A belső ellenség
Text de memorat
Alapige: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint” (Jer 17:10).
E heti tanulmányunk: Józsué 7; Józsué 8:1-29; Ezsdrás 10:11; Zsoltárok 139:1-16; Lukács 12:15; 1Péter 1:4
Józsué könyvének 7. fejezete az első példa, bár tragikus tapasztalat, ahol Izrael népe megtanulja, milyen mélyebb jelentése és messzemenő következményei vannak annak, hogy ők Isten szövetséges népe. Miközben a szövetség kikötéseinek való engedelmesség győzelmet hoz, a feltételek semmibe vétele vereséghez vezet. Izrael katonai sikere nem a létszámtól, harci stratégiától vagy jól megválasztott taktikától függött, hanem attól, hogy velük volte az isteni Harcos.
A föld elfoglalásakor Izraelnek meg kellett tanulnia a nehéz leckét, miszerint a legveszélyesebb ellenség nem kívül, hanem a táboron belül, saját soraikban, közöttük van. A legnagyobb kihívás, ami előttük tornyosult, nem a megerősített városfalak jelenléte volt Kánaánban, sem a fejlett katonai technológia, amivel szembesültek, hanem a makacs emberi akarat a táboron belül, amely szándékosan semmibe vette Isten utasításait.
Miközben mennyei örökségünkre várunk (Kol 3:24; 1Pt 1:4), hasonló kihívásokkal nézünk szembe. Az ígéret földjének határán állva hitünk próbákkal szembesül, és kizárólag akkor győzhetünk, ha alávetjük magunkat Krisztus vezetésének.
November 8. – Az AMiCUS napja
A föld elfoglalásakor Izraelnek meg kellett tanulnia a nehéz leckét, miszerint a legveszélyesebb ellenség nem kívül, hanem a táboron belül, saját soraikban, közöttük van. A legnagyobb kihívás, ami előttük tornyosult, nem a megerősített városfalak jelenléte volt Kánaánban, sem a fejlett katonai technológia, amivel szembesültek, hanem a makacs emberi akarat a táboron belül, amely szándékosan semmibe vette Isten utasításait.
Miközben mennyei örökségünkre várunk (Kol 3:24; 1Pt 1:4), hasonló kihívásokkal nézünk szembe. Az ígéret földjének határán állva hitünk próbákkal szembesül, és kizárólag akkor győzhetünk, ha alávetjük magunkat Krisztus vezetésének.
November 8. – Az AMiCUS napja
EGW idézet
Ha Krisztus követői Isten átformáló kezére bízzák magukat, akkor a legtöbbjüket Ofir tiszta aranyánál értékesebbé tudja tenni. El kell határozniuk, hogy a legnemesebb módon használják fel minden képességüket, és minden lehetőséget kihasználnak. Isten Igéje legyen az útmutatójuk és tanulmányuk tárgya, amikor a mindennél fontosabb és jobb dolgok felől döntenek. A lehető megmélyebb érdeklődéssel kell tanulmányozniuk az evangélium által eléjük tárt tökéletes példaképet. Azt a fontos leckét kell megtanulniuk, hogy csak a jóság biztosíthat igazi nagyságot. […]
Krisztus leggyöngébb követője is szövetségre léphet a végtelen hatalommal. Isten nagyon sok esetben csak keveset tehet a tanult emberekért, mivel ők nem érzik szükségét, hogy a teljes bölcsesség forrására támaszkodjanak.
Ha a magad erejében és bölcsességében bízol, teljesen biztos, hogy elbuksz. Isten teljes odaszentelődésre hív, és ettől semmilyen eltérést sem fogad el. Minél nehezebb helyzetben vagy, annál nagyobb szükséged van Jézusra. Józsefet az Isten iránti szeretet és istenfélelem őrizte meg tisztán és szeplőtelenül a fáraó udvarában. […]
Lehetetlen, hogy veszélytelenül élj a magasban. A vihar nem tépázza meg a völgyben meghúzódó szerény virágot, viszont megküzd a hegyormon magasodó délceg fával. Nagyon sok ember van, akiket Isten felhasználhatott volna, ha szegények lennének – ott tehette volna őket hasznossá, ahol voltak, utána pedig dicsőséggel koronázhatta volna meg őket –, de az anyagi jólétük a vesztüket okozta. Azért kerültek a mélységbe, mert elfelejtették az alázatot, elfelejtették, hogy Isten az erejük, függetlenekké váltak, és önelégültek lettek. – Christ Triumphant, 94. o.
Az alapos rostálás révén az Úr azt fejezi ki, hogy ismeri a rejtett titkokat, noha az emberek azt gondolják, hogy ezeket alaposan eltitkolták.
Ákán ebben az esetben határozottan nyilvánvalóvá tette, hogy nem ismeri be bűnét, ezért az Úr korlátolta a lehetőségeit. Ha Józsué hozta volna nyilvánosságra Ákán bűnét, sokan hittek volna az ártatlanságát hajtogató Ákánnak, és emberi ítélőképességüknek köszönhetően azt hitték volna, hogy igazságtalan vádak érték. Sokan ma is így gondolkodnak, amikor valakinek nyilvánosságra kerül a vétke, és figyelmen kívül hagyják Istent. Józsué a következőképpen bánt Ákánnal: „Monda azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izrael Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!”
Az Úr részletesen elmondta Józsuénak, hogy mit tett Ákán, de mivel sokakat vezérel emberek iránti szimpátia, és mivel gyakran mentesítik vétke alól a bűnöst, ezért az Úr olyan leckét akart adni Izraelnek, ami számunkra ma is érvényes. Ezért kérlelte Józsué Ákánt, hogy vallja be tettét. – Christ Triumphant, 138. o.
1. Olvassuk el Józsué könyvének 7. fejezetét! Milyen két fontos oka volt annak, hogy Izrael vereséget szenvedett Ai városánál?
Érdekes megfigyelni, hogy az olvasó már az elején tudja Jahve haragjának okát, valamint az elkövető nevét. Így az Ákán vétkének leleplezéséről szóló történet feszültségét az olvasó, valamint Józsué és az izraeliták nézőpontja közötti feszültség adja. Az Ószövetség számos más fejezetéhez hasonlóan Józsué 7. fejezete is khiasztikus szerkezetű. A központi, csúcspontot jelentő szakasz arra a kérdésre ad választ, hogy miért nem tudták az izraeliták első próbálkozásra meghódítani Ait.
Két fő oka volt annak, hogy Izrael vereséget szenvedett ennél a városnál: Ákán bűne és az izraeliták túlzott bizalma saját erejükben. Ez utóbbi abból fakadt, hogy az Ai elleni támadás előtt nem kérdezték meg az Úr szándékát, valamint alábecsülték az ellenség erejét.
Józs 7:1, 11-13 alapján láthatjuk, hogy bár Ákán volt a felelős a parancs megszegésének alattomos cselekedetéért, tettének következményeit az egész nemzet megszenvedte. Isten fokozatosan mutatta be Ákán bűnének súlyosságát a 11. versben a „még” vagy „is” határozószó halmozott használatával (héber gam – ez a magyar fordításokban nem jön át szó szerint – a fordító). Először a bűnre a leggyakrabban utaló szót használta: khata. Majd a vétek elkövetését öt másik, még speciálisabb szó írja le, amelyet mindig a gam határozószó vezet be: 1) abar, azaz még át is lépni, át is hágni, 2) még az elpusztításra szánt dolgokból (kherem) is elvenni (laqakh), 3) még lopni is (ganab), 4) még be is csapni (kakhash) és 5) még a lopott kherem-et is a dolgaik közé tenni (sim).
Az Isten és a nép közötti szövetségbe Izrael kettős módon, egyénileg és közösségileg is belép. A szövetség értelmében Izrael úgy jelenik meg, mint Isten választott népének oszthatatlan egysége; ezért egy ember vagy egy csoport bűnéért az egész népet bűntudat terheli. Miként az Úr kijelentette: „Vétkezett Izráel, és áthágták szövetségemet is, amelyet parancsoltam nekik” (Józs 7:11, ÚRK).
Hogyan szenvedhet egy egész közösség az egyes tagjainak helytelen cselekedetei miatt? Milyen példák jutnak eszedbe, illetőleg mindez hogyan befolyásolta a közösséget?
EGW idézet
Isten pontosan megmondta, hogy mit gondol Jerikó felől, nehogy népének megtetsszenek a dolgok, melyeket a város lakói imádtak, nehogy elidegenedjék szívük Istentől. A legszabatosabb parancsokkal óvta népét, s annak ellenére, hogy Józsué ünnepélyes komolysággal intette őket Isten szavával, Ákán azt merészelte, hogy megszegte a parancsot. A másé kívánása arra vezette, hogy eltulajdonította a kincseket, melyek érintését is megtiltotta Isten, mert átka nehezedett rájuk. S e bűne miatt Isten Izraelje olyan erőtlen volt ellenségei előtt, mint a ma született gyermek.
Súlyos gyász nehezedett Józsuéra és Izrael véneire. Porba sújtott alázattal borultak Isten szövetségládája elé, mert az Úr megharagudott népére. Ott imádkoztak és sírtak Isten előtt. Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izrael, és áthágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nekik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izrael fiai az ő ellenségük előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottá lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nekem szentelt dolgot.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek,
3. köt., 264. o.
Aki kereszténynek vallja magát, de nincs benne igazi kegyesség, hamis világosságot sugároz, és téves irányt mutat… Az ilyenek nem gyakorolják az igazság elveit, amelyeket állításuk szerint hisznek, miközben saját bűneiket és tévedéseiket alábecsülik. Amikor Ákán ellopta az aranyvesszőt és a babiloni köntöst, jelentéktelen dolognak tartotta tettét.
Egyetlen ember bűne miatt az Úr visszavonta jelenlétét az egész Izraeltől. Az Úr nem tudott küzdeni értük a bűn jelenlétében. Izrael Ai városa ellen vonult, de vereséget szenvedett.
A szégyenteljes vereség után „Józsué pedig megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izrael vénei, és port hintének a fejükre. És monda Józsué: Ah, Uram, Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon! Ó, Uram! Mit mondjak, miután meghátrált Izrael az ő ellenségei előtt? Ha meghallják a kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért?”
Aki lelki tisztánlátással rendelkezik, Józsué imájából megértheti, hogy amit Ákán csekélységnek tartott, valójában hatalmas nyugtalanságot és szomorúságot okozott Izrael felelős férfijai számára… A vétkes Ákán azonban nem érezte ezt a terhet, sőt, könnyelműen vette a dolgot. – Christ Triumphant, 137. o.
2. Olvassuk el Józs 7:16-19 verseit! Mit mond el az itt leírt folyamat Istenről és Ákánról?
Isten ahelyett, hogy kimondaná, ki volt a vétkes, egy eljárást kezdeményez, amely rámutat az igazságosságára és a kegyelmére. Miután elmagyarázza a népnek, miért vesztettek a csatában, majd megszentelődésre hívja őket (Józs 7:13), időt ad a tisztázási procedúra kihirdetése és lefolytatása között, hogy Ákán elgondolkodhasson azon, mit tett, megtérjen és bevallja bűnét. Ehhez hasonlóan a családjának is megadja a lehetőséget (amennyiben tudnak a történtekről), hogy döntsenek, beállnake a fedősztori mögé, vagy elutasítják, hogy cinkosok legyenek, ahogy Kóré fiai, akik megtagadták, hogy apjuk mellé álljanak, és ezzel elkerülték a pusztulást (vö. 4Móz 16:23-33; 4Móz 26:11).
A kényszerhelyzet megoldása az ellenkező irányba halad: a közösségi bűn megszűnik, a bűn egy szinttel lejjebb jut, egy törzsre, majd egy nagycsaládra, abból egy háztartásra mutat, onnan pedig személyekre. A törvénysértő személye kiderül, de a folyamat tisztázza az ártatlant is. Ez igen fontos része az aprólékos törvényes eljárásnak, amelyben maga Isten a tanú Ákán leplezett bűnei felfedése kapcsán. Az olvasó szinte tapintja a feszültséget, miközben Ákán egyre inkább bekerül a figyelem középpontjába. Ki ne lepődne meg ennek az embernek a makacsságán, aki végig azt reméli, hogy nem leplezik le?! Semmi sem maradhat rejtve Isten átható tekintete előtt (2Krón 16:9; Zsolt 139:116), aki látja, mit rejt az ember szíve (1Sám 16:7; Péld 5:21; Jer 17:10).
Figyeljük meg, miként szólítja meg őt Józsué: „fiam.” A kifejezés nemcsak arra mutat rá, hogy Józsué idősebb és vezető, de arra is, ahogy a nagy harcos az igazságtételhez hozzááll. Szíve tele volt könyörülettel Ákán iránt, miközben őt jelölték ki a törvényszegő feletti ítélet végrehajtására. Viselkedésével ismét előremutat annak az érzékenységére, kedvességére és szeretetére, aki „sosem volt durva, sosem szólt szükségtelenül egyetlen szigorú szót sem, sosem okozott szükségtelenül fájdalmat érzékeny lelkeknek…, [miközben] félelem nélkül leplezte le a képmutatást, a hitetlenséget, a bűnt, de súlyos feddéseit fátyolos hangon mondta” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 291. o.).
Miként hat az életedre az a gondolat, hogy Isten mindent tud, amit cselekszel – illetőleg, miként kellene, hogy befolyásolja az életedet mindez?
EGW idézet
Ákán addig ápolta szívében a kapzsiságot és a csalást, mígnem a bűnnel szembeni érzékenysége megkopott, s így a kísértés könnyű prédájává vált. Akik megmaradnak egy már elkövetett bűnben, másodszor is könnyen legyőzetnek. A bűn első áthágása ajtót nyit a kísértő előtt, aki aztán fokozatosan leépít minden ellenállást, és beveszi a lélek erődjét. Ákán hallotta az ismételt figyelmeztetéseket a kapzsiság bűne ellen. Isten határozott és érthető törvénye tiltja a lopást és a csalást, ő mégis tovább ápolta a bűnt. Mivel tettére nem derült fény, és nem feddték meg nyilvánosan, egyre bátrabbá vált; a figyelmeztetések egyre kevesebb hatást gyakoroltak rá, mígnem a sötétség láncai megkötözték a lelkét. Egyetlen ember bűne szégyent, verséget és halált hozott Izraelre.
A pajzs, ami oltalmazta őket a csatában, vissza lett vonva. A magukat keresztényeknek vallók által dédelgetett és gyakorolt bűnök Isten nemtetszését váltják ki az egész gyülekezetre nézve.
Az egyháznak leginkább nem attól a befolyástól kell tartania, amit némely hitetlenek, és a lázongók nyíltan gyakorolnak, hanem azokétól, akik bár vallják Krisztust, mégsem kitartók. Miattuk marad el Isten áldása, ők gyengítik a gyülekezetet, és hoznak rá nehezen lemosható szégyent.
A kereszténységet nem csak szombaton kell fitogtatni és csak a szent helyen megélni, hanem a hét minden napján és mindenütt. El kell ismerni és tiszteletben kell tartani a kereszténység elvárásait a műhelyben, otthon, a testvérekkel és a világiakkal kötött üzleti ügyekben is.
Jobb meghalni, mint vétkezni, jobb nélkülözni, mint becsapni másokat, jobb éhezni, mint hazudni. Minden megkísértettnek a következő szavakkal kellene reagálnia Sátán kísértéseire: „Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő utaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy, és jól van dolgod,” (Zsolt 128:1–2) – Conflict and Courage, 119. o.
Egyetlen ember bűnbe miatt Izraelt legyőzte az ellenség. Ebben az esetben többre lett volna szükség az imánál. Fel kellett volna kelniük és meg kellett volna tisztítaniuk Izrael táborát.
Gondolkoztál-e azon, vajon miért részesültek büntetésben Ákán rokonai is? Azért, mert nem Isten törvénye alapján lettek tanítva és nevelve. Ákán szülei szabad szellemben nevelték gyermeküket, hogy ne hallgasson az Úr szavára; életelvei pedig oda vezették, hogy saját gyermekeit is helytelenül nevelte… A büntetés… igazolja, hogy mindannyian részt vettek a bűnben.
Gondolkoztál-e azon, vajon miért részesültek büntetésben Ákán rokonai is? Azért, mert nem Isten törvénye alapján lettek tanítva és nevelve. Ákán szülei szabad szellemben nevelték gyermeküket, hogy ne hallgasson az Úr szavára; életelvei pedig oda vezették, hogy saját gyermekeit is helytelenül nevelte… A büntetés… igazolja, hogy mindannyian részt vettek a bűnben.
Ákán története ünnepélyes leckét nyújt számunkra arról, hogy egyetlen ember bűne miatt Isten nemtetszését fogja kifejezni egy egész népre, mígnem fel nem fedik és meg nem büntetik a törvénytelenséget. A bűn természeténél fogva romba dönt. Egy halálos leprával fertőzött ember ezreket megfertőzhet. A felelős beosztásban levők, a nép felügyelői méltatlanok a bizalomra, ha nem kutatják és nem dorgálják meg hűséggel a bűnt.
Az isteni szeretet sosem fog a bűn elkendőzésére vezetni, nem fog kifogásokat találni a meg nem vallott bűnökre… A bűn behálózza minden cselekedetünket, gondolatunkat és érzelmünket. Valósággal követ bennünket, és megérinti legrejtettebb indítékainkat. Ha az emberek engednek a bűnnek, oda jutnak, hogy könnyelműen kezdik kezelni Isten törvényét. Sokan titkolják bűneiket embertársaik elől, és azzal áltatják magukat, hogy Isten valójában nem is veszi szigorúan a bűnt. Csakhogy az isteni törvény az igazság legnagyobb mércéje, amihez minden cselekedetet mérni kell az életben, és egy napon majd elhozza ítéletét minden cselekedetre, és minden rejtett dolgot megítél, legyen szó jóságról vagy gonoszságról. A szív tisztasága az élet tisztaságát fogja eredményezni. Hasztalan kifogást keresni a bűnre. Ki állhat ki a bűnös mellett, amikor Isten vádolja őt? – Conflict and Courage, 120. o.
3. Olvassuk el Józs 7:19-21 verseit! Mit kért Józsué Ákántól? Mi a jelentősége a kérésnek? Mit jelent Ákán bűnvallása?
Két dolgot kért Józsué Ákántól: adjon dicsőséget Istennek, tisztelje Őt, valamint mondja meg őszintén, mit tett. Úgy kellett dicsőséget adnia Istennek, hogy bevallja, mit cselekedett. Az itt használt kifejezés (to dah) utalhat hálaadásra (Zsolt 26:7; Ézs 51:3; Jer 17:26), de bűnvallásra is (Ezsd 10:11).
Sajnos a bibliai szöveg nem ad támpontot arra vonatkozólag, hogy Ákán bármilyen jelét mutatta volna az őszinte megtérésnek. Végig abban bízott, hogy nem derülnek ki a dolgok. Makacssága rámutatott megátalkodottan bűnös voltára, amiért Mózes törvénye szerint számára nem volt kegyelem (vö. 4Móz 15:27-31).
Ákán szavai Józs 7:21 versében Ádám és Éva bűnesetére emlékeztetnek. Éva látta (ra’ah), hogy a fa kívánatos (khamad), és végül leszakította (laqakh) annak gyümölcsét (1Móz 3:6). Bűnvallásában Ákán elismeri, hogy látott (ra’ah) a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, 200 sékel ezüstöt és egy aranyrudat. Látva ezeket, megkívánta (khamad) és elvette (laqakh) őket. Hasonlóan Ádám és Éva esetéhez Ákán döntése is megmutatja, hogy a sóvárgás bűne nem más, mint a hitetlenség bűne. Egyfajta vád Isten ellen, hogy nem a legjobbat akarja a teremtményeinek, elzár előlük jó dolgokat, amelyek kizárólag az Istenség birodalmához tartozhatnak.
Amellett, hogy a szöveg utal őseink bukására, rámutat a Ráháb és Ákán viselkedése között felfedezhető éles kontrasztra is (vö. Józs 2:1-13). Az egyik felküldte a kémeket a tetőre, elbújtatta őket a katonák elől, a másik fogta a számára tiltott dolgokat, majd elrejtette azokat Józsué elől. Az egyik kedvességet tanúsított az izraeli kémek iránt és hozzásegítette őket a biztos győzelemhez, a másik kapzsi és kitartó makacsságával bajt hozott Izraelre. Az egyik szövetséget kötött Izraellel, a másik megtörte a Jahvéval kötött szövetséget. Ráháb megmenekült családjával együtt, és Izrael tiszteletre méltó tagjává vált, Ákán halálra kárhoztatta saját magát meg a családját, és a gyalázat példájává vált.
Gondolkodjunk el a sóvárgás bűnén! Hogyan kerülhetjük el, hogy beleessünk a csapdájába, attól függetlenül, hogy mink van vagy mink nincs (vö. Lk 12:15)?
EGW idézet
Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy vallomása segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve csüggedten visszatérni Aitól, és mégsem lépett elő, hogy bűnét beismerje. Látta Józsuét és Izrael véneit olyan fájdalommal a földre borulni, amely sokkal nagyobb volt, semhogy szavakkal kifejezhető lenne. Ha akkor bűnvallomást tesz, némi bűnbánatról tanúskodik, de még mindig hallgatott. Hallotta a kiáltványt, hogy nagy bűnt követtek el, sőt, hallotta annak pontosan megjelölt jellegét; de ajka le volt pecsételve.
Azután jött az ünnepélyes vizsgálat. Mily rémülettel remegett meg a lelke, mikor rámutattak törzsére, nemzetségére, majd háznépére! De ő még mindig nem tett vallomást, míg Isten ujja végül rá nem mutatott. Amikor már nem titkolhatta tovább bűnét, akkor engedett az igazságnak. Milyen gyakran történnek ehhez hasonló bűnvallomások! Pedig milyen nagy különbség bevallani a tényeket, miután azokat bebizonyították; és megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és az Isten! Ákán nem tett volna vallomást, ha nem reméli, hogy ezáltal bűneinek következményeit elfordíthatja. De bűnvallomása azt szolgálta, hogy rámutasson büntetése igazságosságára. Ez nem volt igazi bűnbánat, sem összeroppanás, sem elméjének megváltozása, sem a gonosztól való irtózás.
Ilyen bűnvallomást tesznek a bűnösök, amikor Isten ítélőszéke előtt állnak, miután minden esetet életre vagy halálra eldöntöttek… Ha a menny könyveit megnyitják, a bíró már nem szavakban sorolja fel az emberek bűnét, hanem átható, meggyőző pillantást vet rájuk, és minden tett és az élet minden cselekedete a bűnös emlékezetében élénken megvilágosodik. Akkor már nem lesz arra szükség, hogy mint Józsué napjaiban, a törzstől a ház népéig kikutassák a bűnöst, hanem ki-ki saját ajkával megvallja szégyenét. Az egész világ előtt nyilvánvaló lesz az emberek elől eltitkolt bűn. Ha van megvallani való bűnöd, ne tétovázz! Itt az arany alkalom.
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) – Conflict and Courage, 121. o.
4. Olvassuk el Józs 8:1-29 szakaszát! Mit mond ez a történet arról, hogy miként formálhat Isten a legszörnyűbb kudarcainkból is új lehetőségeket?
Jahve stratégiája Izrael kezdeti vereségéből taktikai előnyt hozott ki, így formálva át Ákórvölgyét (a héber szó nehézséget jelent) a remény ajtajává (Hós 2:14). Ai lakosai túlzottan elbízták magukat Izrael feletti első győzelmük következtében, így amikor az izraeliták visszavonulást, a harc feladását színlelik, utánuk erednek. Amint Ai embereit kicsalogatják a városból, harmincezer izraeli, aki nem messze a város mögött táborozott (Józs 8:4), elfoglalta és felgyújtotta az üres várost. Józs 8:7 ugyanakkor világossá teszi, hogy nem a stratégia eredményezi a győzelmet, hanem az Úr garantálja azt, Ő adja át a várost Izraelnek. Még abban a fejezetben is, amelyikben a katonai dolgok leírása uralja a szövegfolyamot, sokkal jobban, mint a könyv egyéb fejezeteiben, a szöveg kiemeli a nyilvánvaló igazságot, hogy a győzelem Jahve ajándéka.
A csata döntő pillanata akkor jön el, amikor Ai férfiai elhagyják a várost és üldözni kezdik az izraelitákat. Ez a második alkalom az egész fejezetben, amikor Isten megszólal, miután elmondta a stratégiát Józs 8:2 versében, jelezve, hogy Ő felügyeli a csatát. Egészen eddig nem tudjuk, mi lesz az ütközet végkimenetele. Innentől viszont egyértelmű, hogy az izraeli hadsereg győzni fog.
Józsué kezében egy ún. sarlókard van, inkább, mint egy sima kard vagy dárda. Józsué idejében ezt talán nem használták fegyverként, mégis az önrendelkezés szimbólumává válik. És amellett, hogy a csata megkezdését jelzi vele, kifejezi Isten hatalmát Ai legyőzésében. Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig, amivel bemutatja, hogy teljesen átvette Mózes vezető szerepét, amit elődje a Vöröstengernél (2Móz 14:16), valamint az Amálek elleni harcban is gyakorolt (2Móz 17:11-13), amikor Józsué vezette a sereget.
Ebben az esetben nincsenek látható, csodás jelei Isten közbeavatkozásának, a győzelem Ai felett mégsem kevésbé isteni közbenjárás eredménye, mint az egyiptomiak legyőzése az első generációban, illetve a Jerikónál született győzelem. A siker kulcsa az volt, hogy Józsué hitt Isten szavában és rendületlenül engedelmeskedetett. Az elv, ami e történetből kibontakozik, ma is érvényes Isten népe között, éljenek bárhol, szembesüljenek bármilyen kihívással.
EGW idézet
Mikor Józsué félrevonult Izrael seregeitől, hogy elmélyedjen s imádkozzon, s így Isten rendkívüli jelenléte kövesse őt, magas termetű, harcra öltözött férfit pillantott meg kivont karddal a kezében. Józsué nem ismert föl benne izraeli harcost, de ellenségnek sem látszott. Odament hát hozzá, és megkérdezte: „Hozzánk tartozole, vagy ellenségeinkhez? Azt felelte: Nem, hanem az Úr seregeinek vezére vagyok, most érkeztem… Józsué arcra borulva hódolt előtte, s megkérdezte: Mit parancsol az én Uram szolgájának? Az ezt válaszolta: Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent. Józsué megtette.” […]
Isten Fia állt fegyveres harcos képében Izrael vezére előtt. Ő vezette a hébereket a pusztában is nappal felhőoszlopba, éjjel tűzoszlopba burkolózva. Hogy Józsué gondolkodásába vésse, hogy nem kisebb, mint a fölkent, magasságos Isten áll előtte, ezt mondta: „Vedd le a lábadról a sarut.” Azután utasította Józsuét, miként foglalják el Jerikót. Parancsolja meg a fegyverforgató férfiaknak, hogy hat napon át naponta egyszer kerüljék meg Jerikót, a hetediken pedig hétszer.
Józsué ennek megfelelően parancsot adott a papoknak és a népnek az Úr utasítása szerint. Józsué tökéletes rendben meneteltette Izrael seregét. […]
Izrael serege köröskörül vonult a városon. Elérkezett a hetedik nap, és Józsué a hajnal első pirkadásánál fölkeltette az Úr seregeit. Most az volt a parancs, hogy hétszer meneteljék körül Jerikót, majd a harsonák fülrepesztő riogására hangos szóval kiáltsanak, mert Isten nekik adta a várost. […]
A roppant sereg hirtelen megáll. A harsonák egetrengetőn rivallni kezdenek még a földet is megremegtetve. Egész Izrael egyesült erővel való fölkiáltása roppant zajjal süvít a levegőben. A kövekből emelt falak, erős, vaskos tornyok és pártázatok – lőréses oromzatok – meginognak, kimozdulnak alapjaikból, és olyan robajjal, mint ezernyi mennydörgés, alaktalan rommá omlanak a földre. Az ellenséges lakosság és hadsereg a rémülettől és csodálkozástól megdermedve nem áll ellen, így Izrael bevonul, és elfoglalja Jerikót, az erős várost.
A mennyei seregek milyen könnyen ledöntötték a falakat, noha igen fenyegetőnek tűntek a rossz hírt hozó tíz kém szemében! Pedig csupán Isten szava volt az egyetlen bevetett fegyver. Izrael erős Istene mondta: „Kezedbe adtam Jerikót.” Ha akár egyetlen harcos nekirugaszkodott volna a falaknak, kevesbítette volna Isten dicsőségét, s hátráltatta volna az Úr akaratát is. De ők a Mindenhatóra hagyták a harcot; tehát ha a sánc alapját a föld középpontjába ásták volna, és ha az égig ért is volna a csúcsuk, az lett volna az eredmény, mikor az Úr seregeinek vezére rohamra vitte az angyalok ezredeit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 159–161. o.
Amint láttuk az 5. tanulmányban, Isten lehetőséget adott a pogányoknak, hogy megismerjék Őt és elforduljanak gonosz útjaiktól. Ők azonban elutasították ezt, és végül szembesülniük kellett Isten ítéletével.
5. Olvassuk el Józs 7:6-9 szakaszát, ami megmutatja, hogyan reagált először Józsué a szerencsétlenségre, ami történt! Különösen Józs 7:9 versére érdemes koncentrálni! Milyen alapvető teológiai elv bontakozik ki a szavaiból?
Józsué első szavai úgy hangzanak, ahogy az izraeliták panaszkodtak a nehézségek közepette, miután elhagyták Egyiptomot: „Bár meghaltunk volna az ÚR keze által Egyiptom földjén, amikor a húsosfazék mel lett ültünk, amikor jóllakhattunk kenyérrel; hát azért hoztatok ki min ket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész sokaságot éhséggel öljétek meg” (2Móz 16:3, ÚRK)?
Józsué így szólt: „Jaj, Uram, Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, hogyha az emóriak kezébe adsz minket, hogy elveszítse nek! Bár úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk” (Józs 7:7, ÚRK)!
Kicsivel később azonban kimutatja, mennyire aggódik amiatt, hogy Isten neve és hírneve kárt szenved a vereség miatt: „Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért” (Józs 7:9, ÚRK)?
Ebből kitűnik egy téma és egy elv, ami központi helyet foglalt el Istennek Izraellel kapcsolatos céljai között. Láttatni akarta a pogány népekkel, milyen hatalmas dolgokat tesz majd engedelmes népéért, és Ráhábhoz hasonlóan abból is sok mindent megtudhattak Izrael Istenéről, ha látták népe hódításainak erejét. Másrészt, amikor időnként a dolgok rosszra fordultak, mint itt, a kánaáni népek Izrael Istenét gyengének, erőtlennek gondolták (lásd 4Móz 14:16; 5Móz 9:28), ami bátrabbá tehette ellenállásukat.
Más szóval a zsidóság honfoglalásával is nagy kérdések és elvek álltak összefüggésben, például hogy mindez dicsőséget és tiszteletet hozzon Istennek, aki az egyetlen remény volt úgy a pogányok, mint Izrael számára.
Olvassuk el 5Móz 4:5-9 verseit! Milyen párhuzamot láthatunk itt Izrael és az adventisták bizonyságtétele között?
EGW idézet
Megtörténhet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban élő emberek nem örülnek jólétnek, és ezen a világon gyakran próbák érik őket. Józsefet is megalázták és üldözték, mert megőrizte erényességét és becsületességét. Isten egy másik küldöttére, Dávidra űzött vadként vadásztak ellenségei. Dániel az oroszlánok vermébe került, mert helyesen járt el, és töretlen hűséget tanúsított Isten iránt. Jób meg lett fosztva földi javaitól, és olyan szenvedéseken ment keresztül, hogy még a rokonai és barátai is eltávolodtak tőle, mégis megőrizte becsületességét és Isten iránti hűségét. Jeremiásnak olyan szavakat kellett kimondania, amelyeket Isten adott a szájába, és ez a határozott bizonyságtevése olyannyira zavarta a királyt és a fejedelmeket, hogy dühükben egy sáros kútba dobták. Istvánt megkövezték, mert Krisztust, a megfeszítettet prédikálta. Pált bebörtönözték és megvesszőzték, megkövezték, végül pedig elvették az életét, mivel az evangélium hűséges hirdetője volt a pogányok között. A szeretett tanítványt, Jánost Pátmosz szigetére száműzték, mert bizonyságot tett „Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről”.
Az isteni erőben kitartóan kapaszkodó ezen emberek példái bizonyságul állnak a világ előtt arra vonatkozóan, hogy Isten hűséggel betartja ígéreteit – lelki békét és fenntartó kegyelmét biztosítja szolgáinak. Ezeket az alázatos szolgákat látva a világ nem veszi észre az Isten előtt becses erkölcsi értékeket. A hit munkálkodásának köszönhetően tudunk megnyugodni még a legsötétebb órában is Istenben, bármilyen próbák és viharok közepette, és érezhetjük, hogy Atyánk áll a kormánykeréknél. Csak a hit szeme tekinthet túl a pillanatnyi történéseken és érzéseken, és mérheti fel az örök gazdagságokat.
Egy hatalmas hadvezér nemzeteket hódít meg, és a fél világ hadait legyőzi, mégis száműzetésben fejezi be az életét. A filozófus univerzumokat értelmez, és mindenütt az isteni erő megnyilatkozásait keresi, és örül az azokban fellelhető összhangnak, de sokszor nem sikerül meglátnia azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Isten karja cselekedett.
„Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak.” A dicsőséges halhatatlanság egyetlen reménysugara sem világítja meg Isten ellenségének jövőjét. A hit itt említett hősei számára azonban az örökség ígérete értékesebb volt bármilyen földi gazdagságnál. Ez az örökség elégítette ki lelkük vágyait. Lehet, hogy ismeretlenek maradtak a világ számára, de a mennyei emlékkönyvekbe honpolgárként került be a nevük. Magasztos fenség, tartós és örök dicsőség lesz a jutalma azoknak, akiket az Úr mindenek örököseivé tett. – Lift Him Up, 328. o.
További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Jerikó bevétele” c. fejezet, 458–464. o.
„Az Ákán vesztét okozó halálos bűn a kapzsiságban gyökerezett, amely a legáltalánosabbnak és legkönnyebbnek tekintett bűnök egyike…
Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy vallomása segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve csüggedten visszatérni Aitól, és mégsem lépett elő, hogy bűnét beismerje. Látta Józsuét és Izrael véneit olyan fájdalomban a földre borulni, amely sokkal nagyobb volt, semhogy szavakkal kifejezhető lenne. Ha akkor bűnvallomást tesz, az némi bűnbánatról tanúskodott volna, de még mindig hallgatott. […] Mily gyakran történnek ehhez hasonló bűnvallomások! Pedig mily nagy különbség bevallani a tényeket, miután azokat bebizonyították; és megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és az Isten! Ákán nem tett volna vallomást, ha nem reméli, hogy ezáltal bűneinek következményeit elfordíthatja. De bűnvallomása azt szolgálta, hogy kimutassa büntetése igazságosságát. Ez nem volt igazi bűnbánat, sem összeroppanás, sem elméjének megváltozása, sem a gonosztól való irtózás” (i. m. 462–464. o.).
Ellen G. White: Az apostolok története, 46. - Szabadlábon, 47. -Ismét börtönben, 48. - Néró ítélőszéke előtt fejezet
1. Hogyan alázkodott meg Józsué az Úr ládája előtt?
2. Kik előtt olvasta fel Józsué a törvény minden igéjét (áldást és átkot egyaránt)?
3. Többen vagy kevesebben voltak a jégeső áldozatai a fegyver által elhullottakhoz képest?
4. Összesen hány királyt győztek le Izrael fiai?
5. Mikor záródott be a megtérés ajtaja Róma császára előtt?
Általános áttekintés
A Jerikó felett aratott döntő győzelem után Izrael népe megalázó vereséget szenvedett Ai látszólag gyenge hadseregétől. Miközben Józsué Istennél keresett magyarázatot a történtekre, tudatára ébredt, hogy a katasztrófa nem csupán annak köszönhető, hogy nem egyeztetett Istennel a csata előtt; s nem is kizárólag a megfelelő katonai felkészülés hiányának vagy a hibás stratégiának volt tulajdonítható. A problémát sokkal inkább a belülről jövő ellenség jelentette.
A Jerikó felett aratott döntő győzelem után Izrael népe megalázó vereséget szenvedett Ai látszólag gyenge hadseregétől. Miközben Józsué Istennél keresett magyarázatot a történtekre, tudatára ébredt, hogy a katasztrófa nem csupán annak köszönhető, hogy nem egyeztetett Istennel a csata előtt; s nem is kizárólag a megfelelő katonai felkészülés hiányának vagy a hibás stratégiának volt tulajdonítható. A problémát sokkal inkább a belülről jövő ellenség jelentette.
Izrael vesztét nem egy ellenséges kém okozta, aki létfontosságú információkat szolgáltatott az ellenfélnek, hanem Izrael egyik embere. Azzal, hogy zsákmányt vitt magával Jerikóból, Ákán megszegte az isteni hadviselés szabályait. Az ezt követő vereség döntő fontosságú emlékeztető volt Izrael népe, de különösképpen Józsué számára abban a vonatkozásban, hogy ezeknek a csatáknak lelki értelemben volt relevanciájuk. Ezenkívül a kudarc figyelmeztette a mennyei világossággal rendelkező Izraelt, hogy Isten nem fogja eltűrni népe bűneit, ahogy a kánaániták vétkeit sem tolerálta.
Ákán vétke önmagában is eléggé vakmerő, viszont ami még feltűnőbbé teszi, az az, hogy megtéretlensége és bűnben való kitartása miatt követte azt el. Ákán szégyentelen ellenszegülése gyors és drasztikus beavatkozásra, büntetésre készteti Istent. Ez a szomorú epizód a hódító hadjárat kezdetén jól példázza a bűn abszurd természetét. Ákán története arra hív bennünket, hogy újra elgondolkodjunk a bűn szörnyű természetén.
Magyarázat
A Bibliában különböző szavak és szóképek írják körül a bűnt. A leg gyakrabban használt kifejezések az Ótestamentumban a bűn jelölésére a hattaah („bűn”), az ʿawon („gonoszság”, „bűn”) és a pesha („hamisság”, „vétség”, „gonoszság”). Ezek a szavak rávilágítanak arra, hogy a bűn jelentése a normától való szándékos vagy akaratlan eltéréstől – Isten törvényének megszegésétől –, a cél elérésének elmulasztásán át az Isten elleni tudatos és nyílt lázadásig terjed. Az utóbbi kategóriába tartozó bűnök nem megbocsáthatóak. 4Mózes 15:30 verse a következőképpen jellemzi ezeket a bűnöket: „De amely ember felemelt kézzel cselekszik, akár bennszülött, akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül!” A héber beyad ramah kifejezés (szó szerint: „felemelt kézzel”) Istennel szembeni tudatos, akaratlagos cselekedetet jelöl.
Nincs áldozati gyógymód erre a bűnre, mivel bűnbánat sincsen. Nem áll fenn a helyettesítés lehetősége egy olyan bűnös számára, aki nem ismeri el, hogy szüksége van helyettesítőre. Józsué 7. fejezetében Ákán
„felemelt kézzel” cselekszik, és mivel nem érez lelkifurdalást a bűne miatt, nem lehet érte tenni semmit. Az elmulasztott kegyelmi alkalmak során megkeményedett a szíve.
Isten hatalmának látható megnyilvánulása ellenére – kettéválasztotta a Jordánt, és csodával határos módon lerombolta Jerikó áthatolhatatlan falait – Ákán makacsul viselkedik. Cselekedetének abszurd volta arra indítja az olvasót, hogy elgondolkodjon a bűn természetén. George Knight ihletett módon különbséget tesz a nagybetűs „BŰN” és a kisbetűs „bűn” között. Miközben az első a forrás, a második az áramlás; a „BŰN” a betegség, a „bűn” pedig annak tünete. Az emberek leggyakrabban csak ez utóbbival foglalkoznak, azzal, amit a magatartásukkal kifejezésre juttatnak, anélkül hogy érzékelnék: a viselkedésbeli megnyilatkozás egyszerű tükröződése annak, ami a szívükben van (ld. George Knight: Sin and Salvation: God`s Work for and in Us, Review and Herald, Hagerstown, 2009, 28–51. o.). A bűn fogalmának betegségként történő értelmezése a magyarázata annak, hogy Jézus nem az elköteleződés és az engedelmesség külső megnyilvánulásaira, hanem a „szívre” helyezi a hangsúlyt. Nyilván fontos a tüneti kezelés, de ha valaki valóban meg szeretne gyógyulni, fel kell tárni a tünetek mögötti okot.
Ebben a kontextusban a nagybetűs BŰN a bűnösök alapvető állapota, a magatartás, amely meghatározza őket. Ez a mentalitás érhető tetten Lucifer azon próbálkozásában, hogy átvegye Isten helyét, továbbá amikor az ember az Édenben Istenhez hasonlóvá kívánt válni, szintén ezt a mentalitást képviselte. A bűnösök alapmagatartása az a hiábavaló próbálkozás, hogy átvegyék a Teremtő szerepét. Herbert Douglass is ezt a gondolatmenetet képviseli: „A bűn a teremtett ember ökölbe szorított ökle, amelyet Alkotója ellen emelt; a teremtett lény Istennel szembeni bizalmatlansága, mely elidegeníti Istent az ő életének Uraként betöltött pozíciójától” (Herbert Douglass: Why Jesus Waits, Pacific Press, Nampa, 2002, 18. o.).
Érdekes módon a „bűn” szó nem jelenik meg 1Mózes 2. és 3. fejezetében, a narráció azonban megemlíti Éva próbálkozását Isten helyének átvételére. 1Mózes 1. fejezetében a teremtés minden egyes napja Isten megelégedést kifejező értékelésével ér véget. A „látá Isten (r`h), hogy jó (towv)” kijelentés hatszor szerepel ebben a részben. Ugyanez a szerkezet jelenik meg akkor is, amikor Éva látja (r`h) a fa gyümölcsét, és kijelenti róla, hogy jó (towv). Ez a gondos szóhasználat azt jelzi, hogy az eredendő bűn voltaképpen az ember azon próbálkozása, hogy átvegye Isten helyét a jó meghatározásában és értékelésében. Ugyanez a szórend tűnik fel 1Mózes 6. fejezetében is, amikor Isten fiai meglátják (r`h) az emberek leányait, és „szépeknek” (towv) találják őket. Az emberiség ezúttal is Isten helyére pályázik, aminek katasztrofális következményei lesznek.
Ákán Isten kifejezett parancsa elleni nyílt lázadása Lucifer ősi kísérletére emlékeztet, hogy átvegye Isten helyét. Lelki vakságuk miatt nem tudatosult bennük, mennyire értelmetlen a próbálkozásuk. Isten végül elítélte őket, de nem azért, mert képtelen volt vagy nem akart megbocsátani nekik, hanem mert kitartottak azon érthetetlen elképzelésükben, hogy átvehetik Isten helyét, és az élet Forrásától függetlenül saját sorsuk urai lehetnek.
Habár egyesek Ákán szigorú büntetését az Ótestamentum Istene és az Újtestamentum Jézus által kinyilatkoztatott Istene közötti ellentét bizonyítékaként értelmezhetik, az Apostolok cselekedetei 5. fejezetében egy olyan esetről olvashatunk, amely bizonyos értelemben párhuzamos Ákán történetével. Lukács beszámol arról, hogy Isten azonnal megbüntette Ananiást és Szafirát, miután vétkeztek ellene.
Több hasonlóság is van a két eset között. Elsősorban, mindkét cselekedet leírásához ugyanazt az igetőt használja fel a két bibliai szerző. A Septuagintában – az Ószövetség legrégebbi görög nyelvű szövegében – azt olvassuk Ákánról, hogy megtartott (nosphizomai) magának valamennyit az Úrnak szánt dolgokból. Ugyanez az ige írja le Ananiás és Szafira cselekedetét is: megtartottak (nosphizo) maguknak abból, amit nyilvánosan már felajánlottak Istennek. Másodsorban, mindkét esetben a szereplők Istennek szánt dolgokból vesznek el. Amint Ananiás és Szafira felajánlották Istennek a föld eladásából származó teljes jövedelmüket, a teljes bevétel az Istené volt. Ebből az okból kifolyólag bűnük – akárcsak az Ákáné – a hazugságot és a lopást is magába foglalta. Harmadsorban pedig mindkét esemény Isten népe számára sorsdöntő fontosságú időpontban történt: a hódítás kezdetén, illetve az egyház létrejötte folyamatának elején.
Talán ezért büntette meg őket Isten azonnal. Az Ananiás és Szafira elleni ítéletről írta Ellen White: „A végtelen Bölcsesség látta, hogy az isteni harag e rendkívüli megnyilatkozására van szükség, hogy a fiatal gyülekezetet megóvja az erkölcsi hanyatlástól. Tagjainak száma gyorsan növekedett; a gyülekezetet veszély fenyegetné, ha az erős gyarapodás mellett olyan férfiak és nők jutnának be a közösségbe, akik azon ürügy alatt, hogy Istent szolgálják, a Mammont imádnák” (Az apostolok története, 73. o.). Ugyanez az Ákán ellen ítélt büntetésről is elmondható.
Egyszerűen téves az a feltételezés, hogy Isten különbözőképpen viszonyult a bűnhöz az Ó és az Újtestamentumban. „Sátán sok embert vezet félre azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában, mindenkor megőrizte az igazság alapelveit – kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében –, és bemutatta, hogy annak biztos következménye a halál” (Ellen White: Pátriárkák és próféták, 522. o.).
Ákán története figyelmeztetésként szolgál a bűn sötét természetére vonatkozóan, ugyanakkor rávilágít Isten kegyelmére. Századokkal később, Isten Hóseás prófétán keresztül megígéri, hogy Akor völgyét („nyomorúság”), a helyet, ahol Ákánt és családját megkövezték és eltemették, a reménység kapujává változtatja (Hós 2:15). Ő valóban a változás Istene.
Alkalmazás
A bűn és a megváltás
Fentebb említett könyvében George Knight azt állítja, hogy a bűn és a megváltás meghatározásának kulcseleme ugyanaz a szó: a szeretet. Véleménye szerint a bűn a szeretetnek egy téves dologra, főként az énre történő irányítása, a megváltás viszont a helyes cél – az Isten – felé fordulást jelenti.
1. Egyet értesz ezzel a kijelentéssel? Magyarázd meg a válaszodat!
2. Ha egyetértesz, mondd el, hogyan alkalmazod ezt az elvet az életedben!
A bűn súlya
„Egy szemtelen fiatalember megkérdezte a prédikátorától: »Azt állítja, hogy a megtéretleneknek viselniük kell a bűn terhét. Én ugyan semmilyen terhet nem érzek. Milyen nehéz a bűn? 5 kiló? 40?« A lelkész egy kérdéssel válaszolt az ifjúnak: »Ha egy négy mázsás súlyt ráteszel egy halottra, érezné a nyomását?« A fiatalember ezt válaszolta: »Semmit sem érezne, hiszen halott!« Ekkor a prédikátor levonta a következtetését: »Ugyanilyen halott az a lélek is, amely nem érzi a bűn súlyát, és közömbös a bűn jelenlétét illetően.« A fiatalember szótlanul távozott” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, Baker Books, Grand Rapids, MI, 2000, 334–335. o.).
1. Hogyan segítene megértenünk a bűn valódi természetét, ha mindennap elmélkednénk Krisztus életéről, főként élete utolsó szakaszáról, ahogy azt Ellen White is tanácsolta (ld. Jézus élete, 83. o.)?
2. Sátán napjainkban is ráveszi az embereket, hogy könnyelműen viszonyuljanak a bűneikhez. Hogyan teszi mindezt? Hogyan kerülhetjük el Sátán csapdáit?
Studiul 6, 1-7 november
