Krisztus feltámadásának ereje
Text de memorat
„Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is… Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok” (1Kor 15:14-17).
E heti tanulmányunk
Lukács 24:44-47; 1Korinthus 15; Kolossé 2:12; 1Thesszalonika 4:13-17; 2Timóteus 1:12; Jelenések 20:5-6
Milyen különös, hogy a maga korában még Pálnak is foglalkoznia kellett azokkal, akik tagadták a halottak feltámadását. Ugyanis az akkoriban élők látták, hogy mit tesz a halál az emberi testtel. Tudták, hogy a holttest először bomlásnak indul, majd porrá szárad, és szinte semmivé lesz. Azzal is tisztában voltak, hogy az elhunytak már régen meghaltak, a legtöbben sokkal hosszabb ideje halottak, mint amennyit éltek. A holtak feltámadása nem tűnt valószínűbbnek a számukra, mint a mi korunkban élőknek, legalábbis emberi nézőpontból. Ezzel a kérdéssel akart Pál foglalkozni. Ez alapvetően fontos téma volt. Ha Jézus nem támadt fel, akkor nem az, akinek mondta magát, a kereszten semmi hatása nincs, a bűneinkért nem fizetett meg. Ebben az esetben csak a kétségbeesés maradna számunkra. Ámde Urunk feltámadt, felment a mennybe, és visszatér majd, hogy hazavigyen bennünket. Ezen a héten 1Korinthus 15. fejezetére és Krisztus feltámadásáról szóló tanítására összpontosítunk. Korinthusban voltak néhányan, akik a környező pogány világ hatására tagadták a feltámadást. Nekik válaszolva Pál megerősíti, hogy Krisztus valóban feltámadt, és Ő az egyetlen reményünk az üdvösségre.EGW idézet
Amikor a keresztény aláveti magát a keresztség magasztos szertartásának, az univerzum három legnagyobb hatalma – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – jóváhagyását fejezi ki ezzel az aktussal szemben, és ígéretet tesz, hogy gyakorolni fogja tekintélyét, míg törekedni fog felmagasztalni Istent. Eltemettetik Krisztus halálában, és feltámad egy új életre.
A menny három legnagyobb hatalma megígéri, hogy biztosítani fogja a keresztény számára azt a támogatást, amelyre szüksége van. A Lélek a kőszívet hússzívvé változtatja. Isten Igéjét magáévá téve, a keresztény olyan tapasztalatot szerez, amely hasonlítani fog az isteni modellhez. Amikor Krisztus hit által a szívben lakozik, a keresztény Isten temploma lesz. Krisztus nem lakik a bűnös ember szívében, hanem csak ott, ahol az egyén alárendeli magát a menny befolyásának.
Az a világosság, amelyet az igazi keresztény terjeszt, bizonyságot tesz a Krisztussal való egységről. Az én meghal, Krisztus pedig feltámad benne… „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1Jn 3:2) Akkor azok, akiknek élete el volt rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hitnek szép harcát, együtt fognak ragyogni Isten országában a Megváltó dicsőségével.
Testvéreim, Isten célja veletek az, hogy életetek által mások jobbá váljanak, hogy megmutatkozzon bennetek Krisztus képmása, a dicsőség reménysége. Célja az, hogy Pál apostollal együtt elmondhassátok: „élek…de nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2:20). Teljes megelégedettséggel, Krisztus szeretetében megpihenve, azzal a hittel, hogy Megváltónk és Életadónk munkálkodni fog lelketek üdvösségéért, tudni fogjátok, mit jelent megállni a láthatatlan Isten előtt, miközben egyre közelebb kerültök hozzá… Az a megelégedettség, amelyet Krisztus ad, egy végtelen ajándék, mely drágább az aranynál, ezüstnél és a drágaköveknél.
Életünk csak akkor tiszta, ha Isten befolyása alatt vagyunk, és akkor boldog, amikor kapcsolatban vagyunk vele. A ragyogás, amellyel azok rendelkeznek, akik tapasztalatokban gazdagok, nem más, mint az igazság Napja fényének visszatükrözése. Annak fénye a legragyogóbb, aki a legközelebb van Krisztushoz. – Krisztusi élet, 107. o. (ápr. 3.)
Pál az evangéliumra mutatva kezdi 1Korinthus 15. fejezetét. Leírja, hogy az evangéliumot 1) hirdette a korinthusiaknak; 2) amit ők elfogadtak; 3) amelyben megálltak; és 4) ami által üdvösséget nyertek (1Kor 15:1-2). Ez a nyitás felkészíti az olvasót arra, ami a fejezetben később következik, és bemutatja, hogy Krisztus feltámadása elengedhetetlen az üdvösségünkhöz (lásd Róm 10:9-10). Krisztus feltámadása az evangélium üzenetének annyira létfontosságú része, hogy tagadása ellentétes a Krisztusba vetett hittel.
1. Olvassuk el Lk 24:44-47, Róm 1:1-4 és 1Kor 15:1-4 verseit! Mi a közös bennük?
2. Olvassuk el 1Kor 15:2, 11 verseit! Miért helyezi Pál egymás mellé a prédikálás és a hit fogalmait? Milyen kapcsolat van a kettő között?
Mennyi okunk van hinni Krisztus feltámadásában? Mi mindent hiszünk el, legyen az akár világi, akár szent dolog, noha a saját szemünkkel nem láttuk?
EGW idézet
[A tanítványoknak] bizonyítaniuk kell a világ előtt Krisztus élete eseményeit, halálát és feltámadását, az ezekre vonatkozó jövendöléseket, a megváltási terv csodáit és Jézus bűnbocsátó hatalmát. Hirdetniük kell a béke és üdvösség evangéliumát, bűnbánat és Krisztus ereje által.
Krisztus a mennybemenetele előtt kiosztotta tanítványainak megbízatásukat. Tudatta velük, hogy ők a végrehajtói akaratának, amellyel a világra hagyományozta az örök élet kincseit. Ti voltatok tanúim – így mondta –, hogy életemet feláldoztam a világért. Láttátok fáradozásomat Izráelért, noha népem nem akart hozzám térni, hogy elnyerje az örök életet. Bár a papok és főemberek kényükkedvük szerint bántak el velem, és elvetettek engem, mégis még egyszer alkalmat kell nyújtani nekik, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy mindazokat szívesen fogadtam, akik bűneiket megvallották. Aki hozzám tér, azt el nem taszítom. Reátok ruházom e kegyelmi üzenet továbbítását. Zsidónak, valamint pogánynak tovább kell azt adnotok – Izráelnek először, azután minden népnek és nyelvnek. Az összes hívő egyetlen gyülekezetbe tömörüljön.
Ez a megbízatás az evangelizációra: Krisztus országának nagy missziós okirata. A tanítványok buzgólkodjanak a lelkekért, és a kegyelmi meghívást juttassák el mindenkihez. Ne várjanak arra, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek, hanem menjenek üzenetükkel hozzájuk.
Krisztus nevében végezzék munkájukat. Minden szavuk, minden cselekedetük Krisztus nevére hívja fel a figyelmet. Neve az éltető erő, amely által a bűnösök megmenthetők. Hitük Krisztusban, a kegyelem és erő forrásában gyökerezzen. Minden kérelmet az Ő nevében tárjanak az Atya elé, mert akkor meghallgatja őket Isten. Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kereszteljenek. Krisztus neve legyen jelszavuk, ismertetőjelük és összetartó kötelékük; cselekedeteikre a felhatalmazás, és eredményük forrása. Országában semmit ne ismerjenek el, amelyen nincs rajta nevének felirata! – Az apostolok története, 27–28. o.
1Kor 15:9-19 szakaszában Pál azt magyarázza el, hogy milyen súlyos és rettenetes következményei vannak a feltámadás tagadásának. Feltámadás nélkül a hívőknek semmi reménye a jelenben, a jövőben pedig még annyi se.
3. Olvassuk el 1Kor 15:9-19 szakaszát! Mit veszítünk, ha Krisztus nem támadt fel?
Hogyan lehetne megérteni 1Korinthus 15. fejezetének üzenetét, ha a halottak azonnal a mennybe (vagy a pokolra) szállnának? Miért annyira fontos tanítás tehát az, hogy a halottak alszanak?
EGW idézet
Reménységet kaptunk, az örök élet reménységét. Üdvözítőnket semmi más nem tölti el elégtétellel, csak az, hogy ezt az áldást kínálhatja fel számunkra, viszont a mi kötelességünk hittel belekapaszkodni az ígéret adójába. Számíthatunk szenvedésre, mert akik Ővele osztoznak a szenvedésben, osztozni fognak dicsőségében is. A bűnös és veszendő ember számára megszerezte a megbocsátást és a halhatatlanságot, de a mi kötelességünk hit által elfogadni ezeket az ajándékokat. Ha Őbenne hiszünk, lelkünk ebbe a reménységbe horgonyozhat szilárd, erős hittel. Bízhatunk abban, hogy Isten elfogad bennünket, de nemcsak ezen a világon, hanem a mennyei világban is, mivel hatalmas árat fizetett az üdvösségünkért. A Krisztus engesztelő áldozatába és közbenjáró munkájába vetett hit megerősít, amikor a küzdő egyházban kísértések törnek ránk. Nézzünk hittel az előttünk álló dicsőséges reménységre, és abba kapaszkodjunk. […]
A mennyországot nem saját érdemeink, hanem Jézus Krisztus érdemei alapján nyerjük el… Ne bízzatok önmagatokba, hanem csak abba, aki a kárpit mögé lépett. Beszéljetek egymásnak ama boldog reménységről, Urunk, Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenéséről.
Igaz, hogy hatalmas erkölcsi veszélyeknek vagyunk kitéve, és igaz, hogy az a veszély fenyeget, hogy megvesztegethetőkké válhatunk. De ez csak akkor jelent veszélyt számunkra, ha önmagunkban bízunk, és nem tekintünk el saját emberi erőfeszítéseinktől. Ebben az esetben a hitünk zátonyra fut. […]
Örök életünk reménysége Krisztusban van… Reménységünk a lélek horgonya, amely erőteljesen és töretlenül hatol át a templom kárpitján, és így a viharvert lélek az isteni természet részesévé válik. Immár Krisztusban horgonyoz. A kísértések tajtékzó hullámai közepette nem csapódik a szikláknak, és nem ragadja el az örvény, hanem a hajója túljut a viharos hullámokon. – That I May Know Him, 79. o.
Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely olyan dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban. – Maranatha, 99. o. (ápr. 1.)
Ha Jézus nem élne, pusztán illúzió volna minden várakozás a jövőre nézve (1Kor 15:12-19). „Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül” (1Kor 15:20, ÚRK). Feltámadása történelmi esemény volt, következésképpen biztosak lehetünk abban, hogy a Krisztusban meghaltak mind feltámadnak majd visszajövetelekor (1Kor 15:20-23).
4. Olvassuk el 1Kor 15:20-23 verseit! Mit jelent az, hogy Jézus „az első zsenge”?
Gondolkozzunk Pál szavain 2Tim 1:12 versében! Hogyan lehetett ennyire biztos a jövőben? Mi hogyan lehetünk biztosak benne?
EGW idézet
Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, valamint egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Őket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. […]
A Krisztussal együtt feltámadott halottak bementek a városba, és megjelentek sokaknak, és elmondták mindenkinek, hogy „Krisztus feltámadott a halottak közül, és mi is vele együtt támadtunk fel”. Látva őket, némelyek megrémültek. A feltámadottak nemcsak saját feltámadásukról tettek megcáfolhatatlan bizonyságot, hanem a keresztre szegezett Megváltójuk feltámadásáról is. Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. Ezek a bizonyítékok több részről érkeztek, például attól az 500 személytől, akik Galileába gyűltek össze, hogy találkozzanak feltámadt Urukkal. Ezt a bizonyságtevést nem lehetett elfojtani. Krisztus feltámadásának szent jelenetei örökre fennmaradtak.
A feltámadottak pedig mindazok feltámadását képviselték a világegyetem előtt – mintegy biztosítékként –, akik személyes Megváltójukként hisznek Krisztusban. Ugyanaz a hatalom, mely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, egyházát is fel fogja támasztani. Az egyház, mint Krisztus menyasszonya vele együtt fog megdicsőülni minden hatalmasság, erő és név felett, nem csak ezen a földön, hanem a menynyei udvarokban, az odafelvaló világban. […]
Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Ugyanezt – Krisztusnak a halottakból való feltámadását – ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején… Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak. […]
Miközben Krisztus tanítványait megáldva felemelkedett, angyalsereg vette Őt körül felhőként. Jézus magával vitte a foglyok sokaságát. Ő vitte az Atyához az elaludtak zsengéit, mintegy bizonyságul arra, hogy győzött a halál és a sír felett. – Christ Triumphant, 286. o.
Krisztus feltámadt a halottak közül első zsengéjeként azoknak, akik elaludtak. Előképe volt a kévelengetésnek. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt. Több mint ezer évig hajtották végre ezt a jelképes ceremóniát. A szántóföldekről az első megérett, magvas gabonakalászokat összegyűjtötték. Amikor az emberek felmentek Jeruzsálembe, akkor az első termésből kötött kévéket lengették hálaáldozatként az Úr előtt. Amíg ez a felajánlás meg nem történt, a sarlóval nem érinthették meg a gabonaszálakat, nem gyűjthették és köthették azokat kévékbe. Az Istennek felajánlott kévék ábrázolták azt a nagy lelki aratást, amelynek a kalászait és kévéit be kellett takarítani Isten országa számára. Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. – The Faith I Live By, 180. o.
1Kor 15:35-39 verseiben Pál a feltámadott testről tart rövid értekezést. Ezt a szakaszt két kérdéssel kezdi: „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek elő” (1Kor 15:35, ÚRK)? E kérdésekre 1Kor 15:36-49 részében felel.
5. Olvassuk el 1Kor 15:36-41 verseit! Hogyan adja meg a választ ez a rész 1Kor 15:35 kérdéseire?
Pál arról biztosít, hogy testünk tökéletessé lesz. Hogyan segít ez a gondolat, hogy a mostani fizikai korlátozottságaink között is ki tudjunk tartani?
EGW idézet
Jézus feltámadása előképe mindazok végső feltámadásának, akik őbenne aludtak el. A halálból megszabadult Üdvözítő arckifejezése, modora, beszéde mind ismerős volt tanítványai számára. Amiként Jézus Krisztus feltámadt halottaiból, úgy azok is fel fognak támadni, akik Őbenne aludtak el. Miként a tanítványok megismerik Jézus Krisztust, mi is felismerjük barátainkat. Lehetséges, hogy nyomorékok, betegek vagy csúnyák voltak ebben a múló földi életben, azonban tökéletes egészségben és arányosságban támadnak fel, mégis teljesen megőrizték megdicsőült testükben is azonosságukat.
Urunk második eljövetelekor minden drága halottunk meghallja majd az Ő hangját, és előjönnek a dicsőséges és halhatatlan életre.
Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd egyházát is, és megdicsőíti azt vele minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adatott, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.
Tisztességgel fogad majd bennünket, és a dicsőség hervadhatatlan koronáját helyezi a fejünkre. – The Faith I Live By, 180. o.
A feltámadáskor megőrizzük a személyiségünket, jellemünket, noha nem ugyanazokból az anyagi részecskékből épül fel a testünk, ahogy a sírba szálltunk. Isten csodálatos művei titkok számunkra. Az ember lelke, jelleme Istennél őriztetik meg. A maga idejében előhívja a halottakat, hogy ismét az élet leheletét adja nekik, és élettel ruházza fel a száraz csontokat. Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől és hibától mentesen. Ismét él, s ugyanazokat a személyiségjegyeket hordozza, így a barát megismeri majd a barátot. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely megmutatja, hogyan adja vissza Isten az anyagnak ugyanazokat az azonosító részecskéit, amelyek a halál előtt a testet alkották. Isten az igazaknak testet ad, olyat, ami neki tetszik.
Pál mindezt a földbe vetett maggal szemlélteti. Az elültetett mag elbomlik, de új mag jön elő. A gabonaszemben levő természetes anyag elbomlik, sohasem olyannak kel ki, mint amilyen előtte volt, de Isten testet ad neki, amilyen neki tetszik. Sokkal finomabb anyagból lesz az emberi test, mert ez új teremtés. Elvettetett a természetes test, és feltámadt a lelki test.
A hívő meghalhat, ahogyan Krisztus meghalt, de a Megváltó élete benne van. Élete elrejtetett Krisztussal Istenben. „Eljöttem, hogy életük legyen – mondta Jézus –, és bővelkedhessenek.” A hívők eggyé lesznek vele a jelenlegi életben, hogy egyek legyenek vele az örökkévalóságon át.
Az utolsó napon feltámasztja őket, mint önmaga részét… Krisztus eggyé válik velünk, hogy mi is eggyé lehessünk vele az istenségben. – Maranatha, 301. o. (okt. 20.)
6. Olvassuk el 1Kor 15:54-57 verseit! Mit tudhatunk meg ebből a szakaszból a halál feletti végső győzelemről?
Ki ne szomorkodott volna már azon, hogy milyen hirtelen elmúlik az élet? Ilyen gyorsnak fog tűnni Jézus második eljövetele. Akkor az lesz akkor az első gondolatunk, hogy „Uram, milyen hamar eljöttél!” Erre gondolva hogyan tudunk jobban megbirkózni a látszólagos „késlekedéssel”?
EGW idézet
A Föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket… A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. „Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” (1Kor 15:55) – kiáltják.
Az élő igazak „nagy hirtelen, egy szempillantásban” elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőültek; Isten most halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe.
Mielőtt a Megváltó belép Isten városába, átadja követőinek győzelmük szimbólumait, és rájuk helyezi királyságuk jeleit… Jézus a dicsőség koronáját saját jobbjával helyezi a győzők fejére. Mindenkinek van koronája; rajta az új neve (Jel 2:17), és ez a felirat áll: „Szentség az Úrnak.” Jézus minden kézbe győzelmi koronát és csillogó hárfát tesz. Amikor a parancsnokló angyalok megadják a hangot, az üdvözültek ujjai ügyesen futnak végig a hárfa húrjain, és sokszínű dallamot csalnak ki belőlük. Minden szív leírhatatlan örömmámorban úszik, és minden száj hálás dicséretre nyílik.
A szent város a megváltottak elé tárul. Jézus szélesre tárja gyöngykapuit. Az igazság megtartói belépnek rajtuk… Halandó fül által soha nem hallott hangon e szavak hallatszanak: „Küzdelmetek véget ért.”
„Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (Mt 25:34)
Ekkor teljesedik be az az ima, amelyet a Megváltó a tanítványaiért mondott. „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek.” Krisztus az Atya elé, „az Ő dicsősége elé” állítja
„feddhetetlenségben nagy örömmel” (Júd 24) azokat, akiket a vére árán vásárolt meg… A megváltó szeretet csodái ezek! Milyen mámoros örömet hoz az az óra, amikor az örökkévalóság Atyja a megváltottakra tekintve meglátja a saját képmását! – Isten csodálatos kegyelme, 357. o. (dec. 15.)
Jézus ismét eljön, de nem úgy, mint egykor Betlehemben, sem úgy, miként Jeruzsálembe bevonult, amikor a tanítványok ujjongva kiáltottak „hozsanná”t neki, hanem az Atyának dicsőségében jön el az összes szent angyalokkal egyetemben, akik elkísérik földi útjára. A menny teljesen üres marad, mert az angyalok Mesterüket elkísérik, és a földön az élő és várakozó szentek a menny felé, Jézus felé tekintenek, amiképpen a galileai férfiak tették, amikor az Úr az Olajfák hegyéről a mennybe szállt. Ama napon csak az istenfélők és a szentek kiáltanak fel ujjongva – akik igazán alázatosan és szelíden követték Jézus Krisztus példáját: „Íme, a mi Urunk, akit vártunk, és aki megszabadít minket!” S a szentek
„egyetlen szempillantás alatt” a végső harsonaszóra elváltoznak – ama harsonának a szavára, amely a porban nyugvó szenteket új életre szólítja. Az Úr felruházza dicső halhatatlansággal szentjeit, akik örömmel kiáltanak fel: „Győzelem, győzelem a sír és a halál felett!” Az elváltozott szentek a szent angyalokkal együtt az Úr elé ragadtatnak, hogy soha többé el ne váljanak szeretett Uruktól. – Korai írások, 110. o.
További tanulmányozásra
Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, „Isten népe megszabadul” c. fejezet, 543–556. o.
Isten fiai és leányai, „Isten tanúi vagyunk” című fejezet, 274. o. (szept. 24.);
Isten csodálatos kegyelme, „Áldásos légkör” című fejezet, 238. o. (aug. 18.)
„Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára. »Aki hisz énbennem – mondta Jézus – ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt« (Jn 11:25-26)? Krisztus itt előretekint második eljövetelének idejére. Akkor a megújult igazak feltámadnak romolhatatlanságban, az élő igazak pedig elragadtatnak a mennybe, anélkül, hogy megízlelnék a halált. A csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igaz feltámasztását jelképezi” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 447. o.). „A halál erősen rázkódtatta, amint Isten Fia előhívta az alvó szenteket. Ők válaszoltak a hívásra, és dicsőséges, halhatatlan testbe öltözve jöttek elő. Így kiáltottak: »Halál, hol a te diadalmad? Pokol, hol a te fullánkod« (1Kor 15:55)! Ekkor az élő szentek és a feltámadt igazak hangja egy hosszú, elragadtatott kiáltásban fejezték ki a győzelem feletti örömüket. Azok teste, akik egykor magukon viselte a betegség és halál jeleit a sírba, most halhatatlanságban, egészségesen, életerővel jöttek elő. Az élő szentek egy szempillantás alatt átváltoztak és együtt találkoztak az Úrral a levegőben. Ó, milyen dicső találkozás! Barátok, akiket a halál elválasztott egymástól, újra találkoztak, hogy soha többé ne váljanak el” (Ellen G. White: A megváltás története. Budapest, 2022, Advent Kiadó, 356–357. o.).Naponkénti tanulmányozásra
Zsoltár 2–8; Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 25. fejezet, a „Tanítsuk az egészségügy témaköreit” alcímtől az „Az igehirdetők is tanítsák az egészség megújítását” alcímig 1. Ki mondta: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te.”?Általános áttekintés
Egy kislány nézte, amint a nagymamája virághagymákat ültet a kertbe. Meglepődve kérdezte: – Miért ásod el azokat az ép, egészséges hagymákat? – Ezek tulipánhagymák! – válaszolta a nagymama. – Elássuk őket, és tavasszal kibújnak a földből, majd gyönyörűen kivirágzanak. A kislány hunyorogva nézte a hagymákat, amelyeket a nagymamája ültetett. – Azok a csúnya dolgok meghalnak, majd széppé válnak? – Pontosan! – mondta a nagymama. A kislány egy pillanatig elgondolkodott, majd megkérdezte: – Velünk is ez fog történni, amikor Jézus visszajön? Feltámadunk… és szebbek leszünk? Pál apostolnak is tetszene a kislány kreatív megfogalmazása. 1Korinthus 15-ben Pál radikális dolgot állít: a feltámadás valós, „romlott” testünk újra életre kel: átalakul, nemesebbé, „romolhatatlanná” válik, jobbá, tökéletesebbé, mint azt el tudnánk képzelni. Ez a keresztény reménység: a halál nem a vég. A hívő számára a halál csupán a nagy átalakulás előtti várakozási időszak vagy hibernálás.A tanulmány témái
1Korinthus 15. fejezete az Újszövetség egyik – teológiai szempontból – leggazdagabb szakasza, mely elsősorban Krisztus feltámadására, illetve a hitben elhunyt igazak Jézus második eljövetelekor bekövetkező feltámadására összpontosít. E heti tanulmányunk négy fő témája a következő: 1. Krisztus feltámadása: Pál szemtanúkat idézve megerősíti Krisztus feltámadásának történelmi valóságát (1Kor 15:1–11). Ez a megerősítés alapvető fontosságú az evangélium üzenete szempontjából, és elengedhetetlen a keresztény hit számára. 2. Az emberek feltámadása: Ha Krisztus feltámadt, akkor a hívők is feltámadnak, érvel Pál apostol (1Kor 15:12–34). Visszautasítja azokat az állításokat, melyek szerint nincs feltámadás, majd levonja az ezen állításokból levonható következtetéseket: ha nincs testi feltámadás a halálból és sírveremből, akkor hiábavaló a hit, s a hívők még mindig bűnben élnek. 3. A feltámadt test természete: Pál ezután elmagyarázza, milyen testük lesz a halottaknak, miután feltámadnak (1Kor 15:35–49). Különböző metaforákat használ (pl. a mag, amely meghal, hogy növénnyé váljon) annak bemutatására, hogy a romlandó testből miként lesz romolhatatlan, tökéletes test. 4. A halál feletti győzelem: A fejezet csúcspontja az a diadalmas kijelentés, hogy Krisztus legyőzte a halált (1Kor 15:50–57). „Elnyeletett a halál diadalra” (1Kor 15:54), hangzik el a szakasz kulcsgondolata: a feltámadás átformálja az emberi sorsot. Pál bátorító szavakkal zárja a fejezetet (1Kor 15:58): mivel a feltámadás valós, a hívőknek szilárdan kell állniuk e meggyőződésükben, és tudniuk kell, hogy az Úrban tett erőfeszítéseik nem hiábavalóak.Magyarázat
1. Kontextus: Az 1Korinthus 15. fejezetében rejlő üzenet éles ellentétben áll az I. század Korinthusában uralkodó pogány hiedelmekkel. A város szellemiségére a görög kultúra volt a jellemző, de számos filozófiai irányzat képviseltette magát. Pál feltámadásról szóló tanítása merőben eltért a hely és a kor általános világnézetétől. A görög – különösen a platóni – gondolkodás a testet a léleknél alacsonyabb rendűnek, a lélek börtönének tekintette. Ebben a világnézetben az üdvösség a testi lényből való kiszabadulást és egy tisztán szellemi, test nélküli létezésbe való belépést jelentette. Pál azonban kitart a testi feltámadás ténye mellett, hitbéli meggyőződését állítja, hogy a lelki élet folytatása mellett a romlott, fizikai test is romolhatatlan testté alakul át. Ez a radikális gondolat sok korinthusi értelmiségi számára visszataszítóként hatott. Sok görög hitt a lélek halhatatlanságában, a feltámadásban viszont nem. Számukra a test feltámadása visszalépésnek tűnt, nem pedig felszabadulásnak. Pál pontosan az ellenkezőjét mondja. Holisztikus bibliai képet mutat be az emberről: mint teljes lényről, nem mint test nélkül is létező lélekről beszél róla. Pálnál a feltámadás – a halál feletti diadal – a végső győzelem, amely nem a lélek testből való szabadulásával, hanem a teljes emberi lény átalakulásával valósul meg. A tágabb értelemben vett görög-római pogányság körében több, egymástól eltérő elképzelés is létezett a halál utáni életre vonatkozóan. Egyesek szkeptikusok vagy agnosztikusok voltak; mások viszont a halál utáni bizonytalan, homályos létezésben hittek (például Hadész birodalmában). Ezzel szemben Pál tanítása tele van reménnyel és bizonyossággal: alapja maga Krisztus feltámadása, melynek szemtanúi és hirdetői is vannak. A pogány távlatok gyakran fatalizmushoz vezettek: a halál egyrészt az élet végét jelentette, másrészt pedig a halál utáni élet a teljes homályba veszett, és nem volt hatása a mindennapi életre. Pál a fejezet végén kitartásra és odaadásra buzdítja olvasóit, emlékeztetve őket, hogy munkájuk „nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58). A feltámadás értelmet, reményt és motivációt ad az embernek, hogy hűségesen élje földi életét. Pál tanítása 1Korinthus 15-ben ellentétes volt a korabeli kultúrával, merész szembeszállás korinthusi hívők intellektuális hipotéziseivel. A test nélküli, éterben bizonytalanul lebegő lelkek helyett Pál egy új teremtés képét vázolja fel, amelyben a halál legyőzetett, és az emberek megváltást nyertek. 2. Krisztus feltámadása: 1Korinthus 15:1–11 fontos igeszakasz, melyben Pál előkészíti a terepet az egész fejezet számára. Ez a rész egyszerre személyes és teológiai jellegű, mivel Pál megerősíti az evangélium üzenetét, aminek középpontjaként Jézus feltámadását emeli ki. Emlékezteti a korinthusiakat az általuk is jól ismert evangéliumra. Semmi újat nem vezet be, hanem újra összeköti a hívőket azzal, amit elhagyni kockáztattak. Hangsúlyozza, hogy a hitnek állhatatosnak kell lennie: rövid ideig tartó elfogadás helyett folyamatos bizalomnak. 1Korinthus 15:3–4 verseiben találjuk az Újszövetség egyik legkorábbi összefoglalását a keresztény hitről, amely a következő négy történelmi pillérre épül: 1. Krisztus a mi bűneinkért halt meg, halála nem csupán mártíromság volt. 2. Eltemették, ami igazolja, hogy valóban meghalt. 3. Feltámadt, és ez a legfőbb csoda. 4. Mindezen események a Szentírás szerint történtek, Krisztus halála, eltemetése és feltámadása tehát már kezdetektől fogva Isten tervének része volt. Krisztus halála és feltámadása nem csupán vélemény vagy filozófia, hanem valódi, nyilvános, fizikai és ellenőrizhető esemény, történelem, amely a Szentírásban és a próféciákban gyökerezik. 1Korinthus 15:9-11-ben Pál saját életét hozza fel példaként a feltámadás működő erejére, bizonyítva ezzel, hogy a feltámadás nem csupán elv, amelyben hinni kell, hanem átalakító, életeket megváltoztató erő. 3. Az emberek feltámadása: 1Korinthus 15:35–49-ben Pál egy olyan alapvető kérdést vet fel, amely a feltámadás kapcsán – a görög filozófia hatására – valószínűleg foglalkoztatta a korinthusiakat. „Bár a test feltámadása már kezdetektől fogva vita tárgyát képezte, a »test« szó ebben a fejezetben jelenik meg először, és válik döntő elemmé a 35–49 szakaszban” (Mark Taylor: 1 Corinthians, The New American Commentary, 2014, 28. köt., 401. o.). Pál egy a mezőgazdaság területéről kölcsönvett metaforával cáfol egy olyan felfogást, amely semmibe veszi a testet. A magnak (gabona) „meg kell halnia”, hogy új élet bontakozzon ki belőle. A feltámadás nem azt jelenti, hogy Isten újrahasznosítja a jelenlegi testet, hanem azt, hogy nemesebbé, „romolhatatlanná” alakítja át. Isten teremtett világának változatosságára hivatkozva Pál biztosítja olvasóit: Isten képes új és tökéletes testet adni nekünk, rámutatva a jelenlegi és a majdani feltámadt testek közötti egyértelmű különbségre. Most a földi ember, Ádám képét viseljük, de majd a mennyei Ember, Krisztus képét fogjuk hordozni. Ahogy Ádám romlott testét örököltük, úgy fogjuk örökölni Krisztus feltámadt, megdicsőült testét is. Végül kevésbé Ádámra, és inkább Jézusra fogunk hasonlítani dicsőségben, erőben és Szentlélekkel teli életben. 4. A halál feletti győzelem: Miután magyarázattal szolgált a feltámadt test természetére vonatkozóan, a fejezet utolsó részében (15:50–58) Pál a halál feletti végső győzelmet és az abból fakadó reményt hirdeti. Az 50. versben szereplő „test és vér” kifejezés a jelenlegi, romlandó emberi állapotunkra utal – nem mintha rossz lenne a test, de átalakulásra szorul. Ez az átalakulás Krisztus visszatérésével következik be, amikor mind az elhunyt, mind az élő hívők egy szempillantás alatt átalakulnak. Pál ezután egy a ruházkodás területéről átvett metaforát használva kijelenti, hogy örökkévalóságra alkalmas viseletet kell magunkra öltenünk. A feltámadás tehát azt jelenti, hogy halhatatlanságot öltünk: nem csupán túléljük a halált, hanem dicsőséges módon tökéletesekké válunk. Pál Ézsaiás 25:8 és Hóseás 13:14 kombinált parafrázisaival rámutat, hogy a halál Krisztus feltámadása révén nem csupán megsebesül, hanem végérvényesen megsemmisül. A halál „fullánkja” olyan, mint a méhcsípés: fáj, de Krisztus eltávolította belőle a mérget. 1Korinthus 15:56 versének olvasása elsőre nehézséget okozhat, mivel a szövegben a bűn ereje és a törvény közvetlenül egymáshoz kapcsolódnak. Ahogy az Újszövetség-kutató Mark Taylor is megjegyzi: „Pál nem mélyül el a halál, a bűn és a törvény kapcsolatában. Kétségtelen, hogy a korinthusiak – korábbi ismereteik alapján – megtették ezt a teológiai »rövidítést«. A részleteket más szövegekben, különösen a Római levél 5–7. fejezeteiben fejti ki számunkra. Még ha Pál ki is gúnyolja a halált, és a győzelemről beszél, a végső diadal kihirdetése Krisztus visszatérésére vár, amikor a Krisztushoz tartozók feltámadnak (15:23). Más szavakkal, Pál a halál feletti győzelmet a feltámadás napjának fényében szemléli” (Mark Taylor: 1 Corinthians, The New American Commentary, 28. köt., 415. o.). Azt állítja, hogy a törvény leleplezte a bűnt, s így megmutatta, hogy az emberiség ítélet alatt áll, hatalmat tulajdonítva ezzel a bűnnek. Krisztus nélkül a bűn halálhoz és ítélethez vezet, Krisztussal viszont megbocsátást nyer, a halál pedig hatalmát veszíti. A feltámadás nem csupán teológia, hanem ok az imádatra, a reménységre és a félelem nélküli életre.Alkalmazás
1Korinthus 15. fejezete kulcsfontosságú Pálnak a hívők feltámadásáról és Krisztus második eljöveteléről vallott meggyőződését illetően. Az alábbi kérdések célja, hogy teológiai elmélkedésre és gyakorlati cselekvésre ösztönözzenek minket. 1. Miért tartja Pál fontosnak, hogy szemtanúi vannak Jézus feltámadásának? 2. Hogyan magyaráznád el a feltámadás fontosságát egy olyan személynek, akinek kétségei vannak a keresztény hitet illetően? 3. Hogyan járul hozzá Pál személyes élettörténete üzenete erejéhez (1Kor 15:9-11)? 4. Pál szerint milyen következményei lennének annak, ha nem lenne feltámadás (1Kor 15:14–19)? 5. Vannak-e olyan szempontok, amelyek alapján a modern kultúra a korinthusiakéhoz hasonló kételyeket tükröz a feltámadás kapcsán? 6. Hogyan alakítja a feltámadásba vetett hited a földi életről, a halálról és az azt követő életről vallott nézeteidet? 7. Hogyan segítik a Pál által használt költői eszközök (pl. a magból növénnyé válás metaforája) az átalakulás fogalmának megértését? 8. Hogyan bátorít ez a szakasz, amikor fájdalommal vagy veszteséggel kell szembenézned? 9. Hogyan adhat értelmet a mindennapi életnek a feltámadásba vetett hit? Miként bátorít és erősíti a kitartást?Studiul 8, 15-21 August
