Teljesség Krisztusban

E heti tanulmányunk: 5Mózes 31:24-26; Ézsaiás 61:3; Róma 2:28-29; Róma 7:7; 1Kor 3:6; Kol 2; Zsid 7:11

Megkérdezték már tőled, hogy miért tartod meg a szombatot? Talán éppen az e heti alapigét hozták fel cáfoló „bizonyítékul”. Azonban ez az ige nem a negyedik parancsolattal kapcsolatos, hanem azokra a tévedésekre ad választ, amelyeket az egyházban fellépő hamis tanítók hirdettek. Milyen tévedések voltak ezek?
Először is Pál azt írja a hamis tanításról, hogy „bölcselkedés”, „emberek rendelése”, „a világ elemi tanításai szerint, és nem Krisztus szerint való” (Kol 2:8).
Szó volt benne a körülmetélésről és a zsidó ünnepek megtartásáról (Kol 2:11, 16), valamint az ételekre vonatkozó, zsidó tisztasági szertartásokról és szabályokról (Kol 2:16, 21). Ide tartozott még az angyalok tisztelete, vagy hogy megpróbálták utánozni az angyalok imádatát (Kol 2:18).
Mindezt „az emberek parancsolatai és tanítása” alapjára helyezték,
és valószínűleg aszketikus szokások is tartoztak hozzá (Kol 2:22-23).
A hamis tanítók nyilván vallásosak és őszinték voltak, csakhogy nem értették az evangéliumot. Ezen a héten megnézzük, hogy mi volt ennek az oka. Látni fogjuk azt is, hogy az alapigénk miért nem a hetedik nap, a szombat megünneplésére vonatkozik.

Március 7. – A nők imanapja

EGW idézet

Bár az embereknek nem egyforma a jellemük, ez még nem ok arra, hogy eltávolodjanak egymástól. Ha a mennyei Király gyermekei vagyunk, nem lehet közöttünk olyan ellenségeskedés, hogy egymást akadályozzuk.
Az Úr különböző ajándékokat rendelt szolgáinak. Úgy tervezte, hogy különböző értelmi képességekkel bíró emberek jöjjenek be a gyülekezetbe és váljanak a munkatársaivá. Találkozunk más gondolkodású emberekkel, ezért van szükség a különféle ajándékokra. Isten szolgáinak tökéletes összhangban kell együtt munkálkodniuk. Hálát adok az Úrnak, hogy nem vagyunk egyformák, de ugyanaz a lélek vezéreljen – a krisztusi lelkület. János apostol sem volt olyan, mint Péter. Mindkettőjüknek meg kellett fékezniük egyéniségüket és természetüket, hogy kölcsönösen támogathassák egymást az igazságban való hit és megszentelődés által.
Krisztus feddhetetlensége előttünk jár. Az Ő jellemét kell utánoznunk. De mi lesz ez után? Az Úr dicsősége fog követni. Fejedelmünk előttünk jár, és miközben követjük Őt, megosztja velünk feddhetetlenségét, amely megmutatkozik rendezett életünkben és kegyes beszédünkben. A hit és a cselekedetek meghatározzák keresztény voltunkat, és készítenek fel bennünket a Krisztussal való együtt lakozásra a mennyei helyeken.
Vajon meghasonlike Krisztus önmagával? Nem. A lelkemben lakozó Krisztus nem fog vitába szállni a másik ember lelkében lakozó Krisztussal. Meg kell tanulnunk engedni az egyéniségünkből. Ha akaratunkat Krisztus akaratának vetjük alá, akkor talán továbbra is nézeteltéréseink akadnak a testvéreinkkel? Tudatában kell lennünk, hogy ha konfliktusok alakulnak ki közöttünk, az azért van, mert az ént keresztre kell szegeznünk. Az az igazán szabad ember, akit Krisztus felszabadít. Nem vagyunk tökéletesek Krisztusban, ha nem szeretjük egymást úgy, ahogy Krisztus szeretet minket. Ha úgy járunk, ahogyan Ő parancsolta, akkor életünk azt fogja igazolni, hogy teljesen Őbenne élünk.
Arra a hitre van szükségünk, amit jövendöltek a próféták és hirdettek az apostolok – a szeretet által munkálkodó és lelket megtisztító hitre. – This Day with God, 262. o., szeptember 10.

Jézus a képviselője, a Szentlélek által munkálkodik. A Lélek által ültet lelki életet belénk, újítja meg erőinket a jóra, tisztít meg az erkölcsi szennytől, és tesz méltóvá országa számára. Jézus Krisztus arra vár, hogy nagy áldásait és gazdag ajándékait felkínálhassa az embereknek. Ő a csodálatos Tanácsos, akinek határtalan a bölcsessége és a hatalma, és ha megismerjük Lelkének erejét, és engedjük magunkat tőle vezettetni, akkor teljesen Őbenne maradunk. Micsoda gondolat! Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok bételjesedve” (Kol 2:9–10). – Our High Calling, 152. o.

 

Jób megkérdezte: „De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye” (Jób 28:12, RÚF)? Pál válasza erre, hogy Krisztusban, „Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse” (Kol 2:3, ÚRK; vö. 1Kor 1:30). Krisztussal mindenünk megvan, „a teljes megértés egész gazdagsága” (Kol 2:2, RÚF). Benne nyert kinyilatkoztatást Isten titka, ami magában foglalja az egész megváltási tervet.

1. Olvassuk el Kol 2:17 verseit! Mi volt Pál célja ennek a levélnek a megírásával?

A görög parakletoszin szó azt jelenti, hogy „felbátorodott”, „megerősödött” (Kol 2:2). Pál nemcsak abban kívánt segíteni a Kolosséban élő hívőknek, hogy felismerjék a hamis tanításokat, hanem hogy keresztény szeretettel „összeforrjanak” (szümbibaszthentesz). Mindkét szó igeideje jelzi Pál bizakodását, hogy levele eléri a célját.
Meg is dicséri a hívőket: „Örömmel látom a szép rendet köztetek és Krisztusba vetett hitetek rendíthetetlenségét” (Kol 2:5, ÚRK).
A taxisz görög szó jelentése: „rend”, ami az Újszövetségben utal Áron papi rendjére (Lk 1:8; Zsid 7:11), Melkisédek rendjére (Zsid 5:6, 10; Zsid 6:20; Zsid 7:11, 17), Pál viszont a gyülekezeti rendre vonatkoztatja (1Kor 14:40), mint ahogy itt is. Megfigyelhető időnként az a tendencia, hogy az egyházi rendre és szervezetre pusztán az egyház által alapított szokásként gondoljunk, teológiai jelentőség nélkül.
Azonban a helyes istentiszteleti viselkedési normák (lásd pl. 1Kor 11) és a vének, diakónusok kiválasztási módjának meghatározásával (lásd 1Timóteus 3; Titusz 1) Pál nagy gondot fordít az egyház rendjének fenntartására. Így lehet megőrizni és továbbadni az Istentől származó bibliai bölcsességet és tanításokat.
A Kolosséban élő hívők helyes tanítást kaptak Pál munkatársaitól, ennek következtében vált rendíthetetlenné a hitük. Megingathatatlan, mert szilárd bibliai alapon nyugszik, amihez ha ragaszkodnak, védelmet élveznek a hamis tanítók által terjesztett tévtanoktól.

Tapasztalatod szerint mennyire szükséges a „rend” a lelki életben?

EGW idézet

A keresztben összpontosul Isten minden kinyilatkoztatása, amely az ember iránti szeretetét hirdeti. Hogy ez igazán mit jelent, azt nem tudja kifejezni a nyelv, nem tudja leírni a toll, az emberi értelem képtelen felfogni… A bűneinkért keresztre feszített, a halálból feltámadt és a mennybe szállt Krisztus – ez a megváltás tudománya, amit ismernünk és tanítanunk kell.
„Aki, amikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6–8) „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van.” (Róm 8:34) „Annakokáért ő mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7:25)
Itt a végtelen bölcsesség, végtelen szeretet, végtelen jogosság és végtelen irgalom. „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (Róm 11:33)
Krisztus ajándékaként kapunk minden áldást. Ez az ajándék teszi lehetővé, hogy nap mint nap reánk árad Jahve jóságának kiapadhatatlan árja. A finoman árnyalt illatos virágokban is a Krisztusban kapott ajándékként gyönyörködhetünk. Ő teremtette a Napot és a Holdat. Az égboltot ékesítő csillagok között egy sincs, amelyet ne Ő teremtett volna. Minden esőcsepp, amely lehull, minden fénysugár, amely hálátlan világunkra árad, Istennek Krisztusban megmutatkozó szeretetéről tanúskodik. Mindent e kimondhatatlan nagy ajándék, Isten egyszülött Fia által kapunk. Keresztre feszítették, hogy ez a sok ajándék Isten keze munkájára áradjon.
„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Isten kegyelmének gazdagságát szemlélve bizonyára senki nem tudja megállítani, hogy fel ne kiáltson az apostollal: „Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!” – Isten csodálatos kegyelme, 179. o., június 19.

Isten Igéje, valamint Szerzőjének jelleme oly titkokat tár elénk, melyeket halandó létünkre nem érthetünk meg tökéletesen. […]
Ha a teremtett lényeknek lehetséges volna tökéletes ismeretet szerezni Istenről és műveiről, akkor ezen pontot elérve többé nem volna számukra újabb terület a kutatásra, többé nem növekedhetnének az igazságban, nem fejlődhetne értelmük és szívük. Isten többé nem lenne a legmagasabb; és ha az ember a tudás és megismerés legmagasabb fokát elérte, feljebb többé nem juthatna. Adjunk hálát Istennek, hogy ez nem így van! Isten végtelen; benne van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2:3). Még ha az örökkévalóságon át kutatnak is az emberek, akkor sem lesznek képesek kimeríteni hatalmának, bölcsességének és jóságának gazdagságát. – The Faith I Live By, 14. o.

A Kolosséi levél témája a keresztény élet egyik legvilágosabb irányelve: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne” (Kol 2:6, RÚF). Úgy nyerünk üdvösséget, hogy nemcsak tantételeket, hanem egy Személyt fogadunk el. Jézus elfogadásának viszont része az is, hogy minden tanítását magunkévá tesszük, amit a bibliai apostolok és próféták által kaptunk (lásd Ef 2:20).
Krisztus elfogadása legfőképpen azt jelenti, hogy meghalunk az énnek, és teljes mértékben alárendeljük magunkat az élő Krisztusnak.
Az élő Ige (Jézus) nem választható el az írott Igétől (a Bibliától); olyanok, mint egy érme két oldala. Csak a Szentírás által ismerhetjük meg Jézust. „Benne járunk”, éljük az életünket, vagyis engedjük, hogy Igéje és Szentlelke vezesse a döntéseinket és a szokásainkat.
Kol 2:7 versében Pál egy ismert bibliai képpel él: a keresztényeket fákhoz hasonlítja. Úgy gyökereződünk meg Krisztusban, ha elfogadjuk Megváltónknak, és az életünket Igéjéhez szabjuk. Ez által „erősödünk meg a hitben”.

2. Hogyan világítják meg a következő szakaszok azt, hogy a növény hasonlata a hívőt szimbolizálja? Lásd Ézs 61:3; Mt 3:10; Lk 8:11-15; 1Kor 3:6!

Pál világosan felvázolja a hívők előtt álló két alternatívát. Az egyik, hogy „az Úr plántái” (Ézs 61:3) maradnak, tovább növekednek Krisztusban, ragaszkodnak hozzá és tanításaihoz. A másikat egy művirághoz lehetne hasonlítani, ami talán valódinak tűnik, de nem él. Ha emberi bölcselkedéseket és tradíciókat teszünk magunkévá, azok „rabul ejtenek” (lásd Kol 2:8, RÚF, ÚRK). Krisztus szabaddá tett bennünket, de ismét beleeshetünk a „szolgaság igájába” (Gal 5:1, ÚRK; vö. ApCsel 15:10).
Röviden: a nem biblikus tanítások elfogadása Krisztus elutasítását jelenti, mivel aki vevő a hamis tanításokra, az sajnálatos módon más evangéliumot fogad el, emberi tekintélyt helyez a Szentírás tekintélye fölé (lásd Gal 1:6-9). Ez a veszély leselkedett az egyházra kezdetben, és ma is ez veszélyeztet.

Mit jelent meghalni az énünknek, hogy elfogadhassuk Krisztust? Mi a tapasztalatod ezzel? Miért kell ennek folyamatosnak lennie?

EGW idézet

A megszámlálhatatlan tanításból, amely a növekedés folyamatának különböző fokozataira tanít, az egyik legértékesebb a Megváltónak a felnövekő magról szóló példázata…
A mag a csírázás tulajdonságával bír, amelyet Isten plántált beléje. Mégis, ha a magot magára hagyjuk, nincs ereje arra, hogy kikeljen.
Az embernek is meg kell tennie a maga részét a gabona növekedése érdekében, azonban egy bizonyos ponton túl már semmit sem tehet. Bíznia kell abban, aki a vetést és aratást összekapcsolta végtelen hatalmának csodálatos láncszemeivel. A magokban élet, a talajban pedig erő van, mégis, ha a végtelen hatalmú Isten nem munkálkodik éjjel és nappal, a mag nem kel ki, és nem hoz termést. A záporesőnek fel kell frissítenie a szomjas, kiszáradt földet; a Napnak meleget kell adnia, és az eltemetett maghoz elektromosságnak kell áramlania. A magban levő életet, amelyet a Teremtő ültetett bele, egyedül Ő tudja felszínre hozni…
A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja, míg a növény felnövekedése a jellem kifejlődését szemlélteti. Élet nem lehetséges növekedés nélkül.
A növénynek növekednie kell vagy elpusztul. A növény növekedése ugyanolyan csendes és észrevétlen, mint a jellem fejlődése. Az életünk a fejlődésének minden fokán lehet tökéletes, mégis, ha betöltjük Isten szándékát, állandóan előre haladunk.
A növény mindazt elfogadva növekszik, amit Isten adott az életének fenntartására. Így a mi lelki növekedésünket is az isteni eszközökkel való együttműködés által érjük el. Amiképpen a növény gyökeret ver a földben, úgy nekünk is meg kell gyökereznünk Krisztusban. A növény is elfogadja a napfényt, a harmatot és az esőt, nekünk is be kell fogadnunk a Szentlelket. Ha a szívünk Krisztusra támaszkodik, Ő „...eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső...” (Hós 6:3). „És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt...” (Mal 4:2). „...Virágozni fog, mint a liliom... felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő.” (Hós 14:6, 8) – Isten csodálatos kegyelme, 197. o., július 8.

A keresztény ember olyan, mint a libánoni cédrus. Azt olvastam, hogy ez a fa nem csupán néhány rövid gyökeret ereszt a földbe, hanem gyökerei mélyen, egyre távolabb hatolnak a talajba, hogy erőteljesebben tudjon kapaszkodni. Így az erős viharban is megáll, mivel a mélyen fekvő gyökér hálózata megtartja.
A keresztény ugyanilyen mélyen gyökerezik Krisztusban. Megváltójába vetett hittel rendelkezik. Tudja, kiben hisz. Teljes mértékben meg van győződve, hogy Jézus Isten Fia és a bűnösök Megváltója… Hitének gyökerei mélyre hatolnak. Az igazi keresztények Libánon cédrusához hasonlóan nem a laza felszíni talajban növekednek, hanem Istenben gyökereznek, a hegyek szikláinak hasadékaiba kapaszkodnak. – Our High Calling, 331. o.

3. Olvassuk el Kol 2:11-15 szakaszát! Milyen kérdésekkel száll itt vitába Pál?

Hányszor láttuk már, hogy tévesen értelmezik ezeket az igéket, főleg
Kol 2:14 versét, mintha a törvény és a szombattartás ellen szóló érv lenne.
E szövegek megértéséhez a hetednapi adventisták két fő magyarázatot javasolnak. Az első, hogy a keresztre szegezett „kézírás” az „ellenünk” felhozott vádak listája, ami a Pilátus által Jézus keresztjére rakatott felirathoz hasonlítható (Mt 27:37; Jn 19:19-20). A második pedig: a keresztre szegezett írás a Mózes által leírt ceremoniális törvény (lásd 5Móz 31:24-26).
A verset szélesebb összefüggésében vizsgálva láthatjuk, hogy itt egyértelműen a ceremoniális törvényről van szó. Pál utal még a „kéz nélkül való” körülmetélésre (Kol 2:11), ami „a szívnek… körülmetélése” (Róm 2:28-29; vö. 5Móz 30:16). Ez nyilvánvalóan különbözik a test körülmetélésétől, ami a ceremoniális törvény egyik legfontosabb kikötése volt (3Móz 12:3; vö. 2Móz 12:48). Ezek után Pál összekapcsolja a belső változást „a bűn testének levetésével” és az alámerítéses keresztséggel. A keresztséggel közösséget vállalunk Krisztus halálával és feltámadásával (Kol 2:11-12).
A megtérés tapasztalatát azzal köti össze, hogy „titeket, akik halottak voltatok a bűnökben… megelevenített” Krisztussal, aki „megbocsátotta minden bűnünket” (Kol 2:13, ÚRK).
A „parancsolatok” (Kol 2:14) utal úgy világi (Lk 2:1; ApCsel 17:7), mint egyházi (ApCsel 16:4) törvényi rendeletekre. Ez a görög szó Pál írásaiban csak egyetlen másik helyen fordul elő, és a ceremoniális törvényre utal, ami elválasztó fal volt zsidók és pogányok között (Ef 2:1415). Mivel Pál már utalt a bűnbocsánatra és a belső változásra, amit a keresztség szimbolizál, nem valószínű, hogy ismét visszatérne ehhez a témához egy újabb, a Szentírásban másutt nem használt metaforával élve. Inkább úgy tűnik, hogy hasonló kérdést hangsúlyoz, mint amiről az Efézusi levélben írt, vagyis hogy a Kolosséban élő hívők ne aggódjanak a ceremoniális törvény betartása miatt, aminek része a körülmetélés, sem a tisztasági törvények kötelezettségei miatt (vö. ApCsel 10:28, 34-35).
Pál egyértelműen nem keltett olyan látszatot, hogy a Tízparancsolat a keresztre lett volna szegezve, hiszen másutt a bűnt a Tízparancsolat megszegésének nevezi (Róm 7:7).

EGW idézet

A szombat csodálatos, dicsőséges alkalom… Isten arra teremtette, hogy örvendezzünk és dicsőítsük Őt irántunk tanúsított jóságáért… Isten megmutatta, hogy csak keveset érzékeltünk és értettünk meg a szombat fontosságából és dicsőségéből, holott fel kellene fognunk és meg kellene ismernünk dicső voltát. Nem tudjuk, mit jelent a föld magaslatain hordoztatni és Jákób örökségével élni. De amikor a késői eső és a felüdülés eljön az Úrtól, és hatalmának dicsősége megnyilvánul, megtudjuk, mit jelent mindez. Akkor majd jobban megértjük a szombat jelentőségét. Azonban nem látjuk meg teljes dicsőségében mindaddig, amíg Isten szavára fel nem tárulnak az új Jeruzsálem gyöngykapui, és a szeretett Jézus örömteli hangja nem hallható, felszólítva bennünket, hogy lépjünk be oda. Láttam, hogy tökéletes világosság ragyog a városban, mert megtartottuk Isten parancsolatait, és a menny, az édes menny az otthonunk.
Láttam az Isten ujjával írt Tízparancsolatot. Az egyik táblán négy, a másikon hat parancsolat volt. Az első kőtáblán az első négy parancsolat fényesen ragyogott, de a negyedik, a szombatparancsolat mindegyiknél fényesebb volt, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott – fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsa nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy mindet éppen úgy figyelmen kívül hagyhatnánk, mint ahogy a negyedikkel teszik sokan…
Isten megmutatta, hogy a szombat válaszfal, és az is lesz, amely az igazi Izráelt elválasztja a hitetlenektől, és a szombat az, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egybeforrasztja. – Maranatha, 245. o., augusztus 25.

Sokak szemét és szívét fedezi lepel a keresztény világban is. Nem látják az elmulandónak végét. Nem látják, hogy Krisztus halála csak a ceremoniális törvényt helyezte hatályon kívül. Azt állítják, hogy az erkölcsi törvény a keresztre lett szegezve. Sűrű lepel fátyolozza megértésüket. Sokak szíve harcban áll Istennel, s nem vetik alá magukat törvényének. Krisztus azonban csak akkor szolgálhatja javukat, ha vezetésének szabályaival összhangba kerülnek. Lehet, hogy megváltójukként beszélnek Krisztusról, Ő mégis ezt mondja majd nekik végül: nem ismerlek titeket. Nem gyakoroltatok őszinte bűnbánatot Isten szent törvényének megrontása miatt, s így bennem való hitetek nem lehet őszinte, mert az én küldetésem célja Isten törvényének felmagasztalása volt. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 239. o.

4. Milyen zsidókeresztény gyakorlatra utal Pál Kol 2:16-19 verseiben?

A teológusok a mai napig nem egyeznek abban, hogy pontosan milyen kérdésekkel foglalkozott itt Pál. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a levele elég sok információt ad a valószínűleg zsidókeresztény hatással kapcsolatban, ami megoszthatta a főként pogány hátterű gyülekezetet (Kol 2:13). Vagyis a zsidó származású hívők olyan dolgokat erőltettek, amelyeket a tagoknak nem kellett feltétlenül követniük.
Kol 2:16 világosan felsorol számos olyan zsidó gyakorlatot, amelyet a zsidóságból megtért keresztények közül némelyek nyilván tovább folytattak. Kol 2:18 elemei is beleillenek ebbe az összefüggésbe. Jézus bírálta a vallási vezetők tettetett alázatát (pl. Mt 6:1, 5, 7, 16). A Holttengeri tekercsekből tudjuk, hogy bizonyos zsidó istentiszteleti fogalmakban kiemelt szerepet tulajdonítottak az angyaloknak. A legnagyobb valószínűség szerint Kolosséban Pál hasonló problémákkal szállt szembe, mint másutt.
Mivel Kol 2:16 versét gyakran félreértik, fontos részletesebben foglalkozni vele. Figyeljük meg a következő pontokat: Az „azért” szó használata jelzi, hogy Pál a már előbb mondottakból vonja le a következtetést. Korábban elvetette a szó szerinti körülmetélés szükségességét, mivel a szív belső változása az, ami számít (Kol 2:11-15). Az „evésért vagy ivásért” az izraeliták által a templomba vitt étel és italáldozatokra utal. Az „ünnep, vagy újhold, vagy szombat” (Kol 2:16) meghatározás láthatóan Hós 2:10 versére céloz, ami a ceremoniális napok – köztük a ceremoniális szombatok – ugyanazon sorrendjére utal (lásd pl. 3Móz 23:11, 24, 32).
A vers megértése szempontjából döntő Pál saját magyarázata, hogy ezek „csak árnyékai az eljövendőknek, de a valóság Krisztusé” (Kol 2:17, ÚRK). Krisztusra mutattak ezek a ceremoniális napok, mint az áldozatok is (lásd 1Kor 5:7; 1Kor 15:23). Viszont Isten a hetedik napot, a szombatot már az Édenben alapította, a bűneset előtt, jóval azelőtt, hogy a ceremoniális áldozatokat gyakorolni kezdték a szentélyben, ezért nem lehet a kereszt után eltörlendő árnyék.

Pál azt tanácsolta, hogy ne ítélkezzünk mások felett. Világos, hogy itt nem a szombatünneplésről van szó, de Pál tanácsa hogyan vonatkoztatható még arra is?

EGW idézet

Krisztus hívja egyházának tagjait, hogy szeressék az igazságot, az evangélium igazi reménységét. Figyelmüket a menny felé irányítja, és felhívja a figyelmüket, hogy az örök gazdagságok nem a földön, hanem a mennyben találhatók. Reménységük a mennyben van, nem pedig ezen a földön. „Hanem keressétek először Istennek országát” – tanácsolja – „és az ő igazságát; és ezek” – vagyis minden, ami szükséges a boldogulásunkhoz – „mind megadatnak néktek.”
A világ realitásai sokak előtt beárnyékolják az örök dicsőség azon jeleneteit, amelyek várnak a Magasságos szentjeire. Nem tudják megkülönböztetni a valódi és örök dolgokat a hamis, mulandó dolgoktól. Krisztus arra hívja őket, hogy szemük elől távolítsanak el minden leplet, ami megakadályozza őket abban, hogy megláthassák az örök valóságokat. Kitartóan kéri, hogy mondjanak le mindarról, ami miatt összetévesztik a valóságot az álomvilággal. Isten forrón kéri gyermekeit, hogy testi, értelmi és lelki képességeiket állítsák szolgálatába. Felhívja a figyelmüket, hogy képeseknek kell lenniük arra, hogy személyesen felismerjék, hogy az evilági nyereségeket nem érdemes összetéveszteniük azokkal a gazdagságokkal, amelyek félretétettek az örökélet szorgos és józan gondolkodású kutatója számára. – Counsels on Stewardship, 218. o.

„Megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az Ő szövetségének ládája.” (Jel 11:19) Isten szövetségének ládája a templom második helyiségében – a szentek szentjében – van. A földi szentélyszolgálatban, amely „a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” szolgálata volt, ebbe a helyiségbe csak a főpap mehetett be a nagy engesztelési napon, hogy megtisztítsa a templomot. Az a kijelentés pedig, hogy az Isten temploma „megnyilatkozék” a mennyben, és szövetségének ládája láthatóvá lett, figyelmünket a mennyei szentek szentjének megnyílására, azaz 1844re irányítja, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező szolgálatát. Akik hitben felismerték, hogy nagy Főpapjuk a szentek szentjében elkezdte szolgálatát, meglátták a frigyládát is, és a szentély tanát tanulmányozva megértették, hogy a Megváltó szolgálatában változás történt. Látták, hogy Jézus Isten szövetségének ládája előtt szolgál, és saját vérére hivatkozik a bűnösök érdekében.
A földi templomban a frigyláda magában foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szentté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentjében –dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sínaihegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. – A nagy küzdelem, 433. o.

5. Olvassuk el Kol 2:20-23 szakaszát! A fejezet kapcsán tárgyalt többi pont fényében hogyan értsük azt, amire itt Pál int?

A Galáciai levélhez hasonlóan Pál itt is úgy nevezi a zsidó szertartásokkal kapcsolatos aggodalmát, hogy „a világ elemi tanításai” (Kol 2:8, 20; vö. Gal 4:3, 9). Más szóval, a földi templomhoz hasonlóan ezek a dolgok is földiek, de mi a mennyei ország polgárai vagyunk. Nem kell a ceremoniális törvénynek megterhelnie bennünket, mert az csupán árnyéka annak, amit Krisztus által most élvezünk. Vagyis ezeket a rendelkezéseket eredetileg Isten adta, de mivel elvégezték a feladatukat, többé már nem szükségesek.
Ezeket a szabályokat eltörölte a kereszt. Ezt jelezte, hogy az isteni kéz kettészakította a templom kárpitját (Mt 27:51; vö. Dán 9:27), így ezek a rendelkezések már nem vonatkoznak a keresztényekre (a zsidókeresztényekre sem). Amennyiben továbbra is alávetik magukat ezeknek, a mulandó világgal azonosítják magukat, nem pedig a Krisztusban megígért új világgal.
Végtére nemcsak a régi kitatarozását, hanem az új eget és az új földet várjuk „az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:13). A farizeusok és az írástudók még hozzáadtak emberi rendelkezése
ket a mózesi szabályokhoz (lásd Mk 7:1-13). A Krisztus által beteljesített
ószövetségi ceremóniák fenntartása többé már nem lehetett Isten által előírt kívánalom, csak olyan kötelesség, amit emberek akartak kikényszeríteni. Úgy tűnik, a hit számára ezek valójában inkább terhet jelentettek, mint hogy erősítették volna. Ezeket végezve könnyen különbnek érezhették magukat azoknál, akik másként éltek, ami már önmagában is elég baj, de még veszélyesebb, ha valaki azt gondolja, hogy ilyen gyakorlatok által érdemeket szerezhet az üdvösségre. Ebbe a csapdába nem akarunk belesétálni.
A kereszténység történelme során bizonyos bibliakutatók engedtek a kísértésnek, és olyan vallási kijelentéseket tettek, amelyekkel irányítani akarták a hívőket a szövegek jelentését illetően – bitorolva ezzel a Szentlélek szerepét. Azonban a Szentírás igazságának forrása Krisztus, ahogyan Pál és a többi bibliai író tanította.

Hogyan győződhetünk meg arról, hogy biztosan értjük: üdvösségünk egyedüli forrása az, amit Jézus tett értünk és helyettünk, ezt nem mi tettük – és független attól, amit bennünk elvégez?

EGW idézet

Illés korához hasonlóan ma is meg kell húzni a határvonalat az Isten parancsolatait megőrzők és a hamis isteneket imádók között. „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt!” (1Kir 18:21) Most hangzik az üzenet: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon… Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:2, 4–5)
Közeleg az idő, amikor minden lélek próbára lesz téve. Ránk akarják kényszeríteni a hamis szombat megtartását. A harc az Isten parancsolatai és az emberi parancsolatok megtartása között dúl. Akik lépésről lépésre alávetik magukat a világ elvárásainak és a szokásaihoz igazodnak, inkább engedelmeskednek a földi hatalmasságoknak, mintsem kitegyék magukat a gyalázatnak, a bántalmazásnak, a börtönnel vagy a halálos ítélettel való fenyegetés veszélyeinek. Ekkor válik el az arany a salaktól. Az igazi kegyesség ekkor különbözik meg a látszat, felületes kegyességtől. Számos csillag, amelynek csodáltuk a ragyogását, a mélybe hull. Akik felvállalták a szentély ékességeit, de nem öltötték magukra Krisztus feddhetetlenségét, azoknak megmutatkozik a mezítelenségük.
A földön mindenütt élnek emberek, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Az ég csillagaihoz hasonlóan, amelyek csak éjszaka látszanak, a hűségesek is akkor ragyogni fognak, amikor sötétség lepi be a földet és homály a népeket. A pogány Afrikában, Európa és DélAmerika katolikus országaiban, Kínában, Olaszországban, Indiában, a tenger szigetein és a föld legeldugottabb zugaiban Isten megtartja választottait, akik a sötétségben ragyogni fognak, és az Ő törvényének átformáló erejét tisztán mutatják be az elbukott világnak. Ők már most megjelennek a nemzetek között, és a legszörnyűbb hitehagyás órájában, amikor Sátán mindent megtesz „mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel” (Jel 13:16) annak érdekében, hogy halálos fenyegetésének hatására elfogadják a hamis nyugalomnapot, ők mint hűségesek, „feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei… fénylenek, mint csillagok e világon” (Fil 2:15). – Lift Him Up, 164. o.

Isten csodálatos kegyelme, „A Szentlélek megszomorítása” című fejezet (216. o., július 27.); Isten fiai és leányai, „Krisztusban, az erő forrásában lakozva” című fejezet (282. o., október 2.)

„Miként az apostolok idejében igyekeztek az emberek az Írásokba vetett hitet hagyományok és bölcseletek által megsemmisíteni, úgy ma a »magasabb kritika«, a fejlődéselmélet, a spiritizmus, a teozófia és a panteizmus tetszetős felfogásával igyekszik az igazság ellensége tiltott útra vezetni a lelkeket. Sokak számára a Biblia olaj nélküli lámpás, mert értelmükkel az elméleti hit medre felé fordultak, mely félreértéshez és zűrzavarhoz vezet. A »magasabb kritika« munkája – boncolgatva, véleményezve és újraértelmezve – lerombolja a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. El akarja venni Isten Igéjének erejét, nehogy irányítsa, felemelje és ihlesse az ember életét. A spiritizmus arra tanítja a tömeget, hogy higgyék: a vágy a legfőbb törvény, a szabadság engedélyezett, az ember csupán önmagának tartozik felelősséggel.
Krisztus követője is találkozni fog e »megtévesztő szavakkal«, amelyektől óvta az apostol a kolosséi hívőket. Találkozni fog az Írások spiritiszta magyarázatával, de azt ne fogadja el. Az Ő hangját a Szentírás örök igazságának határozott állításaként kell hallania. Szemét Krisztus igazságára szegezve, szilárdan kell előrehaladnia a kijelölt úton, száműzve minden olyan eszmét, mely nincs összhangban tanításával. Isten igazsága legyen szemlélődésének és elmélkedésének tárgya. A Bibliát Isten Szavának kell tekintenie, mely közvetlenül neki szól. Így megláthatja a bölcsességet, amely isteni” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 311–312. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

1Királyok 21

1Királyok 22

2Királyok 1

2Királyok 2

2Királyok 3

2Királyok 4

2Királyok 5;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, a teljes 6. fejezet („A helytelen étkezés a betegség okozója”)

1. Mit tett Akháb, miután meghallotta Illés feddő szavait?

2. Mikor és mi hangzott el a táborban?

3. Miként ragadtatott el Illés a mennybe?

4. Hogyan támasztotta fel Elizeus a sunamita asszony fiát?

5. Milyen állapotban volt az emberiség Jézus első eljövetelekor?

Általános áttekintés

Kolossébeliekhez írt levele 1. fejezetének végén Pál kifejezi azon vágyát, hogy olvasói lelki téren váljanak éretté Krisztusban (Kol 1:28). A 2. fejezetben bővebben is kifejti ezt a gondolatot. Kolossé 2:1–5 szakasza képezi ennek alapját. Pál azt szeretné, hogy olvasói egységben éljenek a szeretetben, „eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten […] ama titkának megismerésére” (Kol 2:2, a szerző kiemelése), és megerősítsék a hitüket Krisztusban (Kol 2:5). Röviden: Pál azt szeretné, hogy olvasói növekedjenek a hitben, Isten titkának megismerésében, valamint a Krisztus és az egymás iránti szeretetben. Lényegében Pál arra buzdítja olvasóit, hogy legyenek „teljesek” Krisztusban, vagyis hogy hitükben „tökéletességre” törekedjenek. Kolossé 2:6–23 verseiben Pál részletesebben is kifejti, hogyan lehet elérni ezt a célt.
Ezen a héten a következő két témára összpontosítunk: (1) A Krisztusban való tökéletességhez meg kell ismernünk Őt, és növekednünk kell Benne. Ez megvéd minket a hamis tanítók megtévesztő befolyásától.
(2) Az érettség Krisztusban azt is jelenti, hogy csak Benne bízunk az üdvösségünket illetően, nem pedig szabályokban. Fontos megjegyeznünk, hogy a kereszten hozott krisztusi áldozat feleslegessé tette a ceremoniális törvényt, az erkölcsi törvény azonban továbbra is érvényben maradt. Az ószövetségi szertartások mindössze Krisztus jövőbeli munkájának és áldozatának árnyékai voltak. Ezek az előképek a Megváltó halálával véget értek, a Tízparancsolat azonban – a hetedik napra vonatkozó törvényt is beleértve – továbbra is érvényes a keresztények számára.

Magyarázat

„Amikor James Garfield, az Egyesült Államok majdani elnöke az ohiói Hiram College igazgatója volt, egy apa megkérdezte tőle, hogy le lehetnee rövidíteni a fia tanulmányi idejét, hogy hamarabb befejezhesse az iskolát. „Természetesen!” – válaszolta Garfield. – „De minden attól függ, hogy mit akar csinálni a fiából. A tölgyfa fejlődésére Isten száz évet szán, míg a tök esetében két hónap is elég!” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, 2000, 356. o.).
Pál azt írta: „Aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus
Jézusnak napjáig” (Fil 1:6). Dávid lelki útjáról Alan Redpath ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg, csak némileg másképpen: „A lélek megtérése a pillanat csodája; a szentté válás viszont egy élet munkája” (Alan Redpath: The Making of a Man of God: Lessons from the Life of David, 2013, előszó).

Krisztus ismerete és a Krisztusban való növekedés

A Kolossébeliekhez írt levél olvasása során arra a következtetésre juthatunk, hogy Pál nagyon aggódott a hamis tanítóknak és tanításaiknak az egyházba történő behatolása miatt, a „milyen nagy tusakodásom van ti érettetek” (Kol 2:1) kijelentés valószínűleg ezen aggodalmát tükrözi. Ebben az összefüggésben a „tusakodás” szó valószínűleg „szorongást”,
„aggodalmat” jelent (William Arndt és mások: A GreekEnglish Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 2000,
17. o.). A „tusakodás” vagy „küzdelem” jelentésű görög szót máshol is alkalmazza Pál az ellentétes emberi vagy szellemi erőkkel való konfrontációra utalva (pl. 1Thessz 2:2). „Az apostol itt fáradhatatlan – a hit terjesztése, növelése és megerősítése követelte intenzív és kimerítő – erőfeszítésének érzékeltetésére használja ezt a szót” (David J. Williams: Paul's Metaphors: Their Context and Character, 1999, 290. o.).
A „tusakodás” szó a sport, konkrétan az atlétikai versenyek világába tartozó kifejezés, és a fájdalmas erőfeszítés képzetét sugallja. Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy Pál nem tartotta jelentéktelen problémának a hamis tanításokkal való szembeszállást. Nem kellene nekünk is hasonlóképpen vélekednünk? Pál a kolossébeliekért folytatott küzdelem alatt valószínűleg az értük való fohászkodást értette: imádkozott azért, hogy a szívük megerősödjön, és ne tévesszék meg őket a hamis tanítások; azt akarta, hogy „vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére” (Kol 2:2).
Az ismeret fogalma nagyon fontos a Kolossébeliekhez írt levélben. Pál kifejezi a vágyát, hogy levelének címzettjei megismerjék „Isten kegyelmét” (Kol 1:6), „minden lelki bölcsességben és értelemben” (Kol 1:9),
„a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagságát, azt tudniillik, hogy Krisztus ti köztetek van” (Kol 1:27), „az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkát” (Kol 2:2). Röviden tehát, Pál rávilágít arra, hogy a hamis tanítások ellenszere Isten és Krisztus ismerete (Kol 2:1–4, 8). Ez az ismeret Isten Igéjéből származik, amint Pál Kolossé 3:16 versében sugallja: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.”

Krisztus, üdvösségünk egyedüli reménysége 

Kolossé 2:11–15 verseiben Pál dicséri Krisztus értünk vállalt üdvözítő küldetését. Krisztusban „kéz nélkül való körülmetéléssel” lettünk körülmetélve (Kol 2:11), ami Krisztus munkája a mi szívünkben. „Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok” (Kol 2:12). Isten Krisztussal együtt életre keltett minket, és „megbocsátotta minden bűnünket” (Kol 2:13). Krisztus üdvösségünk egyetlen
reménye.
Mindazonáltal Pálnak a Kolossébeliekhez írt levelében található néhány kijelentését, különösen a 2:11–23 szakaszban lévőket manapság sokan arra használják, hogy azt sugallják általuk, az apostol a Tízparancsolat eltörléséről beszél; azaz pontosabban arról, hogy a hetedik napi szombat már nem érvényes a keresztényekre nézve. Kolossé 2. fejezete azonban nem utal a Tízparancsolat eltörlésére. Pál több helyütt is azt sugalmazza az írásaiban – a Kolossébeliekhez írt levelében is –, hogy a Tízparancsolat továbbra is kötelező érvényű a keresztényekre nézve, amint az a következőkben említett igei szakaszokból is kitűnik.
Pál az Efézusi levél 6:2–3 verseiben az ötödik parancsolatot, a Római levél 13:9 versében a hatodikat, hetediket és nyolcadikat, Róma 7:7 versében pedig a tizediket idézi. Kolossé 3:20ban megismétli az Efézus 6:1ben is szereplő buzdítást: „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben!” Levonhatjuk tehát a következtetést, miszerint a gyermekek engedelmességre buzdítása – mind Efézus 6:1ben, mind pedig Kolossé 3:20ban – az ötödik parancsolat érvényességén alapszik (Ef 6:2–3; vö. 2Móz 20:12). Ezekből az igeszakaszokból arra következtethetünk, hogy a Tízparancsolat az új szövetség alatt is kötelező érvényű a hívők számára. Továbbá, a Pál leveleiben feltüntetett erény és bűnlajstromok – különösen a Kolossé 3:5–9ben szereplő bűnjegyzék – a Tízparancsolatot veszi alapul (ld. David W. Pao: Colossians & Philemon, Zondervan Exegetical Commentary on the New Testament, 2012, 220. o.).
Egy nem adventista teológus elismerte: „Jó okunk van azt hinni, hogy […] a Tízparancsolat […] még mindig kötelező érvényű számunkra. Amikor például Jézus »a parancsolatokról« beszél, egyértelműen a Tízparancsolatra gondol (Lk 18:20). Hasonlóképpen, amikor Pál Róma 7:7 versében a törvényről beszél, szintén a Tízparancsolatra utal” (Iain D. Campbell: Opening up Exodus, 2006, 83. o.).
 
Ami pedig a hetedik napot illeti, újtestamentumi bizonyítékok arra utalnak, hogy a szombat az új szövetség alatt álló hívők számára is érvényes. Jézushoz hasonlóan Pál is megtartotta a szombatot (ld. Lk 4:16; ApCsel 17:2). Jelenések 14:6–7 verseiben a negyedik parancsolatra történő utalás a hetedik napi szombat érvényességét hangsúlyozza a keresztények számára. Amikor Pál és Barnabás a bálványimádás ellen tiltakozott, felhívta a figyelmet az élő Isten imádására, aki teremtette a menynyet, a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van (ApCsel 14:15; ld. 2Móz 20:11). Lehetséges, hogy Pál Kolossé 1:15–20 szakaszában, mely Krisztus elsőbbségét írja le, mind 1Mózes 1. és 2. fejezete, mind pedig 2Mózes 20:8–11 verseit szem előtt tartotta. E két igeszakasz témája a szombat (ld. John K. McVay: Colossians, szerk. Ángel Manuel Rodríguez, Andrews Bible Commentary: New Testament, 2022, 1745, 1751–1753. o.).
Mivel Pál szombatünneplő volt, egyértelmű, hogy Kolossé 2:11–23 szakaszában nem a Tízparancsolat eltörlését szorgalmazza. Ezért a keresztfára szegezett kézírás (Kol 2:14) nem utalhatott az erkölcsi törvényre, hanem sokkal inkább a ceremoniális törvényre vagy valamiféle adósságlevélre. Továbbá Kolossé 2:16 verse sem a hétről hétre ismétlődő hetedik napi szombatról szól. A szöveg inkább (1) a szertartási szombatokra, (2) a zsidó ünnepek alatt bemutatott áldozatokra, vagy (3) a hetedik napi szombat helytelen megtartására utalhat (ld. John K. McVay: Colossians, 2022, 1752, 1753. o.).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
Filippi 1:6 bizonyára az egyik legismertebb igevers a Bibliában. Ragaszkodunk ehhez az ígérethez: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.” Fontos megjegyezni, hogy a Krisztusban való tökéletességhez szükséges, hogy megismerjük Őt az Ige által. Csak akkor maradhatunk meg Benne, ha az Ő szavai is bennünk maradnak (Jn 15:7). Isten Igéjéből táplálkozunk a lelki növekedéshez (1Pt 2:2), amely magában foglalja a hit növekedését is (Róm 10:17). A zsoltáros mondja: „Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet” (Zsoltárok 9:11). Istennek és az Ő Igéjének ismerete megvéd minket a hamis tanításoktól.
A valódi Istenismeret természetes módon engedelmességhez és hűséghez vezet. Ebben a tekintetben az erkölcsi törvény alapvető szerepet játszik, mivel Isten jelleméről tanít minket, és kinyilatkoztatja nekünk az Ő akaratát. Egyesek azonban azt állítják, hogy a törvény akadály az evangélium számára. Semmi sem áll távolabb az igazságtól! A valóság éppen ennek az ellenkezője. Joe M. Sprinkle, nem adventista teológus szerint az erkölcsi törvény „az evangélium előjátéka” abban az értelemben, hogy „Krisztusra mutat, aki a törvény beteljesülése” (Joe Sprinkle: Biblical Law and Its Relevance, idézi Roy E. Gane, Old Testament Law for Christians: Original Context and Enduring Application, 2017, 4. o., 2. lábjegyzet).
Oszd meg a csoporttal egyik kedvenc bibliaszövegedet! Hogyan táplált lelkileg ez a szöveg? Hogyan erősítette meg Istenhez fűződő kapcsolatodat, illetve hogyan védett meg a hamis tanításoktól?
1. Hogyan mutat Jézusra az erkölcsi törvény? Hogyan teljesíti be Jézus a törvényt? 2. Miért helytelen azt mondani, hogy az erkölcsi törvény az evangélium akadálya?