Isten akarata szerint

E heti tanulmányunk: Ézsaiás 60:1-3; ApCsel 15:36-40; Ef 6:21; Kol 4:7-18; 2Tim 4:10-11; 2Péter 3:10-14

A Kolosséi levél utolsó szakasza bepillantást enged Pál munkatársainak széles hálózatába. Az apostolok cselekedeteiből megtudjuk, hogy először Barnabással kezd együtt dolgozni, majd Szilásszal. A későbbiekben áttekintést kapunk az apostol három missziós útjáról.
Ezen a héten Pál missziós stratégiáját vesszük szemügyre. Ennek részét képezte, hogy jól kamatoztatta az időt és a forrásokat is a Római Birodalom fő központjainak elérése érdekében. Közben tehetséges gyülekezeti munkásokat is kiképzett, hogy el tudjanak menni azokba a városokba, ahová ő maga nem jutott el, így például Kolosséba, Laodiceába és Hierápoliszba.
Utazásai alatt, személyes látogatásai során Pál következetesen törekedett arra, hogy kapcsolatot teremtsen a különböző gyülekezetek és emberek között, fogságaiból pedig főleg a levelei által érte ezt el. Tisztán látta: az evangélium missziójának a sikere azon múlik, hogy mindenki együttműködjön – zsidó és pogány hátterű keresztények, férfiak és nők, mint Tükhikosz, Arisztarkhosz, Jusztusz, Epafrász, Lukács és Nimfa. Érdekes, hogy ír egy Laodiceába küldött levélről is, ami azonban nem maradt fenn számunkra.
Az utolsó versekbe Pál igen sok mindent belefoglal, így egy Arkhipposz nevű férfinek szóló személyes bátorítást is. Az apostol mindent megtett azért, hogy erősítse a gyülekezeteket, ameddig csak volt rá lehetősége.

EGW idézet

Tervezhetünk olyan irányt is az életünknek, amelyet saját becsvágyunk vagy önző érdekeink vezérelnek. Az Úr ismer mindent kezdetétől a végégig. Tudja, hogy milyen kapcsolatot ápoljon az ember Istennel és embertársával. Látja, milyen jellem és szándék vezérli a kapcsolatait, és tudja, milyen hatással lesz másokra, és hogy ezzel ártani fog embertársainak. Megtörténhet, hogy az illető nem fogja fel tisztán az okokozat közötti összefüggéseket, ezért olyan emberekkel lép kapcsolatba, akik nem biztos, hogy mellé állnak, amikor segítségre szorul.
Vannak hátrányos következményekkel járó kapcsolatok. Ezért az ember nem bízhat saját ítélőképességében. Tapasztalás által fogja felismerni tévedéseit. Az Úr szándéka az, hogy Őtőle származzon a nehéz helyzetben levő lélek legnagyobb nyeresége, és kész elkezdeni valami újat az életében, olyat, amire nem is számított. Mit kell tegyen az ilyen ember? Egyetlen biztonsága, ha félreteszi vágyait és terveit, és így szól: „Uram, ne az én akaratom, hanem a te akaratod teljesüljön!” […]
Mind a kis, mind pedig a nagyobb dolgokkal kapcsolatosan a következő kérdés fogalmazódik meg bennem először: Mi Isten akarata ezen a téren, mivel az Ő akarata az én akaratom is. „Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1Sám 15:22) Ki fog ártani nektek, ha jót cselekesztek? Isten elvárhatja az embertől, hogy végezzen el egy nehéz vagy kimerítő feladatot, vagy töltsön be különleges pozíciót. Az Úr rábízott egy munkát, ezzel viszont az életét, de akár az örök életét is kockáztatja. Ilyen pozíciót töltött be Krisztus, amikor eljött földünkre és szembeszállt az elbukott angyalok lázadó fejedelmével. Isten tervet készített, Krisztus pedig elfogadta a rá szabott pozíciót. Készen állt egyedül megküzdeni az ellenséggel, és ezt kell tennie minden embernek is. Krisztus fel lett ruházva a menny összes erejével, hogy felkészülhessen a küzdelemre, és az ember is, ha Isten útján jár és az Ő akaratát követi, ugyanilyen támogatásban részesül. Ugyanazok a mennyei értelmes lények fognak munkálkodni az üdvösség örököseiért is, hogy legyőzhessenek minden kísértést, amint Krisztus is győzött. Viszont, ha valaki bármilyen okból is szembehelyezkedik Isten akaratával, legyőzi őt a kísértés. […]
Senki sincs biztonságban, ha azt hiszi, hogy egyedül dönthet. – The Upward Look, 48. o.

 

Sokat tanulhatunk Páltól az evangélium terjesztéséről. A becslések szerint több mint húszezer kilométert tett meg az útjai során. Egészen elképesztő, hiszen többnyire gyalogszerrel járt, és az ideje egy részében fogságban volt.
Sok időt töltött olyan kereskedelmi központokban, mint Korinthus vagy Efézus, ahonnan az üzenet eljuthatott a környező városokba is. Az általa alapított gyülekezetekbe vissza is tért, hogy erősítse és bátorítsa az új hívőket. Amennyiben személyesen nem tudta felkeresni őket, leveleket küldött nekik, hogy tudják: nem feledkezett meg róluk, törődött velük.

1. Olvassuk el és vessük össze Ef 6:21 és Kol 4:7-9 verseit! Mit tudhatunk meg Tükhikoszról? Mivel indokolta Pál, hogy őt is visszaküldte Kolosséba Onézimosszal?

Bizonyos dolgokat jobb elmondani, mint leírni. Érdekes volna megtudni, hogy milyen híreket vitt a két férfi Kolosséba. Pál szavaiból arra lehet következtetni, hogy azt akarta: „Megismerjétek dolgainkat, és megvigasztalja szíveteket” (Kol 4:7, ÚRK). Bizonyára beszéltek az apostol fogságának körülményeiről. Mindenesetre ez a közlés azért is fontos volt, mert fenntartotta a személyes kapcsolatokat és összekötötte a hívőket.
Tükhikosz nyilván megbízható hírnök volt, akinek a neve azt jelenti, hogy „szerencsés”. Pál úgy mutatja be, hogy „hű szolga és szolgatárs” (Kol 4:7, ÚRK). Egyike volt a két férfinek, akit azért választott ki Ázsiából (ApCsel 20:4), hogy elkísérje a jeruzsálemi rászoruló hívők részére gyűjtött adománnyal. Pál második római fogsága idején is az apostollal volt, onnan küldte el Efézusba, hogy ott erősítse a munkát (2Tim 4:12). Azon is gondolkozott, hogy elküldi Tituszhoz Krétára (Tit 3:12). Vele tartott Onézimosz is, aki Pál munkája nyomán tért meg Rómában (lásd az 1. tanulmányt). Onézimoszt szintén hűségesnek nevezi.
Pál értesülni szeretett volna a Kolosséban élő hívők körülményeiről. Nem lehetett nehéz üzenni neki valakivel, akit elküldtek hozzá, talán éppen Tükhikoszt. Pál ezúton is kifejezte az ottani hívők iránti szeretetét és törődését, még ha személyesen nem is járt a gyülekezetükben. Erősítette őket, hogy aztán el tudjanak jutni másokhoz is.

Pál levelének személyes utalásai hogyan mutatják be, hogy milyen ember volt? Hogyan hitelesítik a szolgálatát?

EGW idézet

Isten családjához tartozunk, a gyermekei vagyunk, és Ő tanít meg arra, hogy mi történik körülöttünk és mi vár ránk a jövőben. Éber és komoly várakozásra van szükségünk, hogy felkészülhessünk a hamarosan bekövetkező ünnepélyes eseményekre. Sajnos vannak Krisztusban tökéletes férfiak és nők, akik nem szánnak elegendő időt a várakozásra, elmélkedésre és Isten csodálására. Habár elcsendesedési időt kell félre tennünk az imádkozásra és az elmélkedésre, amikor kimegyünk a zsúfolt városból, hogy Istennel legyünk, tőle tanuljunk és megértsük a ránk vonatkozó akaratát, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy figyelmeztető üzenetet kell közölnünk a világgal.
Énokh Istennel járt, és közben figyelmeztette kortársait. Szavai és tettei, kegyes példaadása állandó bizonyságtevés volt az igazság mellett. Olyan korban, amely hátráltatta a tiszta és szent jellemfejlődést, ő engedelmes életet élt. A föld annyira megtelt gonoszsággal, hogy Isten kénytelen volt özönvíz által eltörölni az emberiséget. A szó szoros értelmében felforgatta a világot, hogy kipusztítsa a romlást.
Énokh szent volt, mert Istennel járt az Isten útján. Példát adott arra vonatkozóan, hogy milyenek lesznek majd azok, akik Krisztus eljövetelekor felemeltetnek a felhőben Uruk fogadására. Olyanoknak kell lennünk, mint Énokh. A személyes kegyességet ötvöznünk kell a legkomolyabb figyelmeztetésekkel és felhívásokkal. Be kell mutatnunk a hamarosan bekövetkező eseményeket. A következő tanácsot kaptuk: „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.” Komoly erőfeszítések árán kell készítenünk az Úrnak útját, és egy népet kell felkészítenünk eljövetelére.
A lélek minden buzgalmát be kell vetnünk az Urunkért végzett szolgálatba. A lélek mécsesét olajjal feltöltve és égve kell őriznünk.
Az Istenért végzett szolgálat a teljes lényünket igényli – a szívet, az elmét, a lelket és az erőt. Ezeket minden visszatartás nélkül fel kell kínálnunk Istennek, hogy ne a föld, hanem a menny tükröződjék vissza rólunk. Föl kell ébreszteni elménk érzékenységét azon munka iránt, amelyet végeznünk kell minden társadalmi réteg, gazdagok és szegények, tanultak és tanulatlanok körében. Be kell mutatnunk a jó Pásztor gyöngédségét, amint átöleli báránykáit, és biztonságban terelgeti nyáját a veszélyek között. Krisztus követőinek be kell mutatniuk az Ő szelíd és megértő voltát, mint ahogy azon vágyát is, hogy szeretné megosztani velünk azokat az igazságokat, amelyek az örökéletet jelentik befogadóinak. – Christ Triumphant, 46. o., február 9.

Ma, az internet, a közösségi média és a megszámlálhatatlanul sok eszköz által összekötött világban nem is tudjuk igazán elképzelni, milyen kihívást jelenthetett Pálnak, hogy éreztesse a különböző gyülekezetekkel: egy jóval nagyobb közösség részei lettek, mint csak a saját gyülekezetük.

2. Olvassuk el Kol 4:10-11 verseit! A látogatókkal odavissza küldték a híreket (Kol 4:7-9). Emellett Pál még hogyan igyekezett erősíteni az egyházi kapcsolatokat? Gondolva az ebben a levélben említett problémákra, vajon az üdvözleteken kívül még mit mondhattak el a hírnökök?

Pál a hittestvérek közötti kapcsolatokat alapozza és erősíti meg az üdvözletek küldésével. Innen tudjuk, hogy Márk Barnabás unokaöccse. Az apostol így készítette elő Márk lehetséges kolosséi látogatását. Arisztarkhoszt úgy mutatja be, hogy „fogolytársam”, vagyis ő is fogságban volt Pállal. Mindketten „Isten teljes fegyverzetével” (lásd Ef 6:10-11, ÚRK) harcoltak azért, hogy szabaddá tegyék Sátán foglyait, akik azután Isten országát szolgálhatják (lásd 2Tim 2:14). Pál szintén elismeréssel szólt megbízható munkatársáról, Jézusról/Jusztuszról (görögül hasonló hangzású zsidó és római nevek, mint Saul/Pál).
Az apostol fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Arisztarkhosz, Márk és Jusztusz zsidó származású hívők, „körülmetéltek” (Kol 4:11, ÚRK). Azután megnevez három pogány hátterű hívőt is: Epafrászt, Lukácsot és Démászt (Kol 4:12-14). Beszédes az is, hogy noha az egyházban volt bizonyos feszültség zsidók és pogányok között, Pál munkatársai azonban eredményesen együtt tudtak működni – egységesen, harmonikusan. A „csak” szóval mintha az apostol azt akarná kifejezni, hogy csalódott, mert szenvedései idején nem állt mellé több zsidó származású hívő. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy János Márk, aki néhány évvel korábban, az első misszióút során elhagyta Pált és Barnabást (ApCsel 13:13), ekkor már nemcsak hűségesnek bizonyult, hanem „vigasztalására” is volt az apostolnak (ApCsel 15:36-40).
Régi probléma, hogy veszély fenyegeti az egységet. Az utóbbi években tapasztalt globális növekedése miatt a Hetednapi Adventista Egyházban is alapvető változások történtek, és bizonyos erők szüntelenül feszegetik az egységét. Az egyház minden szintjén érezhető ez a feszültség.

Mit tehetünk a saját gyülekezetünkben, hogy csökkentsük az egyház egységét fenyegető hatásokat? Milyen feszültségekkel találkozunk helyi szinten? Mit kezdhetünk ezekkel?

EGW idézet

Bárcsak ezen szavakat ismételgetné minden lélek, és gyakorolná igazságait, így teljesítve azt, amiért Jézus Krisztus imádkozott. Nem kért lehetetlent az Atyától. Olyan dolgokért imádkozott, amelyekre szükségük van tanítványainak, hogy egyek lehessenek egymással, Istennel és Jézus Krisztussal. Minden, ami ennél kevesebb, nem éri fel a keresztényi jellem tökéletességét. A szeretet aranylánca, amely összeköti a hívők szíveit, és szeretetközösséget, egységet alkot Krisztussal és az Atyával, tökéletes kapcsolatot teremt, és bizonyságot tesz a világnak a kereszténység megcáfolhatatlan erejéről. […]
Akkor az önzés gyökerestől ki lesz tépve, és hitetlenség nem lesz többé. Már nem lesznek viták és széthúzások. Nem lesz megátalkodottság senkiben, aki Krisztushoz kötődik. Senki sem fog függetlenségre vágyni, mint az engedetlen gyermek, aki indulatosan ellöki magától a kezet, amely vezetni szeretné, mert egyedül akar járni.
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34–35) Sátán tudja, hogy ilyen bizonyságtevés a világ előtt képes átformálni az emberi jellemet. Nem örül, hogy ilyen világosság árad azoktól, akik vallják, hogy hisznek Krisztusban, ezért minden álnokságát latba veti, hogy elszakítsa az aranyláncot, amely egybefogja az igazságban hívők szíveit, és szoros egységben tartja őket az Atyával és a Fiúval. […]
Hiszünk Jézus Krisztusban. Lelkünk Krisztussal egyesül. Ő mondotta: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek… Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 15:16–17). – That I May Know Him, 173. o.

Nincs széthúzás azok között, akik valóban ápolják kapcsolatukat Istennel. Az összhang, béke és szeretet lelkülete, a szívükben uralkodó isteni Lélek összhangot, szeretetet és egységet teremt. Sátán gyermekeiben ezzel pontosan ellentétes lelkület dolgozik. Állandó a nézetkülönbség. Az összetűzések, irigység és féltékenység az uralkodó jegyek. A keresztényt Krisztus alázatossága jellemzi. A jóság, kedvesség, szánalom a végtelen Bölcsességtől ered. Ezzel ellentétes annak a szívnek a megszenteletlen gyümölcse, amely nincs Jézus Krisztussal összhangban. – Krisztusi élet, 300. o., október 13.

 

Már több könyvet írtak a céltudatos életről és gyülekezetről. A „céltudatosság” még önmagában talán nem feltétlenül elég, de a világos „célra összpontosító” hozzáállás alapvetően fontos minden értelmes dolog elvégzéséhez. Pál, a munkatársai és a többi apostol élete és szolgálata az ilyen összpontosítás remek példája (lásd Fil 3:13-14). Az eredmények magukért beszélnek: az evangélium szélsebesen terjedt az egész Római Birodalomban, sőt még azon túl is (Kol 1:23). Ugyanilyen összpontosításra van ma is szükség.

3. Olvassuk el Kol 4:12-13 verseit! Milyen célt nevez meg itt Pál, és hogyan lehet azt elérni?

Amint az egyik korábbi tanulmányban már említettük, Epafrásznak valószínűleg fontos szerepe volt abban, hogy az evangélium eljutott Kolosséba és más, közeli városokba is, mint Laodiceába és Hierápoliszba (lásd az 1. tanulmányt). Üdvözletei és imádságai bizonyára nagy bátorítást jelentettek e gyülekezetek tagjainak. Imájában Epafrász egyértelműen arra fókuszált, hogy „megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Isten minden akaratában” (Kol 4:12, ÚRK). Vizsgáljuk meg ennek az imának a fontos elemeit!
Megállhassatok. A görögben ez a szó azt jelenti, hogy erősen, mozdíthatatlanul állni, ami csak úgy lehetséges, ha „alapos és erős” az ember hite, és meggyőződött az evangélium igazságáról (Kol 1:23). Pál többször is használja, utalva „az ördögnek minden ravaszságával” (Ef 6:11) vívott küzdelemre, illetve arra, hogy Isten erejével kell ellenállni a sötétség erőinek, felöltözve „az Isten minden fegyverét” (Ef 6:10-18; vö. 2Tim 2:19).
Tökéletesen. Ez a szó a jellem tökéletességére utal, aminek legfőbb kifejeződése az áldozatos szeretet (Mt 5:44, 48). Azoknak a tökéletességéről van itt szó, akik nem állítják, hogy „már elérték volna” (Fil 3:12-15).
Teljes meggyőződéssel. Ez a kifejezés erőteljes, azt jelenti, hogy valamit teljesen betölt, teljesen végrehajt. Ábrahámra is vonatkozik, aki „teljesen elhitte”, hogy ígérete szerint Isten képes megtenni azt, ami emberileg lehetetlen (Róm 4:21). Megtaláljuk Pál esetében is, amikor megerősítette őt az Úr, azért, hogy „teljesen elvégezzem az ige hirdetését” (2Tim 4:17, ÚRK).
Az Isten minden akaratában. A „minden” szó átfogó értelmű. Pál maga is azért imádkozott, hogy a kolossébeliek igazán megismerjék Isten akaratát, és járjanak „az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére” (Kol 1:9-10, ÚRK), az Ő „dicsőségének hatalma szerint” (Kol 1:11, ÚRK).

EGW idézet

A Végtelen – aki egyedül volt, képes rendet és szépséget teremteni a természet sötétségének káoszából és zűrzavarából – képes leigázni az ember lázadó szívét, és életét az isteni akarattal összhangba hozni. Csak az Ő Lelke tudja elfojtani az ember lázadó indulatait. (…)
Napról napra fejlesztjük a jellemet, és az örökkévalóságnak építünk. Isten azt akarja, hogy életünkkel adjunk példát a világi embereknek arra, hogy milyennek kellene lenniük, és mivé válhatnak a Krisztus evangéliumának engedelmeskedve. Helyezzük magunkat Isten kezébe, hogy úgy bánjon velünk, ahogy a legjobbnak látja. (…)
„Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” (1Kor 3:9). Ha vele együttműködve építkezünk, napról napra szebb és arányosabb lesz az általunk felépített ház az Építőmester keze alatt, és az örökkévalóságon át fennmarad.
A megszentelődés folyamatos munka, mely az embereket egyre magasabbra és még magasabbra vezeti. Nem hagyja el a szeretetet, hanem behozza az életbe, mint a kereszténység lényegét.
Krisztus azt mondja nekünk: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Ő a mi példaképünk. Földi élete során mindig kedves volt, és szelíd. A befolyása mindig „jó illat” volt, mert benne lakott a szeretet teljessége. Soha nem volt keserű
és megközelíthetetlen, és nem kötött kompromisszumot a rosszal, hogy kegyelemre szoruljon. Ha mi is az ő igazságosságát bírjuk, akkor olyanok leszünk, mint Ő szelídségben, türelemben és önzetlen szeretetben. Vajon az Ő jelenlétének napsütésében a kegyelme által nem törik össze a szívünk? Őrizzük a hitvallásunkat! Ékesítsük szép jellemvonásokkal az életünket! Nem krisztusi, hanem sátáni a kemény beszéd és tett. Ragaszkodjunke tökéletlenségeinkhez és torzulásainkhoz, hogy majd Jézus szégyenkezzen miattunk? Megígérte nekünk a kegyelmét. Ha elfogadjuk, megszépíti az életünket… A torzulásokat jóságra, tökéletességre cseréli. Életünket azok a kegyelmi áldások díszítik majd, amelyek olyan széppé tették Krisztus életét. – Mennyei helyeken, 31. o., január 25.

Az Úr Jézus a Szentlélek által munkálkodik. A Szentlélek Őt képviseli a Földön. A Lélek által lelki életet sarjaszt az ember szívében, megeleveníti jóra való erejét, megtisztítja a romlottságtól, és alkalmassá teszi Isten országa számára. Jézus nagy áldást áraszthat, és gazdag ajándékokat oszthat szét az emberek között. Ő a csodálatos tanácsadó, akinek bölcsessége és ereje végtelen. Ha elismerjük Lelkének hatalmát, és alárendeljük magunkat átformáló munkájának, akkor tökéletesen állhatunk elébe. Nagyszerű gondolat! Krisztusban
„lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve” (Kol 2:9– 10). Az emberi szív nem lehet boldog, amíg át nem adja magát Isten Lelke hatásának, aki a megújult szívet Jézus Krisztus képére alakítja át. A Lélek befolyására az ellenségeskedés hitté és szeretetté alakul át, a büszkeség pedig alázatossággá válik. A lélek felismeri az igazság szépségét, jellemének kiválósága és tökéletessége által Krisztus megdicsőül. Amikor ezek a változások végbemennek, az angyalok énekelnek. Isten és Krisztus örvendezik az isteni képmásra formálódó lélek felett. – Isten csodálatos kegyelme, 196. o., július 7.

4. Olvassuk el Kol 4:14-15 és 2Tim 4:10-11 verseit! Pál milyen különbségre mutat rá Lukács és Démász között?

János apostol arra tanít, hogy „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete” (1Jn 2:15, ÚRK). Lukács annyira szerette Jézust és az Ő országát, hogy mindvégig, bármi áron Pál mellett maradt, de Démász jobban szerette ezt a világot, mint az eljövendőt.

5. Olvassuk el a következő szakaszokat! Milyen tanácsok szólnak a második adventet váróknak?
Mk 13:32-37    

Tit 2:11-14    

2Péter 3:10-14     

Jel 3:17-21 

Jézus és az apostolok gyakran figyelmeztettek: „Vigyázzatok”, legyetek éberek, álljatok készen, hogy az Úr visszatérése ne érjen meglepetésként! Sajnos sokan nem végzik el a felkészülés szükséges feladatait, mint ahogy a tanítványok sem fogadták meg Jézus szavait: „Vigyázzatok és imádkozzatok” (Mk 14:38). Az egész onnan indul ki, hogy ki vagy mi lakik a szívünkben, ugyanis nem szolgálhatunk két urat.
A Laodiceának szóló üzenetben Jézus pontos receptet ad. Először is térjünk meg bűneinkből. Másodszor ki kell tárni a szívünket Jézus előtt, engedjük, hogy birtokába vegye. Harmadszor pedig így tehetünk szert a hit és a szeretet tűzben megpróbált „aranyára”, így győzhetjük le a kísértéseket.

Konkrétan mi az, amiből meg kell térned? Mit kérhet tőled Jézus? Mire van a legnagyobb szükséged az általa javasoltak közül?

EGW idézet

Dániel államférfiként szolgált Babilonban… Hűséges szolgálata révén arról tett bizonyságot a babilóniaiaknak, hogy az ő Istene élő Isten, nem csupán egy faragott kép, mint az általuk imádott istenek. Az Úr meg akarta mutatni nekik, hogy van nagyobb király Babilon királyánál – Isten, akit a héber ifjak imádnak. Ők Istent magasztalták. Tudták, hogy az igazság elvei alapján kell élniük, ezért elutasították a király asztalánál felszolgált húst és bort. Mivel megtartóztatták magukat a tiltott ételektől, ezért határozott különbség mutatkozott az ő ábrázatuk és azok ábrázata között, akik kielégítették az étvágyukat.
Sokan gúnyolódtak velük, de ezek az ifjak készek voltak hűséget tanúsítani még az apró dolgokban is. Ezért az ábrázatuk sokkal szebb volt, mint azoké, akik ettek a király ételeiből. Egyszerű étrendjüknek köszönhetően tiszta maradt az elméjük. Jobban fel tudtak készülni a tanulásra, mivel sosem tapasztalták meg a nehéz ételek okozta kellemetlenségeket. Fizikai szempontból is felkészültek a munkára, hiszen sosem voltak betegek. Tiszta elmével gondolkodhattak és dolgozhattak. Istennek engedelmeskedve olyan dolgokat végeztek, amelyek erősítették felfogóképességüket és memóriájukat. Isten úgy rendelkezett, hogy Dániel és társai által a babilóniai emberek megismerjék a zsidók vallását, és megtudják, hogy Isten uralkodik minden birodalom fölött. […]
Az Úr azt szeretné, hogy a hetednapi adventisták hasonlóképpen tegyenek bizonyságot róla. Ne rejtőzzenek el a világ elől. A világon kell élniük, de nem a világban. Magatartásuk által el kell különülniük a világtól. Tiszta jellemet kell bemutatniuk, hogy a világ megláthassa: az igazság, amiben hisznek, teszi őket őszintévé minden cselekedetükben, és akikkel kapcsolatba kerülnek, megérthessék, hogy az igazság által szentelődtek meg, és hogy az elfogadott igazság teszi őket Isten fiaivá és leányaivá, a mennyei Király gyermekeivé, a királyi család hűséges, igazságos és nemes tagjaivá. […]
Munkánkat érdemes jól végezni. Legyünk hűségesek a legapróbb feladatokban, mint ahogy abban is, ami a legnagyobb áldozatot követeli meg. Mindazoknak, akik Dániel példáját követve tesznek bizonyságot az igazságról, és a mértékletesség elvei alapján élnek és cseleksznek, az Úr olyan bátorítást nyújt, amilyet Dánielnek nyújtott. – Christ Triumphant, 352. o., december 11.

6. Olvassuk el és vessük össze egymással Kol 2:13 és Kol 4:16-18 verseit! A Kolosséba küldött levelet a laodiceai gyülekezetben is fel kellett olvasni. A Laodiceának szóló jézusi üzenet fényében (lásd a tegnapi tanulmányt) milyen kapcsolódási pontokat találunk a két gyülekezet között?

Isten népének történelmét áttekintve újból és újból ugyanazokat a problémákat látjuk. A próféták azért panaszkodtak, mert Izrael népe világi módon akarta tisztelni az Urat. Felszólították őket, hogy térjenek meg, még mielőtt túl késő lenne. Ézsaiás így kesergett: „Milyen paráznává lett a hű város” (Ézs 1:21, ÚRK)! Biztatta a népet, hogy térjenek vissza Istenhez, nyerjenek bűnbocsánatot, tisztuljanak meg (Ézs 1:16-20). Keresztelő János (Mt 3:2, 8-10) és Jézus (Mt 4:17; Mt 12:33-37) egyaránt megtérésre hívta az izraelitákat, hogy olyan gyümölcsöt teremjenek, ami megáll a végidei ítéletben. Az apostolok üzenete is hasonló (ApCsel 2:38; 3:19; 17:30; 2Kor 7:9-10).

7. Hasonlítsuk össze a következő szakaszokat: Ézs 60:13 és Jel 18:1-4 verseit, valamint Ézs 62:1-5 és Jel 19:7-8 szakaszát! Milyen hasonlóságokat fedezünk fel a két könyv üzenete között?

Isten egyesíteni fogja a mennyet és a földet. A nagy küzdelem miatt azonban ezt szakaszosan kell végrehajtania.
1. A Golgotánál Sátán elvesztette a mennyei lények még megmaradt rokonszenvét is (Jn 12:31).
2. Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatával, az ítélettel Isten népe készséges lesz „minden jóra”, hogy cselekedje „az Ő akaratát” (Zsid 13:21), és felkészüljön a mennyre.
3. A millenniumi ítélettel és utána a végítélettel örökre elrendeződik minden kérdés, ami addig megmaradt. A bűn és a meg nem térő bűnösök elpusztulnak a tűz tavában, ami megtisztítja a földet is (Jel 21:8).
4. A menny és a föld csak a bűn eltörlése után egyesülhet végre (Jel 21:3).

Mit tehetsz te magad (ne másra nézz!) azért, hogy hűséges maradj Istenhez és az igazságához? Vagyis mit mutatnak a döntéseid, valójában kié a szíved?

Mit tehetsz te magad (ne másra nézz!) azért, hogy hűséges maradj Istenhez és az igazságához? Vagyis mit mutatnak a döntéseid, valójában kié a szíved?

EGW idézet

Isten Fia leszállt, hogy az elesetteket felemelje. Otthagyta a magasságot, a bűn nélküli világokat, a kilencvenkilencet, akik szerették Őt, és lejött erre a földre, ahol „megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért” (Ézs 53:5). Minden dologban hasonlóvá vált testvéreihez; olyan testet öltött fel, mint a mienk. Megtapasztalta, mit jelent éhesnek, szomjasnak és fáradtnak lenni. Táplálékkal tartotta fenn életét, és alvással erősítette testét. Idegen és vándor volt a földön – a világban élt, de nem e világból való volt. Megkísértetett és háboríttatott, ahogyan napjainkban is férfiak és nők megkísértetnek és háboríttatnak, de a bűntől mentes maradt. Mindenkor gyöngéd, részvétteljes, szeretetteljes volt, másokkal szemben elnéző. Isten jellemét így szemléltette lényében. „Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk…, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14)
A kolosséi hívőket a pogányság szokásai és befolyása vette körül, abban a veszélyben forogtak, hogy elszakadnak az egyszerű evangéliumtól. Pál tehát ettől óvta őket, amennyiben Krisztusra, mint egyedül megbízható vezetőjükre irányította tekintetüket. „Mert akarom, hogy tudtotokra legyen” – írta nekik –, „hogy milyen nagy tusakodásom van ti érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e testben, hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére.” (Kol 2:1–2)
„Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel... Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne. Meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való. Mert Őbenne lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg. És Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” (Kol 3:4, 6–10)
Krisztus előre megmondta, hogy hitetők lépnek fel, akiknek befolyása által „a gonoszság megsokasodik” és „a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24:12). Ezek felől intette a tanítványokat, mert innen nagyobb veszélyek fenyegetik a gyülekezetet, mint üldöző ellenségeik részéről.

Pál is ismételten óva intette a hívőket ezektől az álnok tanítóktól. Elsősorban ettől a veszélytől óvakodjanak; mert amennyiben befogadják ezeket a hamis tanítókat, a tévelygésnek nyitják meg a kaput. Az ellenségnek lehetővé teszik, hogy az újonnan megtérteknek lelki ítélőképességét elhomályosítsa, és bizalmukat megrendítse. Krisztus a zsinórmérték, akihez szabva kell megvizsgálni az előadott tanokat. Mindazt utasítsák vissza, ami tanaival nem egyezik. A bűnért megfeszített, halottaiból feltámadt és mennybe felszállt Krisztus – ez az üdvösség tudománya, amelyet elsajátítaniuk és tanítaniuk kell. – Az apostolok története, 472–473. o.

„Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám, ha csak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a szentségtelen hatásoknak – önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kényekedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell végrehajtanunk” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 266–267. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

2Királyok 20

2Királyok 21

2Királyok 22

2Királyok 23

2Királyok 24

2Királyok 25

1Krónikák 1;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 8. fejezet, „Az étvágy rabjai” alcímtől a fejezet végéig

1. Mivel töltötte meg Manassé Jeruzsálemet „mindenfelől”?

2. Mit parancsolt Jósiás király az egész népnek?

3. Hogyan viselkedett EvilMerodák Joákinnal?

4. Kinek az uralkodása alatt „osztatott el a föld”?     

5. Ki lép be a kapukon a városba? 

Általános áttekintés

Pál kolossébeliekhez írt utolsó szavai telve vannak szeretettel és mély aggodalommal. Tikhikus és Onézimus szeretett testvérek (Kol 4:7, 9), Lukács pedig kedvelt orvos (Kol 4:14). Pál szeretettel gondol rájuk, ragaszkodik hozzájuk. Munkatársai iránti érzelmei egyház iránti szeretetét tükrözik. Gondoskodásából és szeretetéből arra következtethetünk, hogy érdeklődik a kolossébeliek helyzete felől, és vigasztalni szeretné őket (Kol 4:8).
Pál azt kívánja a kolossébeli gyülekezet tagjainak, hogy „álljanak tökéletesen és teljes meggyőződéssel” (Kol 4:12). Ennek érdekében összeállít egy „aranycsapatot”, hogy vele együtt dolgozzon a kolossébeli gyülekezetért. Kolossé 4:7–14 szakasza egyfajta „katonai parádé”, melynek keretében Pál bemutatja ezeket a derék, bátor katonákat, akik a legfontosabb ütközetben, a lelki csatában fognak harcolni. Pál azt tanítja, hogy a misszió csapatmunka. A kolossébeli gyülekezetért végzett munkában Tikhikus és Onézimus állt az első sorban; Pál küldte őket, hogy híreket vigyenek és hozzanak (Kol 4:7–9), de az apostol többi munkatársa is mélyen elkötelezett volt a kolossébeli gyülekezet tagjai iránt (Kol 4:10–14).
Ezen a héten tanulmányunk három témát dolgoz fel: (1) A misszió közös erőfeszítés. (2) Mivel a misszió csapatmunka, az egyházi vezetőknek és misszionáriusoknak egy cél érdekében kell dolgozniuk, jelen esetben azért, hogy a kolossébeli gyülekezet tagjai „megállhassanak tökéletesen és teljes meggyőződéssel” (Kol 4:12). (3) A Jézus iránti mély szeretet kizár minden lehetőséget arra, hogy kompromisszumot kössünk a világgal és a világot jellemző materializmussal.

Magyarázat

A misszió csapatmunkát igényel

A Megváltó hangsúlyozta a csapatmunka fontosságát. Lukács 5. fejezetében olvashatjuk Jézus Genezárettavi történetét, ahol „láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat” (Lk 5:1–2). Ezek az emberek már nem halásztak, éppen egy sikertelen küldetésből jöttek vissza. Az Úr azonban azt mondta nekik, hogy vessék ki újra a hálóikat „fogásra” (Lk 5:4). „És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk” (Lk 5:6). Akkor a halászok „intének azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik” (Lk 5:7; a szerző kiemelése). Micsoda hatalmas tanulság ez számukra és számunkra is! Ekkor Jézus ezt mondta Simonnak: „Ne félj, mert mostantól fogva embereket fogsz halászni” (Lk 5:10, revideált Károli; a szerző kiemelése).
Kolossé 4:7–14 szakasza Pál csapatmunka iránti elkötelezettségét fejezi ki (ld. 1Kor 3:5–9). Nem volt egyedül misszionáriusi küldetésében. Ebben az igei passzusban az apostol egy kilenc fős missziós csapatról tesz említést. Értékes tanulságokat vonhatunk le abból, ahogyan csapattársai evangéliumi küldetésben való részvételét jellemzi.

Tikhikus	(1)  szeretett atyafi (2)  hű szolga (3)  szolgatárs az Úrban	Kolossé 4:7
Onézimus	(1)  hű atyafi (2)  szeretett [atyafi] (3)  közülük való	Kolossé 4:9
Aristárkhus	Pál fogolytársa	Kolossé 4:10
Márk	Barnabás unokatestvére	Kolossé 4:10
Barnabás	itt nincs róla leírás, ismert személyiség	Kolossé 4:10
Jézus	kit Justusnak is hívnak	Kolossé 4:11
Epafrás	(1)  közülük való (2)  Krisztusnak szolgája (3)  mindenkor tusakodik érettük imádságaiban (4)  sokat fárad érettük	Kolossé 4:12–13
Lukács	szeretett orvos	Kolossé 4:14
Démás	nincs leírás róla	Kolossé 4:14

A táblázatból kiderül, hogy Pálnak „arany” csapata volt. A misszionáriusi munka nem magányos tevékenység. Minél több ember vesz részt a küldetésben, annál látványosabbak az eredmények. A csapatban egy szinte névtelen misszionáriusnak is jutott hely, ő „Jézus, kit Justusnak is hívnak” (Kol 4:11). Ez az egyetlen vers az Újszövetségben, ahol megemlítik a személyét. Érdekes továbbá, hogy Démásról semmit sem mond Pál (Kol 4:14). Hallgatása talán annak köszönhető, hogy nem volt semmi pozitív mondanivalója a személyéről, Démás ugyanis abban az időben kezdett eltávolodni a hittől, amint azt Pál 2Timótheus 4:10 versében meg is említi. Megjegyzendő az is, hogy Pál misszionáriusi csapatában zsidók és pogányok egyaránt megtalálhatók. A különbségek a hit egységében oldódnak fel.
További, kiegészítő észrevételek: (1) Tikhikusról és Onézimusról azt olvassuk, hogy szeretett és hűséges ember volt. (2) Onézimus és Epafrás „közülük való”, ami azt jelenti, hogy a kolossébeli gyülekezet tagja.
(3) Epafrást továbbá Pál „Krisztus szolgájának”, imádkozó embernek és a gyülekezet iránt nagyon lelkes személynek írja le. Bár távol van Kolossétól, Epafrás „mindenkor tusakodik érettük imádságaiban” (Kol 4:12). Hozzáállásából értékes tanulságot vonhatunk le: ha személyesen és ténylegesen nem is tudunk segíteni, akkor is imádkozhatunk a felebarátunkért. (4) E férfiak közül néhányan Pál útitársaiként tűnnek fel az Apostolok cselekedeteiben (Aristárkhus [ApCsel 19:29; 20:4–5; 27:2];
Tikhikus [ApCsel 20:4]; Barnabás [ApCsel 12:25; 13:1–15; 14:19–28]).
(5) Az újonnan megtért Onézimus említése (Filem 10) megerősíti, hogy Pál érdeklődött az emberek szolgálatra történő felkészítése iránt, szüksége volt ugyanis munkatársakra (Kol 4:11). (6) Pál Eleinte nem volt hajlandó második esélyt adni Márknak, az ingatag misszionáriusnak (ApCsel 15:38), de később meggondolta magát (Kol 4:10; 2Tim 4:11), és végül a munkatársának nevezte ki (Filem 24). (7) Pál szeretetteljes szavai és munkatársainak üdvözletei közelebb hozták egymáshoz a gyülekezet vezetőit és tagjait.

Tökéletesen és teljes meggyőződéssel

Munkájuk során a keresztény vezetőknek világos célra kell összpontosítaniuk: segíteni a gyülekezet tagjait a hitben való növekedésben és abban, hogy teljes mértékben Isten akaratához igazodjanak. Dolgozniuk és imádkozniuk kell azért, hogy „tökéletesen és teljes meggyőződéssel” megállhassanak (Kol 4:12, NTR). Első ránézésre ezek a kifejezések azt a téves benyomást kelthetik, hogy Pál a bűntelenség vagy az abszolút tökéletesség mellett tör lándzsát, de ez nem így van. A „tökéletesen” kifejezés helyén a görög eredetiben a teleios szerepel, aminek jelentése „érett” (1Kor 2:6 a BVAváltozat szerint; illetve 14:20ban és Fil 3:15ben az NTRfordítás szerint ugyancsak az „érett” szó szerepel). A „teljes meggyőződéssel” jelentésű szóösszetétel görög morfológiai egysége a plēroō, amelyet emberek esetében Isten áldást árasztó cselekedetével kapcsolatban használják (ld. ApCsel 2:28; Róm 15:13). Efézus 4:13 versében Pál jelzi, hogy „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egysége” eredményeként elérjük „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékét”.
Pál azt szeretné, hogy a kolossébeli gyülekezet tagjai Krisztuséhoz hasonló jellemre tegyenek szert. A levél elején már kifejezte aggodalmát ezzel kapcsolatban (Kol 2:67). A Krisztuséhoz hasonló életmód magában foglalja „az Isten akaratának megismerését minden lelki bölcsességben és értelemben” (Kol 1:9). Jelenti továbbá azt is, hogy az Úrhoz méltóképpen kell járnunk „teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében” (Kol 1:10). A lelki érettség egyéb jellemzőit Kolossé 2:2 hangsúlyozza, ahol Pál arról beszél, hogy egységben kell maradnunk a szeretetben, hogy eljussunk „az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára”. Összegzésként az apostol kijelenti: a prédikálás célja „minden embert tökéletesnek állatni elő a Krisztus Jézusban” (Kol 1:28; ld. még 1:29).

Anyagiasságra vonatkozó figyelmeztetés

A Biblia azt tanítja, hogy a keresztényeknek nem szabad a világ értékeihez vagy az azt meghatározó materializmushoz alkalmazkodniuk (Róm 12:2). Démás azonban beleesett a világ szeretetének csapdájába (2Tim 4:10). Mind Róma 12:2 (BTF), mind 2Timótheus 4:10 versében a „világ” jelentésű görög szó az aiōn, amit „a világi társadalomhoz kapcsolódó gyakorlatok és normák rendszerére” utalva használnak (Johannes P. Louw, Eugene Albert Nida: GreekEnglish Lexicon of the New Testament, 1. köt., 507. o.).
Az aiōn mellett a kosmos szót is gyakran használják a világ gonosz értékrendjének és rendszereinek jelölésére. 1János 2:16 versében például az apostol három kifejezést használ annak összefoglalása végett, hogy miként működik ez a világi rendszer: „A test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból”. A teológusok egyetértenek abban, hogy ez a kijelentés egy háromosztatú, radikális figyelmeztetés a materializmus ellen. Nem meglepő, hogy Pál ennyire negatívan tekint „a jelenvaló világra [aiōn]” (Tit 2:12), olyannyira, hogy kijelenti: Jézus Krisztus „önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból” (Gal 1:4, a szerző kiemelése). 1Timótheus 6:17ben Pál egyértelmű parancsot ad, hogy „akik gazdagok e világon, ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben” (a szerző kiemelése). Titusz 2:12 versében az apostol megjegyzi, hogy a keresztényeknek meg kell tagadniuk „a hitetlenséget és a világi kívánságokat”, és „mértékletesen, igazán és szentül” kell élniük „a jelenvaló
világon”.
Démás szerette a jelen világot, ami bizonyos mértékben megmagyarázza, hogy miért hagyta el az apostolt: „Démás […] elhagyott engem” (2Tim 4:10), ami a misszionáriusi feladatok elhanyagolására utal. Az, hogy valaki szereti a jelen világot, abban nyilvánul meg, hogy csökken a misszió iránti lángoló szeretete. Pontosan azok vágynak a jövendő világra, akik „mértékletesen, igazán és szentül élnek a jelenvaló világon” (Tit 2:12). Ez a vágy a misszióban való aktív részvételt is magában foglalja.

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
„Szinte kézzelfogható Pál leveleiben a keserűség, mivel vágyakozik a testvéri közösség után, szeretne eggyé válni a megtértekkel, és szent közösségben élni velük. Pál nem magányos ember, inkább olyan, mint egy apa, akinek hiányoznak a távolban élő gyermekei. […] Levelei a közösségi gondolkodásmódot tükrözik. A társadalmi kötődés nemcsak személyes szinten fontos számára, hanem a jó hír terjesztésének közös feladatát tekintve is” (Ben Witherington III: The Paul Quest: The Renewed Search for the Jew of Tarsus, 1998, 114. o.).
Ez az idézet Pálnak az evangélium hirdetése iránti teljes elkötelezettségét juttatja kifejezésre. Nekünk, akik a világ történelmének utolsó napjaiban élünk, vajon kevésbé kellene elköteleznünk magunkat az evangélium terjesztése mellett, mint Pál és első századi misszionárius csapata? Ők hajlandóak voltak a legjobbat adni magukból, és együtt dolgozni Isten országának hirdetésén, hasonlóképpen, mi is arra vagyunk elhíva, hogy egységben dolgozzunk. Mindenkinek megvan a maga szerepe Isten kozmikus megváltási tervében. Segítsünk másoknak a lelki érettség felé haladniuk és felkészülniük az eljövendő korszakra! Valójában minél jobban vágyakozunk Megváltónk eljövetelére, annál többet teszünk meg Krisztusért a jelen korszakban. Jézus iránti szeretetünk megóv minket attól a veszélytől, hogy megalkudjunk e világ értékeivel: jóllehet ebben a világban élünk, soha nem érezzük azt, hogy valójában ide tartoznánk (Jn 15:19).
1. Miért fontosak a közösségi hálózatok a szolgálatotok során? Kik tartoznak a közösségi hálózatotokhoz? Hogyan segítettek ezek a hálózatok missziós munkátok és az Istenről való bizonyságtételetek során?
2. Hogyan hívott el titeket Isten arra, hogy segítsetek másoknak eljutniuk
a lelki érettség szintjére a mennyországra való felkészülésük során?
3. Hogyan tart távol minket a világ értékeitől a Jézus iránti szeretet? Mit jelent a világban élni, de nem a világból valónak lenni?