Példázatok

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 104:12; Ézsaiás 6:1-13; Dániel 4:10-12; Márk 4:1-34; Jakab 1:21

Ezen a héten Márk evangéliumának 4. fejezetét fogjuk tanulmányozni. A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) között ebben van a legkevesebb példázat.
A teológusok sok-sok éven át vitatkoztak Jézus példázatainak jelentéséről és magyarázatáról: hogyan értelmezzük azokat, mit jelentenek, miért alkalmazta Jézus a példázatokat, milyen tanulságokat közvetítenek, és mennyire kell azokat szó szerint érteni, vagy pedig teljes mértékben allegóriák stb.
Nyilván nem itt és most fogjuk megoldani mindezeket a kérdéseket, viszont alaposan megvizsgáljuk a példázatokat, és Isten kegyelméből majd azzal az érzéssel fejezzük be ezt a tanulmányt, hogy megértettük, amit Jézus közölni akart általuk.
Márk 4. fejezete öt példázatot tartalmaz: a magvető, a lámpás, a mérték, a növekvő mag és a mustármag. A szakasz nagy része a magvető példázata köré épül. Jézus ezt mondja el először, amit a példázatok indoklása követ, végül pedig jön a magyarázat. Ez a három lépésből álló minta áll a vasárnapi, a hétfői és a keddi tanulmány fókuszában, a többi példázatot pedig szerdán és csütörtökön tanulmányozzuk majd.
 

EGW idézet

Saját bölcs szándéka szerint az Úr illusztrációkba és jelképekbe rejtette lelki igazságait. Szóképek használatával a legvilágosabb és leghatásosabb feddést adta gyakran vádlóinak és ellenségeinek, szavaiban pedig nem találhattak semmit, ami miatt kárhoztatni lehetett volna Őt. Úgy találta, hogy példázatokban és hasonlatokban tudja a legjobban átadni az isteni igazságokat. Hallgatói számára a természeti világból vett példákkal és illusztrációkkal, egyszerű nyelven lelki igazságokat nyitott meg, és olyan becses alapelveket jelentett ki, amelyekről hallgatósága teljesen elfeledkezett volna, ha nem kötötte volna ezeket az élet mozgalmas jeleneteihez, tapasztalataihoz vagy a természethez. Ily módon felkeltette érdeklődésüket, kérdések merültek fel bennük, és amikor sikerült teljesen lekötni a figyelmüket, határozott benyomással a szívükbe véste az igazság bizonyságát. Így tudott megfelelő hatást gyakorolni az emberi szívre, hogy aztán a hallgatóinak később, amikor rápillantottak arra a dologra, amivel a tanítást összekötötte, eszükbe jussanak az isteni Tanító szavai. – A keresztény nevelés alapjai, 236. o.

Az igazság – Krisztus igazsága – olyan átfogó és olyan sokrétű, hogy a természet minden mozzanatát felhasználta szemléltetésére. A napról napra látható jelenségeket összekapcsolta valamilyen lelki igazsággal, és így az egész természet a Mester példázatainak foglalata.
Szolgálatának korábbi szakaszában Krisztus oly egyszerűen és világosan beszélt hallgatóihoz, hogy valamennyien megérthették volna azokat az igazságokat, amelyek bölccsé tehetnek az üdvösségre. Sok szívben azonban nem vert gyökeret az igazság, Sátán hamar kikapta onnan. „Azért szólok velük példázatokban – mondta Jézus –, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek... Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták.” (Mt 13:13–15) – Krisztus példázatai, 20. o.
 
Krisztus olyan igazságokat tárt fel, amelyek elfogadására nem voltak felkészülve az emberek. Sőt, még a megértésükre sem. Ezért tanította őket példázatokban. Tanításai, amelyeket összekapcsolt az életből, a gyakorlatból és a természetből vett képekkel, lekötötték a figyelmüket, és megérintették a szívüket. Később, ha ránéztek azokra a dolgokra, amelyekkel tanításait szemléltette, visszaemlékeztek a menynyei Tanító szavaira. Akik megnyitották szívüket a Szentlélek munkája előtt, azok egyre jobban megértették, mit jelentenek a Megváltó tanításai. A homályos kérdések megvilágosodtak, és a nehezen érthető dolgok nyilvánvalóvá lettek.
Jézus minden szívhez utat keresett. A sokféle példázattal nemcsak különböző oldalról mutatta be az igazságot, hanem különböző életfelfogású hallgatóira is hatást gyakorolt. A mindennapi életüket körülvevő képekkel felkeltette érdeklődésüket. Hallgatói közül senkit sem mellőzött, és senkit sem felejtett ki. A legegyszerűbb, a legbűnösebb is meghallotta tanításaiban azt a hangot, amely együttérzéssel és szeretettel szólt hozzá. – Krisztus példázatai, 21. o.
 

1. Olvassuk el Mk 4:1-9 szakaszát! Soroljuk fel a különböző talajtípusokat! Mi történik a beléjük hulló maggal?

Az evangéliumi példázatokat olvasók gyakran rögvest át akarnak ugrani a Jézus által adott magyarázatra. Hiszen nem az a lényege ezeknek a történeteknek, hogy lelki igazságokat tanítsanak a keresztény életre vonatkozóan? Igen, de néha Jézus sem magyarázta meg a példázatot, csak néhány rövid megjegyzést tett: „Az Isten országa olyan…”, vagy „Akinek van füle, hallja…”.
Következésképp jó, ha lelassítunk és egyszerűen magát a történetet elemezzük, hogy észrevegyük, merre mutatnak az elbeszélés jellemző vonásai. Nos, ha ezt a módszert követjük, a magvető példázata többféle gondolatot tartalmaz. A mag minden esetben ugyanaz, de négyféle talajba hull. A talaj típusa nagy mértékben befolyásolja a mag sorsát. Egy folyamatos történet helyett a példabeszéd valójában négy különálló történet, amelyek más-más környezetben játszódnak, mégis kerek egészet alkotnak. Az elbeszélés végéhez minden egymást követő történetben kicsit hosszabb idő múlva jutunk el.
Az útszélre esett magot azonnal felkapják a madarak: „És történt vetés közben, hogy némelyik mag az útfélre esett, és jöttek a madarak, és felkapdosták” (Mk 4:4, ÚRK).
A köves talajra hullott mag végzete több nap vagy hét múlva teljesedik, amikor például kiégeti a nap.
A tövisek közé esett mag esetében még több idő kell ahhoz, hogy terméketlen élete véget érjen, mert a gyomnövények megfojtják.
A jó talajba hullott magnak kell mind közül a leghosszabb idő, feltételezhetően a növekedés teljes időszaka.
Három történet szól a kudarcokról, és csak az utolsó a sikerről, a jó és bőséges termésről. A kudarc kockázatára, ugyanakkor a siker bőséges kimenetelére utal a történetek hossza, az egymást követő történetekben a folyamatok egyre hosszabb volta és az, hogy csak az egyik szól a sikerről. A példázat a tanítványság áráról, a benne rejlő kockázatokról, ugyanakkor Jézus követésének bőséges jutalmáról is szól.
 

Milyen más lelki tanításokat nyerhetünk a természetből?

EGW idézet

Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg a várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálataikat Isten rendelte el. E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket a gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. […]
Jézus Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert egy üdvözítő helyett ők jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe. – Krisztus példázatai, 34. o.

A Biblia után a természet legyen a fő tankönyvünk… Mikor elvetjük a magot, és ápoljuk a növényt, ne feledjük, hogy Isten teremtette és adja a magot a földnek. Isten gondoskodik hatalmával arról a magról. Az ő rendelése, hogy a mag, mikor elhal, átadja életét a szárnak és kalásznak, ahol megint más magok fejlődnek, hogy megbecsüljük, majd újra a földbe ültessük termést hozni. Arra is felfigyelhetünk, hogy az embernek is közre kell működni ebben. Az embernek is meg kell tennie a magáét, neki is részt kell vennie a folyamatban. Ez az egyik tanulság, melyre a természet tanít, és ismerjük fel benne a komoly, szépséges rendet. – Bizonyságtételek, 6. köt., 185. o.

Jézus elmondta a példázatot, de nem adott arra azonnal magyarázatot. A szöveg szerint (Mk 4:1) „nagy sokaság” előtt beszélt, a példázat jelentését azonban csak később, kisebb körben mondta el (Mk 4:10).

2. Olvassuk el Mk 4:13-20 szakaszát! Hogyan magyarázta Jézus a magvető példázatát? 

Jézus a példázat kapcsán azonosította a különböző részletek által jelképezett külső dolgokat. Az értelmezés jelzi, hogy a történet laza allegória, utalásokat tartalmaz a való világra, de nem feltétlenül tér ki minden egyes részletre. Jézus a magot „az igével” azonosítja, Isten Igéjére utal, főként ahogyan azt Ő hirdette. Jak 1:21 kijelentésében ez áll: „Azért vessetek el minden undokságot és a gonoszság sokaságát, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket” (ÚRK).
Az eltérő talajtípusok a különböző hallgatókat jelképezik. Jézus értelmezése szerint mindenki hallja az Igét, vagyis mindenféle talajba hull mag, a fogadtatás azonban eltérő. A gyalogösvényt keményre taposták, onnan a madarak felkapkodják a magot. Jézus ehhez hasonlítja, amikor Sátán kiöli az igazságot valakiből. A köves talaj nem mély. Jézus azokhoz az emberekhez kapcsolja ezt a képet, akiknek az elköteleződése csak felszínes, akik nem számolnak a tanítványság árával. A tövises talaj megfojtja az elvetett magot. Jézus úgy magyarázza, hogy ez az élet gondjait és a javakat jelképezi, amelyek kiszorítják az Igét a hallgatókból. A jó talaj viszont azokat jelképezi, akik hallják az Igét, befogadják, ami aztán felnövekedve bőséges termést hoz.
A leghosszabb magyarázat a köves és a tövises talajhoz tartozik. A köves talajhoz hasonlító hallgatókat jellemezve Jézus rámutat az egymásnak ellentmondó elemekre: ezek az emberek örömmel fogadják az Igét, de nem kitartó tanítványok. Amikor üldözés, nehézség áll be, hátat fordítanak. Velük ellentétben a tövises talajjal szimbolizált hallgatók nem a nehéz idők miatt fordulnak el, hanem inkább a jó időszakban: figyelmüket Isten országa helyett a világ dolgai kötik le. Gondolataik akörül forognak, amit a világ nyújtani tud.
 

Gondolkodjunk el a saját életünkről! Beszüremlenek-e keresztény tapasztalatunkba az útszél, a köves talaj vagy a tövises föld jellemzői? Ez alattomosabban történhet, mint hinnénk. Mi mindenen kell változtatnunk, ha erre volna szükség?

EGW idézet

A magvetőről szóló példázat legfontosabb tanulsága a talajnak a mag növekedésére gyakorolt hatása. Krisztus ezzel a példázattal adta tudtul hallgatóinak, hogy veszélyes dolog bírálni a tetteit, vagy azért siránkozni, hogy azok nem felelnek meg az elképzeléseiknek. A legfontosabb kérdés, hogy miként értékelik tanítását. Elfogadásán vagy elvetésén múlik örök életük. – Krisztus példázatai, 43. o.

Krisztus a magvetőről szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Krisztus e példákkal azt tanítja, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt a szívünkben és életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény nem független az akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de tudunk dönteni, és tőlünk függ, hogy mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé Isten szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret, és gonoszsága növekedéséért, amely meggátolja a jó mag kifejlődését. Művelnünk kell szívünk kertjét. Mélységes bűnbánatnak kell felszántani a talajt. Ki kell irtani a mérgező, sátáni hajtásokat. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. Az emberi szív bűnös hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet leküzdeni… Ezt a munkát Jézus akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben a munkatársai. – Krisztus példázatai, 56. o.

Ne engedjük, hogy a világ dolgai elvonják a figyelmünket, és mind az elménket, mind a testünket magukkal ragadják. Különben a körülöttünk élőket fosztjuk meg azoktól a szavaktól és jó cselekedetektől, amelyek hozzájárulnának a felemelkedésükhöz. A világosság kiáradását a földi dolgok akadályozzák, és ezért nem áradhat ki a kegyelem sem, amit Krisztus meg szeretne osztani az emberekkel. Sokaknak egyre inkább gyengül az ereje, így nem tudják továbbadni a világosságot másoknak, mivel ők sem az erő forrásától merítik erejüket. Isten felszólítja őket, hogy szakadjanak el mindattól, ami káros hatással van az elméjükre, és tönkreteszi a vallásos életüket.
Mindenkit nyomasztanak a gondok, terhek és a sürgős tennivalók, de minél nagyobb nyomás nehezedik rád, minél súlyosabb terheket kell cipelned, annál nagyobb szükséged van a mennyei segítségre. Jézus lesz a segítőd. Szüntelenül szükséged van arra, hogy élő világosság vetüljön az utadra, és akkor a mennyei sugarak másokra is visszatükröződnek rólad. – Our High Calling, 280. o.
 

3. Olvassuk el Mk 4:10-12 verseit! Miért tanított Jézus példázatokban?

Felületesen olvasva az lehet a benyomásunk, hogy Jézus azért tanított példázatokban, mert sötétségben akarta tartani a kívülállókat. Ám ez a megközelítés igen távol áll attól, ahogyan Márk evangéliuma többi részében látjuk az Úr tetteit. Mk 3:5-6 versei arról tudósítanak, hogy felettébb elszomorította a vallási vezetők szívének keménysége. Mk 3:22-30 szakaszában komolyan reagál az írástudók vádjaira, részletesen elmagyarázza, miért tévednek. Mk 12:1-12 verseiben a vallási vezetők megértik, hogy a gonosz bérlők példázata róluk szól. Ez valójában figyelmeztetés, hogy hová vezet a Jézus ellen szőtt tervük, és milyen szörnyű következményei lesznek, ha azt megvalósítják. Jézus nem figyelmeztette volna őket, ha nem törődik velük, tehát a 4. fejezetben elhangzó szavait is alaposabban meg kell vizsgálnunk, hogy megértsük a mondanivalót. Ézs 6:9-10 verseit fogalmazta újra.

4. Olvassuk el Ézs 6:1-13 verseit! Mi történt itt Ézsaiással? Milyen üzenetet kapott, amit át kellett adnia Izraelnek?

Amikor Ézsaiás látomásban megpillantotta Istent a templomban, lenyűgözte a Mindenható dicsősége, ugyanakkor megdöbbentette saját tisztátalansága. Isten azonban megtisztította, majd egy megrendítő üzenetet bízott rá. Ez a szakasz elüt úgy Márk evangéliumának, mint Ézsaiás próféta könyvének többi részétől, ahol sok vigasztalást kap Isten népe.
Az Ézsaiás 6. fejezetében található üzenetnek fel kellett ráznia a népet, hogy felébredve visszaforduljanak gonosz útjaikról. A kulcs Jézus szavainak megértéséhez Mk 3:35 versében található. Ahhoz, hogy valaki megértse Őt, a tanításait, cselekednie kell Isten akaratát, így válik Jézus családjának tagjává. Azonban aki már eldöntötte magában, hogy Jézust az ördög szállta meg, az nem fog hallgatni rá.
Jézus nem azt akarta kifejezni az Ézsaiás 6. fejezetéből vett idézettel, hogy Isten egyeseket kirekeszt. Az embert a saját előfeltételezése és szívének keménysége gátolja meg abban, hogy elfogadja a megmentő igazságot. Ez az igazság a magvető példázatának átfogó elve. Mindenki maga dönti el, hogy milyen talaj akar lenni. Ki-ki maga határoz arról, hogy átadja-e az életét Jézusnak, vagy sem. Végül mindnyájan választunk.
 

EGW idézet

Jézus érdeklődést akart ébreszteni. Fel akarta rázni a közönyöseket és szívükbe vésni az igazságot. A példabeszéd népszerű tanítási mód volt. Nemcsak a zsidók értékelték és figyelték, hanem más népek is. Jézus ennél hatásosabb tanítási módszert nem is alkalmazhatott volna. Hogyha hallgatói meg akarták volna ismerni a mennyei dolgokat, akkor megérthették volna szavait, mert mindig kész volt arra, hogy megmagyarázza őket az őszinte érdeklődőknek. – Krisztus példázatai, 20. o.

Jézus próbálta megértetni a tanítványokkal, hogy Ő példázatokba burkolva tárja eléjük a nagy igazságokat, hogy akik nem rendelkeznek az igazsággal, nem szeretik az igazságot, és akiknek a szíve saját természetük, valamint hajlamaik csapdájába esett, ne ismerhessék meg tanításait. […]
A gyümölcstelen hallgatókat az Úr kétkedőknek, felületeseknek vagy világiaknak nevezi. Ezek az emberek nem képesek felfogni az igazság csodálatos dicsőségét és szívükre gyakorolt hatását. Hiányzik belőlük az a hit, amely legyőzi a világot, ezért a világ óhatatlanul is le fogja győzni őket. – This Day With God, 361. o.

Jézusnak más oka is volt arra, hogy példázatokban tanítson. A köré gyűlt tömegben voltak papok és rabbik; írástudók és vének; Heródes-pártiak és főemberek; világot szeretők, fanatikusok, becsvágyók; akik mindennél jobban szerettek volna vádat találni ellene. Kémeik nap mint nap a nyomában jártak, hogy olyat hallhassanak tőle, aminek alapján elítélhetik, és örökre elnémíthatják azt, aki szinte az egész világot magához vonzotta. A Megváltó ismerte az emberek jellemét, és úgy tolmácsolta az igazságot, hogy semmi okot ne szolgáltasson arra, hogy ügyét a Szanhedrin elé vigyék. Példázatokban feddte meg a magas állásúak képmutatását és gonosz cselekedeteit. Szimbólumokba öltöztetve olyan éles igazságokat tárt fel, amelyeket nem hallgattak volna meg nyílt dorgálásként, szolgálatának pedig gyorsan véget vetettek volna. Miközben kitért a kémkedők elől, olyan világossá tette az igazságot, hogy a tévelygés lelepleződött, és a becsületesek okultak tanításából. A teremtett dolgokból vett példákkal világossá tette Isten bölcsességét és végtelen kegyelmét. A természet dolgai és az élet tapasztalatai által Istenről tanította az embert. „Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik” (Róm 1:20).
A Megváltó példázatai megmutatják, hogy mi is a „magasabb műveltség”… Az emberek értelmét minden tanításában a végtelen értelemmel kapcsolta össze. Nem biztatta őket az Istenről, Igéjéről és műveiről kialakított emberi elméletek tanulmányozására. Inkább arra tanította őket, hogy szemléljék a műveiben, Igéjében és gondviselésében megmutatkozó Istent. – Krisztus példázatai, 22. o.

5. Olvassuk el Mk 4:21-23 verseit! Mit hangsúlyoz Jézus a lámpás példázatában?

Jézus napjaiban a házak mérete és felépítése eltérő volt a világnak azon a részén, a helytől és lakóik anyagi helyzetétől függően. Az épületek a görög minta szerint körbefogták az udvart, eltérő méretben, komforttal. Az is lehet, hogy Jézus kisebb parasztházról beszélt. Akár nagy, akár kicsi a ház, itt az elv a lényeg: egy nap kiderül az igazság Jézusról.
Mk 4:21 versében Jézus két kérdést tesz fel. Az elsőre tagadó válasz várható: „Vajon a lámpást azért hozzák be, hogy a véka vagy az ágy alá tegyék” (ÚRK)? A második kérdés igenlő választ vár: „Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék” (ÚRK)? Jézus abszurd, csaknem humoros jelenettel érzékelteti a mondandóját. A lámpák (mécsesek) arra valók, hogy fényt adjanak, másként értelmetlen a létük. Mk 4:22 magyarázata szerint a példázat a nyilvánosságra került titkokra utal. Akinek feltörték már az e-mail fiókját vagy a számítógépét, tudja, milyen az, amikor titkok derülnek ki róla, persze Jézus itt az evangéliumról beszél.
 

6. Olvassuk el Mk 4:24-25 verseit! Mi a tanulsága a mérőkosárról szóló példázatnak?

Világszerte piacokon árulják a friss terményeket. Az árusoknak van olyan eszközük, amivel megmérik az eladó terméket. Általános gyakorlat, hogy egy kicsit többet tesznek a mérlegre, és így a vásárló úgy érzi, becsületesen szolgálják ki. Jézus a jó árus gyakorlatára építve mondja, hogy legyünk nyitottak az igazság befogadására. Aki nyitott és követi a világosságot, egyre többet és többet kap, aki azonban elutasítja a fényt, azt is elveszíti, amije azelőtt volt.

Hogyan sajátíthatjuk el igazán azt az elvet, hogy amilyen mértékkel mérünk, ugyanolyannal mérnek nekünk is? Gondoljunk erre az emberi kapcsolatainkban!

EGW idézet

Jézus érdekessé tette tanításait. Azzal ragadta meg hallgatói figyelmét, hogy gyakran közvetlenül a természet világából kölcsönzött szemléltető, találó képeket… Az Üdvözítő végigtekintett a sokaságon, majd a felkelő napra pillantva így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a világ világossága.” Amint a nap egyre jobban fénylik, eloszlatva az éjszaka árnyait s életre ébresztve a világot, Krisztus követőinek ugyanúgy kell előrehaladniuk szeretetküldetésükben szétárasztva a menny világosságát a tévelygés és a bűn sötétjében veszteglőknek.
A hajnal tündöklő fényében élesen kidomborodtak a környező halmokon épült városok és falvak, csak még vonzóbbá varázsolva a látványt. Jézus rájuk mutatva mondta: „Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Mt 5:14) Majd hozzáfűzte: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5:15) Jézus hallgatói többségükben földművesek és halászok voltak, akiknek egyszerű lakása egyetlen helyiségből állt, ahol a tartóról egyetlen mécses világított a ház valamennyi lakójának. Ezért mondta Jézus: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16) – Gondolatok a hegyibeszédről, 38–39. o.

Isten világosságban részesített, de nem azért, hogy véka alá rejtsd, hanem a tartóra tűzd, hogy a ház népe javára legyen. Fényljék hát a fényed másoknak is, hogy megvilágítsa az embereket, akikért Krisztus az életét adta. A szívedben uralkodó Isten kegyelme, mely Jézusnak veti alá gondolataidat, eredményes emberré tenne téged Krisztus és az igazság oldalán. […]
A lélekmentés legyen mindazok életműve, akik Krisztus nevét vallják. Adósai vagyunk a világnak az Istentől nyert kegyelemért, a ránk ragyogó fényért és az igazság szépségének és hatalmának fölfedezéséért. – Bizonyságtételek, 4. köt., 52–53. o.

Anyagi ügyeinkben határozott világosságot kell ragyogni engednünk. Ne kövessünk el semmi becstelenséget. Intézzünk mindent a legszigorúbban vett becsületességgel. Inkább veszítsünk anyagilag, mintsem becstelenül tegyünk szert pénzre. Itt kell élnünk az Isten törvényét, itt kell jellemünket isteni hasonlóságra tökéletesítenünk. Akár hívőkkel, akár hitetlenekkel, anyagi ügyeinket egyenes, igazságos elvek alapján kell intéznünk. Mindent Isten törvényének fényében lássunk, bármi csalás nélkül végezzünk a ravaszság egyetlen morzsája nélkül. […] „A hamis mértek utálatos az Úrnál.” – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1158. o.
 

7. Olvassuk el Mk 4:26-29 verseit! Mi az elsődleges mondanivalója ennek a példázatnak?

Márk evangéliumának nagy részében fellelhetők a Mátéval, Lukácscsal (vagy mindkettővel) párhuzamos gondolatok. Itt viszont más a helyzet, mert ez a részlet csak Márknál található meg. E rövid példázat a növekedés folyamatát érzékelteti. Jézus arra utal, hogyan hat Isten országa. Van benne szerepe az embereknek, de a valódi növekedés Isten munkája. Ez nem végtelen folyamat. A történet hirtelen ér véget, amikor a gabona beérik. Ugyanilyen hirtelen fog véget vetni Krisztus visszajövetele a világ történelmének.

8. Olvassuk el Mk 4:30-32 verseit! Milyen fontos üzenetet közöl a mustármagról szóló példázat?

Ez a példázat azt érzékelteti, hogyan növekszik hatalmassá egy icipici dolog. A mustármag mindössze 1-2 mm átmérőjű. Az itt említett növény valószínűleg a fekete mustár (Brassica nigra). Bár nem ez a legkisebb mag a világon, de azért nagyon apró, különösen a belőle kikelő növényhez képest, ami 3 m magasra is megnőhet. Jézus megjegyzi, hogy a mustárfa ágai között madarak is fészkelnek. Ez utóbbi kijelentés utalás Zsolt 104:12, valamint Dán 4:10-12 versére. A 104. zsoltár Isten hatalmáról beszél, amellyel megalkotta a világot, Dániel 4 pedig Nabukodonozort ábrázolja óriási faként, amely az egész világnak árnyékot és táplálékot ad.
Jézus itt azt emeli ki, hogy Isten országa kicsiben kezdődött, de hatalmas és lenyűgöző lesz. Abban a korban az emberek talán lenézték az egyszerű galileai vándortanítót és tanítványait, de az azóta eltelt idő megmutatta, hogy kegyelmének országa az egész világra kiterjed.
 

„És Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég” (Mt 24:14, ÚRK). Gondolkozzunk azon, hogy milyen volt az „egyház” abban az időben, amikor Jézus ezt a jövendölést mondta! Miért különösen figyelemreméltó, sőt hiterősítő ez a számunkra?

EGW idézet

Jézus a mindennapokból kölcsönzött példák és szemléltetések segítségével tanított. Ezáltal a természeti jelenségeket a lelkiekkel társította, és hallgatóinak életét összekapcsolta az Igéjében található csodálatos igazságokkal. Ezek után, valahányszor szemeikkel megpillantották azt, amivel Jézus az örök igazságot társította, mindig visszaemlékeztek szavaira.
A magvető példázata az egyik legszebb és legmeghatóbb történet. „És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja, miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.” (Mk 4:26–29) Aki ezt a példázatot elmondta, Ő maga teremtette a törékeny magot, adott annak életerőt, és fektette le a növekedését szabályozó törvényeket. Utána pedig fizikai és lelki téren is élő szemléltetés által mutatta be az igazságot. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 140. o.

Amikor Jézus ezt a példázatot mondta, közelben és távolban a fű és a gabona közül kiemelkedő mustárfákat lehetett látni. Ágaikat lágyan lengette a szél. Madarak röpködtek ágról ágra, és a lombok között csipogtak, fütyörésztek. A mag, amelyből ezek az óriás növények kifejlődtek, a legkisebb magvak egyike volt. Először zsenge, de erőtől duzzadó hajtást eresztett, majd addig nőtt és fejlődött, mígnem teljes nagyságában pompázott. Krisztus országa is gyengének és jelentéktelennek látszott indulásakor. Földi birodalmakhoz viszonyítva a legkisebbnek tűnt. A világ uralkodói szemében nevetséges volt, hogy Krisztus királynak mondja magát. A követőire bízott nagyszerű igazságok azonban mennyei erővel ruházták fel azt a birodalmat, amelyről prédikáltak. És milyen rohamosan nőtt, milyen messzire terjedt befolyása! Amikor Krisztus ezt a példázatot elmondta, csak néhány egyszerű galileai képviselte az új birodalmat. Újra meg újra elhangzott, hogy az emberek ne társuljanak a Jézust követő, egyszerű lelkivilágú halászokhoz, mert szegények, és számuk oly kevés. De a mustármagnak fejlődnie kellett, és ágait az egész világra kiterjesztenie. Amikor a földi birodalmak, amelyeknek dicsősége elkápráztatta az embereket, elpusztulnak, Krisztus országa – a csodálatos, mindent átfogó hatalom – akkor is megmarad. – Krisztus példázatai, 77. o.

Krisztus országa különb bármilyen földi uralomnál, és azokat képviseli, akik ezt az országot lakják. „És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?” (Mk 4:30) Nincs semmi a földön, amihez hasonlíthatnánk. Isten országában szent szeretet uralkodik, ahol a szolgálattevőket is a szeretet vezérli. Jézus azt kérte szolgáitól, hogy tanúsítsanak irgalmat és szeretetteljes jóságot, mivel ezek az ő tulajdonságai, továbbá pedig, hogy minden munkájukban leljenek örömet, visszatükrözve az isteni természet emberiség iránti gyöngéd együttérzését. – The Review and Herald, 1908. március 19.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó, „A magvető kiment vetni” c. fejezet, 17–26. o; Isten csodálatos kegyelme, „Ellentétben a földi országokkal” című fejezet.

„Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket! Aki önmagának él, az nem hívő keresztény.
Kövessük eljárásunkban a szeretet elvét! Isten kormányzata menynyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.
A szeretet áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve áldozatra épült – áldozatra, amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért. Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja” (i. m. 27–28. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zakariás 2–8;
Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A helyes és a helytelen nevelés” c. fejezet „Izgalmas kiadványok” c. alfejezete
 

1.    Hány „pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz”?
 

2.    Mi volt olvasható a repülő könyvtekercsen?

3.    Miért keményítették meg az emberek a szívüket?

4.    Egészítsétek ki a mondatot: „Ezek azok a dolgok, amelyeket cselekedjetek...”
 

5.    Mi a legbiztosabb módja annak, hogy távol tartsuk magunkat a képzeletszülte irodalomtól?

Általános áttekintés

Az Úr Jézus Márk evangéliuma 4. fejezetében lejegyzett példázatait tanulmányozva láthatjuk, hogy feltűnik egy fontos, visszatérő irodalmi motívum: Isten országa. Ez a téma Mk 1:14–15 verseiben jelenik meg először: „Elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa.” Mi Isten országának jelentése Márk szerint? Ennek a kérdésnek a megválaszolása képezi e heti tanulmányunk legfontosabb témáját. Ezen irodalmi motívum megértése nagymértékben hozzájárul az Úr Jézus példázatainak helyes értelmezéséhez.

A tanulmány témái

1.    Utalás Dániel könyvére Isten országával kapcsolatban: megvizsgáljuk a „betelt az idő” (Mk 1:15) szószerkezet szövegösszefüggését.
2.    Isten országa Márk evangéliumában: elemezni fogjuk a Márk 1. és 4. fejezetében megjelenő „Isten országa” szintagma jelentését.

Magyarázat

Az Isten országának gondolata már Márk evangéliumának kezdetétől hangsúlyozottan jelen van: „Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa” (Mk 1:15). További utalások Isten országára: Márk 4:11, 26, 30; 9:1, 47; 10:14–15, 23–25; 12:34 és 14:25. Levonható a következtetés: Isten országa ismételten visszatérő motívum Márk evangéliumában.

Utalás Dániel könyvére Isten országa kapcsán

Dániel 7. fejezete látomásának központi témája Isten országa. Az ember Fia – Dániel 7:13–14 szerint – kap egy országot, amely – a fejezet elején felsorolt földi birodalmakkal ellentétben – „meg nem rontatik” soha (14. v.). Ez a látomás az ember Fiáról és Isten országáról szól, és a világ történelmének azon jelenetéhez kapcsolódik, amikor a kis szarv uralma alatt tartja a földet és főként az Úr szentjeit. Az ezt követő időszakban az ember Fia elmegy az Öreg Korúhoz ítélet céljából. Dániel 7:26 versében olvassuk: „De ítélők ülnek, és az ő hatalmát elveszik.” Az a hatalom, amely üldözi a szenteket, elveszíti az uralmát. Dániel könyvének e jelenete fordulópont az üdvösség tervének történetében: leírja Isten népe igazolását és a kis szarv uralmának végét, aztán „az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének; az Ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik” (Dán 7:27).
Vizsgáljuk meg e jövőbeli események fontos velejáróit! Elsősorban, a kis szarv elveszíti a hatalmát a szentek felett. Másodsorban, az ítélet Isten népének, a szenteknek az igazolása. Isten országa nem egy elszigetelt, kizárólag a mennyei magasságokra korlátozott királyság. A szentek Isten országának polgárai, más szavakkal: Isten országa Isten népének országa. Adja magát a kérdés: Hogyan válik Isten országa valósággá Dániel próféta és Márk evangélista számára, valamint számunkra, egyszerű emberek számára? Dániel azáltal segít válaszolni erre a kérdésre, hogy tisztázza Isten országa végérvényes megalapításának lényeges szempontját. Ez a döntő fontosságú aspektus a Messiás-fejedelem közbelépése (Dán 9:25). Dániel lejegyzi, hogy a 70 hetes prófécia végén „kiirtatik a Messiás” (Dán 9:26). „És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak” (27. v.). Az Úr Jézus véget vetett a léviták áldozatainak, mivel Ő maga lett az áldozat, következésképpen Isten országának népét megváltja a Messiás vére (1Pt 1:18–19). Péter egy másik fontos gondolatot említ az isteni időszámítással kapcsolatban, amikor a következőt mondja Jézusról: „Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek.” A „megjelent az idők végén” kijelentés fontos kulcs Márk 1:15 versének értelmezésében. Ezzel az igével foglalkozunk tanulmányunk következő szakaszában.

Isten országa Márk evangéliumában

Evangéliuma 1:14–15 szakaszában Márk kijelenti, hogy „elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa.” Ezek az igeversek több olyan fontos elemet tartalmaznak, amelyeket figyelembe kell vennünk. Elsősorban, az Úr Jézus prédikálásának lényege Isten országa volt. Máté 4:23 verséből ez világosan kitűnik: „És bejárá Jézus az egész Galileát, […] hirdetve az Isten országának evangéliumát.” Másodsorban, igehirdetése tartalmának eszkatológiai irányultsága volt: „Betelt az idő”. Milyen időre utal itt Márk? Nyilvánvalóan Dániel 9. fejezete 70 hetes próféciájának utolsó hetére.
Az 1. részben Márk nem fejezi ki világosan, mi Isten országa, a 4. és az azt követő fejezetekben azonban értékes támpontokat nyújt számunkra Isten országának természetére vonatkozóan. Továbbá Márk próféciai időkeretbe helyezi el Isten országát, talán ezért is nevezik Márk evangéliumát „a beteljesedett idő evangéliumának” (ld. Mark: The Evangelist of Fulfilled Time, Merling Alomía [szerk.], 2003).
Hogyan értendő az „elközelített az Istennek országa” kijelentés? A Márk által használt görög nyelv nyújt néhány fogódzót e tekintetben. Márk 1:15 eredeti görög szövege ez: „Peplērōtai ho kairos kai ēngiken hē basileia tou theou.” A kai kötöszót általában „és”-ként fordítjuk a hasonló összetett mondatszerkezetekben, viszont magyarázó módosítószóként is viselkedhet két tagmondat között, következésképpen az idézett bibliaszöveg mondatában a kai-t „azaz”, „vagyis”, „tehát” jelentésű kötőszóként is fordíthatjuk (ld. A Greek-English Lexicon, 495. o.). Ennélfogva, ha Márk 1:15 versében a kai magyarázó módosítószó, a mondat ekképpen hangzana: „Betelt az idő, tehát elközelített az Istennek országa.”
Más szavakkal, Isten országának eljövetele annak az időnek a beteltét jelenti, amelyről Dániel beszél. Ebben az esetben Jézus Krisztus megszemélyesíti Isten országát, és ez az értelmezés összhangban van Márk pragmatikus szemléletével. Evangéliuma első fejezetében Isten országa Jézus Krisztus országa, Jézus Krisztus pedig az isteni, profetikus terv szerint jött a földre, hogy Isten országának örömhírét hirdesse, ennélfogva Isten országa az emberiség megváltását és helyreállítását is magába foglalja. A farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el Isten országa, a Megváltó pedig ezt válaszolta: „Az Isten országa tibennetek van” (Lk 17:21). Úgy tűnik, Pál apostol is támogatja ezt a szemléletet, hiszen ezt írta a galáciabelieknek: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, […] hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot” (Gal 4:4–5).
Az Úr Jézus biztatja a tanítványait, hogy higgyenek az evangéliumban – Isten országának evangéliumában –, és térjenek meg. A metaneō ige jelentése „megtér”, és „a megtérés az előfeltétele annak, hogy valaki Isten országának a része legyen” (A Greek-English Lexicon, 640. o.). Jézus igehirdető tevékenysége, küldetése irányultsága ezt a lényeges elemet tartotta szem előtt: felszólította az embereket, hogy fogadják be a szívükbe Isten országának evangéliumát: „Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem” (Mk 1:38).
Ebben a kontextusban kellene Márk 4. fejezetének – és a könyv többi részének – példázatait olvasnunk: mint „Isten országa titkának” feltárásait (Mk 4:11). A görög mystērion főnév jelentése: „titok”, azaz „olyan tartalom, amely azelőtt mindenki számára ismeretlen volt, de időközben egy zárt közösség számára feltárult” (Johannes P. Louw és Eugene Albert Nida [szerk.]: Greek-English Lexicon of the New Testament: Based on Semantic Domains, 1989, 345. o.). „A mennyek országának titkai” az Úr Jézus eljövetelével feltárultak (Mt 13:11). Maga Jézus is világosan fogalmaz: semmilyen titok nincs az üzenetében: „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg nem jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson” (Mk 4:22).
Isten országának e „titkait” – amelyek többé nem titkok, hiszen fel lettek tárva – nem minden ember fogja megérteni. Az evangélium magva minden fajta talajra hull, de sajnos nem egyforma eredménnyel (Mk 4:3–20). A lelki fejlődés Isten országában hasonlatos a növény növekedéséhez: „Mert magától terem a föld, először füvet, aztán kalászt, azután teljes búzát a kalászban” (Mk 4:28). A fejlődéshez tartozik a gyümölcsök learatása is: „Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt rá, mert az aratás elérkezett” (29. v.). Magától értetődik a gondolat: mielőtt az idők végezetén, az utolsó aratás alkalmával Krisztus összegyűjtené népét az Ő országa számára, előbb „be kell vetnie a magot – az evangéliumot – a földbe (Mk 4:26). Isten országa az elején kicsinek tűnik, a magva jelentéktelennek látszik, de „mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt” (Mk 4:32).
„Betelt az idő”, írja Márk evangéliuma első fejezetében. Az idő teljesedése akkor kezdődött, amikor az első eljövetelkor Jézus Krisztus személyében „elközelített az Istennek országa”. A testet öltött Jézus az evangélium – a jó hír – lényege. Jézus azért jött, hogy minden településen, amely befogadta Őt, Isten országát prédikálja. Minden szív talajába bevetette az evangélium „magvát”. Habár ez az ország kezdetben kicsi, végezetül naggyá nő.
Jézus bátorítja az embereket, hogy saját életük körülményei között fogadják be a szívükbe Isten országát: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba” (Mk 10:15). Más szavakkal, élő tapasztalatként, a jelenben kell megélnünk Isten országát. A vég ideje még nem jött el, mondja Jézus:
„Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtő gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában” (Mk 14:25). Márk eszkatológiája figyelembe veszi a tényt, hogy az „idők végezete” még nem jött el. Ennek ellenére Márk Isten országát, Isten országa kezdeti stádiumát és ennek a jelenben, a saját korában való megtapasztalását emeli ki.

Alkalmazás

Ellen White írta: „Mindazok, akik Krisztus országának alattvalói lettek, bizonyságot fognak tenni hitükről és bűnbánatukról. Kedvességről, becsületességről és hűségről fog tanúskodni az életük. Szolgálni fognak a rászorulóknak, adományaikat Istennek szentelik. Menedéket nyújtanak a védtelennek, példaképei az erénynek és együttérzésnek. Krisztus követői így fogják bizonyítani a Szentlélek átformáló erejét. Mindennapi életükben igazságosság, irgalmasság és Isten iránti szeretet látható. Ha nem úgy élnek, olyanok lesznek, mint a pelyva, amelyet tűzre vetnek” (Jézus élete, 107. o.).
Figyelembe véve az idézetet, kérd meg a csoportod tagjait, hogy válaszoljanak a következő kérdésekre:
1.    Hogyan tapasztalod meg Isten országát a jelenben?
2.    Mi volt az emberek reakciója Jézus első eljövetelekor?
3.    Szerintetek hogyan viszonyulnak az emberek az Úr Jézus második eljövetelének gondolatához?
4.    Mennyire fontos Isten országa az evangélium hirdetésében mindannyiunk életében?