Bűn a gyülekezetben

Sosem könnyű szexuális természetű problémákkal foglalkozni – nehéz volt Pál számára is, ahogy nekünk is az. Ilyenkor fontos a Szentíráshoz való hűség, és az, hogy imádkozva, szeretettel viszonyuljon a kérdéshez. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a helyreállítás a cél.

1Korinthus 5. fejezetében Pál világossá teszi, hogy a szexuális természetű botrányok esetében szükséges egyházi fegyelmet gyakorolni. Kijelenti, hogy ki kell zárni a vérfertőző férfit (1Kor 5:2), ítéletet kell hozni az ügyében (1Kor 5:3, RÚF, ÚRK), átadva Sátánnak (1Kor 5:5). „Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül” (1Kor 5:13, RÚF). A gyülekezet tagjainak azt mondja, hogy „ne tartsatok kapcsolatot” azzal az emberrel (1Kor 5:9, ÚRK), „Az ilyennel még együtt se egyetek” (1Kor 5:11, ÚRK). Pál erős szavakat használ, amelyek a mai fül számára támadónak tűnhetnek, de mindez az adott történelmi kor összefüggésében értendő. Azt se felejtsük el, hogy itt egy kirívóan bűnös életű emberrel van dolga. A szélsőséges helyzetekben általában szükséges a kemény beszéd. Mindenesetre segíthet néhány kifejezés rövid magyarázata.

„Kivetni közületek” (1Kor 5:2, ÚRK; lásd még 13. vers). Ezzel a gyülekezeti fegyelmezésre utal. „Átadjuk az ilyet a Sátánnak” (1Kor 5:5). Ez az ember nem mindennapi büntetést érdemelt. Pál szavaiból megtudjuk, hogy Isten védelme alatt marad, ha engedelmes életet él, hanem sebezhetővé tette magát Sátán támadása előtt. Ez a kifejezés csupán azt jelenti, hogy „arassa le, amit vetett!”, „ne tartsatok kapcsolatot” vele (1Kor 5:9), „az ilyennel még együtt se egyetek” (1Kor 5:11, ÚRK). Veszélyesnek tartották az erkölcstelen életű emberekkel való szoros kapcsolatot, mivel a befolyásuk másokat is hasonló életvitelre késztethet. Az ókori világban a közös étkezés a közös értékrend kifejezése volt. Mind fogékonyak vagyunk a környezetünkből jövő hatásokra, és a lehető legjobban védekeznünk kell azok ellen, főleg ilyen kérdésekben. „Hogy a lélek megtartasson” (1Kor 5:5, ÚRK). A gyülekezeti fegyelmezés célja a helyreállítás; azzal a szándékkal kell történnie, hogy észre vétesse a vétkezővel, jó esetben elforduljon bűnös életmódjától. Valószínűleg Pál ezt értette „a test veszedelmére” (1Kor 5:5, ÚRK) kifejezés alatt. Az is lehet, hogy 1Korinthus 5. fejezetében szereplő vérfertőző férfira utal, akire később megtértként utal (lásd 2Kor 2:5-10). A gyülekezeti fegyelmezés akkor éri el a célját, ha a vétkező újból betagolódik a közösségbe.

EGW idézet

Isten meghív, hogy jöjjünk hozzá szívünk bűnterheivel és nehézségeivel. A bűn miatt félünk mennyei Atyánktól. Amikor vétkezünk, próbálunk elrejtőzni. De bátorít, hogy bármilyen bűnt követünk el, jöjjünk Őhozzá Jézus Krisztus által. Csak akkor szabadulunk meg a bűneinktől, ha elé hozzuk azokat. Kain a mennyei feddés hatására beismerte a gyilkosság bűnét, mégis elmenekült Isten elől, mintha így akart volna megszabadulni vétkétől. Ha viszont bűntudatával az Úrhoz fut, megbocsátást nyerhetett volna. Amikor a tékozló fiú rájött nyomorúságos állapotára, így szólt: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz” (Lk 15:18). Megvallotta vétkét, és újra megtalálta a helyét az atya szívében.
Ha azt szeretnénk, hogy imáink elfogadást nyerjenek, tennünk kell valamit: meg kell vallanunk egymásnak a vétkeinket. Ha szóban vagy tettekben vétettem az embertársam ellen, neki kell azt megvallanom. Ha ő vétett ellenem, akkor neki kell bevallania bűnét. Ha van rá mód, akkor a vétkezőnek kell kezdeményeznie a helyreállítást. Utána pedig töredelmesen meg kell vallania Isten előtt is a bűnt, hiszen az Ő törvénye lett áthágva. Hittestvérünk ellen vétkezve Isten ellen is vétkezünk, ezért Őtőle is bocsánatot kell kérnünk. Bármit is követtünk el, ha megtérünk és hiszünk Krisztus engesztelő vérében, megbocsátásra lelünk… Istenhez csak egy módon közeledhetünk. Imáink csak egyetlen név, az Úr Jézus, a mi Közbenjárónk neve által jutnak fel Istenhez.
Krisztus úgy van bemutatva, mint aki szeretettel lehajol mennyei trónjáról a földre, és segítséget küld minden szükségben levő léleknek, aki hittel kéri azt. – That I May Know Him, 260. o.

Krisztusnak a vétkezőket illető tanítása kifejezettebb formában ismétli az Izráelnek Mózes által adott oktatást: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” (3Móz 19:17) Vagyis, ha valaki elhanyagolja a Krisztus által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket, bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket megakadályozhattunk volna, éppen olyan felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük volna el őket.
 
A hiba elkövetőjének kell elmondanunk a bűnt. Nem szabad megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk magunk között, még azután sem ismételgethetjük másoknak, hogy elmondtuk a gyülekezetnek. A keresztények bűneinek megismerése csak botránkozás okozója lehet a hitetlen világban, s ha állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, az csak kárunkra válhat, mert szemlélés által változunk meg. Miközben egy testvér hibáit akarjuk kijavítani, Krisztus Lelke arra indít, hogy védelmezzük, amennyire csak lehet, saját testvéreinek bírálatától is, mennyivel inkább a hitetlen világ ítélkezésétől. Mi magunk is tévelygünk, szükségünk van Krisztus irgalmára, megbocsátására, s ahogyan szeretnénk, hogy Ő bánjon velünk, parancsa szerint nekünk is úgy kell bánnunk egymással. – Jézus élete, 441. o.

1Kor 6:1-11 verseiben Pál tovább taglalja, hogyan foglalkozzanak a keresztények az egyháztagok eseteivel.

3. Olvassuk el 1Kor 5:3, 12-13 , verseit és 6:1-13 verseit! Mit akart Pál megtanítani a korinthusiaknak – és nekünk is?

1Kor 6:1 versében a görög pragma szó fordítása: „dolog” (KAR), „ügy” (RÚF, ÚRK). Fontos megjegyezni, hogy 1Kor 6:1-11 szakasza nem büntetőjogi esetre vonatkozik. Róm 13:1-5 verseiben Pál megerősíti a polgári törvényszékek fennmaradását büntetőjogi esetekben. Az apostol a nemi erkölcs körébe tartozó eset után a pereskedés kérdésére tér rá, amint Mózes is tette 5Móz 22:22-24 verseiben. Ez is mutatja, hogy mennyire a Szentírás alapján kezelte a gyülekezeti problémákat.

1Kor 6:1-11 szakasza az erkölcstelenség körébe tartozó esetek (1Korinthus 5. fejezet és 6:12-20) között jelenik meg, ami azt sejtetheti, hogy az „ügy” 1Kor 6:1 versében szintén erkölcstelenséggel kapcsolatos. Nem tudjuk biztosan, hogy mi volt az, egy kisebb, polgári törvénybe ütköző eset, mint pl. tulajdonjogi vita, vagy erkölcsi kérdés.

Bármiről volt is szó, Pál nem örült annak, hogy a gyülekezeti tagok polgári bíróságra mentek vele. Vajon nem oldhatták volna meg maguk között keresztény testvérekként, ahelyett, hogy „a hitetlenek” elé vigyék az ügyet (1Kor 6:1, ÚRK)?

Az is meglehet, ahogy egyesek feltételezik, hogy 1Kor 6:1 versében a két perlekedő fél az apa és a fia, akiknek az ügyére 1Kor 5:1 verse utal. Azonban nem kell ezt pontosan tudnunk ahhoz, hogy megértsük a lényeget. Pál fontosnak tartotta, hogy a kívülállók milyennek látják az egyházat mint keresztény közösséget. A keresztények ne teregessék ki a szennyesüket a kívülállók előtt (1Kor 6:6), és a saját dolgaikban hozandó ítéletért ne forduljanak világi hatóságokhoz. A római világban általában a magasabb rangúaknak, a gazdagoknak, a politikusoknak kedveztek. A keresztényeknek viszont krisztusi módon kell ítélkezniük, ezzel is megkülönböztetve magukat a világi mintáktól.

Gondoljunk a bűnlajstromra 1Kor 5:10-11 és 6:9-10 verseiben! Miért említi Pál a nemi erkölcsbe ütköző vétkeket a bálványimádás, lopás, kapzsiság és zsarolás között?

EGW idézet

A mennyei természet részeseiként minden tekintetben Istent kell dicsőítenetek, mert meg kell bizonyosodnotok arról, hogy bűneitek bocsánatot nyertek, ami az isteni szeretet bizonyítéka is egyben. Ámde a tapasztalatainkban nincs jelen az az öröm, aminek lenni kellene. Krisztus azt mondja, hogy ha Ő bennünk lakozik, akkor a mi örömünk teljes. Legyünk tehát részesei a mennyei természetnek, hiszen megszabadultunk a világi kívánságokban rejlő romlástól. Ne gyalázzuk Krisztust következetlen élettel, földi és testi gyönyörökkel. Emelkedjünk a világot megfertőző légkör fölé, és éljünk az Isteni sugallat szerint. Táplálkozzunk az élet kenyerével.
Krisztus kijelentette, hogy ha az Ő testét esszük és a vérét isszuk, akkor örök életünk lesz. Igéje számunkra olyan, mint az élet fájának levelei, ha elfogadjuk Krisztust személyes Megváltónknak. Ha a mennyből alászálló kenyeret fogyasztjuk, élő kapcsolatunk lesz Istennel. Akkor az örök élet beköltözik az életünkbe. Angyalseregek jelenlétében fogunk élni, és angyalok őrködnek fölöttünk.
Isten szeret bennünket, mi azonban nem értékeljük ezt a szeretetet. Elveszítjük a lelkiséget. Az Úr annak elismerését várja el tőlünk, hogy minden emberi lény az Ő tulajdona, és neki elvárásai vannak. A magáénak tart bennünket, hiszen áron vásárolt meg. „Nem a magatokéi vagytok… dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” Megteszed ezt? Hittel fogsz imádkozni? Dicsőíteni fogod Krisztust a hiteddel? – Lift Him Up, 109. o.
 
Azon gondolkodom, hogy mennyire nem értékeljük Isten Igéjének az egymással ápolt kapcsolatokra vonatkozó határozott kijelentéseit. Az emberi szívben lakozó önzés arra késztet, hogy magunkra összpontosítsunk; és még azoknál is, akik látszólag szoros kapcsolatban állnak Istennel, néha fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy csak magukra gondolnak, és nem veszik észre mások szükségleteit. Az emberiség nagy hálózatában össze vagyunk kapcsolva egymással, és a kapcsolatainkban is krisztusi lelkületre kell törekednünk. Ha becsukod a szemed a szükségben levők és a veszendők előtt, ha a közönyöd vagy önzésed miatt nem figyelmezteted a bűnöst, te magad kísérted meg őt, hogy ezt mondja: „Senki sem törődik az én lelkemmel.” Ezzel viszont Istent gyalázod és az Ő művére hozol szégyent. A legszentebb hittel kell építenünk egymást.
Ha nincs közöttünk tökéletes összhang, akkor nem lenne szabad úgy éreznünk, hogy ez nem a mi hibánk. Ha mások gondolatai és érzelmei nem egyeznek meg a mienkkel, nem kellene azt hinnünk, hogy mindenki más téved, és csak nekünk van igazunk. Szüntelen a helyes úton kell tartanunk az elménket, hogy ezzel is válaszoljunk Krisztus imájára (Jn 17:21-23). Meg kell ismernünk az igát, amit Krisztus elrendelt hordozás végett, jóságot, szeretetet és érdeklődést kell tanúsítanunk hittestvérünk irányába. Mindennapi cselekedeteinket vezérelje a szeretet. A hit és a szeretet tűzben megpróbált arany. Ha látjuk, hogy valaki vétkezik, ne hagyjuk szó nélkül, hanem próbáljuk kivezetni őt a sötétségből a világosságra. Törődjünk mások érdekeivel éppen úgy, ahogy a magunkéval. Nem értékeljük úgy az emberi lelkeket, ahogy kellene. Egyesüljünk testvéri szeretetben, legyünk elnézőek, hosszútűrők és szelídek mások vétkeivel, és igyekezzünk egymás terhét hordozni (lásd: Ef 5:1-2). – This Day with God, 274. o.

4. Olvassuk el 1Thessz 4:1-8 szakaszát! Mit mond ez a rész a megszentelődés és az erkölcstelenségtől való tartózkodás közötti kapcsolatról?

Ugyan Pál ezt másoknak írta, de az elvet széles körben, minden keresztény alkalmazhatja. Ez elvezet azokhoz a kérdésekhez, hogy Mi történt Korinthusban? Miért volt ilyen sok probléma? Korinthusban némelyek nyilván úgy gondolták, hogy mivel az evangélium felszabadította őket, már bármit megtehetnek. Érvelésük szerint, ha a gyomor az eledel elfogyasztását szolgálja, akkor a test a paráznaságért, a paráznaság pedig a testért van (1Kor 6:13, RÚF). Pál erre azt feleli, hogy ez a keresztény szabadság félreértelmezése. A keresztény identitással összeegyeztethetetlen a szexuális életben való hűtlenség, mert ez visszaélés az evangéliumi szabadsággal (Róm 8:2; Gal 5:13). Isten megszabadít bennünket a bűntől, nem arra „szabadított fel”, hogy bűnt kövessünk el (Róm 6:18, 22; 8:2). Valójában „a test… az Úrért [van], az Úr pedig a testért” (1Kor 6:13, RÚF). Mi Krisztushoz tartozunk (1Kor 6:15), és annak, hogy kik vagyunk, szükségképpen meg kell határoznia, hogy miként cselekszünk. Az egyik elválaszthatatlanul kapcsolódik a másikhoz. 1Korinthus 6. fejezete ezt mutatja be három különböző módon.

Először is úgy azonosítja a hívőket, hogy „megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6:11, ÚRK). Az 1Kor 6:9-10 verseiben felsorolt bűnöknek, valamint a 12-20. versekben elítélt erkölcstelenségnek nincs helye azoknak az életében, akik megtisztultak, megszentelődtek és megigazultak. Másodszor: mi „Krisztus tagjai” (1Kor 6:15) vagyunk, és ez azt jelenti, hogy Krisztussal kell egyesülnünk (1Kor 6:17). A paráznaság ennek az egységnek a megtörése (1Kor 6:,13, 15). Aki házasságon kívüli kapcsolatra lép valakivel, azzal „egy testté” lesz (1Kor 6:16). A Szentlélek által Krisztussal való egységnek kell meghatároznia a keresztény etikát szexuális kérdésekben. Harmadszor pedig, testünk „a Szentlélek temploma” (1Kor 6:19-20, ÚRK). Csak úgy lehetünk hűségesek, szentek a nemi életünkben, ha a Szentlélek által bensőséges kapcsolatban vagyunk Krisztussal. Pál másutt arra utalva, hogy a Szentlélek temploma, ezt kéri: „Szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Róm 12:1, ÚRK).

Gondoljunk csak bele, mennyi rombolást okozott a paráznaság az emberiség életében! Mit árul el ez nekünk arról, hogy mennyire súlyos ez a probléma a keresztények számára?

EGW idézet

Ez az üzenet minden gyülekezetünket érdekli. A legjobban akkor használod hallószervedet, ha nem másra, hanem Isten hangjának figyelmes hallgatására fordítod, mely Igéjében szól hozzád. A győzők számára gazdag és bőséges ígéret van benne. Nem elég a harcmezőre lépni, hanem mindvégig küzdeni is kell. Nem szabad ismernünk a megadást. A hitnek szép harcát a legvégéig meg kell küzdenünk. Dicső győzelmet csak a győzőnek ígértek. „A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2:7) A megváltás munkája folytán sokkal több történik, mint csupán annak visszaállítása, ami Ádám bűnbeesésekor elveszett. Aki a trónon ül, ezt mondja: „Ímé, mindent újjá teszek.” (Jel 21:5)
Figyeljük meg magunkat közelről és kritikusan. Mikor megszegtük keresztségi fogadalmunkat, nem az eskünket szegtük-e meg? Meghaltunk-e a világnak és élünk-e Krisztusnak? Keressük-e az odafentvalókat, ahol Jézus az Isten jobbján ül? Tarte a horgonykötél, mely az örök Sziklához köt minket? Sodore minket az ár a pusztulás felé? Nem kellene-e nekifeszülnünk, hogy felfelé haladjunk az árral szemben. Ne habozzunk tovább, hanem használjuk teljes erőnkből az evezőnket, és tegyük meg a legközelebbi munkánkat, mert egyébként reménytelen hajóroncsok leszünk.
A mi dolgunk, hogy ismerjük fel bukásainkat és bűneinket, melyek sötétséget és lelki erőtlenséget okoznak, és kioltják első szeretetünket. Nem világiasság ez? Nem önzés ez? Az önhittség szeretete ez? Az elsőségért való küzdelem? A túlságosan aktív érzékiségünk? A nikolaiták bűne, mely Isten kegyelmét bujaságra fordította? Nem éltünk-e rosszul, nem éltünk-e vissza a nagy világossággal, az alkalmakkal és kiváltságokkal a bölcsességre és vallásos ismeretre való önelégült hivatkozással, miközben életünk és jellemünk következetlenek? Bármi is legyen az, amit addig dédelgettél és ápoltál, amíg megerősödött és uralma alá hajtott, határozott erőfeszítést kell tenned a legyőzésére, különben elveszel. – A Szentlélek eljő reátok, 361. o.

Láttam, hogy az utolsó napok veszélyeinek közepette élünk. A törvénytelenség elterjedésével a szeretet sok emberben meghidegül. Krisztus úgynevezett követőit… a népszerű bűnök veszélyeztetik, és eltávolodnak Istentől. Nem kellene ilyen befolyásnak engedniük. E hanyatlás oka az, hogy ők nem tartják távol magukat ezektől a bűnöktől. Szeretetük kihűl a bűn szaporodása miatt, és ez azt bizonyítja, hogy valamilyen módon ők maguk is részesei ennek a törvénytelenségnek, máskülönben szeretetük Isten iránt, és lelkesedésük a munkájáért nem szenvedne ilyen kárt.
Egy szörnyű jelenetet láttam a világ állapotáról. Az erkölcstelenség mindenhol jelen van. A szabados viselkedés meghatározó bűne ennek a századnak. A kicsapongás még soha nem emelte fel a fejét ilyen arcátlanul. Mintha egyesek el lennének kábítva, azok pedig, akik szeretik az igazságot, mintha elveszítették volna bátorságukat a bűnök ereje és terjedése láttán. Az elharapózó törvénytelenség nemcsak a hitetleneket és a gúnyolódókat érinti. Pedig jó lenne, ha ez történne, de sajnos nem így van.
Minden kereszténynek meg kell tanulnia kordában tartani a szenvedélyeit, és elvek szerint élni. […]
Isten olyan testet bízott rátok, amelyet a legjobb körülmények között kell fenntartanotok munkája és megdicsőítése érdekében. – Krisztusi élet, 150. o. (máj. 15.)

A paráznaságtól való óvás összefüggésében hangzik el Pál kijelentése, miszerint testünk a „Szentlélek temploma” (1Kor 6:19, ÚRK). Csak a Szentlélek templomaként élhetünk szent életet. Az egyház keresztény közösség, amely különbözik a környezetétől. Ezt a Szentlélek jelenléte teszi lehetővé.

5. „Kerüljétek a paráznaságot” (1Kor 6:18). Hogyan világít rá 1Kor 6:19–7:9 szakasza ennek a gyakorlatban való megvalósítására?

Egyházként hogyan védhetjük meg magunkat a szexualitás terén a Bibliától eltérő nézetektől, amelyek eluralkodtak kultúránkban?

EGW idézet

Ha a házasulandók nem akarnak szomorú és boldogtalan érzést az esküvő után, akkor azt most kell komoly és alapos megfontolás tárgyává tenniük. A meggondolatlan lépés a legbiztosabb eszköze annak, hogy romba döntse a fiatal férfiak és nők életét. Az élet teherré és átokká válik. Senki sem tudja annyira elrontani egy nő boldogságát és hasznosságát, vagy teheti életét szívszaggató teherré, mint a saját férje. És századrésznyire sem tudja más lehűteni egy férfi reményeit és törekvéseit, megbénítani erőit és tönkretenni befolyását és kilátásait, mint a saját felesége. Sok férfi és nő az esküvő órájától számolja élete sikerét vagy kudarcát és eljövendő élete reményét.
Szeretném az ifjúsággal megláttatni és megéreztetni az őket fenyegető bajokat, különösen a boldogtalan házasság veszélyét.
A házasság befolyást és hatást gyakorol életedre úgy a mostani, mint az eljövendő világra. Az őszinte keresztény nem viszi véghez terveit addig, amíg meg nem győződött arról, hogy Isten helyeslie eljárását. Nem ő választ házastársat magának, hanem érzi, Istennek kell választania számára. Ne keressük a magunk kedvét, mert Krisztus sem önmagának akart tetszeni. Nem mondom, hogy valaki vegye el azt, akit nem szeret. Ez bűn lenne. De nem szabad megengednünk az ábrándnak és érzelmi természetnek, hogy romlásba sodorjon bennünket. Az Úr egész szívünket és legmagasztosabb érzelmeinket kívánja. – Boldog otthon, 43. o.

Mit tegyen a keresztény, amikor nehéz helyzetbe kerül, amely kipróbálja hitének szilárdságát és elvhűségét? Jelentse ki nyíltan, követésre méltó határozottsággal: „Én lelkiismeretes keresztény vagyok. Hiszem, hogy a hét hetedik napja a szombat. Hitünk és alapelveink ellenkező irányba vezetnek, ezért nem lennénk boldogok egymással, mert ahogy igyekszem megérteni és követni Isten akaratát, mind jobban más leszek, mint a világ, és átalakulok Krisztus képmására. Ha te ezután sem látsz semmi gyönyörűséget Krisztusban, semmi vonzóerőt az igazságban, akkor te a világot szereted, amit én nem tudok szeretni. Én Isten dolgait szeretem, amit te nem tudsz szeretni. A lelki dolgokat lelkileg ítéljük meg. Lelki ítélőképesség nélkül nem láthatod meg Istennek irántam támasztott követelményeit, sem kötelességemet Mesterem iránt, akinek szolgálok, ezért úgy éreznéd, hogy elhanyagollak téged vallási kötelezettségeim kedvéért, és így nem lennél boldog. Féltékeny volnál szeretetemre, amelyet Isten iránt tanúsítok, én pedig egyedül állnék hitbeli meggyőződésemben. Ha majd a nézeteid megváltoznak, ha szíved meghajol Isten követelményei előtt, és megszereted Megváltódat, akkor megújíthatjuk kapcsolatunkat.”
Így a hívő keresztény áldozatot hoz Krisztusért, amelyet lelkiismerete helyesel, és amely által megmutatja, hogy örök életét sokkal többre becsüli, semhogy kockáztatná annak elvesztését. Érzi, hogy jobb, ha házasság nélkül marad, semhogy érdekeit összekösse egy életre olyan személlyel, aki inkább választja a világot, mint Jézust, és őt is el akarja téríteni Krisztus keresztjétől. – Tanácsok a gyülekezeteknek, 122–123. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Figyelmeztető és kérlelő üzenet” c. fej., 197–203. o.

Krisztusi élet, „Tükröződjék bennünk Krisztus lelkülete és ereje” című fejezet, 32. o. (jan. 18.)

Érdekes, hogy 1Kor 5:10-11 és 6:9-10 verseiben a bűnök listájában a bálványimádás és a részegség mellett szerepel a paráznaság. Amint Pál utal rá 1Kor 10:7 versében (vö. 2Móz 32:1-6), a bálványimádó ünnepségeknél gyakran a féktelen dőzsölés, amit ott nyitott az erkölcstelen tetteknek (1Kor 10:8). „Lehetetlen a megszentelődés áldását élvezni, amíg az ember önző és mohó… Csodálatos, ahogyan az emberi szervezet képes ellenállni a rá nehezedő nyomásnak, de a túlzott falánkság és ivás makacs rossz szokásai minden téren gyengítik a test működését. A fékevesztett étvágynak és szenvedélyeknek kedvezve még magukat keresztényeknek vallók is gátolják a természet munkáját, gyengítik saját fizikai, értelmi és erkölcsi erejüket” (Ellen G. White: The Sanctified Life. 25–26. o.).

„Amikor az ember maradéktalanul megszabadul az önzéstől, amikor minden hamis isten kivet a lelkéből, az ilyen emberben van meg a szeretet által működő hit, ami megtisztítja a lelket minden erkölcsi és lelki szennyeződéstől” (Ellen G. White: The Home Missionary. 1893 november). 

„Isten fel akar bennünket emelni az Ő magasztos, tiszta, mennyei szintjére. Lelke állandóan ennek a célnak az eléréséért küzd velünk… Természetes hajlamaink magukban hordozzák az erkölcsi halál magját – hacsak nem változtatja meg azokat Isten Szentlelke” (Ellen G. White: 12. kézirat. 1888).

Naponkénti tanulmányozásra