A Vörös-tenger

Kulcsgondolat

Isten vezet.

A tanulmány alapja

2Mózes 14, 15. fej., Pátriárkák és próféták, 281–290. o.

Mózes szélesen mosolyogva hagyta el Egyiptomot. (Egy-kettő, egy-kettő.) Isten felszabadította a népet. Nem kellett tovább a gonosz fáraóval éljenek. Mindannyian Mózes mögött meneteltek. (Egy-kettő, egy-kettő.) Megszámlálhatatlanul sokan voltak. A tehenek bőgtek (múúú, múúú), a juhok bégettek (beee, beee). Minden állatuk velük ment. Isten is velük ment. Nappal egy felhőben ment előttük, amely megvédte őket a tűző nap hevétől, és hűvös árnyékot nyújtott, éjjel pedig egy tűzoszlop által melegítette őket. Így adta tudtukra Isten: „Kövessetek Engem! Én gondoskodok rólatok!” (Öleljük meg a gyermeket.) Egy-kettő, egy-kettő – meneteltek. (Lépegessünk ujjainkkal a tanulmány lapjain.) Addig mentek, ameddig elértek a Vörös-tengerhez. Hatalmas volt! Széles volt! Nem tudtak átúszni rajta. Nem tudták átugrani. Csónakjaik sem voltak. Mögöttük már látszott egy kavargó porfelhő. Ó, nem! A fáraó jön, hogy visszavigye őket Egyiptomba. A nép megijedt. Elfeledkeztek Isten felhőjéről, elfelejtették, hogy Ő vezeti őket. Mózes azonban nyugodt volt. Ő bízott Istenben. Azt mondta: „Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek.” (2Mózes 14:13) Isten megparancsolta Mózesnek, hogy emelje a botját a víz fölé. (Emeljük magasra a kezünket.) És történt valami... Isten erős szelet küldött (ssss, ssss). A víz mindkét oldalon magasra tornyosult. Isten száraz utat nyitott előttük a tenger közepén. Isten népe tátott szájjal, kikerekedett szemmel nézte a csodát. (Mutassatok meglepett arcot.) Isten olyan jó! Az egész nép száraz lábbal kelt át a tengeren. Egy-kettő, egy-kettő – meneteltek. A kisgyerekek apjuk vállán ültek, és figyelték a vízfalat – talán egy-egy halat is megláttak. Az anyukák magukhoz szorították kisbabáikat. Nagynénik, nagybácsik, nagymamák, nagypapák mentek gyors léptekkel a túlsó part felé. A tehenek és a juhok követték őket. Mindenki biztonságban átjutott a túloldalra. (Hurrá!) Isten újra vízzel borította el az ösvényt. Nem engedte, hogy a fáraó bántsa őket. Isten népe megszabadult! Dicsőítő énekeket énekeltek Istennek, és tapsoltak örömükben. Isten gondoskodott róluk! Ő egy különleges helyre, az Ígéret Földjére vezeti őket. Köszönjük, Istenünk, hogy átvezetted az izraelitákat a Vörös-tengeren. (Mondjuk együtt.) Köszönöm, Istenem, hogy Te engem is vezetsz.

Alkossunk!

Kék zseléből készítsünk tengert, majd kiskanállal vágjunk bele ösvényt az izraelitáknak. Keressünk, vagy készítsünk kis emberfigurákat, amelyek segítségével játsszuk el a kivonulást. Adjunk a jelenethez apró játékállatokat is. Ha nincs kék zselénk, használhatunk homokot vagy földet is.

Tanuljunk!

Keressünk otthon, vagy kérjünk kölcsön egy óceánokról szóló könyvet, vagy keressünk egy ismeretterjesztő videót. Kuckózzunk be gyermekünkkel egy kényelmes sarokba, és nézegessük meg a képeket. Beszélgessünk olyan halakról vagy tengeri élőlényekről amelyeket az izraeliták láthattak miközben átmentek a Vörös-tengeren.

Fedezzünk fel!

Keressünk a közelben egy tavat vagy egy úszómedencét. Ha erre nincs lehetőségünk, használjunk egy vízzel töltött nagyobb edényt. Ha lehetséges, engedjük, hogy a gyermek belemártsa a lábát, és érezze a vizet. Beszélgessünk arról, hogyan válhatott ketté a víz, és képzeljük el, milyen érzés lehetett száraz lábbal átkelni közötte.

Kapcsolódjunk!

Játsszunk „Kövesd a vezért”, a házban. Végezzünk váratlan mozdulatokat is. Beszélgessünk arról, hogyan követték az izraeliták a Vezetőjüket (Istent) a pusztában, Aki nappal felhőoszlop, éjjel pedig tűzoszlop formájában ment előttük.

Imádkozzunk!

Köszönjük meg Istennek, hogy az izraelitákat átvezette a Vörös-tengeren. Beszélgessünk arról, hogyan vezet ma minket Isten. Kérjük, hogy irányítson minden tevékenységünkben.

A Vörös-tenger hatalmas, áthatolhatatlan akadály volt előttük. Mögöttük porfelhőben a fáraó általuk már ismert és rettegett hadserege. Ott állt egymillió rémült ember, két lehetetlen helyzettel, két lehetséges katasztrófával szemben. Egyiptomban nemrég Isten megmutatta nekik erejét és hatalmát. Megmentette őket a haláltól, a szolgaságból, a szenvedésből. Szabad nemzetként most elsőként néztek szembe akadállyal. Hogyan reagáltak? Pánikba estek és Mózesnek panaszkodtak. Ő pedig válaszolt nekik: „Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. (...) Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” Őrizzük meg szívünkben Istennek ezen szavait, és elmélkedjünk ezekről az előttünk álló hét minden napján. A gondok – kicsik és nagyok –, minket sem kerülnek el, előttünk és mögöttünk is állhatnak. Az előrehaladás talán lehetetlennek tűnik, de nem Istennel! Bízzunk Benne, hogy Ő utat nyit előttünk. „Az itt tanított lecke minden időre szól. Gyakran keresztény életünk tele van veszedelmekkel és olyan kötelességekkel, amelyeket felettébb nehéz vagy szinte lehetetlen teljesítenünk. Képzeletünk sokszor küszöbön álló romlásokat, sőt halált láttat meg velünk. Isten hangja azonban tisztán csendül a fülünkbe: „Indulj előre!” (...) A hitetlenség ezt suttogja fülünkbe: »Várjunk addig, amíg az akadályok el nem tűnnek és világosan látjuk azt az utat, amelyen járnunk kell!« A hit előre ösztönöz, mert mindent hisz, mindent remél.” (Pátriárkák és próféták, 290. o.)