Krisztus mindenek felett

E heti tanulmányunk: 1Mózes 1:26-27; János 1:1-3; Róma 6:3-4; 1Kor 4:9; 1Kor 12:12-27; Ef 1:22; Kol 1:13-19

Az e heti résztől kezdődően folytatjuk a Kolosséi levél vizsgálatát (lásd 12. tanulmány). Amint a 2. tanulmány csütörtöki részében láttuk, Kol 1:9-12 szakaszában Pál a város hívőiért imádkozik, hogy Istennek tetsző módon éljenek. A 12. és a 13. versben két valóságot állít szembe egymással: a világosságot és a sötétséget. Az Atya Isten „alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába. Benne van a mi váltságunk, bűneink bocsánata” (Kol 1:1214, ÚRK).
Más szóval Teremtő Istenünkben, Jézusban, az Ő személyében van a megváltásunk. Ő végezte el a megváltás tettét, és hit által átvitt minket a sötétség birodalmából Isten szeretett Fiának országába.
Ezen a héten az Újszövetség néhány legátfogóbb és legfennköltebb kijelentését fogjuk megvizsgálni Jézussal kapcsolatban. Mit jelent az, hogy Ő „a láthatatlan Isten képe”, ugyanakkor „elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol 1:15, RÚF).

Február 21. – Az Adventista Világrádió napja (adománygyűjtés)

EGW idézet

Lázadása előtt Lucifer tiszteletreméltó, magas beosztású angyal volt a mennyben, pozíciójánál fogva pedig közvetlenül a második Isten szeretett Fia után. Ábrázata a többi angyalhoz hasonlóan barátságot és boldogságot sugárzott. Magas és széles homloka kiváló értelmi képességekről tanúskodott. Testalkata tökéletes volt, magatartása pedig nemes és feneséges. Arcáról különleges fény ragyogott, erősebb és szebb, mint a többi angyal arcáról, azonban Krisztus, Isten szeretett Fia az egész angyalsereg fölött állt, hiszen egy volt az Atyával már az angyalok teremtése előtt. Lucifer irigykedett Krisztusra, és fokozatosan kezdett el olyan vezetői pozíciót tulajdonítani magának, ami csak Jézust illette meg.
A Teremtő összehívta az angyalok seregét, hogy Fiát előttük részesítse különleges tisztességben. A Fiú a királyi széken foglalt helyet az Atyával, és szent angyalseregek vették körül. Ekkor az Atya kijelentette, Ő maga döntötte el azt, hogy Krisztus, az Ő Fia egyenlő Ővele, ezért ahol a Fiú jelen van, ott Ő van jelen. A Fiú szavát éppen úgy tiszteletben kell tartani, mint az Atya szavát. A mennyei seregek parancsnoki tekintélyével ruházta fel Őt. A Fiúnak különösen a föld és az élőlények teremtésében kell majd hamarosan együtt munkálkodnia Atyjával. Az Atya akaratát és céljait a Fiúnak kellett véghez vinnie, de semmit sem tesz önmagától, csak az Atya akaratát teljesítve.
Lucifer irigységet és féltékenységet táplált Jézus Krisztussal szemben. Mégis, amikor az angyalok meghajoltak Jézus előtt, elismerve felsőbbrendűségét, magas tekintélyét és jogos uralmát, ő is meghajolt az angyalokkal egyetemben, de a szíve tele volt irigységgel és gyűlölettel. […]
A hűséges angyalok megpróbálták jobb belátásra bírni a gőgös és lázadó angyalt. Erőteljes érvekkel próbálták meggyőzni Lucifert arról, hogy bár Isten különleges előjogban részesítette Krisztust, maga Lucifer nem részesül kevesebb tisztességben, mint korábban. Határozottan rámutattak arra, hogy Krisztus Isten Fia, aki még az angyalok teremtése előtt létezett, és mindenkor az Atya jobbján áll, szelíd és szeretetteljes tekintélyét senki sem vonja kétségbe, és Ő sosem parancsol olyat, amit az angyalok serege ne teljesítene örömmel. Azt hangoztatták, hogy bár Krisztus különleges előjogban részesült az Atyától az angyalok előtt, Lucifer kiváltságai nem csorbultak. Az angyalok sírtak. Aggódva próbálták rávenni, hogy mondjon le törvénytelen terveiről és alázkodjon meg a Teremtő előtt, hiszen a mennyben addig csak béke és összhang uralkodott… Lucifer azonban nem akart hallgatni rájuk. – Lift Him Up, 18. o.

A tükörbe vagy egy fényképre nézve lapos, kétdimenziós képet látunk. Bizonyos szempontból egy szobor által jobb elképzelésünk lehet, persze az sem ér fel a lélegző, eleven valósággal. A kép bibliai fogalma néha a gyengébb ábrázolásokra utal, de még szélesebb körű jelentéssel bír.

1. Olvassuk el 1Móz 1:26-27,1Móz 5:3, 1Kor 15:49, 2Kor 3:18 és Zsid 10:1 verseit! Foglaljuk össze, hogy ezekben a szakaszokban milyen különböző dolgokat jelent a „kép”! Mennyiben más az, hogy Jézus az Isten „képe”?

Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a lehető legjobban hasonlítson rá – fizikailag, lelkileg, a kapcsolataiban és feladataiban, természetesen csak bizonyos tekintetben, de a bűn azt is megrontotta. Jézus azonban lehetővé teszi, hogy „lássuk” a láthatatlan Istent. „Aki engem látott – mondta Jézus –, látta az Atyát” (Jn 14:9). Jézus Isten természetének, „valóságának képmása” (Zsid 1:3), gondolatának hallhatóvá és jellemének láthatóvá válása.

2. Olvassuk el Mt 11:27 és Jn 1:12, 14, 18 verseit! Miért adhat Jézus egyedülálló kinyilatkoztatást az Atyáról?

Figyeljük meg, mit mondott még Jézus az Atyával való kapcsolatáról!
•    „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17).
•    „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30).
•    „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK).
Jézus többször is abszolút értelemben magára vonatkoztatta Isten nevét: „VAGYOK” (lásd 2Móz 3:14); „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6:35, ÚRK); „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8:12); „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10:11); „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11:25); „Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem” (Jn 14:11); és „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58).
Mi lett volna, ha Jézus nem lenne Isten? Hiszen akkor az Atya csak egy teremtményt küldött volna el, hogy meghaljon helyettünk. Miért lenne az alapvetően, gyökeresen más, mint az, hogy a személyében Isten maga jött el meghalni értünk?

EGW idézet

Isten személyes lényként nyilatkoztatta ki önmagát Fia által. Jézus – az Atya „dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása” – személyes Megváltóként jött a földre. Személyes Megváltóként emelkedett a mennybe. Mint személyes Megváltó közbenjár a mennyei csarnokokban. Az érdekünkben szolgál Isten trónja előtt Ő, aki hasonló az ember Fiához (Zsid 1:3; Jel 1:13).
Krisztus, a világ Világossága, Istenségének vakító ragyogását elfátyolozva jött el, és emberként élt az emberek között, hogy a föld lakói megsemmisülésük veszélye nélkül megismerjék Teremtőjüket. Mióta a bűn válaszfalat emelt az ember és Alkotója közé, ember soha nem látta Istent, kivéve Krisztus által kinyilatkoztatva.
„Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30) – nyilatkozta Jézus. „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27)
Krisztus eljött, hogy megtanítsa az embereket arra, amit Isten akarata szerint tudniuk kell. Az égen fent, a földön, az óceán hatalmas víztömegében Isten keze munkáját láthatjuk. Minden teremtett dolog hatalmáról, bölcsességéről, szeretetéről tesz bizonyságot. A csillagokból, az óceánból és a zuhatagból mégsem ismerhetjük meg Isten személyiségét úgy, ahogy az Krisztusban kitárulkozott.
Isten látta, hogy a természetnél világosabb kinyilatkoztatásnak kell mind személyiségét, mind jellemét megmutatnia. Elküldte Fiát a világra, hogy – amennyire az ember szeme el tudja viselni – kinyilatkoztassa a láthatatlan Isten jellemét és tulajdonságait. […]
Krisztus az emberi természetet magára öltve jött el, hogy eggyé legyen az emberi családdal, és ugyanakkor kinyilatkoztassa menynyei Atyánkat a bűnös embernek. Csak Ő – a láthatatlan Isten valóságának képmása, aki kezdettől fogva az Atyánál volt – tudta kinyilatkoztatni az Istenséget az emberiségnek. Ő mindenben hasonlóvá lett testvéreihez. Testté lett, mint ahogy mi is test vagyunk. Megéhezett, megszomjazott és elfáradt. Ha evett, megerősödött, és alvással pihente ki magát. Osztozott az ember sorsában, mégis Isten feddhetetlen Fia volt. Idegen és jövevény volt a földön – a világban, de nem volt a világból való. Kísértések és próbák között élt, miként az ember ma is, de Ő nem vétkezett. Tapintatos, könyörületes, megértő és figyelmes volt. Isten jellemét ábrázolta, és szakadatlanul szolgált Istennek és embernek.
Az örökkévalóságban a megváltás témája fogja lekötni az üdvözültek elméjét és ez lesz beszélgetésük témája. A Megváltó arcán Isten dicsősége fog ragyogni végtelen időkön át. – Krisztusi élet, 39. o., január 25.

Az Újszövetségben szinte mindig Jézusra utal az, hogy „elsőszülött” (lásd Lk 2:7; Róm 8:29; Zsid 1:6; Jel 1:5), így mindkét alkalommal a Kolosséi levélben is. Viszont ez a kifejezés másokra vonatkozóan sem jelenti feltétlenül azt, hogy időrendben előbb született. Az „elsőszülött” bibliai fogalma a fiúnak az apjával való különleges kapcsolatát hangsúlyozza, függetlenül attól, hogy a fiú hanyadikként született. Volt, amikor fiatalabb fiúk emelkedtek ki jobban – Izsák, Jákób, József, hogy csak néhányat nevezzünk meg. Dávid nyolc fiútestvér közül a legfiatalabb volt, mégis őt kente fel királlyá Sámuel (1Sám 16:10-13), a zsoltáros által pedig Isten kijelentette: „Elsőszülöttemmé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál” (Zsolt 89:28, ÚRK). Mózesnek ezt mondta az Úr: „Elsőszülött fiam az Izráel” (2Móz 4:22). Ebben az értelemben tehát a kifejezés a mások közül való kiemelkedést jelzi.

3. Olvassuk el Kol 1:15-17 verseit! Mivel indokolja Pál, hogy Jézus „az egész teremtés elsőszülötte” (ÚRK)?

Pál nyilvánvalóan nem azt akarja sugallni, hogy Jézus lett volna az első teremtmény, ezt a lehetőséget kategorikusan kizárja. Kétszer és kétféleképpen fejezi ki, hogy mindent Jézus teremtett meg: „Minden általa és őrá nézve teremtetett” (Kol 1:16, ÚRK). Mindkét helyen Jézusról mondja, hogy Isten az Ő személye által vitte végbe a teremtés folyamatát (lásd még Jn 1:13; Ef 3:9; Jel 4:11). Pál kijelentése a lehető legátfogóbb. A „minden” azt jelenti, hogy minden – térben (az ég és a föld), lételméletileg (láthatók és láthatatlanok) és funkcióját tekintve (trónok, uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok). Ez utóbbi kifejezések általában angyalokra utalnak (lásd Ef 3:10; Ef 6:12). Mintha minden félreértést el akarna kerülni, Pál még azt is leírja, hogy Jézus „előbb volt mindennél” (Kol 1:17). Az itt használt görög szó jelenthet rangban vagy időben való elsőbbséget, de Pál minden egyéb írásában ez a szó az időre vonatkozik (lásd pl. 1Kor 2:7; Gal 1:17; Ef 1:4).
A következő érv, amivel Pál Jézus mindenekfelett való voltát indokolja, hogy „minden Őbenne áll fenn” (Kol 1:17). A szünisztémi görög szó jelentése: „összeállít”, „egyesít”. Jézus az univerzum egyesítője, nemcsak azért, mert Ő a Teremtő, hanem azért is, mert Ő a Megváltó.

Isten, a Teremtő meghalt értünk. Vajon a mi cselekedeteink mit tehetnének ehhez hozzá? Miért istenkáromlás még az a gondolat is, hogy tetteinkkel bármit hozzáadhatunk ahhoz, amit Krisztus már végbevitt?

EGW idézet

Isten Fia azért jött a földre, hogy helyreállítsa az emberiséget. Ő volt az Út, az Igazság és az Élet. Minden szava lélek és élet volt. Tekintélylyel szólt, hisz tudta, hogy hatalma van megáldani az emberiséget, és megmenteni a Sátán által megkötözetteket. Ugyanakkor tudta, hogy jelenléte teljes örömöt hozhat a világra. Segíteni akart az emberi család minden szenvedő tagjának, és meg akarta mutatni, hogy áldást hozott, nem pedig ítéletet.
Krisztus nem jogtalanul végezte Isten dolgait, hiszen épp ezért a célért jött, és örök kincsek álltak a rendelkezésére ennek érdekében. Saját akarata szerint korlátlanul kínálhatta fel ajándékait. Krisztus elment azok mellett, akik önmagukat felmagasztalták, a gazdagok és a tisztelt emberek mellett, de elvegyült a szegények és elnyomottak között, olyan fényt és reménységet vitt az életükbe, amit korábban nem tapasztalhattak meg. Áldást mondott mindazokra, akiknek majd szenvedniük kell: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” […]
Krisztus két különféle módon tulajdonította magának a tekintélyt és az engedelmességet: „Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.” „Mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus.” Ezáltal támasztotta alá a nevével járó méltóságot és a mennyei tekintélyét.
Más alkalommal beszélt igazi méltóságának nagyságáról. „Akinek van füle a hallásra, hallja” – mondta. Szavaival csupán megismételte Isten azon parancsolatát, amit a végtelen Isten az Ő dicsőségéből kijelentett: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; Őt hallgassátok.” Az összeráncolt homlokú, fontoskodó farizeusok között Krisztus nem ódzkodott attól, hogy a világ legelőkelőbb embereivel hasonlítsa össze magát, sőt felsőbbrendűséget követelt magának.
Jónás épp ilyen személyiség volt, akit a zsidó nemzet különleges tiszteletben részesített… Amikor Krisztus felemlegette hallgatóinak Jónás üzenetét, és azt, hogy ő volt egy nép megmenekülésének az eszköze, a következőket mondta: „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.”
Krisztus tudta, hogy az izraeliták Salamont a legnagyobb királynak tekintik, aki valaha földi birodalom fölött uralkodott… Mégis kijelentette: „ímé, nagyobb van itt Salamonnál.” – Lift Him Up, 37. o.

4. Olvassuk el Ef 1:22 és Kol 2:10 verseit! Mit jelent ezekben a szövegekben a „fej”? Mit ért Pál azon, hogy Krisztus „feje az egyháznak” (Ef 5:23)?

A világ számtalan nyelvében megszokott, hogy a fej hasonlatával utalnak egy vezető pozícióra. Találunk erre példákat az Ó és az Újtestamentum egészében. Figyeljük meg ennek előfordulásait a következő versekben!
1. 2Móz 18:25 – Mózes kiválasztott „egész Izráelből derék férfiakat és a nép fejévé tevé őket, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.”
2. 4Móz 31:26 – „a gyülekezet családfői” (ÚRK).
3. 5Móz 28:13 – „Fejjé tesz téged az ÚR, nem pedig farokká” (ÚRK).
4. Ézs 7:8 – „Szíria feje Damaskus, és Damaskusnak feje Reczin.”
5. Hós 1:11 – „Júda fiai és Izráel fiai, és közösen egy fejedelmet választanak” (ÚRK).
6. Mik 3:9 – „Jákób házának fejei és Izráel házának vezérei!”
7. 1Kor 11:3 – „minden férfiúnak feje a Krisztus.”
Krisztus tehát az egyház Fejeként vezetést, útmutatást biztosít, elősegítve egységét és fejlődését (lásd Kol 2:19).

5. Olvassuk el 1Kor 12:12-27 szakaszát! Pál itt is „testként” utal az egyházra. Az egyháznak még milyen vetületeire utal ez a hasonlat?

A test nem élhet a fej nélkül, viszont, ha a test egyik tagja megsérül, az egész test élete nehezebb lesz. Sokszor nem is mérjük fel, mennyire fontos valami, amíg el nem veszítjük.

Ha a saját testünk, minden tagunk épségére gondolunk, vajon jobban át tudjuk érezni, hogy mennyire fontos a gyülekezetünk minden egyes tagja?

EGW idézet

Mennybemenetele óta Krisztus tovább folytatta művét e földön, kiválasztott követei útján, akik által szól az emberekhez, és segít szükségleteiken. Az egyház magasztos feje a művét emberek segítségével végzi, akiket Isten rendelt, hogy mint képviselői tevékenykedjenek.
Akiket Isten elhívott, hogy szavaik és tanításuk által munkálkodjanak gyülekezete felépítésén, azoknak tisztsége komoly és felelősségteljes. Krisztus helyett kérik embertársaikat, hogy béküljenek meg Istennel. Ezen megbízatásuknak azonban csak akkor tudnak megfelelni, ha felülről nyernek bölcsességet és erőt.
Krisztus szolgái a lelkipásztorai a népnek, amelyet Isten őrizetükre bízott. Munkájuk az őrállók munkájához hasonlít. Régmúlt időkben gyakran állítottak őrállókat a várfalak bástyáira, ahonnan a fontosabb helyeket láthatták, úgyhogy mindenkor jelezhették az ellenség közeledtét. Hűségüktől függött a város egész lakosságának biztonsága. Az őrállók kötelessége volt bizonyos időközökben egymásnak jelt adni, és ezzel bizonyítani, hogy mindannyian ébren vannak, és senkinek sem esett baja. A bátorító vagy intő felhívás egyiktől a másikig, szájról szájra szállt, mígnem az egész várost bejárta. […]
A Sion falain álló őröknek kiváltsága, hogy legszorosabb összeköttetésben élhetnek Istennel, és a Szentlélek befolyása rájuk olyan közvetlen, hogy általuk figyelmeztethet férfiakat és nőket a közeledő veszélyre; de megmutathatják a biztos menedékhelyet is. Hűségesen figyelmeztetniük kell őket a törvényszegés következményeire; továbbá őrizniük kell az egyház érdekeit. Éberségüknek sohasem szabad lankadni… Kürtszóhoz hasonlóan hallassák hangjukat, de sohase adjanak bizonytalan, határozatlan hangot. […]
Aki Immánuel véráztatta zászlója alatt szolgál, olyan munkát végez, amely hősies erőfeszítést és türelmes kitartást igényel. Azonban a kereszt harcosa bátran kiáll az első vonalba. Ha az ellenség támadásba lendül, az erődhöz fordul segítségért, miután az Úr elé tárta az Igében kapott ígéreteit, és a pillanat szükségleteinek megfelelően erősítést nyer. Felismeri, hogy a győzelemhez felülről jövő erőre van szüksége, és ha kivívja, nem készteti öndicséretre, hanem arra, hogy még jobban támaszkodjék a Mindenhatóra. Ezzel a hatalommal egybekapcsolódva olyan bensőséggel hirdetheti az üdvüzenetet, ami áthatja mások lelkületét is. […]
Ha feltekintünk hozzá, a láthatatlanhoz, akkor a lelkünk erőt nyer, és megtörik a világ hatalma értelmünk és jellemünk fölött. – Lift Him Up, 288. o.

6. Olvassuk el Kol 1:18 versét! Krisztus a „fej” és Krisztus a „kezdet”: mi a kapcsolat e két kijelentés között?

A héberben a „fej” (ró’s) és a „kezdet” (ré’sít) szavak között jelentésbeli kapcsolat van. Az utóbbi 1Móz 1:1 versében fordul elő a Szentírásban először: „Kezdetben (ré’sít) teremté Isten az eget és a földet.” Jézus az emberiség és az egyház Feje, nemcsak testet öltése okán, hanem azért is, mert Ő a Teremtő.
A „kezdet” szó a görögben (arkhé) tág jelentéssel bír. Itt Jézusra vonatkozik, tőle ered az egyház, Ő kezdeményezte (Kol 1:18), ezért Ő a Feje. Éppen így Ő a teremtés „kezdete” vagy kezdeményezője.
Jézus nemcsak a teremtés és az egyház kezdeményezője, hanem a halálból való feltámadása (Róm 6:34) révén Ő az új teremtés kezdeményezője is. A bűn zsoldja a halál, ezért Krisztus győzelme a halál felett a bűn feletti győzelmét is mutatja, valamint azt, hogy van hatalma újjáteremteni bennünket a maga képére. Mindez jól kifejezi, hogy miért Ő az „elsőszülött a halottak közül” (az „elsőszülött” jelentésével kapcsolatban lásd a hétfői részt). Jézus feltámadásának a legnagyobb a jelentősége, még ha nem is Ő támadt fel először (Mózes volt az, ezért vitatkozott az ördög Jézussal Mózes teste felett [Júd 9]). Krisztus feltámadása nélkül senki más nem támadhatott volna fel a halálból.
Jó, ha ezen a ponton röviden áttekintjük, hogy Pál milyen indokokkal
támasztotta alá Jézus kiemelt szerepét.
1. Ő jeleníti meg tökéletesen a láthatatlan Istent.
2. Minden általa teremtetett.
3. Ő mindennél előbb létezett, mindent Ő tart össze.
4. Ő az egyház Feje, az egyház pedig a teste.
5. Ő a teremtés és az újjáteremtés kezdeményezője.
6. Legyőzte a bűnt és a halált, ezért joga van mindazokat feltámasztani, akik bíznak benne mint Megváltójukban.
7. Jézus mindig is létezett, de az eddig felsorolt érdemei miatt az emberiség és az egyház Feje lett.

Min kell változtatnod, hogy az életedben valóban Krisztus legyen az első „mindenekben”?

EGW idézet

A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hatékonyságunk mind a Krisztussal való egyesülésünktől függ. Csak ha napról napra, sőt, ha óráról órára közösségünk van vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Nem csak a Szerzője, hanem Bevégzője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég. Ám nemcsak a kezdetnél és végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. – The Faith I Live By, 125. o.
 
A törvény és az evangélium kéz a kézben jár. Egyik kiegészíti a másikat. A Krisztus evangéliumába vetett hit nélkül a törvény nem üdvözítheti a törvény áthágóját. Törvény nélkül az evangélium hatástalan és tehetetlen. A törvény és az evangélium tökéletes egységet alkot. Jézus lefektette az épület alapkövét, és Ő helyezte el a szegletkövet is, „és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá” (Zak 4:7)! Ő hitünk Szerzője és Bevégzője, az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó. A kettő együtt – Jézus Krisztus evangéliuma és Isten törvénye – eredményez őszinte szeretetet és hitet. – Our High Calling, 141. o.

Jézus számára a jelen és a jövő, a közel és a távol egy és ugyanaz volt. Ismerte az emberiség valamennyi szükségletét. Lelki szemei előtt kitárult az emberek minden erőfeszítése és vívmánya, minden kísértése és küzdelme, minden nehézsége és veszedelme. Ismert volt előtte minden otthon, minden kívánság, öröm és vágy. […]
„Annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)
Minden tanítónevelő munkának az Istentől jött tanító személye és tanítása legyen az alapja. A ma végzendő munkáról éppen úgy, mint a kétezer évvel ezelőtt, általa alapított munkáról ezt mondja Megváltónk: „én vagyok az Első és az Utolsó”, „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég” (Jel 1:17–18; 21:6).
Amikor ilyen Tanító jelenlétében lehetünk, és ilyen csodálatos alkalom nyílik arra, hogy magától Istentől kapjuk a tanítást, milyen ostoba lépés lenne tőle függetlenül tanítani, bölcsességet keresni a Bölcsességtől függetlenül, igaznak tettetni magunkat, miközben elutasítjuk magát az Igazságot, világosságot kutatni a Világosságtól függetlenül és életet az Élettől függetlenül, elfordulni az élő víz Forrásától, és repedezett kutakat ásni, amelyek nem tartják a vizet!
Ma is így kérlel bennünket: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” „A víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 7:37–38; 4:14) – Nevelés, 82–83. o.

7. Olvassuk el Kol 1:19-20 verseit! Milyen megbékélés történik a kereszt által? Mennyire átfogó ez?

Pál igen érdekes görög kifejezést használva jut el a Jézusról szóló leírása csúcspontjára, ezzel kerülő úton visszautal az Atyára, akit Kol 1:12 versében megemlített. Tetszett az Atyának, hogy az Ő teljessége lakozzon Jézusban (vö. Kol 2:9). Mi ez a „teljesség”? János úgy utal rá, hogy az Atya dicsősége, „telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14, RÚF). Azonban e szakasz alapján a „teljesség” igen sokat jelent. Felöleli Isten örökkévaló voltát, azt, hogy élete van önmagában, képes teremteni és újjáteremteni. A legfontosabb pedig, hogy kiemeli a bölcsességét, ugyanis a legelképzelhetetlenebb módon, a kereszt által győzött a bűn és a halál felett. Ezzel a legszégyenteljesebb dolgot változtatta a teremtményei iránti örök szeretetének bizonyságává. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16, ÚRK).
Egyetlen ragyogó igazsággal foglalható össze, hogy a bűnt csakis egyféleképpen lehetett örökre legyőzni és megbékéltetni mindenkit, akit csak lehetséges: Isten szeret – szereti az egész univerzumot, bennünket is anynyira szeret, hogy mindent kész volt kockára tenni Krisztus kereszthalálával. A „világ” szó görög megfelelője a koszmosz, ami az egész világmindenséget is jelenti. Pál az egyetemes látványosságra utal Krisztus követésével összefüggésben: „Látványosságai lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1Kor 4:9).
„A menny fájdalommal szemlélte a kereszten függő Krisztust… A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, úgy kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából, egyetértésből, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz a számukra. Isten dicsősége, annak ellenére, hogy Isten szeretet, megsemmisíti őket. A nagy összetűzés kezdetén az angyalok nem értették ezt meg… Nem így lesz azonban, amikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósult, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének…
Így aztán az angyalok ujjonghattak, mikor az Üdvözítő keresztjére tekintettek… Maga Krisztus teljesen ismerte a Golgotán elvégzett áldozat eredményeit. Mindezekre előre tekintett, mikor a kereszten így kiáltott fel: »Elvégeztetett« (Jn 19:30)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 668. és 673. o.)!

EGW idézet

Noha a jövőt homály fedi, ti a múltból már ismeritek az Úr irgalmát. Ne engedjétek, hogy elkeserítsenek a nehézségek. Próbákat éltetek át, és újabb próbákra hívattatok. Nem csak kellemes tapasztalatokat fogtok átélni, és ezek a tapasztalatok megismétlődhetnek. Kísértések értek, és újabb kísértések jönnek majd.
Nem tudjuk, mi vár ránk, de tudjuk, hogy nagy előjogunk Istenre, hűséges Teremtőnkre bízni a lelkünket. Adjunk hálát Istennek, hogy van menedékünk a próbában. Ne feledjük, hogy Krisztus jelevaló segítség a szükségben. Igéjének gazdag és tökéletes ígéreteit ingyen kínálja fel. Isten velünk van, Ő gondoskodik rólunk.
Isten Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Megváltónk a láthatatlan Isten képmása. Ó, milyen közel kerülhetünk a mennyhez! Krisztus mondotta: „Aki engem látott, látta az Atyát.”
Egyetlen világi elfoglaltságnak se engedjük meg, hogy elvonja az erőnket. Semminek se engedjük át azt a helyet, ami Istent illeti meg. Lelki felüdülésünk érdekében szakítsunk időt a pihenésre, az elmélkedésre és az imára. Krisztus jót cselekedve járt, meggyógyított minden betegséget és megbocsátotta a bűnöket, vigasztalta a megszomorodottakat és jelenlétével elűzte a szomorúságot. Szemléljük Őt – Isten szerető irgalmának és jóságának megtestesítőjét.
Keressük az Urat… Sose felejtsétek el, hogy Isten gyermekei vagytok. Ne aggódjatok azért, amit amúgy sem tehettek meg. Ha elkövettek hibákat, járuljatok az irgalmas Üdvözítő elé, és kérjetek bocsánatot. Mondjátok el, hogy szeretnétek teljesíteni az akaratát. Tanúsítsatok tiszteletet Isten iránt. Ne feledjétek, hogy gondoskodik rólatok, és szüntelenül a segítségetekre siet a szükségben. „Könyörületes minden teremtményhez.”
Nagy előjogunk, hogy kitárhatjuk a szívünket, és beengedhetjük a Megváltót. Dicsőítsük Őt jelenlétének ragyogásáért. Arckifejezésünk viselje ragyogó szeretetét, és ezt hirdessék szavaink is. Akkor az öröme velünk fog tartani, és így a mi örömünk is teljes lesz. […]
Munkánkat a felsőbbrendű élet légköre járja át. Ez fog egymáshoz és Istenhez láncolni bennünket. Keresztényi életünkben jelen kell lennie Krisztus szeretetének. Csak akkor fogjuk úgy szeretni egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. – The Upward Look, 142. o.

„Ha egy egyszerű ember olyan dolgokat mond, mint Jézus, nem nagyszerű erkölcsi tanítónak minősül, hanem eszelősnek – olyan szinten, mint aki buggyantott tojásnak képzeli magát –, vagy pedig magának a pokolbéli ördögnek. Mindenkinek választania kell. Ez az ember vagy Isten Fia volt és most is az, vagy őrült, sőt annál is rosszabb. Elhallgattathatja, mint egy bolondot, leköpheti, megölheti, mintha démon lenne – vagy pedig a lábához borulhat, Úrnak, Istennek hívhatja. Csak olyan leereszkedő zagyvaságot ne mondjunk, hogy csupán egy nagy ember, nagy tanító volt. Ezt az utat nem hagyta nyitva előttünk, nem állt szándékában” (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1952, Collier Books, 41. o.).
„Az Atya az Istenség teljessége: testileg, halandók számára láthatatlan. A Fiú az Istenség megnyilatkozott teljessége. Isten Igéje kijelenti róla, hogy »képe a láthatatlan Istennek«…
Krisztus örökké létező Fiúisten, akinek élete van önmagában. Öröktől fogva való létezéséről beszélve Krisztus elvonultatja előttünk a végtelen korszakokat. Biztosít arról, hogy az örökkévalóságban soha nem volt olyan időszak, amikor nem élt volna szoros egységben az örök Istennel… Ő egyenlő volt Istennel, végtelen és mindenható, Ő örök, önmagában élettel bíró Fiú” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány, 399–400. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

1Királyok 7

1Királyok 8

1Királyok 9

1Királyok 10

1Királyok 11

1Királyok 12

1Királyok 13;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 4. fejezet, a „Váratlan vendégre készen” alcímtől az „Isten vezetésének bizonyossága” alcímig (inkluzíve)

1. Mit vitt be Salamon az ő atyjától, Dávidtól az Úr házának kincsei közé?     
   
   

2. Mi történik, „ha elszakadtok ti és a ti fiaitok én tőlem?”

 

3. Miért bízták Jeroboámra a József háza gondviselésének egész terhét?

4. Mit akart adni Jeroboám az Isten emberének?

5. Miért nem minden – önmagában egészséges – étel felel meg minden körülmények között egyformán a szükségleteinknek?

Általános áttekintés

A Biblia szerint Jézust mindenben elsőbbség illeti meg (Kol 1:18). De mit is jelent ez pontosan? Bizonyos fordítások a görög prōteuō szót nem az „elsőbbség” kifejezéssel, hanem az „első”, „első helyezett” szóval, szószerkezettel tolmácsolják (ld. például a NIV, BVAfordításokat). A prōteuō ige csak ebben a szakaszban fordul elő az Újszövetségben, ami arra utal, hogy gondosan, meghatározott célra kiválasztott kifejezésről van szó, amely hangsúlyozza az Úr Jézus egyedülálló és páratlan helyzetét. Az eredeti szövegből arra lehet következtetni, hogy Jézusnak a feltámadás ad hatalmat ahhoz, hogy mindenek Ura legyen: Ő „a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben Ő legyen az első” (Kol 1:18, a szerző kiemelése). Azaz, Jézust jog szerint megillette ugyan az Úr titulus, és most ténylegesen is Úrrá válik. Legfőbb hatalma és egyetemes szuverén volta halál feletti győzelmének várható eredménye. János, a Jelenések írója is hangsúlyozza ezt a gondolatot, amikor kijelenti, hogy Jézus „a halottak közül az Elsőszülött, és a föld királyainak Fejedelme” (Jel 1:5, a szerző kiemelése). Az Úr Jézus halála és feltámadása elkerülhetetlenül mindenek feletti uralmához vezet.
Ezen a héten a következő két témát tanulmányozzuk: (1) Az Úr Jézusnak a Kolossébeliekhez írt levél 1:15-20 szakaszában bemutatott jogcímei az emberiség megváltásáért végzett munkáját hangsúlyozzák. Ő a láthatatlan Isten képe, aki minden teremtmény előtt született, a test Feje és a Kezdet. (2) Jézus azért jött erre a világra, hogy megvalósítsa a megbékélést Isten és ember, tágabb értelemben pedig Isten és az egész teremtett világ között.

Magyarázat

„Egy bostoni gyülekezet lelkésze az imaház előtt találkozott egy fiúval, aki egy rozsdás ketrecet cipelt a hátán, amelyben néhány madár nyugtalanul csapkodott a szárnyaival. A lelkész megkérdezte tőle:
–    Fiam, honnan szerezted ezeket a madarakat?
–    A mezőn fogtam őket – válaszolt a fiú.
–    És mihez kezdesz velük?
–    Játszani fogok velük, aztán azt hiszem, odavetem őket az öreg macskánknak eledelül.
Amikor a lelkész felajánlotta, hogy megveszi őket, a fiú ezt mondta:
–    Uram, nem hiszem, hogy valóban akarja őket, hisz ezek csak vadmadarak, és nem is énekelnek túl jól.
A lelkész így válaszolt:
–    Két dollárt adok a ketrecért és a madarakért.
–    Rendben, megegyeztünk, de rossz üzletet kötött.
Kezet fogtak, és a fiú boldogan, fütyörészve sétált haza a fényes érméivel. A lelkész a templom mögé ment, kinyitotta a kis fémketrec ajtaját, és hagyta, hogy a meggyötört madarak szabadon elrepüljenek.
A következő istentiszteleten a lelkész felvitte a szószékre az üres ketrecet, majd arról prédikált, hogyan jött el Krisztus, hogy megkeresse és megmentse azokat, akik – mint a ketrec egykori „foglyai” – pusztulásra voltak ítélve. A különbség csupán az volt, hogy Krisztusnak a saját életével kellett megfizetnie a mi szabadságunk váltságbérét” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, 2000, 297–298. o.).
Amint látni fogjuk, Pál Krisztusról alkotott leírása Kolossé 1:15–20ban voltaképpen egy lírai szöveg, amely Teremtőként (Kol 1:15–17) és Megváltóként (Kol 1:18–20) dicsőíti Őt. Ebben a néhány versben a megváltás története megdöbbentő tömörséggel jut kifejezésre.

Jézus jogcímei és megváltó munkája

Kolossé 1:15–20 szakasza a megváltásunkért munkálkodó Krisztust dicsőítő himnusz. Amikor Pál megnevezi az Úr titulusait, az Ószövetségből merít ihletet, és bemutatja, hogy Jézus Krisztus az ószövetségi ígéretek beteljesülése.

A láthatatlan Isten képe (Kol 1:15) – A „láthatatlan Isten képe” kifejezés Jézus valódi emberi voltára, testet öltésére utal. A „kép” vagy
„képmás” jelentésű görög szó az eikōn, amelyet a bibliai beszámolókban gyakran használnak arra, hogy valamit másnak a képviseleteként jelöljenek meg. Nabukodonozor szobrát például a Septuaginta többször is eikōnnak nevezi (Dániel 2:31–3:18). Nyilvánvaló, hogy a képviselet fogalma 1Mózes 1:26–27 verseiből származik, ahol azt olvassuk, hogy Ádámot Isten képmására teremtették. Az Úr Jézus a második Ádámként jött a világra, hogy képviselje és kinyilatkoztassa Istent. Ez a gondolat arra enged következtetni, hogy ha az Atya Isten jött volna le a világra Jézus helyett, Ő is olyan lett volna, mint Jézus.
 
Aki minden teremtménynek előtte született (Kol 1:15) – Az összes cím, amelyet Kolossé 1:15–18 szakasza az Úr Jézusnak tulajdonít, mindenek feletti elsőbbségét hivatott kiemelni, mindegyik jelző megváltó munkájának egyegy szempontját hangsúlyozza. A Kolossé 1:15ben szereplő „aki minden teremtménynek előtte született” titulus előrevetíti a Kolossé 1:18ban található címet: „elsőszülött a halottak közül”. Pál a „elsőszülött” kifejezést az Ószövetségből veszi át.
A „minden teremtés elsőszülöttje” cím kétféleképpen értelmezendő:
(1) Jézus Krisztus minden teremtés Ura; a jogcím Jézus egyediségét és felsőbbrendűségét hangsúlyozza; (2) örök időktől fogva létezik, Ő mindenek Teremtője. Végül is „Ő benne teremtetett minden, ami van a menynyekben és a földön […]. Mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek” (Kol 1:16), „előbb volt mindennél” (Kol 1:17). Nincs szükség arra, hogy az egyik jelentést előnyben részesítsük a másikkal szemben, mivel a két értelmezés kiegészíti egymást.
A test Feje – Az Újszövetségben a Jézust jelölő többi metaforához hasonlóan a „test Feje” kifejezés is egyaránt utal Jézus egyház feletti hatalmára és szerető gondoskodására. Az egyház Fejeként táplálja (Kol 2:19; Ef 5:29–30) és növekedésre készteti a közösséget (Ef 4:15). Legnagyobb érdeme azonban az, hogy megtartja az egyházat (Ef 5:23), mivel szereti azt (Ef 5:2, 25). Bizonyos értelemben a fej költői képe nagy mértékben hasonlít a pásztor metaforájához: az Úr Jézus „a vizek élő forrásaira” vezeti a nyájat (Jel 7:17); ismeri a közösséget, és a közösség is ismeri Őt (Jn 10:14), pásztori szeretete pedig odáig terjed, hogy életét adja a bárányaiért (Jn 10:11, 15), akik így elnyerhetik örök üdvösségüket (Jn 10:28).
A kezdet (Kol 1:18) – Jézus mint minden dolog kezdete nem szokatlan fogalom az Újszövetségben. Ez a kép kisebbnagyobb mértékben 1Mózes 1:1 versén alapszik. Ilyen értelemben, noha Máté 1:1 versében nem szerepel a „kezdet” szó, a „Jézus Krisztus nemzetségéről való könyv” kifejezés a Teremtés könyvének fogalom és eszköztárára utal (ld. 1Móz 5:1; 1Móz 2:4). Márk evangéliuma a következő felütéssel nyit: „A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete” (Mk 1:1), amely számos teológus szerint a Teremtés könyve 1:1 versére utal. János evangéliumának első mondata pedig ekképpen hangzik: „Kezdetben vala az Ige” (Jn 1:1), majd így folytatódik: „Ez kezdetben az Istennél vala” (Jn 1:2). János az első levelét is az evangéliumára és a Teremtés könyvére való hivatkozással kezdi (1Jn 1:1), majd ekképpen folytatja: „Megismertétek azt, aki kezdettől fogva van” (1Jn 2:13, 14). Végül a Jelenések könyvében János „az Isten teremtésének kezdete” címet tulajdonítja az Úr Jézusnak (Jel 3:14), következésképpen a „kezdet” titulus (Kol 1:18) az Úr Jézusnak, mint Teremtőnknek és Megváltónknak a szerepét jelzi.
Elsőszülött a halottak közül (Kol 1:18) – Pál – Jánoshoz hasonlóan (Jel 1:5) – Jézusnak tulajdonítja az „elsőszülött a halottak közül” titulust (Kol 1:18). Mindkét szerző valószínűleg Zsoltárok 89:28 verséből merített ihletet: „Elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál.” Bizonyos értelemben a 89. zsoltár 2Sámuel 7:8–16 szakaszának magyarázata, mely Isten Dáviddal kötött szövetségét írja le. A 89. zsoltár figyelmes olvasása során azonban megértjük, hogy a szöveg végső soron egy az egyszerű embernél nagyobb Valakiről beszél (ld. Zsolt 89:30, 37). Az Újszövetség jelzi, hogy Jézus Dávid eszkatológiai Fia (ld. Mt 1:1). Amikor Pál az „elsőszülött” címet (Kol 1:18) Jézusra vonatkoztatja, voltaképpen Isten Dáviddal kötött szövetségének beteljesülésére utal.

Az Úr Jézus békéltető munkája 

Mindannak, amit Krisztus tett (Kol 1:15–18), az az eredménye, hogy mindenben elsőbbséget élvez (Kol 1:18). Pál szerint azért illenek Krisztusra ezek a jogcímek, „mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség” (Kol 1:19). Az Úr Jézus teljes mértékben Isten volt, ugyanakkor teljes mértékben ember is, s mint ilyen, betöltötte az ember és az Isten közötti megbékéléshez szükséges összes feltételt (Kol 1:20–22). Efézus 2:14–17 szakaszában Pál megbékéléssel kapcsolatos szavakat használ, hogy ily módon közvetítse a gondolatot, miszerint azért jött Jézus erre a világra, hogy békességünk legyen (Ef 2:14). „Békességet szerzett” (Ef 2:15) és „békességet hirdetett” (Ef 2:17). Nemcsak az ember,
hanem „az egész teremtett világ megbékél Istennel, és helyreáll a teljes harmónia” (Grant R. Osborne: Colossians & Philemon: Verse by Verse, 2016, 46. o.).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
Kolossé 1:15–20 verseiben Jézus az egész teremtés magasztos Uraként jelenik meg. Ő a mi Urunk. Hatalma azon a tényen alapszik, hogy győztesen feltámadt, s így Királyunk és Közvetítőnk lehet a mennyei szentélyben. Bízhatunk benne, és teljesen átadhatjuk magunkat neki, tudván, hogy helyre fog állítani minket az Ő képmására. Pál azt írja, hogy Isten „eleve el is rendelte, hogy az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyünk, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között” (Róm 8:29).
Krisztusban teljes helyreállításra számíthatunk. „Keresztjének vére által” most békességünk van Istennel (Kol 1:20). Ahogy Ézsaiás próféta évszázadokkal korábban megjövendölte, az Úr Jézus eljött, hogy a békesség Fejedelme legyen (Ézs 9:6; ld. Ef 2:14). Ézsaiás továbbá kijelenti:
„Békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ézs 53:5). Róma 5:10 versében Pál azt írja, hogy „mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által”.
A Biblia tanítása szerint Jézus a Teremtőnk és Megváltónk. Lejött erre a világra és meghalt a kereszten, hogy megváltson minket Önmaga számára. Aki teremtett minket (Jn 1:1–3), ugyanaz, aki testet is öltött (Jn 1:14), hogy „adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mt 20:28). Halálával és feltámadásával legyőzte a bűnt és a halált, és elsőbbséget szerzett minden mennyei és földi dolog felett. „Mert Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen!” (Róm 11:36).
1. Mit jelent Jézushoz hasonlónak lenni? Hogyan megy végbe a gyakorlati
életben ez az átalakulás, Isten kegyelmének köszönhetően?
2. Hogyan valósul meg Jézus mindenek feletti elsőbbsége az életedben? Mit
jelent ez számodra, illetve milyen reményt kölcsönöz ez a te életednek?