küldetésének tüzébe illeszti: előre vetíti Isten döntő győzelmét a jelenlegi gonosz korszak hatalmai felett” (Christology and Discipleship in the Gospel of Mark, 2006, 4. o.).

Alkalmazás

1.    A megdicsőülés eseménye leírhatatlanul csodálatos, ugyanakkor sokkoló is volt, így hát a tanítványok nagyon megijedtek (Mk 9:6). Kérd meg csoportod tagjait, hogy gondoljanak az Úr Jézus második eljövetelére. Mi jut legelőször az eszükbe? Kérj meg néhány személyt, hogy ossza meg a csoporttal a benyomásait!
2.    Mi fog történni a második eljövetelkor az elhunyt igazakkal? Beszéljétek meg a csoportban Pál apostol tanítását: „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. […] Akkor beteljesül amaz ige, mely meg van írva: Elnyeletett a halál diadalra” (1Kor 15:52, 54)! Milyen vigaszt és reménységet találunk ebben a tekintetben?