Harcok

E heti tanulmányunk: 1Sámuel 21:1-6; Mikeás 6:6-8; Márk 2:1–3:6; 3:20-35; Lukács 12:53; 14:26

Mk 2:1–3:6 szakaszában öt esetet találunk, amely szemlélteti, hogy Jézus tanítása mennyire eltért a vallási vezetőkétől. A történetek konkrét mintázatot követnek, amelyekben az egymás után következő szakaszok egy, a tárgyhoz tartozó párhuzammal kapcsolódnak az előzőhöz. Az utolsó történet körbeér, majd az elsőhöz fordul vissza.
Mindegyik példa egy kicsit más szemszögből mutatja be Jézust, amint Mk 2:10, 17, 20, 28 versei is tanúsítják. A vasárnapi, hétfői és keddi tanulmányok mélyebben vizsgálják ezeknek a beszámolóknak a jelentését, valamint Krisztus mondásait.
3:20-35 szakasza a szerdai és csütörtöki tanulmányunk tárgya lesz.
A szövegben felfedezünk majd egy technikát is, amit az evangélium írója használt, ezt nevezik „szendvicstörténeteknek”. Ez az elbeszélő mód legalább hatszor jelenik meg Márk evangéliumában. Mindegyik esetben Jézus természetének, messiási szerepének, illetve a tanítványság jellegének fontos szempontjai kerülnek a fókuszba.
A héten néhány történetet olvashatunk majd Jézusról, és meglátjuk, mit tanulhatunk azokból.

Július 20. – A laikus evangélista napja
 

EGW idézet

A gutaütött gyógyulása láttán az emberek úgy érezték, hogy megnyílt a menny, és feltárult előttük egy szebb élet dicsősége. Amikor a meggyógyult ember pehelysúlyként cipelve ágyát áthaladt a tömegen, minden lépésnél magasztalva Istent, az emberek hátrahúzódva adtak helyet neki, és miközben lenyűgözve bámultak rá, egymás között halkan suttogták: „Bizony csodadolgokat láttunk ma!” (Lk 5:26)
A gutaütött családjában nagy volt az öröm, amikor a meggyógyult visszatért hozzájuk, könnyedén cipelve ágyát, amelyen röviddel azelőtt óvatosan vitték el közülük. Örömkönnyeket hullatva gyűltek köré, és alig mertek hinni a szemüknek… Boldog hálaadás szállt fel ebből a házból, és Isten megdicsőült Fia által, aki visszaadta a reményvesztett reménységét és a porba sújtott erejét. Ez az ember és az egész család kész volt életét adni Jézusért. Semmi kétely nem fátyolozta be hitüket, hitetlenség nem kezdte ki a Krisztus iránti hűségüket, aki árnyékba borult otthonukat elárasztotta fénnyel. – A nagy Orvos lábnyomán, 78–79. o.

Jézus tudta, hogy nem tehet az írástudók és farizeusok javára, hacsak meg nem üresítik magukat önhittségüktől. Új tömlőket választott hát a tanítások új bora számára. Halászokat, tanulatlan hívőket tett igazsága új hírnökeivé. Pedig bár tanítása újnak tűnt a nép előtt, valójában nem volt új tanítás, hanem a kezdettől fogva hirdetett igazság jelentőségének kinyilatkoztatása. Az volt a terve, hogy tanítványai tegyék életük irányítójává a világos, színtiszta igazságot. Nem volt szabad hozzáadni szavaihoz, sem erőszakolt jelentést tulajdonítani mondásainak. Nem volt szabad burkolt értelmet adni a Szentírás világos tanításának és a hittudomány tárházaiból építeniük föl valami emberi elméletet. Azzal csökkentették Isten világos szavai jelentőségét, hogy titokzatos értelmet adtak nekik, emberek elméleteit állítva előtérbe. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1089. o.

Sok szeszélyes alázatot látunk hitvalló keresztények között. Némelyek eltökélve, hogy legyőzik magukat, a lehető legalacsonyabbra helyezkednek; de csak a maguk erejével próbálkoznak, s a következő dicsérethullám vagy hízelgés a magasba, szem elől tűnésig emeli őket. Nem készek teljesen alávetni magukat Istennek, ezért az Úr nem tud általuk munkálkodni.
Ne vállalj magadra semmi dicsőséget. Ne munkálkodj megosztott elmével, Istent és énedet is szolgálva egy időben. Tartsd szem elől rejtve énedet. Szavaid vezessék a megfáradtakat, túlterhelteket Jézushoz, az irgalmas Üdvözítőhöz. Munkálkodj, mintha jobbodon látnád Őt állni, készen erőt adni a szolgálathoz. Egyedüli biztonságod a teljes, Krisztusra való támaszkodás. – Értelem, jellem, egyéniség, 1. köt., 39. o.
 

3.  Olvassuk el Mk 2:13-22 szakaszát! Ki volt Lévi, Alfeus fia? Miért kifogásolhatták az emberek, hogy Jézus tanítványa legyen?

Jézus korában az adószedők a helyi vagy a római kormányzat köztisztviselői voltak. A Júdeában élő zsidó lakosság megvetette őket, mert az előírtnál több adót hajtottak be, saját honfitársaik kárán gazdagodtak meg. A vallási törvények zsidó kommentárja, a Misna egy traktátusa (Tohoroth) szerint: „Ha vámszedők lépnek be egy házba, akkor abban minden tisztátalan lesz.”
Tehát nem meglepő, hogy az írástudók megbotránkozva teszik fel a kérdést: Jézus miért eszik együtt „a vámszedőkkel és bűnösökkel” (Mk 2:16)?
Mit válaszolt erre Jézus? Nem tagadta, inkább visszafordította a kérdést. Kifejtette, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra. Ezzel lelki orvosnak nyilvánította magát, aki képes meggyógyítani a bűnbeteg lelket. Az orvosnak vajon nem oda kell mennie, ahol betegek vannak?
Mk 2:18-22 szakasza új témát kezd. Ez a központi történet az ötből, ami a küzdelemmel foglalkozik. Míg az előző rész egy lakomáról szól, amit Lévi adott, a következő a böjt kérdéskörére tér át. Egy kérdést olvashatunk itt arról, hogy Jézus tanítványai miért nem böjtölnek, miközben Keresztelő János és a farizeusok igen. Jézus egy illusztrációval vagy példázattal válaszol, amiben ottlétét egy menyegzői lakomához hasonlítja. Furcsa lenne a lakodalom, ha a vendégek böjtölnének. Jézus azonban megjövendölte, hogy eljön a nap, amikor már nem lesz velük a vőlegény – ez utalás a keresztre –, akkor majd bőven lesz idő a böjtre.
Jézus ezután két példával folytatja, amely rávilágít az Ő tanítása és a vallási vezetőké közötti különbségre: új posztó és régi ruha, valamint újbor a régi tömlőkbe. Érdekes módja ez Krisztus és a vallási vezetők tanításai összehasonlításának. Jól mutatja, mennyire elromlottak a tanítók módszerei. Még az igaz vallás is sötétségbe fordul, ha az emberek nem vigyáznak éberen.
 

Kikre tekintenek ma úgy, mint Jézus idejében a vámszedőkre? Hogyan változhat meg a hozzájuk való viszonyulásunk?

EGW idézet

Máté hálás alázattal akarta kimutatni a megtiszteltetés iránti megbecsülését, ezért összehívta azokat, akik üzleti ügyekben, szórakozásokban és bűnben barátai voltak, és nagy lakomát szervezett az Üdvözítő tiszteletére. Ha Jézus meghívta őt, aki oly igen bűnös és méltatlan volt, akkor bizonyosan elfogadja előbbi barátait, akik Máté szerint sokkal értelmesebbek voltak nála. Olthatatlan vágy égett benne, hogy ők is részesüljenek az irgalmasság jótéteményében és Krisztus kegyelmében. Szerette volna, ha látják, hogy Krisztus nem veti meg és nem gyűlöli az írástudók és farizeusok módjára a vámszedőket és bűnösöket. Azt akarta, hogy áldott Megváltóként ismerjék meg Krisztust. […]
Jézus sohasem utasította vissza a hasonló díszebédekre való meghívást. Mindenkor az a cél lebegett a szeme előtt, hogy hintse, egyre hintse hallgatói szívébe az igazság magját, és megnyerő beszédével és magaviseletével embereket vonjon magához. Krisztus mindent kifejezett céllal tett, s a most nyújtott tanítás is időszerű és helyénvaló volt. Jelenlétével hirdette, hogy a vámszedők és bűnösök sincsenek kirekesztve jelenlétéből. Vámosok és bűnösök tehettek tanúságot, hogy Krisztus jelenlétével tüntette ki őket, és elbeszélgetett velük. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1120. o.

Jézus az írástudókat, farizeusokat és elöljárókat nem találta megfelelő „tömlőnek” az ő bora számára. Kénytelen volt tőlük elfordulva megkeresni az alázatos embereket, akiknek a szívében nem volt irigység, kapzsiság és önigazultság. Miközben az írástudók és a farizeusok nem akartak megtérni, az alázatos halászok meghallották a mennyei Tanítómester hívását.
Jézus tanulatlan embereket hívott el tanítványaiként, akiknek közel sem volt tökéletes a jelleme, amikor Jézussal egyesültek, viszont készek voltak tanulni a földön valaha járt legnagyobb Tanítómestertől. Valóban megtértek, és új „tömlőkké” váltak, akik által Jézus kiáraszthatta országának új borát a világra. – Lift Him Up, 259. o.

A rabbik azt tanították, hogy örvendezés van a mennyben, ha a bűnös elpusztul. Jézus pedig azt tanította, hogy a pusztítás munkája Istentől idegen. […]
Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy mentse az elveszetteket az ő nevében. Izraelben elhanyagolták ezt a munkát. Azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat, vajon nem ugyanezt teszik? […]
Tudod, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk miatt te elkerülsz? Talán éppen akkor van a legnagyobb szükségük a részvétedre, amikor elfordulsz tőlük. Minden istentiszteleten vannak nyugalomra és békességre vágyó lelkek. Talán látszólag felszínesek, de nem érzéketlenek a Szentlélek befolyása iránt. Közülük sokan megnyerhetők Krisztusnak. – Krisztus példázatai, 190–
191. o.
 

Mk 2:23-24 verseiben a farizeusok szombatrontással vádolják a tanítványokat. A zsidó tradíció értelmében szombaton harminckilenc munkavégzési forma tilos, és a farizeusok szerint a tanítványok olyasmit tettek, ami e tiltások körébe tartozott.

4. Olvassuk el Mk 2:23-28 szakaszát! Hogyan reagált Jézus a farizeusok vádjaira?

Jézus azzal a történettel válaszol, hogy Dávid evett a szent kenyerekből (1Sám 21:1-6). A kenyereket szombatnapon vitték ki a szent sátorból, tehát Dávid – vészhelyzetben lévén – valószínűleg szombaton menekült. Jézus úgy érvelt, hogy ha Dávid és az emberei ehettek a szent kenyerekből, akkor az Ő tanítványai is tépkedhetik a kalászt, ehetnek a magokból szombatnapon.
Majd kijelentette, hogy a szombat lett az emberért, nem pedig for-
dítva, ennek pedig az az alapja, hogy Ő a szombat Ura.
 

5. Olvassuk el Mk 3:1-6 szakaszát! Hogyan szemlélteti ez a történet azt, hogy a szombat lett az emberért?

Ismét összetűztek a vallási vezetők Jézussal a szombat kapcsán. (Figyeljük meg azonban, hogy soha nem a szombat napja volt a vita tárgya!) A vallási vezetők a szombati gyógyítás miatt vádolták Jézust, aki nem hátrált meg a vitától. Ellentétbe állította azt, ha valaki jót tesz, illetve rosszat, életet ment, vagy öl. A kérdésére adott válasz egyértelmű: jót cselekedni és életet menteni sokkal inkább helyénvaló szombati tevékenység.
Jézus meggyógyította az embert, amitől még dühösebbek lettek az ellenfelei, és elkezdték tervezni Jézus megölését. A történet iróniája, hogy éppen azok rontották meg a szombatot, akik Jézust akarták szombatrontáson kapni, hiszen a megölését kezdték aznap tervezni.
 

A szombatünneplés mely elveit találjuk meg ezekben a beszámolókban? Milyen kihívásokkal szembesülünk ma a szombat kérdésében?

EGW idézet

Mikor a zsidók eltávolodtak Istentől, ami maga után vonta Krisztus hit általi igazságának elvesztését, számukra maga a szombat is elvesztette jelentőségét. Sátán magát akarta felmagasztalni, igyekezett elvonni az embereket Krisztustól, a szombatot pedig megrontani, mert ez Krisztus hatalmának a jele. A zsidó vezetők betöltötték Sátán akaratát azzal, hogy Isten pihenőnapját terhes követelményekkel bástyázták körül. Krisztus idejében a szombatot már annyira elferdítették, hogy megtartása inkább az önző, önkényes ember jellemét tükrözte, mint a szerető mennyei Atyáét. A rabbik tulajdonképpen úgy mutatták be Istent, mint aki olyan törvényeket ad, melyeket az embernek lehetetlen megtartani… Krisztusnak kellett ezeket a téves elképzeléseket helyreigazítani. – Jézus élete, 283. o.

A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a Szent Iratok felől. „Nem olvastátok-é – mondta –, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába, és vette el a szent kenyereket, és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?” (Lk 6:3–4) „És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2:27–28) […]
Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. […] Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez, az összhangban áll a szombatparanccsal. Jézus az érvelésre azzal tette föl a koronát, hogy kijelentette: Ő „a szombatnak ura” – vagyis felette áll minden kérdés-
nek és minden törvénynek. – Jézus élete, 285. o.

Forrón tanácsolom a gyülekezet minden tagjának, az igazi misszionáriusoknak, azoknak, akik hisznek a harmadik angyal üzenetében, és mindazoknak, akik megtartóztatják lábukat szombatnapon, hogy tegyék szívügyükké Ézsaiás 58. fejezetének üzenetét! Isten azt várja el népétől, hogy az ott megparancsolt jótékonysági munkát végezze most. Erre Ő maga szólít fel. Nem lehet kétségünk az üzenet alkalmazási idejének tekintetében, hiszen meg van írva: „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (12. vers) Isten emlékünnepének, a hetedik nap szombatjának, a teremtés jelének a helyét átvette a bűn emberének a jele. Isten népére különleges munka vár: helyre kell hozniuk azt a romlást, ami Isten törvényén esett. Minél közelebb kerülünk a vég idejéhez, annál sürgetőbb ez a feladat. Akik szeretik Istent, azok bizonyságot tesznek arról, hogy az Úr parancsolatainak megtartása által az ő jelét hordozzák. – Welfare Ministry, 33. o.
 

6. Olvassuk el Mk 3:20-35 verseit! Milyen kapcsolódást fedezünk fel a szakaszban összefonódó két történet között?

Márk evangéliumában ez a szakasz az első „szendvicstörténet”. Tulajdonképpen azt értjük ezen, hogy elkezdődik egy jelenet, amit félbeszakít egy másik, az első történet pedig csak utána fejeződik be.
A kiinduló történetben Jézus rokonairól olvasunk, akik haza akarják vinni Őt, mert azt gondolják, hogy elment a józan esze (Mk 3:21). A közbevetésben a jeruzsálemi írástudók megvádolják Jézust, hogy az ördöggel működik együtt. (A mai tanulmány Mk 3:22-30 szakaszának közbevetett történetére összpontosít.)
Mk 3:22 versében az írástudók azt a vádat hozzák fel, hogy Jézus gyógyító hatalma az ördögtől származik. Jézus először egy átfogó kérdéssel válaszol: „Sátán hogyan űzhetné ki Sátánt?” Annak semmi értelme nincs, hogy Sátán önmaga ellen dolgozna. Jézus ezután kitért arra, hogy mi történik, ha egy ország, egy ház, vagy maga Sátán meghasonlik önmagával. Így mutatott rá, hogy az eredményesség szempontjából mennyire abszurd volna a megosztottság. Majd fordított egyet a gondolatmenetén, és arról kezdett beszélni, hogy aki ki akar rabolni egy házat, az megkötözi a bent lévő erős embert. Ebben az utolsó példában Jézus tolvajhoz hasonlítja magát, aki belép Sátán házába, megkötözi a sötétség fejedelmét, hogy foglyait kiszabadítsa.
 

7. Olvassuk el Mk 3:28-30 verseit! Mi a megbocsáthatatlan bűn? Mit jelent ez?

Megbocsáthatatlan a Szentlélek elleni bűn, az, amikor valaki az ördög tevékenységének tulajdonítja a Lélek munkáját. Figyeljük meg, Mk 3:28-30 szerint Jézus akkor tette ezt a kijelentést, miután az írástudók megvádolták, hogy tisztátalan lélek lakik benne, holott a Szentlélek irányította. Aki a gonosz munkájának nevezi azt, amit a Szentlélek tesz, az nem fog hallgatni a Szentlélekre, épeszű ember viszont nem akarja a gonosz sugallatait követni.

Miért éppen azt mutatja a „megbocsáthatatlan bűn” elkövetésétől való félelem, hogy még nem estünk abba bele?

EGW idézet

Amikor Krisztus a földön járt, az emberek összegyűltek hallgatni Őt. Szavai annyira egyszerűen és tisztán hangzottak, hogy még a legtanulatlanabbak is megértették, így hallgatóit teljesen magával ragadták tanításai. Ez azonban feldühítette az írástudókat és a farizeusokat. Irigyelték, hogy az emberek feszülten hallgatják az új tanító szavait. Elhatározták, hogy véget vetnek a tömegekre gyakorolt befolyásának. Azzal kezdték ténykedésüket, hogy megvetően beszéltek születésének körülményeiről, állítva, hogy bűnben született, és hogy az ördögök segítségével űzi ki a démonokat. Így teljesedet az Ige: „Ok nélkül gyűlöltek engem.” (Jn 15:25; vö.: Zsolt 69:5) A zsidó elöljárók épp azt gyalázták és üldözték, aki „tízezer közül is kitetszik”, és aki „mindenestől fogva kívánatos”. – The Upward Look, 325. o.

Senki sincs úgy megkeményedve, mint aki semmibe vette a kegyelmi hívást, és a kegyelem Lelke ellen cselekedett. A Szentlélek elleni bűn leggyakoribb formája, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a menny bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés a megváltás elutasítására és a Szentlélek elleni bűn felé.
A zsidó nép Krisztus elutasításával ezt a megbocsáthatatlan bűnt követte el. A kegyelmi hívás elvetésével mi is ugyanabba a hibába eshetünk. Megbántjuk az élet Fejedelmét, és szégyent hozunk rá a Sátán zsinagógája és a mennyei világ előtt, ha nem hallgatunk az ő hírnökeire, hanem inkább Sátán közvetítőire figyelünk, akik elvonják a lelkeket Krisztustól. Ha valaki így cselekszik, az nem talál sem reményt, sem megbocsátást, míg végül már nem is vágyik arra, hogy megbékéljen Istennel. – Jézus élete, 324. o.

Mi is a Szentlélek elleni bűn? Szándékosan Sátánnak tulajdonítani a Szentlélek munkáját. Tegyük fel például, hogy valaki tanúja Isten Lelke különleges tevékenységének. Meggyőző bizonyíték van a birtokában, hogy valakinek a tevékenysége összhangban áll a Szentírással, a Szentlélek tanúsítja a lelkének, hogy a munka Istentől származik. Később azonban… kijelenti, hogy amit azelőtt a Szentlélek hatalmának ismert el, azt Sátán hatalma vitte végbe. Isten az ő Szentlelkének közvetítésével munkálkodik az ember szívén. Ha valaki szándékosan elveti a Szentlelket, és kijelenti, hogy a tevékenysége Sátántól származik, akkor nincs többé közvetítő számára, akin át Isten érintkezhetne vele. Azzal, hogy megtagadják a bizonyítékot, melyet Isten kegyelmesen nekik adott, kirekesztik a szívükben ragyogó világosságot, azért sötétségben maradnak. Így bizonyul be Krisztus szava: „Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” (Mt 6:23) Aki e bűnt elkövette, ideig-óráig Isten gyermekének tűnhet, de amikor a körülmények jobban feltárják a jellemét, és felszínre hozzák a lelkületét, akkor majd kiderül, hogy az ellenség területén áll annak fekete lobogója alatt. – Bizonyságtételek, 5. köt., 634. o.
 

8. Olvassuk el Mk 3:20-21 verseit! Milyen esemény kapcsán gondolták Jézusról a rokonai, hogy nincs magánál?

A mentális labilitás vádja igen súlyos. Általában akkor merül fel, ha valaki veszélyt jelent másokra vagy önmagára. Jézus családja úgy érezte, Ő annyira elfoglalt, hogy még az evésre sem szakít időt. Elindultak, hogy gondoskodjanak róla, és itt törik meg a kiinduló történet, illetve ékelődik be a másik, amikor az írástudók a gonosszal való együttműködéssel vádolják Jézust.
Különös párhuzam figyelhető meg a szendvicstörténet indító és beékelt eleme között. Jézust a saját családja az írástudókhoz hasonlóan ítélte meg: azt mondák róla, hogy őrült, az írástudók pedig az ördög szövetségesének titulálták.
 

9. Olvassuk el Mk 3:31-35 szakaszát! Mit akart Jézus családja, és Ő hogyan felelt nekik?

A jelenet furcsának tűnhet. Vajon elutasítaná a találkozást az, akit az édesanyja vagy egy másik családtagja akarna meglátogatni? A gond itt az volt, hogy Jézus rokonai akkor nem álltak összhangban Isten akaratával. Jézus ezért egy új meghatározást adott a család jelentéséről. Akik Isten akaratát cselekszik, azok az Ő fivérei, nővérei és anyja. Ő Isten Fia, és akik Isten akaratához igazodnak, azok alkotják a családját.
Márk evangéliumában e szendvicstörténet két szelete együttvéve mély iróniát sugall. A beékelt epizódban Jézus azt mondja, hogy nem állhat meg az önmagával meghasonlott ház. Első pillantásra úgy tűnik, hogy Jézus a saját házára, a saját családjára utal, amely önmaga ellen fordult. Jézus viszont a család jelentésének átfogalmazásával oldja fel a talányt. Igazi családjának azok a tagjai, akik vele együtt Isten akaratát cselekszik (lásd Lk 12:53; 14:26).
A történelem során sokszor megesett keresztényekkel, hogy elidegenedtek a rokonaiktól, ami nagyon nehéz tapasztalat. Márk evangéliumának ez a szakasza rámutat, hogy Jézus is átélt ilyen nehézséget. Tudja, hogy ez milyen, és képes megvigasztalni mindenkit, aki a sokszor igen fájdalmas elszigetelődést érzi.

EGW idézet

József fiainak egyáltalán nem volt rokonszenves Jézus munkája. Az életéről, munkájáról érkező hírek megdöbbentették, aggodalommal töltötték el őket. Hallották, hogy egész éjszakákat töltött imában, napközben pedig óriási tömeg kísérte, s még enni sem maradt ideje. Barátai úgy érezték, kimeríti magát a megfeszített munkával, s nem tudták mire vélni a farizeusok iránti magatartását, néhányan pedig attól tartottak, hogy az elméje megzavarodott.
Testvérei hallottak erről is és a farizeusok vádjáról is, mely szerint Jézus Sátán hatalmával űzött ki ördögöket. Érzékenyen érintette őket a szemrehányás, melyet Jézussal való rokonságuk miatt kaptak. Tudták, hogy szavai és cselekedetei milyen megmozdulást idéztek elő, és nemcsak megriadtak bátor kijelentéseitől, hanem méltatlankodtak is amiatt, hogy az írástudókat és a farizeusokat elítélte. Elhatározták, hogy vagy meggyőzik Jézust, vagy az ilyen munka beszüntetésére kényszerítik. Rávették Máriát, hogy csatlakozzon hozzájuk. Jézust az anyja iránti szeretete segítségével majd rábeszélik, hogy legyen elővigyázatosabb – gondolták. – Jézus élete, 321. o.

Miközben Jézus még tanította a népet, tanítványai üzenetet hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, s látni szeretnék Őt. Jézus olvasott szívükben, „Ő pedig felelvén monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira monda: Ímé, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” (Mt 12:48–50)
Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi rokonságnál szorosabb kapocs köti össze vele. Eggyé lesz vele, amiképpen Ő is egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt vele hit és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes Megváltójuknak. – Jézus élete, 325. o.

Megtörténhet, hogy valamelyik családtagnak egyedül kell hűséggel megállnia a meggyőződése és a hite mellett. A választóvonalnak jól kivehetőnek kell lennie. Egyesek Isten Igéjére hagyatkoznak, mások az emberi hagyományokra és beszédre. […]
Krisztus békességet adott tanítványainak, és nekünk is az igazságból fakadó békességért kell imádkoznunk, melyet nem tud eloltani a széthúzás. E békesség hiányában törnek ki a háborúk, féltékenységek, irigységek, gyűlölködések és viták. De Krisztus békességét a világ sem felkínálni, sem elvenni nem tudja. – Our High Calling, 328. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Lévi-Máté” és „A szombat” c. fejezetei, 220–236. o; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., „Krisztus ellenőrzése alatt tart mindent” című fejezet (83–84. o.).

„A kérdésre »Szabad-é szombatnapon gyógyítani?« Jézus megfelelt: »Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni« (Mt 12:10-12).
A kémek tudták, hogy igazat szól. Ők viszont inkább hagytak szenvedni egy embert, mintsem, hogy megszegjék hagyományaikat, miközben a barmon segítettek, mert különben tulajdonosa kárt vallott volna. Tehát több gondjuk volt az oktalan állatra, mint az emberre, akit Isten saját képére teremtett. A példa szemlélteti az összes hamis vallás működését. Ezek egy olyan vágyból erednek, hogy az ember Isten fölé akarja helyezni saját magát, végül azonban mélyebbre süllyed az állatnál. Minden, Isten fennhatósága ellen síkra szálló vallás megfosztja az embert attól a dicsőségtől, amelyben a teremtéskor részesült, és amelyet Krisztus által nyerhet vissza. Minden hamis vallás arra tanítja híveit, hogy hunyjanak szemet az emberi szükségletek, szenvedések és jogok fölött. Az evangélium nagyra értékeli az embert, mint akit Krisztus a vére árán váltott meg, és azt tanítja, hogy gyöngéd figyelemmel kell viseltetni az emberi szükségletek, bajok iránt” (i. m. 233–234. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Habakuk 3 – Zakariás 1;
Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A helyes és a helytelen nevelés” c. fejezet „A klasszikusok” c. alfejezete
 

1.    Mi fog történni azokkal, akik „nem keresik az Urat és nem tudakoznak felőle”?     
 

2.    Mit fog tenni „a nyomorult és szegény nép”?     

3.    Szentté teszi-e a szentelt hús a többi eledelt, amellyel érintkezik?

4.    „A próféták örökké élnek-e?”     

5.    Mit kellene elsősorban tanulmányoznunk, és mi az, ami csupán másodrendű?

Általános áttekintés

E heti tanulmányunk az Úr Jézus munkásságának Márk evangéliuma 2. és 3. fejezetében leírt eseményeivel foglalkozik. Jézus az emberek életének evangélium által történő megújulására összpontosít, de üzenetét és szolgálatát nem mindig fogadták örömmel bizonyos, a kor társadalmában nagy befolyással bíró emberek.

A tanulmány témái

Márk a 2. és a 3. fejezetben kiemeli, hogy bizonyos vallási tanítók tévesen értelmezték az Úr Jézus üzenetét, és nem bíztak a Megváltóban. Ebben a kontextusban fogjuk elemezni az alábbi témákat:
1.    Az Úr Jézus tanításaival ellenséges társadalmi csoportok, beleértve a farizeusokat és az írástudókat.
2.    Néhány vitatéma Jézus és a vallási vezetők között.

Magyarázat

Az Úr Jézus munkássága a zsinagógán kívül

A zsinagóga Jézus munkásságának az epicentruma volt – „És ismét beméne a zsinagógába” (Mk 3:1) –, de küldetése nem korlátozódott a zsinagóga területére. Ez a rugalmasság egy olyan szempont, amely megkülönbözteti Őt a kor többi tanítójától.
Ahhoz, hogy jobban megértsük Jézus vándormunkáját, meg kell vizsgálnunk Márk evangéliuma első fejezeteinek szerkezetét. Miután a múlt héten elemeztük az első részt, figyelmünket most a 2. fejezet tartalmára és struktúrájára irányítjuk. Márk 2. és 3. fejezete önálló irodalmi egységet alkot a teljes evangéliumban. A szakasz annak a ténynek a feljegyzésével kezdődik, hogy Jézus otthon van (Mk 2:1), és családja bizonyos tagjainak említésével zárul (édesanyja, testvérei – Mk 3:31–35). E két narrációs szegmens között Jézus bejárja a Galileai tenger környéki területeket. Elmegy a vámba (Mk 2:14), utána belép Lévi otthonába (Mk 2:15), később a búzatáblák felé veszi az irányt (Mk 2:23), majd bemegy a zsinagógába (Mk 3:1), ezt követően pedig a tanítványaival együtt viszszavonul a tenger partjára (Mk 3:7), és végül egy újabb ház vendége lesz (Mk 3:20). Márk beszámolójának e szakasza tényként emeli ki, hogy Jézus a zsinagógán kívül az emberek otthonaiban és falusi, természeti környezetben is dolgozott. Láthatjuk, hogy az Úr városi és falusi környezetben egyaránt szolgálta az embereket.

Ellenséges, kötekedő társadalmi csoportok 

Egy másik, figyelemreméltó bevezető szempont Márk 2. és 3. fejezetében a vallási és politikai vezetők Jézussal szembeni ellenséges magatartása. Az ebben a szakaszban említett csoportok közt vannak az írástudók (Mk 2:6, 16; 3:22), a farizeusok (Mk 2:24; 3:6) és a Heródes pártiak (Mk 3:6). A Jézus korabeli izraeli társadalom három fontos rétegéről van szó. (A sadduceusok egy külön csoportot alkottak [Mk 12:18], de őket nem említi tanulmányunk e szakasza.)
Jézusnak ezúttal nem a sötétség erőivel kell megküzdenie. A narráció e szakaszában a gonosz lelkek nem jutnak aktív szerephez, nem gyakorolnak rá valós nyomást – Márk 3:11 verse szerint a tisztátalan lelkek „leborulának előtte”. Krisztus itt valamivel konkrétabb ellenséggel – a nemzet lelki vezetőivel – áll szemben.
A bibliakutatók és történészek megerősítik, hogy a farizeusok és az írástudók körülbelül Kr. e. 200-tól mintegy Kr. u. 100-ig együttesen irányították a zsidó társadalmat. E két csoport sorait a nemzet művelt, tanult vezetői alkották, akik az ország különböző részein éltek (ld. Anthony J. Saldarini: Pharisees, Scribes and Sadducees in Palestinian Society, 2001, 4., 40. és 52. o.).
Michelle Lee-Barnewall kiemeli: „Valószínű, hogy a farizeusok ősei a haszidok, akik kapcsolatban álltak az írástudókkal, és nagy hangsúlyt fektettek a törvény tanulmányozására és az engedelmességre” (Lee-Barnewall: Pharisees, Sadducees and Essenes, in The World of the New Testament: Cultural, Social and Historical Contexts, Joel B. Green [szerk.], 2013, 218. o.).
Josephus Flavius szerint ezek a széles körű tudással rendelkező csoportok jelentős befolyást gyakoroltak a kor társadalmára, főként a Tórával kapcsolatos hagyományok gyakorlása terén: „A farizeusok továbbadták a népnek azt, amit a szüleiktől örököltek: egy sor olyan gyakorlatot, amely nem szerepel Mózes törvényében. A sadduceusok elvetették ezeket, és kiálltak abbéli meggyőződésük mellett, hogy azok a szertartások bírnak kötelező jelleggel, amelyek benne vannak az írott Igében, az ősi hagyományokból származó rituálékat azonban mellőzni kell” (The Works of Josephus, 1987, 355. o.).
A Misna rávilágít bizonyos feszültségekre, amelyek az írástudók tanításaival kapcsolatban keletkeztek. A Szanhedrin 11:3 szakasza például azt sugallja, hogy a tanítók előnyben részesítik a hagyományokat a Tórával szemben: „A Tóra hagyományos rabbinikus magyarázatait szigorúbban betartják, mint magát a Tórát.” Az írástudókat „a törvény tanítóinak”, „a mózesi törvény szakértő ismerőinek” tartották (vö. Mt 22:35). A kérdés az, hogy miért volt állandó konfliktus az Úr Jézus és a farizeusok és írástudók között? Miért szállt szembe Jézus ezekkel a tanítókkal? Saldarini kihangsúlyozza, hogy „a farizeusok annak köszönhették
társadalmi pozíciójukat, hogy ismerték a nép által elfogadott törvényeket és hagyományokat. Az írástudóknak és a papoknak szintén befolyásuk volt a népre” (Pharisees, Scribes and Sadducees in Palestinian Society, 2001, 33. o.).
Máté 23. fejezete világosan megmagyarázza, miért feddte meg az Úr Jézus a korabeli vallási vezetőket: „Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik” (Mt 23:2–3). Az írástudók álszentségével ellentétben Jézus gyakorlatba is ülteti azokat az elveket, amelyeket hirdet, ezért nagyobb a tekintélye, mint az írástudóké. A farizeusok és az írástudók képmutatók, nem élik is azt, amit tanítanak. Az első fejezet tanulmányozásakor láthattuk, hogy Márk úgy mutatja be az Úr Jézust, mint aki nemcsak tanítja, hanem meg is testesíti Isten evangéliumát: Ő maga a testet öltött evangélium. Élete által a Megváltó arra törekedett, hogy könnyítsen a bűn és a betegség emberre nehezedő súlyán, és felszabadítsa a társadalmat a hagyományok nyomása alól.

Vitatott szempontok 

Márk evangéliumának több epizódja is beszámol arról, hogy az Úr Jézus és a lelki vezetők közt további nézeteltérések növelték a feszültséget. Az egyik ilyen jelenet a négy férfi által az Úr elé vitt gutaütött esete (Mk 2:3–12). Márk 2:5 versében olvassuk: „Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.” A hit cselekvés, és ez a kijelentés összhangban van Márk evangéliumról vallott nézetével. Jézus elismerte és megtisztelte a paralitikus férfi négy barátjának hitét, akik az egyetlen Gyógyítóhoz vitték szenvedő barátjukat, aki
segíthetett rajta.
Az első vitatéma e jelenet kapcsán Jézus bűnöket megbocsátó hatalma. Az írástudókat nemcsak az zavarta, hogy Jézus bűnöket bocsátott meg, hanem az, hogy mindezt saját nevének tekintélye folytán tette, következésképpen istenkáromló merészségnek minősítették a cselekedetét.
„Jézus bűnt bocsát meg, és teszi ezt abban a kontextusban, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket (Mk 2:7; vö. Lk 7:49) […] Istenkáromlással vádolják. Nem azért, mert Istennek tartja magát, vagy mert kiejti Isten szent nevét, hanem mert úgy cselekszik, mint Isten” (Robert
H. Stein: Mark, Baker Exegetical Commentary on the New Testament,
119. o.).
Az Úr Jézus világosan kijelenti, hogy az ember Fiaként, a földre jött Istenként hatalma van megbocsátani a bűnöket (Mk 2:10). Az evangélium szerzője egy fontos részletre világít rá: az egyszerű emberek – az írástudóktól eltérően – elismerték, hogy a gutaütött meggyógyítása és bűnei megbocsátása isteni cselekedet volt: „Mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent” (Mk 2:12).
A következő fejezetben az írástudók megpróbálnak újra vitára kelni Jézussal, ezúttal a tisztátalan lelkeket kiűző hatalmát illetően. A vallási vezetők állítják, hogy „Belzebúb van vele”, és „az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket” (Mk 3:22).
Sajnálatos módon az írástudók nem tartották isteni eredetűnek az Úr Jézus munkásságát, sőt, cselekedeteit ördögi hatalmaknak tulajdonították. E rosszindulatú és igazságtalan vád hallatán Jézus a Szentlélek megnyilatkozásaként jellemzi a cselekedeteit, és istenkáromlással és Szentlélek elleni gyalázkodással vádolja az írástudókat. Jézus munkásságáról alkotott téves felfogásuk miatt „örök kárhozatra méltó” bűnt követtek el (Mk 3:29). „A megbocsáthatatlan bűn Isten Jézus által az emberért végzett szolgálatának csökönyös, kitartó elutasítása.” James A. Brooks szerint sajnálatos módon megátalkodott elutasításuk nem egyedi eset volt, hanem megrögzött magatartás, amit az is megerősít, hogy a Mk 3:30 versében használt igeidő a folyamatos múlt [hoti elegon]: „mondják vala” (Mark, The New American Commentary, 1991, 23. köt., 76. o.).

Alkalmazás

Nemcsak a farizeusok és az írástudók értették félre Isten Fiát, hanem olykor a családja tagjai, a testvérei is. Ellen G. White ezt írta a Megváltó testvéreiről a Jézus élete c. könyvben: „Testvérei azt kívánták, hogy vesse alá Magát az ő elgondolásaiknak, viszont az ilyen eljárás egyáltalán nem lett volna összhangban Jézus isteni küldetésével. […] Véleményük szerint csak olyasmit lenne szabad mondania, ami elfogadható az írástudók és farizeusok számára, ezzel lecsendesíthetné a szavai nyomán támadt bosszantó ellentéteket. Azt gondolták, magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel magának, és a rabbik fölé helyezkedik, mint bűneik ostorozója. […] Ezek a dolgok tövisekkel borították Krisztus útját. Anynyira bántotta saját családjának téves felfogása, hogy megkönnyebbült, ha bárhová ment, ahol ezt nem tapasztalta” (326. o.).
A következő oldalon prófétanőnk hozzánk intézi a felhívást: „Aki Krisztusért szenvedni hivatott el, akinek félreértést, bizalmatlanságot kell elszenvednie még saját otthonában is, az vigaszra lelhet abban a gondolatban, hogy Jézus is elszenvedte ugyanezt. Ő könyörületre indul az ilyenek iránt. Arra int, hogy találjanak benne társra, könnyebbüljenek meg ott, ahol Ő: az Atyával való közösségben” (327. o.).
Tedd fel csoportod tagjainak az alábbi kérdéseket:
1.    Szűkebb társadalmi körben vagy a családban hitbéli meggyőződéseitek miatt volt-e már részetek konfliktusban?
2.    Ha igen, milyen bátorítást találtok abban, hogy az Úr Jézus is keresztülment ezen a próbán?