Közösségben élve

E heti tanulmányunk: Példabeszédek 22:6, 15; Ef 5:22-25, 33; Kol 3:18 – Kol 4:6; 1Thesszalonika 5:17; 1Péter 2:16

Az együttélés, a közös munka különféle kihívások elé állít bennünket. A véleménykülönbség feszültséget okozhat, ami vitákhoz vezet. Minél szorosabb egy kapcsolat, annál fontosabb jól kijönni egymással.
Természetesen a családi kötelékek a legszorosabbak. Az otthonra mondhatjuk azt is, hogy „családi vállalkozás” – érdekesen jellemezhetők így a családi viszonyok. Valóban vannak hasonlóságok egy üzleti vállalkozás vezetése és a család élete között. Szükséges az alapvető egyetértés értékek, célok és szándékok tekintetében. Fontos mindenkinek jól kijönni a többiekkel, és ki kell vennünk a részünket a feladatokból, hogy minden simán menjen. Ugyanez az elv vonatkozik a gyülekezetre is, ami lényegében egy nagy család.
E heti szakaszunkban Pál fontos elveket közöl, amelyek alapvetőek a keresztény család ideális működése szempontjából. Mivel a keresztény családokban bibliai elveknek kell működniük, némiképpen különbözőek az átlagos római családoktól. Pál más értékes elveket is közöl, amelyek sokat segítenek a különböző emberi kapcsolatokban, családon belül és kívül egyaránt.

Március 14–21. – Ifjúsági imahét
Március 21. – Az ifjúságért végzett misszió szombatja (adománygyűjtés)

EGW idézet

Hol lelhetünk védelemre? Hol az akol, ahová a farkasok nem tudnak betörni? Istennek van egy szervezett közössége, amely által munkálkodik. Lehet, hogy van köztük akár több tíz is olyanból, mint Júdás vagy mint a heves Péter, aki a megpróbáltatás idején Urát megtagadta, lehetnek Jánoshoz hasonlók, akit Jézus oly nagyon szeretett, de aki szívesen kért volna a mennyből tüzet, hogy így torolja meg a sérelmet, amely Krisztuson és az igazság ügyén esett. A nagy Tanító azonban igyekezett úgy tanítani őket, hogy hibáikat kijavítsa. Krisztus ma is ezt teszi. Figyelmezteti népét a fenyegető veszélyekre.
Figyelmeztet, hogy az önzés, a büszkeség, az önfelmagasztalás, a hitetlenség és előítélet minden formája, amely az igazsággal való szembeszegüléshez vezet, és eltávolít a valódi fénytől, veszélyes, és ha nem térünk meg, és tovább dédelgetjük magunkban ezeket a bűnöket, sötétségben fogunk botorkálni, mint a zsidó nép. Minden lélek igyekezzék engedelmeskedni Krisztus imában kifejezett kérésének. Minden lélek ismételgesse gondolatban, könyörgéseiben és másnak adott tanácsaiban, hogy legyünk egyek, amint Krisztus is egy az Atyával, és testvéreikkel működjenek együtt e cél elérése érdekében. Ahelyett, hogy fegyvereiket egymás ellen fordítanák, harcoljanak egyesült erővel Isten és az igazság ellenségeivel. Ismételjük el az Úr imáját őszinte szívvel: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!... Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17:11–15)
Nyissuk meg szívünket a Szentlélek befolyása előtt, mert Ő az, aki az igazság által megszentel. El kell fogadnunk az igazságot úgy, ahogyan az Jézusban van. Ez az igazi megszentelődés: „A Te igéd igazság.” Ó, testvérek, olvassátok el Krisztus egységért mondott imáját: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Krisztus imája nemcsak azok érdekében szól, akik jelenlegi tanítványai sorába tartoznak, hanem azokért is, akik tanítványai szavára hisznek majd, a világ végezetéig…
Az Úrnak már Jézus földi tartózkodásának idején is volt egyháza, amely túlélte a történelem változó színterének eseményeit egészen napjainkig… A Biblia az eszményi egyház leírását tárja elénk. Tagjai között egységnek kell uralkodnia, mint ahogyan Istennel is egyek. Ha a tagok egyek Krisztusban, a szőlőtőben, eggyé válnak magával Krisztussal is, szívük telve lesz megértéssel, jósággal és szeretettel. – Krisztusi élet, 199. o., július 4.

Az Újszövetségben számos tanácsot találunk a keresztény családokra vonatkozóan (lásd Ef 5:21–Ef 6:9; Kol 3:18– Kol 4:1; Tit 2:1-10; 1Péter 2:18– 1 Péter 3:7). Figyeljünk fel arra, hogy nem a hierarchia dominál a „családi szabályokban”, hiszen olyan elemei vannak, amelyek a kapcsolatokban a kölcsönösséget és a közös jót munkálják.

1. Olvassuk el Kol 3:18-19 verseit! Milyen egyensúlyt látunk itt? Még mit tanácsol Pál Ef 5:22-25 és 33 verseiben?

Egyes férfiak előszeretettel idézik, hogy „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek” (Kol 3:18), de itt megállnak, pedig figyeljük meg, milyen fontos kitételt tesz még Pál: „amint illik az Úrban.” Az Újszövetség sehol nem tanítja azt, hogy a nőknek engedelmeskedniük kellene minden férfinak; vagy hogy a feleségek alárendeltek vagy alávetettek volnának; amint azt sem, hogy vakon engedniük kellene a férjük minden rigolyájának vagy kívánságának. Pál arra célzott, hogy a feleség elsősorban az Úrnak tartozik hűséggel, utána pedig a férjének. A férj semmiképpen sem nyomhatja el felesége személyiségét, nem léphet fel a lelkiismereteként.
Krisztus odaadta önmagát az egyházért, az Ő szeretete a példa arra, hogyan szeressék a férjek a feleségüket (Ef 5:25). Bármi áron hűségesek maradnak, a feleségük javát, érdekét szolgáló döntéseket hoznak, bár az alap az, hogy az érdekeket össze kell hangolni. Ahol ilyen szeretet van, ott a feleség könnyebben tudja Isten parancsának engedve tisztelni a férjét (Ef 5:33).
Az egészséges keresztény házasságot a kölcsönösség jellemzi – megbeszélik egymással, együtt gondolják át a dolgokat, közösen hoznak döntéseket. Ha a döntés az egész családra nézve komoly következményekkel jár, jó bevonni a gyerekeket is a megbeszélésbe, de a szülők ne veszekedjenek előttük. Amennyiben nem tudnak egyességre jutni, a béke érdekében a feleség elfogadhatja a férj döntését, ha az nem ellentétes Isten Igéjével. Szinte a legtöbb férj tisztában van vele, hányszor örült már annak, hogy hallgatott a feleségére, amikor megfogadta a tanácsát. Minél inkább csapatként működnek együtt, annál boldogabb lesz a házasságuk.

Hogyan kerülhetjük el azt (ami sajnos a történelem folyamán sokszor előfordult), hogy valami rossz történjen a Bibliában leírt gyönyörű elvek kitekerése folytán?

EGW idézet

Rengeteg zűrzavart, fájdalmat és boldogtalanságot lehetne azzal elkerülni, ha a férfiak és nők továbbra is ápolnák az egymás iránti gondoskodást, odafigyelést, az értékelő szavakat és a gyöngédséget, amelyek életben tartják a szeretetet, amire szükségük van, hogy választottjuk társaságában lehessenek. Ha továbbra is ápolnák a szeretetüket tápláló figyelmességek módjait, a férj és a feleség boldog lehetne együtt, és megszentelő befolyást gyakorolnának a családjukra is. Egy kis
„boldogságvilágot” birtokolnának, így nem kívánkoznának kilépni ebből a világból új, vonzó területek meghódítására. (…)
Sok nő vágyik szeretetteljes szavakra, kedvességre, különleges odafigyelésre és gyöngédségre a férje részéről, akit életre szóló társul választott. (…) Ezek az apró figyelmességek és a gyöngédség apró cselekedetei boldog életet eredményeznek. (…)
Ha a családokban gyöngédség uralná a szíveket, ha nemes és nagylelkű tisztelet mutatkozna meg egymás ízlése és véleménye iránt, ha a feleség igyekezne kifejezni szeretetét udvarias gesztusok által, és ha a férj kedvesen gondoskodna a feleségéről, akkor ezt a lelkületet vennék át a gyermekek is. Befolyásuk túllépne a ház küszöbén, és általa más családokban is nagyon sok boldogtalanságot lehetne elkerülni. (…)
Az érdekeiket egyesítő házastársak törekedjenek arra, hogy tegyék minél boldogabbá egymás életét. Ápoljuk, és amennyiben rajtunk áll, gyarapítsuk azokat a dolgokat, amelyeket értékelünk. Házassági fogadalmuk által a férfi és a nő életre szóló megállapodást kötött, ezért minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy megfékezzék a türelmetlen és hirtelen beszédet, sőt, még jobban oda kell figyelniük egymásra, mint a házasságkötésük előtt, mivel most már egész életükre egybeforrt a sorsuk. Értékük olyan arányban gyarapszik, amilyen mértékben képesek akár fájdalmak árán is frissen megőrizni szerelmüket ugyanolyan vágytól vezérelve, mint amilyenre a házasságuk előtt törekedtek. – Mennyei helyeken,
206. o., július 18.

Miközben szeretetüket és kedvességüket csak egymás irányában fejezhetik ki, minden alkalmat ki kell használniuk, hogy hozzájáruljanak mások jólétéhez, és szent szeretettel kell viszonyulniuk azok iránt, akik Isten szemében ugyanolyan értékesek, mint ők, hiszen egyszülött Fia vérének áldozatával váltotta meg őket is. A kedves szavak, az együttérző tekintet, az értékelés kifejezései sok magánnyal és nehézséggel küzdő ember számára úgy hatnak, mint egy pohár víz a szomjazó léleknek. Egy jóindulatú kifejezéssel, egy jó cselekedettel levehetjük az emberek válláról a terheket. A szent és szeretetteljes szívből fakadó tanács, feddés vagy figyelmeztetés éppen olyan létfontosságú, mint a szeretetteljes érzelmek vagy a dicséret szavainak kifejezése. Minden kedves szó vagy cselekedet azok iránt, akikkel kapcsolatba kerülünk, azt a szeretetet fejezi ki, amit Jézus tanúsított az egész emberi család irányába. – Mennyei helyeken, 207. o., július 19.

A gyerekek szerepe a „családi vállalkozásban” meghatározó. Tudniuk kell, hogy szeretik és értékelik őket mint a család tagjait és Isten országának polgárait. Különösen fontos a reggeli és esti családi áhítat, ami legyen egyszerű, de rendszeres. A gyerekek már kiskoruktól elkezdhetnek részt venni a takarításban és egyéb feladatokban. Hallgassanak Pál tanácsára: „Ti, gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak” (Kol 3:20, ÚRK).

2 Olvassuk el az alábbi szövegeket! Milyen elveket fogalmaznak meg a gyerekneveléssel kapcsolatban?
5Móz 6:6-7

Péld 1:8-9

Péld 22:6, 15 

Mt 19:14

A helyesen, elvek mentén és példaadással, az Úr szeretetében nevelt gyerekek áldására lesznek a családnak, az egyháznak és még ezen túl is. Kiegyensúlyozott és a kölcsönösségre épít Pál tanácsa a házaspároknak, hasonlóan ahhoz, amit a szülőknek adott: „Ti, apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek” (Kol 3:21, ÚRK). A gyerekek lelki fejlődését alapvetően meghatározza az, ahogyan a szülők, de főleg az apák bánnak velük, fegyelmezik őket.
Kutatások bizonyítják, hogy ha mindkét szülő jár gyülekezetbe, nagyobb arányban maradnak meg a gyerekek is az egyházban, mint amikor csak az egyik szülő jár. Még meglepőbb, hogy ahol az apa rendszeresen jár gyülekezetbe, ott még nagyobb arányban maradnak meg a gyerekek felnőttként is az egyházban, mint ahol csak az anya jár. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos az apa szerepe a gyerekei lelki fejlődésében! Meghatározó, hogy az apák valóban komolyan vegyék a szerepüket!

Persze nem minden apa igazi példakép a gyermekei számára – finoman szólva. Azonban Isten a mennyei Atyánk. Hogyan találhat ezáltal gyógyulást, akinek a földi apja inkább ártott?

EGW idézet

A szülők egyesüljenek hitben, hogy akkor is egyek lehessenek, amikor gyermekeiket az igaz hitre próbálják vezetni. Különösen az édesanyára hárul a felelősség, hogy kisgyerekeinek elméjét formálja. Munkája miatt az édesapa sok időt tölt távol az otthontól, így nem veheti ki egyenlő módon a részét a gyermekek neveléséből, de valahányszor lehetősége nyílik rá, csatlakoznia kell a feleségéhez ebben a munkában. A szülők egységben dolgozva hintsék gyerekeik szívébe a feddhetetlenség elveit.
Túl kevés konkrét erőfeszítés született gyermekeink felkészítése érdekében azokra a próbákra vonatkozóan, amelyekkel mindanynyian szembesülünk, amikor kapcsolatba kerülünk a világgal és a világi befolyásokkal. A gyerekek nem kapnak kellő segítséget ahhoz, hogy megfelelően erős jellemet alakítsanak ki, amivel megállhatnak a kísértésben, határozottan megállhatnak az igazság elvei mellett, és kitarthatnak a nehéz próbákban, amik azok előtt állnak, akik hűségesek maradnak Isten parancsolataihoz és Jézus Krisztus bizonyságtételéhez.
A szülőknek meg kell érteniük azokat a kísértéseket, amikkel a fiatalok naponta szembesülnek, és tanítsák meg nekik, hogyan szálljanak szembe velük. Óvják meg őket azoktól a befolyásoktól, amelyekkel az iskolában és a világban találkoznak. Isten azt szeretné, hogy fordítsuk el a tekintetünket a világ szeszélyeitől, gyönyöreitől és becsvágyától, és forduljunk azon emberek dicsőséges és halhatatlan jutalma felé, akik türelemmel futják végig az evangélium által kijelölt utat. Azt szeretné, hogy úgy neveljük a gyermekeinket, hogy el tudják kerülni azokat a befolyásokat, amik eltávolíthatnák őket Krisztustól. Nemsokára jön az Úr, és erre az ünnepélyes eseményre fel kell készülnünk. (…)
Családi életed mindennap tegyen bizonyságot az Isten Igéjében található élő elvekről. Ha törekedni fogsz a tökéletesség mércéjének elérésére, és a gyermekeidet megtanítod összhangban élni a feddhetetlenség elveivel, mennyei ügynökök fognak együtt munkálkodni veled. Jézus Krisztus és a mennyei lények arra várnak, hogy fölébreszszék lelki érzékenységedet, megújítsák cselekedeteidet, és megtanítsanak Isten mélységes igazságaira. – Mennyei helyeken, 208. o., július 20.

A rideg és tartózkodó magatartás ne építsen válaszfalat a szülők és gyermekek közé. A szülőknek ismerniük kell gyermekeiket; igyekezzenek megérteni ízlésüket és hajlamukat; osztozzanak érzéseikben, és hozzák felszínre azt, ami a szívükben van!
Szülők! Éreztessétek gyermekeitekkel szeretetetek melegét és azt, hogy minden erőtökkel igyekeztek boldoggá tenni őket! Ha ezt teszitek, fiatal lelkükben sokkal nagyobb súlya lesz a szükséges korlátozásoknak. Neveljétek gyermekeiteket türelmesen és megértéssel! Jusson eszetekbe, hogy „az ő angyalaik... mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját” (Mt 18:10). Ha azt akarjátok, hogy az angyalok el tudják végezni azt a feladatot, amit Isten gyermekeitek érdekében rájuk bízott, működjetek együtt velük. – Boldog otthon, 193. o.

3. Olvassuk el Kol 3:18 – Kol 4:1 verseit! Mit mond Pál a szolgáknak? Milyen elveket találunk ebben, amelyek általánosságban vonatkoznak a munkakapcsolatokra?  

Vannak, akik a szolgaság említése miatt úgy gondolják, hogy a Biblia tanácsai csak a múltra vonatkoztak, vagy már érvénytelennek tartják a Szentírást. Ezzel azonban alig, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe az ószövetségi Izrael és az újszövetségi egyház történelmi összefüggéseit. Isten az embert a saját képére alkotta, és mint minden értelmes lényt, szabadnak teremtette. A mózesi törvények tiltották, hogy az izraeliták örökre rabszolgaságba kerüljenek (5Móz 15:12), és az adósság törlesztésének maximális idejét hat évben szabták meg (2Móz 21:26; 3Móz 25:39-43). A bibliai korokban a szolgaság – bármilyen ellenérzéseket is vált ez ki belőlünk ma – általában nem olyan volt, mint a nyugati világban látott szörnyűséges rabszolgaság, ami borzalmas kizsákmányolás, emberiség elleni iszonytató bűn volt.
Az újtestamentumi korban az egyháznak a római törvények keretei között kellett működnie, ami szabályozta a rabszolgák tartását is. „Viszont a szolgaság modern formáitól eltérően a római törvények jelentős jogokat és lehetőségeket is megengedtek a rabszolgáknak, és a bevett szokások felborítására tett kísérlet veszélyeztette volna az evangélium terjedését” (Clinton Wahlen írása: „Culture, Hermeneutics, and Scripture: Discerning What Is Universal”, Frank M. Hasel, szerk.: Biblical Hermeneutics: An Adventist Approach. Silver Spring, MD, 2020, Biblical Research Institute/ Review and Herald Academic, 166. o.). Valójában az egyházban a rabszolga elsősorban az Úrnak tartozott hűséggel, eltérően a Római Birodalom általános gyakorlatától. Az Írás intette az urakat, hogy jól bánjanak szolgáikkal, „hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben” (Kol 4:1, ÚRK). Pál azt kérte Filemontól, hogy már ne rabszolgaként bánjon Onézimosszal, hanem testvérként (Filem 16). A hívőket az Ó és az Újszövetség is Isten szolgáinak nevezi (lásd pl. Zsolt 34:23; Lk 17:10; 1Péter 2:16).
Még ha nem is tetszik nekünk az a kulturális környezet, amelyben a bibliai írások születtek, a szöveg tekintélyét el kell fogadnunk. Máskülönben a Szentírás fölé helyeznénk magunkat és a saját kultúránkat. Inkább nézzünk meg mindent, amit a Biblia egy témáról mond, és csak utána vonjunk le következtetést arról, hogy mit is állít!

Gondolkodjunk azon, hogyan vonatkoztatható ez a szakasz a munkahelyi kapcsolatokra!

EGW idézet

Azok között, akik Pál római munkálkodása következtében szívüket odaszentelték Istennek, volt Onésimus, a pogány rabszolga is, aki urát, Filemont, egy kolossébeli keresztény hívőt megkárosított, utána pedig Rómába szökött. Pál nemes szíve enyhíteni szerette volna ennek a nyomorult szökevénynek ínségét és szenvedéseit, utána pedig igyekezett elsötétült lelkét az igazság fényével bevilágítani. Onésimus hallgatott az élet szavára, beismerte bűneit, és megtért. Megvallotta ura elleni vétkét, és hálával fogadta az apostol tanácsát.
Onésimus kegyessége és őszintesége, gyöngéd fáradozása Pál érdekében, valamint buzgósága az evangélium ügyének előbbreviteléért, megnyerte az apostol rokonszenvét. Pál olyan jellemvonásokat fedezett fel benne, amelyekből látszott, hogy használható segítőtárs válhat belőle a missziómunkára. Mindezek ellenére semmit sem akart cselekedni ez ügyben Filemon beleegyezése nélkül.
Azt tanácsolta tehát neki, hogy térjen azonnal vissza Filemonhoz… Nehéz próbát jelentett ennek a rabszolgának, hogy kiszolgáltassa magát urának, akit megkárosított. De mert tényleg megtért, nem vonta ki magát kötelezettsége alól. Pál Filemonhoz intézett levelet adott át Onésimusnak, amelyben az őt jellemző gyöngédséggel és jóindulattal szállt síkra a bűnbánó rabszolgáért. […]
Az apostol kérte Filemont, hogy fogadja a bűnbánó rabszolgát úgy, mint saját gyermekét. Kifejezte azon óhaját is, hogy engedje hozzá visszatérni Onésimust, miután fogságában úgy szolgált neki, mint ahogyan Filemon szolgált volna; azonban értésére adta, hogy csak az esetben tart igényt szolgálataira, ha Filemon saját akaratából engedi szabadon a rabszolgát. Azon véleményének adott hangot, hogy Onésimus az isteni gondviselés eredményeképpen távozott urától egy időre ilyen illetlen módon, hogy aztán ha megtérve visszatér, megbocsátást és olyan szeretetet talál, hogy szívesen maradjon meg egykori uránál, „nem úgy immár, mint szolga, hanem szolgánál nagyobb, mint szeretett atyafi”. […]
Milyen kifejező szemléltetése ez Krisztus szeretetének a megtérő bűnös iránt! A gazdáját megkárosító szolgának nincs semmije, amivel tartozását jóvá tehetné. A bűnös, aki Istent fosztotta meg az évek hosszú során elmulasztott szolgálatától, szintén nem tudja megtéríteni tartozását. Azonban Jézus a bűnös és Isten közé lép, és így szól: „Én megfizetek! Engedd el a bűnös tartozását; én fogok helyette szenvedni.” – To Be Like Jesus, 377. o.

4. Olvassuk el Kol 4:2-4 verseit! Milyen elveket találunk itt az imádsággal kapcsolatban? Milyen imakéréseket nevez meg Pál?

Amikor valaki különféle gondokkal küzd, legyen az családi, egészségügyi, anyagi vagy bármi más, az egyik legfontosabb, amit mondhatunk neki, hogy „Imádkozom érted!” Az ima a menny választott eszköze az összekapcsolódásra. „Isten tervét képezi az is, hogy a hittel elmondott imánkra válaszként megadja azt, amit kérés nélkül nem árasztott volna ránk” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 453. o.).
Figyeljük meg, milyen érzékletes leírást ad Pál az imádságról! „Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek, hálaadással” (Kol 4:2, ÚRK). A hálaadás arra utal, hogy az ima hitből fakad. Másutt azt mondja, hogy
„minden időben” (Ef 6:18) és „szüntelen” (1Thessz 5:17) imádkozzunk. Egészen különleges, hogy „amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk: de maga a Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8:26).

5. Olvassuk el Kol 4:3 versét! Az igének milyen „ajtaját” nyithatja meg Isten előttünk, hogy tudjunk beszélni a hitünkről?

Pál azt is kérte, hogy a megfelelő szavakat tudja mondani. Amikor a leveleit vagy Az apostolok cselekedeteiben feljegyzett beszédeit olvassuk, úgy képzeljük el, hogy ő mindig nagyszerűen fejezte ki magát, mindig pontosan tudta, mit kell mondania. Itt viszont kéri a hívőket, imádkozzanak azért, hogy „világosan” tudja hirdetni az üzenetet (Kol 4:4). A vers végén használja a görög dei szót, amit így fordíthatunk: „ahogy mondanom kell”. Ezzel az evangélium hirdetésének fontosságára utal, ami Istentől ered. Felismerte, hogy az üzenetet feltétlenül képviselni kell a római kormányzat legmagasabb szintjén lévők között, a császár udvarában is.
„Nem mindig kell az imádkozáshoz leborulni. Legyen szokásotok a Megváltóval beszélgetni, amikor egyedül vagytok, amikor az utcán jártok és amikor mindennapi munkátokban szorgoskodtok! A szív szótlan fohásza szálljon fel folytonosan segítségért, világosságért, erőért, ismeretért! Legyen minden lélegzetvétel egyegy imádság” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 368–369. o.)!

EGW idézet

Nem tudjuk felfogni Isten nagyságát és bölcsességét, sem szemünk elé képzelni azt a mérhetetlen távolságot, ami a Teremtő és kezének teremtményei között tátong. Aki a mennyekben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja a kezében, nem a mi véges mértékünk szerint ítél, és nem a mi számításunkkal számol. Tévedünk, ha azt képzeljük, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk kicsiny, az az Ő szemében is az…
Egy bűntett sem jelentéktelen Isten szemében. A részegest lenézik, és rámondják, hogy bűne kizárja őt a mennyből. Ugyanakkor a büszkeség, önzés és irigykedés megrovás nélkül burjánzik, holott ez a fajta bűn különösen sérti Istent… Tisztánlátásra van szükségünk, hogy az Úr mértéke szerint mérhessük le a bűnt.
Most, amíg tart a próbaidő, nem helyes ítéletet mondani másokról, és példaképnek tekinteni magunkat. Krisztus a példakép, kövessük Őt, lépjünk a nyomdokaiba. Vallhatjuk ugyan a jelenvaló igazság valamennyi pontját, de ha nem valósítjuk meg ezt az igazságot, semmi hasznunk belőle. Ne kárhoztassunk másokat, ez nem a mi dolgunk, hanem szeressük egymást, és imádkozzunk egymásért. Ha látjuk, hogy valamelyikünk eltévelyedik az igazságtól, sirassuk azt a személyt úgy, ahogyan Krisztus is sírt Jeruzsálem felett. Nézzük meg, mit mond mennyei Atyánk a tévelygőkről. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével; ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Gal 6:1)
Jézus úgy gondoskodik mindenkiről, mintha egyedül az a személy élne a Föld színén. Mint Isten hatalmas erőt fejt ki értünk. Mint idősebb fivérünk együttérez minden bánatunkkal. A menny fensége nem zárkózik el az elzüllött, bűnös emberiségtől. Főpapunk nem olyan büszke, hogy ne venne észre bennünket, és ne rokonszenvezne velünk, hanem olyan valaki, aki megkísértetett mindenekben, mégis ártatlan maradt. – Isten csodálatos kegyelme, 78. o., március 11.
 
„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” minden lelki tehetetlenségből, és hogy bűnös természetetek megváltozzon! Dolgozzatok szorgalmasan az örökkévalóságért! Imádkozzatok buzgón az Úrhoz, és álljatok szilárdan a hitben. Ne bízzatok emberi erőben, hanem bízzátok magatokat az Úr erős vezetésére! Most kell mindenkinek kijelentenie: „Ami engem illet, elhagyom a világot, és teljes szívből az Úrnak szolgálok.” – To Be Like Jesus, 336. o.

Mi a legfontosabb igazság, amit a keresztények megismerhetnek? Természetesen az, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, és ha hiszünk benne, örök életünk lehet. Erre az igazságra magunktól sosem jöhettünk volna rá, szükség volt a kinyilatkoztatásra, arra, hogy ezt meghalljuk. Isten Igéje nyilatkoztatja ezt ki. Rengeteg igazságról, ismeretről és bölcsességről soha nem szerezhettünk volna tudomást, ha Isten nem jelentette volna ki Igéjében. A kinyilatkoztatásokat azonban nem csak azért kaptunk, hogy elméleti ismerettel rendelkezzünk. Meg kell élnünk az igazságot, a tudást, a bölcsességet.

Mi a legfontosabb igazság, amit a keresztények megismerhetnek? Természetesen az, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, és ha hiszünk benne, örök életünk lehet. Erre az igazságra magunktól sosem jöhettünk volna rá, szükség volt a kinyilatkoztatásra, arra, hogy ezt meghalljuk. Isten Igéje nyilatkoztatja ezt ki. Rengeteg igazságról, ismeretről és bölcsességről soha nem szerezhettünk volna tudomást, ha Isten nem jelentette volna ki Igéjében. A kinyilatkoztatásokat azonban nem csak azért kaptunk, hogy elméleti ismerettel rendelkezzünk. Meg kell élnünk az igazságot, a tudást, a bölcsességet.

6. Olvassuk el Kol 4:5-6 verseit! Pál szerint főként milyen helyzetekben kell
„bölcsen” viselkednünk? Vajon miért?

Keresztényként sajnos néha nem krisztusi módon járunk el. Izrael is botránykőnek bizonyult az Istenben nem hívők között, amire Pál utalt is (Ézs 52:5 versét idézve): „Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között” (Róm 2:24). Nem mindegy, hogy milyen a magatartásunk, különösen, ha nem a velünk egy hitet vallók között vagyunk (lásd Tit 2:5; 2Péter 2:2). A keresztény család, a fiatalok együtt imádkozása és nem a rosszban való szövetkezése, a kedves gesztusok, a nyugodt, türelmes lelkület megnyilvánulása sokat elárul a krisztusi lelkületről azok számára, akik figyelik, hogy vajon őszintee a hitünk.
Kol 4:6 versében Pál főleg a szavainkra összpontosít: „Beszédetek mindenkor kellemes… legyen”. Ez több mint puszta kedvesség, udvariasság; Isten kegyelme szólaljon meg belőlünk, hassa át a szavainkat a Szentlélek befolyása által!
„Sóval fűszerezett” – ez azt jelenti, hogy a beszédünk legyen mindig alkalomhoz illő, beszélgetőtársainknak tetsző.
„Hogy tudjátok, kinek milyen választ adjatok” (ÚRK). Csak a Szentlélek képes rá, hogy a kellő időben megadja nekünk a megfelelő, célravezető szavakat, miközben a hallgatót felkészíti arra az üzenetre, amit el „kell” mondanunk (itt is a dei szó szerepel a görögben, lásd a tegnapi megjegyzést Kol 4:4 kapcsán).

Gondoljunk a szavainkra, a tetteinkre, arra, hogyan viselkedünk mások előtt! Milyen üzenetet közvetítünk a hitünkről, a keresztény életünkről?

EGW idézet

Nem azt az ígéretet kaptuk Istentől, hogy valamilyen jövőbeli baj elhordozásához ad ma erőt. Azt sem mondta, hogy idő előtt aggódhatunk egy várt nehézség esetleges bekövetkezte miatt. Ha hit által járunk, a körülményeink sürgőssége szerint nyerünk erőt és megoldást Istentől. Hit által, nem pedig látás által élünk. Az Úr úgy tervezte, hogy kérjük tőle azokat a dolgokat, amelyekre szükségünk van. A holnapra szóló kegyelmet nem nyerhetjük el ma. Az ember rászorultsága alkalmat ad Istennek a közbelépésre… Isten kegyelmét soha ne tékozoljuk el! Ne értsük félre, és ne rontsuk meg, ugyanakkor ne adjuk át az enyészetnek se felhasználatlanul…
Miközben a napi felelősséget hordozod Isten szeretetében, s engedelmes gyermekként és alázatos lelkülettel jársz, Istentől erőt és bölcsességet nyersz minden megpróbáló körülmény elhordozásához…
Naponta közel kell húzódnunk erőnk forrásához, hogy amikor az ellenség áradata ránk tör, az Úr Lelke zászlót bonthasson felettünk való védelmében. Isten ígérete bizonyos. Meg fogja adni a mai naphoz szükséges erőt, kizárólag a jelen nehézségek elviseléséhez. Csak akkor lehet bizalmunk a jövőben, ha rendelkezünk a jelen nehézségeinek elhordozásához szükséges erővel… Ne vegyük kölcsön a jövő aggodalmait. Ma a mai nap megoldásaira van szükségünk.
Sokakat leterhel a jövő bajain való aggódás. Szüntelenül azzal törődnek, hogy a holnap gondjait előrevetítsék. Megpróbáltatásuk nagy része csupán a képzelet szülötte. Jézus nem gondoskodott az ilyen terhek leemeléséről. Csak a mai napra ígéri meg kegyelmét. Felszólít, hogy ne terheljük és nyugtalanítsuk magunkat a holnap bajaival…
Az Úr azt kívánja, hogy teljesítsük a ma kötelességeit, és viseljük a ma megpróbáltatásait. Ma őrizkedjünk attól, hogy megbántsunk valakit szavainkkal vagy tetteinkkel. Ma dicsérjük és magasztaljuk Istent. Hitünk gyakorlása által ma kell győzelmet aratnunk az ellenség felett. Ma keressük Istent, és ma tökéljük el, hogy nem nyugszunk bele távollétébe. Vigyázzunk, dolgozzunk és imádkozzunk úgy, mintha ez lenne az utolsó, rendelkezésünkre bocsátott nap. Milyen buzgó is lenne akkor az életünk. Milyen szorosan követnénk Jézust szavainkban és tetteinkben! – Isten csodálatos kegyelme, 261. o., szeptember 10.

„Be kell engednünk Krisztust a szívünkbe és az otthonunkba, ha a világosságban akarunk járni. Tegyük az otthonunkat azzá, amit ez a szó jelent! Legyen kis földi menyország, ahol ápolják a gyengéd szeretetet, és nem nyomják el szándékosan! A boldogságunk attól függ, hogy szeretetet, együttérzést és őszinte udvariasságot tanúsítunke egymás iránt… Ne csak magunkra gondoljunk, keressük az alkalmat, hogy akár kis dolgokkal is kimutassuk a hálánkat azért, amit a többiektől kaptunk! Keressük az alkalmat, hogy felvidítsuk egymást, enyhítsük mások fájdalmát, könnyítsünk egymás terhein őszinte kedvességgel és szeretetből fakadó, kis gesztusokkal! A családunkból elinduló figyelmességeket a családi körön kívül is gyakoroljuk, és ez hozzájárul az élet boldogságához. Az ilyen apróságok elhanyagolása az életet keserűvé és szomorúvá teszi” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 539–540. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 

2Királyok 13

2Királyok 14

2Királyok 15

2Királyok 16

2Királyok 17

2Királyok 18

2Királyok 19;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 8. fejezet („Az étvágy feletti uralom”), „Az önuralomban való elbukás az első bűn” alcímtől a „Keresztény kötelességünk” alcímig (inkluzíve)

1. Mit nem mondott az Úr, amikor megszabadította Izraelt Jeroboám, a Jóás fia által?

2. Milyen parancsot adott Akház király Uriás papnak?

3. Miért haragudott meg nagyon az Úr Izraelre?

4. Hová ment Ezékiás a követek levelének felolvasása után?

5. Hol kezdte el Krisztus a helyreállítás munkáját?

Általános áttekintés

Kolossé 3:18–4:1 szakasza egy sor, a családi életre vonatkozó szabályt tartalmaz. Pál összefoglalja, hogyan kell viselkedniük a feleségeknek és a férjeknek, a gyermekeknek és a szülőknek, valamint a rabszolgáknak és a gazdáknak az evangélium üzenetének fényében. Amint látni fogjuk, Pál nem egyetlen szempont figyelembe vételével közelíti meg a témát. Minden kategóriára vonatkozóan konkrét tanításai vannak, és elvárja, hogy mindenki tegye meg a kötelességét, hogy ezzel bizonyítsa hűségét Isten iránt. A feleségeknek engedelmeskedniük kell a férjeiknek „amiképpen illik az Úrban” (Kol 3:18), a gyermekeknek szót kell fogadniuk a szüleiknek, mert „ez kedves az Úrnak” (Kol 3:20), a rabszolgáknak pedig szintén engedelmeskedniük kell „test szerint való uraiknak”, „félvén az Urat” (Kol 3:22).
Érdekes, hogy „minden kategóriában az első helyen az általában sebezhetőbbnek tartott fél van megemlítve. A sebezhető félnek címzett parancsokat hasznos módon pontos utasítások kísérik, melyek az említett viszonyokban nagyobb erővel rendelkezőknek szólnak. Pál felszólítja a hatalmasságokat, hogy ne éljenek vissza a tekintélyükkel, hanem bölcsen használják azt. Ez lehetővé teszi a sebezhető felek számára, hogy könnyebben alávessék magukat a hatalommal rendelkezőknek” (Douglas Mangum [szerkesztő]: „The Christian Home [(Col.) 3:18–4:1]”, Lexham Context Commentary: New Testament, 2020).
E kérdések felvázolása után Pál továbblép: egyértelműen buzdítja a gyülekezet tagjait, akik imádság, bölcsesség, kedves beszéd és hitük bemutatása által befolyást gyakorolhatnak a kívülállókra.
Ezen a héten a következő két témát elemezzük: (1) a családi és munkahelyi kapcsolatokra vonatkozó bibliai elvek, valamint (2) útmutatás a kitartó imádkozáshoz, a bölcs viselkedéshez és az ihletett beszédhez.

Magyarázat

Biblián alapuló családi és munkahelyi kapcsolatok

Kolossé 3:18–4:1 szakaszában Pál háromféle emberi kapcsolatot említ, és mindegyikre vonatkozóan konkrét tanácsokat ad. Érdemes megjegyezni, hogy az első kategória a feleségek és férjek kapcsolata. A sorrend nem véletlen, mivel Pál hangsúlyozni akarja: a házassági kötelék az alapja minden más emberi kapcsolatnak. A házasságban élő férfi és nő közötti viszony annyira fontos téma, hogy Pál többször is megemlíti a leveleiben (1Kor 7:1–7, 27–31; 11:3; Ef 5:21–33).

Férj és feleség kapcsolata 

Pál parancsa, hogy a feleségek engedelmeskedjenek férjeiknek (Kol 3:18), sok vita tárgyát képezte. Az Efézus 5:22ben található párhuzamos igei szakasz szinte szinonimája Kolossé 3:18nak: „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.” Mielőtt azonban ezt a kijelentést tenné, Pál azt mondja: „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (Ef 5:21). Az eredeti görög szövegben az „engedelmesnek lenni” igei szerkezet nem szerepel Efézus 5:22 versében, de a fordítók – a 21. versre alapozva – helyesen adták hozzá a szöveghez. Ez a kiegészítés arra utal, hogy a 22. verset a 21. vers kontextusban kell magyarázni. Így bizonyos értelemben nemcsak a feleségeknek kell alávetniük magukat férjeiknek, hanem a férjeknek is alá kell vetniük magukat fele
ségeiknek „Isten félelmében” (Ef 5:21).
Pál parancsából – a feleségek engedelmeskedjenek férjeiknek! – nem a nők alárendeltsége értendő. Az apostol „itt azt sugallja, hogy a feleség férje iránti önkéntes engedelmességét az Úr iránti engedelmességnek kell tekintenie, mert a házassági kapcsolatban a férj az Urat, a feleség pedig az egyházat képviseli” (Andrew T. Lincoln: Ephesians, Word Biblical Commentary, 1990, 42. köt., 368. o.).
Érdemes megjegyezni, hogy mind az Efézusbeliekhez, mind a Kolossébeliekhez írt levélben ugyanaz az elvárt magatartás a férj részéről a feleségével szemben: „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket!” (Ef 5:25; Kol 3:19). A feleségeknek szóló parancs a két párhuzamos szakaszban szinte azonos: „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak” (Ef 5:22) és „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban” (Kol 3:18). Ezzel szemben a férjeknek szóló parancsban van egy jelentős különbség: „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (Ef 5:25; ld. 5:28), illetve „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek” (Kol 3:19). Az Efézusi levélben a férjeknek áldozatos szeretetet kell tanúsítaniuk feleségük iránt, ahogy Jézus is szereti az egyházat.
A Kolossébeliekhez írt levélben a szeretetre szólító parancs mellett további utasítás is szerepel: ne tartsunk haragot! A vonatkozó görög szó az eredetiben a pikrainō, amely a pikros szóból származik, s amelyet „zsarnoki uralomra jellemző tulajdonság” leírására használnak (James D. G. Dunn: The Epistles to the Colossians and to Philemon: A Commentary on the Greek Text, 1996, 249. o.). A feleségeknek ezért arra kell törekedniük, hogy önként engedelmeskedjenek férjeiknek, ahogyan az Úrnak is engedelmeskednek.

Szülő és gyermek kapcsolata 

Pál gyermekeknek és szülőknek szóló utasításai a kölcsönös felelősség elvén alapszanak, hasonlóan a férjek és feleségek viszonyát szabályozó elvhez. A gyermekeknek szóló felszólítás – hogy engedelmeskedje
nek szüleiknek! (Kol 3:20) – az ötödik parancsolatból származik. Ezt az alapelvet egyértelműen fogalmazza meg Pál apostol az Efézusbeliekhez írt levélben (Ef 6:1), ahol Pál 2Mózes 20:12 versét idézi (ld. Ef 6:2–3). A gyermekek nemcsak engedelmességgel tartoznak a szüleiknek, örömforrásnak is lenniük kell a számukra (Péld 15:20; 23:24 stb.).
A szülőknek viszont nem szabad bosszantaniuk gyermekeiket. Vita folyik arról, hogy Pál pontosan mit értett a „bosszant” ige alatt (Kol 3:21). Ellen G. White betekintést nyújt ennek a szónak a jelentésébe, amikor Kolossé 3:21 versét magyarázza: „Sátán nagyon örül, amikor a szülők durva, haragos szavakkal irritálják gyermekeiket. Pál figyelmeztetett:
»Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek!« Lehet, hogy nagy hibákat követnek el, de ha elveszítitek a türelmeteket velük szemben, nem tudjátok többé a helyes útra terelni őket” (Advent Review and Sabbath Herald, 1907. január 24.).

A rabszolgák és uraik kapcsolata 

Pál a rabszolgák és uraik közti kapcsolatot is tárgyalja. Elvárja, hogy mindkét fél teljesítse kötelességét Isten előtt. A következő parancsot adja a rabszolgáknak: „Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak […], félvén az Istent” (Kol 3:22). A „félvén az Istent” kifejezést általában ennek a parancsnak az alapjaként, kiindulópontjaként
értelmezik, vagyis „engedelmeskedjetek a gazdáitoknak, mert félitek az Urat”. A szolgáknak, rabszolgáknak szem előtt kell tartaniuk, hogy végső soron földi uruknak való engedelmességük az Úr Jézusnak való engedelmességük kifejeződése (Kol 3:23–24).
Sokak véleményével ellentétben az első században fennálló rabszolgatartó rendszer jelentősen eltért annak a nyugati világban a közelmúltig gyakorolt formájától. Az Újszövetség idején „a faji tényezők nem játszottak szerepet; ösztönözték az oktatást (néhány rabszolga műveltebb volt, mint a gazdája, ami nyilván növelte a rabszolga értékét); sok rabszolga fontos és felelősségteljes társadalmi pozíciót töltött be; a rabszolgák tulajdonnal rendelkezhettek (akár saját rabszolgát is tarthattak); vallási és kulturális hagyományaik megegyeztek a szabad emberekéivel; nem voltak törvények, amelyek tiltották volna a rabszolgák nyilvános gyülekezését, és – talán ez a legfontosabb – a legtöbb városi és háztartási rabszolga jogosan számíthatott arra, hogy 30 éves korára szabadon engedik” (S. Scott Bartchy: „Slavery: New Testament”, The Anchor Yale Bible Dictionary, 6. köt., 1992, 66. o.).
Fontos megjegyezni, hogy Pál nem ismeri el törvényesként a rabszolgaság gyakorlatát, amelyet mi minden körülmény között elítélendőnek tartunk, csupán tudomásul veszi az első századi kultúra valóságát. A rabszolgaság eltörlése az első században drasztikus gazdasági következményekkel járt volna, még maguknak a rabszolgáknak is. Ebben az összefüggésben – bármennyire is nehéz ezt ma megértenünk – Pál határozott figyelmeztetést intéz a rabszolgatartókhoz, sürgetvén őket, hogy bánjanak tisztességesen és igazságosan azokkal, akik nekik dolgoznak (Kol 4:1).

Kitartó imádkozás, bölcs magatartás és kellemetes beszéd 

Érdemes megjegyezni, hogy a Kolossé 4:2–6 szakaszban szereplő buzdítások Pál családról és munkáról szóló gondolatai után következnek. Ebben az igei passzusban Pál kifejezi aziránt való aggodalmát, hogy az egész gyülekezeti közösségnek jó tanúbizonyságot kell tennie a kívülállók előtt. A témák sorrendje arra utal, hogy ahhoz, hogy hatással legyen a kívülállókra, az evangéliumnak először a belső tagok viselkedését kell formálnia, különösen a családtagokét. Pál utasításai szerint ebben a szakaszban három lépést kell követnünk ahhoz, hogy az evangélium hatékonyan elérje a kívülállókat:

Első lépés: állhatatos imádság (Kol 4:2–4) – Ha embereket akarunk megnyerni Krisztusnak, az imádság kiváló – lényegében a legjobb – kiindulási pont. Pál arra kéri a gyülekezet tagjait, hogy ne csak magukért imádkozzanak, hanem érte és Timótheusért is, hogy Isten megnyissa előttük az ajtót a prédikáláshoz.

Második lépés: Bölcs magatartás (Kol 4:5)– „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván”. A „viseljétek magatokat” ige gyakran fordul elő az Újszövetségben az életmódra vagy a magatartásra vonatkozóan. Nem ritka, hogy „éljetek” vagy „járjatok” formában fordítják (ld. Mk 7:5; Róm 13:13; Kol 2:6).
 
Harmadik lépés: „kellemetes” beszéd (Kol 4:6) – A „kellemetes beszéd” kifejezéssel Pál valószínűleg olyan emberi tulajdonságokra utal, mint az udvariasság, tapintatosság és kedvesség. A kellemes beszéd célja: kedvező benyomást gyakorolni a közösségen kívüli személyekre, hogy ennek eredményeként vonzódjanak Jézus evangéliumához.

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
„A család nem egyszerűen olyan emberek kis közössége, akik egy fedél alatt élnek. Ha így lenne, bármelyik szálloda vagy börtön a család kategóriába tartozna. A család még csak nem is azok csoportja, akik ugyanazt a vezetéknevet viselik, azonos családnévvel rendelkező emberek ugyanis mindenütt élnek az országban, mégis idegenek egymás számára. […] A család nem egyszerűen emberekből áll, hanem egyfajta egység definiálta magatartásból. Ez az érzés szeretetből és vágyakozásból, nevetésből és sírásból, megosztott örömökből és bánatokból, közös küzdelmekből és kölcsönös tiszteletből, hitből, örömből, szomorúságból és hűségből, valamint tiszteletre méltó célok közös elérése iránti törekvésből fakad” (Herschel H. Hobbs: My Favourite Illustrations, 1990, 98. o.). A gyülekezetnek – családjaink kiterjesztéseként – olyan közegnek kell lennie, ahol mindenki szeretetet, vigaszt, tiszteletet és mély azonosságtudatot talál.
Jézus mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13:34–35). Az Újszövetség szerzői nagyon komolyan vették ezt a buzdítást (ld. Róm 13:8; Gal 5:14; 1Thessz 4:9; Zsid 13:1; Jak 2:8; 1Pt 1:22; 1Pt 4:8; 1Jn 3:23; 2Jn 5). Jézus Krisztushoz hasonlóan Pál és Jakab is a szeretet megnyilvánulását a törvény betöltésével azonosította (ld. Róm 13:8,10; Gal 5:14 és Jak 2:8). Családunknak olyan helynek kell lennie, ahol mindenki imádkozással, bölcsen, az Úrral együtt járva, kegyes beszéddel nyilvánítja ki ezt a szeretetet.
1. Hogyan működhet a gyülekezetünk családunk kiterjesztéseként? Mit tehet a gyülekezet annak érdekében, hogy tagjai közt még inkább terjessze a családias légkört?
2. Egymás iránti szeretetünk bizonyítja, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. Hogyan tudják gyülekezeteink és családjaink ezt a szeretetet még jobban kifejezni?