Élet Krisztussal

E heti tanulmányunk: 5Mózes 7:6-8; 1Sámuel 16:23; Róma 1:18; Róma 6:1-7;
Ef 4:22-24; Kol 3:1-17

Szokták mondani, hogy ne csak a mennyei dolgokkal foglalkozzunk, különben a földi javaknak híjával leszünk. Bizonyos értelemben ez igaz ugyan, de az is éppen ilyen fontos elv, amit Kolossé 3. fejezetében Pál kiemel: ha túlságosan csak a földi dolgokkal foglalkozunk, nem leszünk hasznosak az Úr számára a mennyei dolgokban.
Pál sok gyakorlati, a valós életet érintő elvre hívja fel a figyelmünket, amelyek a mennyben születtek, és csak azok érthetik meg, akik „feltámadtak a Krisztussal” (Kol 3:1). Pál tanácsai nagyon is józan elvek, amelyek minden kapcsolatunkat jobbá teszik, nem csak a gyülekezeten belül.
Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek… hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt 5:44-45, ÚRK). Lehetetlennek hangzik? Emberileg igen. Énünknek meg kell halnia, és csak azután tudunk igazán Isten szerint élni. Ezért kell az „odafelvalókra” gondolnunk, ha szeretnénk mennyei Atyánk számára hasznosan élni itt a földön.
Ezen a héten megnézzük, hogyan lehet hasznos az életünk már most
és az örökkévalóság szempontjából is.

Március 14–21. – Ifjúsági imahét

EGW idézet

A hit tekintetében magasabb szintre kell jutnunk. Túl kevés a hitünk. Isten Igéje a mi biztonságunk. Egyszerűen el kell fogadnunk, el kell hinnünk minden szavát. Ezzel a biztosítékkal rendelkezve a hitünkhöz mérten nagy dolgokat kérhetünk, és azokat meg is kapjuk… Ha megalázzuk a szívünket Isten előtt, ha arra törekszünk, hogy Krisztusban maradjunk, magasztosabb, szentebb tapasztalatokat szerezhetünk. […]
Igazi hit az, amikor az ember pontosan azt cselekszi, amit Isten parancsolt, és nem olyat tesz, amire az Úr nem utasította. A hit gyümölcsei: a jogosság, az igazság és az irgalom. Isten törvényének fényében kell járnunk, és akkor a hitünk jó cselekedeteket fog teremni, a szívünk pedig mindennap megújul.
Nem szabad bálványt csinálnunk az énünkből. Isten önmagát adta halálra érettünk, hogy megtisztíthasson minden bűntől. Az Úr be fogja fejezni a bennünk elkezdett munkát, ha megengedjük, hogy átvegye életünk fölött az uralmat. […]
A feddhetetlenség munkáját csak úgy lehet tovább vinni, ha teljes hittel rendelkezünk. Mindennap haladjatok előre Isten üdvözítő hatalma alatt. A feddhetetlenség gyümölcse a békesség és az örök nyugalom. Ha több hitünk lett volna Istenben, és kevésbé bíztunk volna saját bölcsességünkben, Isten erőteljesebben kiterjesztette volna hatalmát az emberi szívekre. Élő hittel, vele egyesülve abban az előjogban lehet részünk, hogy örülhetünk a közbenjáró szolgálatával járó előnyöknek és hatékonyságnak. Tehát, mivel Krisztussal együtt megfeszíttettünk, meghaltunk Krisztussal együtt, és fel is támadunk Krisztussal egy új életre, hogy Ővele éljünk.
Ne vegyük saját kezünkbe a sorsunkat. Hagyatkozzunk teljesen Isten karjára… Hitetlenségünk miatt csak keveset látunk meg hatalmából. Inkább saját cselekedeteinkben bízunk, mint az Úr érettünk végzett munkájában. Isten szeretne mindent megtenni annak érdekében, hogy a szív a szív mellett, az elme az elme mellett, a váll a váll mellett munkálkodjon. Egymással szembeni szeretetlenségünk és bizalmatlanságunk gyengíti az Istenbe vetett hitet. Úgy kell imádkoznunk a Szentlélek keresztségéért, ahogy még sosem imádkoztunk. Ha volt valaha idő, amikor szükségünk volt a Szentlélek keresztségére, akkor az most van. Az Úr semmit sem említett ilyen gyakran, mint a Szentlélek kitöltetését, amely által az Ő neve felmagasztaltatik. Ha részesülünk a Lélek ajándékában, akkor az emberek is megtapasztalják az újjászületést… A veszendő lelkek pedig megtaláltatnak és megtérnek. – The Upward Look, 346. o.

1. Olvassuk el Kol 3:1-4 szakaszát! Milyen szükséges feltételt nevez meg Pál? Mit jelent ez?

A hegytetőről messze ellátni a tájon. Emberemlékezet óta sokan hegyekre mennek fel, hogy közelebb kerüljenek Istenhez (lásd Zsolt 121:12). Még az emberalkotta magaslatokat, a zikkuratokat is hasonló céllal emelték a pogányok – hogy találkozzanak az istenekkel. Ur városában, ahonnan Isten kihívta Ábrahámot, egy igen nagy zikkurat állt, amit sok kilométer távolságból mindenhonnan látni lehetett. Azonban lelki értelemben senki sem kerülhet közelebb a mennyhez csak úgy, ha magasabbra emelkedik. Emberi erőfeszítés erre nem képes.
Csakis a kegyelem csodája által történhet meg, ha meghaltunk Krisztussal és fel is támadtunk vele (amit a keresztség jelképez [Kol 2:12-13]), hogy közelebb kerülünk a mennyhez.
Láthatjuk, hogy Kolossé 3. fejezetének már az elején az „odafelvalókon” van a hangsúly („ahol a Krisztus van”, „odafelvalók”, „a Krisztussal az Istenben”, „Ővele együtt… dicsőségben” – Kol 3:14).
A keresztény életben bevallottan sok minden megmagyarázhatatlan. Hogyan lehetséges, hogy az ember „meghal”, majd „feltámad”, amikor minden látszat szerint ugyanaz marad, és nem ment át egy élethalál tapasztalaton? Sok érthetetlen dolog van a Szentlélek által nem befolyásolt földi gondolkodás szerint, de a „meghalás a bűnnek” és a „feltámadás Krisztussal” valóság azok számára, akik lelkiképpen gondolkodnak, akik új szívet kaptak, amit Isten megígért.
Pál azért adja ezt az utasítást, mert a lelki életet állandóan meg kell újítani (lásd 2Kor 4:16). Mi is valóban kieshetünk és elveszhetünk! Az élet soha nem mentes a kísértésektől.
Ezért naponta kell azt választanunk, hogy „az odafelvalókkal” törődünk (Kol 3:1). Örök életünk „Krisztussal együtt el van rejtve Istenben” (Kol 3:3, ÚRK), de annak külső megnyilvánulása egyáltalán nem lesz rejtett.

Hová húznak a gondolataid? Általában felfelé vagy lefelé? Amennyiben lefelé, hogyan változtathatsz az irányon?

EGW idézet

Még a hosszú tapasztalattal rendelkező keresztényeket is gyakran a legborzasztóbb kétség és ingadozás támadja... Emiatt a kísértés miatt semmi esetre se képzeld, hogy eseted reménytelen... Bízzál Istenben, reménykedjél benne és nyugodj meg ígéreteiben.
Mikor az ördög kétségekkel és hitetlenséggel jön hozzád, zárd be szíved ajtaját. Hunyd be szemedet, hogy ne időzzön pokoli árnyékán. Emeld oda, ahol örökkévalókat szemlélhet, akkor lesz erőd minden órában. Hited próbája értékesebb, mint az arany... Hőssé tesz, hogy harcold az Úr harcait. […]
Sátán felveszi a kapcsolatot azokkal, akik valamilyen módon hozzá csatlakoznak. Ha el tudja csábítani azokat is, akik immár hoszszú keresztény tapasztalatra tettek szert, akkor a leghatékonyabb ügynökeivé teszi őket, hogy eljuthassanak az emberekhez, és a hitetlenség leplét terítsék a lelkekre. Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy kételyek férkőzzenek az elmétekbe. Ne járjatok az ördög kedvébe azzal, hogy a terheiteket emlegetitek. Valahányszor ezt teszitek, Sátán örül, mert sikerült az uralma alá hajtania, és szem elől tévesztettétek Jézus Krisztust, Üdvözítőtöket. […]
Magasztalnunk kell Őt, aki a sötétségből a csodálatos világosságára hívott el bennünket. Élő hittel nyugodhatunk az Ő fényességében. Élő hit által örülhetünk naponta ennek a világosságnak. Nem kell beszélnünk a kételyeinkről és a próbáinkról, mert valahányszor emlegetjük, csak gyarapítjuk azokat. Amikor csak ezekről beszélünk, Sátán csatát nyert. Viszont, ha kijelentjük: „Lelkemet, mint hű tanúbizonyság, az Úrra bízom”, akkor arról teszünk bizonyságot, hogy fenntartások nélkül Jézus Krisztusnak szenteltük az életünket. Isten világosságot ad, mi pedig örülünk Őbenne.
Aki szereti Istent, a kételyek ködfelhője fölé tud emelkedni; ragyogó, széles, mély és élő tapasztalatot nyer, és Krisztushoz hasonlóan szelíd természetre tesz szert. Lelkét Istennek szenteli, és Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben. – Our High Calling, 86. o.

Legyen a szíved jó, kedves és együttérző, és ezeket a tulajdonságokat sose tekintsd gyengeségnek, mivel krisztusi tulajdonságok. Vigyázz, milyen befolyást gyakorolsz másokra! Befolyásod legyen tiszta és kellemes, hogy sose kelljen szégyenkezned, amikor leutánozza valaki.
Ahogy a folyót is vízcseppek alkotják, úgy az élet is apró dolgokból tevődik össze. Az élet egy csendes, tiszta és kellemes vizű folyam, de lehet akár zavaros, tajtékzó és szennyes zuhatag is. Ebben az életben helyezd magad a Szentlélek fegyelmezése alá, hogy a Lélek megszentelő ereje által egyre inkább növekedhess, és hasonlóvá válhass Krisztushoz. – That I May Know Him, 209. o.

 

Ma sok olyan szlogent hallunk, hogy: „Vessünk véget a háborúnak!”
„Állítsák le az erdőírtást!” „Állítsák le a nukleáris fegyverkezést!” Azt viszont bizonyára sosem halljuk, hogy „Hagyjatok fel a földiességgel!” Ez valahogy nem passzol a világi érzülethez. Nem mintha bármi baj lenne az előbbi szlogenekkel, vagy azzal, amit hangoztatnak, csak rövid távra tekintenek, nem a közelgő örökkévalóságra. A figyelmünket magasabbra, jóval magasabbra kell összpontosítanunk!

2. Olvassuk el Kol 3:5-6 verseit (lásd még Róm 6:1-7)! Mit jelent „meghalni az énnek és a földiességnek”, és „az odafelvalókat” keresni (Kol 3:1)?

Még ha lelki értelemben meg is haltunk Krisztussal, a „tagjainkat” – vagyis a testünk és a gondolataink által előidézett kísértéseket – „meg kell öldökölnünk”. Két dologgal azonban fontos tisztában lennünk e felszólítást illetően. Az első: Kol 3:1 versében a Pál által használt görög kifejezés azt érzékelteti, hogy valóban feltámadtunk Krisztussal. A második: Kol 3:5 versének felszólítása a következmény („azért”). A földi dolgokat (paráznaság, tisztátalanság, bűnös szenvedély, gonosz kívánság, telhetetlenség stb.) csak azért öldökölhetjük meg, mert már feltámadtunk Krisztussal, és az Ő lelki élete és ereje képes mindezeket kivetni a gondolatainkból és az életünkből.
Érdekes, hogy a görögben Kol 3:6 versének kifejezésével – „az Isten haragja” – másutt csak Róm 1:18 versében találkozunk. Isten az embereket „átadja” saját gonosz dolgainak, ezért jön el „az Isten haragja az engedetlenség fiaira” (Kol 3:6; lásd még Jel 6:16-17). Róm 1:18 versében Pál utal a hitetlenségre és a hamisságra, amit azonosnak tart a tisztátalansággal (ugyanazt a görög szót használja, mint Kol 3:5 versében). Ez nagyon is jellemző azokra, akik belemerülnek „a szívük vágya szerinti” tisztátalanságba, „hogy egymás testét megbecstelenítsék” (Róm 1:24, ÚRK).
Hogyan becstelenítik meg egymás testét? Először is nem hajlandók elismerni a Teremtőt, de szó van itt „tisztátalan indulatokról” vagy „gyalázatos szenvedélyekről” (ÚRK, RÚF) is, „mert asszonyaik is felcserélték a természetes élést természetellenessel, ugyanígy a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak” (Róm 1:2627, ÚRK).

Hogyan lehet megtenni azt, amit Pál tanácsol: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat” (Kol 3:5)?

EGW idézet

Istennek hála, hogy olyan Főpapunk van, aki ismeri gyengeségeinket. Itt nem számíthatunk pihenésre. A mennybe vezető út kereszthordozást jelent; ez egy keskeny út, de örömmel haladunk rajta, tudva, hogy a dicsőség Királya járt azon előttünk.
Nem panaszkodunk a nehezen járható ösvény miatt, hanem Jézus alázatos követőiként a nyomába lépünk. Örülni fogunk a szorongattatásban, miközben az örök dicsőség jutalmáról elmélkedünk.
Egyetlen panaszszót sem ejtünk a próbák miatt. Isten szeretett gyermekei mindig megpróbáltatásokon mentek keresztül. Minden próba, amelyből győztesen kerülünk ki, gazdagabbá tesz a dicsőségben. Lelkesen vágyom a szenvedés tapasztalatára. Még ha tehetném is, nem akarok szenvedés nélkül a mennybe jutni, ahol találkozhatom Jézussal, aki oly sokat szenvedett, hogy számunkra nagy örökséget biztosítson, és a mártírokkal, akik életüket adták az igazságért és Krisztusért. Nem. A szenvedések által akarok tökéletes lenni. Annyira szeretnék Krisztus szenvedéseinek részese lenni, mert tudom, hogy dicsőségéből is részesülök majd. Jézus a mi példaképünk. Tanulmányozzuk, hogyan kerülhetünk minél közelebb ehhez a példaképhez.
Teljes örömünk lehet Megváltónkban, aki megvált minket minden bűnünkből. Istennel járhatunk minden nap, és elmondhatjuk: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, és megadja nekem „az akarást és a véghezvitelt, jó kedvéből”. Istené a dicsőség! Tudom, hogy életem el van rejtve Krisztusban.
A függöny felgördült, és láttam a gazdag jutalmat, amely a szentekre vár. Megízleltem a jövendő világ örömét, és ez az élet már nem tűnik ugyanolyan szépnek előttem. Érzelmeim, foglalatosságom és reménységem a mennyhez kötődik. Vágyom látni a Királyt az Ő szépségében, akit az én lelkem szeret. Ó, édes ország! Vágyom eljutni oda; és a gondolat, hogy annyira közel van már, türelmetlenné tesz Krisztus várásában. Dicsőség Istennek a halhatatlanság reménységéért és az örök életért, mely Krisztus által miénk lehet. – Krisztusi élet, 350. o., december 2.

3. Olvassuk el Kol 3:6-11 szakaszát! Hogyan folytatja Pál a gondolatmenetét?

Kol 3:8 kezdő szavai – „Most pedig” – jelzik a halálból az életre történő átmenet drámai, meghatározó változását. A görögben a „most” szóra kerül a hangsúly. Most, vagyis mivel feltámadtatok Krisztussal és az „odafelvalókat” keresitek, az életeteknek látványos módon különböznie kell attól, amilyen korábban volt. „Megöldököltétek” „földi tagjaitokat” (Kol 3:5), „most… vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet” (Kol 3:8, RÚF).
Istennek a bűnre adott igazságos reakciója ábrázolható haraggal és indulattal is (ezt a tegnapi részben érintettük), Jézusnál is láthattuk (Mk 3:5; Jel 6:16). Jakab viszont arra tanít, hogy „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja” (Jak 1:19-20). A gonosz ember rosszat akar a másiknak, a gyalázatos beszéd a másik jó hírét ássa alá. Pál a bántó, trágár beszédet is elítéli. Továbbá tiltott a hazugság is (vö. 3Móz 19:11, 18), „hiszen levetkőztétek az ó embert a szokásaival együtt” (Kol 3:9, ÚRK).

4. Mit értett Pál az „ó ember” és az „új ember” alatt? Vesd össze Róm 6:6 és Ef 4:22-24 verseit!

Az ige, amivel Pál az óból az újba történő átalakulást fejezi ki, az öltözködésre utal, mint amikor valaki leveti a piszkos ruháját, majd pedig új, fehér ruhát vesz fel (vö. Zak 3:4). Az ó/új hasonló megkülönböztetését látjuk az ó és az új szövetség esetében is, az egyiket a törvény betűje, a másikat pedig a Lélek által a szívbe történő beírása jellemzi (2Kor 3:4-18). Ezek a hasonlatok bemutatják a megtérést és annak hatásait. Ezt nevezi Pál úgy, hogy „új teremtés” (2Kor 5:17). Felöltöztük „az új embert, aki Teremtőjének [Krisztusnak] képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol 3:10, RÚF). Krisztus „a láthatatlan Isten képe” (Kol 1:15). Krisztust Igéje által megismerve átalakulunk, „dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket” (2Kor 3:18, ÚRK). Ez felemel bennünket minden etnikai, földrajzi és társadalmi válaszfal fölé, mert egy különb ország polgárai vagyunk.

EGW idézet

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását…
Bűne elrontotta, és majdnem teljesen megsemmisítette isteni hasonlóságát. Az ember fizikai ereje meggyengült, szellemi képességei lecsökkentek, lelki látása elhomályosult, és a halál foglya lett. Az emberiség azonban mégsem maradt reménység nélkül. Végtelen szeretetében és kegyelmében Isten kigondolta a megváltás tervét, és próbaidőt adott az embernek, hogy helyreállítsa benne az Ő képmását; hogy eljusson arra a tökéletességre, amelyre teremtette; hogy előmozdítsa testi, szellemi és lelki fejlődését; hogy felismerje természetének isteni célját. Ez volt a megváltás műve.
Noha Ádám bűne csaknem eltörölte Isten erkölcsi képmását, Jézus érdemei és hatalma által ez visszaállítható bennünk. Az ember jelleme visszatükrözheti Isten erkölcsi képmását, mert Jézus ezt lehetővé teszi számára.
Csodálatos volt Istentől, hogy embert, értelmet teremtett. Dicsőségének kell megnyilatkoznia az emberben az Isten képmására való teremtettsége és megváltása által. Egyetlen lélek többet ér, mint egy egész világ… Az Úr Jézus Krisztus lényünk és megváltásunk szerzője, és mindenki, aki szeretne belépni a mennybe, Isten jellemének megfelelő jellemet alakít ki.
Az Úr az utolsó időnek szóló egyenes és metsző igazsággal egy népet hív ki a világból, magának szentelve és megtisztítva azt. A büszkélkedést és egészségtelen divatozást, a magamutogatást és a világ elismerésének szeretetét, mindent ott kell hagynunk a világgal, ha Teremtőnk képmására akarunk elváltozni az elménk megújulása által.
Kegyelmének átalakító ereje révén Isten képmása mutatkozik meg a tanítványban, aki Krisztusban új teremtés lett.
Jézus megígérte, hogy elküldi a vigasztaló Szentlelket, aki megváltoztatja jellemünket Krisztus képmására. Amikor ez megtörténik, akkor tükörhöz hasonlóan visszavetítjük az Úr dicsőségét. – Isten csodálatos kegyelme, 246. o., augusztus 26.

Amikor Krisztus szeretete lakozik az ember szívében, az életével csodálatos hatalmáról tesz bizonyságot – ez a legnagyobb csoda, ami megtörténhet ezen az elbukott és konfliktusokkal teli világon. Próbáljuk megvalósítani ezt a csodát, de ne saját erőnkből, hanem Jézus Krisztus nevében, hiszen az övéi vagyunk és Őt szolgáljuk. Öltözzük fel Krisztust, és akkor kegyelmének csodatevő ereje annyira tisztán megmutatkozik a jellemünkben, hogy a világ is meggyőződik róla, hogy Isten azért küldte Fiát a földre, hogy az emberek angyali jellemre és életre tehessenek szert.
Akik igazán hisznek Krisztusban, azok vele lakoznak a mennyei helyeken. Fogadjuk el a kereszténység jelét, ami nem külső jel, hanem a kereszt vagy a korona viselése, ami bizonyságot tesz arról, hogy az ember Istennel egyesült. Le kell vetkőznünk az „ó embert, az ő cselekedeteivel együtt”, és fel kell öltöznünk az „új embert, melynek újulása van annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:9–10). A szentség szépsége oly mértékben mutatkozik meg, ahogyan egymáshoz közelednek és egyesülnek a keresztények Krisztus szeretetében. – Our Father Cares, 306. o.

Pál először bemutatta a rossz szokásokat és negatív tulajdonságokat, amelyeket Krisztushoz térve letettünk, utána pedig rátér a pozitív dolgokra – mint amikor a sötétből átlépünk a világosságba.

5. Olvassuk el Kol 3:12-14 verseit! Hogyan mutatja be a hívőket? Milyen tulajdonságokat kell „felöltenünk”?

Isten saját népéül hívta el Izraelt, hogy az Ő jellemét tükrözzék, hasonlóképpen a Jézusban hívők is „Istennek választottai” (Kol 3:12). Azonban nem mindenki él ennek megfelelően. Ahogy Jézus mondta: „Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” (Mt 22:14; vö. Mt 24:22, 24, 31). Pálnak a választottakra tett utalásai is hasonló jelentéssel bírnak (Róm 8:33; 2Tim 2:10). Izrael népéhez hasonlóan őket is „szereti” Isten, ők is „szentek” (5Móz 7:6-8). Ezzel a kiváltsággal fontos felelősség jár: „Hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9). Ennek pedig azzal teszünk eleget, ahogyan most élünk.
Nem akármilyen lista az, amiben Pál nyolc tulajdonságot említ meg.
„…öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet” (Kol 3:12-14, RÚF). Ilyen tulajdonságok csak annak a szívéből származhatnak, aki Krisztussal egyesült, mert ezek az Ő jellemét mutatják be, azt, ahogy hozzánk viszonyul. Meg kell bocsátanunk egymásnak, „amint Krisztus is megbocsátott nektek” (Kol 3:13, ÚRK). A szeretet „a tökéletesség kötele” (Kol 3:14, ÚRK), mert az irántunk való szeretete köt bennünket össze vele és tesz képessé arra, hogy igazán szeretni tudjunk másokat (1Jn 4:11-12).
E tulajdonságok kétféleképpen hatnak az emberi kapcsolatainkra.
1. Ha szeretetet, könyörületet, kedvességet és megbocsátást tanúsítunk, az jótékonyan hat ránk és másokra. Az emberek általában kedvesen reagálnak, és mi továbbra is élvezzük Isten kegyelmét, bűnbocsánatát (Mt 5:7; Mt 6:14). 2. Így dicsőítjük Istent, és másokat is bátoríthatunk, hogy higgyenek Jézusban, és kövessék Őt, mert a mi magatartásunk az isteni kegyelem erejét mutatja. „Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv a szerető és szeretetre méltó keresztény” (Ellen White: A nagy Orvos lábnyomán. 1998, Advent Kiadó, 339. o.).

Mennyire tudod jól képviselni Jézust azzal, ahogyan másokkal bánsz, különösen azokkal, akik rosszul viselkednek veled?

EGW idézet

Ritkán találunk két pontosan egyforma személyt. Az emberi lények között csakúgy, mint a természet világának dolgai között változatosság, diverzitás van. Egység a különbözőségben az Isten gyermekei között – a szeretet és béketűrés megnyilvánulása a természet különbözőségei ellenére – ez a bizonysága annak, hogy Isten elküldte az Ő Fiát a világba, hogy megmentse a bűnösöket.
A Krisztus és tanítványai között fennálló egység nem teszi tönkre a személyiséget. Gondolkodásmódban, szándékban, jellemben egyek, de személyüket tekintve nem. Isten Lelkének részvételével összhangba kerülve Isten törvényével, az ember az isteni természet részese lesz. Krisztus élő egységbe hozza tanítványait önmagával és az Atyával. A Szentléleknek az ember értelmén való munkálkodása által az ember teljessé válik Krisztus Jézusban. Egység Krisztussal, az egység kötelékét hozza létre egymással is. Ez az egység a legmeggyőzőbb bizonyíték a világ számára Krisztus fenségéről, erejéről és hatalmáról, hogy elvegye a bűnt.
A sötétség erőinek kevés esélye van a hívők ellen, akik szeretik egymást, ahogy Krisztus szerette őket, akik elutasítják, hogy ellenségeskedést, viszályt keltsenek, akik együtt állnak, akik kedvesek, bátrak és lágyszívűek, ápolják a hitet, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Legyen miénk Krisztus Lelke, vagy nem vagyunk az övé. Az egységben erő van, a széthúzásban gyengeség. – Isten fiai és leányai, 286. o., október 6.

Akik szeretik Jézust, azok életük minden mozzanatát összhangba hozzák akaratával… Isten kegyelméből képesek romlatlanul megtartani tiszta elveiket. A szent angyalok szorosan mellettük állnak, és Krisztus láthatóvá válik az igazsághoz való kitartó ragaszkodásukban. Krisztus katonái ők, akik hűséges tanúkként hordozzák határozott bizonyságtételüket az igazságról. Megmutatják, van lelki hatalom, amely férfiakat és nőket képessé tesz arra, hogy egyetlen lépéssel se tántorodjanak el az igazságtól és igazságosságtól, még a világ összes kincséért se. Az ilyeneket, bárhol legyenek is, tiszteli a menny, mert Isten akaratához igazítják az életüket, és nem törődnek azzal, hogy milyen áldozatokat kell meghozniuk. – Isten csodálatos kegyelme, 247. o., augusztus 27.

Kolossé 3. fejezetének utolsó verseiből világosan kitűnik, hogy Pál számára milyen fontos a gyülekezet békéje és harmóniája. Isten békességének bizonyos részleteivel már foglalkoztunk (lásd a 7. tanulmányt). A Pax Romanától eltérően a Pax Christi nem kívülről kényszerített béke, hanem belülről kell „uralnia” bennünket, ami csak akkor történhet meg, ha Krisztus uralkodik bennünk.

6. Olvassuk el Kol 3:16-17 verseit! Pontosan mi teszi lehetővé, hogy Krisztus uralkodjon az életünkben? Milyen szerepe van ebben a zenének?

A szöveg nyelvezete leíró, elénk tárja annak a képét, ahogyan Krisztus beszéde otthonra lel bennünk. Ez akkor történik, ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, hogy hallhassuk Isten bölcsességét és tanuljunk belőle. A görög szöveg némileg homályos, de a zenének is fontos szerepe van abban, hogy „tanítsátok és intsétek egymást” (Kol 3:16, ÚRK). Nem akármilyen zenéről van szó, Pál konkrétan megnevezi itt és Ef 5:19 versében is: „zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben.” Nem lehetünk biztosak benne, de úgy tűnik, hogy itt különbséget tett a már meglévő ószövetségi zsoltárgyűjtemény és az újszövetségi énekek összeállítás alatt lévő, gyarapodó gyűjteménye között. A „lelki énekek” valószínűleg egy általánosabb kifejezés volt, ami a lelki élethez, a gyülekezet életéhez kötődő dicsérő énekekre utalt. Az ének szavai tanítják az igazságot és tanácsolnak az új, keresztény élettel kapcsolatban. Az elmúlt néhány évszázad számos nagyszerű egyházi énekében a remény és a bizonyosság felemelő üzeneteit találjuk, amelyekre nagy szükség van a mai világban, ami olyan könnyen lehúz bennünket.
Erős hatása van a zenének. Dávid hárfázott, és az megnyugtatta Saul király lelkét (1Sám 16:23). Amikor azonban Dávidot már a riválisának tekintette, feltámadt benne a harag és a bosszúság (1Sám 18:10-11). Klinikailag bizonyított, hogy a nyugodt klasszikus zene csökkenti a szorongást, optimalizálja az agyműködést, ellazít, még fájdalmak között is segít, és hozzájárul az emberi kapcsolatok erősödéséhez. Vajon ki ne tapasztalta volna már a zene erős hatását az érzelmekre és gondolatokra, akár jó, akár rossz értelemben? A zene – a megfelelő zene – lelkileg felemelhet.

Azt olvassuk, hogy „mindent, amit csak tesztek… az Úr Jézus nevében cselekedjetek” (Kol 3.17, ÚRK). Valóban elmondhatod, hogy ez rád is igaz? Amennyiben nem, min változtathatsz? Mi az, amit be kell fejezned, ha nem teheted az Úr nevében?

EGW idézet

A Biblia vallása nem valamiféle öltözet, amelyet kedvünkre vethetünk le, vagy ölthetünk magunkra. Befolyására, amely mindenre kiterjed, Krisztus türelmes és önmegtagadó követőivé válunk, és úgy cselekszünk és járunk, ahogyan Ő is tett földi életében…
Ha még soha senki nem került eléd, akinek szüksége lett volna együttérző szavaidra és biztatásodra, akkor ezeknek a csodás adományoknak a felhasználása terén nem lennél bűnös Isten szemében. Azonban Krisztus minden követője talál alkalmat arra, hogy kimutassa keresztényi kedvességét és szeretetét, és ezáltal kimutassa, hogy Jézus Krisztus vallásának hívei közé tartozik.
Ez a vallás megtanít bennünket a türelem és a béketűrés gyakorlására a durva és igazságtalan körülmények között is… „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg, áldást mondván, tudva… arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Pt 3:9) Krisztus nem viszonozta a szidalmat szidalommal… Vallása a lélek szelídségét és csöndességét hirdeti.
A Biblia vallását követve állandó szükségünk van a türelmes, gyöngéd, önmegtagadó és önfeláldozó lelkületre. Ha Isten Igéje maradandó elvvé válik az életünkben, akkor minden szavunk és hétköznapi tettünk arról fog árulkodni, hogy Krisztus gyermekei vagyunk… Ha befogadjuk a szívünkbe Isten Igéjét, akkor az önhittség és önelégültség kivész a lelkünkből. Életünk hatalom lesz a jóra, mert a Szentlélek Isten dolgaival tölti meg a gondolatainkat…
Önmagunktól nem tudjuk elsajátítani és gyakorolni Krisztus vallását. Csalárdabb a szív mindennél, de Jézus… megmutatta, hogyan tisztulhatunk meg a bűntől. „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9) – mondja… Hitünk Szerzőjére és Bevégzőjére tekintve meglátjuk arcának ragyogását, visszatükrözzük képmását, és az érett férfiúság teljességének mértékére jutunk. Vallásunk mások számára vonzóvá válik, mert Krisztus igazságosságának illata járja át. Boldogok leszünk, mert lelki ételünk és italunk a szentség, békesség és öröm lesz. – Isten csodálatos kegyelme, 248. o., augusztus 28.

Isten fiai és leányai, „Maradjunk Őbenne és Ő mibennünk” című fejezet (299. o., október 20.)

„Ha Isten Lelke uralja a szívet és az értelmet, a megtért lélekből új ének tör fel, mert felismeri, hogy tapasztalatában Isten ígérete teljesült: törvényszegését megbocsátotta és bűnét befedte. Az isteni törvény áthágása miatt bűnbánatot tartott Isten előtt és hitet gyakorolt Krisztusban, aki meghalt az ember megigazulásáért.
Azonban ha a kereszténynek már van ilyen tapasztalata, ne tegye ölbe a kezét, megelégedve azzal, amit érte véghez vittek. Aki elhatározta, hogy Krisztus országába akar jutni, tapasztalni fogja, hogy a meg nem újult természet minden ereje és szenvedélye a sötétség birodalmának hatalmától támogatva összeesküdött ellene. Minden nap meg kell újítania odaszentelődését, és minden nap harcolnia kell a gonosszal. Régi szokások, örökölt rossz hajlamok harcolnak az uralomért, ezekkel szemben állandóan résen kell lennie, miközben Krisztus erejével a győzelemért küzd…
A magasabb, tisztább és nemesebb élet erejére van a legnagyobb szükségünk. Gondolatainkban túl sokat foglalkozunk e világgal és túl keveset Isten országával. A kereszténynek semmitől nem szabad visszariadnia igyekezetében, hogy elérje Isten szentségét. Krisztus kegyelme és ereje által mindenki az erkölcsi és lelki tökéletesség ígéretét kapta. Jézus az erő forrása, az élet kútfeje… Érdekünkben mozgósítja a menny minden hatalmát. Minden lépésnél érezhetjük élő erejét” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 312–314. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

2Királyok 6

2Királyok 7

2Királyok 8

2Királyok 9

2Királyok 10

2Királyok 11

2Királyok 12;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, a teljes 7. fejezet („Túl sok evés”)

 

1. Kitől kért engedélyt Izrael királya, hogy lemészárolja a szíriabelieket,
és milyen választ kapott a kérdésére?

2. Miért tért vissza Jórám király Jezréelbe?

3. A koronán kívül mit adott még Jójada pap a király fiának?

4. Miben egyeztek meg a papok?     

5. Mivel teszik magukat sokan alkalmatlanokká a szombat szent lehetőségeinek kihasználására?

Általános áttekintés

Kolossé 3:1–17 szakaszában Pál az igazi keresztény élet jellemzőiről beszél. Hangsúlyozza a hívők Krisztussal való egyesülését. Ez az egység azt jelenti, hogy a hívő részesedik az Úr Jézus életében, halálában, feltámadásában és dicsőségében. Pál tovább fejtegeti ezt a gondolatot, és kijelenti, hogy Krisztus a mi életünk (Kol 3:4), Vele együtt meghaltunk, életünk Krisztussal együtt Istenben van elrejtve (Kol 3:3), és Vele együtt támadtunk fel (Kol 3:1), ezért „az odafelvalókat” kell keresnünk, „ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén” (Kol 3:1), ami azt jelenti, hogy Vele együtt uralkodunk (ld. Róm 5:17).
A „Krisztussal való egység vagy egyesülés” témája máshol is megjelenik az Újszövetségben. Valójában ez a tanítás közvetlenül az Úr Jézustól származik (Jn 15:5). Pál, a hívő és Krisztus közötti mély kapcsolatra utalva, a „Krisztusban” kifejezést használja (ld. Róm 6:11; 2Kor 5:17), továbbá azt is sugallja, hogy az igaz hívő élete bizonyos értelemben az Úr Jézus küldetésének „folytatása”. Ezért követőiként úgy kell járnunk, ahogyan Ő járt (1Jn 2:6). Régi énünk Krisztussal együtt keresztre feszíttetett (Róm 6:6; Gal 2:20), Vele együtt meghaltunk (Róm 6:5) és Vele együtt temettettünk el (Róm 6:4; Kol 2:12), majd Vele együtt feltámadtunk (2Kor 4:14; Kol 3:1), és Vele együtt ülünk a mennyei helyeken (Ef 2:6).
Ezen a héten a következő két témát elemezzük: (1) Igazi hívő az, aki földi gondolkodásmódját mennyei gondolkodásmódra cserélte. (2) Az igazi hívő a Krisztusban megújult élet jellemzőit mutatja.

Magyarázat

„Az ókori római falakban a habarcs ugyanolyan erősnek tűnik, mint maguk a kövek, és az egész olyan, mintha egy darabból lenne megöntve; atomjaira kell bontani, hogy le lehessen dönteni a falat. Ugyanez vonatkozik az igazi hívőre is: Krisztusra támaszkodik, míg szervesen belenő Urába, és ezen az élő egységen keresztül eggyé válik Vele, úgyhogy alig lehet megmondani, hol végződik az alap és hol kezdődik a fal; mert a hívő minden lesz Krisztusban, ahogy Krisztus is minden az ő számára” (Charles H. Spurgeon: Faith’s Sure Foundation, The Metropolitan Tabernacle Pulpit Sermons, 24. kötet, 1878, 463. o.).

Földi vagy mennyei gondolkodásmód

Kolossé 3:1–11 szakaszában Pál a Krisztusban való új élet és a testi vágyakkal teli régi élet közti ellentétről beszél. Pál ezt a szakaszt a következő kijelentéssel kezdi: „Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal” (Kol 3:1). Kétségtelen, hogy a hívők részesülnek Krisztus feltámadásában. Valójában a mondat így is fordítható: „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok – és valóban fel is támadtatok!” Ez a mondat mintegy befejezi a Kolossé 2:20 versében elkezdett gondolatot: „Ha meghalván Krisztussal…” Pál azt állítja, hogy mivel a kolossébeliek Krisztussal együtt meghaltak (Kol 2:20), majd Vele együtt feltámadtak (Kol 3:1), ennek a tényállásnak megfelelően kell élniük. Fontos megjegyezni, hogy a „feltámad” ige a görögben szenvedő igefaj, amit több fordítás szintén szenvedő formában tolmácsol: „fel lettetek támasztva”. A szenvedő igei forma használata azt jelzi, hogy az új élet Krisztusban nem emberi megvalósítás eredménye, hanem Isten cselekedete az emberi szívben. Ez az elv ellentmond annak az elképzelésnek, miszerint az ember saját erőfeszítései révén elnyerheti az üdvösséget.
A Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezetének első verseiben Pál az „odafelvalók” kifejezés segítségével foglalja össze a Krisztusban való új élet fogalmát (Kol 3:1–2; görög ta anō), a régi életet pedig egy hasonló kifejezéssel nevezi meg: „a földi(ek)” (ld. Kol 3:2,5; görög ta epi tēs gēs). Pál arra sürgeti olvasóit, hogy két dolgot tegyenek meg az „odafelvaló” dolgokkal kapcsolatban: keressék azokat (Kol 3:1), illetve törődjenek azokkal (Kol 3:2). A „törődni”, „gondolkodni” jelentésű görög szó a phroneō, amely a gondolkodás, véleményalkotás, érvelés, mérlegelés folyamatára utal (ld. Róm 12:3; 1Kor 4:6; Fil 1:7; 3:15). Más szavakkal, Pál azt mondja, hogy gondolkodásunkat a mennyei dolgoknak kell lekötniük. Kolossé 3:1–4 versei képezik az új szakasz bevezető részét, amely sok, Krisztusra vonatkozó utalást tartalmaz: Krisztussal együtt feltámadtunk (Kol 3:1), Krisztus Isten jobbján ül (Kol 3:1), életünk el van rejtve Krisztussal együtt Istenben (Kol 3:3), és Krisztus a mi életünk (Kol 3:4). Pál számára az „odafelvaló” dolgok keresése és az azokkal való „törődés” egyenlő azzal, hogy Krisztusért és Krisztus által éljük az életünket mindaddig, míg eljön az a nap, amikor az Ő dicsőségében részesülünk (Kol 3:4).
Krisztusért élni azt jelenti, hogy meghalni a földi dolgoknak (Kol 3:2–3). Ahhoz, hogy ezt a gondolatot a lehető legvilágosabban kifejezze, Pál egy listát mutat be azokról a bűnökről, amelyeket a hívőknek mindenáron kerülniük kell (Kol 3:5), majd hozzáteszi, hogy ezek „miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira” (Kol 3:6). Ebben a két igeversben Pál megtérés előtti régi életét foglalja össze. Az engedetlenség fiai a földi dolgokat keresik, és azok foglalkoztatják őket, ellentétben azokkal, akik meghaltak önmaguk számára, és Krisztussal együtt feltámadtak.
Az régi élet jellemzésének folytatásaként Pál egy második bűnlajstromot is bemutat: harag, fölgerjedés, gonoszság, káromkodás, gyalázatos beszéd és hazugság (Kolossé 3:8–9). Pál „ó embernek” nevezi azt, aki a földi dolgok szerint él (Kol 3:9), és „új embernek” (Kol 3:10), aki az „odafelvalók” szerint (Kolosszus 3:1). A kettő közti ellentétet tovább hangsúlyozzák a „levetkeztétek” (görögül apekdyomai) és „felöltöztétek” (görögül endyō) igék. Pál itt szójátékkal él, hogy egy fontos bibliai igazságot emeljen ki: a régi ember a cselekedeteibe merül (Kol 3:9), míg az új embernek „újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:10). Az apostol további részleteket tár fel arról, hogy milyen az új élet Krisztusban.

A Krisztusban élt új élet jellemzői

Pál Kolossé 3:12–17 szakaszát az „ezért” viszonyszóval vezeti be. Azzal, hogy ezt a szót használja az új szakasz elején, Pál jelzi, hogy a Kolossé 3:12–17ben szereplő buzdításokat a Kolossé 3:1–11ben említettek következményeként vagy eredményeként kell tekinteni. Azok, akik Kolossé 3:1–2 értelmében a mennyei dolgokat keresik, az „odafelvalók” elérésére törekszenek, és lelkileg megújultak (s amit Kolossé 3:10ben az
„új ember” szimbolizál), most „Istennek választottjai, szentek és szeretettek” néven vannak megemlítve (Kol 3:12).
Pál szerint az igazi hívő lemond bizonyos dolgokról (Kol 3:8), hogy másokat ölthessen magára, például „könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszú tűrést” (Kol 3:12). Miközben a régi ember életét a hazugság jellemzi (Kol 3:9; görögül allelōn), az új ember életét a türelem (Kol 3:13; görögül szintén allelōn) és a megbocsátás (Kol 3:13) uralja. Majd Pál hozzáteszi: „Mindezeknek [azaz a Kol 3:12–13ban felsorolt erényeknek] fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele” (Kol 3:14). Pál azt sugallja, hogy az összes többi erény csak akkor gyakorolható, ha a szeretet jellemzi a gyülekezetben lévő kapcsolatokat. Más szavakkal, amikor szeretünk, szívünk tele van könyörülettel, jósággal, alázatossággal, szelídséggel és hosszú tűréssel (Kol 3:12). Türelmesek vagyunk egymással és megbocsátunk egymásnak (Kol 3:13). Milyen mélyreható kijelentés!
A Krisztusban való új életet Isten békéjének jelenléte jellemezi (Kol 3:15). Ez a békesség a gyülekezeti közösségen belül csak azért lehetséges, mert Isten Krisztus révén – aki békességet szerzett az Ő keresztjének vére által (Kol 1:20) – mindeneket megbékített önmagával. Más szavakkal, az emberi kapcsolatok szintjén megnyilvánuló békesség az Isten és ember közt uralkodó békesség eredménye.
A Krisztusban megújult hívő rendíthetetlenül követi Isten Igéjét (Kol 3:16): „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást” (Kol 3:16). Pál ezzel azt akarja mondani, hogy az Úr Jézus tanításainak egész életünket át kell hatniuk. Ez a mondat nagyon hasonlít Kolossé 1:28 kijelentéséhez: „Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban.”
E két vers közti párhuzam alapján három fontos dolgot kell megjegyeznünk. Először is, Krisztus és tanításai elválaszthatatlanok egymástól, nem lehet úgy elfogadni Krisztust, hogy ne fogadnánk el a tanításait is. Másodszor, az evangélium hirdetésének célja minden embert tökéletesnek előállítani Jézus Krisztusban (Kol 1:28). Harmadszor, azok, akik valódi megtérésről tesznek bizonyságot, részt vesznek a misszióban. Pál Kolossé 3:1–17ben a tanításait egy összefoglaló gondolattal zárja: kijelenti, hogy akik új életet élnek, mindent „az Úr Jézus nevében” tesznek, és „Istennek, az Atyának” adnak hálát „Őáltala” (Kol 3:17).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
Az a kijelentés, hogy Krisztus a mi életünk (Kol 3:4), kétségkívül az egyik legjelentősebb kinyilatkoztatás a Bibliában. Ha Krisztus az életünk, akkor nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15:5), viszont általa mindent meg tudunk cselekedni (Fil 4:13). Ha Krisztus az életünk, kegyelme teljességgel elégséges számunkra (2Kor 12:9). Ha Krisztus az életünk, Vele együtt „megfeszíttettünk”, és már nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk (Gal 2:20).
Az igaz hívő Krisztussal való kapcsolata annyira mély, hogy részesülünk az Ő életében, halálában, feltámadásában és megdicsőülésében. E valóságot hangsúlyozandó, az apostol a Kolossébeliekhez írt levélben ismételten használja a „Krisztussal” szót (hétszer!): meghaltunk (Kol 2:20), eltemettettünk (Kol 2:12), feltámadtunk (Kol 2:12; 3:1), megeleveníttettünk (Kol 2:13), és el vagyunk rejtve Krisztussal (Kol 3:3), hogy Vele együtt mi is megjelenjünk dicsőségben (Kol 3:4).
 
„Rejtélyes módon minden Krisztusban hívő ember egyesül Krisztussal: halála a mi halálunk, temetése a mi temetésünk, új élete a mi új életünk, mennyei helyzete a mi helyzetünk, és dicsőséges visszatérése is a mienk. […] Amikor »egy lélekké« válunk Krisztussal, bűneinket Rá ruházzuk, Ő pedig a saját értékeit adja át nekünk” („Christ, Your Life: Colossians 3:4”, Devotions on the Greek New Testament, szerkesztette J. Scott Duvall, Verlyn D. Verbrugge 2012, 102., 103. o.). Semmi sem nyújthat erősebb, mélyebb azonosságtudatot, mint a Krisztussal való egyesülésünk.
1. Krisztus a mi életünk. Mit sugall ez a figyelemre méltó kijelentés arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolatot tudunk és kell is ápolnunk Krisztussal?
2. Mit jelent részesülni Krisztus életében, halálában, feltámadásában és megdicsőülésében? Hogyan veszel részt ezekben a dolgokban a jelenlegi életedben?