Fény a sötétben

E heti tanulmányunk: Lukács 7:2; Róma 3:23-24; Róma 5:8; 1Korinthus 4:17;
Filippi 2:12-30; 2Timóteus 4:6, 13, 21

Isten meghagyta a hébereknek, hogy engedelmeskedjenek, „mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet” (5Móz 4:6)!
Évszázadokkal később Jézus kijelentette: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (Jn 8:12). Még ezt is mondta: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város” (Mt 5:14). Hogyan válhatunk mi ilyen világossággá? Csakis úgy, ha szoros kapcsolatban maradunk az igazi világossággal, „amely megvilágosít minden embert” (Jn 1:9). Filippi 2. fejezetében ez áll: „Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon… és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:911, ÚRK).
A menny világossága és hatalma mindannyiunk számára elérhető, akik átadtuk az életünket Jézusnak. Csakhogy gyakran azt várjuk Istentől, hogy mindent Ő tegyen meg, vagy pedig a saját elgondolásaink és terveink állják utunkat. Éppen ezért számunkra is annyira időszerűek Pálnak a filippibeliekhez írt szavai.

EGW idézet

A példázatbeli okos szüzek lámpájukhoz tartalék olajat is hoztak. Lámpájuk lángja fényben égett a várakozás egész ideje alatt, és növelte a vőlegény tiszteletére gyújtott világosságot. A fény szétáradt a sötétben, és fokozta a világosságot, amely a vőlegény házához, a menyegzői ünnepséghez vezető útra hullott.
Krisztus követőinek is fényt kell árasztaniuk a sötét világban. A Szentlélek fényt sugároz Isten Igéjéből, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének – Krisztus jellemének – vissza kell tükröződnie követőiben. Így dicsőítik meg Istent, és világítják a Vőlegény házához, Isten városához, a Bárány menyegzői vacsorájához vezető utat.
A vőlegény éjfélkor – a legsötétebb órában – jött. Krisztus is a föld történelmének legsötétebb szakaszában jön el. A Szentírás Noé és Lót korával szemlélteti azokat az állapotokat, amelyek Isten Fia eljövetele előtt a világban uralkodnak. A Szentírás megjövendöli, hogy abban az időben Sátán minden hatalmával és „a gonoszságnak minden csalárdságával” (2Thessz 2:9–10) fog dolgozni. Munkájáról félreérthetetlenül árulkodik a rohamosan fokozódó sötétség, az utolsó napok sokféle tévelygése, eretneksége és csalása. Sátán nemcsak a világot ejti fogságba, de megtéveszti azokat az egyházakat is, amelyek Jézus Krisztus egyházának vallják magukat. A nagy hitehagyás olyan mélységessé fajul, mint az éjfél sötétsége; áthatolhatatlanná, mint a szőrzsák. Isten népe számára ez a próbák, a könnyhullatás, az igazságért való üldözés éjszakája lesz. De a sötét éjszakában felragyog Isten világossága.
Isten „a sötétségből világosságot” sugároztat (2Kor 4:6). Ő mondta:
„Legyen világosság: és lőn világosság.” (1Móz 1:2–3) A lelki sötétség éjszakájában ugyanígy szól. Népének pedig ezt mondja: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” (Ézs 60:1)
„Ímé, sötétség borítja a földet – kijelenti a Szentírás –, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.” (Ézs 60:2) – Krisztusi élet, 211. o., július 16.

Miután Pál az alázat és az Isten akaratának való engedelmesség tökéletes példájaként mutatta be Jézust, a filippibeliekhez fordul. Elismeri, hogy engedelmeskedtek az Úrnak, amikor meghallották az evangélium üzenetét (ApCsel 16:13-15, 32-33), majd az engedelmességben való kitartásra buzdítja őket.
Eléjük tárja Krisztus életének példáját és azt, hogy az üdvösség útja
a kereszt, majd arra összpontosít, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

1. Olvassuk el Fil 2:12-13 verseit! Mit ért Pál azon, hogy „vigyétek véghez” vagy „munkáljátok üdvösségeteket” (Fil 2:12, ÚRK)? Hogyan írnád le a hit és a cselekedetek kapcsolatát?

Pál nem mutat be más evangéliumot ebben a két versben, mint amit felvázol a Római és a többi levelében. Biztosak lehetünk abban, hogy ez az üzenete megegyezik a hit általi megigazulás evangéliumával, azzal, amit Filippiben és másutt hirdetett. Azonban fontos figyelembe venni mindazt, amit a Biblia az adott témában kijelent, különösen a megváltás kérdésében, amit annyira félre lehet érteni.

2. Olvassuk el Róm 3:23-24, Róm 5:8 és Ef 2:8-10 verseit! Mit tanítanak a megváltásról ezek az igék?

Vitathatatlan, hogy Isten munkája az üdvözítés, és mi ebben egyáltalán semmit nem tulajdoníthatunk saját érdemünknek. Még a hit is ajándék, amit a Szentlélek erősít bennünk. Saját tetteink nem menthetnek meg minket, azonban az újjászületés által Isten lelkileg újjáteremt bennünket, képessé tesz arra, hogy helyesen cselekedjünk. Isten Lelke munkálkodik bennünk, erősíti az akaratunkat, hogy azt válasszuk, ami helyes, ellenálljunk a kísértésnek és jó döntéseket hozzunk.
Így hajtjuk végre azt, amit Isten munkál bennünk – „félelemmel és rettegéssel” (Fil 2:12). Félnünk kellene tehát Isten ítéletétől azért, mert gyakran gyengének bizonyulunk az engedelmesség terén? Persze, hogy nem! Ez a kifejezés arra utal, hogy Isten hatalmát érzékelve (Zsolt 2:11) tudatosuljon bennünk az engedelmesség szükségessége!

Hogyan tapasztaltuk Krisztus munkálkodását az életünkben? Bűnös természetünk hogyan küzd az ellen, amit Isten tesz bennünk? Miként állhatunk ellen a kísértésnek?

EGW idézet

Miközben Jézus Krisztus, Közbenjárónk, a mennyben esedezik érettünk, a Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy akaratunk és tetteink az Ő tetszése szerintiek legyenek. Az egész menny érdekelt a lelkek megmentésében. Milyen okunk van tehát abban kételkedni, hogy az Úr akar és fog is segíteni nekünk? Nekünk magunknak is, akik tanítjuk az embereket, élő kapcsolatban kell állnunk Istennel. A Lélekben és az Igében az emberek számára olyanoknak kell lennünk, mint a forrás, mert bennünk él Krisztus, az örök életre buzgó víznek kútforrása. A bánat és fájdalom talán megpróbálja türelmünket és hitünket, de a Láthatatlan jelenlétének fénye velünk van, és önmagunkat Jézus mögé kell rejtenünk.
Bátorítsd a gyülekezetet; segíts nekik imában Istenhez emelkedni. Mondd el, hogy amikor úgy érzik, hogy vétkeztek, és nincs erejük imádkozni, éppen akkor van ideje az imádkozásnak. Sokan megalázottnak érzik magukat bukásuk után, mert az ellenség győzött felettük, ahelyett, hogy ők kerültek volna ki győztesen. Világiasság, önzés és testiesség gyengítette el őket, és úgy érzik, semmi értelme sincs Istenhez jönni. Ám ez a gondolat egy az ellenség sugalmazásai közül. Lehet, hogy szégyenkeznek és mélyen megalázottaknak érzik magukat, de imádkozniuk és hinniük kell. Amint megvallják bűneiket, Ő, aki igaz és hű, megbocsátja bűneiket, és eltörli minden álnokságukat (lásd 1Jn 1:9). Amikor elméd elkalandozik ima közben, ne essél kétségbe, hanem tereld vissza a trónhoz, és ne hagyd el a kegyelem királyi székét, míg el nem nyered a győzelmet.
Arra vársz talán, hogy erős érzelem bizonyítsa ezt a győzelmet? Nem; „a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk”. Az Úr ismeri vágyaidat; hit által maradj közelében, és várd, hogy megkapd a Szentlelket.
A Szentlélek rendeltetése, hogy minden lelki megmozdulásunkat vezesse. Az Atya a Fiát adta értünk, hogy a Fiú által a Szentlélek eljöjjön hozzánk és az Atyához vezessen bennünket. Isten közreműködése által a közbenjárás lelkét kaptuk, ami által úgy esedezhetünk Istennél, mint ahogy az ember szokott kérni barátjától. – A Szentlélek eljő reátok, 351. o.

Krisztus az emberi család minden tagja számára lehetővé tette a kísértés visszautasítását. Mindazok, akik kegyes életet szeretnének élni, Krisztushoz hasonlóan győzelemre juthatnak.
Isten kegyelme elnyeréséhez nekünk is meg kell tennünk a részünket. Az Úr nem szándékozik helyettünk véghezvinni sem a készséges hozzáállást, sem az elvégzendő tetteket. Ugyan kegyelme által munkálja bennünk az akarást és a véghezvitelt, de ezt nem a mi igyekezetünk helyett teszi. Lelkesedjünk az Úrral való együttműködésért. A Szentlélek azért munkálkodik bennünk, hogy segítsége által dolgozzunk Isten művében… A szellemi képesség és a kiművelt erkölcsi jellem nem önmagától kel életre. Isten lehetőségeket ad, a siker pedig ezek felhasználásán múlik. A Gondviselő által megnyitott ajtókat gyorsan fel kell ismerni, és elszántan be kell lépni azokon. Sokan nagyszerű emberekké válhatnának, ha Dánielhez hasonlóan Isten kegyelmére támaszkodnának a győzelem kivívásához, és tőle várnának erőt és képesítést a munkájukhoz. – Isten csodálatos kegyelme, 111. o., április 13.

Fil 2:14 versében Pál arra biztatja a filippibelieket, hogy „Zúgolódás és kételkedés nélkül tegyetek mindent” (ÚRK). Súlyos kihívások érik a gyülekezet egységét, ami nem őrizhető meg anélkül, hogy mindannyian komoly erőfeszítéseket tennénk érte. Az egység a Krisztussal való közösség és Igéje iránti engedelmesség mellékterméke. Meghatározó ez a bizonyságtételünk szempontjából. Pál kiemeli: „Ragyogtok, mint a csillagok a világban” (Fil 2:15, ÚRK).
Távol a városi csillogástól és az utcalámpák fényétől, amikor nem ragyog a Hold sem, több csillagot lehet látni, és mintha még fényesebben ragyognának. Minél sötétebb az ég, annál világosabban fénylenek a csillagok. Ugyanez a helyzet a mi bizonyságtételünkkel is. Minél nagyobb körülöttünk az erkölcsi sötétség, annál jobban megmutatkozik a különbség Isten őszinte követői és a világi emberek között. Különösen fontos nem engedni, hogy a világi gondolatok, nyomások és szokások mesterséges fényei háttérbe szorítsák vagy teljesen eltüntessék a bizonyságtételünket!

3. Olvassuk el Fil 2:15-16 verseit! Pál szerint milyenek legyünk és mit tegyünk Isten gyermekeiként?

A „feddhetetlenség” azt jelenti, hogy „hibátlan”, „kifogástalan”. Jób személyének, jellemének feddhetetlenségéről többször is olvasunk (Jób 1:1, 8; Jób 2:3; lásd még Jób 11:4; Jób 33:9). Jézus arra szólítja a tanúit – tekintettel a valószínűleg rájuk váró kegyetlen támadásokra –, hogy legyenek „szelídek, mint a galambok” (Mt 10:16). Pál biztatja a hívőket, hogy a rossz tekintetében „ártatlanok” legyenek (Róm 16:19). A mai médiacsatornák nem a tiszta, felemelő és inspiráló tartalmakról ismertek. Ilyen időkben számunkra is remek szabály az, amit Dávid követett: „Szemem nem nézi azt, ami bűnre vinne” (Zsolt 101:3, SZIT).
Sose féljünk attól, hogy különbözünk másoktól! A hitünknek egyre inkább meg kell különböztetnie bennünket. Az a cél, hogy ragyogjunk,
„mint a csillagok a világban” (Fil 2:15, ÚRK). Ennek az egyetlen módja, ha nem a világhoz szabjuk magunkat (Róm 12:2), „az élet beszédéhez ragaszkodva” (Fil 2:16, ÚRK). A választásaink határozzák meg, hogy „Krisztus napjára” gondolva élünk, vagy pedig „hiába futottunk” (Fil 2:16; vö. 1Kor 9:24-27).

Amennyiben vannak az életednek olyan területei (és bizonyára vannak), amelyeket „világiasnak” tartasz, hogyan tudod megtisztítani magad azoktól?

EGW idézet

Jézus jellemét kell visszatükröznie az életünknek. Mindenütt, a gyülekezetben, otthonunkban és a szomszédokkal ápolt kapcsolatainkban is Jézus szép ábrázatának kell kirajzolódnia. Ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha betöltekezünk az Ő teljességével. Ha meg akarjuk jobban ismerni Jézust, szeretnünk kell Őt jóságáért, tökéletességéért, és vágyjunk arra, hogy elsajátítsuk mennyei jellemét, hogy mindenki láthassa: Jézussal voltunk és tőle tanultunk.
Ha az életünkben Krisztus evangéliumának tiszta elveit gyakoroljuk, akkor mennyei Atyánkat tiszteljük és magasztaljuk. Így fogjuk visszatükrözi a körülöttünk levő sötét világra a mennyei fényt. A bűnösök kénytelenek lesznek elismerni, hogy nem a sötétség, hanem a világosság fiai vagyunk. Honnan fogják ezt tudni? A gyümölcseinkről. A gyülekezeti névsor tartalmazhatja emberek neveit, de ettől ők még nem lesznek a világosság fiai. Előkelő pozíciót tölthetnek be, az emberek dicséretét válthatják ki, ám ettől sem lesznek a világosság fiai… A kegyelemnek mélyenszántó munkát kell végeznie – Isten szeretetének kell munkálkodnia a szívben, és erről a szeretetről kell bizonyságot tenni engedelmesség által.
Ha Krisztus a lelkünkben lakozik, akkor Ő ad lelkierőt és tesz bennünket a világosság csatornáivá. Minél több világossággal rendelkezünk, annál több világosságot áraszthatunk a körülöttünk élőkre. Minél közelebb élünk Jézushoz, annál tisztábban látjuk szépségét. Miközben szemléljük makulátlan voltát, még tisztábban ismerjük fel saját jellemhibáinkat. Ekkor pedig vágyódni kezdünk az Ő teljességére, mennyei jellemének tökéletességére, és szemlélve elváltozunk a képmására. […]
Minden nap vetjük a magot. Ha a hitetlenség magvait szórjuk, akkor hitetlenséget fogunk aratni; ha büszkeséget vetünk, akkor büszkeséget aratunk; ha megátalkodottságot vetünk, akkor azt aratunk, „mert amit vet az ember, azt aratándja is”. […]
A szívünk betöltekezhet Isten teljességével, de van valami, amit nekünk kell elvégeznünk. Ne ragaszkodjunk a bűneinkhez és a hibáinkhoz, hanem vessük el magunktól azokat, és igyekezzünk minél előbb rendet teremteni a szívünkben. Ha ezt megtettük, akkor fogjuk a hit kulcsát, és nyissuk ki vele Isten gazdag tárházának ajtaját… Végtelen gazdagság található ott, amelyből részesülhetünk. Isten megígérte: „Legyen néked a te hited szerint!” Elnyerhetjük az örökélet koronáját, helyünk lehet Isten jobbján, és amikor belépünk a gyöngykapun, meghallhatjuk a bármilyen zenénél dallamosabban hangzó szavakat: „Jól vagyon jó és hű szolgám… menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25:23) – Lift Him Up, 266. o.

4. Olvassuk el Róm 12:12, 1Kor 11:1, Fil 2:17 és 2Tim 4:6 verseit! Mit mond Pál ezekben a részekben?

Pál már korábban is kifejezte, hogy elfogadja, akár életben marad, akár meghal Krisztus szolgálatában (Fil 1:20-23). Most viszont annak a lehetőségére utal, hogy kiontatik „italáldozatként” (Fil 2:17). Az ősi italáldozat gyakorlatát idézi, amelynek részeként valamilyen folyadékot (pl. olajat, bort vagy vizet) kiöntöttek, áldozatul Istennek (lásd pl. 1Móz 35:14; 2Móz 29:40; 2Sám 23:15-17). Az istentisztelet részeként valamilyen drága folyadékot kiöntöttek, „elpazaroltak”. Erről eszünkbe juthat az az eset, amikor Mária megkente Jézus fejét és lábát „igen drága nárdus olajjal” (Mk 14:39; Jn 12:3). Ténylegesen nem italáldozatról volt itt szó, de ez a kép világosan érzékelteti a hatalmas áldozatot, ami találóan mutat rá Krisztusnak a megváltásunkért hozott, végtelenül nagy áldozatára.
Pál akkor is örül, ha az evangélium hirdetése miatt kivégzik, mert az élete Istennek szánt áldozatként „ontatik ki”. A héber Biblia szerint az italáldozatra általában nem önmagában került sor, hanem más áldozattal együtt mutatták be (lásd 4Móz 15:1-10; 4Móz 28:1-15). Ennek fényében Pál úgy tekinthette, hogy saját életének odaadása illő hozzájárulás a filippibeli hívők áldozata és szolgálata mellett, akik hittel Istennek ajánlották magukat, „élő… áldozatul” (Róm 12:1).
Az első keresztények, így a Filippiben élők is aktívak voltak, beszéltek a hitükről (Fil 1:27-28). Házról házra járva hirdették az evangéliumot (ApCsel 5:42). Az otthonukban helyet adtak a Szentírás közös tanulmányozásának (ApCsel 12:12; 1Kor 16:19; Kol 4:15; Filem 12), és a hitüket alá tudták támasztani a Szentírásból (ApCsel 17:11; ApCsel 18:26; 1Pt 3:15). Az adventista úttörők ugyanezt tették. Nem várták, hogy a lelkészek beszéljenek az üzenetről a szomszédaiknak, bátran képviselték a hitüket. Bibliaórákat adtak és felkészítették az embereket a keresztségre, amikor a lelkész újból eljutott hozzájuk.
Röviden: jelentős egyéni áldozatot vállalva, vagyis „élő áldozatként” az evangélium terjesztését munkálták. Mi törekedhetünk ennél kevesebbre?

Gondolkozzunk el azon, hogy mit jelent a mi életünkben az „élő áldozat”! Mennyi áldozatot hozunk Isten országáért? Mit árul el a válaszunk rólunk?

EGW idézet

Isten figyelmeztette népét az egészségügyi reformmal kapcsolatosan. Ez a mű egyik legfontosabb ágazata az ember Fiának eljövetele előtt. Keresztelő János Illés lelkével és erejével készítette az Úr útját. […]
János elszakadt a barátoktól és a fényűző élettől. Egyszerű, teveszőrből készült ruhája állandó feddés volt a papok és általában a zsidó emberek fényűzésével és hivalkodásával szemben. A kizárólag növényi ételekből, sáskából és vadmézből álló étrendje a széles körökben elterjedt étvágy és habzsolás megdorgálása volt… Akiknek készíteniük kell Krisztus második eljövetelének útját, azok az Illés lelkével fellépő hűséges Jánost képviselik. Ő egyengette Krisztus első eljövetele előtt az utat. A reform nagy témáit kell az emberek figyelmének középpontjába állítani… A minden téren megmutatkozó mértékletesség legyen üzenetünk központja, hogy Isten népe el tudjon fordulni a bálványimádástól, a kapzsiságtól és a ruházatban vagy egyéb területen megmutatkozó fényűzéstől.
Az önmegtartóztatást, a szerénységet és a mértékletességet, amit az Úr elvár azoktól az igazaktól, akiket különleges áldásai által vezérel, be kell mutatni az embereknek, szemben azokkal a fényűző szokásokkal, melyek tönkreteszik a mai nemzedék egészségét… Semmi sem okozhat ilyen káros testi és erkölcsi romlást, mint ennek a fontos kérdésnek az elhanyagolása. Akik az étvágyuk kielégítésének és a szenvedélyeknek élnek, és elfordulnak a világosságtól, mert attól tartanak, hogy a világosságban láthatóvá válnak bűnös szokásaik, amiket el kellene hagyniuk, azok bűnösnek találtatnak Isten előtt. Aki elfordul a világosságtól egy bizonyos területen, az megkeményíti a szívét, és minden más téren figyelmen kívül fogja hagyni a világosságot. Aki elmulasztja erkölcsi kötelességeinek teljesítését az étkezés és a ruházat terén, valójában egyengeti maga előtt az összes isteni rendelet áthágásának útját. Testünk nem a tulajdonunk. Isten jogosan várja el, hogy vigyázzunk a tőle kapott testre, amit élő, szent és jó illatú áldozatként kell bemutatnunk Őelőtte. – Conflict and Courage, 273. o.

Ha a mennybe juthatnánk úgy, amint vagyunk, közülünk hányan lennének képesek Istenre tekinteni? Kin volna menyegzői ruha? Hányan lennének érdemesek arra, hogy megkapják az élet koronáját? Nem a pozíciója teszi az embert. Krisztus az, aki a lelkünkben kiformálódik, hogy értékessé tegyen, s elnyerjük az élet koronáját, amely nem homályosul el.
A maradékra irányították a figyelmemet. Az angyal így szólt hozzájuk: „El akarjátok kerülni a hét utolsó csapást? … Ha igen, haljatok meg, hogy élhessetek! Legyetek készen, legyetek készen, legyetek készen! Nagyobb erőfeszítést kell tennetek az előkészület érdekében… Áldozzatok mindent Istennek. Tegyetek mindent az oltárára – az ént, a vagyont és mindent. Mindent oda kell adni, hogy belépjünk a dicsőségbe.
Krisztus eljön hatalommal és nagy dicsőséggel saját és Atyja dicsőségével… Míg a gonoszok menekülnek közeléből, a követői boldogok… Krisztus mindennapi társa és meghitt barátja hűséges követőinek, akik Istennel szoros kapcsolatban és állandó közösségben élnek. Rajtuk támad fel az Úr dicsősége… Amikor a Fenséges eljön dicsőségben, örvendeznek ragyogásának fényes sugaraiban. Alkalmasak a menynyei lények társaságára, mert a menny a szívükben él.
Ha ma rendezett a viszonyunk Istennel, akkor készen vagyunk, még ha ma jönne is el Jézus. – Maranatha, 98. o., március 31.

Már szót ejtettünk arról, hogy Pál Timóteussal együtt küldte ezt a levelet (Fil 1:1), és most fiatal munkatársa értékeit ecseteli. Evangélistaként utal rá (2Tim 4:5), elküldte Macedóniába (1Thessz 3:2; vö. ApCsel 18:5; ApCsel 19:22), illetve többször is Korinthusba (1Kor 4:17; 16:10). Timóteus korábban már dolgozott ott vele és Szilásszal (1Thessz 1:1; 2Thessz 1:1), később pedig Efézusban (1Tim 1:23; vö. ApCsel 19:22). Azt írta róla az apostol, hogy „annyira hozzám hasonló lelkületű” (Fil 2:20, SZIT). Arra utal a görög szó („lélekben egyenlő”), hogy sok szempontból hasonló volt Pálhoz, például a Krisztus iránti elkötelezettség, az evangélium energikus hirdetése terén és a filippibeliekkel való törődésében is.

5. Vajon Pál miért szól itt ilyen elismerően és hosszasan Timóteusról (lásd Fil 2:19-23)? Még mit mond róla (lásd 1Kor 4:17; 2Tim 1:5)?

Pál említést tesz még Timóteus „kipróbált” jelleméről (Fil 2:22). Az itt használt görög szó olyan emberre utal, aki nehézségek között minden próbát kiállt (Róm 5:4), akinek jelleme és szolgálata őszintének bizonyult (2Kor 2:9; 2Kor 9:13). Pál tudja, hogy ez igaz Timóteusra, hiszen sokszor látta ennek bizonyítékát, amikor együtt dolgoztak az evangélium hirdetése közben.
Az élet nehézségei teszik próbára a bátorságunkat, ezek közben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában. Ellen G. White erről így ír: „Az élet fegyelmez… Érnek olyan támadások, amelyek próbára teszik a természetünket, és úgy fejlődünk a keresztény erényekben, ha helyes lelkülettel fogadjuk ezeket. Ha alázattal viseljük a sérelmeket és a bántásokat, ha szelíden felelünk a sértő szavakra, kedvesen reagálunk a zsarnoki megnyilvánulásokra, az bizonyítja, hogy krisztusi lelkület él a szívünkben… Ha jól viseljük a nehézségeket és bosszúságokat, amelyeket el kell szenvednünk, krisztusi jellem fejlődik bennünk, ami a keresztényeket megkülönbözteti a világiaktól” (Testimonies for the Church. 5. köt. 344. o.).

Gondoljunk olyan dolgokra, amelyek az utóbbi időben felingereltek, bosszantottak, nehézséget jelentettek! „Szelíden, jól viseltük” ezeket? Mit tehetünk, hogy a tapasztalataink által még fegyelmezettebbé váljunk?

EGW idézet

Pál szerette Timótheust, mint „igaz fiát a hitben” (1Tim 1:2). A nagy apostol gyakran vizsgáztatta fiatalabb kísérőjét, amennyiben bibliai pontokra vonatkozó kérdéseket tett fel neki; és miközben helységről helységre utaztak, gondosan kioktatta, hogyan végezhet eredményes munkát.
Pál és Timótheus barátsága Timótheus megtérésével kezdődött, aztán a kapcsolatuk csak mélyült, miközben osztoztak a misszionáriusi élet reményeiben, de veszélyeiben és ellenszegüléseiben is, mígnem úgy tűnt, hogy eggyé válnak. A korkülönbség és a jellembeli különbségek eredményeképpen még életerősebb szeretettel viszonyultak egymáshoz. Pál buzgó, lelkes és határozott lelkülete nyugalomra és vigasztalásra lelt Timótheus szelíd, alázatos és visszahúzódó természetében. Munkatársa hűséges és kedves szeretete az apostol számos sötét órájában világosságot gyújtott… Amit adhat egy fiú szerető atyjának, azt nyújtotta Timótheus a megpróbált és magányos Pálnak.
Pál azért szerette Timótheust, mert Timótheus szerette Istent. A gyakorlati kegyesség és igazság megvilágosult ismerete tette őt különlegessé és befolyásossá. Családjában nem csupán a felszínes kegyesség légköre uralkodott. Érzelmei tiszták és feddhetetlenek voltak… Isten Igéje vezérelte… Elméjében megőrizte a legmagasabb szintű tanításokat. Otthoni tanítómesterei Istennel együttműködve nevelték ezt az ifjút, hogy viselhesse még zsenge fiatal korában is a nehéz terheket.
 
Munkája során Timótheus szüntelenül kikérte Pál tanácsát. Nem cselekedett indulatból, hanem megfontoltságról és nyugodt gondolkodásról tett bizonyságot… A Szentlélek olyasvalakire lelt őbenne, aki engedi magát csiszolni és alakítani, hogy templommá váljék az isteni Jelenlét lakozására.
Ha a Biblia tanításait alkalmazzák a mindennapi életben, mély és tartós befolyást fog gyakorolni a jellemre. Timótheus megtanulta és gyakorlatba is ültette ezeket a tanításokat. – Conflict and Courage, 346. o.

Láthatjuk, Timótheus előnyére szolgált, hogy a kegyesség, a tiszta és Istennek tetsző élet helyes példaképét kapta. Családjában vallásos légkör uralkodott. Az otthoni nyilvánvaló lelkierő segített tisztának maradnia beszédben, és megóvta őt bármiféle romlástól.
Isten megparancsolta a hébereknek, hogy gyermekeiket az Úr minden törvényére tanítsák meg, és beszéljék el nekik, mit tett atyáikért. Ez kiváltképp a szülők kötelessége volt, amit senkire sem ruházhattak át. Mert nem idegen ajkaknak kellett Isten e nagy dolgaira tanítani a gyermekeket, hanem a szülőknek, akik őket a legjobban szerették. A mindennapi élet minden mozzanatába Isten gondolatát kellett beleszőniük. Isten hatalmas cselekedeteit, amelyekkel népét megszabadította, és az eljövendő Megváltóra vonatkozó kegyelmes ígéreteit szinte naponta tanulmányozni kellett az izraelita családokban... Így vésték az ifjúság szívébe a határtalan isteni gondviselés és az eljövendő élet igéit. Megtanították őket, hogy a természetben és az Igében egyaránt Istent keressék. A sokmillió csillag, a faóriások, a rét virágai, a büszkén égbe meredő bércek és a csobogó kis patak is a Teremtőről beszélt. Az áldozatok bemutatása, a szentély szolgálata és a próféták beszédei Isten megkülönböztetett megnyilatkozásai voltak számukra. – Conflict and Courage, 345. o.

6. Olvassuk el Fil 2:25-30 szakaszát! Pál hogyan ír Epafroditoszról? Mely tulajdonságok és tettek mutatják be ennek a keresztény munkásnak a jellemét?

Epafroditoszt csak ez a levél említi, de a néhány rövid megjegyzésből így is elég sokat megtudhatunk róla. A nevéből ítélve (ami Afrodité kultuszára utal) bizonyára pogány háttérből tért meg. Pál úgy utal rá, hogy „munkatársam”, amiből sejthető, hogy aktívan szolgált, talán az apostol mellett dolgozott Filippiben. A „bajtársam” (vö. Fil 1:27) talán olyan küzdelmekre utal, amelyeket Epafroditosznak az evangélium hirdetése során kellett kiállnia, amikor még az életét is kész volt kockáztatni (Fil 2:30).
Epafroditoszt „küldöttnek” (görögül aposztolosz) jelölték ki Filippi gyülekezetéből, hogy Pál szolgálatára legyen a börtönben és gondoskodjon a szükségleteiről (Fil 2:25, ÚRK). A filippibeli hívők rábízták a Pálnak szánt pénzajándékot is (Fil 4:18). Ez az áldozatvállalás életbevágó volt, mert a római foglyoknak minden ételt, ruhát, ágyneműt vagy egyéb szükséges dolgot a saját költségükön kellett megvásárolniuk, vagy pedig a rokonok és barátok vitték be nekik (vö. ApCsel 24:23). Második római fogságának a vége felé Pál kérte Timóteust: „Igyekezzél tél előtt eljőni” és
„a felsőruhámat, melyet Troásban… hagytam, jöttödben hozd el” (2Tim 4:21, 13). Nyilván szüksége volt a vastag gyapjúkabátra a nyirkos, hideg cellában. A levelet Epafroditosznak kellett elvinnie Filippibe (lásd Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 314. o.).
Talán éppen a Filippiben kialakult problémák miatt (lásd 4. tanulmány) tartotta szükségesnek Pál, hogy a vártnál hamarabb visszaküldje Epafroditoszt. „Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel” (Fil 2:29) – kérte a filippibelieket. Nem akarta, hogy az ő fogsága miatt aggódjanak. Azt is kiemeli, hogy a keresztények nagyon becsüljék meg az Epafroditoszhoz hasonló embereket, nem gazdagságuk vagy társadalmi állásuk, hanem áldozatos lelkületük miatt, ahogyan Krisztus példáját követik (Fil 2:6-11, 29-30; vö. Lk 22:25-27). Csak néhányszor fordul elő az Újszövetségben az a görög szó, ami a fordításban „megbecsüljétek”: a százados szolgája esetében, „aki annál nagy becsben volt” (Lk 7:2), aztán akiket az ünnepségeken fő helyekre ültettek, úgy tisztelték meg őket (Lk 14:8), illetve Jézusra vonatkozóan, aki a „becses” szegletkő (1Pt 2:4, 6). Epafroditosz bizonyára igen hűséges férfi lehetett, ha ebbe a csoportba sorolták.

EGW idézet

A Zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt: a keresztény futását az örök élet elnyeréséért… Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság – olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örökéletért. Minden bűnre csábító és Krisztusra szégyent hozó szokást vagy hajlamot le kell vetni, kerüljön bármibe...
„Nem tudjátoké” – kérdezte Pál –, „hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat?” (1Kor 9:24) Bármennyire buzgón és komolyan fáradozott is valamennyi versenyfutó, a díjat mégis csak egy kaphatta meg. […]
A keresztényi élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelel… Nemcsak a gyorsé a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb szent éppúgy elnyerheti az örökélet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb. […]
Maga Pál is szigorúan önmegtartóztató életet élt, hogy ne fusson bizonytalanra, avagy csak találomra. Szava: „Megsanyargatom testemet” – szó szerint annyit jelent, hogy minden vágyat, hajlamot és szenvedélyt szigorú fegyelemmel le kell küzdeni. […]
Pál ugyanezt a szilárd célkitűzést szerette volna látni a korinthusi hívők életében, hogy elnyerjék az örök élet koronáját. Tudta, hogy ha el akarják érni a Krisztus által számukra kitűzött eszményt, élethoszszig tartó küzdelem áll előttük, amely alól nincs felmentés. Kérte őket tehát, hogy szabályszerűen küzdjenek, igyekezzenek napról napra megszentelődni és az erkölcsi tökéletességért harcolni. Felhívta őket egyszersmind, hogy vessenek el minden terhet, és törekedjenek a tökéletességre a Krisztus Jézusban.
Azonban a kockán forgó tétre való tekintettel semmi sem csekélység, ami segíthet vagy gátolhat. Minden egyes cselekményünknek súlyos következményei vannak vagy a győzelemre vagy a vereségre. Sőt a jutalom, amelyet a győztesek elnyernek, arányos lesz a buzgalmukkal és a komolyságukkal, amelyet a küzdelembe vetettek. – Conflict and Courage, 351. o.

Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretete által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról…
Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem folytán helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy a jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!
A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha szívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább hozzávezet és Isten Igéjéhez bűnösségünk tudata, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229. o., augusztus 9.